Categories
Egyéb kategória

a bizonytalanság

Az Ábrahámnak tett ígéret valójában az ő evangéliuma.

Az első keresztények nagyon szemük előtt tartották ezeket az eseményeket: Ábrahám meghívását, az ígéreteket, amelyeket kapott, a szövetségkötését Istennel, aztán az imáját, ahogy Szodomáért könyörög, az alkuját Istennel, és legfőképpen Izsák föláldozását. Vagy a készséget, hogy föláldozza Izsákot is. Viszont ha kikeressük az ApCsel 2,39-et: „mert az ígéret nektek, és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket – bár távol vannak – meghívott a mi Urunk, Istenünk.”
Igen, ez az ígéret ez evangelium az eredetiben. Tehát nem csak úgy fordítja, hogy ‘ígéret’, hanem ‘örömhír’. Az nektek és tulajdonképpen mindenkinek szól. Tehát ha mi most arról elmélkedünk, hogy Ábrahámnak milyen ígéretet adott Isten, akkor szemünk előtt tartjuk, hogy az nekünk is szól, és mindenkinek. És mi már jobban látjuk annak az ígéretnek a beteljesedését, mint Ábrahám.

Tehát most vegyük a szövegeket, amik arra vonatkoznak, hogy Isten milyen ígéretet adott Ábrahámnak, és Ábrahám hogyan felelt az ígéretekre.

3.1. Az első szöveg a Teremtés könyvéből a 12. fejezet eleje, ahol leírja, hogy JHVH szól Ábrahámnak. A teremtésnél is szólt Isten. Igazán csodálatos dologról van szó. Mert nálunk, embereknél is döbbenetes, hogy szólni tudunk. Milyen csodálatos szerkezet az ember, hogy szólni tud! Még ha siketnéma is valaki, akkor is árad belőle a mondanivaló, akkor is jelekkel, de szól. A szellemében, a lelkében, értelmében megfogalmazódnak, születnek a szavak, mint egy forrás.

Az, hogy „Szólt Isten”, azt jelenti, hogy az Istenben van ennek az őseredeti titka, hogy szól. Isten nem kész, lezárt, lepecsételt valaki, olyan értelemben abszolút tökéletesség, hogy kész van mindene, nincs semmi új benne – unalmas Isten lenne. Isten nem olyan. Isten forrás, egy örök, kimeríthetetlen, végtelen forrás. Olyan értelemben végtelen Isten, hogy végtelenül, határtalanul, kifogyhatatlanul képes adni, szólni. Új dolgokat teremtek. Mondja többször az Ószövetségben. Egészen új dolgokat hozok létre.

Ez az örök, új Isten az igazi Isten. Szólt Ábrahámhoz. Ábrahám életében Isten egész újakat mond. Egész meglepő, hogy kulturált helyen van Ábrahám: Úr városában. Az akkori kor egyik legkulturáltabb helyén. A városi kultúra részese. És azt mondja Neki Isten, hogy hagyd ott ezt. Menj ki földedről! Hagyd el földedet! Szülőföldedet. Mert neki nem volt birtoka. A hazádat hagyd el. A házadat. És Atyádat. A szűkebb családi kört, meg a tágabb odatartozást, a nemzetét. A társadalmát, meg annak a gondolkozását is. Hagyd el! Menj ki onnan! És mit mutat neki? Hova? Hova menjen? Menj arra a földre, amelyet én majd megmutatok Neked. Tehát teljes bizonytalanságban hagyja. Indulj el! Menj ki!

Categories
Egyéb kategória

a jó fel fogás életbe

Hány ember így az életbe történik vele egy kis

dolog úgy van vele ennek se tud egy kicsit örülni

mondjuk egyik illetőt aki aki állandó ütembe van

egy helyen úgy mondva nem keresi értelmét mér

is van állandóan úgy egyszer milyen lenne hozna

egy döntést az illető látja dolgot meg bírja

oldani így nem akar mást látja egy aki mindent

meg old a-kor nem csinál semmit egyik aki meg

old mondjuk mindent annak helyzetén változtat

így egy kicsikét változtat menetrendjén annak

egy kicsike öröm éri őt így kicsike pihenés

éri azt embert ennek lehet örülni életbe valaki

más kép fogja fel rosszabbul és valaki ezt elhiszi

egyből nem tud ennek örülni e-nek kis örömnek

életbe ami nagy gond pozitívan kel fel fel fogni

dolgokat ilyenkor is.

Categories
Egyéb kategória

mi fontos karácsony előtt

Így karácsony előtt négy héttel sok ember így

készülődik karácsonyi ünnepekre de valaki úgy

is éli meg bizonyos adventet lemondást gyakorol

ilyenkor félre teszi azt amit mondjuk nagyon

kedves szinte néha rabja vált annak itt az idő

adventbe elhatározni lemondani róla mondjuk

szereti inni vagy épen hasát nagyon szereti itt

az idő ettől mondjuk félig függenék tőle de erős

akarattal lemondunk róla ami nagy dolog így is

lehet karácsonyra készülni lemondással hány ember

van így adventi időbe akit mondjuk nem igazán

csipi de úgy van vele így karácsonykor meg

lepné őt valamivel sokan csak úgy teszik másik

felé meg veszem neki karácsonykor minden értékes

dolgot meg mutassam azt embert ,menyire szeretem

ami nagy gond ilyenkor így karácsony előtt amikor

fel vársálunk dolgokat ha nem szeretetből adjuk nem

kéne sok ember meg veszi méreg drága dolgot

másiknak meg mutatja menyire szereti őt ez is

csak félre vezetés ami nagy baj úgy gondlom ez

nem, szép aki igazán szereti másikat meg lepi

valamivel másikat tényleg szereti őt egy kedves

szóval lehet örömet szerezni karácsonykor majd

másik embernek így készüljünk karácsonyra

Categories
Egyéb kategória

új embernek örülés

Ugye mindig örültünk annak amikor csatlakoznak

az alapítványhoz valaki aki emlékszik amikor

bent voltam ugye május eljén akkor pár hónapja

csatlakozott közénk Bence gyerek őt egy kicsikét

amikor bent voltam segítettem főzésbe .sajnos

régi ifjoncok közül még mindig otthon

teszik dolgaikat és csak úgy van benéznek közénk

ami jó dolog újabb ifjoncoknak még jobban

örülünk épen pár napja kaptam hírt amikor épen

össze futottam vele meséli ő neki új barátja van

életbe volt egy turai barátja de azon túl van most

egy pár évig egyedül volt most új barátja jött

egy mást elfogadta így ő is bele lépet az

alapítvány csapatába ő is volt pársor foglakozáson

jól érezte magát köztük szeptember5ei

hétfői foglalkozást pedagógus Judit tartotta a

foglalkozást jól érezték magukat.2022. szeptember. 5. hétfő. Orosz Tamás, Papp Bence, Bagó Zoltán, Gerhát Lenke, Sára Edina, Barnáné Sümegi Judit. Elsőként teáztunk, elpakoltuk az edényeket. Tomi gyakorolta a furulyán a dalokat. Zséliné Ani meglátogatott bennünket, hozott nekünk szőlőt. Lenke folytatta a gyöngyfűzést, Edina és Bagó Zoli elkezdett egy új rongyszőnyeget. Bence gombolyította a rongyot. Ebédre cukkinis tócsnit készítettünk. Ebéd után megünnepeltük Orosz Tomi 36 szülinapját. A torta helyett Edina pudingot evett tejszínhabbal.

1dbcukkini1dbtojásbors2gerezdfokhagymapetrezselyemzöld2ekliszt1dlolaj a sütéshezA tálaláshoz:fokhagymatejföl

A cukkinis tócsni elkészítéséhez a megmosott cukkinit meghámozzuk (ha zsenge, lehet héjával is), majd lereszeljük.
Hozzáadjuk a tojást, a sót, a borsot, az összezúzott fokhagymát, a finomra vágott petrezselyemzöldet és annyi lisztet, amennyit felvesz. A masszát alaposan összekeverjük.
Serpenyőben felforrósítjuk az olajat, majd evőkanálnyi mennyiséget adagolunk a masszából. Kicsit megnyomkodjuk a tócsni tetejét, és ropogósra sütjük oldalanként kb. 2-3 perc alatt. Fokhagymás tejföllel tálaljuk.

Categories
Egyéb kategória

másiknak mi a plusz

Mondjuk az embernek legyen egy elvárassa ahol

épen van azt ugye meg lehet oldani több emberjo

mondjuk teljesített ezt akkor azt jelenti mondjuk

ez meg oldható lehet de milyen lenne aki egy

kicsikét gyengében teljesít és valaki úgy van többet

szeretne de az illető úgy van ennyit bírna és ha

mondjuk jobban oda adná magát biztos jobban

sikerülne de úgy van vele ennyit bír de itt az baj

így e-zel tempóval amit ő diktál magának így

aki jön társa aki azt mondjuk meg tudja oldani

de így azt illetőnek okozok plusz munkát ami

igazán nem eszik jól senkinek ez úgy gondolom

ezen kéne változtatni annak illetőnek így ha igaz

hír csak plusz munkát okoz másiknak ami nem

jó eredményhez vezet e-hez így lehet másik isa

meg levét itt csak annak illetőnek összébb kéne

szedni magát ezzen kéne törekednie

Categories
Egyéb kategória

lemondás gyakorlása

Így adventi idő elkészülődés karácsonyra ugye

ilyenkor adventbe lelkileg is fel kéne készíteni

karácsonyra szép tiszta lélekkel várjuk majd Jézus

születését itt advent 4hete ara jó alkalom el

határozókat hoz az advent eljén le teszi ilyenkor

valamit ő azt nem csinálja adventi időbe ismerek

olyan embert aki adventi időbe ő elteszi és

besze kapcsolja tévét ő e-ről mondott le ilyenkor

olyan is van adventi időbe úgy mondva édességről

lelehet mondani gyakorolni lehet én csináltam

pár évig ezt most én másról kéne lemondást

gyakorolni de ezt még át gondolom miről kéne

lemondanom .biztos van olyan életbe aki szert

valamit bármit íni de most adventi időbe itt

az alkalom e-ről lemondást gyakorolni így lehet

készülni karácsonyra

Categories
Egyéb kategória

mi nem esik jól az embernek

Milyen lenne mondjuk hajnalba történe egy kis

gond legyen egy kicsike áram szünet de te

meg keresed gondot olyankor mondjuk ami egy

fontos hűtőbe áram egy kicsit ideglenes ez egy

kőnyű rész nálam is ilyen valami nem jó de

az egyik helyen volt áram így ideglenes meg

oldottam azt amíg teljesen magához nem térek

meg keresem ami nagyobb gond úgy szolok

majd szakembernek nem úgy hava valaki aludna

még hajnalba kényelmesen nem jó esik annak

illetőnek hangoskodnak baj van nincs áram

csendbe meg keresem hibát és tudom ideglenesen

meg oldom és ha nagyobb gond reggel kizárom

hibát ami az okozó és olyan szolok illetékesnek

így kéne meg oldani dolgot . nem hangosan

mondjuk az nem esik jó pihenő embernek ez.

Categories
Egyéb kategória

néha az ember kér segítséget

Hány ember mondjuk elvan keseredve és mondjuk

segítségért folyamodik valakihez aki épen nagyon

közeli hozzá ő gyorsan meg mondja ő véleményt

arról dologról ami épen nem jót tanácsolt másik

embernek de azt későn észre az ember meg

hallgatott mondjuk ennek mondjuk örült az ember

segített rajta egy kicsikét könnyebb lelkének valaki

meg hallgatta tanácsot neki de ez ügyebe másikhoz

elmegy ő mit tanácsol ő mást mond annak később

rá jön neki tanácsa vált be így lehet jó tanácsot

adni másiknak de ő más-kép érzi dolgot azért

látta elmondjuk nem jó tanáccsal ,ilyen ez mondjuk

látja egy helyen meg csinál amit rá döbben a aki

ott nagy ember meg próbálok egyszer mást kérni

tőle ugye ezt meg oldja de e-ről aki hallja mit

akar így téged ki használ téged ez nem igaz csak

néha rosszul érzi át az ember azt dolgot így

gyorsan rossz tanácsot kel adni ami nagy baj

ilyen emberek is vannak aki jó tanácsot ad annak

embernek és be válik neked azt kel meg tartani

egy jó szándékú embernek

Categories
Egyéb kategória

nyári élményeknek vége

Nem igazán várták sok ifjonc bizonyos nyári

szünet végét ugye akkor ifjoncok élvezték nyári

szünet ami nagyon gyorsan elrepült de ilyenkor

így szeptember elején gyerekek túl vannak nyári

táborokon ugye ilyenkor sok ifjonc be számol

bizonyos nyári élmenyekről hol járt nyáron kit

ismertek ot ilyenkor ifjoncok szerezik meg igazi

barátokat nyári szünetekbe .mi alapítványunk

május 23án elmentek kirándulni ökofaluba az nem

mese van oda kapcsolódtak ki május 25én hétfőn

eltátogatunk turai kastélyba azt nem olyan rég

újították fel sok látvány való nekem tervembe

van ellátogatok kastélyba jól magunkat május 27

én hatvanba mentek strandolni . Nyár folyamán

juniús 30 ellátogatunk lovasudvarába galaga hívézre

nagyon jó éreztük magunkat .30. hétfő. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Orosz Tamás, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Ma a szövésekhez daraboltunk színes anyagokat, majd felgombolyítottuk Lenke segítségével. Folytattuk a megkezdett szőnyegeket. Elkészítettük a zöldbabfőzeléket és ebét előtt tettünk egy nagy sétát a Galga parton. Visszaérve ebéd után elmosogattunk és felmostuk a konyhát, fürdőszobát jól éreztük magunkat.

2022. június. 1. szerda. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Orosz Tamás, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Ma a teázás után megtakarítottuk az ablakokat a konyhában és új dekorációt tettünk ki. A teremben kiporszívóztunk és rendet raktunk. Az ablakban meglocsoltuk a virágokat. Ma nem volt idő a szövésre. Paprikás krumplit készítettünk kolbásszal. Bagó Zoli mosogatott.

Jól éreztük magunkat.2022. június. 8. szerda. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Orosz Tamás, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Ma elsőként felvetettünk egy új keretet Bagó Zoli segítségével. Elkezdtük az új szőnyeg szövését és a többiek is folytatták a szövéseket. Elkészítettük ebédre a zöldbablevest és miután megebédeltünk és elmosogattunk, elmentünk fagyizni a főtérre. Mire visszasétáltunk már el is telt a délelőtt.

2022. június. 10.péntek. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Orosz Tamás, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Ma kicsit sétáltunk a Kónya-tóhoz, mivel nagyon szép idő volt. Utána kigyomláltuk a kiskertet. Picit jutott idő a szövések folytatására is. Bagó Zoli darabolt anyagot, Lenke felgombolyította. Erzsike folytatta a kötött takarót. Palacsintát sütöttünk lekvárost, túróst és kakaóst. Zoli és Erzsike mosogato

2022. június. 13. hétfő. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Orosz Tamás, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Miután elpakoltuk az edényeket, teát készítettünk, utána Bagó Zoli és Orosz Tomi elmentek cseresznyét szedni, mert a szomszédban Baba néninél letört a nagy cseresznyefa ága. Közben szőttük a megkezdett szőnyeget, Edinának felvetettünk egy új keretet. Edina tálalt, Zoli mosogatott. Krumplis tésztát készítettünk. Nagyon finom lett.

2022. június. 15. szerda. Orosz Tamás, Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Folytattuk a megkezdett szőnyegeket, majd gyümölcsöt ettünk. Erzsike a kötést folytatta. Tomi is kötött. Megünnepeltük Bagó Zoli születésnapját. Gyümölcs tortát és pezsgőt hoztunk az ünnepléshez. Mellé ebédre krumplis pogácsát sütöttünk. Edina segített a tálalásban, Zoli mosogatott.. még

pedagógus judit agusztus 20 a hétvégén elment hoszu hétvégére ki kapcsoldni jól érezte magát nálunk szeptember 2ával be csengetek elsző foglakozást szeptember2án volt pedagógus judit tartorta az ifjoncoknak jól éreztük magunkat. 2022. szeptember. 2. péntek. Orosz Tamás, Papp Bence, Bagó Zoltán, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Elsőként visszarendeztük a termet a nyári szünet után. Meglocsoltuk az ablakban a virágokat. Utána teáztunk. A mai nap nagy részét a konyhában töltöttük, mivel szilvalekvárt is főztünk. Amíg Zoli az üvegeket mosta, addig Lenke a szilvát magozta. Közben elkészítettük az ebédet, lecsót cukkinivel és tarhonyával. Beni pirította a hagymát és a paprikát, közben Tomi furulyázott a teremben. 8 üveg lekvárt főztünk, maradt még szilva legközelebbre is. Bence mosogatott, Zoli felmosott.

zsiradékon zsírjára pirítjuk a kockákra vágott sonkát és a felkarikázott debrecenit, majd kiszedjük, és félretesszük őket. A visszamaradt zsíron üvegesre pirítjuk a felkockázott hagymát és a tarhonyát. Ha a tarhonya már megpirult, felöntjük a vízzel(én vízforralóban fel szoktam forralni, úgy gazdaságosabb), és lefedve, alacsony lángon főzzük. Ha félig megfőtt a tarhonya, felöntjük a lecsóval és még egy kis vízzel, hozzáadjuk a sonkát, a debrecenit, a paradicsompürét, a zúzott fokhagymát, a borsot, a pirospaprikát és a cukrot. Gyakran kevergetve készre főzzük, mert könnyen leég. Kóstolgassuk, ízesítsük ízlésünk szerint.

Categories
Egyéb kategória

hamis barátság

„Felnőni azt jelenti, hogy felismered, hogy sok barátod nem igazán a barátod.”

„Hogyan ismered fel a hamis barátokat? Ha már nem beszélnek veled, rólad kezdenek beszélni.”

„Nem mindenki a barátod. Csak azért, mert körülötted lógnak és együtt nevettek, még nem jelenti azt, hogy a barátok vagytok. A végén a valós helyzetek leleplezik a hamis embereket.”

„A hamis barátok olyanok, mint az árnyak. Követnek a fényben és otthagynak a sötétben.”

„Jobb az ismert ellenség, mint egy hamis barát.”

„A barátok olyanok, mint a női mellek: van, amelyik nagy, van, amelyik kicsi, van, amelyik valódi, van, amelyik szilikon.”

„A hamis barátok olyanok, mint az őszi levelek, mindenhol szét vannak szórva.”

„Egy valós helyzet mindig leleplezi a hamis barátot.”

„Nincs vesztenivalód. Nem veszítesz, ha hamis barátokat veszítesz.”