Categories
Egyéb kategória

zakeus fügefán

ZAKEUS vámos volt, és apró termetű.

Szerencsétlen párosítás. Ha valaki „vámos”, vagyis, enyhén szólva, nem minden eljárásában tökéletesen feddhetetlen, vagy olyan foglalkozása van, amihez a közvéleményben – joggal, nem joggal – bizonyos megvetés tapad; egyszóval, ha valaki „bűnös ember” (mint Zakeus mondja rövidesen magáról), akkor legyen hozzá kellő ereje, izma, ökle, kellő testi fölénye a többiekkel szemben, akik igazában lenézik, de mert erősebb náluk, úgy tesznek, mintha tisztelnék. Vagy legyen legalább kellő hatalma, mozgósítható szolgákkal, poroszlókkal, pecérekkel, és mindennek birtokában kellő föllépése: olyan kihívó és fennhéjázó, hogy nem mernek se pisszenni a jelenlétében, se pusmogni a háta mögött.

Ez a Zakeus azonban „alacsony termetű volt”; és hiába volt gazdag, hiába volt „feje a vámosoknak”: amikor meghallotta a Jerikóba bevonuló tömeg zsibongását és kijött a házából és megállt az út mentén, „mert szívesen látta volna Jézust szemtől szembe”, azért még senki sem csinált helyet neki, hogy láthasson, és semmiféle ügybuzgó hang nem emelkedett, hogy így kiáltson: „félre, félre, tágítsatok innét, nem látjátok, hogy a gazdag Zakeus közeledik, az erős és hatalmas Zakeus, aki látni akarja szemtől szembe Jézust!” Ezzel az aprócska emberrel, ezzel a kíváncsi törpével nem törődött senki. Ügyet se vetettek rá. Illetve nyilván akadtak, akik mégis vetettek rá némi ügyet. Nézzétek, a gazdag Zakeus, az inci-finci nábob! Azzal bizonyára jól oldalba bökték a tolongásban, ráhágtak a lábára, bosszúból, amiért gazdag és vámos és ráadásul apró termetű; addig taszigálták, csak mintha véletlenül tennék ebben a tülekedésben, míg egészen ki nem szorították az út legszélére, s onnan is tovább, az árokba. Onnét aztán még kevésbé láthatta szemtől szembe Jézust.

Senki nem tudósít róla, miért akarta minden áron Jézust látni. Talán nem is tudta senki; ezt elfelejtették megkérdezni tőle. Valószínű, hogy ha megkérdezik, Zakeus maga sem tudott volna válaszolni. Esetleg úgy felelt volna, mint a gyerek, ha faggatják: csak. És ezzel az együgyű felelettel Zakeus mégis a lehető legbölcsebben felelt volna.

Mert miért jut eszébe hirtelen egy vámosnak, hogy szemtől szembe lássa Jézust? Miért szalad ki hirtelen a házából, hagyja ott egy teljességgel érthetetlen pillanatban az üzletét, a vagyonát, a kincseskamráját, a terített asztalát? Valami azt mondja benne: okvetlenül látnom kell. Nem csak messziről, mint egy fölvonuláson, vagy egy színházban. Szemtől szembe kell látnom. Nem vagyok méltó rá, hogy a hajlékomba jöjjön, ilyen esztelen vakmerőséget álmodni sem mernék, de ami a látását illeti: látnom kell, lehetetlen, hogy ne lássam, egész életem azon függ, hogy lássam. Szemtől szembe. Hogy belenézzen a szemembe, és én az övébe. Ajtót-ablakot tárva-nyitva hagytam; lehet, hogy közben kirámolják a házamat, kirabolják a kamrámat, mindenemből kifosztanak. Mindegy. Az a fontos, hogy szemtől szembe lássam.

De hiába ágaskodott, „a tömeg miatt nem láthatta”. Néha mintha csak azért volna Jézus körül ez a „tömeg”, hogy ne láthassák tőle Jézust azok, akik szemtől szembe látni akarják. A „tömeget” látják; a „tömeg” eltakarja előlük Jézust: Zakeus áll az árokparton, és sem Jézust nem látja, sem azokat, akik ott vannak egészen közel hozzá, olyan közel, hogy lépésüket önkéntelenül az ő lépéséhez igazítják. Ezeket egyelőre nem látni. Csak azokat, akik önhitten és magabiztosan vonulnak, büszkén és vállasan, időnkint oldalt pillantva, az ilyen árokszélen rekedt aprócska Zakeusok felé, gúnyosan és fölényesen, amiért ezek a Zakeus-fajták csak az árokparton szoronganak, amiért nem nőttek elég nagyra, akkorára mint ők, s amiért aprócska Zakeus létükre mégis látni akarják Jézust. Ráadásul szemtől szembe.

Jézus vonul a pusztában, Jézus vonul Galileában, Szamáriában, a Jordán pártján, egyik Jerikóból a másikba, a világ végezetéig, és körülötte a „tömegben”, a tömeg legkülső gyűrűjében változatlanul, Jerikóból Jerikóba ott vonul mind a világ végezetéig ez az élő elutasítás, a kevélységnek, az erénygőgnek ez az élősövénye, ez a tüskéivel kifelé fordult élő kerítés, ez az élő fal, amelytől nem látni Jézust.

Azt mondják, ha nem szóval, akkor a szemükkel, a járásukkal, a válluk mozgásával, az ajkuk biggyesztésével: „Bűnös vagy, Zakeus, maradj a helyeden, ne tolakodjál előre, a mi utunkra, a mi soraink közé. Sose furakodjál te, gyarló vámos, az igazak seregébe. Sose akard te szemtől szembe látni az Urat. Nem vagy méltó a látására; ha jól meggondoljuk, még a mi látásunkra sem vagy méltó. Húzd meg magad, te szégyentelen kis Zakeus. Miféle szemtelenség dolgozik benned, hogy azt képzeled, ilyen könnyű az út a magadfajtáknak az Úrhoz? Nem, barátocskám! először a mi saruszíjunkat kell megoldanod, a mi lábunkat megmosnod. Egyelőre azonban nem érünk rá megengedni neked, hogy megoldd a sarunk szíját és lemosd a lábunkról a port. Előbb azt is ki kell érdemelned, Zakeus. Addig várj a sorodra, lehetőleg minél távolabb innét”.

Categories
Egyéb kategória

a nosztalgiázás

Hány ember úgy az életbe épen törtnik vele

valami épen az ember akit ember mondjuk ismerjük

és te úgy vagy vele lelki ismerte az sugalja feléd

oda elkéne meni te mondjuk jó viszonyba voltál

felé ami jő dolog valakihez úgy mondva kötöltél

hozzá de valami úgy alakulna hogy elszolítják azt

illetőt úgye ez sok embert lehet meg viszeli azt

embert olyan is lehet életbe akit épen ismerünk

nincsen köztünk de egy olyan ember érinte mondjuk

aki tényleg közel ált de úgy van az ember hogy

ismerte úgye ilyenkor úgy van az ember úgye

tiszteletet meg adta felé mondjuk ez minmum

olyan embernél akit ismerték egymást olyan egyik

ember mondjuk azon helyen dolgozot így hogy

végtisztelet meg adot annak embernek lehet az

illető kicsit nosztalgiázni fog fől kérték ott azon

helyen segítsen mert azt embert ismerte egybe

tisztelt másik ember íránt egybe az ember

nosztogíázott másik ember felé .

Categories
Egyéb kategória

a álarc

Hányszor úgy ember életébe mondjuk túl

van egy nehéz napon de mindig épen

még napnak nincsen vége de még úgy

mondva találkozni kéne valakivel de valahogy

nem igazán jól nézki az illető hányszor az

úgy egy kicsike szípétekezés kicsike minden

féne olyan szerek az ember kicsit jóbban nézen

ki akor . hány olyan ember fordúl elő kívülről

szépnek látszik de fel veszi másik formát aki

épen az illető nem tetszik neked kénytelen

csízmosolyt fel venni elfogadja azt embert

amien hányszor ember csak szépítsük a

arcsunkat másik ember lása hogy nézki de

amikor meg látja csodálkozik ő ilyen eltakarta

az csodaser ő ilyen egy ser segíte át

változtni az illetőt . úgy kel másikat elfogadni

amilyen ahoz nem kel csodaszerek át

váltotsák azt illetőt magabőre volt úgy volt

az igazi

Categories
Egyéb kategória

mi az igazi szeret 2 ember közt

Miaz igazi szeret 2ember közt erről szerenék

kicsit meg osztani pár gondolatot volt olyan

az embereknél valakit mondjuk meg ismerkedik

egymásal ép meg ismerkedetek egy másal van

olyan emberek ép már az illető neked mondjuk

neked épen szimpatikus lesz te nem mered

elmondani őt te nagyon szered és nem mered

elmondani de idő adig beszélgetek jól meg

ismeritek egy mást egy olyan beteg az illető

de elfogdja azt embert egy darbig úgy vannak

vele csak jó barátok útána ki alakulna úgy

baráti és beteg ember közt kapcsolat jól meg

lennének az élet és jól meg vannak egy másal

mondjuk egy szép nap errőseb kapcsolat

lenne a beteg ember közt nő közt de tudta

enyi idő útán tudta szeretni az illetőt monjjuk

elfogdata úgy azt ember amien sok ilyen egyik

fél beteg másik egéséges elfogdja amien az

illető ez igazi kicsit játszodozunk az beteg

ember annak nőnek meg kérné kezét de

nő gondolkozik ő beteg ember társa elfogdja

őt amien igazábol lehet útán ki mondaja nő

férfinak leszek veleséged elfogadlak amien

vagy ez igazi szeret mai világba igen nagyon

rítka ezt kéne gyakorilni ez igazi szeret másik

ember iránt .

Categories
Egyéb kategória

a régi szép idők

Biztos volt olyan életedbe elhívtak valahóva épen

te akkor jól érezted magad és ki kapcsoltál akor

eltelt bízonyos év te mondjuk talákozól régi

illetőkel akivel épen abba időbe szorakoztál most

meg valahogy nem lehet ez szorakózás ott mert

nem vagy épen az hely tönkre ment szorakózás

képen sok ilyen ilyen ahol ember épen jó magát

kimúlta magát egy régi időbe most valami miat

nem tudja ezt de ha meg látja azt illetőt aki

csinálta jó hangulatót te bíztos vissza gondolos

arra szép időre amikor keverte azokat zenéket

te jól érezted magad elkap honvány mondjuk

milyen szép idő volt az ember szolgálta zenét

jól érezted magad most az nincsen te örömel

gondols ara szép időkre amikor ember csinálta

zenét te meg szorakóztál akor te jól érezted magad

ez már szép idő te amikor ezt embert meg látol

szívesen gondolos ere szép időre ez régi idő te

biztos szívesen gondolós ere régi időre.

Categories
Egyéb kategória

pókfonál

Magányosan őgyelgett Buddha egy napon a Paradicsom lótusztavának partszegélyén.

A víz fölött a virágzó tavi lótusz olyan fehér volt, mint a gyöngy, s a széttárt szirmok közt az arany bibék és porzószálak mondhatatlan illattal töltötték meg a levegőt.

Reggel volt a Paradicsomban.

Buddha egyszerre megtorpant a vízparton, és a tó felszínét beborító levelek közt, egy nyíláson, lenézett a mélybe.

A Pokol padozata éppen ott volt a Paradicsom lótusztavának mélyében. A Szanzuno-Kavát, az alvilág folyóját, s a Hári-no-Jamát a rettentő tűhegyet olyan tisztán lehetett látni a tó kristályvizében, mintha három dimenzióban mutatná őket a mélység.

Buddha ekkor megpillantott egy Kandata nevű embert, aki a többi bűnössel együtt ott sínylődött a Pokol fenekén.

Kandata valamikor híres betörő volt, fosztogatott, gyilkolt, házakat gyújtott fel. Egy jótettet azonban mégiscsak a javára lehet írni. Egyszer, mikor keresztülvágott a sűrű erdőn észrevette, hogy az út mentén mászik egy pók. Kandata felkapta a lábát, hogy az állatkát halálra tapossa, aztán hirtelen ezt gondolta: „Nem, mégsem. Ennek a semmi kis élőlénynek is van lelke, igazán nem volna szép ha gondatlanul elpusztítanám.” És hagyta, hogy továbbmásszon a pók.

Ahogy lenézett a Pokolba, Buddhának eszébe jutott, hogyan mentette meg Kandata a pók életét. S a jó cselekedet jutalmául Buddha elhatározta, ha alkalom nyílik, kiszabadítja Kandatát a Pokolból. Szerencsére, amint körülnézett, meglátott egy pókot, amely éppen szépséges ezüstfonalat szőtt a jégmadárszínű lótuszleveleken.

Buddha derűsen fölemelte a pókfonalat. Megfogta, és a gyöngyfehér virágok közt, a nyíláson át, lebocsátotta a Pokol mélységes fenekére.

Categories
Egyéb kategória

beszélgetés tengerparton

A tengerparton szegényesen öltözött ember fekszik egy halászbárkában és szunyókál. Mellette áll egy elegánsan öltözött turista, és éppen színes filmet fűz a fényképezőgépébe, hogy megörökítse az idilli képet, a kék eget, a békésen tarajozó, fehér hullámokkal barázdált zöld tengert, a fekete bárkát, a halász piros sapkáját. Katt! Még egy kattanás, és – mivel az Isten a hármasságot szereti – biztonság kedvéért harmadszor is: katt! Az idegen, csattanó zajra a halász felriad, feltápászkodik, álmosan cigarettát keres, az udvarias jóindulattal eltelt turista azonban megelőzi, és maga nyújt feléje egy csomag cigarettát. Szemlátomást beszélgetésbe akar elegyedni vele.

– Ma gazdag fogás várja, ugye?

A halász a fejét rázza.

– De azt hallottam, hogy ilyen időben jó a kapás!

A halász bólint.

– No, és nem fut ki a tengerre?

A halász a fejét csóválja. A turista levertnek látszik.

– Talán rosszul érzi magát?

A halász a taglejtések nyelvéről végül áttér a normális beszédre.

– Nagyszerűen érzem magam – mondja. – Soha életemben nem éreztem magam ilyen jól.

Feláll és kinyújtózik, mintha atlétaszerű testalkatáról szeretne bizonyságot tenni.

– Egyszerűen fantasztikusan jól érzem magam!

A turista arca egyre szomorúbb lesz, és már nem tudja elfojtani kérdését, amely úgyszólván a szívéből fakad:

– De akkor miért nem megy ki a tengerre?

– Mert ma reggel már kint jártam.

– És jó fogás volt?

– Olyan jó, hogy most már nincs miért még egyszer kimennem. Négy homárt, két tucat makrélát fogtam…

A halász végre teljesen felébred, beszédesebb lesz és megnyugtatólag veregeti a turista vállát, akinek gondterhelt arckifejezését az alaptalan, de megható bánat jelének tartja.

– Még holnapra és holnaputánra is futja – jelenti ki, hogy végképp levegye a terhet az idegen válláról. – Nem akar rágyújtani az én cigarettámra?

– Köszönöm.

A cigaretta a szájban, megint katt! A turista fejét csóválva letelepszik a csónak szélére, fényképezőgépét maga mellé teszi – most szüksége van arra, hogy mindkét keze szabad legyen, mert kellő nyomatékot akar adni beszédének.

– Nem szeretnék beavatkozni személyes ügyeibe – kezdi –, csak hát képzelje el, hogy ma másodszor, harmadszor, sőt talán negyedszer is kifut a tengerre, és akkor három, négy, öt, sőt talán tíz tucat makrélát fogna… Képzelje csak el!

A halász bólint.

– És nemcsak ma, hanem holnap, holnapután is – folytatja a turista –, egyszóval mindennap, ha szerencsés napnak bizonyul, kétszer, háromszor, sőt talán négyszer is kifutna a tengerre… el tudja képzelni, hogy akkor mi lesz?

A halász a fejét rázza.

– Legfeljebb egy év múlva motort vásárolhat, két év múlva újabb bárkája lesz, három-négy év múlva pedig bizonyára vásárolhat két csónakot, és azzal aztán még többet fogna – egy szép napon pedig két motorhajója lenne, és… – a lelkesedéstől egy pillanatra elakad a turista hangja – kis hűtőházat épít, esetleg füstölőt is, aztán meg konzervgyárat, saját helikopterre tesz szert, hogy a levegőből figyelhesse a halvonulást és rádión utasíthassa a motorhajóit. Aztán engedélyt szerez, halvendéglőt nyit, és saját maga közvetítő nélkül exportálná a homárjait egyenesen Párizsba… és akkor…

A lelkesedéstől megint elszorul a turista lélegzete: a fejét rázza, szinte megfeledkezik szabadságának örömeiről, lelke mélyén szomorkodik, és úgy nézi a békésen gördülő hullámokat, melyek között a ki nem fogott hal bukfencezik.

Categories
Egyéb kategória

idei év utolsó előtti kirándulás

Idei év útólso kírándálása szilvásvárda tervezük

úgy gondolták az alapítvány tagok ezt kírándulást

most épen hoszzú hétvégre tervezik ezt szílvásvás

várdi kírándulást ezt azért tervezték épen hoszó

hétvégére hátha többen elmenek erre a szilvásváradi

kírándulásra előtte nap volt úgye agusztusz 20

pihenő nap másnap ép hétvége azért tervezték

ezt kírándulást ép hétvégere ez kíránduláas ép

szombatra eszet ez kírándulás azért tagok közül

meg ifjoncok közül szép számal eltudtak meni

erre szílvásváradi kírándulásra jó érezték magukat

ez idei év útolsó előtti kírándulásunk szilvásvárdra

ha lesz meg egy kírándulás előtte jelezni fogom

jó érzeztük magukat délután érkeztünk haza

Szilvásvárad kírádulásból jól érzetük magukat.

Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember, álló emberek, szabadtéri és fa
Lehet, hogy egy kép erről: szabadtéri és fa
Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember, álló emberek, lábbeli, fa és út
Categories
Egyéb kategória

a bohóc

 Gyerekek, gyerekek! Az volt csak az előadás! A karácsonyeste előtti napon. Mint annak lennie kell, mély hóba süppedt az egész vidék, minden ereszen csillogó jégcsapok lógtak, de a sátorban kellemes meleg volt, s nemcsak a megszokott bőr- és istállószag terjengett, hanem sütemény –, szaloncukor- és mogyoróillat keveredett egymással.

– Háromszázhuszonhét gyerek jött el szüleivel az előadásra. A kisfiúk és kislányok ezen a délutánon a gyárnak a vendégei voltak, ahol a papák dolgoztak. Már novemberben azt mondta az igazgató:

– Ez mindnyájunknak jó év volt. Éppen ezért különleges karácsonyt akarok, egy rendhagyót. Azt javaslom, menjünk el együtt a cirkuszba. Akinek van gyereke, hozza el magával. Én is jövök mind a hárommal!

– S most ott ül a két kislány és a kicsi fiú a szülei mellett háromszázhuszonnégy másik gyerek között. Megkezdődött a rég áhított karácsonyi ünnep.

– Először csokoládét, süteményt osztottak, azután limonádé és bonbon következett, majd sok-sok ajándék. A kislányok babákat, színes csomagokat, finom nyalókákat kaptak, a kisfiúk érdekes könyveket, aranyozott tolltartókat és izgalmas összerakós játékokat.


Aztán kezdődött az előadás.

Ezt élvezték igazán csak a gyerekek! Átszellemülten ültek az óriási sátorban és figyelték, hogyan táncolnak a fekete pónik; borzongtak, ha az ezüstruhás lányok a magas trapézról a levegőbe vetették magukat.


Ó, és aztán jött a bohóc!

Már amikor a porondra botladozott, egyetlen csilingelő kacagásba olvadt a háromszázhuszonhét elragadtatott hangocska. Attól kezdve már a saját hangját se hallotta az ember. A gyermekek úgy nevettek, hogy megremegett a sátor. A szemük is könnyezett, és sokan rosszul lettek a nevetéstől.


Bizony, nagyszerű is volt a bohóc! A viccek oly csodálatosak voltak, hogy még a felnőttek, sőt az igazgató is levegő után kapkodtak. És őt még senki sem látta levegő után kapkodni. A bohóc egyáltalán nem beszélt, nem volt szüksége szavakra, hogy vicces legyen. Némán játszotta el a gyerekeknek, amit látni akartak. Egy malacot utánzott, egy krokodilt és három táncoló medvét. A legmulatságosabb az volt, amikor a nyulat játszotta el. Ekkor jött az a pillanat, amikor a nagy öreg bohóc ideges kezdett lenni. Ez volt az a pillanat, amikor felfedezte azt a kislányt, akinek piros masni volt a hajában. A kislány a szülei között ült az első sorban, egészen a manézs közelében. Aranyos kislány volt, okos, keskeny arcú, ünnepélyes kék ruhában. Az apja nevetett. Az anyja nevetett. Csak a piros masnis kislány nem nevetett.


Az öreg bohóc azt gondolta magában: Lássuk csak, kedvesem, hogy sikerül-e téged is nevetésre bírni! És úgyszólván csak a kislánynak játszott.


Az öreg bohóc olyan volt, mint még soha.

De… semmi sem segített. A kislány egészen komoly maradt. Egészen komolyan nézte, nagy, merev szemekkel a bohócot, anélkül, hogy csak a száját is elhúzta volna. Aranyos kislány volt, egyike a legcsinosabbaknak. Csak éppen nem nevetett.

A bohóc egyre sejtelmesebbnek találta a dolgot. Minden tréfájában egy csomó munka és hetekig tartó gondolkodás volt, mindig pontosan figyelte, hogyan reagálnak a nézők, mikor kezd nevetni az egyik, mikor hagyja abba a másik. Mindig eszerint dolgozott. Ezt nevezte a közönséggel való kapcsolatnak. Ezen az előadáson sem esett nehezére, hogy kapcsolatot teremtsen, a gyereksereg mindig hálás közönség volt. Csak a kislány nem.


Egyszerre csak a nyúlutánzás közben mérhetetlen szomorúság és szörnyű tanácstalanság töltötte el az öreg bohócot. Legszívesebben félbeszakította volna az előadást. Úgy érezte, képtelen tovább játszani, ha az első sorban ülő kislány továbbra is így nézi. Épp ezért valami szokatlant tett.

Odalépett a kislányhoz és udvariasan megkérdezte:

– Mondd csak, nem tetszik neked az előadás?

A kislány mereven ránézett és barátságosan válaszolt:

– Ó, dehogynem, nagyon tetszik!

– Dehát akkor miért nem nevetsz, mint a többi gyermek? – kérdezte a bohóc.

– Ugyan, min nevessek?

– Nos – mondta a bohóc –, rajtam például.

A kislány apja mondani akart valamit, de a bohóc intett: Azt szeretné, ha a kislány maga válaszolna.

– Bocsáss meg – mondta amaz –, nem akarlak megbántani, de nem tudok rajtad nevetni.

– És miért nem?

– Mert nem látlak – mondta a kislány. Én vak vagyok.

Erre halott csend lett az óriási sátorban. A kislány barátságosan ült az öreg bohóc előtt, aki nem tudta, mit mondjon. Soká tartott, míg szóhoz jutott.

Categories
Egyéb kategória

kerülni kel rosszat

Voltál már biztos olyan helyzetbe te egy

illetővel akit még mondjuk te nem ismers és

valahogy elkezdtek beszélgetni olyan első

beszélgetésre mondjuk nagyon aranyos lehet

mondjuk meg akarod kedvelni őt de volt egy

kis rejtély ami nem igazán derült ki ép jól meg

akkartad volna ismerni ő mondjuk elvitt volna

egy olyan útra amibe téged bűnre vitt volna de

hogy időbe mondjuk kapcsolt másik felé egyből

azt érzést nem táplálta ne hogy rosz felé menjen

úgye ez világháló rejtelme igazán sok sor igen

csak veszélyes itt egymást meg ismerni néha

eleje mondjuk jó beszégtek akkor ki rossz dolog

ő egy olyan útra vit egyből szakitani vele ne

hogy meg találjon rossz útra vigyen van ilyen

helyzet neten való ismerkedésel azért észel és

nem rosz útra dolgokat keresni rosz vezető útakat

kerülni kel.