Categories
Egyéb kategória

finomat készitetünk

Korán volt idén húsvét így húsvéti dekorációt

készitetünk február27ei napon ami igen csak szép

szokot leni a dekorációk amikor ot segítkeztem

én szeretem dekorálni termet én sok sor szép

dekorációt gyűjtötem ösze ilye szinező ami ünepi

hangulat tesz akor fel most épen február27ei

napon húsvétra készülődtek termet rendezketük

ami szépen haladt hirek szerint régen volt köztünk

egy veronika neveztű ifjonc nagyon szeretet

alapítványba járni beteg és itthon volt akor de

pestre megy helyre javuljon álapota reméljük

sikerül .múltkori foglalkozáson terméset filmet

nézünk az tomi nagyon szereti lehet belőle

tanulni február27ei foglalkozást pedagógus

judit tartota foglalkozást jól éreztük magunkat.

2023. február. 27. hétfő. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Jenei Attila, Jenei Erzsébet, Gerhát Lenke, Sára Edina, Barnáné Sümegi Judit. Ma folytattuk a már megkezdett szövéseket. Lenke rendet tett a fiókokban, utána ő is szőtt a nagykereten. Kicsit tornáztunk, megmozgattuk a karjainkat, vállunkat, nyakunkat, mert a szövéstől megfájdulhatnak. Társasjátékoztunk. Közben már Erzsike és Bagó Zoli a krumplis tésztához oda tette főni a tésztát és a krumplit. Edina pirította a hagymát. Ebéd után Jenei Erzsébet mosogatott.

1fejvöröshagyma1dlolaj1tkpirospaprika50dkgkrumpli bors50dkgtészta

A krumplis tészta elkészítéséhez egy nagyobb serpenyőben a felaprított vöröshagymát forró zsiradékban megpirítjuk, majd a tűzről lehúzva meghintjük pirospaprikával. Hozzáadjuk a megpucolt, apró darabokra vágott burgonyát. Megsózzuk, megborsozzuk, és kb. 0,5 dl vizet öntünk rá, majd a saját levében, fedő alatt, takarékon (néha megkevergetve) puhára pároljuk. Közben a tésztát bő, sós vízben, a csomagoláson látható utasítás szerint kifőzzük és leszűrjük. Amikor megpuhult a krumpli, kissé összetörjük, és összekeverjük a kifőtt tésztával. Szükség szerint megsózzuk, megborsozzuk

Március1ei foglalkozást pedagógus judit tartota

az ifjoncoknak foglalkozást jól éreztük magunkat.

2023. március. 1. szerda. Bagó Zoltán, Jenei Attila, Jenei Erzsébet, Sára Edina, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. A teázás után elsőként a kamrában raktunk rendet. Megnéztük melyek azok az élelmiszerek, amelyek esetleg lejárnak. Utána folytattuk a már megkezdett szövéseket. A konyhában Jenei Erzsike, Bagó Zoli és Lenke aprította a zöldségeket és a virslit. Edina a hagymát pirította. Lecsót készítettünk. Jenei Erzsike mosogatta el a tányérokat és az evőeszközöket.

40dkgparadicsom80dkgpaprika2fejhagyma5dkgfüstölt szalonna2ekolaj1ekpirospaprika

A lecsó elkészítéséhez a paradicsomot leforrázzuk, meghámozzuk, és gerezdekre vágjuk. A paprikát megmossuk, kicsumázzuk, ereit és magjait eltávolítjuk, majd  ujjnyi vastag karikákra szeljük. A hagymát meghámozzuk, és apróra felkockázzuk. A szalonnát ugyancsak apró kockákra vágjuk.
Az olajra tesszük a szalonnát, és mérsékelt tűzön a zsírjából kisütjük. Megfonnyasztjuk benne a hagymát, majd lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a pirospaprikával, rádobjuk a paradicsomot, és ízlés szerint megsózzuk. Visszatesszük a tűzre, és néhány percig fedő nélkül forraljuk.
Beleforgatjuk a paprikát, és félig lefedve, mérsékelt tűzön puhára főzzük 15 perc alatt, végül megkóstoljuk, és újra megsózzuk, ha szülkséges. Friss kenyérrel kínáljuk. 

Categories
Egyéb kategória

a őszi dekoráció

Időjársba igen csak tombol bizonyos vén aszonyok

nyara sok ember úgy van ezzel melegvan ezt

csak érezük ezt idöjárást de kelemes idő van ahoz

sétáljunk egy kicsit .idő járás előre jelzést sok

ember követi ara ad úgy intézi dolgokat tegnap

egy kicsike eső est alkalmas idő keretéskedésre

sok ember így van ezzel .én most kicsit máskép

érkeztem mai nap hoztak ami jó volt kicsit el

aludtam nagyon ki volt időm számolva amíg jötek

értem meg hoztak akkor voltak bent jenei attila ,meg

jennei erzsike meg betegedet így ma nem voltak

foglalkozáson .évszak rendje szerint őszi időjárást

élnék de javábol tobol bizonyos vén aszonyok

nyara nagyon jó idő szokot leni .őszi idő lene

hívatalos mi is foglalkozás keretébe őszi

dekoróciót készitetek én meg bence őszi dekorációt

készetetek amit meg lehet tekinteni én nagyon idő

igényes festőt választotam ki így nem tudtam be

fejezni ,jó idő volt bagó zoli kint tudot kertéskedni

én meg pedegus judit kint voltunk vele néha nem

érte amit kelet volna néha többször elmondja

amit kel .én még járdát leszöpörtem leveles volt

most szép már .erzsike tomi folytataták kötés

horgolást ami szépen halladtak , bogó zoli

elpakolta hétfőről maradt edényeket ,én nekem volt

kis gondom pedig sok mindenhez éretek láta

pedagógus judit nem jó valami a kíránduláson

mondja elvigye fiának sanyinak néze meg igen

sikerült meg csinálni ez könyő volt nem jötem rá

mi baja meg csinálták nekem amit előre köszönök

múltkorol le maradt egy ablak tisztása azt ma

be potoltuk lenke gombolyitot én közbe ki kelet

teát csinálni meg tejbe grizt oda ragtuk .bagó

zoli ezt ételt nem szereti ő magának fözöt kicsike

rizst meg hagymát pucsolt gombát vágot össze

magának oda ragtuk ő is elkészült .bencse segítet

talásba .erzsike barátja is kicsit benézet közünk

én be vonultam szinezni másik helyre kupak nem

volt helyén keresni kezdte lenke meg let .fél12fele

meg etük tejbegrizt ez sok ember kedvence most

azt készitetünk nagyon finomra sikerült el is

fogyot erzsike , bence mosogatot julika néni

tudot mai foglalkozásba segítkezni .Bagó Zoltán, Gerhát Lenke, Szilágyi Erzsébet, Barnáné Sümegi Judit. Én ot voltunk segíteni én magamnak közbe

pakoltam ösze szinezőt otthon kicsit leköszem

magam .15dkgrizs

  • őrölt fahéj
  • A tejberizs elkészítéséhez a rizst feltesszük főni 2 dl vízben, majd amikor beszívta az összes vizet, hozzákeverjük a vajat, és felöntjük a tejjel.
  1. Meghintjük 1 csipet sóval, és alacsony hőfokon addig főzzük, amíg a rizs teljesen magába nem szívja a tejet. Amikor a rizs egészen megpuhult, belekeverjük a kétféle cukrot.
  2. Ízlés szerint kakaóporral, őrölt fahéjjal, csokoládéval vagy lekvárral tálaljuk.
Categories
Egyéb kategória

az elvárás

életbe gyorsan oldjuk ,meg amit kel és ne

törödjünk semivel úgy vanak az emberek felé ami úgy

mondva nem jóhoz vezet ez örőlünk munka malmába

és semi nem törödünk másikal mondjuk az illető rajtad

segítet és tovább nem tud mondjuk bele fáradt de ezen

kéne segíteni ő edig téged segítet ő csak pár sot kér

hallagasa meg az jó esik neki csak sok ember kéri

másiktól segítsen ő már nem tud az illető még segítsen

másik anyi kéne aki segítet pár mondat jól éreze magát

sokan ere se képesek menek örlödnek malomba munka

malámba és aki segítet azt meg nem hallgatja ami

világba nem jóhoz vezet .egyik ember idöt szán ara

elitézi amit kel pár so erejig tudunk váltsunk sót az

segíted másikat nen úgy van ideje mondjuk 1perce

de nem akar vele tárgyalni ami nagy gond sánjunk

másikra pár sot az jo esik ő segít rajrad életbe.

Categories
Egyéb kategória

egy kirándulás

Hétvégén amikor nézelődtem netem láttam hatvanba

van egy program amire gyorsan éltem lehetőséggel

neki álltam pedagógussal beszélni ő meg gyorsan

fel hívta hétfőn hatvant ahol van ki állítás

fogyatékkal élők állottak ki azt nézzük meg ma

azt ki állítást reggel 8.45 vonattal mentünk ere

ki állításra sikerült Horváth Zolinak anyukájának

eljönni it volt Erzsike bagó zoli ,,jenei Attila ,

jennei erzsike is beszélgtünk egy jót szép vonatokról

meg hatvan ahova kirucsnunk meg nézük a

bizonyos ki állitást amit fogyatékal élő emberek

készitetek dolgokat azt néztük meg nagyon szép

látni valók voltak ot gyorsan végeztünk volt egy

kis időnk meg fagyíztunk közbe beszélgetünk a

alapítványi dolgokról volt régen egy ifjonc aki

pestre került egy helyre nem volt jó körülmények

így haza hozták turára így tervünkbe van

beszélünk anyukájával hoza visza alapítványba ő

nagyon szeretet közénk jöni remélünk jöni fog

újból köztünk lesz .oda visza úgy alakult helyzet

emeletes vonatal közelkedtünk délbe már mindeki

ithon volt jól éreztük magunkat.

Categories
Egyéb kategória

a jó ötlet

Hogy az ember életébe soksor igen csak figyelmes

kel leni és ha olyan van egyből tudjon majd rá

kapni azon lehetöségen ami épen akor adik az

életbe .én hátérbe voltam pár évig az alapítványba

de hogy egyik helyet otthagyatam .de hogy hátérbe

voltam alapítványba időm engte így szeptembertől

újult erővel én is be segítek .szokot olyan időszak

leni amikor épen bögészkedtek így volt hétvégén

is látam van egy program közelünkbe hogy

figyeltem gyorsan csaptam ezen lehetöségen egyből

elkültem dolgokat pedagógusnak meg köszönte

az öttletet tegnap beszéltük a kírándulást elején

úgy volt a közelengbe lévő kírándulást héten

péntekre ütemezükbe de a hova menék most

péntek nem volt jó monták akkor most szerda jó

mindenkinek volt telefon gyorsan éltünk ezel

kírándulásal ami itt van közelünbe hatvanba holnap

oda fogunk el kírándulni ezt ötletet hétvégén talátam

neten gyorsan intézkedtem .

Categories
Egyéb kategória

a takarítás

Sok iskolákba még így tanítások előt neki kezdenk

takarítani termeket meg amit ilyenkor kel így

tanítás előtt rendet raknak nálunk úgyez helyzet

volt épen múlt hét csütörtök volt gondolkoztam

mért van nyitva alapítvány oda néztem látam

egyik szőlő takarítota termet amit előre köszönjük

idejét rá áldozta ki takaritota termet .jelzetem én

egy kicsikét kések nem tudom hogy érek ide regel

korán már háziorvosohoz mentem át galgahévízre

vérvételre de időbe végeztem nem is mentem haza

egyből mentem az alapítványba foglalkozásba

segíteni meg érkeztünk erzsike oda rakta tea vizet

forani tomi otthon készietet egy házi jelegű kenyeret

amit ő be hozta meg néztük ebédkor azt is

etük .edina hogy nem tudot jöni így változtatunk

egy kicsikét ételen bab levest készitünk én sok

ás szerint konyhába kértek segítsek 1erzsike

segítet bab fejtésbe .járt közénk bencse gyerek

beteg volt nem tudot jöni ma már ő is jött és

ő is segítet bab fejtésbe amíg mi kint készülödtünk

enivalóval tomi dvd filmet nézet 2erzsike kötöt

zoli szönyeget szöt attila folytata szövést. ablakot

pucsultunk .nehezen készült el bab leves így ebéd

előt felköszöntőtük tamást napokba volt szűlinapja

lenke gombolyitot .2erzsikének van egy barátja aki

néha ő is közénk be szokot nézni .most úgy volt

délbe elkészült bableves nagyon jó sikerűlt meg

etük bablevest judit készietet sütit azal köszöntőtük

fel tomit mafint hozot ami nagyon jó sikerült

minden elfogyot szeptember11ei hétfői foglalkozást

judit meg én segítkeztem neki bence .tomi erizsike

attila, laci , zoli lenke Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, , Jenei Erzsébet, Jenei Attila, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit, ma bab levest készítetünk ami jó sikerült el is

fogyott .

babot lefejtjük, leöblítjük, fazékba szórjuk. Ha nehezen birkózunk meg a hüvelyesekkel, éjszakára beáztatjuk. A babot kifejtjük, leöblítjük, fazékba szórjuk. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, majd egészben hagyjuk őket. A zöldségeket megmossuk, megtisztítjuk, majd 2-3 cm-es darabokra karikázzuk vagy kockázzuk őket. A zellergumó és a fehérrépa zöldjét leöblítjük, majd spárgával vagy cérnával összekötjük. A zöldségeket, a hagymákat és a fejtett babot kevés olajon megfuttatva átkeverjük, majd hozzáadunk 1,5 liter zöldségalaplevet. Beletesszük a fűszernövény-csokrokat, a babérleveleket, egy csipet borsikafüvet vagy kakukkfüvet. Sózzuk, fekete borsot őrlünk hozzá. Először nagy lángon forráspontig melegítjük, majd mérsékeljük a hőt, és közepesnél kicsit enyhébb lángon, lefedve főzzük. Amikor a bab már majdnem megpuhult, hozzáadjuk a cikkekre vágott paradicsomokat, majd további 15 percet főzzük.

Categories
Egyéb kategória

beleszólni dolgokba

Hányszor úgy az ember életébe ő úgy van mindenre úgy

mondva bele szeret szólni úgy van vele ő így mindent tud

és neki nem mondják meg amit kel egyszer egyik ember

sziet kérje segítséget ahoz embertől meg mondaja neki

mi is próbléméja akkor illető úgy van vele eléteszik csinálja

meg neki áll látja mi baj de ami elene törve azt meg akarná

húzni egy értelmű ezt nem lehet akkor meg javítani röktön

ahoz egyből alkatrés kel útána fordulok sak emberhez aki

tényleg ért ilyenhez hány olyan van földön kérstöle tanácsot

segít meg próbálja neked segíteni de lehet csak szoban

tudt segíteni lehet nem ért de szeret bele szólni dolgokba

bizonyitsa ő is ért tudja azt . 2Ember beszélget elmondja

ő lecsőkenetet valamit ahogy szakembert tette volna egy

harmadik fél aki meg hallja egyből bele szól a csökentés

növeléshez mért nem mondta egy sak ember ha szörgős

estbe kelet az neked azért kérted rá jösz meg tudsz nélküle

leni az már jó utána elmondod sakmbernek javult állapota

nem kel lehet használom ő is azt fogja akkor hagya el

és akkor ne egy kívül álló mondja dolgot kel még majd

sakember eldönti meg modja neked mit is kel tened akor

ne egy kívül álló dolgokat az lehet az nem vezetjóra ha

kívül állo beleszól dolgokba.

Categories
Egyéb kategória

a segítőkéség

Amióta meg történt új tagok meg választása bent

bent csak egyenlőre ezt én amikor nem voltam nem

tapasztaltam dolgokat csak amikor nézelődtem

mi is van bent a-kor jöttem rá új tagok meg

szülők már régóta be osztják egy mást ki mikor

tud majd be szegeti a foglalkozásba ez nagyon

fontos egymást segítsük ebbe dolgokba is

pedagógus Juditnak kel külsősös segítség így

jobban halad munkája ifjoncokkal .egy nap farsangi

buli után február20án Lenke anyukája segített épen

a-kor szabaddá tette magát otthoni dolgoktól be

segített foglalkozásba .húsvétra akkor készültek

nyuszis dekorációval .jól éreztük magunkat

február20ai hétfői foglalkozást pedagógus

Judit tartotta meg ági segített foglakozásba jól

éreztük magunkat2023. február. 20. hétfő. Sára Edina, Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Jenei Attila, Jenei Erzsébet, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit, Gerhát Ágnes. Mai napon leszedtük Lenkével a farsangi dekorációt. Lenke gombot válogatott. A már megkezdett szövéseket folytattuk. Erzsike kötött. Elkezdtük felvetni a nagy keretet. Húsvétra anyagokból nyuszit készítettünk. Ebédre pásztortarhonya készült. Erzsike mosogatott.

2fejvöröshagyma

  • pirospaprika
  • A pásztortarhonya elkészítéséhez a hagymát és a krumplit megpucoljuk, apróra vágjuk. A kolbászt tetszőleges vastagságú karikákra vágjuk.
  • A tarhonyát az előre felforrósított olajban megpirítjuk, majd az apróra vágott hagymát ezen az alapon megdinszteljük. Levesszük a tűzről. Fűszerezzük sóval, borssal, pirospaprikával, ízlés szerint.
  • Ezután mehet bele a krumpli és kolbász, majd annyi vízzel felöntöjük, hogy ellepje az egészet, de ez a mennyiség legyen kétszer annyi, mint amennyi tarhonyát használtunk. Időközönként keverjük meg.
  • Amikor a víz kezd elforrni róla, fedjük le, és alacsony hőmérsékleten pároljuk addig, amíg a tarhonya megpuhul. Nem kell, hogy teljesen száraz legyen, a krumpli és a tarhonya úgyis felszívja azt a kicsit, ami marad.

február22ai szerdai foglalkozást pedagógus

judit tartota a foglalkozást jól éreztük magunkat

2023. február. 22. szerda. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Jenei Attila, Jenei Erzsébet, Gerhát Lenke, Sára Edina, Barnáné Sümegi Judit. Ma rendet raktunk, berendeztük a termet és készültünk az illóolajos előadásra. Mészáros Katalin tartotta, vetítéssel egybekötve. Sok finom illatot szaglásztunk. Közben Ági almáslepényt készített a konyhában. Az előadás után meg is ettük. Nagyon finom lett.

Hozzávalók

A tésztához

A töltelékhez

A kenéshez

A tálaláshoz

Elkészítés

A tésztához

  1. A lisztet összekeverjük a sütőporral, sóval, összegyúrjuk a vajjal, tojássárgájával, cukorral és annyi tejföllel, hogy könnyen nyújtható tésztát kapjunk.
  2. A tésztát a hűtőbe tesszük.
  3. Az almákat meghámozzuk, lereszeljük.
  4. A tészta felét kinyújtjuk, kizsírozott tepsibe rakjuk, és megszórjuk kevés zsemlemorzsával vagy durvára vágott dióval.
  5. Az alma levét kinyomkodjuk, szétterítjük a tepsiben, megszórjuk 8 ek cukorral, meghintjük őrölt fahéjjal.
  6. A tészta másik felét is kinyújtjuk, rátesszük a sütemény tetejére.
  7. A tojásfehérjét kicsit felverjük, megkenjük vele a tésztát, villával megszurkáljuk a felső tésztaréteget,és már mehet is a tepsi az előmelegített sütőbe.
Categories
Egyéb kategória

nagy öröm

Elkezdőztek sok helyen a becsegetek az iskolákba

mi is mai nappal elkezdetők foglalkozások ot

is egy kicsike változás történt én is vissza mentem

segíteni oda .annyira lemerültem ahol dolgoztam

ki buktam majd nem fogtam és ki léptem nyár

folyamán . Hogy most kezdőt foglalkozás bent

hírül vittük nyár folyamán én vissza térek Aliba.

Reggel nekem egy kicsit fúra volt milyen lesz

nagyon vártam hogy zökkenek helyre .meg láttak

mai nap ifjoncok meg pedagógus Judit Julika néni

egyből kérdés mindig leszel Sanyi igent mondta ere

nagy volt öröm volt vissza tértem .nyáron volt

egy kis be ázás alapítványba nem működöt lámpa.

foglalkozás elején meg teáztunk mint régen ahogy

volt meg foglalkozás eljén be számolt mindenki

kinek hogy telt nyara .előtte pedagógus Judit fia

sok mindenhez ért Judit fia meg javította lámpát

vissza kelet kötni helyére kicsit abba segítem neki.

Lenke gombolyítót tomi zenélt edine foglalkozás

kezdte kor szőni akart engedtük pedig nem volt

nagy fény utána csináltuk meg amit Judit fiának

köszönjük meg csinálta lámpát fényt csinált annyi

változás én vissza tértem rangom is meg maradt

sok idő után is de én marattam ugyanúgy segítő

képen ma fél1kor 2 felnőtt bent volt meg beszéltük

ki mint csinál jenei Attila meg bagó Zoli Julika

nénivel kint festek udvaron madár etetőt .engem

meg segítő képen meg kértek mint kis főnök képen

segítsek konyhába fűzni 2erzsike segítetek főzésbe

2erzsike hagymát pucolta meg paradicsomot vágta

meg paprikát vágta össze hagymát én kevergetem

lene égjen de még is egy kicsit lepirult nagyon jó

sikerült edina meg találtál tomi zenélt bent.

Meg ebédeltünk nagyon jó sikerült jól éreztük

magunkat .szeptember 8ai első foglalkozást pedagógus

Judit Julika néni bejött ma ő is be segít

foglalkozásba ,meg pár felnőtt be fog segíteni a

foglalkozásba mai nap nagyon jó sikerült .februári

március június középig szombaton ként eről

olvashatnak,amikor foglalkozás van utána aról

napról olvashatnak itt érdemes velem tartani it.

Délbe mentünk haza jól éreztük magunkat

2023szemptember 8án pedagógus judit toth julika

be jöt ma péntek. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Jenei Erzsébet, Jenei Attila, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit ma lecsxót készétetünk nagyon jó sikerült.

40dkgparadicsom

  • A lecsó elkészítéséhez a paradicsomot leforrázzuk, meghámozzuk, és gerezdekre vágjuk. A paprikát megmossuk, kicsumázzuk, ereit és magjait eltávolítjuk, majd  ujjnyi vastag karikákra szeljük. A hagymát meghámozzuk, és apróra felkockázzuk. A szalonnát ugyancsak apró kockákra vágjuk.
  • Az olajra tesszük a szalonnát, és mérsékelt tűzön a zsírjából kisütjük. Megfonnyasztjuk benne a hagymát, majd lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a pirospaprikával, rádobjuk a paradicsomot, és ízlés szerint megsózzuk. Visszatesszük a tűzre, és néhány percig fedő nélkül forraljuk.
  • Beleforgatjuk a paprikát, és félig lefedve, mérsékelt tűzön puhára főzzük 15 perc alatt, végül megkóstoljuk, és újra megsózzuk, ha szülkséges. Friss kenyérrel kínáljuk. 
Categories
Egyéb kategória

buli utáni rendrakás

Idén korában volt húsvét így sok helyen már

farsangi bulik előbb kerültek meg rendezésre

az alapítványukba február 11én hétvégén került

farsangi buli meg rendezésre ami nagyon jó

sikerült arra ünnepségre birtam akkor elmeni

dolgom volt akkor de már törekedek arra bulikra

ami az alapítványba rendezi szeretnék ott leni

jól érzni február 11én meg rendezték bent

farsangi ünnepsébget következő foglalkozáson

redrakásal kezdtük február13ai hétfői foglalkozást

pedagógus judit tartota az ifjoncoknak foglalkozást

jol éreztük magunkat.

2023. február. 13. hétfő. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Jenei Attila, Jenei Erzsébet, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit, Gerhát Ágnes. Mivel a hétvégén volt a farsangi összejövetel, vissza kellett rendeznünk a termet és újra takarítani. A fürdőszobában a mosdó alatt végig leesett a csempe, azt is össze kellett takarítanunk. Utána gyümölcsöt ettünk. A konyhában Erzsike segített Áginak a főzésben, amíg a többiek folytatták a szövést. Lenke a nagykereten szőtt, utána gombolyított. Brokkolikrémleves készült pirított kenyérkockával. Edina tálalt, Ági mosogatot 50 dkg brokkoli

A tálaláshoz

A brokkolirózsákat a húslevesben megfőzzük.

  1. Összeturmixoljuk, és annyi lével engedjük föl, hogy krémleves állagú legyen. Ha túl sűrű, kis vízzel higítjuk.
  2. Visszatesszük a tűzre, beletesszük a tárkonyt, felforraljuk. Egy tojássárgájával elkevert tejföllel elhabarjuk, és már csak az első “buggyanásig” főzzük.
  3. Pirított zsemlekockával tálaljuk. Tetejére sajtot is reszelhetünk.

Február 15 szerdai foglalkozást pedagógus judit

tartota az ifjoncoknak foglalkozást jól érztük

magunkat 2023. február. 15. szerda. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Jenei Attila, Jenei Erzsébet, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit, Gerhát Ágnes. Ma a reggeli teázás után elpakolta Zoli a tiszta edényeket. Ezután kezdtünk hozzá a szőnyegek szövéséhez. Erzsike és Attila a kiskereten, Lenke a nagykereten dolgozott. Szilágyi Erzsike a mellényt kötötte. Tízóraira kivit és almát ettünk. Jenei Erzsike és Bagó Zoli sütötték a palacsintát. Készítettünk lekvárosat, túrósat, kakaósat, mogyorókrémeset. Edina tálalt, Bagó Zoli mosogatott.

Február 17 pénteki foglalkozást pedagógus judit

tartota az ifjoncoknak foglalkozást jól érztük

2023. február. 17. péntek. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Gerhát Lenke, Jenei Erzsébet, Jenei Attila, Barnáné Sümegi Judit, Zséli Istvánné, Gerhát Ágnes. Ma folytattuk a szövéseket. Lenke befejezte a nagykereten szőtt szőnyegét. Azt levágtuk, lecsomóztuk. A többiek a kiskereten dolgoztak. Erzsike szőtt és kötött is. Munka közben zenét hallgattunk. A Turai kisénekmondók CD-jét. Ebédre túrós tésztát készítettünk, sült szalonnával, tejföllel, sajttal. Finom lett. Hozzávalók

A szalonnát apró kockákra vágjuk, és serpenyőben megsütjük.

  1. A tésztát olajos-sós vízben kifőzzük.
  2. A túrót és a tejfölt összekeverjük, nem sózzuk, hiszen a szalonna sós!
  3. A szalonnát aprítógépbe tesszük, és nagyon apróra összedaráljuk, majd a tejfölös túróhoz keverjük.
  4. Végül a tésztát is hozzákeverjük, és melegen tálaljuk.