Categories
Egyéb kategória

finomat késztetünk

Ugye sok ember úgy van életbe ő igazán kerülné

azt bizonyos betegséget nem szívesen esne ebe

betegségbe bele én is így szeretem volna pár

hete át ment rajtam bizonyos járvány ugye ezt

legtöbb ember kerülné de könnyen eltudja kapni

nálam úgy volt előtte nap délelőtt semmi olyan vele

este látja anyám lehet lázas vagy de nem az

voltam egyből kezdtem piheni másnap reggel

elkezdetem kóvályogni szédülni aki nem tudja

mi folyik épen vele ez 2napig tartott Erzsike is

szeptember elején elkapta bizonyos betegséget

ez miatt nem járt foglalkozásra de szeptember9

ei foglalkozáson részt vett meg gyógyult a

betegségből szeptember7 ei szerdai foglalkozást

pedagógus Judit tartotta az ifjoncoknak foglalkozást

jól éreztük magunkat.2022. szeptember. 7. szerda. Orosz Tamás, Papp Bence, Bagó Zoltán, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. A teázás után, hozzákezdtünk a szövésekhez. Lenke a nagykereten dolgozott Bence az újonnan felvetett kiskereten. Zoli folytatta a már féligkész szőnyeget. Tomi később a szintetizátoron és a furulyán gyakorolt. Tomi hozott őszibarackot és puha körtét. Ma ezeket a gyümölcsöket ettük tízóraira. Szilváslepényt készítettünk két tepsivel is. Nagyon finom lett. Ebéd után Bence mosogatott és még volt idő arra, hogy Zoli és Tomi a kiskertben leszedje a komlót a bokrokról, mert mindent befutott.

A szilvákat megmossuk, félbevágjuk, a magját kiszedjük. Egy lapostányéron a magházzal felfelé sorba tesszük a fél szilvákat, és rászórjuk a fahéjat és a vaníliás cukrot. Félretesszük. A margarint a cukorral és a tojásokkal habosra keverjük. Ezután hozzáadjuk a mézet. A lisztet elkeverjük a sütőporral, majd kisebb részletekben a habosra kevert margarinhoz adagoljuk, és simára keverjük. Ha túl sűrű lenne, néhány ek tejjel higíthatjuk, de ha megfelelő a tésztánk állaga, akkor nem szükséges hozzáadni tejet. A sütőt előmelegítjük. Egy tepsit vagy egy kör alakú sütőformát kivajazunk, kilisztezünk, és belesimítjuk a tésztát. Nem baj, ha ekkor még laposnak tűnik, sütésnél szépen fel fog emelkedni a tészta. Villával megszurkáljuk, hogy könnyebben átsüljön. A fél szilvákat húsukkal lefelé fordítva, szépen sorba tesszük a tetején. Tűpróbáig sütjük, majd a tepsiben hagyjuk kihűlni. Fahéjas cukorral megszórva tálaljuk

Categories
Egyéb kategória

egy hagyomány bent

Aki emlékszik jó pár é-vel ezelőtt amikor Ildi

intézte szülinapi bulikat bent ő tartotta össze az

egészet utána pár évig próbáltam én is ezt

hagyományt őrizni szülinapi dolgokat de már csak

úgy alakult helyzet csak foglalkozás keretében

tartanák meg egymás szülinapját ezt már régóta

így megy nyáron volt orosz tomi szülinapja ő

már kezdek óta kiveszi dolgokat az alapítvány

dolgokba a még működöt bizonyos net helység ő

is segített nekem minden könnyedén ő azt kente vágta

internetes dolgokat ha valami történt meg oldottuk.

Tomi nagyon tanulta évek óta zenét. Nyáron

ünnepelte szülinapját most szeptember5ei hétfői

foglalkozáson meg tartottuk tomi szülinapját . Jól

éreztük magunkat szeptember5 hétfői foglalkozást

pedagógus Judit tartotta az ifjoncoknak jól éreztük

magunkat.2022. szeptember. 5. hétfő. Orosz Tamás, Papp Bence, Bagó Zoltán, Gerhát Lenke, Sára Edina, Barnáné Sümegi Judit. Elsőként teáztunk, elpakoltuk az edényeket. Tomi gyakorolta a furulyán a dalokat. Zséliné Ani meglátogatott bennünket, hozott nekünk szőlőt. Lenke folytatta a gyöngyfűzést, Edina és Bagó Zoli elkezdett egy új rongyszőnyeget. Bence gombolyította a rongyot. Ebédre cukkinis tócsnit készítettünk. Ebéd után megünnepeltük Orosz Tomi 36 szülinapját. A torta helyett Edina pudingot evett tejszínhabbal.

Hozzávalók

A cukkinit megmossuk, végeit levágjuk, és nagylyukú reszelőn lereszeljük. A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, lereszeljük, összekeverjük a cukkinivel, és megsózzuk. Pár perc után kinyomkodjuk, és hozzátesszük a fűszereket, fokhagymát préselve, tojást, lisztet, fakanállal összekeverjük. Serpenyőbe kevés olajat teszünk, felforrósítjuk, majd kb. 1 ek masszát teszünk a serpenyőbe, a kanállal laposra nyomjuk kb. egy fél tenyérnyire, majd mindkét oldalát pirosra sütjük

Categories
Egyéb kategória

a bizalom eljátszás

A bizalom milyen fontos emberek felé .te 2

illető felé meg adja valaki bizalmat ugye az

nagy só egyszer történe annál illetőnél valami

de próbál úgy mondja kezelni dolgokat milyen

lenne akibe te meg adtál kedves volnál felé ő

elkezd meg lesni dolgokat házad lát valamit egyből

kezd jelentgetni ami nem szép úgy gondlom utána

az illető másik haverjával mondjuk meg tárgyalják

épen legyen baj ott de kezeli az illető de az illetőt

az 2aki meg tették ismerné amit tettek az nem szép

feléjük ugye így aki meg bízót abba 2emberbe

ő ilyet tett így eljátszotta azt bizalmat a felé

2illető felé de mondjuk adna esélyt úgy-szólna

bele ahogy neked nem esne úgy lene az ember

a felé itt vége mindenek ugye azért is meg amit tettek

másik felé így annak bizalmat eljátszotta életre

lehet ezt meg nem igazán lehet helyre hozni ha

valaki eljátssza bizalmat másik felé ezért ilyet tett

másik felé egybe eljátssz hata azt bizalmat másik

felé ami nagy só ezért nem szabad a rosszat

kavarni azzal bizalmat eljátszotta életre .

Categories
Egyéb kategória

ki kérdezet

– Ki kérdezett?

Tréfálva szólt rám valaki, mikor beszélni kezdtem – idejövet, az utcán láttam valamit, és eszembe jutott, hányszor volt ez már így és mindig hiába… pedig milyen egyszerű a dolog! Nekem mindig az volt az érzésem, hogy csak akkor kellene…

– Ki kérdezett?

Így szakított félbe tréfából valaki: de én meghökkentem, és komolyan elhallgattam, és nem tudtam folytatni. Mi történt velem? Aztán nógattak, hogy hát mit akartam mondani, hiába… egyszerre nevetségessé és értelmetlen ostobasággá vált az egész.

Sokszor vagyunk így mondásokkal Évtizedeken át mondjuk „jó napot!” és „ajánlom magamat” és „egészségére” és „van szerencsém” – és egyszer, évtizedek múlva, odafigyelünk, hogy mit jelent a szó – s hirtelen, mint most is, szakadék nyílik meg a szó alatt – s a szakadékon át a köd és káosz – egy pillanatra az élet szörnyű értelmetlensége.

– Ki kérdezett?

Igaz is – ki kérdezett engem? Hogy van az, hogy erre még sohase gondoltam? Soha senki se kérdezett. Írtam és beszéltem és ágáltam s hadakoztam – véleményem volt erről, meg amarról – szóltam életről, halálról, szerelemről, költészetről, magamról, gyerekről és asszonyról és cserebogárról… ügyeltem alanyra és állítmányra, lenge jelzőre és komoly főnévre, rideg számnévre, igekötőre és névutóra – ütemre és rímre –, hogy érthető és világos legyen, amit mondok: egyetlen helyes formája a gondolatnak, hogy könnyen fogja fel s el ne veszítse többé, akit megajándékozok vele. Feladványokat oldottam, csomókat vágtam ketté, erőlködtem, hogy közelebb jöjjek kezdethez és véghez, a két pólushoz, hol még nem járt sarkutazó…

De ki kérdezett?

Nem mondom, jártak nálam is körkérdésekkel, ankétokkal, hogy mi a véleményem a divatról és hol ebédeltem legjobban. De ezeket elhárítottam, kitérő választ adtam, nem volt mit mondanom.

Legtalálóbb válaszaim – most veszem észre – el nem hangzott kérdésekre zengtek fel: miért csodálkozom hát a süket csöndben, hogy senki nem siet el vele – legjobb tanácsaim annak szóltak, aki már elpusztult tulajdon hibájából – miért csodálkozom hát, hogy senki nem követte?

Ki kérdezett?

Én megmondtam mindent előre – én láttam a fenyegető veszedelmet –, láttam a sötét felhőt, s tudtam a villámról, ami lecsap. Láttam őket születni s rohanni haláluk felé – láttam a bűnt, s megmondtam előre: ne így, ne ezt, átok és gyalázat lesz belőle. Nevén neveztem a vackort s az ízes gyümölcsöt – megmondtam, mi van belül –, miért nem válogattak hát, ahogy mutattam? Voltam helyettük a csatorna szennyében nyakig – és csattogott légcsavarom a tiszta felhők közt, helyettük –, és elmondtam, mit láttam amott, mit gyötrődtem emitt, milyen a bűzös aljasság íze s milyen az illatos napsugáré – hát akkor miért hemzseg még mindig a pocsolya boldogtalanok lelkétől s miért magányosak a havas hegyormok? Én szóltam, hogy arra ne tessék menni – én szóltam, hogy erre van az út –, hát akkor miért vannak telve a gödrök? Én táblát állítottam szabad úszók és lubickoló gyerekek közé – miért puffadnak hát hullák a víz fenekén?

Én minderre megfeleltem – de ki kérdezett?

Senki se kérdezett, igazad van, közbeszóló. Nem is értek rá kérdezni. Mert megkérdezték a miniszterelnököt, hogy mi lesz a haza sorsa – és megkérdezték a kereskedőt, hogy mennyiért adja –, és megkérdezték a kalóriát, hogy fog-e sikerülni? Megkérdezték a cápát, helyes dolog-e a vegetarianizmus, megkérdezték a betegséget, hogy érzi magát, megkérdezték a poloskát, hogy lehetne a vérontást elkerülni? Megkérdezték a tüzet, egészséges dolog-e a jeges zuhany – megkérdezték a vizet, mitől szokott tűzbe jönni? Megkérdezték a madarat, hová repül, a napot, merre szállt?

De ki kérdezte az embert? Ki kérdezett, Homérosz? Ki kérdezett, Szókratész? Ki kérdezett, Gautama Buddha? Ki kérdezett, Názáreti?

Shakespeare, Goethe, Madách, Dante, Beethoven, Kant… ki kérdezett?

Ember, aki tudod – ember, aki láttad –, ember, aki nézted, figyelted, élted – tudtad, mielőtt volt, tudtad, mielőtt lett –, ordítottál, hogy közeledik – ki kérdezett?

Megváltó Atyaisten – aki tudod, hogy lehetne elkerülni, mit kellene tenni, hová kellene fordulni, hogy kellene csinálni –, ki kérdezett?

Ki kérdezett? Ne kérdezd – ordíts, ahogy a torkodon kifér, mert különben csönd lenne körülötted –, ordítsd magad a kérdést, s hidd el a visszhangnak, hogy ő volt, s felelj a visszhangnak, hogy legalább a magad szavát halld.

Categories
Egyéb kategória

be képzelés dolgokba

Hány ember be képzeli dolgokat ő úgy van

vele ő tudása szerint jól teszi dolgát úgy van

ugye az ember kénytelen elfogadni helyzetet ami

épen alakul egyik ember eljátssza bizonyos nagy

embert ő alakítja bizonyos totum faktumot a felé

egyik illető meg akarják bizonyítani itt földön

ami most alakul én akarom alkotni azt hogy én

vagyok bizonyos nagy ember ot de egyszer valaki

eljátssza nagy embert mondjuk az illető próbál be

szólni meg mutatni az illető azon téren lenézi

mondjuk nem akarja bele szóljanak egyszer a-dig

játssza bizonyos nagy embert hoppon marad úgy

van vele ezzel többet nem szórakozik ő nem

akarja játszani nagy embert hoppon marad meg

gyűlhet baja .imádkozunk érte ilyenekért ne

sorakozunk ilyennel baj lehet vége .

Categories
Egyéb kategória

ami nem szép dolog

Egyik ember fel ajánlaná a-ba dologba segít mert

épen ő bele von valakit így kénytelen elfogadni

amit nyújtottak neki de utána nem szabad mondjuk

túlzásba vinni meg figyelni annak illetőnek dolgait

úgy van egyértelmű meg próbálja meg oldani

dolgait ami épen közbe jön milyen lenne egyszer

kellet segítsége de nem akarjuk mondjuk tovább

segítsége ő egyszer fel ajánlotta utána úgy van

ember meg oldja vagy szól baja van ez egyértelmű

nem úgy mint egy valaki úgy van lát valamit

nincs rendbe kezelné dolgokat úgy van vele

bele avatkozik dolgokba mert nincsen köze hozzá

nem szolt az ember segítsen . Egyszer úgy van vele

az illető próbál bele kötni olyan dolgokba amihez

mondjuk nincsen köze osztja észt egyszer mondjuk

az illető meg ki osztja másik is ki osztja őt egyből

elmegy kedve annak embernek bele avatkozzon

dolgokba ami nem szép dolog úgy gondolom.

Categories
Egyéb kategória

egy ünneplés

Nyáron meg volt tominak szülinapja de most

szeptemberbe meg tartottuk elmaradt születésnapok

tominak nyáron volt de most szeptemberbe meg

ünnepeltük tominak szülinapját Erzsike úgy

alakult bele eszt egy betegségbe így pár foglakozáson

mert elkapta betegséget Edina úgy alakul helyzet

néha ideje van be tud foglalkozásra jönni ami

miden-ki ö-ről ennek Edina vagy más foglalkozásra

jön ,szeptember 5ei hétfői foglalkozást pedagógus

Judit tartotta az ifjoncoknak jól érezték magukat

2022. szeptember. 5. hétfő. Orosz Tamás, Papp Bence, Bagó Zoltán, Gerhát Lenke, Sára Edina, Barnáné Sümegi Judit. Elsőként teáztunk, elpakoltuk az edényeket. Tomi gyakorolta a furulyán a dalokat. Zséliné Ani meglátogatott bennünket, hozott nekünk szőlőt. Lenke folytatta a gyöngyfűzést, Edina és Bagó Zoli elkezdett egy új rongyszőnyeget. Bence gombolyította a rongyot. Ebédre cukkinis tócsnit készítettünk. Ebéd után megünnepeltük Orosz Tomi 36 szülinapját. A torta helyett Edina pudingot evett tejszínhabbal.

1dbcukkini1dbtojásbors2gerezdfokhagymapetrezselyemzöld2ekliszt1dlolaj a sütéshezA tálaláshoz:fokhagymatejföl

A cukkinis tócsni elkészítéséhez a megmosott cukkinit meghámozzuk (ha zsenge, lehet héjával is), majd lereszeljük.
Hozzáadjuk a tojást, a sót, a borsot, az összezúzott fokhagymát, a finomra vágott petrezselyemzöldet és annyi lisztet, amennyit felvesz. A masszát alaposan összekeverjük.
Serpenyőben felforrósítjuk az olajat, majd evőkanálnyi mennyiséget adagolunk a masszából. Kicsit megnyomkodjuk a tócsni tetejét, és ropogósra sütjük oldalanként kb. 2-3 perc alatt. Fokhagymás tejföllel tálaljuk.

Categories
Egyéb kategória

a szeretet

Más a szerelem és más a szeretet. A szerelem az, amivel társulsz, amiből gyermekek fakadnak, s utána meghalnak. A szeretet az, ami a világmindenség minden élőlényét egyformán szereti, azért szereti így, hogy segítsen az embereken, különben elvesznének.”

“Nincs nagyobb boldogság, mint ha szeretnek bennünket embertársaink és úgy találjuk: jelenlétünk hozzájárul ahhoz, hogy jól érezzék magukat.”

“Aki szeret, aki mindig szeret, nem ér rá panaszkodni és boldogtalannak lenni.”
“Röviden hangzik a törvény, mely eléd van adva: szeress és tégy, amit akarsz!”
“Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt.”

Categories
Egyéb kategória

a betegség milyen könnyen meg van

Sok ember eltervez dolgokat ő majd egyszer

be akarna jutni valahova sok sor nem úgy

jönnek össze tervek ahogy az ember néha el

tervezi az ember idén májusba bent jártam

az alapítványba ugye akkor nagy volt az

öröm a-kor bent jártam akkor beszéltem egy

pár héttel májusba pedagógus Marika nénivel

ő hogy pár éve háttérbe családja otthoni dolgaival

van elfoglalva de akkor mondta májusba egyszer

tervébe van be látogat az alapítványba e-dig

szeptemberig nem jutott el dolgai miatt de eljut

még idén . Ez szeptember honnap ugye sok

ember lebetegszik otthon marad Erzsike szeptember

elején le betegedet és szeptember9ei pénteki

foglalkozást pedagógus Judit tartotta az

ifjoncoknak foglalkozást jól éreztük magunkat. 2022. szeptember. 9. péntek. Szilágyi Erzsébet, Bagó Zoltán, Orosz Tamás, Papp Bence, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Erzsike meggyógyult és újra jött a foglalkoztatóba. Folytattuk a szövéseket. Tomi szintetizátorozott, majd folytatta a gyapjúszőttest. Bence gombolyította az anyagokat, majd ő is szőtt. Ebédre közösen spagettis sajtos makarónit készítettünk. Bence mosogatta el a tányérokat.

1tkmustár2ekzsemlemorzsa5dkgvaj5dkgliszt5dltejbors35dkgtészta25dkgsajt2eksajt

A makarónit körülbelül 12 perc alatt fogkeményre főzzük forrásban lévő sós vízben, majd leszűrjük.
A besamel mártáshoz a vajat felforrósítjuk, majd a lisztet világos színűre pirítjuk rajta. Kis adagokban, kevergetve hozzáöntjük a kissé megmelegített tejet. A mártást megsózzuk és megborsozzuk ízlés szerint, majd sűrűre főzzük.
A lereszelt sajtot és a mustárt belekeverjük a besamel mártásba. Hozzáadjuk a tésztát, alaposan összekeverjük, majd egy hőálló tálba tesszük.
Megszórjuk zsemlemorzsával és parmezánnal a makaróni tetejét, és 200 fokra előmelegített sütőben körülbelül 20 percig sütjük (vagy addig, amíg a teteje aranybarna nem lesz, és a szósz bugyog a szélén). Azonnal tálaljuk.

Categories
Egyéb kategória

az öröm vasárnapja

Adventi időket üljük de egybe készülünk lélekbe

karácsony ünnepére sok ember annyira lelkesen

készülődik a karácsonyra it adventi időkbe úgy

van egyes nekik karácsonyra meg kel lepni azt

bizonyos embert ő mondjuk igazán közel áll hozzád

de sokan úgy csinálják ezt meg veszik ajándékot

másik embernek meg akarja mutatni menyire

szereti azt illetőt de ő azt embert nem szeretetből

kapta ajándékot kapta látta illetőről . A érkező

ünnepek igazán szeretetről szól és nem meg

ajándékozást egymást emberek tették azzá . De

így karácsony előtt 2hétel sok ember így örömmel

készülődik karácsonyra ha olyan meg lepje egy

kis csepp dologgal egy öröm nekem is szívembe

tesóm csöppsége pársor látott távolság köztünk

de úgy küldte el ezt képet amit késztet egy

2éves gyerek úgy elküldni egy bátyának ez még

nagy öröm életbe úgy gondolom többet ér egy

pénzekért meg vet ajándékok tanuljunk adventi

időkbe ha most az öröm vasárnapját üljük meg

kezdjünk meg tanulni kis dolognak örülni életbe.