Categories
Egyéb kategória

egy Újhelyre kirándultak

Október eljén elkirándultak a fási tankertbe most

nyitottak meg tankertbe mi elkirándultak oda

fási tankertbe jól érezték magukat október 17én

lovas udvarba látogatunk el ot már pársor jártak

bizonyos lovad udvarba szomszéd településbe

van oda mennek át kirándulni lovas udvarba tavaly

nyáron amíg ment nyári szünet mi alapítványosok

el kírándultak 3sor lovas udvarba most október17én

oda kírándulrtak el . Október 7ei pénteki

foglakozást pedagógus judit tartota az ifjoncoknak

jól éreztük magunkat lenci zenét tanult egy kicsikét

foglakozás közbe 2022. október. 7. péntek. Szilágyi Erzsébet, Orosz Tamás, Gerhát Lenke, Tóth Antal Istvánné, Barnáné Sümegi Judit. Ma Julika összehorgolta a takarót, amit Erzsike kötött. Nagyon szép lett. Erzsike és Tomi ma mamuszt kötöttek. Lenke kipróbálta Tomi szintetizátorát, utána gombolyított. Ebédre tejberizst készítettünk. Ebéd után elmosogattunk és felmostuk a konyhát, fürdőszobát. 5dltej

A tejbegríz elkészítéséhez a tejet feltesszük forrni. Figyeljünk rá, nehogy kifusson.

  1. A felforralt tejhez adjuk hozzá a búzadarát, és folyamatos keverés mellett addig főzzük, amíg sűrűsödni nem kezd. Nagyon fontos, hogy lassan forraljuk 5 percig, közben pedig kevergetjük.
  2. Amikor elkészült, akkor adjuk hozzá a cukrot és a sót. Alaposan elkeverjük.
  3. Tányérokba töltjük a nagyon egyszerűen és gyorsan elkészült tejbegrízt, majd forrón tálaljuk.
  4. Tetejére kakaóport vagy fahéjas cukrot hinthetünk, de kínálhatjuk ízlés szerint friss gyümölccsel, lekvárral, befőttel is.
Categories
Egyéb kategória

ön becsmérlés

Lettem. Nemzettek. Keletkeztem. Növekedtem. Megszülettem. Az anyakönyvbe bevezettettem. Öregedtem.

Megmozdultam. Testem tagjait mozdítottam. A testemet mozdítottam. Egy helyben mozogtam. A helyemről elmozdultam. Egyik helyről a másikra mozdultam. Mozognom kellett. Mozdulni tudtam.

A számat mozdítottam. Érzékelni kezdtem. Észrevétettem magam. Üvöltöttem. Beszéltem. Zajokat hallottam. Zajokat egymástól megkülönböztettem. Zajokat keltettem. Hangokat hallattam. Neszeket keltettem. Zajokat, hangokat és neszeket hallatni tudtam. Beszélni tudtam. Kiáltani tudtam. Hallgatni tudtam.

Láttam. Láttam, amit már láttam. Öntudatra keltem. Felismertem, amit már láttam. Újra felismertem, amit viszontláttam. Érzékeltem. Amit érzékeltem, újra érzékeltem. Öntudatra keltem. Újra érzékeltem, amit egyszer már felismertem.

Néztem. A tárgyakat néztem. A megmutatott tárgyakat néztem. A mutatott tárgyakra mutattam. A megmutatott tárgyak nevét megtanultam. A megmutatott tárgyak nevét megneveztem. A megmutathatatlan tárgyak nevét megtanultam. Tanultam. Megtanultam. A megtanult neveket megjegyeztem. Megnevezett alakokat láttam. Hasonló alakokat ugyanolyan néven neveztem. Egymáshoz nem hasonló alakok közti különbséget megjegyeztem. Távollevő alakokat megneveztem. Távollevő alakoktól félni megtanultam. Távollevő alakok után vágyakozni megtanultam. Megtanultam a szót, hogy “vágy” és “félelem”.

Tanultam. A szavakat tanultam. Az igeidőket tanultam. A van és volt közti különbséget megtanultam. A főneveket megtanultam. Az egyes szám és a többes szám közti különbséget megtanultam. A határozószókat tanultam. Az itt és az ott közti különbséget megtanultam. A mutató névmásokat tanultam. Az ez és az az közti különbséget megtanultam. A mellékneveket tanultam. A jó és a rossz közti különbséget megtanultam. A birtokos névmásokat tanultam. Az enyém és a tiéd közti különbséget megtanultam. Szókincsemben gyarapodtam.

Mondatok tárgya lettem. Mondatok bővítménye lettem. Főmondatok és mellékmondatok tárgya és bővítménye lettem. Szájmozgás lettem. Betűk egymás utáni sorjázása lettem.

A nevemet mondtam. Azt mondtam, én. Négykézláb másztam. Szaladtam. Valami felé szaladtam. Cselekvő lettem. A földhöz képest megközelítő derékszögben mentem. Ugrottam. A nehézségi erővel dacoltam. Megtanultam testemet önnön hatalmam alá vetni. Megtanultam magamon erőt venni.

Tudni megtanultam. Tudni tudtam. Akarni tudni tudtam. Két lábamon járni tudtam. Két kezemen járni tudtam. Maradni tudtam. Állva maradni tudtam. Megállni tudtam. Fekve maradni tudtam. Hason csúszni tudtam. Holtnak tettetni magam tudtam. Lélegzetemet visszatartani tudtam. Megölni magamat tudtam. Sercinteni tudtam. Bólintani tudtam. Nemet mondani tudtam. Gesztikulálni tudtam. Kérdezni tudtam. Kérdésekre felelni tudtam. Utánozni tudtam. Példát követni tudtam. Játszani tudtam. Megtenni valamit tudtam. Meg nem tenni valamit tudtam. A tárgyakat elrontani tudtam. Egyik tárgyat a másikkal egybevetni tudtam. Egy tárgyat magamnak elképzelni tudtam. A tárgyakat értékelni tudtam. A tárgyakat szóra bírni tudtam. A tárgyakról beszélni tudtam. A tárgyakra emlékezni tudtam.

Az időben éltem. Gondoltam a kezdetre és a végre. Gondoltam önmagamra. Gondoltam másokra. A természetet levetkeztem. Lettem. Természetellenes lettem. Önnön életem lettem. Rájöttem, hogy én vagyok, nem te. Életemet közölni tudtam. Életemet elhallgatni tudtam.

Valamit akarni akarhattam, valamit nem akarni akarhattam.

Megteremtettem magamat. Aki vagyok, azzá teremtettem. Változtam. Más valakivé változtam. Életemért felelős lettem. A mások életéért is felelős lettem. Életem élet lett a többi élet között. A világot magamévá tettem. Értelmes lettem.

Már nemcsak a természetnek kellett engedelmeskednem. Szabályoknak kellett magam alávetnem. Kellenem kellett. Az emberiség történelmi szabályainak magamat alávetnem kellett. Cselekednem kellett. Tétlennek lennem kellett. Engednem kellett. Szabályokat tanultam. Metaforaként a szabályokra a “sarkalatos szabályokat” tanultam. A magatartás és a gondolatok szabályait tanultam. A külső és a belső szabályokat tanultam. A dolgok és az emberek szabályait tanultam. Általános és egyedi szabályokat tanultam. Az evilág és a túlvilág szabályait tanultam. Levegő, víz, tűz és föld szabályait tanultam. Megtanultam a szabályokat és a kivételeket a szabályok alól. Megtanultam az alapszabályokat és a belőlük levezetett szabályokat. Megtanultam tenni, ahogy kell. Társaságképes lettem.

Lettem – kellenem kellett. Önkezemmel enni képes lettem – önmagamat bemocskolni kerülnöm kellett. A mások szokásait elfogadni képes lettem – önnön rossz szokásaimat kerülnöm kellett. Hideget és meleget egymástól megkülönböztetni képes lettem – a játékot a tűzzel kerülnöm kellett. A jót és a rosszat egymástól megkülönböztetni képes lettem – a játékszabályokat megsérteni kerülnöm kellett. Cselekedeteim jogtalanságát belátni és e belátás szerint cselekedni képes lettem – a gaztetteket kerülnöm kellett. Nemi képességeimmel bánni képes lettem – a nemi képességeimmel való visszaélést kerülnöm kellett.

Minden szabálynak hatálya alá estem. Személyi adataim révén aktalap lettem. Lelkem révén az eredeti bűntől beszennyeztettem. Sorszámom révén a játékosok jegyzékébe bejegyeztettem. Betegségeim révén kartotékba tétettem. Cégem révén cégjegyzékbe vétettem. Különös ismertetőjeleim révén személyleírásom foglya lettem

Nagykorú lettem. Cselekvésképes lettem. Szerződéskötésre alkalmas lettem. Végakaratom kinyilvánítására alkalmas lettem.

Egy bizonyos időponttól fogva bűnöket bírtam elkövetni. Egy másik időponttól fogva ezért törvény előtt felelnem kellett. Egy harmadik időponttól fogva becsületemet elveszthettem. Megint más időponttól fogva valamit tennem vagy nem tennem szerződés által kötelezve lehettem.

Bűnhődés-köteles lettem. Letelepedés-köteles lettem. Kárpótlás-köteles lettem. Adóköteles lettem. Sorköteles lettem. Katonai szolgálat köteles lettem. Iskolaköteles lettem. Oltás-köteles lettem. Gondoskodás-köteles lettem. Fizetésköteles lettem. Vizsgálat-köteles lettem. Oktatásköteles lettem. Tanúságtétel-köteles lettem. Biztosítás-köteles lettem. Igazolványköteles lettem. Jelentkezés-köteles lettem. Eltartás-köteles lettem. Végrehajtás-köteles lettem. Vallomás-köteles lettem.

Meglettem. Felelőssé lettem. Bűnössé lettem. Feloldozható lettem. Az életemért vezekelnem kellett. A múltamért vezekelnem kellett. A múltért – vezekelnem kellett. A korért – vezekelnem kellett. Evilágra ez idő szült meg engem.

A kor melyik követelése ellen vétkeztem én? A gyakorlati ész melyik követelése ellen vétkeztem én? Melyik titkos paragrafus ellen vétkeztem én? Melyik program ellen vétkeztem én? A világegyetem melyik örök törvénye ellen vétkeztem én? Az alvilág melyik törvénye ellen vétkeztem én? A tisztesség melyik legprimitívebb szabálya ellen vétkeztem én? Melyik párt irányvonalai ellen vétkeztem én? A színház melyik törvénye ellen vétkeztem én? Melyik elemi érdek ellen vétkeztem én? Melyik “szelíd törvény” ellen vétkeztem én? Melyik ököljog ellen vétkeztem én? A pillanat melyik parancsa ellen vétkeztem én? Melyik életszabály ellen vétkeztem én? A százéves jövendőmondó melyik szabálya ellen vétkeztem én? Melyik szerelmi szabály ellen vétkeztem én? Melyik játékszabály ellen vétkeztem én? A kozmetika melyik szabálya ellen vétkeztem én? A művészet melyik szabálya ellen vétkeztem én? Az erősebbiknek melyik joga ellen vétkeztem én? A kegyelet melyik követelménye ellen vétkeztem én? A törvényenkívüliek melyik törvénye ellen vétkeztem én? A változatosság mely kívánalma ellen vétkeztem én? Az evilág és a túlvilág melyik törvénye ellen vétkeztem én? A helyesírás melyik szabálya ellen vétkeztem én? A múlt milyen parancsa ellen vétkeztem én? A szabadesés melyik törvénye ellen vétkeztem én? Vétkezteme én az egész világ szabályai, tervei, ideái, posztulátumai, alapelvei, etikettje, alapszabályai, általános véleményei és formulái ellen?

Cselekedtem. Mulasztottam. Eltűrtem. Megnyilatkoztam. Megnyilatkoztam a gondolataim által. Megnyilatkoztam önmagam előtt. Megnyilatkoztam önmagam és mások előtt. Megnyilatkoztam a törvények és jó erkölcsök személytelen hatalma előtt. Megnyilatkoztam Isten személyes hatalma előtt.

Megnyilatkoztam mozdulatok által. Megnyilatkoztam cselekedeteim által. Megnyilatkoztam mozdulatlanságom által. Megnyilatkoztam tétlenségem által.

Jelét adtam. Minden megnyilatkozásomban valaminek jelét adtam. Minden megnyilatkozásomban valamely szabály teljesítésének vagy nem teljesítésének jelét adtam.

Megnyilatkoztam úgy, hogy kiköptem. Megnyilatkoztam úgy, hogy fütyültem. Megnyilatkoztam úgy, hogy tapsoltam. Megnyilatkoztam úgy, hogy elvégeztem a szükségletemet. Megnyilatkoztam úgy, hogy elhajítottam használhatatlan és használt tárgyakat. Megnyilatkoztam úgy, hogy eleven lényeket megöltem. Megnyilatkoztam úgy, hogy tárgyakat összetörtem. Megnyilatkoztam úgy, hogy lélegeztem. Megnyilatkoztam úgy, hogy verítéket választottam ki. Megnyilatkoztam úgy, hogy taknyot és könnyet választottam ki.

Köptem. Kiköptem. Célba köptem. Szembeköptem. Köptem a földre, ahol a földre köpni nem illett. Köptem, ahol köpésemmel megsértettem az egészségügyi előírásokat. Emberek arcába köptem, akikre köpni Isten személyes megsértése volt. Tárgyakra köptem, melyekre köpni az emberek személyes megsértése volt. Nem köptem ki azok előtt, akik előtt kiköpni szerencsét hozna. Nem köptem ki nyomorékok előtt. Nem köptem ki jelenésükre váró színészek előtt. Nem használtam a köpőcsészét. Köptem várótermekben. Köptem szél ellenében.

Tapsoltam, ahol tapsolni tilos volt. Fütyültem, amikor fütyülni kívánatos nem volt. Fütyültem és tapsoltam ott és akkor, ahol és amikor fütty és taps kerülendő volt. Nem tapsoltam akkor, amikor a tapsot elvárták. Tapsoltam a cirkuszban egy nehéz trapézmutatvány alatt. Tapsoltam tetszésnyilvánításra alkalmatlan időben.

Eldobtam használhatatlan és használt tárgyakat, ahol tárgyakat eldobni szigorúan tilos volt. Odatettem tárgyakat, ahová tárgyakat helyezni büntetendő volt. Elraktároztam tárgyakat, ahol tárgyakat elraktározni megvetendő volt. Nem szolgáltattam be tárgyakat, melyeket beszolgáltatni előírt a törvény. Robogó vonat ablakából dobtam ki tárgyakat. A szemetet nem a szemétkosárba dobtam. A szemetet az erdőben hagytam. Égő cigarettát a szénába dobtam. Ellenséges röplapokat be nem szolgáltattam.

Megnyilatkoztam beszéd által. Megnyilatkoztam tárgyak elsajátítása által. Megnyilatkoztam élőlények nemzése által. Megnyilatkoztam tárgyak készítése által. Megnyilatkoztam tekintetem által. Megnyilatkoztam játék által. Megnyilatkoztam lépteim által.

Mentem. Céltalanul mentem. Céltudatosan mentem. Utakon mentem. Mentem utakon, hol mennem tilos volt. Nem mentem utakon, hol mennem előírás volt. Mentem utakon, hol céltalanul mennem bűn volt. Mentem céltudatosan, holott céltalanul kellett volna mennem. Mentem utakon, hol bizonyos cél felé tilos volt mennem. Mentem. Mentem, ha tilos volt mennem és a jó erkölcsökbe ütközött. Mentem passzázsokon át, hol mennem konformizmus volt. Léptem telkekre, hová lépnem szégyen volt. Léptem telkekre, hová igazolvány nélkül lépnem tilos volt. Elhagytam épületeket, melyeket elhagynom a szolidaritás elleni vétek volt. Beléptem épületekbe, hová fedett fővel belépnem illetlenség volt. Területekre léptem, hová lépnem meg nem engedett volt. Államok területére léptem, hová beutaznom tiltva volt. Kiutaztam egy állam területéről, honnan kiutaznom államellenes volt. Abba az irányba hajtottam, amerre hajtanom fegyelmezetlenség volt. Abba az irányba mentem, merre mennem helytelen volt. Oly messze mentem, hogy tovább mennem tanácsos nem volt. Állva maradtam, ha állva maradnom udvariatlanság volt. Emberek jobbján mentem, kiknek jobbján mennem meggondolatlanság volt. Helyekre ültem, hol ülni mások joga volt. Nem mentem tovább, amikor továbbmennem parancsolták. Lassan mentem, ha gyorsan mennem parancsolták. Nem keltem fel, ha felkelnem parancsolták. Lefeküdtem, hova lefeküdnöm tiltva volt. Csődületben megálltam. Megkívánt segélynyújtásnál továbbmentem. A senki földjére léptem. R betűvel végződő hónapokban a földre feküdtem. Sikátorokban lassan mentem, menekülőket így menekültükben akadályoztam. Villamosról menet közben leugrottam. A kupé ajtaját, mielőtt a vonat megállt volna, kinyitottam.

Beszéltem. Fecsegtem. Kimondtam, amit mások gondoltak. Csak azt gondoltam, amit mások már kimondtak. Hangot adtam a közvéleménynek. Meghamisítottam a közvéleményt. Beszéltem,ahol beszélnem kegyetlenség volt. Hangosan beszéltem, ahol hangosan beszélni tapintatlanság volt. Suttogtam, ha kérték, hangosan beszéljek. Hallgattam, amikor a hallgatás szégyen volt. Mint közéleti ember beszéltem, amikor csak mint magánember szólhattam. Emberekkel beszéltem, kikkel beszélni méltatlan volt. Embereket köszöntöttem, kiket köszönteni elvtelen árulás volt. Beszéltem egy nyelven, melyen beszélnem népellenes volt. Dolgokról beszéltem, melyekről beszélnem tapintatlan volt. Elhallgattam, hogy én is tudok egy gaztettről. A holtakról jót nem mondtam. Távollévőkről rosszat mondtam. Beszéltem, holott senki se kérdezett. Szolgálatban levő katonákat szólítottam meg. Menetközben a kocsivezetővel beszélgettem.

Categories
Egyéb kategória

segíteni másik munkáját

Hány ember úgy életbe másikra tamáskodik

hogy ő meg oldja amit szeretnék meg csinálja

de olyan van ő elvárja mondjuk azt te elvárja

segítsen neki abba lehet hogy nem bír segíteni

ez ügybe de látták valahogy idő hiánnyal meg

tudta oldani de van úgy tervezni kel dolgot

másiknak jobban belefér csak úgy van segítsen

de úgy sól neki segítsen neki ne az legyen

másiktól elvárja azt oldja meg ami nagy gond

meg kel próbáni azt azt dolgot meg tudja oldni.

Sok ember telejesíteni amit kel és amit bir

lehet hogy túl csúcsik időn de be segít neked

de neked mondjuk időd engedi meg kel oldja

az embernek azt dolgot ne háritszuk másikra

az nem vezet jóra segítsük egy más munkáját .

Ilyenbe is.

Categories
Egyéb kategória

a boldogság

Sok ember kap valamit életbe úgy van vele ő kapta

ő így boldogságot kapott életbe kicsike örömet

szereztek annak embernek de hogy kapott mondjuk

nem kérnek semmit segítetek neki de ilyenkor illő

meg köszöni amivel segítették őt sok ember úgy van

ilyennel elvárja ezt őt segíteték e-zel ö így kicsikét

boldogabb őt valaki igenis szereti és pártfogolják

ez ügybe a boldogságot amiit az emberek kapják

azért ők meg dolgoznak azért ők boldoggá teszi valaki

ezt kapta az ember meg kapta azt illető boldog lehet

ő kapta másik embertől .boldogságot kapjuk nem

lehet meg vásárolni a-nak értéke mindennél többet

ér aki boldogságot kapja másiktól eltelik bizonyos

idő te erre boldogságot kaptál valakitől szívesen

gondolósra így te boldog maradsz életbe.

Categories
Egyéb kategória

a spórolás milyen fontos

Egy kicsit arról kéne gondolkozni ugye nehéz

időket élünk sok ember úgy van gondolkozással

maga amit kedvére akar töbit úgy van vele

legszívesebben oda adná másnak ő nem akarja

máshogy csinálni pedig egy kicsikét egy csepp

spórolás nagyon fontos amit te kidobálnál te

azt időt mondjuk egy kicsike energia oda

figyeléssel újra tervezéssel másik ember lehet hogy

újra meg tudja menteni azt magának étel tudna

lenni belőle csak oda kéne figyelni dolgokra

és nem pocskolni dolgokat az nem vezet jóra

mai világba ó-t spóroljon az ember ahol tud

mindenbe fontos spóroljon sok kicsike sokra

megy ebbe mai nehéz világba ot takarékodon

ember nagyon fontos mai világba.

Categories
Egyéb kategória

hogy kel fel fogni nagyböjtöt

Elkezdőt a nagy böjti idő ez egy kicsikét ő-n

meg tartoztatással jár hány ember fogja fel azt

hogy nagyböjt kicsike fogcsikorgatással jár úgy

fogják fel az emberek úgy vannak ilyenkor az

ember nem het mondjuk hús péntekente sok

ember biztos szereti hasát ezért fogják úgy

ezt nagyböjtöt úgy fogják ez nehéz időszak nem

ehet úgy ahogy gondolja nagyböjtöt ha úgy

fognak fel az kicsike ön megtartóztatással jár de

azért mi ennyit teszünk de húsvétkor amikor

Jézus fel támadását ünnepeljük ő minden ember

bűneiért szenvedd mi nagy böjt annyit kel tenük

hogy kicsike ő-n meg tartoztató életet élünk nem

fogcsikorgatással ahogy emberek gondolják .úgy

kel felfogni öröm fel feltámadás vége a nagy

böjti időt így fel lehet fogni nagyböjti időket.

Categories
Egyéb kategória

finomat készítettünk

Amikor jó idő volt igen csak szoktunk tervezgetni

egy közeli kirándulásokat most jó idő volt így

október eljén elmentek a templom kertbe sétálni

rá pár nap múlva október5én tanösz vénybe

vettük azt kirándulást jól éreztük magunkat,

október5ére szerdára meg szerevézték bizonyos

kirándulást fási tanőszvényen ami átadó ünnepség

volt jól éreztük magunkat .október 3ai foglalkozást

pedagógus Judit tartotta az ifjoncoknak foglalkozást

jól éreztük magunkat.2022. október. 3. hétfő. Orosz Tamás, Szilágyi Erzsébet, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Reggel elpakoltuk a tiszta edényeket, Erzsike elkészítette a teát. Elsőként összeállítottuk a pizzatésztát és hagytuk kelni. Erzsike és Tomi kötöttek. Eljött Julika is és megmutattuk neki, hogy kell felvetni egy új keretet. Tízóraira megettük a gyümölcsöt. Sonkás, kukoricás pizzát készítettünk. Lenke szeletelte a sonkát és ő pakolta rá a pizzára a feltétet. Ma Erzsike tálalt és mosogatotű

A feltéthez

  • 3 ek paradicsomszósz (bazsalikomos)
  • 10 dkg pulykamellsonka
  • oregánó ízlés szerint (szárított)
  • kakukkfű ízlés szerint
  • bazsalikom ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • 5 dkg ementáli sajt (reszelt)A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kelesztőtálba tesszük fél órára.
  • Ha megkelt, kerekre kinyújtjuk, kerek sütőbe tesszük, a szósszal megkenjük, a szárított fűszerekkel megszórjuk ízlés szerint, a sonkát rácsíkozzuk, borsozzuk, reszelt sajttal megszórjuk.
  • Előmelegített sütőben megsütjük.

2022. október. 5. szerda. A Fási Tanösvényen az átadó, megnyitó ünnepségen voltunk. Jól éreztük magunkat.

Október7ei foglakozás rendes foglakozás volt

amit pedagógús judit tartota az ifjoncoknak jól

éreztük magunkat eről későb számolok be tartsanak

velem minden nap .

Categories
Egyéb kategória

a meg bocsátós

Hány ember van úgy életbe ő elkezd mondjuk

határtalan viselődik a felé illető felé nem igazán

veszi észre dolgokat az illető elkezdi bizonyos b

tréfát űzni egyik emberel az illető nem ismerte

hol van bizonyos tűrési határ amivel azt illetőt

nem fogom meg bántani az illető kezdi dolgokat

amivel magának igazat szeretne az illető annyira

feszíti dolgokat amivel azt illetőt mondjuk

megbántjuk nem foglalkozunk ezzel ami ő magának

nem jóhoz vezet ő egy darabig jól érzi magát

nem törődőt azzal hogy meg bántsa az embert

telt múltak hetek egyik embernek aki barátságba

volt akivel jóba volt az tönkre tették egy más közt

bizonyos szeretet és egyik fél akibe tört

állította hogy viccelődőt ugye annak határa van

ne bántsuk meg azt illető túl lépi valaki azt

igen csak törekedni az ember meg bocsásson

neki éljen az bizonyos meg bocsot ás minden

emberbe ami nagyon fontos

Categories
Egyéb kategória

lemondás gyakorlása

Így nagyböjt elején elkezdeni bizonyos lemondásokról

amit minden embernek meg kel tanulni így nagy

böjt elején lemondást gyakorolni biztos miden

emberbe van egy kicsike elhatározás ez ügybe

lemondást gyakoroljon így nagy böjt elején nagyon

fontos gyakorolni kéne így nagy böjt első napokba

lemondást gyakorolni .így nagy böjt elején az ember

elhatározásokat hoz életbe kicsikét igen csak lemondást

gyakorolja így nagy böjt elején sok sor amikor

van egy emberbe lemondás gyakorolása az emberbe

,meg tudja kísérteni bizonyos embert lemondott az

illető mondjuk valamiről de az ördög igen csaK

mondjuk meg kísérti az embert egyből oda kísértésnek

ami nagy gond ellen kel állni kísértésnek ,lekel mondani

dolgoknak így nagyböjt elején ami nagyon fontos .aki

az életbe meg kísérti az embert egy dologba épen azt

embert lehet rabbá tetté de neked igen csak lemondást

kel gyakorolni ördög meg ne kísértse másikat .engedi

neki könnyen meg törtéhet hogy hiába mondunk ellen

dolgoknak meg kísérti azt embert oda lemondás

gyakorlásnak azért kel embernek erőseb

el határozás legyen emberbe érvényes legyen

ön meg tartotász így nagyböjt elején ami nagyon

fontos gyilkolni kel . Lemondást gyakorolni kel

így nagy böjt elején . Ha ne mondasre dolgokról

így nagy böjt elején sokszor meg kísérti az embert

oda lemondás gyakorlásnak így nagyböjt elején

erőőszeb elhatározás legyen az emberbe érvényes

legyen lemondás van így nagy böjt elején azért

kel erőseb ön meg tartoztatás legyen a-kor lesz

embernek erőseb ereje les a-kor nem bírja ördög

be befolyásolni ördög , mindig kísértésbe bírja

vonni az illetőt oda lemondás gyakorlásnak ördög

meg kísérte az embert azért kel erőseb ön meg

tartoztatás ördög meg ne kísértse a-kor oda lemondásnak

ördög be tetette kezét nem bírt ellen állni azért kel

erőseb lemondás gyakorlása így nagy böjt elején

ami nagyon fontos lemondás gyakorolása ördög

mindig játszik emberel oda lemondás gyakorlásnak

e-hez erőseb ön meg tartás kel életbe.

Categories
Egyéb kategória

a kölcsönös szeretet

Szeret egy kicsikét elmélkedjünk el róla hányszor

úgy van az embernél ki mondjuk azt szeretet sót

másik iránt könnyen az szereret el lobban másik

ember társunk felé .mondjuk aki ki mondják

azt boldogító igent ők szeretetből szeretik egy

mást az szeret másik iránt de ez könnyen ki alszik

mai világba néha úgy szolunk másik felé ép

az szó nem est jól vagy épen egy más közt

nem kölcsönös szeret egy más iránt az láng

szeret láng ki alszik másik felé szólt rosszat

egyből ki alszik bizonyos szeret láng egy más

közt . Legtöbb szeretet egy más közt rossz só

teszi tönkre épen egy másik ember nyújt egy

másik szeret a felé ember felé azért fontos

az bizonyos kölcsönös szeretet egy más iránt

mondjuk egy igazi barát 2tő bele szólt egy

dologba magának akart igazt ügye az illető

elfogadta azt lehet akivel barátságba voltak az

illető úgy be szólt magának igazat akart így

tönnkre mehetek barátságot és szeret is ki aludt

másik felé ami igazán fontos kölcsönös

szeret egy más iránt .