Kezdjük mindjárt a legelején: reggel, amikor csörög a vekker, nagy erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a párnák közül kikecmeregve az ember rászánja magát a hideg vizes mosdásra, buszon, vonaton való zötykölődésre a munkahely felé. Könnyebb volna egész nap lustálkodni. Pedig az bizony rossz, míg a tisztességes munka az jó.
De hát ebből áll az élet? Csupa tökfőzelék és sütemény? Az egyiket nem akarja az ember, de muszáj, a másikat szeretné, de nem szabad? A jólismert grafiti is így szól: „Bármi, amiben egy csöpp élvezet is van, az vagy erkölcstelen, vagy töménysértő, vagy hizlal.” Ki van ez találva. A bibliai bűneset leírása is jól elkapja a lényeget. Maga az Úr, mintha Murphy-től leste volna el az ötletet: a kert közepére ültet egy kívánatos gyümölcsű fát, amiről természetesen tilos fogyasztani. Naná! Érezd jól magad, kedves Ádám és Éva! Légy üdvözölve a Paradicsomban! Vagy a pokol tornácán?
`„Ne ülj bele a homokozóba, mert összekoszolod magad! Ne állj fel a hintán, mert leesel! Ne bámuld a Cartoon Network-öt, hanem csináld meg a leckédet! Ne ülj egész nap a rohadt számítógéped előtt! Ne legeltesd a szemedet Micikén! Ne menj sörözni a haverjaiddal, hanem siess haza!”“Brruuááhh! Na nem. Ha tényleg minden rossz, ami nekem jó, és minden jó, ami nekem rossz, akkor én inkább élvezem az életet, amíg lehet, aztán felejtsetek el.
Egy régi barátom elvitt Miskolcon egy utal rock zenekar próbájára. Nagyon jó heavy metal zenét játszottak. A gitáros, tudván, hogy teológus vagyok, magyarázkodni kezdett a sátános szövegek miatt. „Tudod, a mennyország túl magasan van. Lefelé könnyebb menni.” Először az jutott eszembe: milyen torz képet festünk mi, keresztények Jézusról. Mintha egy, emberi erőfeszítésekkel meghódítandó országba hívogatna.
Pedig épp azért jött el értünk, mert képtelenek vagyunk felfelé kapaszkodni.
Másrészt erre gondoltam: „nem is tudjátok, gyerekek, milyen közel vagytok Istenhez, aki ellen lázadni véltek.” Mert mi könnyebb: az éj leple alatt ellopni egy teherautónyi sódert, vagy békén hagyni valakit? Na ugye, kapizsgáljuk már? Elgondolkodtam rajta, vajon mennyi idő alatt lehetett volna rábeszélni Kalkuttai Teréz mamát, hogy egy Parabellummal felszerelkezve behatoljon egy idegen házba, ott hatástalanítva az esetleges ellenállás élő erejét, magához vegye a pénzt, ékszereket, műszaki cikkeket és az ablakon keresztül távozzék. Nem hiszem, hogy ment volna neki.
Egyszer dicsérni kezdtek valakit, aki a proletárdiktatúra idején, 56 előtt és után is gyakran ült börtönben. Micsoda eltökéltség! Micsoda emberi tartás! Ki állni az igazság mellett! Vallatva a megpróbáltatásokat, ahelyett, hogy megalkudott volna a helyzettel, vagy maga is korrumpálódott volna! Micsoda erő kell ehhez! Ő azonban ezt válaszolta: „Tévedés. Én a könnyebbik, megoldást választottam. Számomra a másik út lett volna járhatatlan.” Szóval: tényleg könnyebb a rosszat tenni, mint a jót?
Nagy a kísértés a jóra – mondta valaki. Valóban így van. Egy erőszakos. korrupt, mocsok világban, ahol a szemétáradat akar magával sodorni, valósággal cirokos bizsergés keríti hatalmába az embert, hogy ellenálljon, és tegyen valami jót. Valami nyomot hagyni a világban. Legalább egy ponton megtagadni az engedelmességet a rossznak. Borsot törni az ördög orra alá azzal, hogy az éppen soron következő és kötelezően elvégzendő aljasságot lelazsálom. Békén hagyom a másik embert. Csakazértis a könnyebb utat választom…
Amikor csörög a vekker, jelezvén, hogy kezdődik egy új nap, amelyen fáradságot nem kímélve intrikálnom, mószerolnom, másoknak betartanom kell, csakazértis ágyban maradok. Nyújtózkodom egyet, átfordulok a másik oldalamra, és e szembe jut Hankiss Elemér egyik gondolata: „Ideje lenne azt mímelnünk, hogy komolyan vesszük azt a valamit, amit életnek nevezünk, és úgy tennünk, mintha azt gondolnánk, van valami értelme. Annál is inkább, mert hátha tényleg van valami értelme…”
