Legyen szó anya – fiú kapcsolatról vagy az édesapa és fia közötti kötődésről, mindenképpen valami egészen különlegesről beszélünk, amely egy életen át elkíséri az embert. Sokszor nem is könnyű kifejezni ezt a fajta szeretetet, hiszen nem igazán léteznek rá szavak.
Vannak azonban olyan helyzetek, amikor szükség van erre. Legyen az egy gyermek életlében történő nagy esemény, egy születésnap, ballagás vagy nehéz időszak, fontos biztosítani őt arról, mennyire szeretjük. Ez a harminchárom idézet amellett, hogy kifejezi a szülők érzéseit és elmondhatod vele,hogy mennyire büszke vagy a fiadra, egyfajta útravalóként is szolgálnak számára.
„Egy fiú édesanyjának lenni az egyik legfontosabb dolog, amit tehetsz, hogy megváltoztasd a világot. Neveld őket arra, hogy tiszteljék a nőket, álljanak ki másokért, és legyenek kedvesek.”
„Néha, amikor csodára van szükségem, csak belenézek a fiam szemébe, és rájövök, hogy már van csoda az életemben.”
„Amikor gyereked lesz, felismered az élet fontosságát, a az ablakon. Számomra az a földi mennyország, amikor ránézek a kisfiamra. Abban a pillanatban, amikor megszületett, tudtam, hogy ha nem csinálok mást azon kívül, hogy anya vagyok, akkor is jól leszek.
A krumplis tészta elkészítéséhez egy nagyobb serpenyőben a felaprított vöröshagymát forró zsiradékban megpirítjuk, majd a tűzről lehúzva meghintjük pirospaprikával. Hozzáadjuk a megpucolt, apró darabokra vágott burgonyát. Megsózzuk, megborsozzuk, és kb. 0,5 dl vizet öntünk rá, majd a saját levében, fedő alatt, takarékon (néha megkevergetve) puhára pároljuk. Közben a tésztát bő, sós vízben, a csomagoláson látható utasítás szerint kifőzzük és leszűrjük. Amikor megpuhult a krumpli, kissé összetörjük, és összekeverjük a kifőtt tésztával. Szükség szerint megsózzuk, megborsozzuk.
jövőjében, egész történelmében. Noha Istentől származik a teremtés, mégis rettentően elsötétült a bűnnel. Ahogy Szent Pál mondja: egy emberen keresztül bejött a világba a bűn, s a bűn által a halál. Ez a legtömörebb kifejezése annak, ami a teremtésben megtörtént, ami valóság. Itt van a földön a bűn hatalma. Döbbenetes hatalom. Nem csak hogy először bejött az első ember szabad akaratán keresztül, hanem azóta is az egész emberi természeten keresztül jön be, árad, minden vonalon – Isten minden törvényét áttörve, félretolva.
Önkényesen próbál az ember úgy boldogulni, hogy azt hiszi, boldogulása az Isten törvényén túl van: ha azt áttöri, ott vár rá a boldogság. Lesztek, mint az Isten…
Azt hiszem, mivel mind emberek vagyunk, valamilyen formában, mind belekóstoltunk a sötétségnek ebbe a titokzatos birodalmába a bűneinkkel. Mindnyájan megkóstoltuk, hogy micsoda szörnyű valami rejtőzködik itten, micsoda keserű. Hogy az élet értelmét mérgezi, ami ott rejlik a bűn mögött. Az értelmetlenség, a sötétség, az elmagányosodás.
Krisztus Király ünnepén azt ünnepeljük, hogy a sötétség országába belépett Krisztus, az Isten Fia. Elküldte az Atya egyszülött Fiát. Aki olyasmit művelt, amit egy király sem. Egyedül, fegyvertelenül behatolt az ellenséges világ közepébe. És ott maga vívja ki a győzelmet, kezdi meghódítani a világot. Ehhez hasonlíthatjuk azt, amit Krisztus Király művelt a teremtésben, amelyet az ember elsötétített a bűneivel.
Leírhatatlan, nagyszerű, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus művelt. És tette mindezt csodálatos egyszerűséggel, alázattal, amit ismerünk az evangéliumból. Elment a kereszthalálig, a Golgotáig. A trónját így állította föl, onnan uralkodik.
A teremtésen belül Jézus Krisztusnak prófétai, királyi és főpapi méltósága van. Az ősi, régi, emberi hagyományban mindhárom szerepet a király töltötte be. A király mutatta be a népéért az áldozatot, a király volt, aki megkérdezte Istent az akaratáról: fölment a torony harmadik vagy negyedik szintjére – ott volt a kis szentély –, hogy megtudja Isten akaratát.
Isten háza és a mennyország kapuja: a kapu a torony alján volt, ott hirdette ki a népnek, hogy mit akar az Isten. Az Úr Jézus királyságában is, hogy a teremtésbe belépett, szerepel mind a három. Szorosan kapcsolódik a királyságához.
A prófétai tisztje szerint hirdeti meg Isten országát és a kibékülést Isten és az emberiség között. Az evangéliumot, az örömhírt meghirdeti.
Főpapként a legnagyobb tiszteletet tanúsítja Isten iránt az egész emberiség nevében; és dicsérő, magasztaló, engesztelő, könyörgő áldozatot mutat be.
Királyként pedig uralkodik mindenen. Legyőzi a bűnt, legyőzi az ellenséget, a sötétséget. Föltámadásával megmutatja, hogy a győzelem mit jelent mindnyájunknak.
alapítványba majd április 14ei pénteki foglalkozást
pedagógus judit ági tartoták foglalkozást
ifjoncoknak jól éreztük magunkat. 2023. április. 14. péntek. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Jenei Attila, Jenei Erzsébet, Gerhát Lenke, Jenei László, Benke Veronika, Benke Olga, Barnáné Sümegi Judit. Gerhát Ágnes. Ma vendégeink voltak. Olgi és Veronika jött be a foglalkoztatóba. Tízóraira gyümölcsöt ettünk. Utána új keretet vetettünk fel Attilának. Lenke gombolyított, majd a nagykereten szőtt. Erzsike kötött. Jenei Laci is bejött hozzánk, ő is kipróbálta a szövést. A konyhában káposztástészta készült. Edina és Erzsike tálalt az ebédhez. Április 17ei hétfői foglalkozást pedagógus judit tothné julika néni
A káposztás tészta elkészítéséhez a káposztát négyfelé vágjuk, a torzsáját kivágjuk, a többit lereszeljük. Megsózzuk, átforgatjuk, és kb. 15 percig pihentetjük, majd alaposan kinyomkodjuk. Egy nagyobb teflonserpenyőben felforrósítjuk az olajat, hozzáadjuk a kinyomkodott káposztát, majd magas hőfokon, állandó keverés mellett kb. 20 perc alatt egyenletes barnára pirítjuk. Közben sós vízben kifőzzük a tésztát a csomagoláson szereplő utasítás szerint. Leszűrjük, majd összekeverjük a pirított káposztával. Megborsozzuk, majd sózzuk ízlés szerint.
tartoták foglakozást jól éreztük magunkat 2023. április. 17. hétfő. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Jenei Attila, Jenei Erzsébet, Tóth Antal Istvánné, Barnáné Sümegi Judit. Ma először megfőztük a paprikáskrumplit és utána elmentünk Jenei Lacihoz. Megnéztük a szép kertjét, megkóstoltuk a medvehagymát. Hoztunk is tőle medvehagyma palántát. Néhányan vittek belőle haza. Utána visszasétáltunk az alapítványba és megebédeltünk. Jenei Erzsike mosogatta el a tányérokat és az evőeszközöket.
A hagyományos paprikás krumpli elkészítéséhez a hagymát megtisztítjuk, apró kockára vágjuk.
Tűzálló tálban egy kevés olajat forrósítunk, beletesszük a felaprított hagymát, és üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a felkarikázott kolbászt, és megpirítjuk.
Lehúzzuk a lábast a tűzhelyről, megszórjuk a kolbászos pirított hagymát a pirospaprikával.
Átkeverjük, majd hozzáadjuk az alaposan megmosott, megtisztított, kockákra vágott burgonyát.
Felöntjük annyi vízzel, ami majdnem ellepi. Megsózzuk, hozzáadjuk a paradicsompürét, és addig főzzük, amíg a burgonya megpuhul.
az egész tetejébe – mindezek ellenére – rangos állami kitüntetés kapott. Aki ilyen magas labdákat dobál, azt előbb vagy utóbb kifaggatom. Így is lett.
Itt ülök a budapesti piarista gimnázium igazgatói irodájában, velem szemben egy szelíd, halk szavú szerzetes. Őszintén megvallva nem gondolnám róla, hogy olyan merész gondolatokat tett közzé nemrég, amelyek által élesen szembeszállt a miniszterelnök helyettesével, a „keresztény” kormánypárt vezetőjével. Talán azt sem nézném ki belőle első benyomásaim alapján, hogy hazánk egyik elit katolikus fiú gimnáziumát irányítja. Ám párbeszédünk során kiderült, épp ez a jámborság az ő motorja, az erő helyett a közösségvállalás embere. Valójában jelenleg szinte az egyetlen “látható” egyházi csúcsközépiskola igazgatója, a másik ilyen intézmény ugyanis egy ideje hallgatásba burkolózott, nem indok nélkül. Ebből a gondolatkereszteződésből indul dialógusunk.
– Beszélgetésünkre készülve ellátogattam az Ön Facebook oldalára, s észrevettem, hogy a közelmúltban megváltoztatta a profilképét. Más esetben fura lenne, hogy egy piarista szerzetes miért egy bencés monostor fotóját választja „arcképként”, ezúttal viszont legalábbis sejthető az összefüggés. – Azért tettem ki profilképként a Pannonhalmi Főapátság fotóját, mert nagyon erőteljesen ki szerettem volna fejezni a szolidaritásomat az iskolával, a kolostorhoz tartozókkal.
– Pedig a bencés „kupac” egyfajta szégyenfolt lett, még ha talán átmenetileg is a katolikus oktatás és a szerzetesség egén egyaránt. Hogyan tovább Pannonhalma után? – Nem gondolnám, hogy helyes lenne ez a megfogalmazás. Sokkal inkább úgy látom, hogy az élére álltak valaminek, megnyitották a hibákkal való őszinte szembenézés időszakát, új kultúra kialakításának úttörőiként tekintek rájuk. Az egyház és az oktatás egyaránt magán hordozza a hierarchikus működési mód gyengeségeit: hatalmi viszonyok, erősebb kontra gyengébb. Valami elkezdődött a bencések lépésével, valami fontos változás az egészséges, igazságos közösségek irányába. Ezért szívesebben fogalmaznék úgy, hogy „Pannonhalma óta”, nem pedig „Pannonhalma után”.
A káposztás tészta elkészítéséhez a káposztát négyfelé vágjuk, a torzsáját kivágjuk, a többit lereszeljük. Megsózzuk, átforgatjuk, és kb. 15 percig pihentetjük, majd alaposan kinyomkodjuk. Egy nagyobb teflonserpenyőben felforrósítjuk az olajat, hozzáadjuk a kinyomkodott káposztát, majd magas hőfokon, állandó keverés mellett kb. 20 perc alatt egyenletes barnára pirítjuk. Közben sós vízben kifőzzük a tésztát a csomagoláson szereplő utasítás szerint. Leszűrjük, majd összekeverjük a pirított káposztával. Megborsozzuk, majd sózzuk ízlés szerint.