Arisztotelész óta az emberiség tengernyi kategóriát állított fel önmaga számára, és most ebben fuldoklik. Mégis a harcvasi gondolkodásmód megértésére szükségünk van három kategória bevezetésére, melyekkel közelebb kerülhetünk szemléletmódjához.
A válság kategóriája. Hamvas alkotta terminus technikus a krizeológia: válságtan értelmezhetnénk magyarra. A világ dualizmusa (jó-rossz, szent-profán, isteni-sátáni, adó-vevő, szegény-gazdag, stb.) Hamvas számára a válság dialektikáját jelenti. A világ minden időpillanatban valamilyen válságban van, a válság a világ ki- és belégzése. Megjelenik valamilyen krízis, elmélyül, majd megszűnik és jön a következő. Inspiráció-respiráció. Az ember feladata jól felismerni a válságot, s tenni ellene. Sok baj származhat abból, ha nem helyesen ismerjük fel a krízist. Napjaink modern embere gazdasági válságot vél felismerni, holott a szellem, a szellemiségünk válságát éljük. A kor emberének az Istene a Mammon és nem a Mindentadó, a teremtésből termelés lett és a fogyasztás „szent” cselekvéssé vált. Az ember „fejjel lefele kezd el élni”. Hamvas ezt a fajta életet korruptnak nevezi: az embert a Mammon megvesztegethette, és az embernek tetszik ez a romlott, züllött lét. Megzavarosodás az, amiben élünk, Jakob Böhme szavát kölcsönzi Hamvas, amikor erről beszél, ez a turba. A bajt még az is tetézi, hogy ebben a romlottságban, megzavarodottságban, turbában kifejezetten jól érzzük magunkat. Evvel kapcsolatban gyakran halljuk visszhangozni: ez a fejlődés, előremenetel, a technika csodája, jólét, demokrácia stb. Ezért jellemzi oly nagyon napjaink emberét az anyagiasság, a korrupció, a technokrácia. a gazdasági és gazdagsági orientáció. a pénzuralom és a tudományba. mint haladásba vetett hit. Ha azt mondtuk, hogy a válság szellemi, akkor a megoldás is csak szellemi síkon lehetséges. Minden más csak a felületen mozog.
A hagyomány kategóriája. Hamvas életbölcseletének kulcsfogalma. Ez a hagyomány azonban nem kultúrtörténeti, etnográfiai értelmezés, hanem metafizikai. A vertikális tengelyt jelenti, mely minden pillanatban jelen van, ugyanakkor örök. Egyfajta metafizikai tudást jelent ez az embernek a létben elfoglalt egyetemes helyéről. A hagyomány fundamentális mondanivalója az egyetlen azonosság: az isteni és az emberi lét azonossága. Ez minden hagyományban közös, így tulajdonképpen nincsenek hagyományok, csak a hagyomány van. Hamvas vélekedése szerint ezt a tudást őrzik a szent könyvek, a Védáktól a Tao-te-kingen át az Evangéliumig. Egyedül a szent könyvek érintik meg az ember isteni mélységeit. Bigott materializmusra vall ezeket a könyveket kultúrtörténeti leletnek, vagy irodalmi szövegeknek tekinteni. Sajnos, ma a hagyományt egyezményesen lenézzük, s fejet kizárólagosan a tudománynak hajtunk. Mert a hagyomány korhol és ránk pirít, a tudomány viszont hízeleg nekünk. A hagyomány „mondanivalója” gyakran kényelmetlen, a tudomány viszont süppedős kényelmet ígér. A próféták indulata kellemetlen, a tudós ígérete megnyugtat, elaltat. Hamvas a hagyomány értelmezésén belül az aranykor fogalmát is ezen a tengelyen helyezi el. „Az aranykor nem történelmi korszak, hanem állapot, és ezért minden időben jelen van: csak attól függ, hogy van-e valaki, aki megvalósítja.” (H.B. Öt géniusz) Ezen meghatározás az Isten Országáéval analóg. „Az Isten Országa ‘nincsen itt és nincsen ott.’ (Lk 17,21), földrajzilag körül nem határolható. De ott van mindenütt, ahol akad egy ember, aki magába fogadja Jézust. Jézussal a szeretetet fogadja magába, és a szeretet közösséget formál.” (B.Gy. Merre menjek?) Az előző az időbeliség, míg az utóbbi a térbeliség felől közelít. Ahogy az aranykor nem egy olyan korszak, amely már valamikor volt, de elmúlt, és amelynek egyszer majd megint csak el kell érkeznie. Hanem létállapot, létminőség, amely bármikor, bárhol, bárkiben megvalósulhat. Úgy ahogy az Isten Országa sem földrajzi terület, meghatározott lakossággal, rendelkezésre álló kiváltságokkal.
A realizálás kategóriája. A harmadik fogalom a valóság és a hagyomány tartalmi vonatkozását a praktikum területéről világítja meg Hamvas. Olyan gyakorlatról van itt szó, ami a gondolat, szó és cselekedet egységét reprezentálja. Egyébként ez az egység – hamvasi vélekedés szerint is – Jézusnál található meg maradéktalanul. Jézus személyisége Hamvas számára a leghitelesebb. „Amikor Jézus önmagát Istennel azonosította, az azonosságot nem saját maga számára foglalta le. Soha Jézus önmagát a többi ember közül ki nem emelte, soha senkihez fölülről nem beszélt. Ezért hívta magát az ember fiának. Istennel az embernek minden fia azonos. Az Isten-ember egység mindenkire kiterjed. Lényeges dolgokban emberek között különbséget tenni erkölcstelen. Jézus felszólította az embert, hogy az Isten-ember azonosságot magába vegye fel.” (H.B. Scientia Sacra)
Ebben a vonatkozásban Hamvas elmarasztalja a klérust, aki az Evangéliumból egyetlen mondatot sem tudott realizálni. Ennek okát a metanoia elmaradásában, a kompromittálhatóságban és a politikával való összefonódásban (lásd még: trón és oltár szövetsége, B.Gy.) látja. Fontos számára leszögezni azt, hogy az aranykor realizálható. Hiteles, nyílt ember szükséges hozzá. Természetesen a meghívás az egész emberiségnek szól, mert a szőlősgazda is mindenkit alkalmaz a munkára – még akkor is, ha az utolsó órákban érkezik – és a „bérezés” is azonos. (Mt 20,1-16), de a mindenhova szórt ige-mag csak a jó földben (emberben) hajt ki. (Mt 13,1-9)
Az aranykor realizálásában Hamvas nem kisközösségekben gondolkodik, számára egyetlen hiteles közösség létezik csak s ez az emberiség.
Jómagam a hamvasi gondolatokat hozzávetőlegesen öt éve ismerhettem meg. Ezen időszak alatt két alkalommal haragudtam meg rá. Az első haragvás a kezdet kezdetén volt, egyszerűen nem értettem őt. A Scientia Sacra második kötetével indítottam az ismerkedést. Ő így írt: „Vallás, filozófia, tudomány könnyíteni akar, mint mondják, az élet terhein, a hagyomány az embernek visszaadja önmagát!” (H.B. Scientia Sacra). Nem értettem a mondatot. A vallás a filozófia mellett még csak-csak, de hogy kerül ide a tudomány, és miféle életkönnyítésről van itt szó? Mi az, hogy az embernek „visszaadja önmagát’? Aztán bekattant valami. Ráéreztem, mekkora igazságtartalma van ezeknek a gondolatoknak. A vallás a nagy életkönnyítő. A vallás, mint búvóhely; a legjobb búvóhely, ide még Isten elől is el lehet bújni. Elegendő, ha betartjuk a vallási obszervanciákat. Jézus is ebből a rejtekhelyből akarta kipiszkálni a farizeusokat, akik alapjában véve igen vallásos és törvénytisztelő emberek voltak. Haragudott is rájuk Jézus, nem úgy a bűnösökre, hiszen ez utóbbiakért jött el (Mk 2,17); talán azért, mert ők nem bújnak el sehova, sem vallásba, sem ideológiába, sem világnézetbe. Ők ebben az értelemben tiszták és nyitottak. Transzparens egzisztencia – mondja Hamvas. Jézus a hagyomány és nem a vallás jegyében jött: azért jött, hogy az embernek visszaadja önmagát. Ez az Ő megváltása, metanoiája. Jézusnak esze ágában sem volt, hogy új vallást alapítson, tehát a kereszténység a hagyomány jegyében kell, hogy álljon.
