Categories
Egyéb kategória

élmény

van úgy az ember akit  nagyon jó ismeri azt

illetőt  szívesen elmeséli azt élményt  vagy  ami

épen  történt  vele  valamikor  manapság .na egy

ilyen  élményt hallgattam  egyik  ismerőstől  ő

mesél  el nekem  ő egy  szálódába  foglaltak helyet

amit  úgy mondva 2008ba rakták  rendbe épen

akkor  egyik  részben tűztörtént  eltelt  az óta

bizonyos  kis  idő most  egyik  ismerősöm meséli

el ő  hogy járt   pár  napra  lefoglalt   egy szállodát

ép úgy  járt   ki fogta  azt tűzet  amit ép ott történt

azon helyen fent   ő  meg lentebb  volt szerencsére

azt  helyet  már rendbe  rakták 2008ba akkor tűz

volt egyik részen most   másik  helyen történt

mesélte  így járt  haza  jöttek  és  másnap  a

HOLMI AIRT  ment  oda ahol ezt történt  nagy

emberek engedték be velük ezt  történt ott

védelem  miatt  volt  ez kíséret másnap  ember

mesélte így járt  amikor szódába  piheni akart

ez  nem minden napi  dolog .

Lehet, hogy egy kép erről: teknős és szöveg
Categories
Egyéb kategória

nem meg beszélt dolog

Van úgy az ember ügyet legtöbbször telefonon

tudja elérni a-hoz úgy mondva a-hoz kel üzemkész

telefon anélkül az ember nem tudja elintézni

azt dolgot ha nem olyan az bizonyos nem tudja

elintézni azt én így jártam este leraktam bizonyos

telefonom rendesen ránéztem készülékre láttam szemire

nem reagál akkor gyorsan elővetem egy üzemképes

készüléket másnap úgy voltam gyorsan elintézem

azt leadom egy illetékesnek eljut-asa bizonyos

szervízbe .meg érkeztem alapítványba beszélgetünk

dolgokról épen közelgőbe van egy meg hívás

egy rendezvényre Tápióbicskére ottani polgár mester

hívót meg minket ara rendvényre més azt akartuk

meg beszélni kitud arra elmenni de fiszen nem

tisztáztuk-le menyien megyünk ez nem sikerült

meg beszélni dolgokat mai napon .Bagó Zoli

reggel elpakolta edényeket ,meg folytatta Bagó Zoli

szövést Jenei Attila folytatta szövést,Jenei Erzsike

nagy szövő kereten folytatta nagy szövőkereten

szövést lencsi folytatta nagy szövőkereten szövést

Jenei Erzsike gombolyítást , Tomi szőt ,én

folytattam szövést ,meg néztük ,dr bobo filmet

utána Horváth Zoli folytatta legyen ön milliomos

játékot kicsit őt is meg tréfáltuk ismerte kérdéseket

így telepítünk egy nem ismert kérdést kis segítséggel

meg oldottuk azt kérdést Erzsike folytatta kötést

Edina folytatta szövést írást gyakorolta ,kint

konyhába kint gyöngyi elkészíttette meleg szendvicset

meg ettük délbe mentünk haza . mai foglalkozást pedagógus Judit

gyöngyi ,én tartottuk foglalkozást ,ma részt vettek jeni tesztvérek

Bagó Zoli ,Edina ,Tomi , Erzsike ,Lenke Horváth Zoli

Lehet, hogy egy kép erről: teknős és szöveg
Categories
Egyéb kategória

a szenvedély

nagyböjt arról is jó  ön meg tartoztatás is kel

életünk be  nagyon sok sor életbe van úgy életbe

szeretünk  bizonyos  szenvedélye lenni  úgy 

vagyunk vele  jó  meg  vagyunk vele  és  azzal

szenvedélynek nem  akarunk belőle engedni úgy

vagy  vele  te  hogy   így  boldog  vagy életbe hogy

szenvedélynek él az  ember egy darabig él vele

bekövetkezik az bizonyos  baj  szenvedély  esetén

akkor az  ember mérlegre  teszi dolgokat ,lehet

az  szenvedélyt betegséget okozott  vagy  épen

függött  tőle  most  erőt  kértek fentiektől  úgy

volt  az ember  leteszi  boldog életet  kezdjen

majd életbe . nagyböjt  erre  is  alkalmas  idő 

aki  bizonyos  kevésbé szenvedély betegségbe

él  és erőt   vesz  magán  tudja menni  fog neki

az  dolog  hogy  nem enged szenvedélyes

kísértésnek  le teszi ön erélyből  idő után rá

jőn  annak engedtem kísértéses  szenvedélynek

meg  tudtam volna  mit  végig leni volna ha

az ördög az  embert  nem  viszi  a  rossz útra.

a szenvedélyes  betegség felé erő  kel idő után

túl teszi magát  de ezt gyakorolni kel  embernek

főleg  nagy böjtbe  amikor  az ember  lemond

dolgokról félre teszi és ré jön nem hiányzik az

neki  életbe.

Lehet, hogy egy kép erről: 7 ember
Categories
Egyéb kategória

a védelem

hányszor van úgy az ember életébe  amikor ő

valamivel közlekedik életbe  de tudod baja van

annak  dolognak ideje meg javítani ne  hogy az

legyen aki  közlekedik  vele  ne  hogy  baj érje

őt  menet közbe  biztos  volt már olyan életbe

te mentél vele azzal dologgal nem sejteted  az

milyen nagy  gond  lehet az  ami épen meg

hibásodott  nálam  olyan tudtam  ugrik

kerékpárom  mondták ugyan már nem kel váltatni

nem lesz  gond  elvitték  meg csinálni közölték

velem  nagy  volt  gond elestem volna  történt

volna  ment valami akkor bajod  lett  volna de

nem   történt  meg baj  szerencsére vétek az

angyalok  ne  legyen  ilyen estembe se gond

ez  igazi védelem baj esetén főleg ha  az ember

nem tud ilyenről ,akkor  van igazi védelem fentről

de  azért  kerüljük ilyet ne  hogy bajunk legyen

előzök meg szóljunk ne  legyen baja az embernek.

életbe  mindig dolgoznak az emberek felet

angyalok  meg védik mindenbe.

Lehet, hogy egy kép erről: teknős és szöveg
Categories
Egyéb kategória

a tervek

terveztem mai  napot hogy legyen  ,mert meg

láttam hogy még senki  nem volt Bagó Zolin

kívül a alapítvány ellőt  így  úgy   voltam  addig

elintézem  dolgaimat  faluba ami rövid így a

foglalkozás ideje alatt  nem hagyom egyedül

pedagógust azért  intézem így dolgokat. amíg

mindenki  meg  jött addig  elintéztem  dolgot.

amit  kelt   meg jöttek mindenki  meg  beszéltük

a  Tápióbicskei kirándulást amikor kiraktunk oda

48db odút  meg  néztünk  egy ugyanolyan

alapítványt  mit  miénk volt nagy   szertetel vártak

minket aki  nem jött  el tőlünk annak meséltük el

milyen élménybe  részesültünk  ott .Bagó Zoli

elpakolta edényéket  .meg teáztunk .és úgy

alakult  helyzet   hogy nekem mint  konyhás 

végzetségem én maradjak konyhába egyik

önkéntes nem tudott  eljönni én maradtam

konyhába  neki álltunk  gyorsan zöldség leves

elkészítésének ebbe  nekem Bagó Zoli   zöldséget

meg  hagymát  pucolta ,Erzsike krumplit pucolta

meg vágta   össze oda raktuk hagymát pirítani én

figyeltem  rá ezzel meg voltunk oda raktam

zöldséglevest  főni  Horvát  Zoli  ízesítette .bent

Horváth  Zoli  segítségével  legyen ön is milliomost

játszottunk Tomi be fejezte  szőnyegét .pedagógus

Judit   ,Edina  szövőkeretet  vetek fel gyümölcsöt

pucolt Jenei  Erzsike meg ő figyelt zöldséglevesre

meg  Olga néni meg érkezet veronikával ,veronika

színezet   segítetem kicsit neki .én egy kicsit  nagy

szövőkerten szőttem előtte  Jenei  Erzsike szőtt 

 azon kereten amin én ,Bagó Zoli ,Jenei Attila

folytatta  szövést Erzsike kötöz  elkészült

zöldségleves  ami  jó sikerült  meg ettük ,Edina

tálalt  ebéd  után   meg fölköszöntöttük Zoltánokat

meg nőket egybe .  mentünk haza délbe .

  1. A zöldségleves elkészítéséhez megtisztítjuk és felaprítjuk a zöldségeket.
  2. A hagymát az olajon épphogy megpirítjuk, hozzáadjuk a többi zöldséget és így pirítjuk együtt kb. 2 percig.
  3. Ekkor felöntjük a zöldségeket 1,5 liter vízzel, beletesszük az erőleveskockákat és lefedjük. Takaréklángon kb. 15 perc alatt puhára főzzük az egészet.
  4. A levestésztát sós vízben a csomagoláson található utasítás szerint kifőzzük. A forró leveshez adjuk és tálaljuk.
Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál
Categories
Egyéb kategória

a rendrakás

vannak olyan illető aki igen csak mindenre vihetné

meg lenne mondjuk a 2helye ahol tudna dolgozni

meg másikon tudna   mondjuk  segíteni  meg lenne

bizonyos   felkérése  egy helyen segítsen úgy  lenne

egyesek egyik  se kel neki inkább meg rossz út felé de

mégis  megy valamire életbe de  ha  felkérik  őt máson

segítsen  elválja  de  nem igazán megy el oda rossz úton

vezető cél nagyon megy ami igazán baj lehet

szenvedélyének  él  és  amikor  kéne tenni valamit úgy

van  vele  eljátssza  az bizonyos  esélyt  bíznak mondjuk

bene  meg csinálja  de  inkább rossz útkel neki ami nagy

gond ez ügybe  .olyan  van  valaki   meg bízol elejéig

igen csak lelkes  segít elvitte  meg csinálja következő

gondnál  segít meg csinálta  ,de  amikor nagy baj az

hited  cserélni azt   dolgot  kiderül   turpiság azt

dolgot  meg se hozta  így ha ment volna az illető biztos

baja  lett volna  ez  is  bizonyos linkes  munkának

mondják  az  emberek  mert  nem igazán akarja  csinálni

nem tudja  mit kérjen inkább  meg ígéri nem megy

el  vagy  el linkelje  az egészet nem  akar foglalkozni

vele  csak azt akar ő akar  csak meg bízzák élni kéne

ezt meg segítsen rajta   ha tud .és nem tördőmségel

adni magunk azzal esélyt másik eljátszunk így nem

fog  meg bízni   soha  szemivel   ami nagy gond lesz

neki  annak embernek

Lehet, hogy egy kép erről: teknős és szöveg
Categories
Egyéb kategória

a vendégségbe mentünk

minden kiránduláskor   van egy  meg beszélt hely

ahol  bizonyos  tudunk találkozni  ma úgy voltunk

bent az alapítványba gyülekezünk de  aki kicsit

mese  volt azért  elmentünk érte úgy indultunk

tovább Tápióbicskére ott  egy ugyanolyan sérült

fiatalok vannak ápolok voltak  körbe  vezetek

minket egy  nagyon szép gyönyörű  az egész

épület  amibe ők is  teszik dolgaikat ők még kis

gazdasági hely is van állatokat tartanak meg

tudtuk nézni meg néztünk egy  épülő helységet

ahol ott  is fiatalok  fognak  lakni  felvettük vele

kapcsolatot  máskor is szívesen hívják az 

alapítványunkat hozzájuk  elfogadtuk  meg hívást

idei tervünk  elmegyünk  nyáron oda

bográcsozásra  tesztvér alapítványhoz

Tápióbicskére beszélgetünk meg bemutatkoztunk

mi  vittünk oda odút is  ottani polgár mester

rendelt  tőlünk azt elvittük neki  meg volt egy

Ünnepélyes  odú kihelyezés község központjába

utána  vendégségbe  látott  minket   ottani

polgármester hitaljába beszélgetünk meg ő

egy lelkes ember ő is meg hívót  minket

Közelgő  ünnepségre  1tál ételre  ami április 4én

lesz  oda  elmegyünk hozzájuk utána  indultunk

haza  kocsikkal 1órakor  itthon voltunk   délután

Categories
Egyéb kategória

eltékozlót dolgok

vannak olyan illető aki igen csak mindenre vihetné

meg lenne mondjuk a 2helye ahol tudna dolgozni

meg másikon tudna   mondjuk  segíteni  meg lenne

bizonyos   felkérése  egy helyen segítsen úgy  lenne

egyesek egyik  se kel neki inkább meg rossz út felé de

mégis  megy valamire életbe de  ha  felkérik  őt máson

segítsen  elválja  de  nem igazán megy el oda rossz úton

vezető cél nagyon megy ami igazán baj lehet

szenvedélyének  él  és  amikor  kéne tenni valamit úgy

van  vele  eljátssza  az bizonyos  esélyt  bíznak mondjuk

bene  meg csinálja  de  inkább rossz útkel neki ami nagy

gond ez ügybe  .olyan  van  valaki   meg bízol elejéig

igen csak lelkes  segít elvitte  meg csinálja következő

gondnál  segít meg csinálta  ,de  amikor nagy baj az

hited  cserélni azt   dolgot  kiderül   turpiság azt

dolgot  meg se hozta  így ha ment volna az illető biztos

baja  lett volna  ez  is  bizonyos linkes  munkának

mondják  az  emberek  mert  nem igazán akarja  csinálni

nem tudja  mit kérjen inkább  meg ígéri nem megy

el  vagy  el linkelje  az egészet nem  akar foglalkozni

vele  csak azt akar ő akar  csak meg bízzák élni kéne

ezt meg segítsen rajta   ha tud .és nem tördőmségel

adni magunk azzal esélyt másik eljátszunk így nem

fog  meg bízni   soha  szemivel   ami nagy gond lesz

neki  annak embernek

van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

rendelés csinálás

van úgy  az ember hogy valami nélkül amivel épen

közlekedik  nem igazán tud  leni  nélküle  mert

dupla idő  vagy ha épen beteg mint én és kerékpár

igazán  könnyítés számára így biztonságba van

az ember  nálam ugyanaz helyzet vizes vagyok

de megyek kerékpárral így könnyebb ,ezt

elfogadták .de múlthéten  elromlott a  tartalék

kerékpárom is így meg vagyok  most mások

segítenek  rajtam  most  pedagógus Judit  segítet

és levitt  foglalkozásra  .múlt pénteken  épen

tárgyaltuk mi legyen étel jövő heti foglalkozáson

egyszer  kid idő után 3ételt mondott Lenke azok

lesznek majd foglalkozáson héten .meg hívtuk

olgi nénit  jöjjön héten szerdán velünk

Tápióbicskére elfogadta  hívást ő jön mondtam

Olga néninek veronika  jó kedve jön ere  bevetem

bájos  mosolyomat  és meg győzöm én úgy vagyok

vele ez sikerült is  ő is jön Tápióbicskére .szerdán

mindenki meg jött  elpakolta  bagó Zoli edényeket

meg teáztunk  Edina  folytatta  szövést ,írás

gyakorolt Jenei Atillának Horváth Zoli ,bagó  zoli

   felvetetünk egy új

szövőkeretet .Jenei  Erzsike . Edina  nagy

szövőkereten szőttek ,Erzsike  is folytatatta

szövést én  nekem  be kelet  segíteni közbe  gáz

óraolvasó bejött közénk csodálkozott  munkába

látta  szőnyegeket  egyből rendelni szeret egy

világost   elkészítsük  neki  meg odút nézte.,

konyhába kint  segítettet  Gyöngyinek  Bagó Zoli

hagymát pucolt ma  milánói  makarónit

készítetünk  ami  jó sikerült .én színeztem is kicsit.

Horváth Zoli legyen ön milliomos játékon

játszottunk. meg ettük   milánóit ami jó sikerült

mai foglakozáson ,Jenei tesztvérek ,Edina ,Erzsike

Horváth Zoli,Bagó Zoli  voltak foglalkozáson .

mai  foglalkozást   pedagógus Judit ,gyöngyi

én tartottuk  foglalkozást .

  1. A vöröshagymát nagyon apróra összevágjuk, és olajon megdinszteljük. Rátesszük a darált húst, és fedő alatt puhára pároljuk a fűszerekkel.
  2. Amikor a hús megpuhult (kb. 30 perc), belekeverjük a citromlevet, a cukrot és a vízzel kicsit felhígított paradicsomsűrítményt (kb. 2 dl vizet adunk hozzá). Együtt főzzük még kb. 10-15 percig.
  3. Ha szükséges, a fűszerekkel utána ízesítünk. Addig főzzük, amíg elég sűrű lesz az állaga. Akkor jó, amikor már rotyog.
  4. Közben a makaróni tésztát sós vízben kifőzzük a csomagoláson feltűntetett leírás szerint. Leszűrjük, a kész szósszal elkeverjük. Reszelt sajttal megszórva tálaljuk.
Categories
Egyéb kategória

az engedelmeskedés

életünkbe  van  olyan engedelmeskedünk kéne

minden képen égieknek  ők mindig  jót akarnak

nekünk életünkbe ,de mi mindig  életünkbe

keressük  bizonyos  ki   utat  úgy  hogy  nem igazán

szeretnék  engedelmeskedni nekik  így keresünk

egy olyan másik  feledtebb valót  akit az illető

fogja  meg mondani dolgokat  amit kel  egy 

darabig  működni  is fog ,utána rájön az illető

egy szere 2embert aki királynak  teszi magát ,nem

fog működni az  égieknek  fog  engedelmeskedni .

hányszor  van úgy életünkbe  nem igazán tudunk

kütyük  nélkül leni   bele vagyunk esve ők  is

életünkbe  pótszer let  ők is  fontosság lett

életünkbe  más  minden más félre aki jót akarja

parancsot adja  nekünk annak se 

engedelmeskedünk   ami nagy gond  másik

illetetőt  kedveltem ő   mondja dolgokat  nekem

kis  idő után  rá döbbentem  egy szere 2urat

nem lehet szolgálni lehet  egyik ördögnek fogsz

engedelmeskedni  és  csak idő elteltével  jössz

rá  hogy  nem jó úrnak engedelmeskedtem jó

útra térni báni  dolgokat.

Lehet, hogy egy kép erről: teknős és szöveg