Categories
Egyéb kategória

csökkentet létszám

van úgy  az ember életébe  kicsit két  úgy van az

ember életébe kel neki életébe olyan pillant

legyen   hogy  ahol  van az  ember ki kapcsolódás

képen   ki  vesz épen azon helyen kicsi szabit vagy

épen mondja  ma nem megy pihe ni akar  otthon

én is  így  voltam március közepén amikor épen

ünnepeltük  volna én meg másik   ifjonc névnapját

épen ő  se  tudott  akkor eljönni  azon napon így ,

eltoltuk   március 20ai  szerdai foglakozáson akkor

meg ünnepelték  ünnepelteket akkor  én voltam

már  erről napról olvashattak  .március  18ai 

foglalkozáson kicsikét  kevesebben voltak azon

napon Bagó  Zoli  reggel elpakolta  akkor 

tányérokat  meg villákat  ,meg teáztak .Tomi

horgolt  .Bagó  Zoli vasalt .anyagokból  virágot

készítetünk  .Erzsike   bontott  folytatta szövést

Jenei Attila  folytatta  szövést. Lenke  nagy  szövő

kerten  folytatta  szövést  .Horváth Zoli legyen

őn is  milliomos   játszott. kint  Olga néninek

segítet  Jenei Erzsike  segítet sajtos tészta

elkészítésében  ami nagyon  jó  sikerült  .ebédre

Jenei  Erzsike  ,Bagó  Zoli  tálaltak .meg  ettük

sajtos  tésztát  ami  nagyon jó sikerült  el is

fogyott   Jenei Erzsike  , szilágyi Erzsike  

mosogattak  mentünk haza . március 18ai

hétfői foglalkozáson ,Jenei testvérek ,Lenke

Tomi ,Erzsike ,Horváth  Zoli ,veronika  Bagó  Zoli

Foglakozásba segítetek  pedagógus Juditnak Olga

néni  jól éreztük magunkat.

200 g spagetti

1 ek só

1 ek étolaj

200 g tejföl

150 g trappista sajt

frissen őrölt bors

 sajtos-tejfölös tészta elkészítése pofonegyszerű, és gyorsan meglesztek vele akkor is, ha már hangosan korog a hasatok. Egy lábosban sós vizet forralunk, és 8-10 perc alatt al dentére főzzük benne a spagettit. Leszűrjük, leöblítjük langyos vízzel, lecsepegtetjük és összekeverjük az olajjal, hogy ne tapadjon össze a tészta.

Tányérba szedjük, és beborítjuk a tejföllel. Tekerünk rá párat a borsőrlőből, és ráreszeljük a trappista sajtot. És már készen is áll, hogy bevégezze sorsát. Díszítésként szórhattok rá aprított petrezselymet, ha épp akad otthon belőle, de enélkül is maximálisan megállja a helyét.

Categories
Egyéb kategória

a tervek

terveztük hogy  nyári szünet előtt  elmegyünk

hatvanba könyvtárba kézműves foglalkozásra

oda  mindig   szeretünk menni könyvtárba a

kézműves  foglalkozásra úgy ütemezzük  a

ottani kézműves foglalkoztató Klárival

mindenkinek jó legyen .ma kaptunk ere  idő

pontot  kézműves  foglakozásra várnak minket

hatvanba  mindenki szeret oda menni  hatvani

könyvtárba jól érezzük  magunkat ,ott  hatvanba

könyvtárba  szeretettel várnak minket ,most is

úgy  mentünk vártak minket szertetel ott hatvani

könyvtárba  kézműves  foglakozáson .nagyon 

rossz  idő  volt  mai  napon így meg kértem

jöjjenek   értem  amikor   meg érkeztem meg

beszéltük  választási  dolgokat ,meg beszéltük

hét  dolgait  .Bagó  Zoli  elpakolta  edényeket

meg teáztunk   Tomi ,olvasót ,Bagó   Zoli be

fejezette szövést   .Jenei Erzsike    levágta a

szövő keretről szőnyeget ,én gyöngyöt  fűztem

Erzsike kötött  .Jenei   Atilla  folytatta  szövést.

hogy  hatvanba vártak  minket ,így most gyors

kaját  választottak ma  virslit   készítetünk

azt gyorsan  Gyöngyi  meg főzte  gyorsan meg

ettük  .indultunk kocsikkal  hatvanba  könyvtárba

fél11re  vártak  minket  meg  érkezetünk .Klári

Ildi  várt  minket foglalkozásra  könyvtárba Klári

elmondott  mesét  utána neki álltunk a kézműves

foglalkozásnak  szívet készítetünk veszőből

papírra.  ezzel meg voltunk ki is feszhetünk az

ízlés szerint  .elmondtak  még  egy mesét .fél1kor

indultunk haza .  jól éreztük magunkat.

Categories
Egyéb kategória

harag nem vezet jó hoz

hányszor  van  úgy az  ember szívébe mindenkit

kéne   szeretni mert  mondjuk az legyen az

bizonyos közvetlen ismerőse az embernek és  úgy

van vele  ő úgy  mondva  nem adta  meg  bizonyos

hangnemet és  nem  úgy szolt mondjuk hozzám és

úgy van ilyenkor  egyesek  ő meg bántott engem

és nem is  akarok  túl tenni  ezen másik ember felé

ami igen csak  nagy  baj lehet az  ember aki meg

bántott téged  az illető úgy  mondva  ő akkor teljes

szívéből bánja  de  még nem mondta  ki látszik

azon emberen de  bene   még van egy kicsi harag

és amit  nem is  akar az illető  fel oszlani a  felé az

ember iránt  és  ami nagy gond  egymás  felé őrlik

a bizonyos  haragot  és  nem  visz előre semmi felé

ember  bár milyen  gondja van annak illetőnek ép

az illető  meg bántottad elásod  valamikor csata

bárdod  és  meg bocsátás mindig  segíteni fog

ezért nem érdemes haragot  tartani másik  felé.

béke  mindennél fontosabb  ember életébe.

Categories
Egyéb kategória

a jó tanács

hányszor van úgy  az ember életébe lerobban

egy betegségbe  elmondja  valaki jó tanács

képen  hogy  is mint kéne azt dolgot  kezelni

ugye  az ember jót akar másiknak meg

fogadja  amit mond és  azt tanácsot amit

mondanak  neki akár   milyen nehézére esik

mondjuk  annak illetőnek  akkor úgy  kéne

hozzá  állni főleg agyba  dőlnek ilyenek az

embernek el  aki úgy  mondva olyan beteg

elmondja orvos  vagy közeli ember neki

mozogj   minél többet ne  feküdj annyit  bár

menyire  fáj az lábad neked erősíteni kel

ilyenekkel  fel tudsz erősödni  ezt  már páran

mondjuk az  ember  meg tanácsolja  másiknak

és  meg fogadja  akkor tud  az ilyenen

emberen  segíteni hogy  betegségből  föl

tudjon kelni ha  nem akkor  az ember ilyenen

jártatja  száját  tanácsilag akinek kéne de az

illető   nem  fogadja  meg ami  nagy gond még

jobban le robban  magának  keresi lehet bajt

más  szenved  ő  butasága  miatt aki kezelni

fogja  csak  meg kelet fogadni tanácsot

Categories
Egyéb kategória

a ami nem működik ismerkedés

hányszor  van úgy  embereknél  akik egymás felé

éreznek  valamit nem  mondanak szemit  másik

felé ő igazán hova  tart csak aki azt illető  szerette

utána  járt az  illtető mondjuk nem értesült  róla

biztos  annak embernek  nincsen közelébe só nélkül

tette  ezt  biztos  ez  annak illetőnek  nagyon fáj hatot

lehet az  illető később  tudja  azzal emberel ugyanúgy

szereti  azt  illetőt  csak még nem tudtam vele nincsen

közelébe  ugye  ez  másiknak  nincsen közelébe így

már  mese  is  van  tőle  másik  illetőtől  akit  mondjuk

egyik fél szereti  de  másik amíg közelbe volt  az illető

akit  csak képzeltbe  szerette  de. hogy  ő mondjuk

elköltözött  messzebb re  tőle .az emberek  fele távol

vannak egymástól  sok  kilométer választja  azokat

embereket el  ők  már  sokan  érzik  szívükbe ez

kapcsolat  lehet  hogy  nem is  fog működni .de  az

emberek egy része  ilyenkor  távol vannak próbálják

el olvasni  mi van  azzal emberel  akit  meg

ismerkedek vele  látja nem néz semmit 1 hétig olyankor

merül fel  az  emberbe  ez kapcsolat nem működni

az ismerkedés köztük

Categories
Egyéb kategória

a tervek

van úgy az embernél családi dolgok vannak nála

azon  napon  olyankor az ember ha  előbb tud

arról dolgokról kénytelen alkalmazkodni  ahhoz

helyzethez ha épen valami  közbe jön az embernek

én  nálam orvosom  elő írta valami neki  nem

tetszik  nálam lehet ő  elő  írta  legyen vérvétel

ami terheléses  lehet cukros vagyok én ettől pár

napid  nagyon féltem elérkezet bizonyos  nap

kedden  nagyon ügyesen  eltudtam menni

vérvételre nem volt gond lábammal levették akkor

megint újból eljátszódót  az helyzet  amikor bent

voltam  hatvani  korházba  hogy  nagyon nehezen

találtak vénát 5perc kelt meg találták levették már

akkor  kicsi cukrom utána is mértek  kicsit  később

annak eredménye  tegnap ment anyám előtte más

dolga  volt  apámnak  anyámnak így nem voltam

azon  napon  foglakozáson .meg jött  aki eltudtak

jönni  megint  meg várták egymást utána indultak

el  megint  basa  doktor  lányhoz  mentek

cseresznyét  szedni . Bagó Zoli   elpakolta

edényeket  meg  teáztunk  Jenei Attila folytatta

szövést Tomi   kötött Jenei folytatta nagy szövő

kereten  szövést Edina  írást  gyakorolta .kint

konyhába  Bagó Zoli  segítet Gyöngyinek

gyümölcs leves elkészítésében .fél10kor indultak

közösen Basa doktor lányhoz cseresznyét  szedni

onnan  11kor jöttünk vissza meg ebédeltünk

délbe  mentünk haza  .Foglakozáson részt vetek

Jenei  tesztvérek ,Tomi  Bagó Zoli ,Horváth Zoli

Erzsike  ,Edina leneke ,   Foglakozásba segítetek

pedagógus Judit. gyöngyi

Elkészítés

  1. A vizet a gyümölcsökkel és a cukorral feltesszük főzni.
  2. Ha már forr a gyümölcsös lé, a pudingot a tejszínnel kikavarjuk, és folyamatos keverés mellet beleöntjük a levesbe.
  3. Ízesítjük, majd hagyjuk felforrni, és tálalhatjuk, vagy hagyjuk kihűlni, és hidegen kínáljuk.
Categories
Egyéb kategória

a béke fontossága

tegnap is egy ünnepnapot ültünk sokan erről

meg se emlékezünk róla erről bizonyos Trianon

i  napról amikor orrságunk 2té szakadt másik

orrságoktól   szétszakítottunk olyankor dúlt

még  háború abba  idő szerették volna trianoni

béke  szerződést  aláírni  nagyon hiányzott  akkor

is  háború kőzetén egyszer  béke legyen ,de ez

akkor  nagyon nehezen ment  ott  is amikor folyt

háború 2té szakították orrságokat sokan ott is

el estek nagy  Trianonba  királyságba elrendelték

akkor béke  szerződés  alálegyen írva béke legyen

mindendűt   ezért is  emlékezünk meg  emberek

orrságok 2té szakításáról  minden embernek

igenis   meg kel emlékezni erről jeles eseményről

ne úgy  emlékezünk erről letudok  ezt napot  de

aki ott  volt orrságunk 2té szakításán béke

szerződést írták alá  nem emlékezünk  az  nagyon

nagy baj  imádkozunk értük  ezekért emberekért,

ezen napon így kel meg emlékeznünk róla arról

napról

Categories
Egyéb kategória

a bűnre vinni nem jó

van úgy ember életbe  meg jelölik azt  ismerőst

valahol  ismeri  de  kiderül  még se  ismeri csak

úgy van  vele barátot  szerezzen illető  mondjuk

elkezd másik  illető akit meg jelelőt  meg kérdezi

honnan  ismeri el mondja az  illető azt mondja

barátot  szerezni  ami úgy mondva az embernek

nem  igazán gond  másik társával barátságot  vagy

épen  meg  ismerkedjen  vele    ott  is  tudni  kel

hol  határ az  ismerkedésbe mondjuk  egy

közösségi helyen te  azt illetővel mondjuk először

beszélsz  vele  elkezdem vele ugye  meg ismerni

hogy  még nem személyesen így világ hálón kicsit

az úgy  mondva  veszélyes sok itt  olyan  tesztünk

gyönyörébe elvan  így képes másikat be  csapni

ilyennel   nem  szabad  ilyen kísértésének rá

hagyni   magunkat  ez  nem szokásos ismerkedés

másik  felé  bűnre  viszi  illető akit még meg se

ismerte  az  már nem ismerkedésnek csak kel

az illető utána ismerem meg azt ember  ez

vágyát be teljesítette .és úgy akarja tán meg

ismerkedik  ez veszélyes  ismerkedésnek

mondanám  meg ez  nem ismerkedéses ez

sajnos  itt kel  embernek előbb abba hagyni nem

meg ismerkedni vele  lehet gyorsan bűnre viszi

ami  nagy gond  nem kel  engedni ilyenek.

Categories
Egyéb kategória

a nem készülés

van úgy az ember életébe később értesül és
akkor illető nem is tud rá se hogy készülni rá
csak akkor ember úgy van elmegy ahova kel
amikor be megy helyre akkor mondják el neki
hogy ma nem leszünk bent kicsit el megyünk
hívták az alapítvány helyre cseresznyét szedni
erről ma reggel tudtam meg nem is tudtam
készülni ilyenkor be mentem elmondták nem
igazán volt kedvem oda menni de addig
fűzögettek engem mentem velük amíg mindenki
meg nem jött beszélgetünk , Bagó Zoli elpakolta
reggel edényeket dolga akadt kicsit elintézte ,
meg beszéltük lesz egy hatvanba egy könyv
ki állítás amit egy közeli ismerős mutat meg
könyvet amit írt nem olyan rég adták ki most
itt hatvanba lesz könyv bemutatja ,hogy ismerős
írta azt könyvet úgy voltunk az alapítványosok
szeretnék ere könyv bemutatón részt venni
ismerős írta és pedagógus meg tudta
helyeselte ötletet hogy elmegyünk oda részt
veszünk ezen könyv bemutatón .Tomi ,és Bagó
Zoli, Gyöngyinek Segítetek konyhába
zöldséges ragú leves elkészítésébe ,Edina ,
folyatatta szövést be is nekem kelt kicsit
Edinának szövésbe segíteni volt gond meg
oldattam de közbe poénokat lőttem el veronika
azon jót nevetet .Erzsike kötött .Jenei Erzsike
szőtt .meg jött mindenki kint pedagógus Judit
Horváth Zoli Olga néni el ültették virágot .fél10kor
indultunk el de meg jött pedagógus Judit fia ö
is eljött cseresznyét szedni basa doktor lányhoz
mentünk cseresznyét szedni oda át hívtuk Lacikát
Erzsike barátját köztünk legyen jó éreztük
magunkat 11órakor indultunk vissza kész let
zöldséges ragú leves ami nagyon jó sikerült
meg ettük délbe mentünk haza.

  1. Az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük az olajon.
  2. Mikor félkész, hozzáadjuk a szalonnát, és együtt pirítjuk tovább.
  3. A felszeletelt gombát hozzáadjuk, ízesítjük vegetával, pirospaprikával.
  4. Pici vizet hozzáadunk, és így fonnyasztjuk 4-5 percig.
  5. Beletesszük a fokhagymát is, amit előtte átpasszíroztunk nyomóval.
  6. Ezután felöntjük kb. 2 l vízzel, és megvárjuk, amíg felforr.
  7. Hozzáadjuk a répát és a krumplit, de ezeket előtte egy nagylyukú reszelőn lereszeljük, és mehet bele a zöldborsó is.
  8. Ízesítjük az összes felsorolt fűszerrel, és ha még szükséges, akkor vegetával.
  9. Miután a borsó megpuhult, beletehetjük a felkarikázott virslit.
  10. A tejfölt simára keverjük a keményítővel, óvatosan hozzáadagoljuk a leveshez folyamatos kevergetés mellett.
Categories
Egyéb kategória

a pihenés

biztos  van úgy az ember életébe mindent

egy szere  szeretne  letudni  egy nappalt 

amikor  az ember  épen rá ér  valahogy van

olyan  napok ember  életébe pörgős  napjai

vannak is  nincsen  nagyon arra  ideje amit

szeretne vagy  meg állás  nélkül teszi dolgot

mondjuk  és  ha  szombaton dolgozna és utána

kicsit  van olyan idő  amikor családjára  vagy

épen  magára  is kicsit  szán kis  időt máris el is

repül az  bizonyos  nap sok  sor van úgy   minden

fel forgatunk és tesszük otthoni  dolgunkat és

pihenő napot  amit  meg tudnák tartani inkább

otthoni dolgokkal  vagyunk elfoglalva és nem

törődünk  azzal pihenő nappal ami meg van

írva  olyan letudjuk  az bizonyos meg Szentnapot

Elmegyünk, részt  veszünk  misén mondjuk úgy

vagyunk  vele  letudtuk úgy  vagyunk vele

semmi nem érdekel pihenő nap van épen akkor

éljük  rendes kerékvágásunkat ami nagy gond

pihenő napot  üljük meg  rendesen pihenésel.