A virslit felkarikázzuk, a vöröshagymát és fokhagymát felaprítjuk, megpucoljuk a krumplit és felkockázzuk. Kettévágjuk a kelkáposztát, kivágjuk a torzsáját és felcsíkozzuk.
Egy lábosban felhevítünk kevés olajat és megpirítjuk rajta a virslikarikákat, majd kiszedjük az edényből és félrerakjuk.
Ismét kevés olajat öntünk a lábosba, majd üvegesre pároljuk rajta a vöröshagymát. Hozzáadjuk a fokhagymát, néhány perc elteltével a krumplit és a káposztát is. Lepirítjuk az egészet, a cél, hogy a káposzta összeessen.
Fűszerezzük, majd felöntjük kb. 1,5 liter vízzel és fedő alatt puhára főzzük a zöldségeket.
A tejfölt simára keverjük a liszttel, hozzáadunk egy merőkanálnyit a levesből is, elkeverjük, majd a tejfölös habarást a forrásban lévő leveshez öntjük. Összekeverjük, pár percig még forraljuk.
Végül visszarakjuk a lepirított virsli karikákat az elkészült frankfurti levesbe, és forrón tálaljuk.
A rakott krumpli elkészítéséhez a krumplikat 10-15 percre beáztatjuk hideg vízbe, majd alaposan megsikáljuk és leöblítjük. A tojásokat megmossuk. A krumplit annyi hideg vízzel öntjük fel, hogy bőven ellepje. Hozzáadjuk a sót, és a forrástól számított 20 percig, fedő alatt puhára főzzük. A tojásokat sós, hideg vízben feltesszük főni, és a forrástól számított 8 percig főzzük, majd hideg vízbe merítve azonnal lehűtjük. A krumpliról leöntjük a vizet, még melegen meghámozzuk, és hűlni hagyjuk. A kihűlt tojásokat is meghámozzuk, elnegyedeljük vagy felkarikázzuk.
A kolbászt meleg vízzel leöblítjük, így könnyen lehúzhatjuk a héját, aztán vékonyan felkarikázzuk. Elkeverjük a tejfölben a tojássárgákat. A sütőt 180 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. A vajjal kikenünk egy lapos, tűzálló tálat, aljára karikázzuk a krumpli felét, kissé megsózzuk, lazán összekeverjük, és elsimítjuk. Arányosan elosztva a tetejére rendezzük a tojást és a kolbászkarikákat, majd megkenjük a tejföl felével. A maradék krumplit felkarikázzuk, és kissé egymásra csúsztatva a tetejére rendezzük. Egyenletesen bevonjuk a maradék tejföllel, végül a tetejére göndörítjük a szalonnaszeleteket. A sütőben addig sütjük, amíg a tejföl és a szalonna aranybarnára pirul (35-40 perc). Vegyes idénysalátával vagy ecetes savanyúsággal, kovászos uborkával tálaljuk
Valami rágja a krumplit – jött be feleségem dühösen egyik reggel a sufniból, ahol a tüzelőn kívül nyáron a zöldséget és a gyümölcsöt is tartjuk.
– A krumplit? – kérdeztem hitetlenkedve. – Hiszen ott van még az a darab szalonna is. Az már nem is jó nekik? Fura egy szerzet lehet, ha szalonna helyett krumplit eszik! Aztán eszembe jutott, hogy ha időnként a kelleténél több hús jut az asztalra, egy idő után én is szívesen felcserélem héjában sült krumplira, párolt zöldségre vagy fokhagymás pirítósra.
A darab szalonna tévedésből maradt kinn még tavasszal, amikor már azt hittem, senki sem éhezik annyira, hogy egy sufniban kelljen keresgélnie. Nem így történt. A koma, úgy látszik, még éhes volt, a szalonna pedig ingerlően lógott a gerendán, így aztán egymásra találtak. Ha már egyszer így alakult, hagytuk a dolgot, s megint tévedtünk. A természetben a dolgok nem az ember, hanem a természet logikája szerint történnek. A természet logikája pedig azt mondja, hogy akkor kell enni, amikor van mit, és azt kell enni, ami a legkevesebb fáradsággal elérhető. Így esett a választás a szalonnára, majd a krumplira. A szalonnával nem is lett volna baj, mert a megrágott darabra már úgysem tartottunk igényt, de a krumplival még számoltunk. Azért le kell buszozni Szentkeresztre, haza kell cipelni, meg egyáltalán, ki az ördög hallott olyat, hogy krumplit egyen egy egér!
Konfliktus keletkezett. Belső konfliktus, kétféle szeretet között. Mert hát a szeretet is kétféle. Az egyik a hétköznapi, és azokra vonatkozik, amikre és akikre szüksége van az embernek – ilyenek például az említett párolt zöldség, a diós palacsinta, de sokszor a feleség, a férj, az anyós, a szomszéd, vagy fizetésemelés előtt a főnök – és az ember éppen nem olyan állapotban van, hogy nem szereti őket. Ezt az állapotot Gurdjieff szolgai szeretetnek nevezi, mert automatikus, nem függ tőlünk, csak pillanatnyi érzelmi, fizikai vagy szellemi állapotunktól. A másik viszont egy nagyon is tudatos fajta. Ez az, amit Gurdjieff keresztényinek nevez, s olyannak, amivel az ember nem születik együtt. Ezért a fajtáért keményen, akár egy életen keresztül küzdeni kell, hogy kialakuljon. Ez az, amit nehéz megtanulni, mert nem tanulható másoktól, mint általában mindennek a lényege. Ez az, amikor azokat és olyanokat tanulok meg szeretni, akik ellenségeim, akik untatnak, akik erőszakot alkalmaznak velem vagy szeretteimmel, akik vagy amik uralkodnak rajtam, elnyomnak, vagy egyszerűen csak nem értékelnek, vagy irigylem őket valamiért. Ezt a szeretetet, ha meg akarom szerezni, nincs más lehetőségem, mint általában bárminek az elsajátításakor. Egészen kicsi dolgokkal kell elkezdeni edzeni, gyakorolni. Például, ha utálom a szomszédomat, nem kezdhetem mindjárt vele. Először a pázsitomban növő pitypangokkal kell kezdenem, vagy a konyhában mászkáló hangyákkal, mert ők nem tudnak beszélni, és közömbösek is a szeretetem vagy utálatom iránt, így könnyebb rajtuk gyakorolni. Csak később jöhetnek a nagyobb dolgok, ha már edzésben vagyok, és csak a legvégén, egyszer, talán az ellenségem.
Ott volt először is a krumpli. Szerettem. Leginkább héjában sütve, de rósejbninek és pürének is, krokettban és gombócban, nem is beszélve a karácsonyi rántott halhoz készített krumplisalátáról. Másik oldalról viszont ott volt az egér szeretete. Régi történet ez. Még serdülőkoromban történt, hogy Misivel, az unokabátyámmal egyszer egy parasztházban éjszakáztunk Szigligeten, és a petróleumlámpa fényénél este órákon át tanulmányoztuk az egereket, amelyek úgy mászkáltak, kergetőztek, vadásztak az asztalon és a polcokon, mint a kisgyerekek a játszótéren, vagy a felnőttek szilveszterkor a Nagykörúton. A természetfotózás csak kiteljesítette a kezdeti élményeket és vonzalmat.
A helyzet kritikussá vált, amikor kiderült, hogy a répa, a zeller és a nejlonzacskók is mind össze vannak rágcsálva, s a sufni padlóját és a polcokat is sűrűn belepte a mákhoz ugyan hasonlító, de egész más eredetű fekete aprólék. Szereztem héjas diót, és este felállítottam a csapdát. Legnagyobb megdöbbenésemre reggel már le is volt csapódva. A belső konfliktus a tetőfokára hágott. Dönteni kellett, mi legyen az egérrel. A krumplival szimpatizáló és automatikus szeretetem azt mondta: Fojtsd egy vödör vízbe, ahogy gyerekkorodban apádtól láttad. Az egér iránti szeretetem viszont azt mondta: Ne öld meg, hisz olyan, mint te; kicsi, szürke, s ha nem bántják, ő sem bánt senkit. Az első azt mondta: ha nem ölöd meg, viszszajön, és kezdheted elölről az egészet. A másik: csak vidd ki az erdő szélére, és engedd el, talál ott magának búvóhelyet, társat és élelmet is bőven. Ez utóbbi hatott. Kiballagtam vele az erdőszélre, és a cserepet kicsit megbillentve vártam. Egy pillanatig azt hittem, nem is fogtam semmit, mert semmi sem mozdult. Aztán egy szürke kis golyó repült ki a cserép alól, s jó két méterrel odébb eltűnt a kankalinos erdőszél avarában. Könnyű szívvel lépkedtem hazafelé. No lám, csak megmentettem a krumplit és az egeret is. A sufnit kitakarítottam, a megrágott krumplikat kidobtam, de biztonság kedvéért még egyszer megtöltöttem a dióhéjat, és felállítottam a cserepet. Szívem még mindig tele volt a krumpli és az egér iránti szeretettel.
kaptam, amelyek ma is utat mutatnak: az adott szó értéke; a becsületesség; a kitartás; az önfeláldozás. Ő még azon orvosok közé tartozott, akik kimentek házhoz a beteghez. Betegeinek ő nem csak orvosa, hanem lelki segítője is volt; erős hit és hűséges vallásos odaadás jellemezte. Mindig szokta volt mondani, hogy ne az ő kedvéért tegyek meg valamit, hanem az Isten kedvéért; hogy az élet egyedül az Istennel való személyes kapcsolaton múlik. De nem egy élettől elrugaszkodott személyiséget kell itt elképzelni, hanem egy nagyon gyakorlatias, kétkezi munkást is: amit tudott a ház körül, maga oldotta meg, legyen szó víz-, villany- vagy épp autószerelésről. Ebből a gyakorlatiasságból én is örököltem valamit. Édesanyámon keresztül igazságérzetet kaptam, az őszinteség erényét. Életének egyik legerősebb mozgatóelve a megalkuvás nélküli egyenesség, amibe a hazugságnak semmilyen formája sem fér bele. De rajta keresztül kaptam a zenét is, hiszen anyai ágon alapvetően zenész családból származom: operaénekes, zenetanár, karnagy is található a felmenőim között. Édesanyám maga már nem ezt az irányt választotta, de a zene szeretete mindig jelen volt az életében, és így a mi életünkben is. Még mindig rendszeresen járunk operába, koncertekre. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak a klasszikus zenét szeretem. Bár nem ez lett az életem fő irányvonala, alapvetően zenész lelkület jellemez. Megérint a zene és szívesen zenélek is. Ugyanakkor ez valami olyasmit jelent, hogy könnyen elmerengek bármin: apró mozdulatokon, egy hanghordozáson, egy mondaton…Gondolataim könnyen elkalandoznak bárhova. Ez egyfajta szemlélődés, mely egész természetességgel van jelen az életemben, mások számára pedig néha türelmet próbáló módon.
Hol végezted az iskoláidat? Kik tettek rád mély benyomást a tanulmányaid során?
Még számomra is furcsa, hogy azoknak jó része, akiket tanárpéldaképnek tartok, általános iskolai tanárom volt. Hálával gondolok vissza már elhunyt matematikatanáromra, Végh Lajos Zoltánra, aki szigora ellenére humorával még számomra is olyan tanórákat tartott, amelyeken nem támadt kedvem az óra fegyelmét megbontani. Pedagógusi munkája olyan volt számára, mint egy hobbi, mégis ez volt az élete: pl. a korrepetálókat a 0. órában fogadta a konditeremben. Szeretettel gondolok Pali bára, az osztályfőnökömre, aki az emberi együttélés alapvető értékeit igyekezte átadni nekünk. Emlékszem egy mondatára, ami kb. így hangzott: „A papokat azért tisztelem, mert ők szeretik az embereket.” Furcsa, hogy bár nem volt vallásos neveltetésű, most már papként az ő kijelentésében meghúzódó mérce számomra útmutatás.
A középiskolát Budapesten a piaristáknál végeztem. Sokat jelentett, hogy ez vallásos gimnázium volt, hogy tanáraim többnyire papok voltak, és hogy osztályfőnökömnél közvetlenül is láthattam, hogy milyen fontos számára a hétköznapokat Istennel összekötni. Nehéz volna a piaristák közül bárkit ennél jobban kiemelni, mert a rend gazdagságát egyre inkább abban látom, hogy sajátos személyiségek vagyunk. Mindegyikünk más és más színfolt, és ez adja rendünk színes palettájának összképét. Középiskolai tanáraim közül ezért nem egy szerzetest, mégis egy ízig-vérig piaristát emelek ki, a latintanárunkat, Stéhli Feri bácsit. Tanításban való odaadása, nyílt őszintesége, szangvinikus, lendületes természete mindig szeretetet sugárzott. Saját gyerek híján, mi lettünk az ő családja. Őtőle tanulhattam meg, hogy nem az a fontos, hogy tökéletesek vagyunk-e mindabban, amit teszünk, hanem, hogy mennyire tudunk mindebben hitelesen önmagunk maradni. Ő számomra ilyen hiteles ember volt.
Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet Téged mindenki. Lehetsz Te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett…, zamatos…, kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát. Meg kell értened: Te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája, és valaki, akit kedvelsz nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy banán legyél. De tudd, ha azt választod, hogy banán leszel, csak középszerű banán leszel. De mindig lehetsz a legjobb szilva. Vedd észre, hogyha azt választod, hogy középszerű banán leszel, lesznek emberek akik nem szeretik a banánt. Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni, ami lehetetlen hisz Te szilva vagy, de megpróbálkozhatsz megint a legjobb szilva lenni…
–A szeretetnem is hagyja bezárni magát A szív az csak jelkép. Valójában nem kincseskamrája a szeretetnek. Mert. Szétfolyik az emberben. Amikor megsimogatom az arcodat, az ujjam begyében van. Ha rád mosolygok, ráül a szájam szegletére, és onnan árad szét. Amikor elesel, és felemellek, erővé válik a két karomban.
–Küldj szeretet mindenfelé: északra, délre,keletre, nyugatra. Csodálatos perceket élhetsz majd át, tapasztald meg, milyen a világmindenség abszolút középpontjában lenni.
–Ha csak egyetlen olyan ember vonzáskörébe bekerülsz, aki szeretet sugároz, csodálatos élményben lesz részed. Ha csak egyetlen percre is belépsz a szeretet mindentől megvédő csarnokába, és arra gondolsz, hogy te is szeretet hozol magaddal, neked magadnak is csodálatos élményben lesz részed.
A tésztához a sütőport, a sót és a lisztet összekeverjük, majd a hideg vajjal összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojásokat, a cukrot, a tejfölt és alaposan összegyúrjuk. Legalább fél órára hűtőbe tesszük.
Az almákat megpucoljuk, nagylyukú reszelőn lereszeljük, és kifacsarjuk. Ízesítjük cukorral, fahéjjal és citromlével.
Hűtés után a tésztát 2 részre osztjuk, és lisztezett felületen kinyújtjuk kb. 0,5 cm vastagságúra.
Egy 38×26 cm-es tepsi alját kibéleljük sütőpapírral, erre kerül az első adag kinyújtott tészta, megszurkáljuk egy villával és megszórjuk vékonyan zsemlemorzsával. Erre terítjük szét az almás tölteléket, majd lefedjük a kinyújtott tészta másik felével. A tetejét is megszurkáljuk.
180 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen kb. 30-40 percig sütjük. Ha kihűlt, porcukorral megszórjuk és kockára vágva tálaljuk.
Legyen szó anya – fiú kapcsolatról vagy az édesapa és fia közötti kötődésről, mindenképpen valami egészen különlegesről beszélünk, amely egy életen át elkíséri az embert. Sokszor nem is könnyű kifejezni ezt a fajta szeretetet, hiszen nem igazán léteznek rá szavak.
Vannak azonban olyan helyzetek, amikor szükség van erre. Legyen az egy gyermek életlében történő nagy esemény, egy születésnap, ballagás vagy nehéz időszak, fontos biztosítani őt arról, mennyire szeretjük. Ez a harminchárom idézet amellett, hogy kifejezi a szülők érzéseit és elmondhatod vele,hogy mennyire büszke vagy a fiadra, egyfajta útravalóként is szolgálnak számára.
„Egy fiú édesanyjának lenni az egyik legfontosabb dolog, amit tehetsz, hogy megváltoztasd a világot. Neveld őket arra, hogy tiszteljék a nőket, álljanak ki másokért, és legyenek kedvesek.”
„Néha, amikor csodára van szükségem, csak belenézek a fiam szemébe, és rájövök, hogy már van csoda az életemben.”
„Amikor gyereked lesz, felismered az élet fontosságát, a az ablakon. Számomra az a földi mennyország, amikor ránézek a kisfiamra. Abban a pillanatban, amikor megszületett, tudtam, hogy ha nem csinálok mást azon kívül, hogy anya vagyok, akkor is jól leszek.
A krumplis tészta elkészítéséhez egy nagyobb serpenyőben a felaprított vöröshagymát forró zsiradékban megpirítjuk, majd a tűzről lehúzva meghintjük pirospaprikával. Hozzáadjuk a megpucolt, apró darabokra vágott burgonyát. Megsózzuk, megborsozzuk, és kb. 0,5 dl vizet öntünk rá, majd a saját levében, fedő alatt, takarékon (néha megkevergetve) puhára pároljuk. Közben a tésztát bő, sós vízben, a csomagoláson látható utasítás szerint kifőzzük és leszűrjük. Amikor megpuhult a krumpli, kissé összetörjük, és összekeverjük a kifőtt tésztával. Szükség szerint megsózzuk, megborsozzuk.
