Categories
Egyéb kategória

húsvét 2napja

húsvét  2napja sok helyen hagyományává  az  bizonyos 

locsolkodás   sok helyen nagyon  sok helyen egy rég  amikor

ember  elmentetek fiatalok m elmentek locsolkodni közeli

ismerősöket nagyon rég locsolkodás  élt  mai világba  sok

fiatal járta  házakat úgy  mondva locsolkodni  és  ugye  úgy

volt   ilyenkor  fiatalok m amikor  locsolkodtak nagy  világba

meg  idősökhöz  oda  értek  meg kapták  úgy  mondva a

bizonyos   locsolkodásért  kapott pénzét  mindig várták

fiatalok kezdtük  úgy  mondva  számolni locsolkodási utáni

pénzt  elmeséltük környékbeli  ismerősnek én ennyit kaptam

bizonyos   locsolkodásért   sok  ember igen tudtak  ennek

úgy  mondva  örülni locsolkodásért  menyit  is kaptunk

húsvétkor  locsolkodáskor .ez  hagyományos  húsvéti 

locsolkodás   sok évekig élt  ez  bizonyos  hagyomány amikor

emberek jártak   locsolkodni  örömmel mesélték el 

másoknak menyit  locsolkodtak gyűjtöttek mondta az fiatal

menyi    piros  tojást  kapott  locsolkodáskor  ez mai  világba

úgy  mondva   pár helyen tart locsolkodást de  úgy  mint 

nagyon    rég szódás szifonokkal  de egyéb régi hagyományos

locsolkodás   nagyon  pár helyen él  mai   világba  sok  helyen

ez locsolkodási hagyomány meg hallt ki ürült  bizonyos

faluk locsolkodástól  nem tartank  locsolkodást sok helyen.


Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

fel támadás

ma  feltámadás  ünnepét üljük mindenütt  ami Urunk  jézus fel  támadás ünnepét üljük  meg a

mai napon meg .mikor  mi urunk jézus 

kínszenvedését meg ünnepeltük egyebe ki lehelte

lelkét  mondta bocsáss meg nekik  nem tudja

urunk   mit  cselekszenek utána  meg hallt értünk

kereszten  a  mondta  tanítványainak ne féljetek

én harmadnapra  fel  fogok támadni  hallottak

közül  úgy  is volt mai   napon fel támadt Jézus

hallottak  közül . keresztény ember válja azt

bizonyos hitét  sokan  vannak úgy életbe ő tudja

fel támadás van  úgy  él cselekszik létezik bizonyos

fel  támadás életbe  .olyan is gyakorija hitet úgy 

cselekszik de bűnt  követ el így ő nem  igazán

tapasztalja meg fel támadás örömét .van olyan

ember életbe  cselekszi bűnt de  egy  darabig

él  bűjébe és  az illető még  nem tapasztalta

meg fel támadás  örömét  egyszer illető félre 

teszi bűnös  életét elhatározza magába új éltet

feltámadást meg tapasztalja életbe . 


Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

nagy szombat

Nagyszombaton az Egyház Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsír előtt időzve. Az esti vigília-szertartással veszi kezdetét a Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból és mindenkit meghív az örök életre.

Nagyszombat a gyász napja, Jézus most sírban fekszik egy nagy kővel elzárva. Nagyszombaton egész nap lehetőség van imádságra a szentsír előtt. Ilyenkor betölti lakásainkat, családjainkat és szívünket a csend, amely segít Krisztus szeretetének-halálának titkában elmélyedni. Ezzel a lelkülettel készülődünk a feltámadás örömére.

Nagyszombat és húsvéti vigília

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Húsvét éjszakáján az egyház talán legszebb ünneplése jeleníti meg számunkra a szent titkokat. A liturgia szimbólumaiban megjelenik a fény és a sötétség, a tűz és a víz, a nap és a csillagok, hogy együtt magasztalják a feltámadott Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált. A liturgia sötétben kezdődik, utalva arra a sötétségre, amely a világra borult Krisztus halála után, amikor úgy látszott, hogy a halál legyőzte az életet, a bűn legyőzte Krisztust. Ebben a sötétben gyullad meg a remény: Krisztus feltámadásának fénye.

A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend, a IV. századra vezethető vissza.

A húsvéti vigília szertartása a tűzszentelés szertartásával kezdődik. Egyedül a parázsló szén világít, s az arról vett tűzzel a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, miközben azt imádkozza, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega, övé az idő, és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké. A húsvéti gyertya fénye Jézus Krisztust ő feltámadását jelzi, amely belevilágít a templom sötétjébe és egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon. A húsvéti gyertyába szúrt tömjénszegek Jézus halálos sebeit jelzik.

A feltámadásnak nem volt tanúja, hiszen Jézus nem erre a világra, nem ennek a térnek és időnek keretei közé támadt fel, hanem az örökkévalóságba lépett át, mégis az Egyház liturgiája mintegy megjeleníti a feltámadás pillanatát, ez történik akkor, amikor a gyertya élettelen testét megeleveníti az új tűz. A megszentelt tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését érzékelteti, azt, hogy a bűn és halál sötétjében Krisztus feltámadásának ereje kiterjed az egész emberiségre. A pap elindul a fénnyel a sötét templomba, s három lépésben szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat. Krisztus világossága tölti be a sötét templomot. Ezt az örömet halljuk és látjuk: „Krisztus világossága”, erre válaszolunk: „Istennek legyen hála.” Ezután hangzik föl az Egyház leggyönyörűbb éneke, az Exsultet, a húsvéti örömének. A húsvéti örömének az ünnep tartalmát fogalmazza meg, a fényt, amely a feltámadást és a megváltást jelképezi.

A húsvéti örömének elhangzása után kezdődik az igeliturgia, amely végigvezet minket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig. Ekkor felhangzik a Glória, Isten dicsőítése és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdeti az evangélium.

A katolikus templomokban ősi hagyományt követve általában húsvét vigíliáján, a nagyszombati szertartás során szolgáltatják ki a keresztség szentségét a felnőtt korukban megtérteknek, vagyis ekkor fogadja őket tagjai közé az Egyház. A prédikáció után következik a keresztelés ünnepélyes szertartása. Először a mindenszentek litániája, hiszen a keresztséggel az Egyház tagjaivá leszünk, amelyhez a szentek közössége hozzátartozik. Ezt követi a víz megszentelése és a keresztelés. Az Egyház akkor is szentel vizet, ha keresztelésre nem kerül sor. A hívek megújítják keresztségi fogadalmukat: ellene mondanak a Sátánnak és megvallják hitüket a Szentháromság egy Istenben, s keresztségükre emlékezve az Egyház meghinti őket az új vízzel. A fogadalom válaszait elsősorban a keresztelendők mondják és velük együtt a hívek. Nemcsak azért teszik ezt a hívek, mert keresztségük titkára emlékeznek, hanem azért is, mert mindannyiuknak testvéri felelősséget kell vállalniuk a keresztelendőkért, egymásért.

A szertartás a szentmise szokott rendje szerint folytatódik. A szentáldozásban a feltámadt Üdvözítővel találkozunk. A feltámadási körmenettel a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és az egész világ számára elviszik az Örömhírt: Krisztus Feltámadt! Valóban feltámadt! Alleluja


Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

szenvedés napja

tegnap  meg ünnepeltük mi Urunk utolsó   

vacsoráját  egybe  tanítványokkal elfogyasztotta

utolsó vacsoráját meg láb mosás  meg volt  abba

meg mondta  közöltük engem ezen  napon

elfogd tok  árulni úgy  is volt azon Péter árulta

el őt .elküzdött szenvedés idei Úrnak .mai nap

nagy  pénteken elkezdőt  Mi urunk jézus

szenvedése  mai napon kicsit gondoljunk bele

mi  Urunk jézus  szenvedésébe  mi amikor  bűnt

hegyekre halmozzuk éltetünk úgy  vagyunk vele

sok sor  gyűjtjük életünkbe  vagyunk életbe nem

is igazán foglalkozunk amit elkövetet bűnt  meg

bánjuk de  nem vesszük komolyan néhány ember

csak úgy  vagyunk ördög elvitt minket rossz útra

nem foglalkozik semmivel úgy  vagyunk azt

fájdalmat  amit csinálunk Jézusnak okozunk nem

törődünk mi ilyenkor  menyi szenvedést  okozunk

jézusnak mi bi bűnei kel ostorozzuk meg őt nagy

pénteken mi bűneikért szenved és egybe mi

bűneikért hal  meg kereszten értünk igy kéne fel

fogni életünkbe  értünk hallt  meg kereszten

amikor  meg hallt értünk kereszten bocsánatot

kért bocsáss  meg nekik nem tudják mit cselekszenek.

vers  Bodás János .

Ki van jelölve a helyed

Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.

Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. – Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh’se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.


Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

gondolat nagy csütörtökre

„Gondolatok nagycsütörtökre

Egész életünkben…

Nagycsütörtök van. Titokzatos este. Amely más, mint a többi. Az emlékezés estéje. A Pászka-vacsora napja. Emlékezete ez a vacsora a szabadulásnak, a szabadításnak. Az Isten nagy tetteire való emlékezés ünnepi, megrendítően szép alkalma. Az egyiptomi fogságból való kiszabadulásnak, a Vörös tengeren való átvonulásnak, az Ígéret földjére való bevezetésnek emlékezete.

Jézus együtt van az apostolokkal. Azokkal, akiket nevükön szólított, meghívott, akikkel együtt járt a Galileai tó partján, akik tanúi voltak betegek gyógyításának, akik hallották az emberek csodálkozó felkiáltásait: Mindent jól tesz. A vakoknak megnyitja a szemét, a süketeknek visszaadja a hallást, a némáknak a beszédet.

Jézus, a szabadító emlékezik ezen a vacsorán tanítványaival együtt az Isten csodálatos tetteiről. Arról, hogy az Úr az, aki kivezet a fogságból, ő az, aki átvezet a tengeren, átvezet a pusztai vándorlás labirintusán, és az Úr az, aki bevezet az életre. Csehov egyik elbeszélése egy diákról, egy teológus fiúról szól. Hideg van, hazafelé igyekszik. Útja az »özvegyek földje« mellett visz el, két özvegy¬asszony, anya és leánya lakik ott. Tűz ég a földön a sötétben, odamegy, beszédbe elegyedik velük. »Pontosan ilyen hideg éjszakán melegedett tűz mellett Péter apostol – mondotta a diák… Ugye, ismered a négy evangélistát? – kérdi az idősebbtől. Igen…

Ha még emlékszel, az utolsó. vacsorán Péter ezt mondta Jézusnak: Én kész vagyok mind tömlöcre, mind. halálra menni… S az Úr erre így szólt: Bizony mondom neked, Péter, ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem…« És elmondja az egész éjszaka történetét. Az olajfák kertjét – az apostolok alusznak; a tagadást a főpap udvarában… »És Péter, messziről nézve Jézust, visszaemlékezett szavaira, melyeket neki mondott a vacsorán… Emlékezett, felocsúdott, és kiment az udvarbél és keserves sírásra fakadt. Az evangéliumban írva van. Úgy el tudom képzelni: csöndes-csöndes, sötét-sötét a kert, és a csöndben alig hallható az ő elfojtott sírása…

A diák felsóhajtott, – eltűnődött. Az asszony még mindig mosolyogva hirtelen felzokogott, nagy cseppekben bőségesen omlott a könnye arcára, és eltakarta arcát a tűz elől, mintha szégyellné könnyeit. A másik asszony pedig mozdulatlanul bámult a diákra, elvörösödött, arckifejezése feszült és súlyos lett., – mint aki nagy erővel fojtja el fájdalmát… A diák az asszonyra gondolt: az ő sírása arra vall, hogy mindaz, ami azon a napon Péterrel történt, valami titokzatos vonatkozásban van vele. Ami sok-sok évszázaddal ezelőtt történt, annak köze van a jelen korhoz, mind a két asszonyhoz, sőt ebben az eldugott faluban mindenkihez, még őhozzá magához is. Az öregasszony biztosan nem azért fakadt sírva, mert ő megindítóan tud mesélni, hanem azért, mert Péter közel áll a szívéhez, és egész lényét áthatja az, ami Péter lelkében végbement… És a diák rádöbbent: a múltat egymáshoz folyó események szakadatlan láncolata kapcsolja a jelenhez. És úgy tetszett neki, hogy ő most meglátta ennek a láncnak mindkét végét. Megérintette az egyiket, – mire a másik vége is megrezzent…«

Vajon nem éppen ezért olyan sajátosan feszült-ünnepélyes ez az este? Mert ami évszázadokkal ezelőtt történt, annak köze van hozzánk is. Mert oly sokszor mi sem mertük vállalni, hogy igenis őhozzá tartozunk.

Együtt vannak az apostolok abban a bizonyos emeleti teremben, és ahogyan emberemlékezet óta tették ezen a napon, ugyanúgy teszik ők is, úgy, ahogyan az ősök által áthagyományozott szokások megkívánják ezen az estén.

De van valami egészen más ebben az ünneplésben. Más, mint bármelyik pászka vacsorán, amit a hívő emlékezés szerint elfogyasztanak ott, akkor Jeruzsálemben a családok.

Categories
Egyéb kategória

sokan voltak

Már harmadik hónapja éheztünk, s két hete csak egyszer ettünk egy nap. Anyám már marékkal mérte a puliszkát. Egy marék, két falás, másnapig semmi. Négyen gyerekek ágyban feküdtünk a nagy pokróc alatt. Ott melegedtünk, és láb alatt sem voltunk. Apám már nem járt napszámba, élet után. Eleget próbálta. Sok volt a szegény, kevés a gazda, neki nem jutott. Ült egész nap a kis vékán a kályha mellett. Nagynéha odajött hozzánk, és mesébe fogott. De amilyen hirtelen jött, olyan váratlanul abba is hagyta. Ilyenkor így szólt: „Majd holnap elmondom a többit.” – Azzal ment vissza a maga gondolatához. Sohasem mondta végig. Nem is bántuk. Akkorákat hallgatott mesemondás közben, hogy jobb volt, ha megül a helyén.

Nagy dolog az éhség. Aki nem volt benne, el sem gondolhatja. Mikor megkaptuk a marék puliszkát, és behabzsoltuk úgy forrójában, ahogyan volt, ugrottunk le az ágyról, ölbe vettük a nagy lapító deszkát, amin anyám szétvagdosta a porciókat, és ki ujjal, ki bicskával, lekapartuk róla, amit találtunk, és ettünk. Pedig több volt közötte a szálka, mint az étel. Ilyen éhségben minden száj számít. Minél több van belőle, annál nagyobb a baj. Mi pedig voltunk elegen.

Egy este történt, hogy nagyapám, aki már túl volt a hetven éven vagy már a hetvenötön is, nem ette meg a maga adagját, hanem odahozta az ágyunkhoz. Nagy, ráncos kezével szétszórta közöttünk, s mi kaptunk rajta, mint a csirkék. El sem gondolhattuk, s így szóval sem mondtuk, hogy mi lelte, hogy eladja a magáét. Néztünk nagy csodálkozó szemekkel; és ettünk. Csak apám szólalt meg. Felnézett beesett, szürke szemével nagyapámra. Aztán elfordította magát a kemence tüze felé, és azt mondta: – Azt bizony jól teszi. – Én gondoltam is, hogy igen, mert ha kevés is volt, jólesett a váratlan falat, de egyebet nem. Nagyapám tovább kapargatta tenyeréről a puliszkamorzsát, és mintha csak magának mondaná, csendesen odaszólt.

– Gondolod, Ferkó?

– Én igen! – válaszolta apám.

Anyám leejtette a nagy mosdótálat, és arra ráfigyeltünk. Nézett megijedt arccal a beszélőkre, hol apámra, hol nagyapámra, mintha maga nem is lett volna. Aztán találkozott apám szemével, és lassan elfordult, mint amikor nem asszonydologba üti a fejét. Nagyapám végigtörölte a kezét a nadrágján. Utána igazítani kezdte fejünk alatt a vánkost. De olyan gonddal és lassúsággal, mintha pesztra volna, vagy legalábbis asszony. A keze még a fejünk alatt volt, de már fordult, és indult apám felé. Mikor a kályhához ért, lehajolt, és elkezdte törni az ágat. Egyenként, szépen sorba rakosgatta őket, s hogy végzett vele, azt mondta apámnak.

– Jövőre próbáld meg a Kácsa András földjét negyedében. Másként úgysem adja. Jó föld a Fehér Martok, s addigra a Ferikét is használhatod.

Apám nem nézett rá, valamit vett a foga közé, és rágott.

– S amit a Tótos Jani mond, azt is gondold meg. Vigyétek a borvizet a városba. Három esztendő alatt lovatok lehet.

Apám csak hallgatott. Régi zsémbe ez már nagyapámnak. A borvíz meg a Fehér Martok. Máskor apám végig sem engedte mondani, de most hallgatta, és azt sem tudtuk, hogy hova legyünk a csodálkozástól. Nagyapám is gondolhatta, hogy hiába beszél, mert felállt, s rátette a kezét apám vállára.

– Hát akkor, ne késlekedjünk, Ferkó, hallod-e, fiam?

Apám felállott, megrázta magát egy kicsit, s mintha anyámnak mondta volna, odanézett.

– Hát készüljön. A többit majd én elrendezem.

Akkor láttam, hogy anyám már ott áll az ajtóban, és sírt, mintha temetésen volna, és hogy apám felállott, nyúlt az akasztóra, adta a kabátját meg a kucsmát. De mintha adta volna, nem is. Olyan volt, mint mikor tudja, megverik, ha nem úgy tesz. Apám csak vállára vetette a kabátját, pedig nem volt szokása, és vissza sem nézett, úgy ment ki az ajtón.

Én már nagyobbacska voltam, és néztem, mi ez a nagy szótlanság. Addig néztem, míg nagyapámat nem éreztem magam mellett.

– Aztán… hallod-e! Azt a fészket, amit mutattam a Bálványos oldalában, leszeded-e te?

Nézett rám, s olyan volt, mintha sírna.

– S azt a parittyának való szép bodzaágat levágod-e te?

Néztem, és nem tudtam, hogy hova gondoljak.

– Aztán tavaszon azt a szép, erős rókát, amit megmutattam, kifüstölöd-e? Te, Ferike, te?

Néztem, és nem tudtam, könnyezik-e. Anyámra pillantottam, de nem találtam a szemét. Odafordultam nagyapámhoz.

– Magának mi baja van, nagyapó?

De nem nézett már rám. A furulyát fogta, amit a párnám alól húzott ki, és annak lyukacskáit tapogatta, simogatta, mintha nem is ő csinálta volna. Szájához is emelte, de alighogy beléfújt, letette. Odament anyámhoz.

– Add azt a változót, te, Anna.

Eddig is furcsa volt minden, de most már nem tudtam sem apámat, sem anyámat, sem nagyapámat, hova tegyem. Mert anyám kinyitotta a nagyládát, és adta sorjában a tisztát. Gatyát, inget, harisnyát. S olyan szépen adta, nem mintha parancsolnák, hanem mint nekünk, gyerekeknek, ha templomba öltöztetett. Nagyapám felvette mind. Az arcát is megkente egy kicsinyke vízzel, és leült az asztalhoz. Olyan volt, mintha vendégségben volna. Nem nézett se le, se föl, csak ült ott magának, két kezét az ölébe engedte, szipákolt egyszer-kétszer, s csak olyankor mozdult, ha megtörölte az orrát a keze fejével. Még anyámra sem nézett, s még rám sem.

Anyám vizet tett fel a nagy fazékba, pedig már megvolt a puliszka, meg is ettük – s rakta alája a tüzet, hogy főjön. Csak azt, hogy minek, azt nem tudtam. Mert apám a szemét kiverte volna, ha csinál még a puliszkából. Így szokta mondani, ha anyám megsajnált minket, s lopva adni akart még.

Mikor apám megérkezett, még mindig azt csinálták, mind a ketten, anyám is meg nagyapám is. Az egyik vendégnek mutatta magát, a másik meg főzte neki a meleg vizet. Hogy apám nem jár egyenes úton, mindjárt láttam. Tyúk volt a hóna alatt, szép nagy kendermagos, a kezében pedig pálinka. Azt meg csak hitelbe kérhette, s nem tudom, ki lehetett az a bolond, aki adott neki. A tyúkot anyám kezébe adta, a pálinkát meg nagyapám elé. Levette kabátját, s úgy ült le az asztalhoz, mint aki éjszakától dolgozott. Pedig egész nap csak melegítette magát.

Amíg kész lett a tyúk, hallgattak. Apám a körmeit vagdosta a bicskával, nagyapám meg ivott.

Olyan szag áradt a fazék felől, hogy nyál gyűlt a szájam sarkára, bökdöstük egymást a pokróc alatt, igazítottuk a lábainkat, hogy legyen helye a lábasnak. Aztán nem kaptunk egy falatot sem. Nagyapám ette meg egymaga, mind az utolsó szálig. Tekintett felénk, és egyszer adni akart. De apám úgy megfogta a kezét, mintha haragosa volna.

– Őköt csak hagyja, egye meg, mert ez mind a magáé.

Ha nem lett volna minden, amit csináltak, olyan bolond és értelmetlen, mint még soha, biztosan elsírtam volna magam. De a nagy meglepődöttségtől most még azt sem tudtam. Bámultam, hogy eszik nagyapám, hogy szaggatja ujjaival a húst, s csak akkor vettem le róla a szemem, mikor láttam, apám rám néz. Verés volt a szemében, nagy verés. A csöndességben, ami megülte a házat, csak nagyapám szuszogása és csámcsogása hallatszott. Mind megette, mind egy szálig.

Anyám az asztalt kezdte takarítani, s nagyapám meg sem várta, hogy végezzen vele, felállt, vette a lájbiját, kabátját, fejszéjét. Apám ott állt mögötte olyan megnyúlt arccal, mint a pap előtt áll az ember. Hirtelen mintha félne, hogy becsukják előtte, az ajtóhoz ment nagyapám. Kinyitotta, már félig kint is volt, amikor megcsendesedett és visszafordult. Olyan szégyenlősen, vagy mint ahogy a siratóban szokták, igazítani kezdte a bajuszát. Most már mégiscsak úgy láttam, sír egy kicsit. Anyámra nézett, s onnan rám. Anyám hozzám jött. Felöltöztetett, apám hagyta, s ez sem volt még soha.

Kimentünk a setétbe. Csillagos, nagy éjszaka volt. Kegyetlenül hideg, mintha a levegő is megfagyott volna. Apám hajadonfővel állt, én a bátyám papucsában, és megfeledkeztem arról is, hogy fázzam. Néztem a nagy csuda dolgot, s valami sírás feszült a torkomban, mint amikor nagy baj van, a ház ég vagy megvernek. El nem vettem szemem a nagyapám alakjáról. Ott állt a tornác lépcsőjén. Egyik kezét a zsebében hagyta, a másikkal fogta erősen a fejszéjét úgy, mint amikor medvétől tart az ember. Éppen úgy. Éppen olyan is volt. Apám sem mozdult. Valahová elnézett, pedig nem sokat láthatott. Nagy soká nagyapám szólt bele a csöndbe.

– Holnap reggel gyertek ki, mert mindent otthagyok.

Apám csak a fejét mozdította az ég felé, mintha a csillagokat számolná. Nagyapám beakasztotta a fejszét a karjába, s elköszönt.

– Isten áldjon benneteket, fiam!

Apám megmozdult, lenézett a földre, és úgy mondta, mintha annak beszélne.

– Isten áldja.

S mikor nagyapám elindult, nagyon csendesen utánaszólt.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

próbára tevés

hányszor  úgy  az ember próbára  szeretné

tenni  másik  illetőt  aki főzött  életbe  de  egy

darabig  mond  gyakorolta  hívatást szakácskodott

mondjuk úgy volt egy  darabig   más  dolgai  voltak

azt hivatást másikba  úgy volt  hagyta majd  kel elő

feszi fejéből csinálni  fogja  ere  apám mindig végig

abba  gondoltba volt én gyerekem életembe  nem

főzött  nem  gyakorolt soha  anya  mellet úgy  volt

vele  nem akarta  soha  elhinni  azt ha  én anyu 

mellé én azt  nem hiszem úgy  is  volt vele  most

úgy  volt  ezzel apám segítsek  neki  főzésbe  úgyse

értek próbára  akart tenni  egybe  oda éreztünk

ahhoz  pillanathoz  próbára  csináljak  meg hogy

kel  mondjuk leves dolgokhoz  minden késezzen be

is ízesítem pillantok  és  nagyot csalódott milyen

ügyes  voltam ízesítésbe próbára akart még 

egyszer  tenni tészta  törésbe  magyarázkodta

hogy kel  csinálni azt gondolta nem csináltam úgy

volt  vele  ere  nagyot  tévedett  aki ember

végzetsége  szakács  annak tudni dolgokat ilyenből

de elő lehet venni gyakorolni szakács dolgokat

ellne felejtse dolgokat nem úgy mint rá mondja

gyerekre  nem főztél próbára teszlek dolgokba 

hogy kel meg csináltam ügyesen nagyot hopant.

ezért másikat nem nézzük le nem kételkedünk

benne  mege  tudja  oldani meg tudta .

van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

idő járás változó néha

idő járás  kicsikét  néha változékony úgy  vagyunk

kise  bírunk igazodni  ebbe  időbe  jelen pi lantilag

milyen idő mi van ahol  van  az ember egyik

pillanatba  lehet fényes  nap sütés  folyik ugye

 ilyenkor  ember  meg tervezi  dolgot  maga  körül

mit  tegyen  ebbe jó  időbe ami épen van most

mondjuk   mi jó időbe  van pár tervünk jó  időbe

elmegyek környék helyre  sétálni március 26ai

szerdán  jó idő  volt kicsit  2osztotunk bent 

tevékenykedünk  meg  jó idő  volt  ki menyünk

kis keretbe  kertészkedni majd .március 26ai

szerdai   foglalkozáson elpakoltuk

edényeket. tányérokat  kanalakat.  kint keretbe

Gabi,Edina,Attila  ,Jenei  Attila  kis  keretbe

tevékenykedtek .szilágyi Erzsike elejét kötötte .

konyhába  mákos gubát készítetünk  .meg

március 28ára  kirándulást  szerveztünk.

meg beszéltük  házi  rendet .Jenei  Lacika meg

látogatott   minket .Jenei Erzsike segítet  konyhába

délbe  mentünk haza .március 26ai foglalkozáson

részt vettek ,Jenei tesztvérek,Gabriella ,veronika

Bagó  Zoli,Lenke   ,Edina ,Erzsike .

.március 26ai foglalkozásba  pedagógus Juditnak

darázs  Kriszti   Olga  néni  csörgi kati.

10darabkifli(szikkadt)1litertej1csomagvaníliás cukor15ekdarált mák7ekporcukorMentés listába:

  1. mákos guba elkészítéséhez a kifliket 1 cm-es karikákra vágjuk.
  2. A tejet a vaníliás cukorral felforraljuk.
  3. A kiflikarikákat a forró tejjel leöntjük, majd leszűrjük, és kinyomkodjuk belőle a tejet.
  4. Egy nagyobb jénai tálba egy réteg kiflit teszünk, majd porcukorral elkevert darált mákot szórunk rá, megint kiflit és megint mákot teszünk bele, amíg elfogynak a hozzávalók. Ha marad még mák, megszórjuk vele a tetejét is.
  5. Ha szeretnénk, akkor 7-8 percre berakhatjuk 180 fokra előmelegített sütőbe. Összemelegítve, sütve is nagyon finom, de ha nem akarjuk sütni, a mákos guba úgyis fogyasztható
  6. .Van 1 % – od ?
  7. Ajánld fel !
  8. Ha nekünk, akkor ezt írd rá
  9. Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál
Categories
Egyéb kategória

a szabadságunk

A kegyelem aztán megszabadít bennünket az „id” zsarnoki uralmától, segít, hogy az igazi énünket – amit Freud egónak nevez – kialakíthassuk, és így megtaláljuk igazi személyazonosságunkat, a nekünk illő és ránk szabott boldogságban.

A hit általi fölszabadulásban igaz Szuperegónk maga az Isten lesz. „Legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes” – mondja Krisztus. Meglepő módon Freud a hitet minden vallással együtt csak önámításnak, illúziónak ítéli, amelynek tudományos világunkban nincsen helye[3]. Meglepő ez az álláspont, de talán jobban érthetővé válik, ha meggondoljuk, hogy Freud praxisa főleg neurotikus betegekre terjedt, és sajátos logikával ő aztán minden hívő embert neurotikus betegnek tartott. Figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a hit a szeretet és remény erényeivel együtt annyi embernek az életét tette elviselhetővé, sőt dinamikus alkotásra késztette, vagy éppen ragyogóan boldoggá tett. Ha egy pszichológus ezeket a tényeket figyelmen kívül hagyja, nehezen kerülheti el, hogy saját előítéletének áldozatává ne essék. A Végtelen Lét és Jó a hit által fölszabadít az „id” zsarnokságától, mint az izraelitákat fölszabadította nemcsak a szolgai lemondás, hanem a konyha élvezeteinek (az egyiptomi hagymás, húsos fazék) és a pénz aranyborjújának zsarnoksága alól is.

Mindez lehetetlen volna, ha a hitből fakadó Libertas nem tenne bennünket Isten terveinek munkatársaivá. Mert ha igaz, hogy nincs szeretet anélkül, hogy ne ismernők szeretetünk tárgyát, az is igaz, hogy mindig jobban szerethetünk, mint amennyire ismerjük azt, akit szeretünk. Ez a „nagyobb” szeretet a hitből fakad, és Istenre irányul.

Továbbá a szeretet nemcsak annyit jelent, mint birtokba venni a szeretett lényt, hanem önmagunkat is a szeretett lénynek adni. Így a szeretet egyesülésre vezet, mint azt már Platón vallotta[4]. Amikor pedig Istent vesszük birtokunkba, és ugyanakkor önmagunkat adjuk át neki akkor a véges teremtmény valamiképpen a Végtelen Teremtő nívójára emelkedik. Értelmünk, akaratunk, szeretetünk így Istenben találja kielégülését, boldogságát.

A kegyelem adta szabadság, a Libertas tehát a választási szabadságot meghaladó erő bennünk, amely képessé tesz, hogy mindig a jót válasszuk, amely létünk teljes kifejlődéséhez vezet, amit boldogságnak hívunk. Eredete, valamint célja is abban található, akinek neve „Az, aki van, vagyis maga a Végtelen Lét.

Összefoglalva tehát a választási szabadság és az erkölcsi szabadság közti különbséget és összefüggést:

Természetünk velünk született szabadsága képessé tesz, hogy a jó és rossz között válasszunk, amíg a hitben biztosított Libertas képessé tesz bennünket, hogy mindig a boldogságra vezető jót válasszuk.

A választási szabadság önmagában hordja megsemmisülésének csíráját, míg a hitből fakadó Libertas az állandó jó választása következtében csak mindig erősödik.

A kettő úgy viszonylik egymáshoz, mint a merő teremtett természet és a megváltĺs ajándéka, a kegyelem.

Végül a választási szabadság önmagára hagyva előbb-utóbb a rossz rabszolgaságába süllyed. De ha a kegyelmi szabadság hatja át, akkor csalatkozhatatlanul a boldogságra, vagyis személyiségünk teljes megvalósulására vezet, és ezzel Istenhez. Megint Babits szavaival élve:„Vezessen Hozzád a szabadság!”
így kérem olykor aki vár,
mert nem annak kell az imádság,
ki Istent megtalálta már.

Categories
Egyéb kategória

fő szereplő

Az események a gyorsvonat kilencedik kocsijában úgyszólván érzékelhetetlenek voltak. A megszokottnál sokkal durvább és hirtelenebb zökkenéssel állt meg a szerelvény a nyílt pályán, de ez a fülkében tulajdonképpen senkinek sem tűnt föl: csak egy jó néhány perc múlva, amikor a veszteglés már kezdett unalmassá válni, húzta le valaki az ablakot. Bejelentése, miszerint a mozdony előtt egy tartályszerű valami fekszik, általános megrökönyödést keltett. Gázolt a vonatunk? Gázoltunk? Vonatszerencsétlenség részesei vagyunk?

Veszem a kabátom, és a fülke szaunamelegéből kiugrok a dél-alföldi zimankóba. Kistelek előtt áll a vonat, az eleje már bent van az állomási raktárak vonalában, a vége még kint. Kora reggeli tompaság. Mintha az éjszaka még nem szívódott volna föl rendesen, és felhígult foszlányai terjengenének a világosodni akarásban. A karambol története egy pillanat alatt áttekinthető: a lezárt sorompó előtt, azaz a pálya és a sorompó között egy nyerges vontató áll. Sértetlenül. Messze elöl, a mozdony előtt a vontatmánya, a páros hengerű tartály, összegyűrve. Akik már visszafelé igyekeznek a melegbe, azok újságolják, hogy senki nem sérült meg. Ez nemcsak megkönnyebbülés, hanem az esemény kibontásában is fontos adalék: nyilvánvaló, hogy a nyerges vontató beszorult a két sorompó közé, s a vonat letépte róla a tartálykocsit.

Köpcös, tokás, hetes borostás cigány férfiak futnak el mellettem, nyomukban tarka rongyokba bugyolált asszonyaikkal. Kevert beszédjüket nem nagyon értem, de annyit azért kihámozok belőle, hogy nem hisznek a szemüknek. Képtelenségnek tartják, hogy a sorompónál pöfögő vontató és a mozdony előtt fekvő tartály valamikor összetartozott; hogy azt a vonat ilyen hosszan tolta maga előtt. Ez így túlontúl egyszerű számukra, hiányzik belőle a csodás elem.

Hajlok rá, amint haladok előre a töltésen, hogy magamévá tegyem feliben-harmadában begyűjtött nézeteiket, odaérve azonban a mozdonyhoz és a döghöz, az orrfacsaró olajszag lehetetlenné teszi számomra a történtek meseként való átélését. Ez itt már nem mese és nem romantika. Gyűrt vasak és horpadt felületek és kificamodott acélszerkezetek. Szemléltető ábra a fizika törvényeihez. A mozgási energia mindenhatósága. Mekkora ez a tartály, micsoda roppant vasakból van az alváza! Micsoda súly, s még csak egy icipici zökkenést sem éreztünk, amikor a mozdony a két páncélütközőjére kapta, és csikorogva tolta maga előtt.

Az előretódult utasnép, a környékről összesereglett munkások és pályamunkások, valamint a vasutasok egybehangzó vélekedése szerint az a szerencse a szerencsétlenségben, hogy a tartály üres volt. Az örömbe, hogy megúsztuk robbanás, tűz, kisiklás és személyi sérülés nélkül, icipici csalódás is vegyül: ha már lúd, miért nem kövér?

Keresem a főszereplőket. Az egyik, a mozdonyvezető könnyen fellelhető. Sérült mozdonyán tevékenykedik. A bordó Diesel üzemképtelen, noha most is jár benne valami. A mozdonyvezető sápadt. Értelmes, zárt pókerarccal mászik le s föl a gépen, papírokat és jegyzőkönyveket vesz át vasutasoktól, s közben még véletlenül sem néz a közönségre. Maga van, mint ahogy végtelenül magában volt huszonöt perccel ezelőtt, amikor rádöbbent, hogy a tartálykocsi nem húz el az útjából, s az ütközés elkerülhetetlen. Ha a tartályban történetesen benzin van és felrobban, akkor ő most már nem él. Ez az élmény, ez a számvetés még most is meglátszik kimért, pontos mozdulatain, sápadtságán, senkire nem nézésén.

És a másik? A bűnös? Hiába kérdezgetem, nem nagyon tudják. “Egy kis alacsony fiatalember” – ez a leginkább használható felvilágosítás. A most érkező tagbaszakadt, kerek képű rendőrnek is ezt mondják, de ő nem elégszik meg ennyivel, felkutatja. Óvatosan a nyomába szegődöm. A sofőr persze itt van köztünk, néhány lépésnyire. Valóban olyan, amilyennek leírták: alacsony termetű, sima arcú fiatalember. Remeg. Tulajdonképpen nincs is magánál. A szeme vibrál, hangja oly gyér, hogy az ember attól fél, mindjárt elcsuklik. Amikor a rendőr indulatok nélkül, de mégis a hatóság közömbös tárgyilagosságának minden súlyával megáll előtte, a kis sofőr váratlan tettre ragadtatja magát: kezet nyújt a rendőrnek. A rendőr egy pillanatra meghökken, de aztán jó lélektani érzékkel felfogja a kéznyújtás zavartság-cselekmény voltát, és egy pillanatra átteszi a baljába a rádió adó-vevőt, és leparolázik a fiatalemberrel. Miközben elkéri az okmányait, felteszi neki az első kérdéseket, s a remegő hangon elmondott válaszokból kiderül, hogy a fiatalember, amikor rádöbbent a sorompó közé szorultság tényére, leugrott a kormánykerék mellől, és elkezdett az állomás felé futni, hogy a sorompót felnyittassa. A vonat gyorsabb volt.

Ekkor döbbenek rá, hogy ennek a karambolnak az igazi főszereplője a sorompó. A vacogó fiatalember önmardosó tekintete is erről beszél. Hányszor megkérdezték már tőle, és most a rendőr is azt kérdezi tőle: miért nem törte át a sorompót?

Valóban, hát miért nem törte át a sorompót? Pusztán az ijedtséggel, a lélekjelenlét hiányával nem lehet ezt megmagyarázni. A vasúti átjáró a sorompóval idestova ötszáz méterre van a kisteleki állomástól. Ha félútról már meghallják és megértik a kiabálást, és felnyitják neki a sorompót (egyébként, azt hiszem, nem nyitják fel…), akkor sem valószínű, hogy idejében visszaér, és le tudja húzni a vontatmányát a pályatestről. Miért választotta mégis ezt a céltalan és körülményes megoldást?

Megkockáztatom: a túlságos sorompótisztelet miatt. Lehetetlennek tartotta, hogy ő, a közlekedő ember, vállalatának hű dolgozója, annyi tanfolyam, iskola és annyi támogatás után, amennyiben részesült, most áttörjön egy lehajtott sorompót. Az elébe csapódó sorompó nagyobb félelmet keltett benne, mint a távoli gyorsvonat végzetes robogása. A sorompó máris valóságos fenyegetés volt. Egyszerűen lehetetlennek tartotta, hogy ő a saját vontatójával belehajtson egy sorompóba. Szántszándékkal!

A legvalószínűbb pedig az, hogy mindez föl sem ötlött benne. Ebből a szánalomra méltó, jóarcú, remegő fiatalemberből, aki most itt várja a sorsát a hozzá képest toronymagas rendőr előtt, minden bizonnyal hiányzik egy reflex: a sorompó áttörhetésének a reflexe.

Igen-igen sajnálom szegényt. Ha vétkes is, ha felelnie kell is: a túlságos, istenségszerű, megbénító sorompótiszteletért és az áttörhetőség reflexének a hiányáért nem ő a felelős.

Nagy sóhajjal megyek vissza a helyemre a kilences kocsiba, miközben a sofőrt már szondáztatják. Amikor odaérek a sorompóhoz, látom, hogy az árván hagyott vontató motorja egykedvűen jár. Égve hagyott lámpái arasznyira izzanak a sorompórácstól. Tisztelettudóan, de izzó szemmel áll a nagy állat a sorompó el

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál