Categories
Egyéb kategória

a nem készülés

van úgy az ember életébe később értesül és
akkor illető nem is tud rá se hogy készülni rá
csak akkor ember úgy van elmegy ahova kel
amikor be megy helyre akkor mondják el neki
hogy ma nem leszünk bent kicsit el megyünk
hívták az alapítvány helyre cseresznyét szedni
erről ma reggel tudtam meg nem is tudtam
készülni ilyenkor be mentem elmondták nem
igazán volt kedvem oda menni de addig
fűzögettek engem mentem velük amíg mindenki
meg nem jött beszélgetünk , Bagó Zoli elpakolta
reggel edényeket dolga akadt kicsit elintézte ,
meg beszéltük lesz egy hatvanba egy könyv
ki állítás amit egy közeli ismerős mutat meg
könyvet amit írt nem olyan rég adták ki most
itt hatvanba lesz könyv bemutatja ,hogy ismerős
írta azt könyvet úgy voltunk az alapítványosok
szeretnék ere könyv bemutatón részt venni
ismerős írta és pedagógus meg tudta
helyeselte ötletet hogy elmegyünk oda részt
veszünk ezen könyv bemutatón .Tomi ,és Bagó
Zoli, Gyöngyinek Segítetek konyhába
zöldséges ragú leves elkészítésébe ,Edina ,
folyatatta szövést be is nekem kelt kicsit
Edinának szövésbe segíteni volt gond meg
oldattam de közbe poénokat lőttem el veronika
azon jót nevetet .Erzsike kötött .Jenei Erzsike
szőtt .meg jött mindenki kint pedagógus Judit
Horváth Zoli Olga néni el ültették virágot .fél10kor
indultunk el de meg jött pedagógus Judit fia ö
is eljött cseresznyét szedni basa doktor lányhoz
mentünk cseresznyét szedni oda át hívtuk Lacikát
Erzsike barátját köztünk legyen jó éreztük
magunkat 11órakor indultunk vissza kész let
zöldséges ragú leves ami nagyon jó sikerült
meg ettük délbe mentünk haza.

  1. Az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük az olajon.
  2. Mikor félkész, hozzáadjuk a szalonnát, és együtt pirítjuk tovább.
  3. A felszeletelt gombát hozzáadjuk, ízesítjük vegetával, pirospaprikával.
  4. Pici vizet hozzáadunk, és így fonnyasztjuk 4-5 percig.
  5. Beletesszük a fokhagymát is, amit előtte átpasszíroztunk nyomóval.
  6. Ezután felöntjük kb. 2 l vízzel, és megvárjuk, amíg felforr.
  7. Hozzáadjuk a répát és a krumplit, de ezeket előtte egy nagylyukú reszelőn lereszeljük, és mehet bele a zöldborsó is.
  8. Ízesítjük az összes felsorolt fűszerrel, és ha még szükséges, akkor vegetával.
  9. Miután a borsó megpuhult, beletehetjük a felkarikázott virslit.
  10. A tejfölt simára keverjük a keményítővel, óvatosan hozzáadagoljuk a leveshez folyamatos kevergetés mellett.
Categories
Egyéb kategória

a pihenés

biztos  van úgy az ember életébe mindent

egy szere  szeretne  letudni  egy nappalt 

amikor  az ember  épen rá ér  valahogy van

olyan  napok ember  életébe pörgős  napjai

vannak is  nincsen  nagyon arra  ideje amit

szeretne vagy  meg állás  nélkül teszi dolgot

mondjuk  és  ha  szombaton dolgozna és utána

kicsit  van olyan idő  amikor családjára  vagy

épen  magára  is kicsit  szán kis  időt máris el is

repül az  bizonyos  nap sok  sor van úgy   minden

fel forgatunk és tesszük otthoni  dolgunkat és

pihenő napot  amit  meg tudnák tartani inkább

otthoni dolgokkal  vagyunk elfoglalva és nem

törődünk  azzal pihenő nappal ami meg van

írva  olyan letudjuk  az bizonyos meg Szentnapot

Elmegyünk, részt  veszünk  misén mondjuk úgy

vagyunk  vele  letudtuk úgy  vagyunk vele

semmi nem érdekel pihenő nap van épen akkor

éljük  rendes kerékvágásunkat ami nagy gond

pihenő napot  üljük meg  rendesen pihenésel.

Categories
Egyéb kategória

az irányítás

hányan  vannak úgy életbe  kezükbe  akarnak

rányitást kezükbe  van úgy  hogy  mindent meg

is  próbálkoznak jó  rányitó váljon azon helyen

van úgy  azon  helyen  legyen  igazi goré  vagy

épen  másik bele vett  illető ara látta  mintha

jó  csinálja  dolgokat főnök  után  egyszerre

irányítani  szeretne  valamikor amikor minden

kettő  máskép  akarja külön irányítani a dolgokat

valamikor az ember  akinek  ki  osztja dolgokat

és  amikor külön  akar mind kettő  dolgokat

máskép   és  illető  aki ki osztotta  dolgot és

nem  tudta  meg  csinálni  ara  ideje  más jött

közbe  annak illetőnek  másik  nagy  embernek

biztos  meg tudta  oldani  amit  kért amikor úgy

van  külön  külön  akarnak egyszerre  minden az

nem  fog jóra  vezetni  .ahol 2nagy ember van

máskép  látja  dolgokat  elmagyaráznak mindent

máskép   másik máshogy akkor utána 2goré

mondjuk  egyszerre mondják azt dolgokat már

de hogy  mindig máskép  akarnak az nem vezet

jóra  mert  össze fognák 2nagy ember meg

beszélnék dolgokat  hogy kéne  másik embernek

így lenne jó irányítás másik felé ,nem úgy hogy

mindenki máskép akarna  irányítani dolgokat

azokat  embereket az  nem lesz szemi féle jó

felé irányítás    csak nagy káosz lesz azon helyen

Categories
Egyéb kategória

a kirándulás

múlt héten  terveztük volna lovagló pályára

elmegyünk ez  terv nem jött  össze  időjárás

azon héten végig  közbe jött   nem  volt akkor

kedvező idő  mindig akkor  esőre állt  meg

előtte  nap  is  est  azon múlt héten így

kénytelenek  voltunk  el halsz tani   egész most

péntekig  volt  elhalasztva  a  kirándulás lovas

udvarba  mindenki várta  ezt  kirándulást lovas

udvarba .reggel kocsikkal indultunk át

Galgahévízre  lovas udvarba  meg érkeztünk oda

reggel fél10fele  meg  néztük ottani állatokat

volt  ottani gazda  meg  mutatta állatokat meg

is etethettük őket  volt alkalom aki segítő aki végig

vezethettük ő  segítségével kis  lovat mindenkinek

nagyon  tetszet  ez lehetőség valaki 2ser meg

tudta sétáltatni lovat  utána  volt  egy kis 

lehetőségünk  kézművesedjünk  azon helyen

kis  agyag  tányért készítetünk haza  vihetünk

nagyon jó éreztünk magunkat meg ettük Zsiros

kenyert   még  egy kicsikét  beszélgetünk

fagyiztúnk . mentünk   kocsikkal  közösen haza.

Categories
Egyéb kategória

érzékenység

hányszor  úgy az embernél ismeri valamennyire

azt  bizonyos  illetőt de  tudja  hogy az illető igen

csak lehet hogy érzékeny és úgy kell  mondjuk

ahhoz   illetőhöz azt meg ne  bántsam lehet az

tervébe  meg van  de  lehet  hogy mégis bántja

egy kicsike  mondattal amire  épen te  nem

számolsz  mondanád azt ne legyél hangos  azon

helyen  ere  lehet   hogy  fel kapja vizet  épen

erre  illető   érzékeny  volt  ilyenkor  az bántó

ember  van szíve  akkor elnézést kér tőle ,vannak

érzékeny  emberek akit  meg bántanak véletlen

olyankor  akit  meg  bántunk   pont érzékeny volt

ere  figyeljünk  mert ilyenekbe akit bántunk  kis

mondattal sok  minden  olyan gondolat fut

szívükbe  át  ami    nem  jóhoz  vezet  törekedni

bántót  fejéből  kiverni  sötét  gondolatot ,jó

tanácsokkal  éreztetni kel vele  szeretik és

törekedni  azzal másikat  aki gyengébb termésest

nem  meg bántani azt embert.

Categories
Egyéb kategória

műv házba látogatunk

múlt héten  terveztük volna meg szeretnék volna

ki  állítást  nézni  Turai műv házba de akkor valami

dolgok ,miatt  nem engedtek be akkor mondták héten

szerdán,jöhetünk  meg nézni azt ki állítást ez ki állítás

sok dogokat nézhetünk  meg majd  ma mi oda 

megyünk   meg nézni ezt ki állítást mi amit  készítetünk

táborba  azokat most meg lehet nézni Turai műv házba

más műveit  meg tudják tekinteni Turán  műv házba

sok Érdekeségek vannak  érdemes  be  térni meg nézni

azt ki állítást  .meg  vártuk  hogy   mindenki  meg

érkezzen  Bagó Zoli  elpakolta  edényeket  reggelről

utána  neki állt  szőni amíg mindenki  meg nem jön

veronika ék meg jöttek játszott  kapott  macit ,Edina

folytatta  szövést amit  mai  napon szövést  be  is

tudja  fejezni  kicsit  neki is  segítem  szövésbe  mert

épen  akkor    dolga  volt  Juditnak  .Jenei Attila

új szőnyegbe kezdet bele  szövésnek ,Tomi  Erzsike

folytatták  kötést  . lenke  ék is  meg jöttek

elindultunk  meg nézni   műv házba azt ki állítást

meg nézni  meg tekinthetik gyöngy  fűzést meg rajzok

amit készítetünk táborba  más szép remek műveket

amit mások  készítek most  meg lehet néztük minden

nagyon   szép vissza   fele meg álltunk virágosnál idén

még  nem voltunk be nála virágnál  most útba volt be

látogatunk  hozzá vettünk pár  virágot  vissza  jöttünk

Edina   folytatta szövést  írást  gyakorlott ha valami

baja  szövésnek én segítetem  neki  Gyöngyi  ,Jenei

Erzsike  konyhába elkészítették toncsnit   Bagó Zoli

Folytatta  szövést  neki kelt kicsit  segítenem ,Tomi

kötött   ,Erzsike  folytatta kötést .folytattuk ,kincsem

filmet  kint   pedagógus Judit  meg pár ifjonc   Horváth

Zoli  ,Bagó  Zoli   Olga  néni  segít kezet ültetésbe .én

egy kicsit   gyöngyöt  fűztem meg ettük tocsnit  és

mentünk délbe haza . mai foglalkozáson  itt voltak

Jenei  tesztvérek  ,Tomi ,Horváth  Zoli  ,Bagó Zoli

Lenke  ,Edina  ,Erzsike  veronika .segítetek foglakozásba

pedagógus  Judit  ,Olga  néni ,Gyöngyi ,én segítetünk

foglakozásba .

  • 1kgburgonya
  • 2dbtojás
  • 2ekliszt
  • olaj a sütéshez
  • A burgonyát nyersen megtisztítjuk, megmossuk, lecsepegtetjük, és lereszeljük.
  • A reszelt burgonyához adjuk a tojásokat, a lisztet, megsózzuk, borsozzuk, és jól összekeverjük.
  • Serpenyőben olajat forrósítunk. A burgonyamasszát evőkanál segítségével az olajba tesszük, a kanál hátával lepényekké simítjuk. Mindkét oldalát kb. 5-5 percig szép aranybarnára sütjük. Papírszalvétára szedjük, hogy a felesleges zsiradékot leitassuk. Forrón tálaljuk, mert csak így igazán finom.
  • Megkenhetjük fokhagymával, vagy adhatunk mellé tejfölt, vagy akár mindkettőt, ha valaki szereti.
Categories
Egyéb kategória

kevés létszám

régen meg csináltak azt  be osztást  vagy meg

beszélik azok felnőttek vagy  önkéntesek ki

mikor tud   be segíteni pedagógusnak hogy

soha ne legyen egyedül ez már könnyítve  van

úgy hogy van állandó hétfő   szerdán be  tud

segíteni Juditnak   foglalkozásba ,így már csak

néha van úgy kel egy  kis  önkéntes segítőség

de  ez is meg oldott  múltkor 2hétel  ezelőtt

helyettesítet Csörgi  Kati  A   pedagógus Juditot

Kati  mondta  tudja vállalni pénteki napokat

amikor  pedagógus  Juditnak nincsen segítője

ő  be  tudja vállalni pénteki  napokat ,múlt

pénteken   is úgy volt  pedagógus   Judit mellé

Csörgi   Kati jött be  segíteni  .kevés létszámmal

volt   meg tartva foglakozás mert Bagó   Zolinak

Erzsikének  dolgok volt azon napon nem tudtak

eljönni  a  foglakozásra .így Jenei Erzsike elpakolta

Edényeket reggelről meg teáztunk konyhába

meg  Katikának  Jenei Erzsike  ,Horváth Zoli

segítet kezetek  pizza elkészítésébe Horváth Zoli

ízesítésbe segít kezet  .Tomi kötött  Jenei Attila szőtt

Edina  szőttek  írás gyakorlott  meg ettük   pizzát

ami jó sikerült  el is  fogyott  meg ünnepeltük

Edina szülinapját  mentünk délbe haza.

múlt pénteki foglakozáson Jenei tesztvérek ,Tomi

Horváth Zoli  Lenke ,Edina  foglakozásba segítet

pedagógus Judit  csörgi  Kati

  1. A lisztet az élesztővel összemorzsoljuk, beletesszük a sót, a cukrot és az olajat, majd összedolgozzuk annyi langyos vízzel, hogy összeállon a tészta (kb. 2,5 dl).
  2. Lisztezett felületen kinyújtjuk a pizzatésztát 1 cm vastagra. Meghintünk liszttel egy nagy méretű tepsit. Beletesszük a tésztát, és megrakjuk ízlés szerinti feltéttel (paradicsom szósz, sonka, szalámi, hagyma, paprika, gombaszeletek, reszelt mozzarella, stb).
  3. 220 fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt készre sütjük.
Categories
Egyéb kategória

lemaradás

van úgy az embereknél néha  levan  maradva

dolgokba vagy épen  annak az embereknek más

dolga  van épen  akkor  azon napon  és valaki úgy

van lehet  hogy  be ugrik segít neki abba dologba

amit  az  illetőnek  kel olyankor  .múlt pénteken

páran hiányoztak  foglakozás  alatt de  csökkentet

létszámmal meg volt tartva foglalkozás erről

holnap  számolok be  önöknek .meg   beszéltük

a hétvégén kivel   mi történt  pedagógus Judit el

mesélte   nekünk  hogy járt  hétvégén .Bagó Zoli

elpakolta  edényeket  ,pedagógus Judit  fia is

Sanyika belátogatott közénk egy  kicsike  dolga

meg csinálta mindenki  meg érkezet ,Tomi kötött

Erzsike levolt  maradva  nem  tudott neki segíteni

múltkor nem  értek rá most Erzsike azt dolgot be

pótolni ,Jenei  Erzsike gyümölcsöt pucolt amit

tíz óraira  ettük meg  Edina  szövött  ,később írás

gyakorlott  Bagó Zoli  folytatta szövést leneke

rendet csinált  ahogy ő szereti ahogy  dolgok

leni kel veronika játszott  Jenei  Attila ,

Horváth  Zoli fel vetek egy szövő  keretet

Jenei Erzsike  konyhába  segít kezet gyöngyinek

ma szepenotos  tésztát  készítetek .Erzsike kötött

egy  kicsit én egy kicsit szőttem közbe madaras

elő adást néztünk meg amit  pedagógus Judit

mondta el dolgokat ő tartott  elő adást nekünk.

meg néztük   még  kincsem  filmet hogy jó  idő

volt  sétáltunk  most csak  templom keretbe vissza

jöttünk meg  ebédeltünk  mentünk haza . kint

kertet  is  rendbe  raktuk  .

tészta

Elkészítés

spenótos szósz

  1. A hozzávalókat turmixgépbe tesszük és nagyon alaposan leturmixoljuk, fontos, hogy tényleg egynemű, selymes legyen az állaga. Ha a gépünk nem tudja elég simára turmixolni, érdemes szitán át is szűrni.

tészta

  1. Az olívaolajat felhevítjük, majd üvegesre pároljuk rajta a felkockázott-karikázott újhagymát, póréhagymát, zellert és paprikát. Sózzuk-borsozzuk és fűszerezzük ízlés szerint.
  2. Amikor már megpuhultak a zöldségek és kicsit le is kapattuk, hozzáadjuk az orzótésztát, majd ráöntjük a spenótos turmixot és az alaplevet.
  3. Alacsony lángon, gyakori kevergetés mellett addig, főzzük, amíg a tészta felveszi az összes folyadékot. Nagyjából félidőben belekeverjük a zöldborsót, hogy legyen ideje megpuhulni.
  4. A végén hozzáadjuk a spenótot, ami a tészta hőjétől pillanatok alatt össze fog esni. Ráfacsarjuk egy fél citrom levét, majd alaposan átkeverjük az egészet.
  5. Aprított pisztáciával, póréhagymával és citromhéjjal megszórva tálaljuk.
Categories
Egyéb kategória

a baráti kapcsolat

minden  ember életébe  van olyan sok  sor amit

úgy  mondva nehezen tudna zöldágra vergődni

dolgokba könnyebben fog  előrébb jutni abba

dologba  ha  egy  kicsike valamilyen  ismerős

által   előrébb jutok abba ügybe ilyenkor úgy

van  az  ember igen  is meg örül előrébb jut

abba  ügybe  kicsikét meg is  örülünk neki ennek

meg tudtuk  oldani azt  ez öröm csak  nagyon kis

időig szokott  lenni az öröm protekció   val meg

oldotta dolgot  azzal emberel telt el egy kis idő

lehet meg romlott  vele  kapcsolat és  már nem

képes bene   segíteni ez ügybe neki vele úgy volt

az illető   már  nekem nem tartom barátomnak

így  már az illető  nem is segíteni abba dologba

amibe  kelet volna  így oda veszet már neki az

ismerős állttal ügyintézés  kénytelen lesz maga

meg oldani  baja  van  életbe .így  van sajnos a

baráti kötelékek nél meg válogatjuk ki fog

segíteni egy darabig  érzi jó az illető tudja

azt kapcsolatot ápolni és egyik fél úgy van

vele nem keresi nem  is  akarja ápolni azt

köteléket egymás közt meg romlott így már

nem segít  neki baja van ennyi barátság és segítő

kapcsolat  egymás közt.

Categories
Egyéb kategória

a hűség fogalma

kicsit beszéljünk mai nap hűség fogadalom ami

2ember közt van  amikor  elkezdenek alapon meg

ismerni  úgy  mondva túl vannak az ismerkedési

fázison ,de  úgy vannak vele igen csak  akármi

lesz életbe veled hűséges  jó barátod lesz életbe

ez néha  egyes emberekbe igen  csak meg hal és

ki hal ez  hűség abból az  emberből  mert meg

látott  mondjuk másik olyan ember aki szebb és

lehet  másik nem  annyira jobb akit  meg most

kezdtem meg látni  meg is ismerem és idő után

bele is zúgtam  és  nem foglakozik ilyenkor az

illető  baráti hűséget fogadtak egymás felé ez

gyorsan   meg szakad egymás közt végeznek

egymással  törlik  hűséget egy szó mondat erejével

ami igen  csak  nagy gond ebbe  világba sajnos

ugyanígy  megy mai világba  amikor  már az ember

bele zúgtak ott állnának nagy nap meg volt

hűséget  fogadnak jobban rosszban  és

betegségben  át segítelek ez csak addig tart

amíg jön baj  másik nő  annak illetőnek jobban

szerette  egyből lehet másik nő felé fel bomlik

hűsig fogadalma  mert másik nő jobban tetszik

és  vele hűséget fogadni élet  többi napján