Categories
Egyéb kategória

a fájdalom másiknak

vagyunk úgy  az emberek életünkbe történik 

valami  lehet azt illető jót akarna másiknak  az

illető idegességbe  van  valami   miatt ,de aki

meg  jót  szeret  volna  az illetőnek aki meg

ideges  ugye  másik meg  aki jót akart volna

neki  nem tudta hogy az illető ideges mert épen

őt meg bántotta  valaki így aki  jót szeretet volna

az  egyik  illető  másiknak   ő is   mondjuk másik

társától  aki ideges  be szólna neki hogy hogy is

beszélt vele  ő gondolata  szerint  csúnya volt

és  nem  volt  az és  az illető úgy van vele 

tisztelet  képen úgy van ő elnézést kért  tőle

mintha  semmi nem történt  vele  ,de még ilyenkor

az  ember  aki rá   fognak valamit és elnézte annak

illetőnek  amit  tett felé az  illető  biztos  rögtön

nem  lesz  még gyorsan szíve közepén az illető aki

rá  fogott   valamit másikra  azt ő vele így beszélt

az  nem igaz  ez  majd  nem rágalmazásnak

mondják ilyen  dolgot .eltelik még egy nap megint

jót  szeret volna   mondott neki valami mi gondja

közli meg csinálod ennyi ért  mondta  nem utána

mondanám  csináld meg  .fogná  magát  az illető

aki  beszólt  annak illetőnek ne  zavar de 

durvább  kifejez esés pedig tudja az illető nem is

volna  az jó van ezt lenyelte neki amit mondott

az  ember most elnézést kér illedelmesedésből

pár  nap múlva  ő  az illető aki  meg bántotta

olyan   dolgot mondott   ami nem igaz meg

kerül valamit  és  3illletőhoz fordul fiadal

szeretnék beszélni  meg mondták sajnos de

őt  előző nap  beszóltál olyat mondtál neki

nem igaz  fájt  neki az úgy mondva tettél neki

úgy volt ő  akart valamit de az illető úgy van

lehet ha  túl teszi meg hallgatja mit is

szeret volna az ember ,de itt is  meg bocsátás

másik felé  nagyon fontos .

Categories
Egyéb kategória

ami nem szép dolog

hányszor  úgy az  ember  tisztelttel van  a  felé az

illető  felé  legyen  az egy közeli hozzá  tartozó  úgy

van az ember  úgy  látja  ami ő  dolga lenne szólna

intézkedjen csináltasa  meg  ugye  ilyenkor úgy kéne

amikor  valaki figyelmesen szól  valami  miatt meg

kéne  köszöni neki  vagy tán meg kéri  hogy meg

csinálod  nekem ha  úgy  van biztos azt fogja  neki 

válaszolni  meg próbálja ha bizonyos illető el tudja

vállalni az lehet  másik  illető épen be   szolt neki annak

embernek  ami  mondjuk  nem  is  igazán est  jól  annak

illetőnek .az illető aki  mondjuk jót  szeretne  másiknak

de másik  úgy van vele  akkor  se  fogadom meg amit

mond  jó tanácsot  az illető utána  milyen lenne aki jót

akarja  másiknak  rá keni azt csúnyán beszélt vele ,de

úgy van  nem igaz de  hogy tisztelttel van  másik felé

úgy  van vele meg bánja azt tőle  ami őt mondjuk

bántotta  volna .de  akkor kéne  szólni azt  meg kéne

oldani   az illető aki meg jó  indulatból szól neki azt

se  tenné    mondjuk jól mert  beszólna neki ő neki

ne zavarja szót  fogad   de  mi van tényleg baj lesz

annak illetőnek  senkinek  nem fogad szót  elküldi

mindenkit ahova  kel onnantól nem segít senki

rajta  meg ha jót akar mégis  azzal szolok be neki

ne zavarja  ne  írjon neki  meg  teszi baj lesz ki

fog  segíteni  ezen így álldolgokhoz .

Categories
Egyéb kategória

egy nap egészségügyi dolgozókról

ma az  egészségügyi  dolgokról illő egy kicsit

meg emlékezni róluk  ma július elsején amikor

amikor  smmeveis nap  van az egészségügyi 

dolgozókról emlékezünk meg róluk ilyenkor ők

ilyenkor  ők  ezen napon  minden munkát  félre

tesznek meg emlékeznek róla erről bizonyos

jeles napról amikor egészségügyi dolgozok

mi  is illő meg emlékeznek róluk ,mi hányszor

vagyunk  úgy  életünkbe  minden bajba hozzájuk

rohanunk ,és nem tudjuk  mi gondunk .de jó ha

orvos  meg néz minket  elmondja neked mi is

gondod így  orvos segítet rajtad .mi hozzájuk egy

kicsit  ha  úgy van  legyünk egy kicsike  belátható

meg  becsüljük ők  lelki  ismertes munkájukat

most úgy  támogatjuk  őket ezen imádkozunk

mondjuk  egészségügyi dolgozókért  meg legyen

tisztelve emberi irányba ő munkájuk  igenis

orvosi dolgozóknak amikor  mi  nagyon betegek

vagyunk tesznek értünk valamit jó legyen az

állapotunk .van olyan elmegy bajaiba orvos úgy

hogy ő semmivel nem törődik meg hallgatja

orvos tanácsát  nem fogata meg akkor ő az

beteg hogy segítse munkáját azzal nem mi úgy

legyünk tekintve ezen napon orvosok felé

imádkozunk  értük bírják munkájukat vállalták

azt  orvoslást  segítenek rajtunk amikor kel.

Categories
Egyéb kategória

a szeretet milyen fontos

kicsit  folytassuk elmélkedésünket a szeretetről

milyen fontos ebbe  világba  van úgy  a az

embert addig  tudjuk szeretni  azt embert amíg

nekem mondjuk  be  segít   vagy  elvégzi amit

kérek   addig  tudom szeret  az ember engem

olyan  is  van  igazi barátság akivel már  úgy

mondva  nagyon rég ismered bármi van épen

életbe ő  mindig   segíteni van  ilyen szeretet

mai  világba  ilyen  kéne  sok  ebbe bizonyos

világba  erre  igen csak szomjazik erre ország

és  nem  vesszük észre menyire kivan szomjazva

ez ország  a szeretetre  van úgy  2ember mondjuk

jelképesen  meg látja azt embert  rá   mondja hogy

szeretem eltelik  egy  kis  idő   mondjuk  nem úgy

cselekedik ahogy kéri  lehet hogy meg kér

valamire  de  te máskép  csináltad te jónak találta

mondjuk nem tetszet egyből úgy  volna minden

egy merő szava  másik  társa  felé ordibálás ebe

hol lakozik úgy  mondva  szeret másik  egy más

felé csak rá  mondom szoba  azt illető szeretem.

az nem igaz  szépen ellhetne mondani azt akkor

tényleg lenne  ebbe bizonyos  szeretet másik

ember  társunk felé  .hát olyan  világot ellünk

meg  ismerkedünk az illető egy darabig  mondjuk

meg tudja  adni  azt szeretet ami kel utána úgy

van vele lehet épen meg volt  az bizonyos nagy

nap  elteltek  sok évek úgy van sajnos egyik ember

nálam az illető  nem úgy szeret inkább keresek

másik társat  az már pótszernek mondják az illető

meg kapja a másiktól azt  szeretet  amire ő neki

nagyon kel életbe .szeretet minden embernek

nagyon kéne életébe . boldog legyen .ha  szeretett

meg kapja .

Categories
Egyéb kategória

a panaszkodás nem vezet jóra

van  úgy az  egyes  emberek életbe az hogy  úgy ő  nem

is akarna  nagyon szemivel  nagyon foglalkozni ő úgy

van azzal nem érdekli az dolog nagy ívbe nem akar vele

törődni  ha  mégis az olyan  munka lenne kisé  fogva

hozva  kicsi féle  gazokat úgy  mondva nehezen neki

áll mondjuk  meg csinálja  vagy úgy  is ilyenhez hozzá

állni ilyen dolgokhoz  az illetőnek épen annyi akarata

van ahhoz  meg látja   mit is  kéne  mondjuk  csinálni

de   az illetőnek  nincsen igazan kedve meg oldani az

illető úgy  van vele  le dolgozott  ennyi  évet  egy helyen

és  elfáradt  és  azért    is nem  is szeretne  úgy mondva

dolgokkal nagyon  foglakozni úgy van az illető ha 

kedvem van  lehet  hogy kis akarta  van épen egy nap

neki  úgy van vele   kicsit  amihez épen kedvem ahhoz

akaratot  szed  magának  úgy van hát nincsen ehhez

nagyon kedvem meg csinálni muszáj .lesz meg oldom

ez  olyan egy valakinek van kertje 2ember  szereti

azt  művelni jó dolog  saját  termés  úgy van vele az

illetők  meg látja az  illető akinek nincsen  nagyon

kedve  dolgozni hobbi  ként  be  segít  de  nincsen 

ahhoz kedve  de fog húzva  de be segít  vagy ha

egyáltalán nincsen kedve hozzá  látszik hát akkor

én mit szülő  legyen az ki adom útászt  old  meg

igen  mondott rá  az aki meg látta  meg kéne

oldani  de   ez  se csapat munka csak másinak adom

ki dolgot  amíg az  aki ki osztódta   amit kel  mondjuk

másik  kényelembe  van  később vissza jön jó csináltad

meg ő  kényelembe érezte magát  mindig panaszkodna

ő milyen  fáradt aki  mondjuk dolgozik az meg még

jobba lehet  elvan  fáradva  de  nem panaszkodik ehhez

kéne  csapat munka akkor  eredményt ér  el az ember

életbe  közösen  csinálnák dolgokat

Categories
Egyéb kategória

nem közösségi munkához való

egy közösségbe  dolgozik az ember igenis  nagyon

fontos egymás felé az tisztességgel legyünk 

egymás  iránt  és ha  úgy van közösségbe akkor

egymás felé  igenis  be kéne segíteni egymás felé

ezt úgy mondjuk  ez csapat munkának  szólítják

de  nem úgy hogy valaki épen kivan nevezze

mondjuk  az illető góré után helyt esnek való

emberkének  akkor is  úgy mondva egyenlő kéne

leni  egymás  iránt  és nem úgy hogy az illető úgy

mondva be  segít nekünk de  valaki úgy tekint rá

ő nekünk cselédünk  és  úgy van  nem segítünk

ha  nem őt akt  jobban ki tudunk használni ő az

illető erős meg gyenge meg oldja majd ha nem

bele tudunk kötni itt sincsen ebbe az azt illetőt

úgy mondva  meg becsülné csak  másik többit  akit

jobban kedvel azt biztos meg tudja becsülni de az

illető akit ezt csinálták velük ,ha be segítetek volna

neki  amikor  kelet volna segítség össze fogtak

volna  együtt akkor  meg lett volna becsülve az

illető  segítem volna  amikor  kelet volna az

csapat munka egy más  felé  nem úgy hogy nem

bírta  meg csinálni nekik be  segítet óda mondja

nagy ember  ő munkáját végzi helyetted ,ha

mindig  segítenék  egymáson kellene az igazi

csapat munka  egy közösségbe nem az lenézem

másikat nem  becsülöm munkáját ,ez nem

szép mért nem közösséghez való  ez munka

mondjuk

Categories
Egyéb kategória

ami nem szép közösségbe

sok sor   van úgy  az ember  életbe  nem   igazán

akar  úgy  mondva  jó döntést hozni másik  ember

társunk  felé  ami igazán  helyes  lenne ,és amikor

nem úgy  oldotta  meg ahogy  kelet volna az illető

szerette  volna  hogy  nem úgy  csinálta  meg egy

egy  darabig  meg oldta  mondjuk amit  kelet volna

és utána  kis   nem beszélte  meg másikkal mondjuk

mi is  gondja  úgy  volt vele  hátulról támad a hivatalos

emberel  nem úgy  csinálta  meg ahogy elvárta  volna

lehet ezt nagyon gyors tempó csinálta ő így ezt várja

el ezt másik  embertől lehet másiknak más tempója

azért  nem tudja  meg oldani azt mondjuk ,de ez

másik illetővel  nem szépen  hátulról kerül egyet és

meg mondja hivatalos  személynek  baját  vele azzal

emberel  és  ők  addig cseszegette   azt  illető goré

felé  meg unta azt  illető akit cseszte az viselkedés

nem szép volt  tőle  mert addig cseszegette azt

embert  meg unta ez úgy mondva nem szép egybe

azt  illetőt magamra haragítom azzal árulkodok

nagy ember felé ő nem csinálta  meg ő várta volna

az  illető azért cseszegette  másikat kicsit  reggel

amikor  jön be kényelembe  legyen amíg meg nem

jön neki  munkája . de hogy cseszegeti az  embert

ne  várja onnantól feléd kedves  legyen elárulta

azt embert  és  az meg akit  elárulta  azt nem csapat

munka  ha  nem  segítem  másikat kellene  de ha

be árulom másikat csak magamra  haragítom ő

utána  nem  szívesen segít majd rajtad az ember

mert ő hozzá ilyen voltál ,és  bajod van lehet ő tudna

épen segíteni  rajtad  azért  nem kéne hátulról támadni

másik ember irányból az nem  helyes viselkedés így

lehet  addig játszik rá haragítja   előbb utóbb ki borul

és  ott  hagyja  nem csapat munka volt mindig

árulkodott  ,és  amit csinált  az illető  egyszer  fény

derül  az illet volt aki be árult  nem fog segíteni

semmibe ő ilyen volt életbe hozzá .ezért kéne

emberek életébe  tisztességes mondón leni nem

elárulni másikat az nem jóhoz  vezet .2ember

felé haragot szülni  nem kéne  .

Categories
Egyéb kategória

a jó út

kicsit elgondolkoztunk azon tegnap milyen

világot élünk formálnunk kéne  ezen ne megyünk

azon úton ahova épen visz minket sok ember

mindenütt  nem mást lát az ember csak  azt

gyűlöletet látunk meg harcos kódászt mindenütt

ezt  látjuk  sok helyen ami igen csak  nagy gond

ebbe  világba  kivan  az emberiség éhezve úgy

mondva  szeretetre  éhezve .milyen lenne  aki

egy helyen  elvárja   ahova  betérne az illető

szertetel legyen  a  felé  illető felé  de ő csak

úgy  mondva  a  szeretlen képét mutatta meg

lehet  hogy ő épen szeret mutatta  aki meg tett

érte  minket  látta  hogy rajta  azon illetőn látszik

bizonyos gyűlölet belőle  másik felé  és ha úgy

mondva  be tér ahhoz ember ne várja azt nyakába

ugorni  neki őt szolgálja ki  te olyan voltál ahhoz

emberhez nem  felejti  el  hírül megy sok helyen

ilyen embereket   nem igazán csípik ő gyűlölet

viszi minden felé  ne várjon  nyakába ugorjanak

neki  szertetel legyen  felé ő máshogy ált hozzá

ellenkezőt vitt szertelenséget ami igen  csak

nagy  gond ebbe  világba emberek egy része

szeretetre van  éhezve és  nem  is igazán kapják

meg ezért kel össze  fognunk és ki  osztani mai

világba  szeretet kel osztani nem  az ellenkezőt

az  nem jóhoz vezet  ne kövesük ezt utat  rossz

felé vezető út térjünk  szeretet útjára az jó út.

Categories
Egyéb kategória

a korona egyesek fején

hány ember van úgy  életbe ő semmi féle olyanra

meg játszaná  a fejét be képzeli magának azt ő

bizonyos kis király azon helyen sokan úgy vannak

meg  engedi  valaki  annak illetőnek meg játssza

azt ő azon helyen bizonyos kis király legyen és

neki akármi is legyen  neki mindenki

engedelmeskedjen ő ott bizonyos király ,pedig ha

fény derülne  dolgokra  mondjuk arra  aki meg

játszza az illetőt milyen kis király biztos előbb

utóbb biztos  lekerülne fejéről bizony képzelt

korona  milyen lenne  egy valaki  meg ismerkedne

valaki másikkal az illető  társa dolgozik ót azon

helyen ó nagy ember ót valaki be vitte meg

mutatta  ő egy jó barátom telik múlik beleült

úgy mondva késbe engedték neki magát mindenki

úgy hívja ő is nagy ember azon helyen ,de itt senki

mondjuk úgy mondva nem is akarná úgy szolitani

ahogy  szeretné ő bizonyos kis király másik helyet

de ő csak magának be képzeli ő ott tóttum  faktum

meg engedték engem kis királynak  vagy főnöknő

hívjanak de aki meg tudná mondjuk kézbe bele

ült  az illető másik aki tudja lehet hogy nem is

igazán  tudja elfogadni azt viselkedést ő nagy

királynak szólítsa  de  lehet ő engedelmeskedd

kénytelen elfogadni azt de  nem igazán mondja

úgy kéne de  az illető  maga körül meg játszza

fejét ő ott  kis király de egy valaki meg mondaná

bizonyos  igazat amit tud  előbb utóbb az korona

fejéről le hullna amit magának más igazazta ,

sok  ember meg játszza  bizony fejét játszza nagyot

de egyszer igazság fény derülne  egy pár helyen

biztos lehullna képzelt korona  ezért jó  aki nem

játszza meg  fejét úgy igazságos .

Categories
Egyéb kategória

mire van éhezve ország

nagyon rossz felé halad  az egyes  emberek és

sokan nem veszik és re amikor  épen másik

emberel kezd  beszélgetni normálisan sok ember

igen csak gyűlölet tombol  bennük és  ha már az

illető  jót szeretne  neki de ő  már  képest ilyenért

gyűlölni az  ember  társát ami úgy  mondva nem

igazán  vezet előre  ilyen jóra ez csak gyűlölet

visz  jobban felé  ezt meg másik ember társa   meg

látja azt gyűlöletet attól az embertől és  ha az

illető  nem  szeretettre  tanítva  egyértelmű az

fogja  osztogatni  majd  az embernek ,de mai

világba  akárhova  kapcsolná  az ember tévét sok

helyen bizonyos gyűlölet ,és egyéb  gyilkosságot

láthatja az ember néha úgy kapcsolja ,és sajnos

azt  egyes  emberek ezt tanulják át az  emberek

rosszast pedig  nem  a gyűlöletet kéne tanítani

bizonyos  emberekbe ha nem ellenkezőt kéne

tanítani amit  lát az ember és  megy világba

ez rossz felé vezető utón megy az emberek

ezt tanulták át  amit látnak mindenütt jó

felé vinni kéne az embereket úgy hogy mi

elkezdjük bizonyos  szeretet osztás mindenki

felé tán  egyszer  közösen összefogunk vissza

térítjük jó útra  embereket akkor tán nem

lesz annyi  szeretetlenség ebbe világba,de

ezen sok munka kel össze fogjunk  ,és világba

minden felé  szeretet vinni kel erre  vagyunk

az emberek éhezve a szeretetre de  sajnos át

vette rossz  dolgokat az ember ezt tanulták át

ami nagy baj  azért kel össze fognunk és  szeretet

vinni nagy világba ez nagyon kel