Jézus testét levették a keresztről, majd pedig elhelyezték egy sírban. Ma úgy mondanánk, hogy elhelyezték végső nyughelyére. Akkor a tanítványok, szerettei is ugyanezt gondolták. A sír hatalmas kővel való lezárásával mintha csak egy korszak zártak volna le. Hiszen, mint ahogy olvassuk a Szentírásban a tanítványok visszatérnek korábbi életvitelükhöz. Jézus, a Mester, a Csodatevő, aki szabadítást ígért, most a sírban van. Halálával sokak reménye be lett zárva a rideg sírboltba. Bár Jézus sírba helyezése még a nagypénteki eseményekhez kötődik, és a Húsvét reggelén érkező örömhírig még várni kell, a szombat, Nagyszombat mégsem telik eseménytelenül. Jézus a sírban van, a holtak hazájában, a Seolban (héberül az alvilág). És bár talán a világ csendes, mintha minden folytatódna a maga kerék vágásában, az emberek számára titokban valami készül. Valami készül, ami emberemlékezet óta nem történt. Valami csodálatos, valami világot megváltoztató, valami világot megváltó ajándék van készülőben. De addig még várni kell egy kicsit.
A Nagyszombat csendje egy kicsit bennünket is csendre int. Ebben a csendben tudunk egy kicsit gondolkodni, tudunk egy kicsit készülni lélekben is a Feltámadás ünnepére. Talán ilyenkor mi is egy kicsit szent várakozásban vagyunk, hiszen mi már ismerjük a történet csúcspontját. Nem a végét! Mert Húsvét nem a történet vége, hanem a világ megváltásának kezdete, amibe mi mindannyian belekapaszkodhatunk.
Legyen a Nagyszombat várakozás, a készülés ideje és várjuk Őt szívünket ünnepi ruhába öltöztetve. Ez a ruházat foglalja magába: a bűnbánatot, a reményt, a megbocsátást és a szeretet! Ámen!
