Szerző: Lukács Sándor

Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet Téged mindenki. 
Lehetsz Te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett…, zamatos…, kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát. Meg kell értened: Te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája, és valaki, akit kedvelsz nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy banán legyél. De tudd, ha azt választod, hogy banán leszel, csak középszerű banán leszel. De mindig lehetsz a legjobb szilva. Vedd észre, hogyha azt választod, hogy középszerű banán leszel, lesznek emberek akik nem szeretik a banánt. Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni, ami lehetetlen hisz Te szilva vagy, de megpróbálkozhatsz megint a legjobb szilva lenni…

–A szeretetnem is hagyja bezárni magát A szív az csak jelkép. Valójában nem kincseskamrája a szeretetnek. Mert. Szétfolyik az emberben. Amikor megsimogatom az arcodat, az ujjam begyében van. Ha rád mosolygok, ráül a szájam szegletére, és onnan árad szét. Amikor elesel,  és felemellek, erővé válik a két karomban. 

–Küldj szeretet mindenfelé: északra,  délre,keletre, nyugatra. Csodálatos perceket élhetsz majd át, tapasztald meg, milyen a világmindenség abszolút középpontjában lenni.

–Ha csak egyetlen olyan ember vonzáskörébe bekerülsz, aki szeretet sugároz, csodálatos élményben lesz részed. Ha csak egyetlen percre is belépsz a szeretet mindentől megvédő csarnokába, és arra gondolsz, hogy te is szeretet hozol magaddal, neked magadnak is csodálatos élményben lesz részed.

 –Nézz hosszan és kitartóan azokra, akik szeretetteljes életet élnek. Figyeld meg, milyen szépen öregszenek. Figyeld meg, milyen kevéssé fontos számukra a jólét vagy a rang. Figyeld meg, milyen sok ember keresi a társaságukat. Figyeld meg mosolyukat.

 –Emberi kapcsolataink minőségét nem határozza meg a kor, a bőr színe, jólét, nem vagy szexualitás. Emberi kapcsolataink minőségét csupán egyetlen dolog határozza meg: a szeretetre vonatkozó tudásunk.

Biztos van olyan embereknél valaki felé

bizonyosan valahogy te nehezen adsz neki bizalmat

lehet évek kelnek meg adod neki azt bizalmat

felé elmondom aki ide helyzetek egy embert ő

mindig úgy mondva közelíteni akar ember felé

de te meg hallgatott de te mondjuk nehezen

bírod elfogadni és te nehezen tudsz esélyt

bizalmat adni annak illetőnek .te feléd közelit

te mondjuk nehezen adsz felé bizalmat aki te

feléd közeledne ő nem úgy szólna mondjuk

nehezen adsz neki bizalmat egy élő példa felém

valaki látóm közeledik és jót akarja nehezen

fogadom másiknak jobb volt .de ő már nincsen

sok idő kelet azt másik másikat elfogadja

a-nak illetőnek bizalmat ad annak illetőnek nálam

akinek nehezen adtam bizalmat éve kelet neki de

ha rájössz önmagad dolgokra de te meg bízol benne

de más kép magyaráz többször így az ember

gondolkodik ezen így csinálta így nehezen tudod

elfogadni azt mondjuk darabig elfogad azt és esélyt

adsz neki te neked párszor mondjuk egy pársor

nem úgy szólna azzal szóval téged meg bánt egyre

jobban van úgy el szál bizonyos esély másik

ember ő mondjuk feléd közeledne de hogy ő így

ált így szolt lehet el szált az bizonyos esély másik

ember felé könnyen meg van eljátssza de mindig

kéne esélyt adni bizalmat adni embernek de

e-nek mértéke nem szabad túl lépni a bizalom

ha eljátsszuk a felé az ember akkor nehezen

tudjuk helyre hozni

Hány ember úgy életbe van neki kedvenc étele

amit szívesen meg enne életbe nekem volt olyan

étel amikor bent jártam alapítványba szívesen meg

e-ném de akkor nem főztek kedvembe de más is

meg Ete volna így elkészítetek amikor elkészült

maradt volna és hogy nekem nagyon kedvenc

ételem ilyenkor amikor maradt kedvenc ételből

elraktak nekem ami jól is est ezzel gondoltak rám

néha jól est bizonyos alapítványi étel amivel

gondoltak rám az mindig jól est .én is szeretem

bizonyos paradicsomos káposztát .január 19ei

hétfői foglalkozást pedagógus Judit tartotta az

ifjoncoknak jól éreztük magunkat 2022. szeptember. 19. hétfő. Gerhát Lenke, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Papp Bence, Barnáné Sümegi Judit. Ma módosítottuk a betervezett menüt, mivel Bagó Zoli nem jött, így olyan ebédet készítettünk amit ő nem szeret, de a többiek igen. Így esett a választásunk a paradicsomos káposztára. A szövések folytatása után, Erzsike darabolta a káposztát. Amíg főtt a főzelék társasjátékoztunk. Nagyon finom lett. Bence mosogatta el a tányérokat.

1fej káposzta1fejvöröshagyma1üvegsűrített paradicsomsó3ekcukor3ekliszt2ekolaj1tkpirospaprika

A paradicsomos káposzta elkészítéséhez a káposztát és a vöröshagymát vékony csíkokra vágjuk. Olajon lepirítjuk a hagymát, hozzáadjuk a káposztát. Felöntjük annyi paradicsomlével, hogy jól ellepje (a sűrített paradicsomot a felhasználás előtt vízzel felöntjük és simára keverjük). Sózzuk, felforraljuk, majd a hőfokot mérsékelve puhára főzzük a káposztát.
A lisztből és az olajból világos, zsemleszínű rántást készítünk. Levesszük a tűzről és hozzákeverjük a pirospaprikát. A rántást kicsit hűlni hagyjuk, majd felengedjük a káposzta levével, simára keverjük, végül állandó keverés mellett a káposztához öntjük. A paradicsomos káposzta főzésének legvégén belekeverjük a cukrot, és folyamatosan kevergetve még addig főzzük, amíg sima szószt kapunk és kellően besűrűsödik.
Sült oldalassal vagy sült hússal, esetleg fasírttal kínáljuk.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Egy ember csendbe be megy egy-helyre a szülei

szabályba tudják azzal ő épen jót akar neked

másnapra mondjuk elkészíteni szeretné nektek

kávét az illető mondjuk békességbe van erre egyik

illető szobába meg szólalna te téged vár

keresztanyád elkészített neked egy ételt ,tudod

az nem csinál ilyet felém akkor az ember nem

ugratja ilyennel milyen lene akit ugratott vissza adná

ki találna ő is valamit ugratja őt de az illető és

re ugratom őt .életbe se szeretne oda tudja az

illető milyen akkor ilyen dolgokkal nem ugratom

másikat főleg ő is ismeri milyen illető nem

ugratom lehet az nem fog jól esni úgy gondolom

másikat ugratom valamivel tudni kel hol határt

ne okozzak valami olyat ő neki nem esik jól ,ember

vicelődési határa vannak határok sokan nem tudják

ami nagy gond

Hány ember úgy életbe arról amit hibát követel

vannak úgy ismerje be lássa el ő hibát követet el

vannak úgy az emberek közül nem akarja be

ismerni hibát követ el mondjuk egy illetékes

ésre veszi mondja ne kenjük egymásra ha nem

lásuk be igenis ő hibázott eről ön ismertről kéne

gondolkoznunk mondjuk aki észre vette nagy

ember kéri ismerjék be hibázott aki mondjuk

tiszta ő nem tette azt akkor minek is ismerje

be hogy ő hibát ejtet amikor nem ő volt szolt

illetésnek így volt ere nem mondhatja azt árulkodás

óvoda szóltunk nagy embernek ez nem igazságos

úgy gondolom ha az ember nem hibázik mit

ismerne be ha nem ő hibája lelki ismertess az

ember ha hibázik be ismeri be valja Ő hibát

követ el a kor be kel ismerni igenis hibát ejtet

ha nem a-kor mit ismerjen be az ember

Életünk egyetlen nagy kalandja a szeretet. A szeretetben vár ránk az Isten.

Az ember akkor hal meg, amikor meghalnak a vágyai.

Titok.

Nem kell-e áthaladnunk az éjszakán, hogy elérjük a világosságot?

Mivel ember vagy, képes a keresésre. A rózsa szép, de egész rózsa-életét úgy éli le, hogy nem tudja, miért szép és főképp…kiért.

Aki hűségesen keres, talál.

Nem az életről van szó, hanem a szeretetről.

az ember igazi éhsége: szeressen és őt is szeressék.

Az élet folyam, nem pedig forrás. És te…?

Ha élni akarsz, életedet ne tartsd vissza magad számára, annak más partokat kell simogatnia, más földeket öntöznie.

A halál nem az élet, hanem a szeretet megszűntét jelenti.

Először hűséges szövetségesemet hívtam, a zajt.

De mi hiányzik? De ki hiányzik?

Minden dal a szerelemről énekel, hogy minden film a szerelemről beszél, minden regény a szerelemről mesél, és minden ember.

Mindnyájan a szeretet egy-egy morzsáját próbálják megragadni. Ez a szeretet, ami éltet, nélküle az ember meghal, mert éhen hal.

Életemet adom érted.

A szeretet értékesebb, mint az élet.

Kimerítő, amikor az ember önmaga ellen harcol.

Sokan még csak nem is tudják, hogy harc folyik bennük.

Az ember szívében a szeretet az első, s az ember képes az életét is feláldozni, hogy megéljen egy szerelmet.

Végy erőt magadon, próbálj meg szeretni.
Nyiss ajtót másoknak.

Lépj ki önmagadból.

Azért vagy éjszakában, mert az ajtód zárva van.

Végül is, mit tudok én a szeretetről?

Próbáltam kiszakadni magamból, kicsit elfeledkezni saját gondjaimról, kivánságaimról, és elindulni mások felé.

Mi lesz énvelem? Ki gondol rám, ha én mindig másokra gondolok?

Szeretni tehát annyit tesz, mint erővel akarni a szeretetet? Abbahagytam.

Ha akarod.

Nagyon nehéz szeretni. Sokkal nehezebb, mint gondolod.

Élni annyit jelent, mint elfogadni saját életünket.

Egy ifjonc úgy indult az alapítványba ő is meg én

is akkor rendesen követük dolgunkat ott ki emlékszik

arra időre aki nem emlékszik annak szívesen meg

osztom 2008ba egy internet helységünk volt gyengén

próbálkoztunk minket kért meg akkori elnök asszony

vezessük azt helységet mi meg próbálkoztunk tomi

akkor igen csak kente vágta bizonyos gépek kezelését

én alapokat tudtam amikor épen volt átadás dolgok

olyankor jöt bizonyos félelmi érzés ezt nem tudom

csinálni biztattak és végül sikerült it kísértés játszott

azt munkát nem csinálni de ott volt háttérbe tomi ő

azt meg oldotta gépi dolgokat .pár é-vel később nem

igazán az helység így csak alapítvány lett belőle

tomi akkor ott marad de így szeptember elején pár

napig nem igazán tudott foglakozásokra jeni mert

ő ilyenkor táborba szokott részt venni .pár éve

oda se megy otthoni teendői teszi amióta be ütütt

bizonyos járvány azóta tanulja zenét néha meg

fordul alapítványba segítőzik .szeptember 19ei

hétfői foglalkozást pedagógus Judit tartotta az ifjoncok

nak jól éreztük magukat .2022. szeptember. 19. hétfő. Gerhát Lenke, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Papp Bence, Barnáné Sümegi Judit. Ma módosítottuk a betervezett menüt, mivel Bagó Zoli nem jött, így olyan ebédet készítettünk amit ő nem szeret, de a többiek igen. Így esett a választásunk a paradicsomos káposztára. A szövések folytatása után, Erzsike darabolta a káposztát. Amíg főtt a főzelék társasjátékoztunk. Nagyon finom lett. Bence mosogatta el a tányérokat. 1fejkáposzta

• 1fejvöröshagyma
• 1üvegsűrített paradicsom
• só
• 3ekcukor
• 3ekliszt
• 2ekolaj

• 1tkpirospaprika
• A paradicsomos káposzta elkészítéséhez a káposztát és a vöröshagymát vékony csíkokra vágjuk.
• Olajon lepirítjuk a hagymát, hozzáadjuk a káposztát. Felöntjük annyi paradicsomlével, hogy jól ellepje (a sűrített paradicsomot a felhasználás előtt vízzel felöntjük és simára keverjük). Sózzuk, felforraljuk, majd a hőfokot mérsékelve puhára főzzük a káposztát.
• A lisztből és az olajból világos, zsemleszínű rántást készítünk. Levesszük a tűzről és hozzákeverjük a pirospaprikát. A rántást kicsit hűlni hagyjuk, majd felengedjük a káposzta levével, simára keverjük, végül állandó keverés mellett a káposztához öntjük.
• A paradicsomos káposzta főzésének legvégén belekeverjük a cukrot, és folyamatosan kevergetve még addig főzzük, amíg sima szószt kapunk és kellően besűrűsödik.
• Sült oldalassal vagy sült hússal, esetleg fasírttal kínálju k

Az időnek tehát nincs lakása. A tárgyakban vonja meg magát. Semmiképp se másként, mint a kukac a cseresznyében, a szú a szemöldökfában. Azaz nem mint lakó, hanem mint élősdi.

Helyesbítünk. Idő önmagában nincs is; sose volt. Így sose lesz. Az idő a tárgyak betegsége. Róluk harapódzott át reánk élőkre. Minden ragály a frissen megfertőzöttek közt pusztít leghevenyebben. Van vajon remény, hogy valamikor (mint valaha rég) ellenállóbbak leszünk a fertőzéssel szemben? A különbség a tárgyak és az élők között: másképp védekeznek a rontás ellen.

A világűr csendjében – a teremtés elmebajos szótlanságában – mi emberek is csak ilyenféle időmérők: idő-ellenállók vagyunk, máris dicsérendő tartóssággal a túró és a piramisok között. Ez nem csüggesztő; bátorító. Hozzásegít annak a magányossági érzésnek a leküzdéséhez, ami az emberiségre szakadt – eddig föl nem mért pusztítást okozva – és szakad szünetlenül, hol hetes eső, hol világvégkezdő hegyomlás sötét óráit idézve tudatunkba mindazóta, amióta egy gyermeki hiedelem végleg eltűnt a képzelet zsinórpadlásán. Hogy mindezeket a rugókat valami atyai kéz húzza föl.

Atyánk nincs, ám testvérünk – velünk egysorsú – az rengeteg. Csak meg kell találnunk, ami rokonít. De önzetlenebbül, tágabban! Új helyezkedést kell keresnünk, új családkört? Nem; csak föl kell, el kell ismernünk újból régi jó rokonainkat, akiket hajdan letagadtunk holmi Zeuszok felé ácsingózva. Holott ők még a legjobb társaság számunkra ebben a hideg semmiben, ami az idő s ami – most már látjuk – mégis a legvalóságosabb haza. A legközösebb! Több benne a tanácsadónk, a kalauzunk, mint sejtettük valaha, annak a régi hiedelemnek a gőgjében. A világ testvéribb – népesebb –, mint föltételeztük. Hisz a szívünkben sem az idő jár. Hanem csak egy betegség. A ketyegő halál

Ha a lélek főtulajdonsága, hogy örökidejűségre áhít mindennek, ami érzékelteti ezt az örök időt, köze van a lélekhez, ez csak természetes. Innen tekintve vajon ki győzi inkább az időt: Caligula-e, vagy a lova, vagy a tíz csöbör méreg, amit áldozataival az igényes császár megitatott, vagy éppenséggel áldozatai? Ennek akarata, annak okozója, amannak ereje az áldozatoknak rettegése volt.

Azzal jár, azaz hozzá tartozik, és attól jár, vagyis annak erejével mozog: a kettő közt a különbség nem csak a szótárban – minden nyelv szótárában – árnyalati. Valóságosan is. A vaj attól jár és azzal jár, sőt azzal jár le, hogy avasodik, az arc, hogy ráncosodik, a költészet, hogy ünnepi lesz, a szerelem, hogy beteljesedik s hálából el akar múlni.

A dobozban szikkadó cipőkrém épp oly viszonyban van a halhatatlansággal, mint a sarkcsillag. Más-más grádicson? Épp csak ebben – a dolgok, a tárgyak, a jelenségek viszonyában – kell rendet teremtenünk, s máris kezd alakulni egy új harmónia.

Rendet teremteni? Meglátni először is a rendet!

Mesét mondok neked. Mire elég a kályhában a fa, addigra a mesének is vége…

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu. Ebben a faluban is az utca két oldalán sorakoztak a házak. Az utca itt is poros volt nyáron, és sáros télvíz idején. A legtöbb házon nádfedél, néhányon cserépfedél volt a korona. Egyszóval: olyan falu volt, mint a többi.

Egy este fiatal házaspár érkezett a faluba. A férfi szakadt csizmája, az asszony sebes lába mutatta, hogy messziről jöttek. Amikor a falubeliek megtudták, hogy nem szándékoznak továbbvándorolni, kegyetlenül mondogatták egymásnak: két szegénnyel lettünk gazdagabbak. S ingósága, se aranya nem volt a két vándornak; krajcárja is csak egy cipóra való. Mégis volt egyetlenegy kincsük. Érkezésük napján még a szíve alatt hordozta ezt a kincset az asszony. Egy szép napon megszületett leánygyermekük. Boldogabbak lettek ugyan, de még szegényebbek.

A falu végén laktak a csőszkunyhóban. Olyan kunyhó volt ez, hogy se teteje, se oldala: mindjárt fölkapja a szél. Ezt a kunyhót adták nekik a falubeliek, mert az öreg csősz aki előttük ott éldegélt, elment bárányfelhőket vigyázni. A csőszkunyhóval a csősztisztség szokás szerint az új gazdára szállt volna, de a falubeliek nem bízták jószágaikat és álmukat az idegenekre.

– Tavaszig majd elválik, hogy tiszta-e a kezük; addig meg úgy sincs mit őrizni – mondta a pék, aki a bíró is volt egy személyben.

Nem kellett tavaszig várni. Egy téli éjszakán, mikor olyan hideg volt, hogy a csillagok mind odafagytak az ég kárpitjára, csattogó fogú farkascsorda támadt a falura. A meg nem választott csősz, hogy megőrizze a falut, útjukat állta.

Ő egyedül volt, a farkasok harmincan. A falu házai messze voltak; s ha az üvöltés eljutott is odáig, azt hitték az emberek, hogy a szél zendített rá erősebben. Reggelre a farkascsordát varjúcsapat falta. A kunyhóban pedig holtan feküdt az ember, holtan megszakadt szívű asszonya. Egy teknőből lett bölcsőfélében, félig fagyottan, keservesen sírt a kislány. Így találtak rá. A falubeliek nem voltak rossz emberek. Tudták, hogy jóért jó jár; és a kislánynak akarták meghálálni, hogy az apja megmentette a falut. Össze is kaptak azon, hogy ki legyen a nevelőapja, a nevelőanyja. A kovács, a favágó, és a gyertyamártó, még ölre is mentek. Asszonyaik egymás hajába kapaszkodtak.

– Kormos lesz nálatok az arca! – kiáltotta a kovácsnéra a favágó felesége.

– Nálatok, az erdőben felfalja a medve! – nyelvelt a kovácsné.

– Nálam lesz a legjobb helye – így a gyertyamártó párja.

– Még mit nem, hogy rácseppenjen a kis kezére a forró viasz! – támadt neki mind a kettő.

A pék, aki bíró is volt egy személyben, végül így tett igazságot:

– Senkié nem lesz a gyermek, hanem mindenkié. Egyszer az egyik, máskor a másik viseli gondját.

Ebben aztán, ha nehezen is, megegyeztek. Így lett a két szegény kincséből a falu árvája. Tavaszig a péknél, nyárig a kovácsnál, őszig a favágónál, télvíz érkeztéig a gyertyamártónál élt. A pékkemence forrósága, a kovácsműhely tűzhelyének lángja, a favágó éneke, a gyertyamártó tréfái melegítették át dermedt kis szívét.

Ahogy teltek-múltak az évek, úgy nőtt szívében egyre jobban a tűz adta, szeretet nevelte melegség. Szeme csillogó fényt kapott, néha szikra villant benne. A kovács üllőjéről pattant hasonló.

A legények vették észre először, hogy tűzből való. Esténként, mikor a kútra ment vízért, csoportosan lesték. A gyávábbak messziről, a bátrabbak közelebbről kísérték. Meg is szólították. Kivették a kezéből a nehéz kannát, és csókot kértek tőle cserébe. A lányos házakból elmaradtak a legények, és sok lány pártában maradt.

Az öregasszonyok összesúgtak; a régi kedves lánypajtások gőgös tekintettel méregették, ha valahol megjelent. Így támadtak első irigyei.

Egyik nevelőapja, a pék kenyeret dagasztott egyszer. A lány ott állt mellette, és amúgy játékosan kezébe vett egy darab nyers tésztát. Ahogy a pék gyúrta, dagasztotta a tésztát, hirtelen felkapta a fejét, és a levegőbe szimatolt. Ránézett a lányra; s akkorát kiáltott, hogy a sarokban kucorgó pékinasnak ijedtében cigányútra csúszott a torkán a kiflivég.

A lány kezében frissen sült cipó gőzölgött. Az esetnek hamar híre ment, s mindenki a lány kezében sült cipóból kívánt enni. Az asszonyok megdagasztották otthon a tésztát – a kenyérnek, a kalácsnak valót –, és a lányhoz siettek. Ő pedig nagy örömmel sütött mindenkinek.

Amikor a kovácsnál lakott, a kovácslegények azon vetélkedtek, melyikük tudna puszta kézzel meghajlítani egy nagy darab vasat. A lány a vetélkedők közé állott, és egy lágy mozdulattal meghajlította a kemény vasat.

Hány ember úgy életbe úgy ha otthon van az

illető és mondjuk szülei épen kedvébe akar járni

meg tesz mindent mondjuk neki amit nagyon

szeret épen valamit olyan problémája van neki

ő épen olyan állapotba azzal egy kicsikét segít

rajta egy anya egy gyereke kedvébe jár

legtöbbször hányszor úgy gyerek életbe anyának

bajom van ép fáj valamim segíts ő neki mondjuk

mindig van gyógyító kenőcs ugye az segít neked

épen anya gyerekének épen csemetéje nincsen

más meg oldása gondja van anya gyerekének

csemete épen nem érzi jól nekem dolga anya

fog segít neki amikor olyan helyzet van drága

időt igen erre lehet száni .vagy épen gyereke

van egy helyen ugye te anya meg próbálsz

a kedvébe járni meg főzöl neki amit szívesen

meg enne akkor ezzel azt jelzed neki menyire

szereted őt mondjuk milyen lenne aki nem

szeret főzni anya épen nincsen képen rá tamáskodik

épen elfogyott a kaja ez két-napra lene szemére

annak gyereknek ugye ez nem esik jól ilyenkor

gondolkozni ő is kedvébe meg főzök valamit így

kéne gondolkozni