Categories
Egyéb kategória

figyelni kel dolgokra

Nagyon kel ugye mindenre mert az elő fordul

mai világba egyik illető elkezd levezni valaki

és el játssza azt abba illetőbe nagyon szerelmes

azt illetőt mindenek szólítja már majd nem ot

tart férjének szólítja pedig nem kötöttek házasságot

csak boldog akar lenni így próbálkozik egyszer

milyen ő meg próbál elő adni én feleséged

vagyok de nincsen köztük semmi elő adja levesébe

ő nekem férjem meg próbálna dolgot levésbe

kicsalni de az illető semmit nem adott meg neki

levezgetett de utána mondjuk elhajtotta hagyja őt

békén ilyen hüjeségel de nem figyelt volna az

ember nagyobb baj lett volna figyelt nem lett

elküldte így abba hagyta meg előzte bajt de

le tiltotta az illető levezést át gondolja dolgokat

nem csinál többet így meg űzni bajt lerázza nem

ad meg semmit nem lesz gond az illető figyelt.

Categories
Egyéb kategória

össze tartás milyen fontos

Sok helyen ugye nagy össze visaszág folyik itt az

órási-baj nagyon szeretnek egyesek okosnak

tartsál magukat szeretnek nagy s-ékbe ölni így

ök így rendezik dolgukat lehet ezzel nem igazán

tudnak össze tartani csak ö akartuk ból akarnak

úgy mondva rendet tartani de mondjuk megy de

úgy egyik másik n í rántja egy mást így van nagy

ká ossz ugye okosnak akarják magukat lehet azok

is de nem igazán tudnak össze tartást végre

hajtani olyan helyen ilyenkor sok helyen nagy

káosz össze tartást akar mindenki törekszik

össze tartásra de ö gondolta szerint megy de

lehet nem úgy kéne tenni milyen valaki hibázik

és itt egy példa valaki aki ott van ő igazgatja

dolgokat ő is jó csinálja de ha nem fogunk össze

közösen dolgokért így nem lesz össze fogás

ott azon helyen jövöbe úgy kéne olyan össze

ember í rántja össze tartsa dolgokat mi nem

tartunk ősze semmibe nem lesz sehol össze

tartás össze fogás sehol sét fog hullani mindenütt

így fognak irányítani de így fog minden menni

csak életbe össze tartás nélkül semmi igazán nem

fog úgy működni.

Categories
Egyéb kategória

a pók

A nap a hegyek fölé emelkedett, fenséges fényével beragyogta a barátságos, de szűk völgyet, vidám életre ébresztve minden teremtményt, amely azért lett, hogy örvendezzék élete napjának. Az arany fényárban úszó erdő szélén feketerigó zengte reggeli énekét, a szikrázó virágok és gyöngyharmatos füvek között felhangzott az epedő fürj egyhangú szerelmi dala, a sötét fenyvek felett áhítatos varjak járták lakodalmi körtáncukat, vagy gyengéd bölcsődalokat károgtak csupasz fiókáik tüskeágyacskája felett.

A napfényes hegyoldalban védett termőföldet rejtett a természet, közepében tekintélyes ház állott, csak úgy ragyogott a tisztaságtól, s a ház körül gyönyörű virágoskertben, néhány terebélyes almafa pompázott kései virágruhájában. A kövér füvet, melyet a ház kútja öntözött, még csak félig kaszálták le, a többit már föletették a jószággal. Az egész háztáj vasárnapi fényben ragyogott, ezt a tisztaságot nem lehet szombat este alkonyattájban egy-két gyors söprűvonással odavarázsolni: hagyományos tisztaságszeretet jele volt ez, amit nap mint nap ápolni kell, akár a család becsületét, amelyre egyetlen könnyelmű óra foltot ejthet – s ez a folt, akár a vér, dacol a mésszel, nemzedékről nemzedékre megmarad.

Nem hiába ragyogott legszebb díszében az istenteremtette föld, s az emberkéz műve: a ház – mindkettő fölött csillag ragyogott a kék égen – nagy ünnep volt ma, az a nap, amelyen a Fiú visszatért az Atyához, bizonyságául annak, hogy áll még a létra ég és föld között, angyalok járnak le és föl rajta, s testüktől megvált emberi lelkek, kiknek üdvössége és zsinórmértéke nem e világból való, hanem az Atyától. Ez ama nap, midőn az egész növényvilág az ég felé tör, virágba borul – ez a nap az ember számára: rendeltetésének évről évre megújuló jelképe. Csodálatos zengés áradt el a dombok fölött. Honnan jött ez a hang? – minden égtáj felől hallatszott. A távoli völgyek templomai küldték el harangszavukat, hirdették, hogy az Úr templomai nyitva vannak mindazok számára, akik nem zárják el szívüket Isten igéje elől.

A szép ház körül nyüzsgött az élet. A kút közelében nagy gonddal lovakat csutakoltak: megtermett kancákat és ficánkoló csikóikat. A széles kútvályú mellett elégedett szemű tehenek ittak, s a béresgyereknek kétszer kellett seprűt-lapátot fognia, mert nem takarította tisztára elégedettségük nyomait. A kútnál pufók szolgálók mosakodtak, háziszőttes törülközőikkel serényen dörgölték vörösre cserzett arcukat. Hajuk csimbókba tűzve simult a fülük mellé. Aztán szapora léptekkel hordtak vizet a házba. A kémények hatalmas pöfékeléssel eregettek sötét füstfelhőket a kék égre.

Az öreg gazda a ház körül sétált: kampósbotjára támaszkodva, lassan, görnyedten ballagott, szótlanul figyelte a szolgák, szolgálólányok sürgölődését. Itt egy-egy lovat simogatott, ott egy tehén nehézkes pajkosságát fékezte meg, majd botjával rábökött egy heverő szalmaszálra, melyet a figyelmetlen szolgagyerek ottfelejtett. S közben hosszú mellénye feneketlen zsebéből minduntalan elővette a tűzszerszámot, mert a pipázást – fulladása ellenére is – nagyon élvezte, különösen így reggelenként.

A ház előtt, az ajtó mellett, fehérre súrolt padon ült a nagymama, kenyeret szeletelt egy óriás cseréptálba: egyenletes, vékony szeletekre vágta, nem olyan hebehurgyán, mint a szakácsnők, szobalányok szokták; azok sokszor olyan otromba szeleteket vágnak, hogy még egy cethal is megfulladna tőlük. Az öregasszony körül jól tartott, büszke tyúkok, szép galambok vetélkedtek a morzsáért: ha némelyik félénk galamb pórul járt, annak nagyanyó dobott egy-egy falatot és kedvesen vigasztalta, szidva az értetlen, erőszakos tyúkokat. Benn a tágas, tiszta konyhában hatalmas tűz lobogott: csak úgy ropogtak a fenyőhasábok; széles serpenyőben habkávé pattogott, termetes asszony kavargatta fakanállal, amott kávédaráló nyikorgott a jól kimosakodott szolgáló térde között. Szép, kissé sápadt arcú asszony állt a nyitott szobaajtóban, kezében a nyitott kávés zacskóval, s beszólt a konyhába:

– Hallod-e, te bábaasszony! Ne pörköld olyan feketére azt a kávét, mert még azt gondolják, hogy zsugori vagyok! Egy negyed kilóval több vagy kevesebb… – ezen már ne múljék. A forralt borról meg ne feledkezz! Legyen meg időben! Mondaná is nagyapó: milyen keresztelő az, ahol a keresztkomák nem kapnak forralt bort templomba menetel előtt! Semmit ne sajnálj belőle: a sáfrány meg a fahéj ott van a padkán egy tálban, cukor az asztalon… a borból másfélszeresét vedd annak, amit gondolsz, ne félj attól, hogy a keresztelőn megmarad valami!

Mondják, keresztelő lesz a házban, s a bábaasszony látja el a szakácsnői teendőket – ért ahhoz is éppúgy, mint a bábasághoz. Azért iparkodnia kell, hogy az egyszerű tűzhelyen időben elkészüljön minden, amit a szokás megkövetel.

A pincéből szép szál ember jött föl, hatalmas darab sajtot hozott. A ragyogó padkáról levett egy tányért, amelyik épp a keze ügyébe esett, rátette a sajtot, és már indul is vele a szobába, hogy letegye a barna diófa asztalra.

Categories
Egyéb kategória

a szűk út jó út

Sok ember szeretne jutni egy helyre úgy van

ő elindul célja felé mondjuk elképzeli az út

biztos könnyen eljuthat oda nem lesz szűk az út

úgy van vele elindul az úton de vannak egy

kicsi gondok nem olyan könnyű azon úton

végig járni úgy van vele még se tud olyan

könnyen eljutni oda a-hoz célhoz vannak igenis

akadályok amire az ember nem igazán számol

úgy van éli életét járja azt bizonyos utat megy

mendegél örömmel egyszer csak mondjuk egy

kísértésbe bele viszi mondjuk útra ugye a-dig

illető szűk úton járt jó felé tartott egyszer

csak levitték azt illetőt széles útra vitték ami nem

jóhoz vezet szűk útcsa ami az embernek jó felé

vezeti ezért szűk úton járni jó felé tart az ember

Categories
Egyéb kategória

az össze tartás milyen fontos

Ma ugye István király ünnepét üljük meg

országba ilyenkor sok helyen meg emlékeznek

zsázlótt vonnak fel meg emlékeznek egy kis

ünnepséggel . de mi soha nefelejcsük el ő igazán

össze tartotta azt bizonyos nemzetet ami látszott

világba most bele nézünk mindenki ugye úgy van

ezzel ülünk irányítjuk dolgokat ahogy jó nak

látja egyszer azt vesszük észre rossz felé tartunk

de csak későn vesszük észre ezért kel küzdeni

országnak jó legyen minden látható legyen

országba össze tartás létezik István király mindig

jó össze tartotta nemzetet úgy gondolom ha

már ugye ilyenkor meg emlékezünk tűzijátékkal

István király napról nem ezen múlik semmi azt

amit ki tesznek nemzetelé azt gondoljunk bele

szegényebb ember van ilyenkor ezeket kéne

segíteni ebből pénzből ami tűzíjétokra szánja

egyesek ha meg fordítnák biztos jobb lenne

helyzet világba .ezért kel ösze tartás mindenüt

élni kel mi ahol vagyunk mozgunk ott is élni

kel bizonyos ösze tartásnak anélkkül nem érünk

el csélt az orságba semit.

Categories
Egyéb kategória

jó felé menjen ország

Mai helyzetbe igen csak rászorulunk a bizonyos

helyzeteket rendezni ugye mai világba ahol élünk

nagyon nehéz helyzetbe élünk képes vagyunk

ápolgatni azt bizonyos nehéz helyzetet helyre

hozni te ugye szeretnél jó világba élni bizonyos

pópánk vennének körül így ünnepek allat bele

éljük magunkat nagyon jó ünnepünk legyen ere

el is tervezzük dolgokat jó ünnepünk legyen

tervezzük és szimigatjuk jó ünnepünk legyen ez

bizonyos nagy nap ami holnap lesz sok helyen

van várjuk szintpompa dolgokat ami országba

meg fordul csak itt az baj csinálgatjuk más

ember el tervezi szép csodálatos legyen telnek

napok rá jönnek ez fény ponpát amit ide

alkarnak szervezni feleslegesen dobjuk ki

pénzt más dologra fordíthatjuk dolgokat ami

jó eredményt vezethet országunk ami nagyon

fontos jó felé menjen ország ,

Categories
Egyéb kategória

a mese

Volt egyszer egy elvarázsolt királyfi, aki egy tündérszép királykisasszony kezére pályázott. De csak úgy kaphatta meg, ha előbb legyőzi a hétfejű sárkányt, felépíti a kacsalábon forgó kastélyt, s felébreszti és megnevetteti a befalazott, alvó királykisaszszonyt. Sok-sok vesződség, kaland, hőstett, utazás és munka árán legyőzte hát a hétfejű sárkányt, felépítette a kacsalábon forgó kastélyt, és felébresztette az alvó királykisasszonyt. No, az mindjárt elmosolyodott, s megtartották a lakodalmat.

Aztán, hogy ez is véget ért, leültek egymással szemben, és mosolyogtak.

De eltelt egy nap, s még egy, még egy. Már az első is igen hosszú volt, mert sok órából állt, az órák meg sok percből, a percek sok másodpercből.

– Hát most mihez fogjunk? – kérdezte a királyfi.

– Most boldogok vagyunk – mondta a felesége.

– Igaz is.

De három nap múlva a királykisasszony szólalt meg.

– Mit is csinálunk most? – azt kérdi.

– Hát boldogok vagyunk – mondta az ura.

– Vagy úgy, persze.

Megint mosolyogtak egymásra egy napig, de akkor egyszerre felállt mind a kettő.

– No csak.

– Van egy ötletem – mondta a királyfi. – Befalazlak és elaltatlak megint.

– Jó!

– Lerombolom a kacsalábon forgó kastélyt, és föltámasztom a hétfejű sárkányt. Hogy újra legyen mit építenem, és legyen kit legyőznöm.

Neki is fogott mindjárt. Csakhogy ez nem volt már olyan egyszerű. Sem a sok vesződség, még több hőstett, sem kaland, jövés-menés árán sem bírta lerombolni a kastélyt – mert az mindig elfordult előle a kacsalábakon -, még kevésbé bírta helyére tenni a sárkány levágott hét fejét, s nem lehetett a királykisasszonyt sem befalazni, elaltatni többé. Teltek a napok, amikből hónapok lettek és rövid esztendők, s így küszködtek.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Categories
Egyéb kategória

a kirándulások

Idén nyár haszonlóhoz lesz tavaly nyárhoz aki

emlékszik tavaly nyáron úgy kezdtük kirándulást

pont a iskola kezdés után elkezdték kirándulást

az alapítványba akkor amikor épen be csengtek

akkor látogattak el Vácra kastélyba idén előbb

kezdték idei nyári kirándulást idei első kirándulást

ökofaluba látogatunk el utána június vége július

elején lovasparkba látogatunk el nagyon jó sikerült

még idén júliusba el látogatuttank ezekre helyekre

július vége fele amikor nagyon jó idő volt úgy

volt az alapítvány csapata elemnek egy strandos

kirándulást ami nagyon jó sikerült idei hosszabb

kirándulás 3napos lesz augusztus 20.tól agusztus23

ig tart kirándulás Balaton felé kirándulnak jó érezük

magunkat nyári többi napokról magomról fogok

beszámolni érdemes velem tartani minden nap itt.

Categories
Egyéb kategória

a főszereplő

z események a gyorsvonat kilencedik kocsijában úgyszólván érzékelhetetlenek voltak. A megszokottnál sokkal durvább és hirtelenebb zökkenéssel állt meg a szerelvény a nyílt pályán, de ez a fülkében tulajdonképpen senkinek sem tűnt föl: csak egy jó néhány perc múlva, amikor a veszteglés már kezdett unalmassá válni, húzta le valaki az ablakot. Bejelentése, miszerint a mozdony előtt egy tartályszerű valami fekszik, általános megrökönyödést keltett. Gázolt a vonatunk? Gázoltunk? Vonatszerencsétlenség részesei vagyunk?

Veszem a kabátom, és a fülke szaunamelegéből kiugrok a dél-alföldi zimankóba. Kistelek előtt áll a vonat, az eleje már bent van az állomási raktárak vonalában, a vége még kint. Kora reggeli tompaság. Mintha az éjszaka még nem szívódott volna föl rendesen, és felhígult foszlányai terjengenének a világosodni akarásban. A karambol története egy pillanat alatt áttekinthető: a lezárt sorompó előtt, azaz a pálya és a sorompó között egy nyerges vontató áll. Sértetlenül. Messze elöl, a mozdony előtt a vontatmánya, a páros hengerű tartály, összegyűrve. Akik már visszafelé igyekeznek a melegbe, azok újságolják, hogy senki nem sérült meg. Ez nemcsak megkönnyebbülés, hanem az esemény kibontásában is fontos adalék: nyilvánvaló, hogy a nyerges vontató beszorult a két sorompó közé, s a vonat letépte róla a tartálykocsit.

Köpcös, tokás, hetes borostás cigány férfiak futnak el mellettem, nyomukban tarka rongyokba bugyolált asszonyaikkal. Kevert beszédjüket nem nagyon értem, de annyit azért kihámozok belőle, hogy nem hisznek a szemüknek. Képtelenségnek tartják, hogy a sorompónál pöfögő vontató és a mozdony előtt fekvő tartály valamikor összetartozott; hogy azt a vonat ilyen hosszan tolta maga előtt. Ez így túlontúl egyszerű számukra, hiányzik belőle a csodás elem.

Hajlok rá, amint haladok előre a töltésen, hogy magamévá tegyem feliben-harmadában begyűjtött nézeteiket, odaérve azonban a mozdonyhoz és a döghöz, az orrfacsaró olajszag lehetetlenné teszi számomra a történtek meseként való átélését. Ez itt már nem mese és nem romantika. Gyűrt vasak és horpadt felületek és kificamodott acélszerkezetek. Szemléltető ábra a fizika törvényeihez. A mozgási energia mindenhatósága. Mekkora ez a tartály, micsoda roppant vasakból van az alváza! Micsoda súly, s még csak egy icipici zökkenést sem éreztünk, amikor a mozdony a két páncélütközőjére kapta, és csikorogva tolta maga előtt.

Az előretódult utasnép, a környékről összesereglett munkások és pályamunkások, valamint a vasutasok egybehangzó vélekedése szerint az a szerencse a szerencsétlenségben, hogy a tartály üres volt. Az örömbe, hogy megúsztuk robbanás, tűz, kisiklás és személyi sérülés nélkül, icipici csalódás is vegyül: ha már lúd, miért nem kövér?

Keresem a főszereplőket. Az egyik, a mozdonyvezető könnyen fellelhető. Sérült mozdonyán tevékenykedik. A bordó Diesel üzemképtelen, noha most is jár benne valami. A mozdonyvezető sápadt. Értelmes, zárt pókerarccal mászik le s föl a gépen, papírokat és jegyzőkönyveket vesz át vasutasoktól, s közben még véletlenül sem néz a közönségre. Maga van, mint ahogy végtelenül magában volt huszonöt perccel ezelőtt, amikor rádöbbent, hogy a tartálykocsi nem húz el az útjából, s az ütközés elkerülhetetlen. Ha a tartályban történetesen benzin van és felrobban, akkor ő most már nem él. Ez az élmény, ez a számvetés még most is meglátszik kimért, pontos mozdulatain, sápadtságán, senkire nem nézésén.

És a másik? A bűnös? Hiába kérdezgetem, nem nagyon tudják. “Egy kis alacsony fiatalember” – ez a leginkább használható felvilágosítás. A most érkező tagbaszakadt, kerek képű rendőrnek is ezt mondják, de ő nem elégszik meg ennyivel, felkutatja. Óvatosan a nyomába szegődöm. A sofőr persze itt van köztünk, néhány lépésnyire. Valóban olyan, amilyennek leírták: alacsony termetű, sima arcú fiatalember. Remeg. Tulajdonképpen nincs is magánál. A szeme vibrál, hangja oly gyér, hogy az ember attól fél, mindjárt elcsuklik. Amikor a rendőr indulatok nélkül, de mégis a hatóság közömbös tárgyilagosságának minden súlyával megáll előtte, a kis sofőr váratlan tettre ragadtatja magát: kezet nyújt a rendőrnek. A rendőr egy pillanatra meghökken, de aztán jó lélektani érzékkel felfogja a kéznyújtás zavartság-cselekmény voltát, és egy pillanatra átteszi a baljába a rádió adó-vevőt, és leparolázik a fiatalemberrel. Miközben elkéri az okmányait, felteszi neki az első kérdéseket, s a remegő hangon elmondott válaszokból kiderül, hogy a fiatalember, amikor rádöbbent a sorompó közé szorultság tényére, leugrott a kormánykerék mellől, és elkezdett az állomás felé futni, hogy a sorompót felnyittassa. A vonat gyorsabb volt.

Ekkor döbbenek rá, hogy ennek a karambolnak az igazi főszereplője a sorompó. A vacogó fiatalember önmardosó tekintete is erről beszél. Hányszor megkérdezték már tőle, és most a rendőr is azt kérdezi tőle: miért nem törte át a sorompót?

Valóban, hát miért nem törte át a sorompót? Pusztán az ijedtséggel, a lélekjelenlét hiányával nem lehet ezt megmagyarázni. A vasúti átjáró a sorompóval idestova ötszáz méterre van a kisteleki állomástól. Ha félútról már meghallják és megértik a kiabálást, és felnyitják neki a sorompót (egyébként, azt hiszem, nem nyitják fel…), akkor sem valószínű, hogy idejében visszaér, és le tudja húzni a vontatmányát a pályatestről. Miért választotta mégis ezt a céltalan és körülményes megoldást?

Megkockáztatom: a túlságos sorompótisztelet miatt. Lehetetlennek tartotta, hogy ő, a közlekedő ember, vállalatának hű dolgozója, annyi tanfolyam, iskola és annyi támogatás után, amennyiben részesült, most áttörjön egy lehajtott sorompót. Az elébe csapódó sorompó nagyobb félelmet keltett benne, mint a távoli gyorsvonat végzetes robogása. A sorompó máris valóságos fenyegetés volt. Egyszerűen lehetetlennek tartotta, hogy ő a saját vontatójával belehajtson egy sorompóba. Szántszándékkal!

A legvalószínűbb pedig az, hogy mindez föl sem ötlött benne. Ebből a szánalomra méltó, jóarcú, remegő fiatalemberből, aki most itt várja a sorsát a hozzá képest toronymagas rendőr előtt, minden bizonnyal hiányzik egy reflex: a sorompó áttörhetésének a reflexe.

Igen-igen sajnálom szegényt. Ha vétkes is, ha felelnie kell is: a túlságos, istenségszerű, megbénító sorompótiszteletért és az áttörhetőség reflexének a hiányáért nem ő a felelős.

Nagy sóhajjal megyek vissza a helyemre a kilences kocsiba, miközben a sofőrt már szondáztatják. Amikor odaérek a sorompóhoz, látom, hogy az árván hagyott vontató motorja egykedvűen jár. Égve hagyott lámpái arasznyira izzanak a sorompórácstól. Tisztelettudóan, de izzó szemmel áll a nagy állat a sorompó előtt. Lassan világosodik. Várjuk a mentő mozdonyt.


Categories
Egyéb kategória

a bohóc

Gyerekek, gyerekek! Az volt csak az előadás! A karácsonyeste előtti napon. Mint annak lennie kell, mély hóba süppedt az egész vidék, minden ereszen csillogó jégcsapok lógtak, de a sátorban kellemes meleg volt, s nemcsak a megszokott bőr- és istállószag terjengett, hanem sütemény –, szaloncukor- és mogyoróillat keveredett egymással.

– Háromszázhuszonhét gyerek jött el szüleivel az előadásra. A kisfiúk és kislányok ezen a délutánon a gyárnak a vendégei voltak, ahol a papák dolgoztak. Már novemberben azt mondta az igazgató:

– Ez mindnyájunknak jó év volt. Éppen ezért különleges karácsonyt akarok, egy rendhagyót. Azt javaslom, menjünk el együtt a cirkuszba. Akinek van gyereke, hozza el magával. Én is jövök mind a hárommal!

– S most ott ül a két kislány és a kicsi fiú a szülei mellett háromszázhuszonnégy másik gyerek között. Megkezdődött a rég áhított karácsonyi ünnep.

– Először csokoládét, süteményt osztottak, azután limonádé és bonbon következett, majd sok-sok ajándék. A kislányok babákat, színes csomagokat, finom nyalókákat kaptak, a kisfiúk érdekes könyveket, aranyozott tolltartókat és izgalmas összerakós játékokat.


Aztán kezdődött az előadás.

Ezt élvezték igazán csak a gyerekek! Átszellemülten ültek az óriási sátorban és figyelték, hogyan táncolnak a fekete pónik; borzongtak, ha az ezüstruhás lányok a magas trapézról a levegőbe vetették magukat.


Ó, és aztán jött a bohóc!

Már amikor a porondra botladozott, egyetlen csilingelő kacagásba olvadt a háromszázhuszonhét elragadtatott hangocska. Attól kezdve már a saját hangját se hallotta az ember. A gyermekek úgy nevettek, hogy megremegett a sátor. A szemük is könnyezett, és sokan rosszul lettek a nevetéstől.


Bizony, nagyszerű is volt a bohóc! A viccek oly csodálatosak voltak, hogy még a felnőttek, sőt az igazgató is levegő után kapkodtak. És őt még senki sem látta levegő után kapkodni. A bohóc egyáltalán nem beszélt, nem volt szüksége szavakra, hogy vicces legyen. Némán játszotta el a gyerekeknek, amit látni akartak. Egy malacot utánzott, egy krokodilt és három táncoló medvét. A legmulatságosabb az volt, amikor a nyulat játszotta el. Ekkor jött az a pillanat, amikor a nagy öreg bohóc ideges kezdett lenni. Ez volt az a pillanat, amikor felfedezte azt a kislányt, akinek piros masni volt a hajában. A kislány a szülei között ült az első sorban, egészen a manézs közelében. Aranyos kislány volt, okos, keskeny arcú, ünnepélyes kék ruhában. Az apja nevetett. Az anyja nevetett. Csak a piros masnis kislány nem nevetett.