lunablog

Mit nem képzel?! – ordított első vevőjére torkaszakadtából Rimapénteki Rimai Péntekh vadonatúj patikájában, amit éppen az imént nyitott meg Rimapéntek főterén.

– Hogyhogy mit képzelek?! – emelte fel a hangját az első vevő. – Talán nem az van kiírva a maga boltjára, hogy patika?!

– De az – mondta Rimapénteki Rimai Péntekh.

– Akkor meg mit ordítozik, ha aszpirint kérek? Hol kérjem, ha nem patikában?

– Az is ki van írva, hogy ki a cégtulajdonos – mondta fölényesen Rimapénteki Rimai Péntekh.

– Mit érdekel engem a cégtulajdonos – háborgott az első vevő –, nekem aszpirin kell, és kész.

– Csak nem képzeli, hogy egy Rimapénteki Rimai Péntekh vacak aszpirineket, fejfájás elleni porokat, lázcsillapítókat, lábizzadásgátlókat és popsikenőcsöket árul?!

– Mi a szöszt árulna mást egy patikában? – mérgelődött az első vevő.

– Embernek fia – mondta kissé lecsillapodva Rimapénteki Rimai Péntekh –, ez nem a test, ez a lélek patikája.

Az első vevő szemében érdeklődés csillant.

– Lelki bajok ellen?

– Igen – mondta Rimapénteki Rimai Péntekh.

Most már teljesen elpárolgott a mérge, szinte kedvesen nézett az első vevőre. Ami az ő esetében elég nagy szó.

– Tisztelt barátom – folytatta kissé ünnepélyesen –, mivel ön az első vevőm, bármit vásárol, ingyen kapja. Válasszon!

– Hogy őszinte legyek – toporgott izgatottan az első vevő –, nem pontosan értem, hogy mire lehet gyógyszert kapni az ön patikájában… bár reménykedem… de reményemet ki sem merem mondani.

– Mondja csak bátran – biztatta Rimapénteki Rimai Péntekh.

– Netalán irigység, gőg, nagyképűség, gyávaság, káröröm, rosszindulat…

Rimapénteki Rimai Péntekh átszellemült arccal bólogatott és folytatta:

– Meg kicsinyesség, kapzsiság, nagyravágyás, álszerénység, alamusziság, lustaság, torkosság, tohonyaság, lelki restség, pénzsóvárság és mindenféle gonoszság, eltévelyedés és átok ellen vannak írjaim, balzsamjaim, cseppjeim és pasztilláim.

– Ez nagyszerű! Uram, bocsásson meg, hogy az imént emeltebb hangot merészeltem megengedni magamnak. Akkor még nem tudhattam, hogy ön egy zseni, az emberiség megmentője. Egyúttal az én megmentőm is. Házsártosság ellen is van gyógyszere?

– Van – mondta gyanakodva Rimapénteki Rimai Péntekh. Az első vevő tapsikolt és ugrándozott örömében.

– Tetszik tudni, van egy házsártos, irigy, lusta és nagyképű feleségem, egy kicsinyes, kapzsi napam, egy torkos, tohonya, pénzsóvár ipam, egy alamuszi ángyikám, egy kárörvendő bácsikám, mindnek kérek, ami jár, ír, balzsam, pasztilla egyre megy, csak használjon.

Rimapénteki Rimai Péntekh vakarta a feje búbját.

– Van egy bökkenő – mondta.

– Engem már semmi meg nem akadályoz, hogy megmentsem a feleségemet, ipamat, napamat, ángyikámat, bácsikámat. Mindenre hajlandó vagyok a gyógyszerekért. Halljam azt a bökkenőt!

– Annyicska csak – mondta Rimapénteki Rimai Péntekh –, hogy a gyógyszert mindenkinek magának kell kérnie a bajára, különben nem használ.

– Úgy érti… – tátotta el a száját az első vevő.

– Úgy – bólintott a mondat végét meg sem várva Rimapénteki Rimai Péntekh.

– Hát azt várhatja – mondta elkeseredetten az első vevő.

– Mit?

– Hogy, mondjuk, a feleségem idejöjjön, és gyógyírt kérjen irigység, lustaság, házsárt és nagykép ellen a saját maga számára.

– Már miért ne történhetne meg?

– Mert azt hiszi magáról, hogy jóindulatú, szerény, szorgalmas. Éppen rólam állítja, hogy irigy, lusta, veszekedős és nagyképű vagyok.

– Szívesen állok rendelkezésére – készségeskedett Rimapénteki Rimai Péntekh –, kérjen csak akármelyik ellen, egy szempillantás alatt meggyógyul.

– Csak nem képzeli, hogy igaz?! Még hogy én irigy?! Még hogy én lusta?! Még hogy én nagyképű?! Nevetséges!

– De veszekedősnek csak veszekedős. Velem is mindjárt veszekedni kezdett, ahogy belépett.

– Én?! Ember, maga veszekedett! Legjobb lenne, ha beszedne valamit veszekedősség ellen a híres gyógyszereiből. Tablettát, írt vagy balzsamot.

– Maga nagyképű fajankó! – ordította el magát Rimapénteki Rimai Péntekh. – Takarodjon innét, mert úgy kivágom, mint a sicc!

Az első vevő sem volt rest, visszaordított. Egy darabig válogatott sértéseket ordítgattak egymásnak, aztán a vevő elunta, nagy dérrel-dúrral becsapta maga után a patikaajtót. Durr!

Hátha mégis igaza van – gondolta Rimapénteki Rimai Péntekh –, és be kellene vennem egy hirtelen harag elleni tablettát. Ugyan – legyintett azonnal –, nem hirtelen harag ez, egyszerűen csak igazságosság. Igazságos vagyok, annyi az egész. Abból meg kár volna kigyógyulni.

Nem is vett be semmilyen tablettát. Leült, várta a vevőket. Jöttek is, de mind másnak akart venni a balzsamokból, írokból, tablettákból. Saját magának egyik sem. Minek, hiszen nekik aztán semmi hibájuk sincs!

Lassan-lassan el is maradoztak a vevők. Nem akadt senki Rimapénteken, aki elismerte volna magáról, hogy nagyképű, rosszindulatú, irigy, kétszínű, kicsinyes, kapzsi, nagyravágyó, álszerény, alamuszi, torkos, tohonya, pénzsóvár, lelki rest. Nem tudom, ha te Rimapénteken laksz, elmentél volna-e Rimapénteki Rimai Péntekh patikájába valamilyen gyógyszerért? Igen? Nem?

Mert így bizony fölkopott az álla szegény csodapatikusnak. Írjai megpenészedtek, balzsamjai megpimpósodtak, tablettái szétporladtak, ő maga meg búvában-bánatában elbujdosott, ma sem tudja senki, hol lakik, mit csinál – hacsak Bab Berci nem. De ő mélyen hallgat felőle.

van úgy  az ember életébe  keresi  bizonyos

értelmet  mért csinálják úgy az embert amit

tesznek utána  úgy van vele hogy siránkoznak

nincsen  ere  dologra  mondjuk  pénz életbe ere

de  neki mondjuk több  pénze  életbe mit 

másnak és amire  kéne nagy ember úgy  van vele

nincsen  arra pénz lenne még kicsit adnék abból

 van  nekem  nem sajnálnám másiktól ,és  nem

azt mondom nincsen meg nem adok olyan dologra

ami fölösleges   mert úgy  van az ember magától

neki legyen  de ami mondjuk jobban rászorulna

nem támogatom csak sajnáltatja magát az nagy

ember  ki  mondja ilyen keveset adni erre dologra

pénzt  ezt osszátok be  pedig nemes célra  menne

ugye az  ember  ilyen célra  menne   valami az

ember   többször át gondolja dolgokat így kéne

nagy ember  amikor  van valami még kicsi kel

akkor  magam pénzéből oda adnék ha  jó célra

folyna nem sajnálná másiktól.

hányszor van úgy az ember könnyen  meg tudják 

az  embert  vezetni  ha az  illető úgy  mondva 

hagyja magát  meg vezetni az ember ilyen is úgy

nagy  ember aki vezeti országot tegnap biztatta

embereket ezt kérdő ívet ki kel tölteni

csatlakozunk  kívül álló néphez ahol  javából  folyik

bizonyos  békétlenség azon  földön  magyar nép

nek nem  szabad  ilyenhez csatlakozón mert ide

nagyon  fontos  béke  legyen itt ezen földön .csak

békével  tudjuk  meg oldani magyar országon

mindet,ezért   nem  szabad meg vezetetni

magukat  ilyennel az   nem jóhoz vezet meg 

vezetetjük magukat  hagynák egyből békétlenség

törni  ide    nem az hiányzik  orrságba béke

hiányzik   innen ahhoz kéne  népnek igazodjon az

legyen földön nem csatlakozni olyanhoz ami úgy

mondva  nem jót szül ki nekünk ki van olyan okos

ember  képes  megy halás  után  mit mondnak

az jó hagyja  magát  meg vezet teje  magát ,de

ilyenbe ne  hallgassunk  meg rosszra  meg

vezetésekre  könnyen baj  lesz belőle ne engedjük

soha meg vezetni semmibe  magunkat .ide

földünkre béke  kel azt  magunknak kel meg

teremteni .hogy  béke  legyen magyar földön .

Veszélyes, minden nap új és új helyzetek elé állító utat választott Ferenc. A közvetlen követőinek is ezt az utat nyitotta meg.

Bámulatos, hogy akkor ezrével mentek Ferenc után. De ő nem tartotta ezt az utat mindenki számára járhatónak. Volt úgy, hogy egy egész község akart utána menni, beszegődni hozzá és Szent Klárához. „Testvérek, maradjatok, mi lesz, ha mindnyájan szerzetesek lesztek? Be kell népesíteni az anyaszentegyházat.” És megalapította a harmadrendet, hogy azért valami módon mindenki követhesse az ő nagyszerű útját, azt az izgalmas viszonyt Isten és őközte. Így az emberek iránti bizalmát is kimutatta: a koldulásával rájuk bízta magát – a jóságukra vagy a rosszaságukra.

Így bontakozott ki aztán Ferencben ez a tipikus „Szent Ferenc-i” szegénység szelleme. Sajátos módon lett az övé az egész világ; kinyílt előtte, megszépült, minden Istenről beszélt neki, és ő közvetlenül mindenen keresztül Istent találhatta meg.

Most a beszédünk második része meglepő kérdés: hát a mi szegénységünk?

Kétségtelen, testvéreim, hogy ebben a problémában Isten és a közénk ékelődő világhoz, anyagi javakhoz, dolgokhoz való viszonyunk nagy kérdés. Kétségtelen, hogy sok út van, sok gyalogút vezet az erdőn keresztül. Az anyagi világhoz való viszony megoldására is sok út van, minden embernek megvan a maga útja.

De szemünk előtt kell tartanunk azt is, hogy az Úr Jézus azért két nagy megoldást elkülönített. Azokat, akiket maga hívott és kiválasztott, hogy hagyd el a házadat, otthonodat, családodat, feleségedet, száz annyit kapsz, gyere velem, gyere, kövess engem, az apostolok útját, azokét, akik teljesen hozzá szegődnek. És ott volt Betániában Lázár, Mária, Márta, akiket meghagyott a maguk jómódjában, elment hozzájuk, vendégük volt; őket más útra tanította.

Mert az is kétségtelen, hogy mindnyájunk számára adva van a nagy föladat, hogy a rendelkezésre álló változatos, hasznos, szép, jó, szükséges dolgok rengetegében mi is megtaláljuk az Istent, és tiszteljük, szeressük, a benső megtérést hozzuk nyilvánosságra. De a kérdés lényege ott van, hogy akár Ferencről van szó, akár apostolokról, akár világiakról, senki sem bírja az életét egészen Isten szolgálatának, dicséretének, tiszteletének szentelni, senki sem bírja a benső megtérést kifelé megvalósítani, ha az anyagi világból valamit bálványoz, ha valamihöz odatapad, ha valami az Isten helyére kerül az életében. Olyan lesz az ilyen ember, mint a pórázon a kutya: ugat, ugat, de nem mehet messzebb, mint ahogy engedi a póráz.

Tehát mindnyájunk számára csak egyetlen út van nyitva. Ha nem követjük a ferenci szegénység megoldását, akkor a harmadrend útját, a lelki szegénység útját válasszuk. Hogy kiküzdjük azt a függetlenséget s szabadságot, amit kíván Isten szolgálata, tisztelete, szeretete. Hogy ne kerüljön Isten az életünkben a második helyre. És ez nagy föladat mindnyájunk számára.

Ezen az úton, kedves jó testvéreim, nekünk is el kell indulnunk, meg kell néznünk magunkat, és ezt a lelki szegénységet, amiről az Úr Jézus is beszél – boldogok a lelki szegények –, ezt meg kell találnunk mindnyájunknak.

Ferenc küldetése az volt és maradt az egész anyaszentegyházban, hogy előtérbe helyezze a gyakorlati szükségességét ennek a szegénység felé kinyíló lelkületnek.

Nagyon érdekes a második vatikáni zsinat lefolyása. Amikor a harmadik világ püspökei azt akarták elérni, hogy az anyaszentegyházban belül is végbemenjen egy ilyen fordulat, a szegénység felé. És ez lesz az anyaszentegyház jövőjének útja: mint egyház is jobban le kell vonnunk a következtetéseket.

De az emberiség útjában is csak ez marad nyitva, ez a megoldás, olyan mérhetetlen az ellentét a gazdag országok és a szegény harmadik világ népei között, olyan tűrhetetlen, hogy ilyen talán még soha nem volt, mióta az emberiség él. És még tűrhetetlenebbé teszi az, hogy ezt a helyzetet tudjuk mindnyájan: a föld legnagyobb javait, a föld színe javát, gazdagságát beleöljük a fegyverkezésbe. Ez pokoli helyzetet teremtett a földön. Tehát a Szent Ferenc-i megoldás, a szegénység, a lelki szegénység még soha nem volt ennyire aktuális, gyakorlati föladat az emberiség előtt, mint most.

Érezzük Szent Ferenc küldetését, ennek a gyakorlati jelentőségét. A mai szentmisénkbe egész szívünkkel vegyük ezt be. Adja meg nekünk a Jóisten, hogy fölismerjük, mit kíván tőlünk a szegénység szelleme; hogy Isten segítsen minket a szegénység szellemével fölszabadulni Isten gyermekévé, a szegényekkel törődő, testvéri emberiség segítse az anyaszentegyházat átalakulni a szegények egyházává.

És segítse az emberiséget, hogy megoldjuk ezt a szörnyű elénk meredő kérdést: a szegény és a gazdag országok ellentétét; hogy lefegyverkezzen az emberiség végre, és elinduljon Szent Ferenc útján.

Jonatán meggörbült testtel és gyenge felfogóképességgel született. Tizenkét éves korában még csak második osztályba járt, és látszólag képtelen volt tanulni.

Tanítónője, Doris Müller gyakran elkeseredett miatta. Jonatán izgett-mozgott a székén, a nyálát folyatta, és röfögő hangokat adott.

Máskor viszont érthetően és tagoltan beszélt, mintha fénysugár hatolt volna át elméjének sötétségén. Doris azonban legtöbbször úgy vélte, hogy nagyon hálátlan dolog Jonatánt tanítani. Egyszer felhívta a fiú szüleit, és megkérte őket, hogy jöjjenek be az iskolába megbeszélésre. Amikor a házaspár csendben leült vele szemben az üres tanteremben, Doris ezt mondta nekik:

– Jonatán valójában egy kisegítő iskolába való. Nem tisztességes eljárás vele szemben, hogy fiatalabb gyerekekkel kell együtt lennie, akiknek nincsenek tanulási problémáik. Hiszen öt évvel idősebb a többi gyereknél!

Försterné halkan sírdogált a zsebkendőjébe, miközben férje beszélt.

– Müller kisasszony – mondta –, nincs ilyen iskola a közelben. Iszonyú sokkot okozna Jonatánnak, ha ki kellene vennünk ebből az iskolából. Tudjuk, hogy ő tényleg szeret itt lenni.

Doris sokáig ült ott, miután a szülők elmentek. Együtt akart érezni Försterékkel. Végül is egyetlen gyermekük gyógyíthatatlan beteg. Viszont nem helyes dolog ebbe az osztályba járatni a gyereket. Tizennyolc másik gyerkőcöt is kellett tanítania, és Jonatán csak zavarólag hatott. Sőt, még olvasni és írni sem fog megtanulni soha. Miért vesztegetne hát időt a további próbálkozásra?

Miközben a helyzeten töprengett, a bűnösség érzése kerítette hatalmába.

– Ó, Istenem – mondta fennhangon –, még én panaszkodom, amikor a problémáim össze sem hasonlíthatóak annak a szegény családnak a gondjaival! Segíts, hogy türelmesebb tudjak lenni Jonatánhoz!

Attól a naptól fogva erősen igyekezett nem észrevenni a Jonatán által kiadott hangokat és a fiú üres tekintetét. Egy napon Jonatán – rossz lábát maga után húzva – odabicegett Doris asztalához.

– Szeretlek, Müller kisasszony – kiáltotta, elég hangosan ahhoz, hogy az egész osztály meghallja. A gyerekek vihogtak, Doris arca pedig elvörösödött. Ezt dadogta:

– Hi-hiszen ez nagyon szép, Jonatán. M-most légy szíves, ülj le a helyedre.

Kitavaszodott, és a gyerekek izgatottan beszélgettek a közelgő húsvétról. Doris elmondta nekik Jézus történetét, majd a kirügyező új élet hangsúlyozására egy-egy nagy műanyag tojást adott a gyerekeknek. Így szólt hozzájuk:

– Vigyétek haza a tojásokat, tegyetek bele valamit, ami az új életet mutatja, és holnap hozzátok őket vissza! Megértettétek?

– Igen, Müller kisasszony – válaszolták lelkesen a gyerekek, Jonatánt kivéve. Ő szándékosan hallgatott, s a szemét egy pillanatra sem vette le a tanítónő arcáról. Még csak a szokásos hangokat sem hallatta.

Megértette vajon, amit a tanárnő Jézus haláláról és feltámadásáról mondott? Megértette a feladatot? Talán fel kellene hívni a szüleit, és el kellene mondani nekik a dolgot.

Aznap este eldugult Doris mosogatója. A tanítónő felhívta a háziurat, és egy óráig várt rá, hogy eljöjjön, és megjavítsa a hibát. Ezután még vásárolnia kellett néhány élelmiszert, ki kellett vasalnia a blúzát, és fel kellett készülnie a másnapi nyelvvizsgájára. Teljesen kiment a fejéből, hogy fel akarta hívni Jonatán szüleit.

Másnap reggel tizenkilenc gyerek jött az iskolába. Nevetgéltek és beszélgettek, miközben elhelyezték a tojásokat a Müller kisasszony asztalán levő hatalmas fonott kosárba. A számtanóra végeztével jött el a tojások felnyitásának ideje.

Az első tojásban Doris egy virágot talált.

– Ó, igen, a virág bizonyára az új élet jele – mondta. – Amikor a növények kibújnak a földből, tudjuk, hogy itt a tavasz.

Egy kislány integetett a kezével az első sorban.

– Müller kisasszony, ez az én tojásom – jelentette ki.

A következő tojás egy műanyag lepkét tartalmazott, ami nagyon hasonlított az igazira. Doris magasra emelte:

– Mindannyian tudjuk, hogy a hernyó átalakul, és gyönyörű lepke lesz belőle. Igen, ez is egy új élet.

A kis Judit büszkén mosolygott, és ezt mondta:

– Müller kisasszony, ez az enyém!

A következőben Doris egy mohás követ talált. Elmagyarázta, hogy a moha is az életet mutatja. Vili szólalt meg a tanterem végében:

– Az apukám segített – mondta büszkén.

Doris felnyitotta a negyedik tojást. Levegő után kapott. A tojás üres volt! Gondolta, hogy ez biztosan Jonatáné, aki természetesen nem értette meg a feladatot. Bárcsak ne felejtette volna el felhívni a fiú szüleit! Nem akarta zavarba hozni a gyereket, ezért csendben félretette a tojást, és egy másikért nyúlt.

Hirtelen megszólalt Jonatán:

– Müller kisasszony, nem fog beszélni a tojásomról?

Doris zavartan válaszolt:

– De Jonatán, a te tojásod üres!

A fiú a tanítónő szemébe nézett, és halkan ezt mondta:

– Igen, de Jézus sírja is üres volt!

Megállt az idő. Amikor ismét meg tudott szólalni, Doris megkérdezte a fiútól:

– Tudod, hogy miért volt üres a sír?

– Ó, igen! – felelte Jonatán. – Jézust megölték, és oda helyezték. Ezután az Atyja feltámasztotta Őt!

Kicsengettek az óráról. Miközben a gyerekek izgatottan kiszaladtak az iskolaudvarra, Doris sírt. A benne levő hidegség teljesen felengedett.

Három hónap múlva Jonatán meghalt. Akik tiszteletüket tették a ravatalozóban, meglepetten láttak tizenkilenc tojást a koporsója tetején, melyek mindegyike üres volt.

---

orvosi ellenőrzés  is amit  másik  orvos elrendel

betegnek nagyon fontos  célból rendeli el annak

betegnek el azt vizsgálatot nálam ez helyzet volt

múlt  csütörtök ön rendeltek vissza ellenőrzésre

ettől  kicsikét  igen  csak  meg ijedve éreztem

magamba  lesz valami gond  ,de  szüleim azért

vigasztaltak  nyugodjak meg szemi féle  gond

nem lesz csak  vizsgálatot  végeznek kardologian

attól nem kel félni  attól  de  meg ijedve .amíg

el nem  jött az idő  amikor  el nem mondák addig

igen  csak  páráztam .akkor nyugodtam kicsit jobb

napom lett  amikor  orvoshoz  bizonyos beteg

szállítót meg  láttam  benne láttam haveromat aki

vinni fog  attól  kezdettől úgy  voltam  meg

nyugodtam hogy  haverom van onnantól nem

lehet  gond  egyből meg nyugodtam .bementem

érzésem amit még mindig  bennem volt az rossz

amit úgy  mondva eljött   bizonyos vizsgálat tenni

pár  alapvető dolgokat súlyom miatt nem lesz

gond meg nyugodtam közölte vérnyomás

gyógyszer mellé  adok másik gyógyszert kel az

neked most ez  akkor van kis ha már gyógyszer kel

azzal meg előzik  nagyobb bajt igaz érzésem volt.

meg nyugodva  mentem haza vizsgálatról hogy

haverommal találkoztam akkor.

Az igazság, melyről itt Jézus szól, mint már mondottuk, az Isten akaratának teljesítése. Ez pedig Jézus tanítványai számára elsősorban a Jézusba vetett hit. Ezért fogják majd őket üldözni. Világosan megmondja ezt Jézus a nyolcadik boldogság hirdetését folytatva: „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket.” (Mt 5,11)

„Az üldözésből mindenkinek kijut, aki buzgón akar élni Krisztus Jézussal egyesülve” (2 Tim 3,12) – mondja Szent Pál. Vajon miért van az, hogy bár a kereszténység a szeretet és a béke vallása, mégis kezdettől fogva napjainkig ellenkezést és üldözést vált ki? Miért gondolták a jeruzsálemiek, hogy meg kell kövezni Istvánt, az első vértanút? A rómaiak, hogy keresztre kell feszíteni Pétert, le kell fejezni Pált? Miért üldözték eszeveszetten háromszáz éven át a védtelen keresztényeket a római császárok, és ugyancsak háromszáz éven át a japán egyeduralkodók? Miért üldözték és nyomták el a kereszténységet minden eszközzel hetven éven át a volt Szovjetunió vezetői, és negyven éven át a többi kelet-közép-európai ország hatalmasai? Miért féltek annyira az ávósok attól, hogy titokban misézik a börtönbe vetett pap? Miért nyomják el még most is a kereszténységet Vietnamban, Észak-Koreában, Kínában? Az üldözők mindenféle okkal hozakodnak elő, de a valódi ok mélyebben rejlik. Az olyan hatalmasok számára, akik korlátlanul akarnak uralkodni az emberek felett, veszedelmesnek tűnik olyasvalaki, aki, mint Jézus, az Istenben gyökerezik, és kész Istenért, hitéért, meggyőződéséért életét is feláldozni. Az ilyen embert nem tudják a hatalmasok tetszésük szerint mozgatni; ezért kell őt eltenni láb alól.

Az üldöztetés nem élvezet. Tapasztalatból tudja ezt annyi magyar pap, szerzetes és világi hívő. És mégis Jézus mondja: „Boldogok vagytok, ha az igazságért és miattam üldöznek.” Az életfogytiglani fegyházra ítélt rab börtönében is van egy ajtó, melyet nem tudnak lezárni az őrök. A halál ajtaja ez, mely az üldözöttet a „mennyek országába”, az Istenhez vezeti.

Japánban, egy Ómura nevű helységben, a 17. században rátalált a rendőrség több, mint háromszáz falusira, akik titokban megőrizték a tiltott keresztény hitet. Minthogy hitüket nem tagadták meg, valamennyit lefejezték, öregeket, fiatalokat, férfiakat, asszonyokat egyaránt. De az üldözők még ezzel sem voltak megelégedve. Mivel azt hallották, hogy a keresztények hisznek a feltámadásban, két egymástól távol fekvő sírgödröt ástak: az egyikbe temették a testeket, a másikba a háromszáz levágott fejet, hogy így „megakadályozzák a feltámadást”. Miket nem talál ki az emberi balgaság! Pedig senki és semmi meg nem akadályozhatja minden élet Urát, hogy boldog életet adjon azoknak, kik érte vállalták a halált.

Ezt a jövendő boldogságot néha megízlelik az üldözöttek e világon is. Égy magyar pap mondta nekem, hogy miután paptársával véresre verték a börtönben, ketten szobájukba térve letérdeltek, és elmondották Mária ujjongó hálaimáját, a „Magnificat”-ot. Égy vietnami pap pedig, akit több, mint tíz évig tartottak börtönben, és éveken át kínoztak, azt írta elöljárójának a börtönből kicsempészett levélben: „Ne tessék miattam aggódni. Én itt a börtönben nagyon- nagyon boldog vagyok.”

. o O o .

„Boldogok, boldogok” – mondja Jézus. Bár egészen mást ajánl Jézus, mint amit e világ szokott ajánlani, jobb Jézusnak hinni, mint e világnak. Mert „elmúlik a világ és annak kívánsága. De aki az Isten akaratát teljesíti, az megmarad örökre

vagyunk úgy  emberek életbe  épen valahova

kéne  menünk  épen oroszhoz   vagyunk és

ugye  olyankor   embernek türelemmel kéne úgy

mondva  sorát  kivárni mit  mondnak neki épen

mi  jen jó hírt  mondanak neki az embernek vagy

épen mondják   neki milyen betegsége  van amikor

azt  meg  mondják neked azt  türelemmel kéne el

viselni várni dolgokra  türelemmel olyan is van

beteget viszik várja aki elviszi de  ő  mondjuk késik

kicsit épen más dolga  van de  az illető  lehet vár

de ő  nem igazán szeret  úgy   mondva 

türelemmel   várni   ami igazából  nagy  gond

életünkbe mindi  életünkbe türelmesnek kéne leni

várni dolgokra ami kel életünkbe .ha épen

várakozunk  dolgokra sokan ugye ilyenkor ideges

nincsen kedve  várni   milyen sokára jön el az idő

pont amire  vár ,de az illető  aki türelmet len várni

fogjon imádkozzon kicsit biztosan több türelme

lesz ha  imádkozik az ember türelemmel kéne leni

egy más felé türelmes életbe sok dolgot életbe

meg oldass türelmes vagy életbe várakozol türelemmel.

jó  idő van alapítványunk egészeges életet él

ilyenkor  jó   időkor  tervezzük külön  féle

kirándulásokat és  meg ismerni környékbeli

helyeket  meg ismerni környékbeli  szép látni

valókat ami nagyon szép dolog  ilyenbe  van rá

lehetőségünk jó időbe  ilyet  meg ismerjünk .aki

emlékszik május  9én pénteken volt  rövid

foglakozás elpakolták edényeket szőttek új szövő

keretet vettünk fel  .Lenke  gombolyítót.  Lenkének  meg ünnepeltük szülinapját .azon

napon  kirándultunk 11órára  Galgahévízre

kirándultunk Nagy Andihoz mentünk  át meg nézni

dolgokat kecske  sajtot  kosztoltunk jól éreztük

magunkat. még jó  idő  volt  nem tartottuk  meg

május 12ei hétfői foglalkozást   helyette  jó  idő

volt csapat  hatvanba  voltunk  kapucinus 

kolostorba kirándultunk ott idegenvezetéssel

vezetek minket  meg néztük kolostor rendet  szép

volt  jól  éreztük  magunkat .már következő 

foglalkozás ,  meg volt  tartva május14ei  szerdai

foglalkozás  bent  .Bagó  Zoli elpakolta edényeket.

jó  időnk volt   kicsit   kis  kertünket  rendeztük .

Szilágyi Erzsike  ,Gabriella  kis keretet rendezték

Jenei Erzsike lecsomózta szőnyeget . Erzsike

almát  pucolt.  Bagó  Zoli  meg  locsolta virágokat

konyhában  krumplis  tésztát  készítetünk nagyon

jó sikerült  el is   fogyott összes .szilágyi Erzsike,

Jenei  Erzsike tálaltak  Bagó   Zoli  Befejezte 

szőnyeget  .  május 14ei foglalkozáson

Jenei tesztvérek ,szilágyi Erzsike ,Lenke,Bagó Zoli

,Gabriella  pedagógus  Juditnak segítetek

foglalkozásba Zséli ANI ,Csörgi Marika .

délbe  mentünk haza.

1fejvöröshagyma1dl olaj1tkőrölt pirospaprika50dkgburgonyasóbors50dkgtészta(fodros vagy kocka)

1. A krumplis tészta elkészítéséhez egy nagyobb serpenyőben a felaprított vöröshagymát forró zsiradékban megpirítjuk, majd a tűzről lehúzva meghintjük pirospaprikával.
2. Hozzáadjuk a megpucolt, apró darabokra vágott burgonyát. Megsózzuk, megborsozzuk, és kb. 0,5 dl vizet öntünk rá, majd a saját levében, fedő alatt, takarékon (néha megkevergetve) puhára pároljuk.
3. Közben a tésztát bő, sós vízben, a csomagoláson látható utasítás szerint kifőzzük és leszűrjük. Amikor megpuhult a krumpli, kissé összetörjük, és összekeverjük a kifőtt tésztával. Szükség szerint megsózzuk, megborsozzuk.

te  aztán tényleg valaki vagy, tudod?
Történjen bármi veled a mindennapok sodrában
ugyanúgy állsz helyeden: megpróbálsz adni, s az
értékeid szerinti legjobb életet élni. Hát maradj olyan
lelkes, mint voltál, s ügyelj a dolgokra, mint eddig.
Minden rendbe jön.

Végigküzdöttél már sok-sok nehéz időt, ugye?
Bizony. Te talpra estél. Talán nem volt leányálom, s
nem is tudtad mindig, mit tegyél. De sikerült kitalálnod,
merre lépj. Különösen, ha sikerült megőrizned
humorod, s nem veszett el mosolyod.

Ha belegondolsz, rájössz magad is, hogy milyen erős
a személyiséged. Vannak emberek, akiknek nincs
mindenre válaszuk, de legalább megpróbálnak
reménykedni és hinni. Az ember látja az utat, bármi
várja is; minden csak attól függ, hogyan áll hozzá. S ha
rád nézek, tényleg… egy varázslatos embert lát

„Semmi sem gyógyít úgy, mint a mosoly és a nevetés. Ha könnyedebb lélekkel éljük a világot, azt mutatja: szívünk a helyén

“A gondolat és az anyag ugyanazon valóság két arca- az energiáé. A különbség csak annyi, hogy a gondolat az energia igen finom formája, nagyon magas frekvencián rezeg, az anyag pedig sűrű és lassú, illetve az energia alacsonyabb rendű formája. Ezért is fogható fel érzékszerveinkk