Categories
Egyéb kategória

kirándulás hatvanba

mai nap   hatvanba  kirándulunk könyvtárba  mai

nap oda tervek szerint havonta  szeretnék

ellátogatni  oda  mindig várnak  minket .szeretünk

ott  lenni az  embert az környezet  mindig fel

dobja  őket  meg ha  az ember látja   tiszta

környezet  meg menyi  rendezettebb  az oda az

ember  szívesen megy  meg egybe  várják  valahol

oda az  ember mindig megy úgy van vele  .tavaly

szeptemberbe  amikor  elindult nálunk a

foglakozás  akkor terveztük el oda menetelt  oda

is fogunk  majd  kézműves  foglalkozásra járni

az óta  próbálunk  meg beszéljük  idő pontot

egymás közt  miikor jó úgy megyünk könyvtárba

mai nap  volt  meg beszélve .oda megyünk mai

nap kézműves  foglakozásra .de előtte bent

kezdünk az alapítványba .mindenki  ott  volt

időbe  neki is  álltunk dolgoknak előtte aki akart

meg kávézott  meg teázott  konyhába  egy

kicsike apró dolgok  mentek Judit ,Kati  Jenei

Erzsike  díszítették  ünnepi tortát nekem 2napal

ezelőtt  volt szülinapon  de  az alapítványba most

tudtuk   meg ünnepelni bent. ezt Tartuk  meg mai

nap  . én ,Gabriella ,Jenei  Atilla   folytattuk

szövésünket  Erzsike  kötött .meg ünnepeltük

tortával  szülinapomat   ,és indultunk kocsikkal

át   hatvanba   könyvtárba ott kézmű

veszekedtünk   fatörzset festetünk ki meg ha

épen  fa  törzs  olyan  volt  meg  vesztettük  és

virágot  formát  tettünk bele  én olyan fa

törzset  találtam ami  ép sündisznó forma én

azt meg  rajzoltuk  rá  ami kelt  sündisznóhoz

végeztünk kézmű  foglalkozással meg

hallgatunk  mesét  ludas  ,Matyiról  

mindenkinek nagyon  tetszet  ez  mese

fél 1kor  indultunk haza  jól  éreztük

magunkat .

Categories
Egyéb kategória

őszi dekoráció

hogy   be  köszöntött mindenűt  ősz így  neki

kezdünk mai  nap  őszi  dekorációt  készíteni

gyorsan neki álltam  még  őszi  dekorációt

készíteni  épen 2abalakra nem volt  őszi

dekoráció ara készítetem őszi  dekorációt abba

segítet  nekem vége felé  Olga néni segítet

őszi  dekorációt  készíteni  fa levelet ragasztottuk

össze  papírból  őszi  színűt  .a dekoráció

készítéssel  meg ablak őszi  dekorációval meg

voltunk  anyagot  válogattuk ki  össze

gombolyítjuk  azokat  Olga  nénivel .pedagógus

Judit  addig  elővettük  tavalyról  meg maradt

őszi  dekorációt  de közbe  meg beszéltük

dolgokat  héten    változás van foglalkozási  rendbe

hétfőn meg   szerdán  meg  csütörtökön  leszünk

kivételesen azon napon  csütörtökön  megyünk

hatvanba könyvtárba előtte egy kicsit  be megyünk

alapítványba  fél10ig ünnepelni fogunk .Edina

őszi  dekorációt válogatta ki Horváth Zoli is

őszi  dekorációt  készítet Jenei  Atilla  őszi

dekorációt válogatta szét Lenke gombolyítót

meg őszi énekeket dallottunk elő énekes

mindig veronika volt Bagó  Zolinak ,Tominak

dolgi voltak azokat  intézte el  .reggel  a

konyhába  elpakolta  edényeket  Jenei Erzsike

konyhába  segítet Katinak Jenei   Erzsike  ,Erzsike

segítetek almás  pite  elkésztésébe  ami  nagyon

jó  sikerült  el is  fogyott  összes .ki  dekoráltuk

minden  ablakunkat őszi dekorációval  meg

ettük  almás  pitét  délbe mentünk haza.

  1. A tésztához a sütőport, a sót és a lisztet összekeverjük, majd a hideg vajjal összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojásokat, a cukrot, a tejfölt és alaposan összegyúrjuk. Legalább fél órára hűtőbe tesszük.
  2. Az almákat megpucoljuk, nagylyukú reszelőn lereszeljük, és kifacsarjuk. Ízesítjük cukorral, fahéjjal és citromlével.
  3. Hűtés után a tésztát 2 részre osztjuk, és lisztezett felületen kinyújtjuk kb. 0,5 cm vastagságúra.
  4. Egy 38×26 cm-es tepsi alját kibéleljük sütőpapírral, erre kerül az első adag kinyújtott tészta, megszurkáljuk egy villával és megszórjuk vékonyan zsemlemorzsával. Erre terítjük szét az almás tölteléket, majd lefedjük a kinyújtott tészta másik felével. A tetejét is megszurkáljuk.
  5. 180 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen kb. 30-40 percig sütjük. Ha kihűlt, porcukorral megszórjuk és kockára vágva tálaljuk.
Categories
Egyéb kategória

a kivételezés

hányszor  van  úgy  az embernél is  van akivel

munka  közbe  kivételeznek ő neki  az illető

kedves   és    jóban tudok neki hízelegni így

az illető aki nem úgy van annál illetőnél de

aki osztja bizonyos dolgot de úgy  van vele

csináld  meg ahogy  én elvárom és szeretném

meg van   azzal mondjuk  egy darabig meg is

felelt neki  egyszer a  nagynak képzelt  ember

mert rá  hagytak dolgokat úgy lenne ő próbálna

még többet   elvárni  biztos  bírja ,de közbe én

be szolok neki  biztos illetőnek akitől elvárja ő

a  ahogy szeretné  ,de    aki  csak  kisebb dolgot

csinálja  úgy van vele  ő jobban dolgozik egybe

az  illető  jobban  oda  van  nagy emberért azért

is  kedvesebb az ember nála  egyszer  milyen

lenne életbe  az illető  mondjuk elmegy ott

van az  ember   nélkül  pedig jó végezte

amit kel .de   aki meg néha  be  segítet  nők

az meg  jobban ott van  nagy emberért mondjuk

ilyenkor  kivételezzék azzal emberel egyből

nem  úgy várja  dolgokat  ahogy szeretné mondjuk

vesznek másik  illetőt  elmondják  dolgokat

amit kel és más hogy  egyből amit  másik illető

tett  az már másik  nem akarja  folytatni ott

rend legyen  ez is kivételezés   másik felé

az ember nem akarja csinálni munkát ahogy

rég tette  elődje  fönöke  úgy van rá hagyja ami

úgy mondva  nem  szép.

Categories
Egyéb kategória

a tervek

amit  múlt  héten  meg beszéltünk tervbe 

ütöttünk  programokat  sikerült idő pontokat

meg  találni   mindenkinek jó , legyen hatvanba

mindig  várnak minket  hétre  sikerült  meg

beszélni  várnak minket hatvanba  a kézműves

foglalkozásra  hírek szerint  most  egy  alátétet

fogunk csinálni  ami egybe  itthon   ki tesszük majd

ablak dísznek .nagyon  sokan jöttünk  össze  mai

nap .meg  beszéltük hétvégét kinek  hogy  telt

kicsit  itt  volt  köztünk Julika  néni  én  nagyon

meg   örültem neki  .múlt  szerdától  bővült  is

az  alapítvány  létszáma  attól naptól ide fog

járni puskás Gabriella anyukája  itt  van majd 

köztünk  mai nap is  ők  is  itt  voltak köztünk

Gabriella  neki állt  Szinezni ,Erzsike  teát főzött

Bagó Zoli  vasalt   Edina  szövést folytatta .

amikor  Edinának segíteni  kelt   akkor Gabriella

anyukája    segítet neki  ,Edina  írást  gyakorolta

Jenei  Atilla  ,Jenei Erzsike nagy szövő kereten

szőtt én is   szőttem meg  anyagot 

gombolyítottam   össze  rendbe legyen .

konyhába  Katinak segítettet rakott  krumpli

elkészítésbe ,Tomi és Jenei Erzsike ,Erzsike

pucolták krumplit ,rakott   krumpli nagyon jó

sikerült  . Gabriella  neki  kezdet  mai nap

első  szőnyege  szövésének mindenbe nagyon

lelkes ami ilyenkor  nagyon fontos  dolgokba.

meg ettük   rakott  krumplit nagyon jó  sikerült

délbe  mentünk haza.

mai  foglakozáson itt voltak Jenei   tesztvérek

Edina  ,Lenke ,Bagó  Zoli ,Tomi ,Erzsike Gabriella

mai foglalkozásba segítettetek pedagógus Juditnak

csörgi Kati ,Julika  néni ,Gabriella  anyukája meg én

segítettem foglakozásba .

  • 1kgkrumpli
  • 6dbtojás
  • 10dkgkolbász
  • 5dl tejföl
  • 2dbtojássárgája
  • 2tkvaj
  • 10dkgbacon
  • rakott krumpli elkészítéséhez a krumplikat 10-15 percre beáztatjuk hideg vízbe, majd alaposan megsikáljuk és leöblítjük. A tojásokat megmossuk.
  • A krumplit annyi hideg vízzel öntjük fel, hogy bőven ellepje. Hozzáadjuk a sót, és a forrástól számított 20 percig, fedő alatt puhára főzzük.
  • A tojásokat sós, hideg vízben feltesszük főni, és a forrástól számított 8 percig főzzük, majd hideg vízbe merítve azonnal lehűtjük. A krumpliról leöntjük a vizet, még melegen meghámozzuk, és hűlni hagyjuk. A kihűlt tojásokat is meghámozzuk, elnegyedeljük vagy felkarikázzuk.
  • A kolbászt meleg vízzel leöblítjük, így könnyen lehúzhatjuk a héját, aztán vékonyan felkarikázzuk. Elkeverjük a tejfölben a tojássárgákat. A sütőt 180 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük.
  • A vajjal kikenünk egy lapos, tűzálló tálat, aljára karikázzuk a krumpli felét, kissé megsózzuk, lazán összekeverjük, és elsimítjuk. Arányosan elosztva a tetejére rendezzük a tojást és a kolbászkarikákat, majd megkenjük a tejföl felével. A maradék krumplit felkarikázzuk, és kissé egymásra csúsztatva a tetejére rendezzük. Egyenletesen bevonjuk a maradék tejföllel, végül a tetejére göndörítjük a szalonnaszeleteket.
  • A sütőben addig sütjük, amíg a tejföl és a szalonna aranybarnára pirul (35-40 perc). Vegyes idénysalátával vagy ecetes savanyúsággal, kovászos uborkával tálaljuk
Categories
Egyéb kategória

a boldogság

Mindenki vágyakozik a boldogságra. Ha valakit megkérdezünk: „Boldog akarsz lenni vagy boldogtalan?”, egész biztosan azt válaszolja: „Boldog!” Ebben egyetért mindenki.

Azonban arra vonatkozólag, hogy miképp lehetünk boldogok, nagyon eltérő az emberek véleménye. Van, aki a jó keresetben, van, aki a vagyongyűjtésben, van, aki a hatalmi állás elnyerésében, van, aki a művészi alkotásban, van, aki a szesz élvezetében, van, aki a nemi gyönyörben, van, aki a sportolásban, van, aki egészsége ápolásában, van, aki a motorozásban, van, aki békés családi életben keresi boldogságát. Mindez örömmel jár ugyan, de vajon elégséges-e az igazi boldogsághoz? Sok ember megtapasztalta már, hogy elúszott a nagy fáradsággal megszerzett vagyon, elveszett a kiharcolt jó állás, csömör lett a gyönyörből, elveszett a nagy gonddal őrzött egészség. Még a kis családi boldogságot is megrontja néha a hűtlenség vagy a halál. Mindenki boldog szeretne lenni, de úgy látszik, hogy nehéz megtalálnia boldogsághoz vezető utat. A földi paradicsomot és minden vágyunk evilági kielégítését ígérgető álbölcsek tanácsainak kudarcát pedig a magunk bőrén tapasztaltuk meg. Így hát kérdezzük meg Jézust: mit tanácsol ő a boldogság elnyerésére.

Jézus tanácsát világosan olvashatjuk a Szentírásban. Híres hegyi beszéde azzal kezdődik, hogy nyolcféle embert boldognak hirdet (Mt 5,3-10). De Jézusnak e szavai megdöbbentőek. Olyanokat mond boldognak, akiket józan ember soha szerencsésnek sem nevezne. Boldogok a szegények, a szomorkodók, az éhezők, az üldözöttek… Ki mondana ilyet? Nem inkább azt mondjuk, hogy boldogok a gazdagok, a vigadozók, a jóllakottak, a hatalmasok? Jézus állításai merőben ellenkeznek minden idők közvéleményével.

Jézus maga is tudta ezt. És ezért fezi hozzá a nyolcféle ember boldogságának meghirdetéséhez annak okát is. Boldogok ezek az emberek, „mert övék a mennyek országa, mert majd megvigasztaltatnak, mert majd övék lesz a föld, mert majd kielégíttetnek, mert majd irgalmat nyernek, mert majd meglátják az Istent, mert övék a mennyek országa.”

Hétféle kifejezést használva okolja meg Jézus a nyolcféle ember boldogságát, de ezen hétféle kifejezés értelme voltaképpen azonos. Jól megértjük ezt, ha figyelembe vesszük a Jézus korabeli izraeliták szóhasználatát. Ők tiszteletből elkerülték azt, hogy gyakran vegyék ajkukra az Isten nevét. Ezért az Isten működésének kifejezésére különböző körülírásokat használtak. Egyik ezek közül a szenvedő igealak. Jézus négyszer használ szenvedő igealakot: „megvigasztaltatnak, kielégíttetnek, megirgalmaztatnak, hívatnak”. Hogy e kifejezések értelmét a mai ember megértse, nem helyes úgy fordítani, ahogy a Szent István Társulat magyar Biblia-kiadása teszi: „megvigasztalják őket, eltelnek vele, nekik is irgalmaznak, hívják őket”; hanem így: „az Isten megvigasztalja őket, az Isten kielégíti őket, az Isten irgalmaz nekik, az Isten saját fiainak hívja őket”. Így már értjük Jézus mondását. Jézus számára az Isten minden. Senki és semmi nem tudja az embert igazán megvigasztalni, kielégíteni, csak az Isten. Senki nem tud a bűnös embernek irgalmazni, csak az Isten. Nincs biztosítva a boldogsága annak, akit valami földi király vagy nábob mond fiának, csak az lesz igazán boldog, akinek az Isten mondja: „Te vagy az én édes fiam.” Ez az Isten országa, mely hozzánk jön; ez az örök élet ígéretének földje, mely megnyílik számunkra. Így jutunk el Isten színelátására, mely örökéletünk és boldogságunk forrása.

Csak az olyan ember lesz képes elfogadni Jézus tanácsát az igazi boldogságról, aki Jézus módjára teljes szívével, teljes lelkével és minden erejével szereti az Istent, és megnyílik Isten felé. Ez nem néhány jámbor léleknek való elgondolás, hanem az ember legmélyebb lényegéből származó igazság. Helyesen mondja Szent Ágoston: „Isten, te tefeléd irányulónak teremtettél minket. Ezért nem lel nyugodalmat szívünk, míg benned meg nem nyugszik.”

Az olyan ember, akinek számára az Isten a legvalódibb valóság, mindennél fontosabbnak fogja tartani az olyan állapotot, mely helyt ad életében az Istennek. Az a nyolc állapot, melyet Jézus boldognak hirdet, éppen ilyesféle állapot. Az ilyen állapotban levő ember szíve nincs teletömve lomokkal, nincs magába zárva, nincs magával eltelve, nincs gőggel pukkadásig felfuvalkodva. Ezért ömlik belé az Isten, és ömlik ő az Istenbe.

Jézus a nyolc boldogsággal saját életmódját írja le. Ő élt szegényként, ő sírt a sírókkal, ő volt szelíd és alázatos szívű, ő éhezett az Atya akaratának teljesítésére, az ő szíve volt átlátszóan tiszta, ő a békesség adója, őt üldözték és ölték meg az isteni igazságért. Szűk és tövises utat járt Jézus, és mégis boldog volt. Volt öröme, melyet senki tőle el nem vehetett, és ezt az örömet szánja nekünk is.

Jézus élre a nyolc boldogságot, és ezért tudta hirdetni is. Aki nem éli azt, annak voltaképpen nincs joga beszélni róla. Tiszta képmutatás, ha egy jólétben dúslakodó ember boldognak hirdeti a szegényeket, azzal a hátsó gondolattal, hogy nyugton maradjanak, és türelmesen viseljék nyomorukat. Nehéz a nyolc boldogságról beszélni, mert a beszélő nagyon is érzi, hogy még távol áll a jézusi életformától. De mégis újra és újra beszélni kell róla, mert itt fejeződik ki Jézus lelkületének lényege, mely még nem keresztények, például Gandhi lelkében is mély visszhangra talál. Ha mi elégtelenségünk tudatában mégis beszélünk a nyolc boldogságról, csak olyan lelkülettel tehetjük, mint Origenész, ki Jézusnak egy hasonló mondásáról szóló beszédében így szólt: „Amikor e szavakat olvasom, megremegek, mert érzem, hogy életemben nem váltottam valóra azokat. Mit tegyek hát? Titkoljam el Jézusnak szavait? Ha ezt tenném, kétszeres bűnt követnék el. Így hát inkább meghirdetem nektek Jézus szavát, és egyben őszintén megvallom, hogy még távol állok annak követésétől.” Ilyen lelkülettel fűzzünk hát néhány gondolatot a Jézus által hirdetett nyolc boldogsághoz.

Categories
Egyéb kategória

a meg bocsátás

embernek igenis  meg kel bocsátani amit

ellenük vétkezet. egyik  illető  van úgy ép

mond   neked  valamit  ami épen  nem  est

jól mondjuk  te  neked  akkor  is  úgy mondva

meg kel  bocsátani túl kel lépni  azon amivel

téged úgy  mondva  meg bántott és olyankor

az  ember  amikor  meg bántják őt  legtöbbször

ott  hagyja  azt  illetőt  úgy  van vele  ő már vele

úgy  mondva  nincsen mit  tárgyalni úgy van vele

telnek ez  bizonyos idők és  illtető  aki  beszólt

másiknak   fájdalmat  okozott  nem  jött rá  eddig

mért  nem   akar   velem az illető  velem tárgyalni

és  kis  idő elteltével   rá jött  az illető   meg

bántotta  és  elnézést kel  kérni tőle meg kel

bocsátani  annak  illetőnek  olyan van életünkbe

igazat  mondunk  valakiről  ép annak illetőnek

úgy mondva  nem  est jól ,de  te  elnézést

kértél  ő  egy   darabig haragot tartott szívébe

de  beszélt  azzal illetővel épen  nem igazán  volt

szíve csücske   másik embernek .de meg volt

bocsátva neki  de  igaziságért néha  meg kel

szenvedni .de mindig meg kel  bocsátanunk ha

fájdalmat okozunk másiknak  ,én is  mondtam

egy igazságot valakiről  és  az  meg úgy mondva

fájt neki  közölte még ne is  hívjam öt meg ne is

keresem de durvább   kifejezettbe ,de te úgy 

voltam  fogtam  elnézést kértem pedig semmi

olyan  bántó  nem volt  ő meg sértődött úgy

volt  vele de  meg bocsátottam de úgy  vagyok

vele nincsen olyan tárgyalni  valóm kerülöm

őt  .de  nem haragszok rá .

Categories
Egyéb kategória

ami idő járás függő

sok sor  van az életünkbe eltervezünk  valamit

az ember  de  van úgy hogy idő járás  függő és

olyankor  az ember   ha valami idő járás  függő

és  ép  olyan  nem jó  idő van  kénytelen az

ember módosítani akkor tervén ami  idő járás

függő  sok ember  úgy  van  ha épen jó programot

tud  megnézi épen milyen idő  van úgy tervezi

el azt  programot ,mi  is  szeretünk volna  mai

nap pesten lett  volna 3napos program ,de csak

mai napra mentünk  volna mert ma voltak  ott

nem  adom fel  együttes ezt  érdekelte  pár

ifjoncot de  mondták hogy mai napon nem jó

időt  mondtak úgy voltunk nem megyünk el mert

semmi féle  fedet  rész  nincsen ott azon helyen

ahol  rendezvény lett volna  úgy  voltunk nem jó

időt   mondanak kénytelenek voltunk le  mondani

erről  nem adom fel együttes programjáról mert

nem  szeretünk volna  meg ázni  ma  bent voltunk

foglalkozáson  most  kicsit  sokkal kevesebben

voltunk  de most  volt idő kicsit beszélgetem

pedagógussal  terveztük még  programokat .

nagyon  szeretünk hatvanba  járni könyvtárba

menni vártak  minket ott  azt  épen azt  terveztük

mikor  fogadnak  minket jövő hét csütörtökön

épen várnak   minket  kézműves foglakozásra ,volt

még tervünk  sokszor köztünk volt böbi  néni óvó

pedagógus és  nagyon jó ötletei voltak  mindig

azt  meg hívtunk jöjjön majd kéz műves

foglalkozást   tartani  és  még nem  írt vissza

mikor  tud el jönni hozzánk kézműves foglakozást

tartani .meg néztük  Tisza  filmet ,Tomi folytatta

Horgolást ,én  neki álltam szőni ,Lenke szőtt  egy

kicsit  meg gombolyítót .Edina  elkezdet  szőni

meg   írást  gyakorlott .Horváth Zoli ,meg én

Sét  bomlott anyagot tekertük össze .Katinak

 Erzsike  segítet  konyhába a lebbencs leves

elkészítésében ami  nagyon jó sikerült el is

fogyott  összes  jól éreztük magunkat délbe

mentünk haza

Elkészítés

  1. A zöldségeket és a szalonnát előkészítjük, kockákra vágjuk.
  2. Előveszünk egy nagy lábast, amiben a levest is fogjuk főzni, és lepirítjuk a szalonnát.
  3. A megpirult szalonnát egy szűrő segítségével kiemeljük a lábasból, majd a kisült zsírjában a felaprított hagymát üvegesre pároljuk.
  4. Jöhet a csuszatészta, amit egy picit megpirítunk a hagymán.
  5. Hozzáadjuk a fűszereket, óvatosan megkavargatjuk, és felöntjük kb. 2 dl vízzel. Egy rövid ideig hagyjuk az alapot párolódni.
  6. A felkockázott burgonyát hozzáadjuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje a burgonyát.
  7. Amennyiben szükséges, utóízesítünk.
  8. Ha a burgonya és a tészta is megpuhult, petrezselyemmel és a lepirított szalonnával megszórva tálaljuk!
Categories
Egyéb kategória

a fél kóma embernél

van úgy az ember életébe  este ő  eltervezi azt

agyába ő  meg szeretne úgy  mondva  nézni azt

műsort  őt  azt  nagyon érdekli úgy van vele hozzá

áll  nem sokára  itt  van   az műsor  amit ő meg

akar nézni   úgy  van vele de  előtte úgy  van  épen

nincsen  semmi  úgy  voltam vele  pár  percig amíg

nem kezdődik  el bizonyos  műsor  addig csöndet

lesz nálam  úgy  voltam  vele  lámpámat úgy hagyom

még  nem megyek  aludni még  mert ugye kezdődött

volna bizonyos műsorom eltelt  bizonyos 10perc de

még  akkor bóbiskoltam  de  nézni akarom telt  egy

pár perc de  mindjárt  kezd ez  egy negyed órával

előtte voltunk  mondom nézem dolgot  eltelt 5perc

magam szerint  és  nem is   voltam  magamnál jó

eltelik egy  félóra  meg riadok be kapcsoltam tévét

ép szünet volt  annak műsornak reklám  anyám jön

ki menyire   tetszik  az amit mi  néztünk volna ők

látták  én  meg  utolsó  előtti kockát láttam 

reklám  ellőt  mondja anyu  én nem  igazán tudtam

semmit hozzá fűzni  úgy mentem ki anyuhoz  beszélni

egy 2sót  magamon kívül  voltam fél komába olyankor

az  ember  nem igazán tud  dolgokról ilyen estbe

tudja  van az  ember csak ilyenkor illető lehet hogy

még nagyon fáradt  de éppen  az kis  idő is jó ,est

pihenésbe.

Categories
Egyéb kategória

a tervek

héten elkezdődtek a foglalkozások ép  hogy elkezdtük

a foglakozásokat már közbe  terveztük el milyen

programok  várnak  minket  az  első tervünk az  volt

még  nem igazán  tisztáztuk le  dolgot szeptember28

án  szombatra  terveztünk bogrács partit meg hívnák

Tápióbicskei  alapítványt köztünk legyenek egy  kicsit

az terv még mindig nincsen le tisztázva ez  nap .de

ma  már  ép  hogy  meg érkezünk beszélgetni  kezdtük

dolgokat  először  pedagógus Judit ,Horváthné Zoli

anyukája  fel  raktuk függönyt meg jött  mindenki meg

beszéltük  találtak érdekes programokat neten és 

amikor  beszéltük pár embert érdekelte az  ifjoncokat

péntek, szombat  ,vasárnap pesten lenne  3napos

program   nem  adom fel együttes is ott lesz az meg

ők sérültekkel foglalkozik minket is érint  és

szeretnének   eljutni  le fixálták  dolgot  fedet e  az

rész  ahol van ez rendezvény épen azon napon  nagy

esőt mondnak .így attól függ megyünk e páran

elszeretnék  menni arra  pesti programra ,meg

holnap  este  lenne Vácon mozizás, de  az se

Tudtuk meg beszélni később tisztázzuk le  mai nap

menyien tudunk elmenni  oda kocsikkal mennék oda.

mai nappal  bővült  is  csapattunk még ma volt

először Gabi meg nézte mit  csinálunk körbe nézet

köztünk neki állt anyagot  vágni nagyon jó érezte

magát  Gabi   anyukája  itt  köztünk volt .máskor

jönni  fognak , Bagó  Zoli  függönyt vasalta ki ,

veronika viccelődöt ,Jenei  Attila  tesztvére szőttek

Tomi   horgolt  Horváth Zoli  legyen ön is milliomos

játékon  játszottunk  Olga  néni  folytatta madár

odú  készítést papírból Katinak segítet Erzsike

konyhába  segíteni   én ott voltam konyhába segítetem.

palacsintát  készítetünk .Lenke   töltötte  palacsintát

nagyon jó  sikerült .meg néztünk filmet .meg

ebédeltünk   délbe  mentünk haza .mai foglalkozáson

részt vettek  jeni   tesztvérek  ,Tomi , Lenke ,Gabi

Gabi anyukája  ,Horváth  Zoli ,Bagó Zoli ,Erzsike,

veronika .

foglakozásba  segítetek  pedagógus Judit ,Kati

Olga  néni  én segítettünk foglakozásba.

Categories
Egyéb kategória

a rossz terméset

van olyan embernek úgy mondva rossz természete

van  és  az illető  akinek úgy mondva rossz

természete  van   és az  illető mondjuk neki  áll

úgy  mondva  képes  mindenért  úgy  mondva

szólni  azért  is  mondjuk  ha te  épen  jó zene

megy és olyankor  az  ember aki azt  zenét  úgy

mondva nagyon  szereti  képes jól érezni  magát

is egy kicsit  fel veszi hangerőt  úgy mondva ő

egy  kicsit  jól érezze  magát  az illető 1inek

illetőnek aki zenét csinálja  másiknak tetszik  az

amit az  illető zenét  játszik kicsit  nagyobb hangon

nem szól  érte  aki meg úgy  mondva  milyen

hangulata van  ha  olyanja  van  akkor  kicsi 

nagyobb  hangért  bele köt az  illetőbe annak

illetőnek  igen  csak   rossz  természete  van és

amikor  meg mondják neki dolgot  játssza  nagy

embert  ő neki  igaza  van .csak  amikor  ő neki

úgy mondva neki szólna úgy  valamit ahogy

másiknak  nem  tetszene képes  másik lenyelni

és  nem  szol  azért  dologért így látszik annak

illetőnek több  esse  volt nem  szolt  azért a

csepp ügyért mert  ha egy családba lenne nem

kéne ilyen  dologért  szólni ez látszik annak

illetőnek jó  hangulata és  nem kötök bele mért

hangos  az hagy múlasson ha  szólna érte

egyből  az illető olyan kötekedős  másik meg

kénytelen elfogadni azt természet amilyen az

illető  amikor  az illető  mondjuk  bele kötött

másikba  nem vette  észre  meg bántotta kis

idő után vette  észre  nem beszélnek vele tán

meg  bántottalak nem csak  azért ami ért  ő

bele kötött dologba  nem est   jó de mi  rá

hagytuk  volt  esünk e  ügybe .