lunablog

Ott voltam már a Világ őskezdetén. Még el sem kezdődtek a századok, már megszülettem Isten kezéből, – pirinyó pont voltam, de arra szántan, hogy egyre ebbé váljak az idők során, munkatársa legyek isten művének.

A Világban egyesülve és termékenyülve jön létre minden – találkoznak, egyesülnek az egymást kereső elemek, kettő-kettő egymásba olvad és megszületik egy harmadik.

Engem Isten lehelt az ős-Sokféleségbe, sűrítő és központosító erőként.

Én vagyok a létezők összekötője, – illat vagyok, mely hajtja őket, hogy egymás felé fussanak; szabadon, szenvedélyesen sodrom őket egymás felé, egyesülésük útjain.

Én mozgatok és rendezek egybe mindent.

Én vagyok a Világba lehelt szépség, hogy szerveződni késztessem a Mindenséget, – Eszmény vagyok a Világ fölött hogy emelhessem fölfelé magasba.

Én vagyok a Női, a lényeges erő.^[3]

Kezdetben csak hullámzó pára voltam, alig-tudatos vonzódásba rejtve, laza és még gyönge mágnességnek alján, hogy a pólus felé indítsak mindent.

Pedig már léteztem akkor is! –

A kozmikus szubsztancia szintjein, melyek szer Világ ígéretét hordják születő fodraikban, árjaik ölén már rajzolni kezdték arcom első vonásait.

Még félig alvó; de valóban létező Lélekként kavartam az őseredeti, csaknem alaktalan Masszába, s mágneses vonzási körömbe futott az őstömeg; – még az atomokba, ezekbe a parányi mélységekbe is homályos, de konok és nyugtalan vágyat loptam, hogy lépjenek ki semmit sem érő magányukból, s valami rajtuk kívülihez kötődjenek.

Így szilárdultak a Világ alapjai. Én voltam kötőcementjük.

Mert még a legparányibb monádka moccanása is – ha valóban aktív központot alkot – annak a szemernyi szerelemnek enged, amely felém vonzza, – az egyetemes Nőihez.^[4]

Pirkadt az Élet, – már olyan létezőkben kezdtem testet ölteni, melyeknek hivatása lett, hogy maguk módján tükrözzék arcomat…

Fokról-fokra váltam egyénivé.

Először csak ködös árny voltam én, tovafutón, mintha haboztam volna, hogy fogható formát öltsek a dolgok szíve mélyén…

– de amint a lelkek már gazdagabb, mélyebb, lelkibb egyesülésre lettek képesek, én is többféle formát öltöttem magamra.

Így lassan-lassan titokban alakult az élettárs és az anya típusa…

Az átalakulások során nem dobtam el az alsóbbrendű vonzások egyikét sem, amelyek felvillantak születésem egymást követő állomásain, ahogy az olajfa is mélyíti törzse bensejét minden új tavasszal.

Csak egybefogtam ős-vonzásokat és rendeztem őket, hogy növekvő tudatot hordjanak, így aztán – amint az élőlények tökéletesedtek a Földön – vágyaik egymásra gyűrűző zónáiban mindenütt én vetettem mag lábamat: körről-körre, de mindig megelőzve növésüket, – így lettem boldogságuk, mely nekik megfelelt.

Nézzétek, micsoda óriási vibrálás fut végig a horizont egyik végétől a másikig, városokon, erdőkön át.

Tekintsetek végig az Életen, föntről lefelé: ahogy nyüzsögnek az emberek és bennük erjed a Világ, – figyeljetek a madarak dalára és; tollaik szivárványára, eszeveszetten zsongnak a rovarok, – új és új virágok tárják szét kelyhüket, szívós szorgalommal dolgoznak a sejtek, – s a csirák szüntelen vajúdva szülnek…

Én vagyok az egyetlen fénysugár, ahol mindez fakad és amelynek ölén vibrál minden.

Az Ember, a Természet szintézise, sok mindent csinál a szívében égő tűzzel: magasra fokozza Erőit, fut a Dicsőség után, Szépséget alkot, a Tudománynak szenteli életéi. S mégis sokszor nem számol azzal, hogy a sokféle forma mélyén mindig ugyanaz a szenvedély dobog, – tisztultan, átformáltan, de folyton élőn, – a Női vonzás.^[5]

Az Életben kezdtem feltárni énemet

De először az Ember ismert fel engem: abban a pezsgő zavarban, amibe jelenlétem vetette őt. Ha a férfi szeret egy nőt, kezdetben azt hiszi, hogy szerelme csak hozzá hasonló személyre irányul, akit átölel hatalmával és akivel szabadon társul.

Jól látja, hogy arcomat fény borítja el, őrá is átfut a sugárzás, érzelmi mozgásba hozza szívét és ragyogni kezd tőle mindes dolog.

De lényem sugárzó fényét csak saját elbűvölt szelleme egyéni fokának véli, vagy egyszerűen azt hiszi, hogy szépségem tükröződik a Természet ezer kis ékkövén.

Ám nemsokára ámulva tapasztalja azt a heves nagy erőt, mely benne tör fel, amint közelebb megyek; s remeg, ha felismeri, hogy velem csak úgy egyesülhet, hogy ő is feltétlenül a teremtés egyetemes művének szolgája lesz.

Azt vélte: élettársat talált maga mellett. De már látja, hogy bennem a titkos nagy Erőt érinti meg, a fátyolarcú Rejtőzködőt, aki most így jön feléje, hogy magával ragadja,

Aki már rám talált, az ott áll minden dolognak kapujában. Nemcsak az ember saját érzelmi életén át, de a magam természete fizikai kapcsával is, folytatódom a Világ lelkében, – vagy méginkább: én vagyok az egyetemes jelenlét mágneses vonzása, s a számtalan mosoly.^[6]

Kapu vagyok a teremtés teljes szívéhez, – a Földnek Kapuja, a nagy Beavatás… Aki engem ölel, átadja magát nekem és a Világmindenség foglya tesz

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Istentől talán a legfontosabb útravalóul ezt a feladatot kaptuk: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!”

A mondatnak mindkét része ugyanolyan hangsúlyos, ugyanolyan fontos. Ha csak magamat szeretném, önző ember volnék, nem kapcsolódnék bele Isten szeretetének körforgásába. Ha viszont csak másokat akarnék szeretni, nem tudnám sokáig fenntartani saját egyensúlyomat. Isten nem azt kéri, hogy szeresd jobban felebarátodat, mint magadat. „Csak” annyit kér, hogy ugyanannyira szeresd. Ha kérésének minden ember eleget tudna tenni, megvalósulhatna itt a földön Isten szeretet-országa.

Azzal – úgy gondolom – elég sokat foglalkoztunk már, hogy mit jelent a másikat szeretni, mit jelent a másikat észrevenni, igényeit, szükségleteit tekintetbe venni. De talán nem bántok meg senkit, ha kimondom: ennek ellenére a legtöbbünknek máig gondot jelent, hogy önzetlenül, napról-napra adjunk szeretetet, figyelmet, megértést felebarátainknak. Gyakran hívjuk segítségül a hétköznapok Szentlelkét, hogy amikor nem látja senki, akkor is kedvesek és szeretőek tudjunk lenni a hozzánk közel állókkal, akikkel nap mint nap sokat kell foglalkoznunk.

Miért van ez így?

Azt gondolom, azért, mert kevésbé tartjuk hangsúlyosnak az én-szeretetet. Az én-szeretettel valahogy mindig hadilábon állunk. A mai világ leginkább önmagunk kényeztetésére, üres szeretet-tankjaink pótszerekkel, pótcselekvésekkel való feltöltésére buzdít. Ebben a környezetben elég nehezen valósítható meg a helyes Cinszeretet. Mivel nem akarunk az önzés és az önkényeztetés csapdájába esni, esetleg mások szemében önimádóknak tűnni, inkább háttérbe szorítjuk az én-szeretet gondolatát.

Pedig feladatunknak ez is része, úgyhogy foglalkoznunk kell vele. Foglalkoznunk kell magunkkal is! Szeretnünk kell magunkat is!

Ismételjük meg újra az útravalót! „Szeresd felebarátodat, MINT tenmagadat!” Mit is jelent ez pontosan? Ha nem szereted magad eléggé – és elég jól –, akkor mást sem tudsz igazán szeretni!

De hogyan tudom helyesen szeretni önmagamat? A majomszeretet, a felelőtlen, pótszeres önkényeztetés sehová sem vezet. Akkor tudom magamat helyesen szeretni, ha ismerem magamat, tudom, ki vagyok én. Tudom, hogy ki az az egyedüli és megismételhetetlen lény, akivé Isten teremtett. Ezért gondolom azt, hogy világbeli ténykedésünknek kulcsfontosságú alapja az önismeret.

Énképünket – azaz, hogy milyennek látjuk magunkat – önismeretünk határozza meg. Ha ezt az önmagunkról alkotott képet elfogadjuk, és szeretni is megtanuljuk, akkor eljutunk az önbecsülésig, az én-szeretetig. Az önbecsülést nem szabad összetéveszteni az önbizalommal. Az önbecsülés azáltal több az önbizalomnál, hogy önmagunk értékeinek, értékességének meglátásán túl tartalmazza hiányosságaink ismeretét is. Azokkal együtt fogadjuk el teljes lényünket.

Ha valakinek nagy az önbizalma, még egyáltalán nem biztos, hogy helyes az önbecsülése, önmaga értékelése is. Sőt! Valószínű, hogy a túlzott önbizalom mögött – általában tudattalanul – ott lapul az, hogy az illető nem tudja elfogadni gyengeségeit, hibáit. Éppen ezért nem is akarja látni azokat, nem akar tudomást venni énjének esendő részéről. Viszont a túl gyenge önbizalom is azt mutatja, hogy nem jutottunk el a helyes önbecsülésig: még nem tudjuk meglátni önmagunkban az értékeket, lehetőségeket. Jó és kiegyensúlyozott működésünkhöz viszont szert kell tennünk az önbecsülésre, és ennek következményeként kialakul helyes önbizalmunk.

Önbecsülésünk befolyásolja magabiztosságunkat és önérvényesítő képességünket, vagyis azt a módot, ahogyan másokkal viselkedünk. Sokan talán visszariadnak, amikor a mai világban oly gyakran használt, divatos kifelezést hallják: önérvényesítés. Mit is értünk ezen?

Tévesen azt gondolhatnánk, hogy az önérvényesítés erőszakos, törtető, másuk érdekeit sárba tipró cselekedet. Pedig korántsem az. Önérvényesítő képességünk is gyerekkorunkban alakul ki, ha pedig nem, később is megtanulhatjuk kifejleszteni magunkban. Életben maradásunk elengedhetetlen feltétele. Ez a tulajdonság teszi lehetővé, hogy kifejezésre juttassuk szükségleteinket, vágyainkat, igényeinket. Az önérvényesítés képessége arra adatott, hogy nyíltan környezetünk, embertársaink tudtára hozhassuk, mit szeretnénk éppen, mire van szükségünk, mik a vágyaink. Ha nem vállalom nyíltan a szükségleteimet, nagy valószínűséggel akkor is érvényt akarok szerezni nekik, csak lehet, hogy ezt a másikat bántva fogom megtenni. Önérvényesítő képességünk helyes használatával lehetőségünk van arra, hogy a másik sárba tiprása, megalázása nélkül szerezzünk érvényt érdekeinknek.

Itt térek vissza egy gondolat erejéig ahhoz, hogy miért is olyan nehéz néha elviselni szeretteinket, azokat, akik közel állnak hozzánk. Hadd idézzem egy kedves barátom gondolatát: „Amikor már nagyon nehezen viselem a családom jelenlétét, úgy érzem, túl sok tükör szaladgál körülöttem a lakásban.” Ez a tükör-hasonlat nagyon találóan fejezi ki azt, hogy önmagunk kivetülése a másik emberen tükröződik.

Mi az oka, hogy némely ember szimpatikus számunkra, néhányan meg ellenszenvesek?

Amilyen viszonyban vagyunk önmagunkkal, tulajdonságainkkal, olyan érzésekkel viszonyulunk a másik emberben észrevett hasonló tulajdonságokhoz. Ezek a tulajdonságok lehetnek pozitívak vagy negatívak, és a hasonlóság lehet szembetűnő vagy éppen rejtett is. Kicsit egyszerűbben megfogalmazva: ha „OK vagyok” magammal, nagyobb eséllyel „OK lesz” számomra a másik ember is, „OK leszek” a világgal.

Az önismeret tehát ilyen szoros összefüggésben van azzal, hogy miképpen állunk a világhoz, embertársainkhoz. (Tehát még egyszer: önismeretünktől függ az önbecsülésünk, önbecsülésünk hat önérvényesítő képességünkre, önérvényesítő képességünk pedig a világhoz való viszonyunkat határozza meg.)

Önmagunk megismerése nemcsak ezért létfontosságú. Találkozásom az énemmel ráébreszt arra, hogy én vagyok felelős az életemért. Jövőm, boldogságom, életem –jó értelemben vett – sikeressége saját magamon múlik. Persze csak akkor, ha tisztában vagyok magammal. Értékeimmel, hibáimmal, lehetőségeimmel és korlátaimmal együtt. Az énkép ugyanis nemcsak azt tartalmazza, „ami vagyok”, hanem azt is, „ami lenni akarok, ami lehetnék”. Meglévő, ismert értékeimen és gyengeségeimen túl a lehetőségeimet és korlátaimat is magában foglalja.

Az önismeret tehát nem azt jelenti: „Ilyen vagyok és kész, nem tudok megváltozni.” Hiszen ahogy az élet, úgy mi is állandóan változunk, változhatunk. Tanulhatunk és fejlődhetünk, ha tudjuk, milyen lehetőségek rejtőznek bennünk. Csak akkor nem merevedünk bele a magunkról alkotott képbe, ha hiszünk magunkban, és adunk esélyt a változásnak. Ha elfogadjuk, hogy énünknek nemcsak értékei és hibái, hanem ezeken túlmutató lehetőségei és korlátai is vannak.

Hadd éljek egy hasonlattal. Ahogy nekünk, úgy az almafának is vannak jobb és gyengébb tulajdonságai. Ezek annak alapján alakultak ki, hogy hogyan szaporították, milyen talajba ültették, beoltották-e, mennyi esőt és napsütést kapott, voltak-e kártevők rajta, permetezték-e valamivel? Mindezek szerepet játszottak abban, hogy ez a bizonyos almafa most ilyen. De az almafa több a múltjánál és a jelenénél, több a rá ható dolgok összességénél. Benne van az alma termésének lehetősége is. A gondozástól függ, hogy milyen almákat fog teremni, és mikor. Tudnunk kell azonban azt, hogy az almafától nem várhatunk körtét!

Keressük azt, ami bennünk értékes, fedezzük fel, miben vagyunk tehetségesek, mi az, amit szívesen és jól csinálunk. Ne gyengéinket ostorozzuk! Gyengéinknek felismerése csak azért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, miben lehet fejlődnünk. Korlátainkat pedig tartsuk tiszteletben, akárcsak mások korlátait. Ne várjunk magunktól lehetetlent. A nem reális elvárásoknak úgysem tudunk megfelelni, és csak önbecsülésünk romlik tőlük.

És ne hasonlítgassuk össze magunkat másokkal sem. Akár pozitív, akár negatív az összehasonlítás eredménye, mindenképpen ártalmas. Ha negatív, önbecsülésünk látja kárát. Ha pozitív, hajlamosak leszünk lenézni, lekezelni másokat, és csökken motivációnk az önfejlesztésre, önmagunk jobbítására. Éppen ezért mindig csak tegnapi önmagunkkal álljunk versenyben, eredményeinket önmagunkhoz mérjük.

Ezzel eljutottunk odáig, hogy nemcsak arra van szükség, hogy ismerjük, hanem arra is, hogy elfogadjuk, vállaljuk önmagunkat. Bátran fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Ha vállaljuk tökéletlenségünket, másoknak is könnyebben elnézzük eme tulajdonságát. Minél sikeresebbek vagyunk az elfogadásban, minél inkább harmóniában élünk majd önmagunkkal, annál sikeresebbek leszünk önmagunk átalakításában, lehetőségeink megvalósításában is – mert az elfogadás nem egyenlő a belenyugvással, de nélkülözhetetlen a továbblépéshez, a fejlődéshez.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

sok ember úgy van életbe minden erejéből ami

úgy  mondva ki telik és  úgy  mondva  meg küzd

azért  munka ért örüljön neki annak meg hozott

gyümölcsért azt  munkát  úgy  el tudtam végezni

abból tudtam otthonra venni magamnak valamit

az engem  ki fog  meg mást is  ki fog szolgálni ha

az  valami úgy  mondva meg van becsülve életbe

az  nagyon  is  fontos az ami életünkbe valaki úgy

mondva meg becsülte  máshoz   kerül ő  neki úgy

mondva becsülje  meg azt  valamit ,milyen lenne

életbe  valaki meg vesz valamit másik tudja sokáig

ki fog   tartani  az mosogató  ha  úgy mondva ha

az meg van  becsülve úgy  volt  egyszer egyik

ember  úgy van  vele  magán úgy  mondva  nem is

igazán veszi észre  rajta   milyen hibája van  csak

család tag   veszi észre  más dologért ami úgy

mondva   meg küzd és úgy mondva meg is becsüli

azt  hogy sokáig  eltartson az valami neki úgy

mondva  figyelik rá ne törtéjen semmi vele egyszer

egyik ember  aki éli életét kényelmest úgy mondva

ő igazán  semmivel  nem is foglalkozik de  ezt

magán   úgy mondva  nem veszi észre  ezt nagy

hibát  rajta  magán észre ami  nagy baj életbe,és

másik oda  szólna ez hibád nem  foglakozol

semmivel  nem érdekled ha épen van valami

életbe könnyítésre valami  ara figyel nem érdekli

úgy van  majd meg csináltja .nem így kéne hozzá

állni dolgokhoz  ami életbe  igenis meg kéne úgy

mondva becsülni mindennel foglakozni ,kéne így

másik ember okozok kellemetlenséget ilyennel

ha  nem foglalkozok dolgokkal ,és baj van szak

ember meg jön meg nézni egyből meg lesz a

véleménye róla  és  ismeri másik embert meg

tudja hírt  mi is baj szegény ember égni fog

szégyenedtől az ember  semmire nem figyelt

nem érdekelte  semmi ami igazán nagy baj ,

igenis figyeljünk dolgokra ne  az legyen az

emberbe ő nem érdekli semmi .ez nagy baj

ember természetbe ez nem jóhoz vezet .másik

ember fogja  meg inni annak levét az illető

szemivel nem foglakozott életbe szemivel.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

milyen fontos  másikat szeresük az életbe,nem

csak  rá  mondom arra  illetőre szeretem ,de úgy

mondva  tettekre igazán  nem  is  tudom  úgy

mondva  ki mutattatni  másik   felé azt embert

menyire szeretem csak úgy  vagyok  vele életbe

csendbe  elvagyok vele meg adok  amit  úgy

mondva  amit  szeretne  másik  embernek amit

szeretne  ez  is  szeretetnek mondám életbe. ha

másikat   szereti  egyértelmű életbe annak

emberemnek  nem  okozok úgy mondva

fájdalmat  neki ,és nem okozok  rosszat ,lehet így

másiknak  rosszat  okozok ,de ilyenkor ember aki

fájdalmat kapott életbe látja az illető meg ismerte

azt  embert egyből  meg  ingott bele vettet  

szerettet amit  ő érzet  másikba rosszat tett ,de

ki békülnek  életbe  úgy  fogja szeretni azt

ember társát  hogy kel . mert aki úgy ,mondva

igazából szereti azt ember meg nyilvánítom felé

azt  szeret  érezze  őt menyire szeretem az milyen

szeretet jöhet mondjuk oda  tévézni meg  látja

azt embert egyből elhúzza saját ,ilyenkor lehet

látni  azon emberen az neki nem tetszik oda bejön

arra helyre tévézni itt  hol van az bizonyos szeret

másik  ember felé gyakorolni kéne minden

embernek

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

hány ember úgy életbe  örül úgy  mondva életbe

eltelik  egy  bizonyos  kis idő  azon helyen ahol

tevékenykedik látja életbe menyi sok munka

volt  ebbe örül neki ennek eredménynek ennyi

idő  alatt elért úgy  mondva ennyiit az életbe jön

ne úgy  mondva  arra  helyre annál illetőnél

okosabb illető olyan gyorsan felveszi úgy mondva

bizonyos  illető ő menyire  okos lehet hogy gorén

feljebb  ragon akarna  leni  úgy  van vele ,és hogy

okosabbnak tartja magát  neki senki   nem  

mondja  meg  dolgokat úgy van  vele telnek

 bizonyos idők  szépen jó kijöttek  másik

okosabbnak  találó   ember haladtak is  szépen

dolgokkal de  aki még jobban játszotta okosabbat

látta  az  eredményét tetszet   eltelt  még kis idő

egyre  jobban tetszet  neki az helyzet ,egyszer meg

mondja   neki  egy  kívül  álló  valakinek ez még

jobb  eredménnyel  vitte azzal dologgal ha nem

kelet volna engedni  annak melletted lévő

ember  játszotta kis  gorét  most okosabbnak

találta  magát  lehet  szépen rossz  felé irányította

szépen süllyed hajó el  mert nem jó irányítás volt

azon helyen csak okoskodás volt azon helyen.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

hány ember úgy az életbe ha valamit vesznek hogy

legyen itthon közös hűtőbe  azt jelentené úgy

gondlom az mindenki é aki úgy mondva meg

kívánja  milyen lenne  apuka aki vette mondjuk

az oda  menne  fiához meg kérdő jelezi te mért

is ettél meg ennyivel ettél több pudingot ,esse

szép hozzá  állsz lenne apától  egy fia felé úgy

hangozna félti  azt ételt ettél  amit most pluszt

meg ettél   pedig örülni kéne  ennek nem meg

kérdő jelezni mért  ettél  ennyivel többet ez  nem

szép dolog  lenne  Semmilyen  szemszögből úgy

gondolom  milyen utána  a  gyerek  meg tudja azt

apa kérdőre  vonta  mértettél ennyivel többet

lehet az gyerek fogja    magát és  nem esik abból

meg haragudik  ezért  mondjuk lehet nem komoly

harag az csak meg  kérdőjelezés  nem szép dolog

fiamtól  nem  sajnálnák szemit örülnék esik .

milyen  lenne  az  boltos aki adja ara  gyereket nézi

vele  dolgozott ennyi időt  azért adok neki kedvező 

áron dolgot  ne maradjon rajta apa át egyből örül

neki menyi akciós kaptam most csak azt nem tudja

mért  kapta  így gyereket  meg  kérdő jelezi mért

ettől  ebből többet  amit mondunk .sajnálásnak

tőnik  ami  nem szép gyerek  felé

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

hányszor van úgy  gyerekeknél is amikor úgy

mondva felnőttet is  bele von játékokba legtöbb

felnőtt igenis örül egy kicsit  annak hogy gyerekkel

egy kicsikét foglakozhat vele épen játszhat  úgy

mondva   gyerek kedvére így úgy mondva igazán

felnőttnek  is  meg   gyereknek meg van bizonyos

öröme abba  játékba ,olyan elő fordul   a mai

világba  mama  épen jót játszik kedvére  a  gyerek

örömére ,de  mondjuk ezt nagyapa nem látja úgy

mert ő épen nincsen kedvébe távol tőle 200km

az  nem tetszik   mondjuk  de úgy van nagyapa

nekem amikor hívom ő  feleségét álljon ahogy

én szeretném ,de igenis bele tással kéne leni

annak embernek  épen az illető nem  tud vele

foglakozni gyerekkel kel törődni ere  kérték fel

ugye  ennek meg legtöbb  szülő eleged tesz lása

az  gyerek mamával  menyire szeretek leni

menyit  tudok  vele  játszani életbe vele ilyennel

nagy öröme  van  mamának gyereknek meséli

utána  gyerek anyának el milyen jót  játszottam

mamával el.de biztos valaki aki közel nehezen

fogadja mért ugrál le gyerekhez segíteni ,ő

gyerekén kel segítség neki azért szívből segít

rajta de az annak embernek nem tetszik ő minden

képen szeretni  azzal emberel  mért nem veszi

fel telefont azért ilyenkor legtöbb felnőtt játszik

gyerekkel öröme  van bene és ilyenkor  nem

szeretik ha zavarják  gyerek játssza fontos akkor

hányan vannak úgy  gyerek életbe szeretik úgy

mondva BÚJ OCSKÓZÁST keresse felnőtt őt

így mind 2ten boldogok ezután játék után

milyen  nagyot  játszotunk

Szombat délelőtt, felhőfoszlányokon lóg a nap, olvad az aszfalt. Öregasszony ballag a József utcában, kezében cekker, igazi, nagyanyám korabeli, lötyög benne a fél kiló krumpli. Egy tíz év körüli kislány pórázát engedetlenül rángató kutyát sétáltat. Piros sportkocsi parkol a járdaszélen, ajtaja nyitva, hátradőlve nagydarab farmernadrág és trikó alszik az első ülésen, mellette a padlóra csúszva gyűrött újság.

Könyvkötőmhöz sietek, az egyik kopott ház harmadik emeletére. Nem először járok itt, rendszerint szombat délelőtt. Mindig meglepődöm. Este itt minden utcasarkon áll egy lány. Aki errefelé lassan halad, tudja, mire számíthat. Van, aki számít valamire, van, aki csak nézelődik, de ritka e tájon az olyan madár, aki nem tudja, hogyan szoktak itt fütyülni.

Újság is megírta: ez bizony úgynevezett rosszhírű környék.

Könyvkötőm azért lakik itt, mert szegény ember, s itt tudott magának kevés pénzéből lakást szerezni. Én azért járok ide, mert itt tudom kevés pénzért rendesen beköttetni könyveimet, megcsináltatni dobozaimat tornyosuló papírhalmaimnak.

A kurvák meg azért vannak itt, mert szeretik a környéket.

Este. Éjszaka.

Ezt értem.

De szombat délelőtt mindig meglepődöm, hogy minden utcasarkon áll egy lány, néha kettő, mindig parkol egy autó, mindig alszik benne egy farmernadrág és egy trikó, és a környék, az utca lakói – és az éppen arra járók, én is – úgy kerülgetjük az utcalányokat, mint elegáns hölgyek az észre nem vett kutyaszart az Andrássy úton.

Dolgozó nők, hozzátartoznak az utcaképhez.

Szabadság van: aki dolgozik, nálunk boldogul. Régi jelszó.

Csütörtökön, július 8-án olvastam a Népszavában a vastag betűs címet: Tétovázó önkormányzatok: késik a kéjzónák kijelölése. Alatta kisebb betűkkel: Egyelőre csak a nyolcadik kerület önkormányzata akar dönteni.

Az önkormányzatok tétováznak, a lányok nem. Nincs kijelölve, de a hülye is látja: a József utca kéjzóna.

Sietek a könyvkötőhöz. A lányok nem szólítanak meg. Látszik rajtam, hogy értelmiségi vagyok? Vagy az, hogy nincs a bukszám dugig tömve? Gyanús a céltudatos haladásom? A telepakolt aktatáskám?

Amikor negyedszer vagy ötödször jártam itt, már tudtam: a kis sárgahajú áll azon a sarkon, a rozzant kapu előtt egy olyan göthös, a nagydarab, combjait villogtató a garázs előtt grasszál…

Most szombaton meleg volt, előző nap este leszakadt az ég, kora délelőtt gőzölgött az aszfalt. Itt egy lány, ott egy lány, pang a piac.

Sietek.

És a kapuban, a behajtott kapuajtónak támaszkodva áll egy lány. Új, eddig nem láttam. Talán húszéves. Talán több. Talán kevesebb. Kétségtelenül formás darab. Az arcán nincs két kiló festék, a blúza feszül, de a szoknyája majdnem illedelmes. Fekete körömcipője rég látott cipőkefét, de parfümöt használ, nem olcsó kölnivizet.

Lépnék be a kapun, de úgy meglepődöm, hogy pillanatra megállok. A mozdulatom félreérti, megszólít. Érdekel? Most jövök igazán zavarba. Merthogy a szó csak kétértelmű, de a hozzá tartozó mozdulat lenyűgöző.

Ugyanis a lány – felrúgva ősi mestersége alapszabályait – karján nem retikült lóbál, hanem kezében könyvet tart, s amíg a kapuhoz nem értem, olvasott.

Nem akartam elhinni. S a meglepetéstől akkor álltam meg, amikor – belepillantva a nyitott könyvbe – észrevettem: verseskötet van a lány kezében.

Váci Mihály – olvasom a kötet gerincén.

Sietek a könyvkötőmhöz, és áll a kapuban egy kurva, kezében verseskötet. Váci Mihályt olvas. És amikor pillanatra megállok, egyszerre mozdítja felém a mellét és a könyvet: Érdekel? Némán nemet intek, igyekszem egyenletes tempóban végighaladni a rohadó szemétszagú kapualjon.

Amíg a harmadik emeletre érek, jönnek-mennek fejemben a gondolatok. Valaha olvastam egy francia író novelláját. Egy élelmes könyvkereskedő minden reggel végigböngészte az újságok halálozási híreit, s eladatlan, eladhatatlan könyveit elküldte a halottak címére, utánvéttel. A hátramaradottak természetesen kifizették a számlát. Mígnem egy köztudottan szenilis öregasszony halálakor az egyik rokonnak szemet szúr, hogy felsőfokú latin nyelvtankönyv érkezett utánvéttel a halott nevére. És nagyon elgondolkozik: lehet, hogy a bolondnak tartott öreg rokon valójában éles eszű, okos teremtés volt, aki bolondériái mögé rejtette bölcsességét, s miközben mindenki nevetett rajta, ő latinul tanult, és ókori filozófusokat olvasott?

Áll ez a lány a József utca egyik kapualjában, buján feszülnek a mellei, kezében verseskötet, kuncsaftra vár.

Lehet, hogy tudja: lakik itt a házban egy könyvkötő, szombat délelőtt ahhoz amolyan könyvmoly emberek járnak.

Elképzelhető, hogy valóban szereti a verseket, s mert szombat délelőtt a nagy melegben nincs forgalom, versek olvasásával üti agyon az időt.

Szereti a verseket, én meg azt hiszem róla, hogy csak egy buta sarki kurva?

Volt valami furcsa szomorúság a szemében.

Már lefelé ballagok a lépcsőn. Megszólítsam?

A kapualj üres. Földre hajítva a fölrepedt sarkú verseskötet.

hányszor úgy az ember életébe az eltervezi

azt  amit úgy  mondva  nagyon szeretné hogy

végre  tudjon hajtani  ,azon napon hajtani

amit úgy mondva  szeretné  meg legyen  neki

azon napon olyan és azzal úgy mondva meg van

úgy  van  vele ember öröm  van egy  kicsike

szívébe  amit  úgy  mondott szeretné  véghez

vinni az úgy mondva  sikerült neki ,és  úgy van

vele  akkor ember jó  még egy  munkát eltudok

végezni   hogy   ilyen jó sikerült véghez vinnem

amit  szeretet  volna ezzel  meg van úgy van vele

illető   meg érdemelt pihenését  tölteni az ember

úgy van vele  úgy  tervezi ő  onnantól pihenne .

olyan mai világba  aki úgy  mondva   annyiból ál

napja  tévé meg egyéb  szórakozása van ilyenkor

úgy van ő  mennyire  elvan fáradva ,és úgy

mondva   nem is  érdekli  semmi úgy  van vele,de

néha  úgy van  meg lát egy  dolgot életbe  meg

kéne  úgy mondva  csinálni anyába meg tervezi

hogy  mit  egy kis  időbe neki bele férjen utána

úgy  van ő  meg érdemelt pihenést tölti.  én

eltervezem  dolgaimat mostanában itt végzem

dolgoznak segítek így itthon végzem kel ,egyik

nap  meg érdemelt esti tévénézésemet tölteném

úgy  voltam azt meg nézem ha  mégse  akkor

úgy  vagyok  úgy is kikapcsol ,de  terv sikerült

meg néztem amit  szeretem volna ,és közli utána

anyukád  én voltam  kint nálad be takarni meg

ne fázzál ezt  se észlelted annyira voltál alvásba

Napkeleti bölcsek karakterében és Jézus elé járulásában az a gondolat fogalmazódik meg, hogy Jézus nemcsak a zsidókhoz jött el – a messze földről érkező pogány bölcsek is leborultak előtte. Érdekes, hogy valójában pontosan nem tudjuk, hányan lehettek, de az ajándékok száma alapján – Origenész ír a három ajándékról – három király lett belőlük. A napkeleti bölcsek különben azért lettek királyok a későbbi hagyományban, mert a szír források egyiküket Goudophare királlyal azonosítják, akit Tamás apostol keresztelt meg. Egyesek Noé fiainak (Sém, Kám és Jáfet) leszármazottait, mások az akkor ismert földrészek Európa, Ázsia, Afrika) képviselőit látják bennük. Ez utóbbi felfogás az oka annak, hogy a harmadik királyt a középkortól kezdve szerecsennek ábrázolták. Állítólag Beda Venerabilis (672–735.) jegyzi fel először a nevüket: Caspar, Melchior, Balthasar. Le is írja őket. Ez azért érdekes, mert a ravennai San Apollinare Nuovo korábbi mozaikján (Nagy Theoderik idejéből) is ott a három név. Ez első ábrázolásuk:

Bod Péter a 18. században így ír: „Vízkereszt napja Boldogasszony havának hatodik napjára esik, amely napot a rómaiak szenteltek az Augustus császár tiszteletére. A keresztények pedig a magok vallásokra alkalmaztatták, és nagy szorgalmatossággal szokták volt megszentelni. Micsoda nevei voltanak ennek az innepnek? Mondották ezt epifániának, megjelenés innepének, mert ezen a napon jelent meg az új csillag a bölcseknek. Melyre nézve nevezték a régiek festum luminárium, világosság innepének is. Mert a bölcsek megjelentek Jeruzsálemben [sic], mert a Krisztus is ezen a napon megkeresztelkedvén, hivataljához fogott, és kijelentette ki légyen: arra nézve is mondatott teofániának, Isten megjelenésének. Mert a lakodalmazó házban a vizet borrá változtatta, és a maga hatalmát kimutatta, ezért nevezték ezt a napot bethfániának, házban való megjelenésnek… Vízkeresztnek nevezték a magyarok. Miért? Krisztus vízzel való megkeresztelkedésének emlékére.”