Categories
Egyéb kategória

idei első foglalkozás

tervek szerint úgy  volt december közepe  fele

neki állnak belső terem festésének de ez egy

kicsikét  elcsúszott  így  csak január 7én

tudtak  kezdeni festésnek bent így később

kezdődik  el nálunk majd foglakoztatás festés

miatt  egész  januárba nagy  munkákba voltak

bent festés villany szereltek mindent rendbe

raktak  munkások  január utolsó heteibe  végeztek

munkálatok bent  tudtak menni  szülök

pedagógus Judit  kicsik pakolászni  bent 

pedagógus  fia  Sanyi meg egy ember  neki álltak

polcot  szerelni ami  szülök rendezkedtünk .héten

hétfőn már neki  álltak foglakozásnak ,én még

sajnos nem tudtam részt venni decemberbe be

estem betegségbe úgy  volt elindulok ere pár

nappal foglakozás  előtt le  est vérnyomásom

ingadozott  féltetek kicsit szüleim úgy voltak

maradjak kicsit  otthon. tegnap elkezdőt

foglakozás  mindenki elmesélte kinek hogy

telt milyen él menyi voltak januárba utána

akinek meg  volt kezdve szövő kerete tavalyról

azok folytatták szövést ,Gabriellának új szövő

keretet vetetünk fel nagyon jó hangulat volt

délbe mentünk haza. még  utólag vannak pár

dolgok amit  belső terembe rendezkedni

dolgozunk  rajta .

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

meg bocsátás

Ajándékba kaptam Godfreed Danneels belga bíboros A bocsánat című könyvét, elmesélem, mit olvastam. Szándékaim hátsóak. A mű alcíme: A megbocsátás: emberi erőfeszítés + az Isten ajándéka, s e második föltételt most figyelmen kívül hagynám, nem mert báránybőrbe bújt – bujdokolt – farkas volnék, hanem épp azt szeretném megnézni, mi használható bárki számára egy katolikus tradícióból, gondolkodásból, elmélyültségből, csöndből, tudásból, vagyis istentelenítek egy olyan textust, amely épp Istenre „fut ki”. Eljárásom így kétséges, lehet, hogy nem is működik.

Egy kudarcot már abszolváltam ez ügyben. Kiírtam a könyvből azokat a mondatokat, melyek itt és most „mozogtak”, így létrejött egy tízoldalas jó kis szöveg, jó és olvashatatlan, tehát nem jó. Azt hiszem, két dolog vezetett ide. Részint a szöveg észrevette (kiszasszerolta), hogy csupáncsak másolom őtet, remélvén, hogy minden mást ő automatikusan megold, s erre, fölteszem, rátartiságból meg némi didaktikus célzattal, nem volt hajlandó (jó, jó, csak próbálkoztam, próbáltam ezt az „orcád-verítékével”-projektet kicselezni, megint nem ment, de majd a Tomatenban, ahogy hajdan egyik, akkor grundstufe ájnc gyermekem mondotta), részint a sűrítés elcsellózta a szöveg eredeti ritmusát, amely fontosabbnak mutatkozott, mint azt én gondoltam, mert például így az új hang prédikálósabb, kegyesebb hangvételű lett. Úgyhogy föl, föl új kudarcokra.

Testvéreim, ez az első szava a szövegnek (mely formailag egy húsvéti körlevél), tehát jól kezdődik, magasan, meg is torpanhatnánk rögtön, eltűnődvén, van-e olyan közösség, amely így szólítható meg. Mi volna a legtágasabb halmaz, amelyre ez áll? Mennyire létező erő, energia a testvériségé, egyáltalán mennyire létező forma (emberközi forma)? Már többször többen leírták, hogy a szabadság-egyenlőség-testvériségből hol a szabadság működött az egyenlőség rovására, hol az egyenlőség a szabadságéra, a testvériségről pedig mindig mindenütt viharosan megfeledkeztünk. Nem rossz házi feladat karácsonyra arról gondolkodni (mélázni), hogy ki is volna az én testvérem, kit tekintek testvéremnek.

A megbocsátás nem népszerű téma, folytatja a könyv, említeni is nehéz. Ha mégis, könnyen tekintik az embert naivnak, olyasvalakinek, akinek halvány fogalma sincs az erkölcsi normák hanyatlásáról. Még jó, ha nem gyanúsítják meg azzal, hogy titkon összejátszik azokkal, akiknek politikai érdeke az elhallgattatás. (Ismerős mondat…) Meg hogy ez csak érzékeny vagy hősi lelkek erénye. A pápa és Ali-Agca. Szóval hogy ez kivételes emberek kivételes tette volna. Legföljebb kis dolgokban lehet megbocsátani, ha komolyra fordul, még csak eszünkbe se juthat. Meg hova vezetne, ha furtonfurt megbocsátanánk.

Látszik, nem megbocsátani szinte mindig lehetséges, adja magát. A mulasztással való hibázás mintha egyre aktuálisabb volna. „Rest valék a jóra.” A megbocsátás az emberi társadalomban, olvashatjuk, éppen olyan nélkülözhetetlen, mint az oxigén a levegőben. Dönthetünk, vagy magunk is részesei leszünk a megtorlás őrült láncreakciójának, vagy erőt véve magunkon, elindulunk a megbocsátás útján.

Erőt venni magunkon: ez fontos mozzanat. Aki megbocsát, az egyszersmind úgy dönt, hogy lemond valamiről. Ha azon sopánkodunk, mondja a könyv, hogy „milyen rossz idők járnak”, jusson eszünkbe, hogy az „idők” mi vagyunk, sőt a „bűnös emberek” is mi vagyunk. – Általában ez a másik szokott lenni, a szemét moszkovita bérence. A diktatúra a szív legrejtettebb zugaiba is beszivárog. Hol szivárgás van, ott szivárgás van. De már nincs diktatúra. Csak szivárgás.

ez az első fejezet címe. Beszél a megtorlás járványáról (a bosszú mint kábítószer), aztán arról, hogy megbocsátás nélkül az emberiség az örökös neheztelés szította stresszben él. Végső fokon mindenki mindenkire gyanakszik, és minden kockázat ellen próbálja bebiztosítani magát. A jó feltételezését végül is senkise gyakorolja másokkal szemben. Ezt akár kurziválhatnám is.

A következő passzus olyan, mintha a belga bíboros magyarszakértő volna (vagy mi vagyunk egyszerűen állatorvosi ló, állatorvosi lovasnemzet; nyereg alatt puhítjuk a kollektív neurózisunkat): Az ilyen társadalom egyre jobban lebénul. Megszokjuk azt, hogy mindig hátra nézünk, arra az igazságtalanságra, amit ellenünk elkövettek. Úgy vonszoljuk magunk után a múltunkat, mint az árnyékunkat. Alig marad időnk és kedvünk arra, hogy a jelen iránt érdeklődjünk vagy terveket szőjünk a jövőre. Képzeletünket az emlékezetünk terrorizálja és kiszárítja. A társadalom, mely csak a múltjára mered, az érelmeszesedés veszélyének teszi ki magát.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

másikkal együtt érezni fontos

van olyan ember aki úgy van életébe ő senkivel

nem is  akar úgy mondva  törődni úgy  van vele

és  valami  lenne  életébe meg hallgatja  mondjuk

de nem érdeklődik meg se kérdezi hogy  van úgy

van ő gondja nem érdekli  azt embert milyen

betegségbe   az úgy van jó hogy látom többi

engem  nem érdekel mi van vele  és beszélek

arról emberel valamit  mi van vele oda  mondom

neki  engem ő  nem érdekel egyszer meg bántott

életbe nem  is tudok meg  bocsátani  neki úgy

vagyok  vele  ami igazán nagy  gond meg kel neki

bocsátani félre  kéne tenni  sérelmeket amit érte

azt  embert  kel  minden ember  társunkkal

törődni nem úgy kel hozzá állni meg hallgatom

több  engem nem érdekel vele úgy vagyok utána

másnak mondom azt  betegséget saját magának

köszönhető  ez  úgy  mondva nem  szép hozzá

állsz ilyet  mondok arról emberről aki épen

beteg  olyan ez az illető nem tud együtt érezni

betegségével ami másiknak van ,azt embert

nem érdekeli  ami nagy gond  annál embernél

együtt kel érezni vele betegségben amit ember

át  él akkor. hordja magával azt  betegségben hord.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

együtt érezni másik felé igenis kéne

vagyunk úgy életbe  pár  ember ismeri bizonyos,

embert  úgy vagyunk vele meg hallgatjuk amit

mond  úgy  van vele  az ember lehet  nem érdekli

azt illetőt mit is  mond  neki épen mi is gondja

neki meg hallgatom őt  de nem is foglakozok vele

mit is  mond  az  bizonyos hányszor úgy az ember

próbálna életébe csinálni valamit elvállalja de nem

tudja  mért de ő  is úgy  mondva küszködik

bizonyos  Bajájával  ami van úgy mondva aki meg

úgy  mondva ismeri igenis úgy  kéne hozzá  állni

belátónak  kéne lenni  iránta együtt kéne érezni

iránt    annak  ember  felé  nem úgy elvárom amit

meg akart  csinálja  látom nem tudja olyan beteg

együtt  kell úgy  mondva érezni vele nem úgy mint

egyes  ember csak addig  érdekli meg hallgatja

másikat de  nem érdekli őt de elvárom segítsen

rajtam  amit akart  oldjon meg ,de az illető elvárja

másiktól dolgokat de  semmi féle érdeklődés felé

meg annyi ezt várom el tőled többi nem érdekel

másik  ember észreveszi ez nem igazán jó dolog

másiknak magán észre kéne venni .aki mondjuk

társasága  beteg  úgy  van  mási   társa semmi féle

együtt érzés bene  betegsége milyet hordoz

magába  úgy van vele  be  szolok az nem betegség

ez  nem együtt érzés  másik iránt úgy gondlom ,

nem  szólhatok  be aki beteg látja  magán

küszködik  dolgokért megy valamennyire utána

nem ezt úgy  mondva meg kéne ember értse

másik társát nem be szolok  szed össze magad

de  ennyi erőt érez magát ember akkor jobban

nem tudja úgy mondva ezt is úgy mondva

együtt kéne másik emberel érezni ,és nem úgy

magammal vagyok elfoglalva  más  engem nem

érdekel hogy érzek együtt másikkal ha nem is

törődök vele mit mond .ez nem együtt érzés

másik  ember iránt úgy gondlom

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

a rafináltság

egyes emberekbe  van olyan kis rafináltság amit

úgy vannak vele  ,más úgy mondva  nem veszi

észre   azt  bizonyos  rafináltságot  amit  úgy

mondva elbújik bene úgy  van vele  jó az így

úgy  van vele  másik ember kicsi rafináltság kel

az emberbe de  ahhoz úgy mondva határt kel

húzni meddig mehet  el úgy  mondva azzal

rafináltsággal el  bizonyos  ember  dolgokba sok

sor van  úgy ember  direkt nem méri ki pontosan

valamit úgy van vele kicsi rafináltságot vettekbe

egy  valaki tudja  másik  nem így azt, dolgot

eltudja sütni másnak egy kicsike  rafináltsággal

ezzel úgy csinálja  másik  ember eszén túl jár

be  csapja  ezzel kis  rafináltsággal ami úgy

mondva nem  szép dolog . te  mondjuk bemész

valahova    nagyon kéne  valami ne  folyón el

orrod  rá van írva 3rétegő te  mondjuk elfogadod

ami van  benne  az áll  3rétegű tán ebe  dologba

nem  tudnak  rafináltságot ejteni úgy van vele az

ember  telik idő nagyon kel bizonyos zsebkendő

szembeszülsz vékony 1lapos pedig3volt rá írva

ez is  csúnya rafináltság  másik ember felé.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

a szeretet

Miképp kell szolgálja a békét egy „egyház”, amelyik maga is tele van neurózisokkal? Itt van a bűnkomplexum: hogyan békülök ki bűneimmel végtelenül megbántott Istennel? Itt van az alacsonyabbrendűségi komplexum: te bűnös, tévelygő ember, az igazságot csak engedelmességed és alázatod révén találhatod meg, a tévedhetetlen, isteni Tanítóhivatal, vagy a bibliai betűszerinti hűség tévedhetetlensége segítségével. Vagy az apakomplexum: mit mond a pápa? Vagy az anyakomplexum: milyen alázatos a Madonna? Az ödipuszkomplexum: hányszor vétkeztél gondolatban, szóban és cselekedetben, magadban vagy mással…?

Ezek a neurotikus jelenségek önmaguk körül köröznek. Nemcsak gyógyíthatatlanok, hanem komolyan véve azokat, már magát a betegséget jelentik Eredetük azonban messze mélyebben fekszik, közvetlenül az első lépcsővel állnak összefüggésben: azzal, hogy elveszett a költői nyelv a vallás térségéből.

Most 100 éve annak, hogy az ateista Sigmund Freud felismerte, hogy az olyan emberek, akik nem tanulják meg, hogy hallgassanak álmaik költészetére, nem képesek eljutni tudatalattijuk legnagyobb részéhez, és különféle elfojtásaik következtében szükségképp megbetegszenek. A psziché képeit kellő érzékenységgel tekintetbe venni, nem cenzúrázni, hanem elfogadni – e két dolog, mint alapmagatartás, volna képes gyógyítani az embereket.

Béke, így nevezik azt, ami elkezdődne az egyes ember lelkében. De hogyan jusson el békére önmagával akár egyetlen ember is, vagy legyen megelégedett, ha lelkének jelentős részei módszeresen el vannak idegenítve. Lukács elbeszélése szerint (8,2) Jézus a Magdalai Máriából hét gonosz lelket űzött ki. Mi zajlik egy emberben, akinek énje gyenge a kívülről érkező ellentmondások saját felelőssége talaján történő feldolgozásához, akinek személyisége egymásnak ellentmondó szabályzó mechanizmusok kötegére esik szét? Miképp hatott Jézus asszony lelkére, amivel lehetővé tette, hogy oldalán visszanyerje saját életét? És miféle „lelkigondozást” kellene kitanulni, hogy akár csak valamit is meg lehetne tenni abból, ami megfelelne a mintakép Jézusnak? Ezek volnának a kérdések, amelyeket az „egyháznak” fel kellene tennie.

Jól jegyezzük meg: Jézus számára a betegek gyógyítása soha nem volt működésmódjának olyan peremjelensége, amelyről lemondott volna „Menjetek, gyógyítsátok a betegeket, űzzétek ki a tisztátalan lelkeket…” (Mt 10,1) – kifejezetten ezzel bízta meg tanítványait, amikor elküldte őket, hogy hirdessék „Isten Országának” elközeledtét. Költészet és terápia, látomás és megértés, álom és el nem ítélő odafordulás – a nyitott ég és a szív tágassága magától értetődő egységet alkottak számára, így ha megérintette bőrét egy „leprásnak”, gyengédségével meggyógyította őt, és ha megsimogatta egy vaknak a szemét, eltűnt a kilátástalanság, és fény oldotta fel annak lelki sötétségét. Ha egy néma ajkát, vagy egy megsüketültnek fülét simogatta meg, képes volt ajándékát saját újra megtalált nyelvükké tenni.

Mindezek a történetek az Újszövetségben azért váltak lehetségessé, mert létezik az emberi ínség tudomásulvételének költői formája, ha már nem is a názáreti Jézus életéről írt költeményekből származnak. Ezek képi bevezetések az átélt emberiességhez, álomösvények az ember felszabadításához és meggyógyításához annak lelki félelméből és szétszakításából. Ezek pszichoszomatikus szimbolikából élnek.

A Tiberisz melletti „egyház” számára Jézus üzenetének ez a „kősótömbje” félreismerhetetlenül a történelmi „csodák”, szentségi „üdvözítő kegyelmek” és metafizikus abszurd mocsarává alakult át. De nemcsak az, hogy erkölcsi szigorral az emberi lélek nagy részeit ördögivé tették, hanem a 2000. év környezetében isteni igazságként fáradhatatlanul hirdetik a hitet az ördögök létében. Az ördögűzés külön rituáléját írták elő kötelezőként az új kiadásban. II. János Pál kihirdette, miben látja a „tudás és hit” egységét, az ördög volt az, aki a halált a világba hozta, ami a teremtéskor Istennek nem állt szándékában… Ehhez azt kell mondani: Ha Jézus jóságával „démonokat” űzött ki – akkor azokat egyesek újra bevezetik. Emberek az ördög markában, a Sátán bűne által fizikailag tönkretett természeti rend, isteni megbízatásból végzett exorcizmusok (ördögűzések) – ami pusztán szimbólumként még talán tartalmat és értelmet jelent, ostobasággá és értelmetlenséggé válik. Az ilyen beállítottság nem csak azt jelenti, hogy a 20 század végén még mindig vonakodnak a pszichológia és biológia szellemi értelmezésétől. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy a tudat elidegenedett állapotát összecserélik a „hittel”; azt jelenti, hogy 150 évvel Ludwig Feuerbach után a 19. század valláskritikájának annak központi kérdésében utólag adnak.

És az értelem teljes kiüresítését jelenti, a vallásos tartalmakat kifejező szimbólumok értékfosztását a mágiáig terjedően.

Például a „lakoma”, vagy az „eucharisztia ünneplése”. Amikor Jézus embereket hívott asztalához, akkor ez az egy asztal maga volt a tudatos botrány, mert Ő mindnyájukra gondolt, és éppen rájuk: a koldusokra, a kurvákra, a vámosokra, a törvényről mit sem tudó „vidéki népre”… A mindenki összetartozásának ebből a jeléből a római egyház képes volt a véget nem érő szakadás viszály- almáját létrehozni. A szakadás végighúzódik minden vegyes felekezetű családon, minden vegyes egyházi összejövetelen, minden egyes személy lelkén, és mindenki láthatja, minek kell történnie. Csak az közelíthet az „Úr asztalához”, aki minden szempontból a római rendelkezések hitre és erkölcsre vonatkozó rendelkezéseivel összhangban van, elismeri a római pápát, aki ma a szenteli a püspököket, akik megint maguk szentelik a papokat, s így egyedül ők rendelkeznek a bor és kenyér színeinek átváltoztatási teljhatalmával”…

Bizonyos, hogy Jézus üzenetének „hóolvadása” kilépteti medrükből a gátak közé szorított és bebetonozott folyókat, de a partok mentén csak e második lépcső erejében virágzik ki gazdagon az új élet.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

a kényelem

vannak olyan emberek életbe nem igazán

akarnak  úgy mondva foglalkozni semmivel úgy

van vele ő  csak  saját érdeke érdekli másik úgy

van vele  oldja meg az egészet  ő  lényege

az meg  legyen bizonyos kényelme  annak

embernek  élje bizonyos életét amit ő épen ki

gondolt  magának  mégis  történne valami ott

meg kéne oldani neki  mondjuk  fel van háborodva

ő  neki ahhoz  bizony fel kelet kelni kényelméből

és  szórakozást félre kelet neki tenni ,igenis van

úgy az ember  félre teszi azt bizonyos kényelmet

kicsit le is kel mondani meg legyen később

bizonyos  kényelme az embernek .az embernek

igenis fontos ember mozogjon kényelemről kicsit

lemondjon róla az jóhoz fog vezetni .életbe ha

ezt  nem tesszük meg életünk    csak állandóan

úgy  vagyunk  minden más oldja dolgot meg amit

kel az  illető  elvárja neki  ő életébe nagyon fontos

kényelem ő semmivel nem akar foglalkozni ez

nem jóhoz  fog vezetni ez másik embert elvárja

oldja meg helyette úgy van vele nem az érdeke

csinálja meg pedig közös érdekünk lenne .ha

mindennel meg van ember kényelembe lehet

az  illető de  foglakozni dolgokkal nem tesszük

meg egyből másik embernek meg lesz véleménye

arról ő  semmivel nem  akar törődni kényelembe

éljen

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

a szeretet ára

Legyen szó akár az Ó-, akár az Újszövetségről – az „irgalmasság” az egyik alapneve Istennek, az „irgalmas” Isten egyik alapvető jelzője. Az irgalmasság gyakorlása Isten számára sem ingyenes, ahogyan ama fogolynő számára sem volt az, aki saját élete veszélyeztetésével mentette meg a kislányt. Az elnézésébe, türelmébe kerül. Összeszorul a szíve, amikor látja népét. Irgalmassága „túlságosan fölgerjedt” ahhoz (ahogy Luther fordítja Ozeás 11,8-at), hogy megússza szenvedés nélkül. Senki sem kerül ki ép bőrrel abból, ha irgalmas, még egy Isten sem. Az irgalmasságot és az áldozatot nem lehet elválasztani. Isten irgalmasságának legdrámaibb történetét Jézus sorsa beszéli el: ebben egybeesik az irgalmasság és az áldozat, ahogyan a fiatal fogolynő történetében is.

Isten felfedett arca Jézus. Hogy kicsoda Isten, azt erről a Jézusról ismerjük föl, aki istállóban született, kisemberek fia volt, kisemberekkel állt kapcsolatban, boldognak mondta a szegényeket, sebeket gyógyított, félelmeket űzött el, és élete végén bűnözőként feszítették keresztre.

Isten Jézus által tanulta meg, hová tartozik; ahhoz a rongy népséghez, amelynek szüksége van rá, és amely felismeri őt. Azoknak az isteneknek, akiket mi gondolunk ki magunknak, mindenük megvan, ami nekünk magunknak hiányzik: A mi szűkösségünket tesszük meg az ő gazdagságukká. A mi sebeinket tesszük meg az ő sértetlenségükké. A mi vereségeinket tesszük meg az ő győzelmeikké. Alkalmilag nagylelkűek, kényük-kedvük szerint megadnak nekünk bizonyos adományokat, de semmit nem áldoznak föl, legkevésbé önmagukat. Ez a kicsi király a betlehemi istállóban és a keresztre feszített bűnöző – ők jelentik a nagy tiltakozást a mi istenképeink, a zavartalan ragyogás és a töretlen hatalom ellen. Az „Isten” szó rejtjelezett szövegnek bizonyult az emberiség történelme során: sokféle módon lehet értelmezni. Jézus alakja és sorsa az az olvasat, amely összeköti a keresztényeket: Isten felismerhetetlenné vált Jeruzsálemtől délre, egy kicsi királyba rejtőzve, aki istállóban született. Nem a hatalom és a vakító boldogság köntösében jelentkezik. Titokzatos Isten, aki nem szárítja föl az ő szegényeinek könnyeit, és nem gyógyítja be az élet által ütött sebeket. Titokzatos Isten, aki nem tér ki az élelmet nélkülözők éhsége elől, a megkínzottak kínja elől, és akit az élet keresztre feszít, ahogyan másokat is. Jézusban Isten ragaszkodik megvigasztalhatatlanságához, mert az emberek élete, akiket szeret, vigasztalan. Isten megfizeti irgalmasságának árát.

Nem! Egyetlen halál sem jó, amelyet erőszakosan kényszerítenek rá az emberre, ennek az Istenfiúnak a halála sem. Nem jó a kifolyt vér. De jó a jóság. Jó a szenvedélye ennek az Istennek, aki sehol másutt nem akar lenni, csak ott, ahol meggyalázzák az életet; ahol az emberek megfulladnak gyöngeségükben, és ahol a halál megjelöli őket, mielőtt még megszülettek volna. A kereszténység középpontja az emlékezés annak az Istenfiúnak a passiójára, aki nem hagyta, hogy elűzzék a mi halálunkból. Az irgalmasság Isten számára sincs ingyen. Egy Isten, aki értünk halt meg, a mi oldalunkon halt meg, a mi sorsunkba halt bele. Végre egy Isten, aki miatt nem kell szégyellnünk magunkat!

Az irgalmasságot és az áldozatot nem lehet elválasztani. Aki irgalmas – mindegy, hogy Isten vagy ember –, az odaadja magát, veszélyezteti magát, és a legsúlyosabb esetben megfosztja magát az élettől. Mit jelent tehát ez a jézusi mondat: „Az irgalmasságban lelem kedvemet, nem az áldozatban”? Az áldozat mechanizmussá válhat – az irgalmasság pótlására. Izajás könyvének 58. fejezete írja le ezt a veszélyt. A nép jámbor, böjtöl, vallási áldozatokat hoz, keresi Istent. De irgalmasság nélkül teszi ezt. Böjtölnek, és ugyanakkor erőszakosak. Imádkoznak, és elviselhetetlen terheket raknak a szegényekre. Zsákba öltöznek, és hamuba ülnek, de nem engedik szabadon a foglyokat. Isten felszólítja őket, hogy hagyják el az áldozatokat, és forduljanak az irgalmasság felé: Oszd meg az éhezővel kenyeredet, vezesd házadba a nyomorgókat, öltöztesd föl a mezíteleneket – és ez lesz a te istentiszteleted! Nincsen istenismeret irgalmasság nélkül. Egyetlen áldozat sem számít Isten előtt, ha célja nem az igazságosság. Az igazságosság az irgalmasság politikai neve.

A második veszély a do ut des, az „adok, hogy adj”, az Istennel folytatott vallásos kereskedés veszélye. Megadom neked ezt meg ezt, megígérem neked ezt meg ezt – és ellenadományt várok tőled; egészséget, gazdagságot, sikeres életet. Ez a tisztátalan áldozat, amely célokkal és szándékokkal kapcsolódik össze. Isten nem lókupec. Nem reagál azokra az eszközökre, amelyeket azért vetek be, hogy érvényre juttassam saját terveimet.

Létezik egy harmadik veszély is, talán ez jár a legsúlyosabb következményekkel minden vallásban: az Istennel szembeni bizalmatlanság, amely az áldozatban lelt vallásos örömként álcázza magát. Isten kiszámíthatatlannak tűnik, az ember nem bízhat benne, legalábbis nem egészen. Ezért az ember levág egy darabot a legjobból, amije csak van, és feláldozza neki. Valamivel ki kell engesztelni őt, mert békétlennek, haragtartónak és veszélyesnek tűnik. Örömét leli az áldozatban, örömét leli a fájdalmunkban, és abban, ha odaadjuk pompás dolgainkat. – Ez az öncélú áldozat és aszkézis, amely nem irgalmasságból fakad, hanem az Isten jóságával szembeni bizalmatlanságból. Ebben a felfogásban úgy tűnik, mintha Isten élvezné az emberek kínjait.

Az áldozat azonban sosem lehet öncélú, önmagában sosem ér semmit. Csak akkor ér valamit, ha irgalmassággal kapcsolódik össze. Akkor azonban számít, s az emberi és isteni szépség és nagyság kifejezője.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

a rendrakás

januárba elkezdőd az  bizonyos festés  bent

így nem  kezdőd meg bizonyos foglalkozás bent

ezek  miatt  sok munkálatok voltak bent ,múlt

hét közepén  fejezték be  festészet  bent  nagy

terembe .így hétközepén úgy mondva elkezdették

gyorsan meg szervezni bent  rendrakást  mind 2

terembe  eltudjuk  kezdeni majd valamikor bent

foglalkozást .múlt héten volt pár programunk ami

ilyen kirándulásos  volt pedagógus Judit ment

Galgahévízre szakkör  féle program volt egyenlőre

megnézte dolgokat .múlt hét pénteken elmentek

páran meg látogatni bizonyos szép  művéseti

múzeumot  ami  nagyon  jó  sikerült .hét vége felé

meg tudtuk   tudunk  találkozni a  cserkésekkel ,

úgy  szerettük  volna  mi helységünkbe találkozunk

beszélgessünk egy kicsit  nem igazán sokan tudtak

elmenni  erre találkozóra ,ez  találkozó végül is

nem  mi termünkbe tudtuk  meg valósítani a

találkozást cserkésekkel ha  nem ezt találkozós

beszegetést  turai cserkés házba tudtuk meg

valósítani .épen azon napon  szombaton kezdtük

el  meg szervezni  azt  rendet rakást bent azon

napon  délelőtt pár  órát  neki kezdünk bent

rendrakásnak pár  nap kel vissza állítsuk

termünkbe rendet .

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

ismerkedés milyen fontos

legtöbb ember  van úgy életbe neki állt  meg

ismerni egymást minden paraméter meg adja

magáról igazából hogy is  néz ki az illető  sok

ember  úgy  van  erről  meg tudott mindnet

így  biztos azt illetőt  meg fogja  találni,az első

találkozáskor életbe  .elérkezik bizonyos idő

életbe  először találkoznak azt illetőt mondjuk

nem úgy  képzelte  el ahogy épen meg adta

magáról  van  úgy eltöltöttek vele bizonyos időt

kicsit  úgy  mondva meg ismerte  életbe  vele lehet

nagy  fordulatot  vesz  életébe  annak 2illetőnek

az bizonyos  ismerkedés mert meg  látta  életbe

rá  jött  mégse  ő  este  az ember ezért fontos

emberek számára  életbe  találkoznak lássák

 egymást  elfogadják  egymást élőbe milyen  utána

kiderül tényleg meg  akarják egymást teljesen

elfogadni  egymást  életbe  .hányan vannak úgy

virtuális  világba beszélgetnek nem is látják

egymást  életbe  csak képről  meg nézi azt illetőt

milyen  gyorsan véleményt  alkotok arról illetőről

milyen is  vagy  elfogadom kép alapján milyen

folytatódik bizonyos ismerkedés egymással ,vagy

nem  folytatják ismerkedést egymással de olyan

mai  világba   a kép nélküli  ismerkedő olyanok

elfogadják  egymást amilyen ez nem igazán

ismerkedésnek mondanám lényen másikat akit

meg akarom életbe találkozok  vele úgy fogadjam

el milyen ne  rossz véleményt  alkossak arról

emberről biztos  nem lesz abból meg ismerkedés

annak 2embernél ilyen  estebe.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál