A tudós kelet-római Priszkosz rétor fiaként neveli fel Zétát, akit a rabszolgasorból emel ki, majd felszabadít. A fiú a császári követség tagjaként Attila udvarába kerül, és beleszeret a hun Csáth leányába, Emőkébe. Zéta, hogy szerelméhez közel legyen, hűtlenné válik nevelőjéhez, és Csáth szolgálatába szegődik, újra rabszolgasorba kerül. Amikor Csáth értesül hűtlenségéről, félholtra veri a fiút. Hónapok múlva gyógyul fel, és csatlakozik a hunok seregéhez, harci sikere révén remélven, hogy magasabb rangra kerülhet, s így elnyerheti Emőke kezét. Reményeiben azonban csalatkozik, súlyosan megsebesül, és amikor Attila győztes csatáiból visszatér, Zétát a szolgák közt ugyan elsővé teszi, de fel nem szabadítja. Attila váratlanul meghal, s temetésén – Zéta helyett – a csuklyás halottkisérők közé kéredzkedett Emőkét is lenyilazzák. Kiderül, hogy Emőke olthatatlan, reménytelen szerelme Attila volt. Végül Zéta is megbékél s elfogadja az őt régóta szerető görög lány, Dzsidzsia szerelmét.
Gárdonyi e nagy ívű, mozgalmas történelmi regényében a hun-magyar rokonságot szándékszik bizonyítani, s a hunok romlatlanságát, becsületességét, szerénységét erkölcsi példaként állítja elénk
mindenek őrül az ember
Úgye volt mindenki úgy hogy meg örül
dolognak amit épen nagyon szeretne épen meg
teheti épen félre tett dolgot azt meg tudja venni
majd meg veszi és elkezdi örömel használni
azt amit nagyon szerete volna meg vete használja
lehet épen kis idő útán törtnék vele valami úgye
ilyenkor baja annak dolognak ilyenkor gyorsan
szakemberhez fordul illető ki tudja jól meg csinálni
lehet olyan lehet bele néznek abba meg látják mi
baja olyat ki szerte láta menyi baja van te egy
dologot észletél mondjuk amikor menyi baja van
mondták sok baja ez lehet fel újitók úgy volt az
ember nem vele szokíg bajod ere mondjuk fél
éven berül meg jelenik egy gond el kerül egy
ember máris észre veszi töbi bajt kinyúlt hozá
mert nagyon sok baja de meg próbál meg csinálni
annak embernek .úgye amikor meg örülűnk amikor
nagyon szeretük azt tárgyat kapni és amikor baja
akad egyből fájlalni kezdjük meg tudják csinálni
és sokba kerül meg csinálása úgye ilyenkor fel
merül kérdés érdemese javítani új álja helyét nekünk.
ember komédia
Gyerekek játszottak a homokban. Megállt felettük egy barna sapkás gyerek. Építek nektek egy csodaszép várat, akarjátok? Akarjuk. Jó, akkor szerezzetek nekem pénzt, paripát, fegyvert! A gyerekek szereztek neki. Akkor a Barnasapkás beállt a homokozó közepére. Felült a lóra, a vállán lógott a puskája, zsebe tele volt a begyűjtött pénzzel. Felkiáltott: Enyém a vár! Volt egy kis gyerek, aki azt találta mondani: Dehogy, testvér, miénk a vár. A Barnasapkás feldühödött és kiadta a parancsot: Vigyétek a pincébe!
Körülnézett szigorúan és újból elkiáltotta magát: Mindenki tegyen fel barna sapkát! A gyerekek hazaszaladtak és a legtöbbjük barna sapkásan tért vissza. De voltak, akik sárga sapkában jöttek. A Barnasapkás toporzékolt: Ellenségszagot érzek! A gyerekek ijedten néztek össze. A Barnasapkás a sárgákra mutatott: Vigyétek őket a zuhanyozóba! Akkor a Barnasapkás messzebbre nézett, és a távolban megpillantott egy vörössapkást. Újból elkiáltotta magát: Ellenségszagot érzek! Gyorsan kiküldött egy gyereket a másik homokozóba. A gyerek egy fa mögül figyelte a Vörössapkást.
A homokozóban gyerekek játszottak. Megállt felettük a Vörössapkás gyerek. Építek nektek egy csodaszép várat, akarjátok? Akarjuk. Jó akkor szerezzetek nekem pénzt, paripát, fegyvert! A gyerekek szereztek neki. Akkor a Vörössapkás beállt a homokozó közepére. Felült a lóra, a vállán lógott a puska, zsebe tele volt a begyűjtött pénzzel. Felkiáltott: Enyém a vár! Az egyik gyerek halkan megjegyezte: Dehogy testvér, a miénk! A Vörössapkás feldühödött, és kiadta a parancsot: Vigyétek a pincébe!
Körülnézett szigorúan, és újból elkiáltotta magát: Mindenki tegyen fel vörös sapkát! A gyerekek gyorsan hazaszaladtak, és a legtöbbjük vörös sapkában tért vissza. De voltak, akik fehér sapkában jöttek. A Vörössapkás toporzékolt: Ellenségszagot érzek! A gyerekek ijedten néztek össze. A Vörössapkás a fehérekre mutatott: Vigyétek a gúlákra! Akkor a Vörössapkás észrevette a fa mögött a barna sapkás fiút és így kiáltott: Ellenségszagot érzek. Ott egy barna sapkás. Fogjátok el! El is fogták.
Lett is ebből akkora háború, hogy csak no. A Barnasapkás fegyverbe szólította az összes fiúgyereket, aztán a paripáján megindult a vörössapkások ellen. Közben legázolta az összes útba eső homokozót, és kényszerítette az ottani fiúkat is a vörössapkások megtámadására. Ez volt a barna diktatúra. Csakhogy beállt a tél és fordult a kocka. A Vörössapkás is felült a lovára, és megindult az ő megszámlálhatatlan vörössapkásaival a Barnasapkás ellen. Tavaszra saját homokozójában verte halomra a Barnasapkást és csatlósait.
Útközben felszabadította az összes homokozót és kényszerítette a gyerekeket, hogy vörös nyakkendőt kössenek. Ez volt a vörös diktatúra. Volt egy gyerek, aki azt mondta, hogy ő jobban szereti a piros-fehér-zöld nyakkendőt. A Vörössapkás ki is tekerte a nyakát. Volt olyan is, aki azt mondta, hogy ő nem tesz fel semmilyen sapkát, és nem viszi a Vörössapkás után a puskát. A Vörössapkás paprikavörösen üvöltött: Vigyétek a pincébe! Alighogy elvitték, jött a második, a harmadik, hogy ő sem viszi a puskát, és hogy ő nem ilyen lovat akar. Ezek egyre többen és többen lettek, és a homokozó melletti bokorban boldogan éltek.
Történt aztán, hogy a Vörössapkásnak is leáldozott a napja. Elfogyott alóla a pénz, paripa fegyver. Át is vették a hatalmat azok, akiknek volt sok pénzük, paripájuk, fegyverük. És volt nekik a barna- és vörössapkásoknál is ravaszabb rendszerük: úgy hívták, hogy több-párti demokrácia. Csillagos lobogóba csomagolva el is küldték azt a felszabadult homokozókba. Azok mind ujjongva fogadták, mert ugye ennél jobb rendszer nincsen!
Egy egészen kis homokozóban is nagyon megváltozott az élet. A gyerekek fellélegeztek, és összeültek, hogy most már ők szabják meg, hogy mit játszanak, hogyan játszanak, milyen sapkában járnak. Csakhogy a csillagos lobogó tartalmával nem számoltak. Mert bizony akkor valami különös dolog történt.
ami nem szép dolog
Hányszor van az úgy az ember életébe úgy
gondolja másik embert egy kicsikét úgy mondva
az illető úgy van vele igen csak le akkarja nézetni
őt úgy gondolja ő szokal okasabnak mondja úgy
gondolja az ember hogy másikat rafináltan le
akkarja mondjuk nézetni de nem tudsa vele az
illető ő le akarja nézetni telnek múlnak az idők
az ember gondolt másik illetőről nem derült fény
de aról illető tudta ki mondta azt de több ember
tudja igazat arról illetőről amit egyik ember
gondolt .több emeber magába őrzi az embert aki
az egyik lenézte nincsen igaza a felé az ember
felé .olyan akit mondjuk lebecsülünk ő magának
úgy gondolja ő az okos de mégis bele esne
egy olyan gondba amiből ki kel másni .ezért van
az nem szabad másikat lehet ó tőbet tud mint az
illető aki azt állítja nem szabad másikat lenézni
az másik ember nem szép mert aki gondolja nem
lesz igaza és csak magát akarta fényezni és nem
úgy síkerült ezért nem nézük le másik ember ,nem
szép .dolog
kirándulás Vácra
Biztos volt ember életébe olyan helyzet kénytelen
változtatni helyzeten ami épen akor ki alakul nálunk
ilyen nem igazán merült fel hogy hétfő ,és szerda
pénteki foglakozáson mást ütemezünk be a
foglakozás idejébe most úgy alakult hogy idén
nyáron nagyon jó síkerült
Vácra,úgy voltunk oda vissza mennék de
október13 szerda nem volt jó neki csak október12
keddi nap volt jó Vácra így át tetük
egy napal dolgot nem volt október13án foglakozás
előte október 12 én ,mentek át vácra kírándultunk
parkba nagyon jó éreztük magunkat .Remélem ilyen szép idő lesz
Aznap is




néha változnak dolgok
Hánysor úgy az ember életébe mondjuk eltervezi
dolgot magába hogy szeretrné azt bízonyos napot
ahogy az ember eltervezi én ilyenről mondok
dolgot úgy vagyok ha már szombatvan úgy
gondolom munka útán jó esne az bízonyos pihenés
anak embernél hányszor van az eltervezük valamit
így legyen az dolog ügybe néha nem úgy jönek
össze azok dolog amit az ember eltervez én úgy
voltam múlt szombaton ha már szombat délután
van pihenésre forditom ügyet erre jön délután5kor
telefon mész valahova mondtam sehova de meg
kérdeztem ösze kapjam magam menjek segíteni
helyeted amikor így alakulnak dolgok az ember
változtat tervén amit épen eltervezet azon napon
olyankor kicsi ember eltervezi így szeretné napot
de jön telefon változtanak terven nálam olyan
volt ép délután 5volt akor hívás megyek valahova
nem de ősze kapjam, magam igen az ílllető nem
ér haza mondtam jó ősze kapom magam nálam
ez kicsi változás volt de meg tetem szeretből
másik ember felé.
Egerbe kirándultunk
Van olyan ember életébe mondjuk szeretne be
vezetni dolgot másik embrenek elmondja hogyan
szeretné azt elkel úgy mondva fogadni ha van
olyan segítő hogy meg tudjuk oldani dolgokat
az vezető mondjuk elvárná .aki könyen voltunk
amíg volt elég ifjonc segítő meg tudták oldani
dolgot pár éve sajnos egyik pedagógus marika
néninek otthoni dolgai vanak így ő már nem
igazán tud foglakozásba segítkezni így egy maga
marat pedagógus judit így néha elmaradnak
foglakozások azért elnézést kérek most október6
ai szerdai oktober 8ai foglakozások elmardtak
mert pedagógus juditnak ezzen napon dolgai voltak
oktober11én egy vadász kiálításra ment el az
alapítvány jó éreztük magukat hétfői napot jelöltük ki a vadászati kiállítás meglátogatására.
Judit Kb. 4 órahosszás programra számítsatok
Judit 10 órakor nyit a kiállítás, de a nyitáskor nagy a tömeg, igy azt javaslom inkább 11 körül érkezzünk oda.Védettségi igazolvány nem szükséges
Maszk sem kötelező egerbe kírándultak jó érezték magkat



a tervezés
Mindenki van úgy életbe igazán eltervezi dolgot
úgy van vele neki bíztos hogy jó lesz ahogy ő
szeretné úgy legyen mindent eltervezük életünkbe
minden zükekenő mentes legyen úgy van vele
az ember mondjuk meg tervezük dolgokat telnek
idők múlnak idők és egyser amit eltervezne az
ember mondjuk nem úgy szíkerülne az életbe
ilyenkor az ember bíztosan háborogni fog az életbe
mért nem úgy szíkerülne ahogy az ember eltervezi
és nem úgy síkerülne amit el tervezünk kicsit
háborgunk rajta ösze jöjön amit tervezünk életbe.
És ne háborogjunk rajta ösze jöjön amit az ember
eltervez hányszor ember eltervezi minden úgy
mondva zökenő mentes legyen azon helyen úgy
mindenkinek jó lene úgy mondva eltervezi úgy
mondva nem síkerülne az amit eltervezik újra
tervezni síkerüljőn amit az ember eltervez az embernek
síker életbe.
a remény
Amikor ősz hangulta beköszön hány embernél van
az nincsen kedve semihez így igazán kicsit remény
telenek találja dolgokat de nekünk akkor remény
kedünk kel életbe mindig épen amikor
alapítványba segítkeztem valami engem kéretek fel
segítkezem netezöknek segítsek olyakor az emberbe
amikor új dolog elé kerül tele van reményel a felé
küzd sikerüljön nálam így volt elérkezet az
bízonyos nap kicsit az remény le lankat bíztani
kezdek és síkerült . Hánysor van úgy emberbe épen
elé néz valaminek jó tele van reményel és próbálja
úgy mondva úgy csinálni végig tudjon maradni
abba reménybe amivel munkát elkezdte de van
olyan kapunk hírt amit az ember igazán nem vár
ilyenkor ember néha meg törik fel adja dolgokat
nem akar reménykedni ami nagy gond mert
mindig kel reménykedni egyszer mindig jó fog
jöni életbe tovább kel adunk életünk remény
dolgot minden ember felé,
mért sírt
A „megverni” a sportversenyek szokásos nyelvhasználatában azt jelenti, „győzni”. A megverni ilyen összefüggésekben eredetileg azt jelentette, megölni. Az Ószövetségben, a Kivonulás könyvében az utolsó csapásról, amellyel Jahve Egyiptomot sújtotta, ez áll: „Éjszaka az Úr megvert Egyiptomban minden elsőszülöttet…”
Az 1990-es futball világbajnokság döntőjében Németország megverte az előző világbajnokot, Argentínát. Amikor Diego Maradona, a vesztes csapat kapitánya fölállt a dobogóra, hogy a szervezőbizottság képviselőjétől átvegye az ezüstérmet, teljesen össze volt törve. Arcvonásai össze-összerándultak, újból és újból sírásra fakadt. Úgy becsülték, hogy világszerte 1,2 milliárd ember követte a TV-ben a játékot. Köztük a legtöbben férfiak. A futball „férfiak dolga”. A futballozó nők éppolyan egzotikus jelenségek, mint a bokszoló nők. A teológusok és egyházi férfiak vagy ingujjban, hivatásbeli szerepüket szimpatikus módon félretéve, egyszerűen csak férfiként szintén odaülnek a képernyő elé, vagy úgy érzik, hogy toronymagasan fölötte állnak az ilyen plebejusi-profán élvezeteknek.
Nincs szükség nagy vallástörténeti jártasságra ahhoz, hogy tudjuk: itt elementáris és eredeti módon vallást gyakorolnak. Hogyan álljon helyt a keresztény hit, ha „toronymagasan” elkülönül az ilyen történésektől, és sem nem kész, sem nem képes arra, hogy párbeszédbe kezdjen az ilyen elementáris vallási megnyilatkozásokkal? Minden versenysportra érvényes az, amit Coubertin báró, az újkori olimpiai játékok megalapítója „mind a régi, mind az új olimpizmus első és leglényegesebb ismertetőjegyének” nevezett, ti. hogy az vallás. Aki valóban meg akarja érteni a stadionokon belüli és kívüli történéseket, annak nem szabad becsuknia szemét ama történelem előtt, amelyen minden életmegnyilvánulásunk, a modern sporttevékenység is nyugszik.
Az „ógörög áldozati rítusok és mítoszok értelmezéseit” tartalmazó könyvének, mely az olimpiai küzdősport eredetét is tárgyalja, Walter Burkert ezt a címet adta: Homo necans – Az ember mint gyilkos (Berlin-New York, 1972). Az olimpiai terepnek, amint leírja, két kultikus központja volt: a Pelopsz-szentély és a Zeusz-oltár. A kettő között feküdt a stadion. Pelopsz egy sötét istenség, aki az emberáldozatok gyakorlatára utal vissza. A monda szerint apja, Tantalosz leölte őt, ételül tálalta föl az isteneknek, amikor azok, Zeusszal az élükön, lakomára jöttek hozzá. A szentély egy kövekkel szegélyezett áldozati árokból áll, ahová a vért folyatták. Ez eredetileg embervér volt. A Zeusz-oltár, a másik kultikus hely, egy alsó részből állt, ahol leölték az állatokat, és egy magas hamurakásból, amelynek a tetejére helyezték az állati combdarabokat, hogy elégessék őket. Ez az oltár jelentette a célt a stadion futói számára. A vérnyelő Pelopsz-sírtól rohantak, a haláltól menekülve, a Zeusz-oltárhoz, és aki elsőként érkezett oda, meggyújthatta rajta a tüzet: részesült a fényes, olimposzi isten győzelmében a vér, a sötétség és a sír fölött. Burkert azt mondja: „A futás az átmenetet hangsúlyozza a vértől a megtisztító tűzhöz, a halállal való találkozástól a túlélés tudatához, ami a győzelem erejében nyilvánul meg.”
Az újvilágban végzett kutatások azt mutatják, hogy a labdával folytatott versenyjáték is az áldozatok leölésében gyökerezik. A gömbölyű és világos labda a napot szimbolizálja. Az ember, akit létrejötte óta elbűvöltek a harc és az ölés történései, a napnak – annak a hatalomnak, amely fényével és melegével lehetővé teszi számára az életet – a működését is az agón, a halálos harc kategóriáiban érzékeli. Amikor este, naplemente után az ég és a tenger vörösre színeződik, akkor az erőszak szimbolikájától meghatározott ember azt látja, hogy az a hatalom, amely az életét garantálja, most halálos harcba bocsátkozott az alvilági hatalmakkal. Az aztékoknál emberek ezreinek kellett – az áldozatbemutató papok által testükből élve kitépett – remegő-rángó szívük erejével támogatniuk a napot az alvilági erők ellen folytatott harcában, és így garantálniuk, hogy újból és újból fölkeljen. Az emberiség történetének eddigi legrégebbi labdajátékterét Mexikóban, a Yucatan-félszigeten fekvő ősi Maya-városban, Chichen-Itzában fedezték föl. A mintegy 36 méter széles teret 75 méter hosszú, masszív kockakövekből álló fal fogja körül. A szemben álló oldalfalak közepén, 7 méteres magasságban súlyos kőgyűrűt helyeztek el. Könyökkel vagy térddel kellett a naplabdát átdobni a kőgyűrűn, és ezáltal támogatni futásában a napot. A játékosoknak a papi kasztba kellett tartozniuk. A játék veszteseit a győztesek leölték, és remegő szívüket föláldozták a napnak (G. Becker, Die Ursymbole der Religionen, 1987).
Csak ennek az eredetnek az alapján lehet megérteni a játékosok és edzőik szinte halálos komolyságát, a stadionok pattanásig feszült légkörét és az egymás ellen harcoló férfiak végsőkig menő elszántságát. Tevékenységük bizonyára játék, játék a világos és gömbölyű bőrlabdával, de a „homo ludens”, a játékos ember egyúttal és éppen mint játékos ember „homo necans”, gyilkos ember is. A verseny-játékban, amelyben csak az egyik győzhet, és a másikat szükségképpen megverik, ősrégi, évmilliókra, az emberlét kezdetére visszanyúló élet- és magatartásminták támadnak föl: Azóta, hogy mintegy 1,7 millió évvel ezelőtt a „homo erectus”, a korai ember kilépett a gyűjtögető- és dögevő lét fülkéjéből, és a nagyvad-vadászattal a vadállatok versenytársa lett, magatartását és életérzését az agón, a halálos harc határozza meg. Ez mindenekelőtt a férfire érvényes. Már az állati viselkedésből is tudjuk, hogy a megmerevedett fallosz és a hágás az agresszivitás és a fenyegetés kifejeződése is lehet. A lándzsa, amellyel az ember fölébe emelkedett a vele élő nagy állatnak – mint Káin a testvérének, Ábelnek – és azt halálra döfte, fallikus erejének szimbóluma.
Ezek az őskori minták ott vannak bennünk. Végső okát adják annak a könny- és vérfolyamnak, melyet az emberiség történelme folyamán az emberek okoztak egymásnak. Az ember mind a magánélet, mind a politika területén mindig kész arra, hogy power-jét, ölési potenciáját fenyegetően megmutassa és kiélje. Még nem sokkal ez előttig csak azáltal tűnt lehetségesnek az emberiség fennmaradása, hogy a két ellenséges blokk, a keleti és a nyugati olyan gigantikus ölési potenciát állított egymással szembe, hogy az megbénította ennek az erőnek a kiélését.
