Categories
Egyéb kategória

séta vásárba

nagyon régi  hagyomány  volt nálunk az

alapítványba hogy   amikor  jó idő  volt ép

hónap  első  szerdája  van  ilyenkor ki  szoktunk

sétálni  vásárba körül  nézni  milyen érdekes

dolgokat  találnak  vasárba van olyan kint  épen

sétálunk vásárba  találunk érdekes  dolgot  ami

egy  kicsikét  igen  csak  régi  meg  tudjuk  azt

úgy  mondva  csodálni azt .tavaly  amikor közösen

mentünk  ki  körül  nézni  vásárba  voltak abba

olyan dolgok ami igen csak  nagyon régi dolog  mi

csak azt  dolgot  meg tudtuk  csodálni  milyen  régi

tárgyba bukatnunk bele  nekünk pár embernek

igen  csak  nagyon tetszet  árát  meg  láttuk igen

csak fel ment  vérnyomásunk igen csak magas árat

ütött  meg igen csak értékes dolognak értéke van

idén is  ki  mentünk vásárba  körül nézni most

vásárba  almát    vásároltunk   vásárba . Bagó Zoli

elpakolta  edényeket . Bagó  Zoli  ,Edina kiskereten

dolgoztak  kimentünk  vásárba   szép idő   volt

almát  vetünk .ebédre  Maczkó  Zsuzsikétól

hurkát kolbászt kaptunk nagyon jó  sikerült.

április 2án foglalkozáson

Bagó Zoli ,Jenei  tesztvérek ,Edina  ,veronika.

Lenke,Horváth   Zoli ,Gabriella  .

pedagógus Juditnak  április 2án  segítetek neki

csörgi  Kati ,Olga  néni ,Kriszti .

  1.  kg krumpli
  2. 1 db vöröshagyma
  3. 1 pár kolbász
  4. 1 pár hurka
  5. Nagyon pici zsír
  6. 1/2 dl víz
  7. Ízlés szerint só
  8. Ízlés szerint bors

Elkészítés

 1,5 óra

  1. A krumplit megpucoljuk megmossuk, hagymát karikára vágjuk. A tepsit kizsírozzuk belerakjuk a krumplit, hagymát sózzuk borsozzuk és alaposan összekeverjük. Hurkának, kolbásznak megszurkáljuk mind a két oldalát, hogy ne durranjon szét. Beleöntjük a fel dl vizet és 180 C fokra előmelegített (alsó felső) sütőbe tesszük fél órára.

Kérjük adja nekünk adója 1%-át!
A nyilatkozatra ezt kell írnia:
Mint a Többi Ember Alapítvány Tura
Adőszám: 18711516-1-13

Categories
Egyéb kategória

torzó

év körüli kislány pórázát engedetlenül rángató kutyát sétáltat. Piros sportkocsi parkol a járdaszélen, ajtaja nyitva, hátradőlve nagydarab farmernadrág és trikó alszik az első ülésen, mellette a padlóra csúszva gyűrött újság.

Könyvkötőmhöz sietek, az egyik kopott ház harmadik emeletére. Nem először járok itt, rendszerint szombat délelőtt. Mindig meglepődöm. Este itt minden utcasarkon áll egy lány. Aki errefelé lassan halad, tudja, mire számíthat. Van, aki számít valamire, van, aki csak nézelődik, de ritka e tájon az olyan madár, aki nem tudja, hogyan szoktak itt fütyülni.

Újság is megírta: ez bizony úgynevezett rosszhírű környék.

Könyvkötőm azért lakik itt, mert szegény ember, s itt tudott magának kevés pénzéből lakást szerezni. Én azért járok ide, mert itt tudom kevés pénzért rendesen beköttetni könyveimet, megcsináltatni dobozaimat tornyosuló papírhalmaimnak.

A kurvák meg azért vannak itt, mert szeretik a környéket.

Este. Éjszaka.

Ezt értem.

De szombat délelőtt mindig meglepődöm, hogy minden utcasarkon áll egy lány, néha kettő, mindig parkol egy autó, mindig alszik benne egy farmernadrág és egy trikó, és a környék, az utca lakói – és az éppen arra járók, én is – úgy kerülgetjük az utcalányokat, mint elegáns hölgyek az észre nem vett kutyaszart az Andrássy úton.

Dolgozó nők, hozzátartoznak az utcaképhez.

Szabadság van: aki dolgozik, nálunk boldogul. Régi jelszó.

Csütörtökön, július 8-án olvastam a Népszavában a vastag betűs címet: Tétovázó önkormányzatok: késik a kéjzónák kijelölése. Alatta kisebb betűkkel: Egyelőre csak a nyolcadik kerület önkormányzata akar dönteni.

Az önkormányzatok tétováznak, a lányok nem. Nincs kijelölve, de a hülye is látja: a József utca kéjzóna.

Sietek a könyvkötőhöz. A lányok nem szólítanak meg. Látszik rajtam, hogy értelmiségi vagyok? Vagy az, hogy nincs a bukszám dugig tömve? Gyanús a céltudatos haladásom? A telepakolt aktatáskám?

Amikor negyedszer vagy ötödször jártam itt, már tudtam: a kis sárgahajú áll azon a sarkon, a rozzant kapu előtt egy olyan göthös, a nagydarab, combjait villogtató a garázs előtt grasszál…

Most szombaton meleg volt, előző nap este leszakadt az ég, kora délelőtt gőzölgött az aszfalt. Itt egy lány, ott egy lány, pang a piac.

Sietek.

És a kapuban, a behajtott kapuajtónak támaszkodva áll egy lány. Új, eddig nem láttam. Talán húszéves. Talán több. Talán kevesebb. Kétségtelenül formás darab. Az arcán nincs két kiló festék, a blúza feszül, de a szoknyája majdnem illedelmes. Fekete körömcipője rég látott cipőkefét, de parfümöt használ, nem olcsó kölnivizet.

Lépnék be a kapun, de úgy meglepődöm, hogy pillanatra megállok. A mozdulatom félreérti, megszólít. Érdekel? Most jövök igazán zavarba. Merthogy a szó csak kétértelmű, de a hozzá tartozó mozdulat lenyűgöző.

Ugyanis a lány – felrúgva ősi mestersége alapszabályait – karján nem retikült lóbál, hanem kezében könyvet tart, s amíg a kapuhoz nem értem, olvasott.

Nem akartam elhinni. S a meglepetéstől akkor álltam meg, amikor – belepillantva a nyitott könyvbe – észrevettem: verseskötet van a lány kezében.

Váci Mihály – olvasom a kötet gerincén.

Sietek a könyvkötőmhöz, és áll a kapuban egy kurva, kezében verseskötet. Váci Mihályt olvas. És amikor pillanatra megállok, egyszerre mozdítja felém a mellét és a könyvet: Érdekel? Némán nemet intek, igyekszem egyenletes tempóban végighaladni a rohadó szemétszagú kapualjon.

Amíg a harmadik emeletre érek, jönnek-mennek fejemben a gondolatok. Valaha olvastam egy francia író novelláját. Egy élelmes könyvkereskedő minden reggel végigböngészte az újságok halálozási híreit, s eladatlan, eladhatatlan könyveit elküldte a halottak címére, utánvéttel. A hátramaradottak természetesen kifizették a számlát. Mígnem egy köztudottan szenilis öregasszony halálakor az egyik rokonnak szemet szúr, hogy felsőfokú latin nyelvtankönyv érkezett utánvéttel a halott nevére. És nagyon elgondolkozik: lehet, hogy a bolondnak tartott öreg rokon valójában éles eszű, okos teremtés volt, aki bolondériái mögé rejtette bölcsességét, s miközben mindenki nevetett rajta, ő latinul tanult, és ókori filozófusokat olvasott?

Áll ez a lány a József utca egyik kapualjában, buján feszülnek a mellei, kezében verseskötet, kuncsaftra vár.

Lehet, hogy tudja: lakik itt a házban egy könyvkötő, szombat délelőtt ahhoz amolyan könyvmoly emberek járnak.

Elképzelhető, hogy valóban szereti a verseket, s mert szombat délelőtt a nagy melegben nincs forgalom, versek olvasásával üti agyon az időt.

Szereti a verseket, én meg azt hiszem róla, hogy csak egy buta sarki kurva?

Volt valami furcsa szomorúság a szemében.

Már lefelé ballagok a lépcsőn. Megszólítsam?

A kapualj üres. Földre hajítva a fölrepedt sarkú

Categories
Egyéb kategória

a béke milyen fontos

ma  folytassuk  elmélkedésünket arról  béke  az

életünkbe  milyen fontos  azt békét  ami  mai

világba  hiányzik  az  bizonyos  béke most ideje

szét  osztani  világba  azt bizonyos békét a

földön  ,és  világba  ,meg  figyeljük  azt bizonyos

világot  egy  orrságba durrognak az  bizonyos

háború  földön  és  ígéretek  voltak   azon ott

lesz  béke sok  ember  meg  is  tette lépést  a

felé  azon  valahogy  béke  legyen  fölödön ami

nagyon  fontos ott is  béke  legyen ahol dúlnak

háborúk  egyszer  béke   legyen .meg kezdték

azt  bizonyos béke  lépést   több  ember  úgy volt

ez ügybe  meg  akartak  állapodni  erről  bizonyos

békéről  és  addig állapodtak  meg  erről béke

meg  állapodásról  nem  jött  össze folytatódót

az bizonyos  békétlenség  a  földön  ami igen csak

nagy   gond valahogy   békét kel   teremteni a 

földön  ez  nagyon hiányzik  béke  a  földön azon

helyen béke  legyen  ahol durrognak békétlenség

oda  béke  legyen  arra  helyre kel  az  bizonyos

béke  arra  helyre .

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

munka ünnepe

május 1munka  ünnepe  volt  ilyenkor  ember  sok 

ember  munka  ünnepét  emberek  egy  része  a

munka  ünnepét  nem  úgy  ünnepelik  meg  az  életbe

meg  munkát  teljesen meg ünneplik munkával azt

bizonyos  munka  ünnepét  azt  ünnepet  ezt  munkás

Szent  Józsefről  kapta  meg  ezt   nevet   munkás ő az

szent  József   nagyon sokat  dolgozott  életbe  meg

 tanulta   munkás  dolgot   keményet életbe  így

nevezték el  azt  Munkás  Szent  Józsefet életbe  nagyon

keményen dolgozott  életbe .hány  olyan  ember van

mai  világba  ők úgy  vannak  mai  világba  meg hallanak

életbe  azt  Bizonyos  szót  életbe  el kéne  menni

valahova   dolgozni  ki ejtetőd  ez  bizonyos szó

munkába   kéne  menni  csinálni dolgot   egy  darabig

tart   az  öröm  munkáról  utána  meg hal az bizonyos

lelkesedés  a  felé  munka  felé  utána  úgy  van vele

dolgoztam  ennyi    időt     nincsen  kedvem dolgozni

itt  keresek  valami ki  utat  ebből  ne  keljen  nekem

munkálkodni életbe  kerülni szeretném életbe így

jó  élet hogy nem dolgozok kerülöm azt  bizonyos

munkát  olyat életbe  én dolgoztam  mindenki

keményen munkálkodót  még május 1én is  de  az

illető  úgy  volt  ki utat  keresett  munkából ne

keljen dolgozni neki úgy volt vele olyat ő nagyon

beteg   azért  nem  dolgozni .más  ember úgy  van

legyen munka  ünnepe életbe  akkor  se  pihen

keményen  dolgozik  így  tiszteli meg munka  ünnepét

meg munka ünnepén dolgozik.


Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

várakozás

sok sor  szoktunk életünkbe  várakozni dolgokra

amire szeretetnék elérkezzen 

szeretetnék mondjuk   találkozni azzal emberel

mondjuk rég láttad  életed  és  ugye  ilyenkor

az ember  azt  időt várja nagyon elérkezzen  az

bizonyos idő találkozhasson  nálam ilyen helyezet

volt  életembe  április16amikor  meg  kaptam azt

bizonyos  anyám nem  sokára  haza  mehet  

teljesen  csak  előtte  úgy mondva  te somhoz

kellet  úgy  mondva  kis  időt  fel erősödni gyenge

volt  ők   úgy  voltak  mindig lesz náluk valaki

vigyáz  rá úgy  volt  de  volt  olyan egy  valakinek

úgy  mondva  biztos  nem tetszene vár ja  valaki

mi  előbb jöjjön  haza annak embernek  meg tudta

te som hoz erősödni  elkezdet úgy  mondva

háborogni    és olyan  április 16útán idő   eltelt

még egy  bizonyos  hét nagyon  nehezen rá  jött

igaza annak embernek oda  küldte  piheni anyut

te somhoz  na elérkezet  május 1e  amikor  fel

elerősödőt így haza jött  alig vártuk itthon mikor

jön  ez  szép  várakozási idő  az ember életébe.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

beszélgetés tengerparton

Ma gazdag fogás várja, ugye?

A halász a fejét rázza.

– De azt hallottam, hogy ilyen időben jó a kapás!

A halász bólint.

– No, és nem fut ki a tengerre?

A halász a fejét csóválja. A turista levertnek látszik.

– Talán rosszul érzi magát?

A halász a taglejtések nyelvéről végül áttér a normális beszédre.

– Nagyszerűen érzem magam – mondja. – Soha életemben nem éreztem magam ilyen jól.

Feláll és kinyújtózik, mintha atlétaszerű testalkatáról szeretne bizonyságot tenni.

– Egyszerűen fantasztikusan jól érzem magam!

A turista arca egyre szomorúbb lesz, és már nem tudja elfojtani kérdését, amely úgyszólván a szívéből fakad:

– De akkor miért nem megy ki a tengerre?

– Mert ma reggel már kint jártam.

– És jó fogás volt?

– Olyan jó, hogy most már nincs miért még egyszer kimennem. Négy homárt, két tucat makrélát fogtam…

A halász végre teljesen felébred, beszédesebb lesz és megnyugtatólag veregeti a turista vállát, akinek gondterhelt arckifejezését az alaptalan, de megható bánat jelének tartja.

– Még holnapra és holnaputánra is futja – jelenti ki, hogy végképp levegye a terhet az idegen válláról. – Nem akar rágyújtani az én cigarettámra?

– Köszönöm.

A cigaretta a szájban, megint katt! A turista fejét csóválva letelepszik a csónak szélére, fényképezőgépét maga mellé teszi – most szüksége van arra, hogy mindkét keze szabad legyen, mert kellő nyomatékot akar adni beszédének.

– Nem szeretnék beavatkozni személyes ügyeibe – kezdi –, csak hát képzelje el, hogy ma másodszor, harmadszor, sőt talán negyedszer is kifut a tengerre, és akkor három, négy, öt, sőt talán tíz tucat makrélát fogna… Képzelje csak el!

A halász bólint.

– És nemcsak ma, hanem holnap, holnapután is – folytatja a turista –, egyszóval mindennap, ha szerencsés napnak bizonyul, kétszer, háromszor, sőt talán négyszer is kifutna a tengerre… el tudja képzelni, hogy akkor mi lesz?

A halász a fejét rázza.

– Legfeljebb egy év múlva motort vásárolhat, két év múlva újabb bárkája lesz, három-négy év múlva pedig bizonyára vásárolhat két csónakot, és azzal aztán még többet fogna – egy szép napon pedig két motorhajója lenne, és… – a lelkesedéstől egy pillanatra elakad a turista hangja – kis hűtőházat épít, esetleg füstölőt is, aztán meg konzervgyárat, saját helikopterre tesz szert, hogy a levegőből figyelhesse a halvonulást és rádión utasíthassa a motorhajóit. Aztán engedélyt szerez, halvendéglőt nyit, és saját maga közvetítő nélkül exportálná a homárjait egyenesen Párizsba… és akkor…

A lelkesedéstől megint elszorul a turista lélegzete: a fejét rázza, szinte megfeledkezik szabadságának örömeiről, lelke mélyén szomorkodik, és úgy nézi a békésen gördülő hullámokat, melyek között a ki nem fogott hal bukfencezik.

– Akkor… – mondja, de az izgalom még mindig megbénítja.

A halász megveregeti a vállát, mint ahogy a gyermekét szokás, akinek a torkán akadt valami.

– Akkor mi lesz? – kérdezi halkan.

– Akkor – mondja halk elragadtatással az idegen –, akkor leülhet ide a partra, szunyókálni a verőfényben, és nézheti ezt a gyönyörű tengert.

– De én most is ezt teszem! – válaszol a halász. – Nyugodtan üldögélek a parton és bóbiskolok. Csak a maga kattogása zavart meg…

A turista töprengve távozik a parttól. A munkára gondol, amelyet mindig eszköznek tartott ahhoz, hogy egy szép napon megszerzi magának azt a lehetőséget, hogy többé ne kelljen dolgoznia. Arcán most nyoma sincs az együttérzésnek a szegényesen öltözött halász iránt – csak egy kis irigység látszik rajta.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

boldog herceg

Egy oszlop tetején, magasan a város fölött állt a Boldog Herceg szobra. Tetőtől talpig arany borította, vékony, finom levelekben, két ragyogó zafír volt a szeme, s hatalmas rubin piroslott a kardja markolatán.

Nemhiába csodálta mindenki.

– Legalább olyan szép, mint egy szélkakas – jegyezte meg az egyik városi tanácsos, aki szerette volna, ha híre megy művészi ízlésének –, csakhogy nincs annyi haszna – tette hozzá, nehogy az emberek még azt higgyék, hiányzik belőle a gyakorlati érzék, mert az aztán nem hiányzott.

– Bár olyan lennél, mint a Boldog Herceg! – sóhajtott fel a józan anya, mert kisfia nyafogott, hogy hozza le neki a csillagokat. – A Boldog Hercegnek még álmában sem jut eszébe, hogy nyafogjon valamiért.

– Örülök, hogy akad legalább egy lény a világon, aki tökéletesen boldog – dünnyögte a csalódott férfi, amint a csodálatos szobrot bámulta.

– Olyan, mint egy angyal – mondták az árva gyerekek, amikor kiléptek a székesegyházból ragyogó skarlátvörös kabátban és tiszta, fehér kötényben.

– Honnan tudjátok? – kérdezte a számtantanár. – Sose láttatok angyalt.

– Dehogynem, álmunkban – válaszolták a gyerekek, és a számtantanár összeráncolta a homlokát, és nagyon szigorú arcot vágott, mert nem helyeselte, ha a gyerekek álmodnak.

Egy éjszaka elszállt a város fölött egy kis fecske. Társai már hat hete útnak indultak Egyiptomba, de ő hátramaradt, mert szerelemes volt a legszebb nádszálba. Még a kora tavaszon ismerkedett meg vele, amint egy nagy, sárga pillét kergetett a folyó mentén, és a nádszál karcsú alakja úgy elbűvölte, hogy megállt és megszólította:

– Szeresselek? – kérdezte a fecske, mert kedvelte az egyenes beszédet, mire a nádszál mélyen meghajolt. Így aztán a fecske újra meg újra körülrepülte a nádszálat, a szárnya meg-megérintette és ezüstösen fodrozta a vizet. Ez volt a vallomása, és így udvarolt egész nyáron át.

– Micsoda nevetséges kapcsolat – csivitelte a többi fecske –, nincs a menyasszonynak pénze, és túlságos sok a rokona. – És csakugyan, a folyót szinte elborította a nád. Azután beköszöntött az ősz, és a fecskék elrepültek. Távozásuk után a kis fecske nagyon egyedül maradt, és unni kezdte kedvesét.

– Örökké csak hallgat – mondta –, és félek, hogy ingatag természet, mert szüntelenül kacérkodik a széllel. – És valóban, a nádszál a legkisebb szélre is a lehető legkecsesebben hajladozott. – Elismerem ugyan, hogy otthon ülő teremtés – folytatta a fecske –, én viszont szeretek utazni, szeressen hát utazni a feleségem is! – Eljössz-e velem? – kérdezte végül a nádszáltól; de az csak a fejét rázta, annyira ragaszkodott az otthonához. – Hitegettél csak! – kiáltotta a fecske. – Indulok a piramisokhoz. Isten veled! – És elrepült.

Szállt, szállt egész nap, és estére megérkezett a városba.

– Hol töltsem az éjszakát? – kérdezte. – Remélem, felkészültek a fogadásomra.

Ekkor megpillantotta a szobrot az oszlop tetején.

– Itt fogok megszállni – kiáltott fel –, pompás ez a hely, járja a friss levegő is! – És leereszkedett, egyenesen a Boldog Herceg lába elé. – Arany a hálószobám – mondta magának halkan, amint körülpillantott, és aludni készült; de alig dugta a fejecskéjét a szárnya alá, rápottyant egy nagy vízcsepp. – Milyen különös! – kiáltott fel. – Egyetlen felhő sincs az égen, tisztán ragyognak a csillagok, és mégis esik. Bizony szörnyű az éghajlat itt Észak-Európában. A nádszál ugyan szerette az esőt, de csak puszta önzésből.

Akkor ismét ráhullott egy csepp.

– Mi haszna van egy ilyen szobornak, ha még az esőtől sem véd meg? – kérdezte. – Keresnem kell egy jó, fedeles kéményt. – És elhatározta, hogy továbbszáll.

De mielőtt szétnyitotta volna szárnyait, ráhullott a harmadik csepp. Ekkor felnézett és látta – de jaj, mit is látott?

A Boldog Herceg szeme könnyben úszott, és a könnyek végigcsorogtak aranyorcáján. És a holdfényben olyan gyönyörű volt az arca, hogy a kis fecskét elöntötte a szánalom.

– Ki vagy te? – kérdezte.

– Én vagyok a Boldog Herceg.

– Miért sírsz akkor? – kérdezte a fecske. – Teljesen átáztattak a könnyeid.

– Míg éltem, és emberi szívem volt – felelte a szobor –, azt se tudtam, mi a könny, mert a Gondtalanság Palotájában laktam, ahova nem léphet be a Szomorúság. Nappal a kertben játszottam társaimmal, este pedig a Nagy Teremben én nyitottam meg a táncot. A kertet magas fal vette körül, de nekem eszembe se jutott megkérdezni, hogy mi van a falon túl, olyan szép volt odabent minden. Az udvaroncaim Boldog Hercegnek neveztek, és én csakugyan boldog voltam, ha a gyönyör boldogság. Így éltem, és így haltam meg. És most, hogy holt vagyok, ide állítottak, olyan magasra, hogy látnom kell a város minden szörnyűségét és nyomorúságát, és bár a szívem ólomból van, mást sem csinálok, csak sírok.

„Úgy, hát belül nem is arany?” – jegyezte meg magában a fecske. De udvariasabb volt annál, semhogy kimondjon egy ilyen személyes természetű megjegyzést.

– Messze innen – folytatta mély, zengő hangon a szobor –, jó messze, valamelyik kis utcában áll egy szomorú házacska. Ablaka éppen nyitva, és én egy asszonyt látok odabent, amint az asztal mellett ül. Arca keskeny és megviselt, keze durva és vörös, telis-tele tűszúrással, mert az asszony varrónő. Golgotavirágokat hímez éppen egy atlaszruhára, amelyet a királyné legkedvesebb udvarhölgye visel majd a legközelebbi udvari bálon. A szoba sarkában, az ágyon betegen fekszik a kisfia. Lázas, és narancsot kér. De az édesanyja nem tud mást adni neki, csak vizet, s így a kisfiú sír. Fecském, fecském, kicsi fecském, nem vinnéd-e el neki a rubint a kardom markolatáról? Lábamat ehhez a talapzathoz erősítették, magam nem tudok mozdulni.

– Engem várnak már Egyiptomban – mondta a fecske. – Társaim föl-le cikáznak a Nílus fölött, és beszélgetnek a nagy lótuszvirágokkal. Hamarosan elpihennek a nagy király piramisában. Ott fekszik a király is festett koporsóban. Sárga vászonba burkolták, és bebalzsamozták fűszerekkel. A nyakában halványzöld jadelánc van, és a keze, mint a száraz levél.

– Fecském, fecském, kicsi fecském – mondta a Herceg –, várhatnál-e még egy éjszakát, lennél-e a követem? A kisfiú olyan szomjas, és az édesanyja olyan szomorú.

– Ha meggondolom, én nem is szeretem a fiúkat – felelte a fecske. – Múlt nyáron, amikor a folyó mellett tanyáztam, volt ott két durva kölyök, a molnár fiai, akik unos-untalan kővel hajigáltak. Persze, nem találtak el, mi fecskék sebesebben repülünk annál, és az én famíliám különösen híres a gyorsaságáról, hanem azért ez tiszteletlenség volt.

De a Boldog Herceg úgy elszomorodott, hogy a kis fecske megsajnálta.

– Bár nagyon hideg van – mondta –, egy éjszakára mégis maradok, és a követed leszek.

– Köszönöm kicsi fecske – mondta a Herceg.

Így aztán a fecske kicsípte a nagy rubint a Herceg kardjából, és a csőrébe fogva, a tetők fölé emelkedett.

Elszállt a székesegyház tornya mellett, ahol az angyalok fehér márványszobrai állnak. Elsuhant a palota fölött, és hallotta a tánc dobogását. Egy szép fiatal lány épp akkor lépett ki az erkélyre szerelmesével.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

várakozás

magasztalni Istent. Ez egészséges emberi viselkedés.

Egész éltünket megvizsgálhatjuk: a hivatásunk sem más. Szent Lukács talán a nagy pásztorokat, az apostolokat láthatta ezekben a képekben, amelyeket elénk vetít. Mert az apostolok is meghallották, hogy hívta őket Jézus. Aztán elmentek. „Jertek és lássátok.” „Mester, hol laksz?” Aztán vele maradtak. Meggyőződtek róla, látták, hallották őt – bizonyos folyamat után, amikor begyógyult bennük az emberi természet minden elferdülése. A Szentlélek jött, és helyreigazította bennük ezt az egyszerűséget. Akkor örvendeztek, magasztalták Istent. Elmentek, mondták a dolgokat. Ez az egész.

Ez lenne az evangélium hirdetése is, ha ilyen egyszerűek lennénk, mint a pásztorok. Már tele lenne az evangéliummal az egész Föld. Csakhogy mi nem vagyunk ilyen egyszerűek. Az Úristent, a Mennyei Atyát már kezdetben valahogy nem láttunk, nem értettük, nem fogtuk föl, nem azt tettük, amit mondott. Nem örvendeztünk neki. Nem mentünk el mondani, nem tettük, amit hallottunk, nem magasztaltuk.

Itt van a nagy kettősség, hogy a szerkezetünk, az emberségünk, és az emberségünkben a gyermekség, a tiszta természet valahogy elromlott. Közbeékelődnek dolgok, amik akadályozzák azt, hogy halljunk. Most visszacseng a fülünkbe, hányszor szerepel az evangéliumban: a süketek hallanak, a vakok látnak, a bénák járnak, hirdetik az evangéliumot a szegényeknek… A vakság meg a süketség van rajtunk sokszor. Hiába mondja-mondja Isten; hiába van tele az egész levegő, a légkör, minden, Isten titkaival. Megtestesült, eljött, itt van. Részesülünk belőle minden nap. De annyira nehéz lett, megterhelt lett a mi emberi lényünk! Mi mást látunk. Másképp látjuk a dolgokat. Másképp halljuk, mint van. Millió filozófia. Túl okos az ember. A propaganda betölti a világot, de más szerepel a propagandában. Coca-cola, annak egész nagy, hatalmas hírverést csapnak. Tömít, tömít… eltömő anyagok bennünk, hogy ne lássunk, ne halljunk. Ne lássuk azt a tiszta, végtelen tiszta isteni gyermeket, aki Máriával és Józseffel ott van. És semmi más nincs ott.

A mi életünkben is mennyi halmozódott föl, mennyi vont el tőle! Egy egyszerű dolog: hogy imádkozzunk. Mennyi dolgot kell az embernek legyőzni! Olyankor jelentkezik az ember természetének ez a megterheltsége, beszennyezettsége, rozsdássága. Nem mozdul Isten gondolata, hívása szerint; az igazságok, a titkok, a szeretet hívása szerint. Ezért van ennek a kis gyermeknek olyan óriási munkája itt köztünk a földön: a szórólapátjával a szérűt megtisztítani. Bennünket megtisztítani; azt a sok-sok hulladékot kisöpörni, amit az ösztöneink fölhalmoznak bennünk.

A táplálkozás ösztöne… de nem csak a testi táplálkozásé. Befalni mohón ezt az egész világot, ami Isten és köztünk itt van színesen. Ez a táplálkozás ösztöne annyira betölti az embert, hogy míg odajutnánk, hogy vele éljünk, az ő Igéjével, az ő kenyerével, addigra már jóllaktunk minden mással.

A tevékenység ösztöne, menjünk, tegyük, ami eszünkbe jut. Azt nem szűrjük ki, hogy ő mit mond, mit tegyünk. Teszünk minden mást. Komplikáljuk az életünket. A nyugati világ agyon van telítve mindenfélével – ha hallgatjuk, hogy mi mindent csinálnak. Az evangéliumban meg Mária meghallotta Isten szavát, akaratát, aztán megtette. Boldog volt. Milyen egyszerű!

Az emberiség meg csinál mindenfélét. Valóban félelmetes, hogy mi mindent csinál. A fegyverkezésre gondolok, hogy 40 millió munkás dolgozik fegyvereken. Minek ez? – mondhatná Isten. Hol hallottátok, hogy ezt kell tenni? Mi tesszük, és nem tudunk leállni.
Milyen nagy munkája van ennek a kisdednek, hogy ezt mind eltakarítsa az útból, és újra gyermekké tegyen bennünket!

Az összes többi ösztön mind mit halmoz föl! A birtoklás, a bírvágy ösztöne! Az is mi mindent halmoz föl az emberben! Még a szerzeteseknél is! Tele tudunk lenni apró mütyürökkel, vacakokkal! Csak Őt nem tudjuk birtokolni, hogy a miénk legyen. A kisded Jézusnak mennyire ki kell fosztania bennünket, hogy a hely újra tiszta legyen, hogy ő legyen a miénk, és boldogok legyünk.

A többi, a társas ösztön, az érvényesülési ösztön, mind arra való, hogy az igazi érvényesülés irányába nyisson ajtót bennünk. De míg odajutunk! Először tele leszünk magunkkal, a mi dolgainkkal. Mikor aztán kiüresedünk magunkból és látjuk, hogy nem kellemes társalgó, nem kellemes társ, ha magunkban vagyunk, akkor fölfedezzük Őt, a gyermeket, és karunkra vesszük. Megtaláljuk Máriát és Józsefet. Addig sok munkája van a Kisjézusnak!

A többi ösztön is, a védekezési ösztön – míg arról leteszünk! Inkább minden ellen védekezünk, ami őt fenyegeti. Őt meg engedjük, hogy elfoglaljon minket.

A fajfenntartó: különös ösztön, amely az életre irányul, a boldogságra irányul, a szeretetre irányul. Mennyi halmozódik föl bennünk, ami a szeretet útjában van! Nem enged bennünket szeretni, nem enged bennünket ujjongani, magasztalni Istent!

Kisded Jézus, a szórólapáttal és a tüzeddel tisztíts meg, hogy a bennünk lévő ősi, aminek teremtve vagyunk, ami újjáteremtetett a keresztségben, vagyis az Istengyermek, kiszabaduljon, és magasztalhassa veled az Atyát. Szerethessen veled, élhessen veled! Ezt kérjük a pásztorok miséjében tőled, amikor találkozunk veled a szentmisében.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nálvárakozás

Categories
Egyéb kategória

emberiség

Talán az emberiség életének egyik legzűrzavarosabb területe a tekintély, a hatalom és a vele összefüggő kérdések. Gondoljunk csak rá, hogy a mi rövid életünk alatt, egy-egy nemzedék alatt micsoda fölfordulásokat éltünk meg ezen a téren, micsoda küzdelmek zajlottak és zajlanak le most is a világon, hogy ki kaparintsa kezébe azt, amit hatalomnak nevezünk a földön, világi hatalomnak.

Mennyire megalázó az emberiség számára, hogy minden téren a tudományával micsoda nagyra jut és ez a kérdés teljesen rendezetlen a földön. Ellenőrizhetetlenül, még olyan helyeken is, ahol valahogy alkotmányos módon rendezettnek látszik, hogy kiknek a kezébe és hogyan kerüljön az a hatalom, még ott is a háttérben ellenőrizhetetlen erők működnek, és kicsúszik az emberek keze alól, az értelmünk irányítása és a jobb belátás irányítása alól az, hogy végül is hogyan gyakorolják azt a hatalmat a földön, amitől az emberek földi jóléte és boldogulása függ. S micsoda küzdelmeket kell még ennek az emberiségnek a jövőben is végigküzdeni ennek a kérdésnek a rendezetlensége miatt, míg talán elérkezhet egyszer az emberiség oda, amit a Szentatya javasolt az Egyesült Nemzetek előtt: létrejöjjön a földkerekségen egy igazi, rendezett, az Egyesült Nemzetek által rendezett hatalom és tekintély, amely aztán bele tudna szólni olyan kérdésekbe, amik most fölháborítóan, a legsötétebb emberi önkénynek szolgáltatják ki az emberek jó részét. Országokat, életeket, értékeket.

A Szentírásba tekintve látjuk, hogy ez a kérdés hova nyúl vissza. A Szentírás mindjárt az első lapokon, a Teremtés könyvében megmutatja, hogy az ember engedetlen a legfőbb tekintéllyel szemben, a Mennyei Atya tekintélyével szemben, és ezért van aztán kiszolgáltatva egy teljesen sötét tekintélynek, a Kísértő tekintélyének, olyan tekintélynek, amit az ember végül is maga csinál, maga választ. És az engedetlenségünk micsoda gyötrelmet hoz a nyakunkba! A Szentírás azonban azt is megmutatja, hogy Isten rendjéhez, teremtett rendjéhez tartozik, hogy legyen törvény, és legyen hatalom, és legyen tekintély a földön. És megnyitja az utat, hogy ennek a tekintélynek engedelmeskedve Neki magának tudjunk engedelmeskedni. És azt is megmutatja a Szentírás, hogy mindenki, aki hatalmat hordoz a földön, csak szolga, és számadással tartozik.

Óriási kísértés embereknek olyan hatalmat hordozni, amilyen szinte megdöbbentő. Minél több eszköz áll egy állami hatalom rendelkezésére, annál hatalmasabb kísértés azt a hatalmat hordozni.

Milyen fölüdítő ebben a borzasztó, válságos, zűrzavaros kérdésben az Úr Jézus megjelenése! Már Mózes is világosságot hozott, mert neki Isten valóban tekintélyt, egyedülálló tekintélyt adott a választott népben, hogy ezt a választott népet Egyiptomnak a szolgaságából, amely lényegében legelviselhetetlenebb, és Isten előtt is teljesen elutasításra méltónak az által bizonyult, hogy nem engedte a választott népet, hogy Istennek áldozatot mutasson be, hogy igazán istentiszteletet gyakoroljon.
Ez adott jogot arra, hogy a választott nép aztán kivonuljon onnan. Ezzel vonta magára Egyiptom azt a tíz csapást.

Később is, ahogy János apostol megjövendöli a földi hatalmaknak a bukását. Ezért következik be a hatalmak a bukása, mert visszaélnek a használattal, a hatalom használatával.

Mózesnél azonban a kétféle hatalom, a földi és a lelki természetű, a politikai és a lelki hatalom még összekeveredik, és rengeteg összeütközésnek a forrása lesz a választott népen belül is, és a környező népekkel szemben is ennek a két hatalomnak a tisztázatlan szerepe.

Teljes világosságot a hatalom kérdésében az Úr Jézus hoz. Milyen titokzatos, ahogy Ő a világ legtermészetesebb hangján és módján kimondja, hogy minden hatalom nekem adatott, az én kezemben van. Végül is ez lesz a teljes kibontakozás, mikor Ő eljön, akkor minden hatalmat átvesz, minden vezető hatalmat, tanító hatalmat, a főpapi hatalmat, a prófétaságot.

Egy lesz a tanítónk, királyunk, papunk, mesterünk és már most is az, mert már eljött, az első eljövetele itt van.

Ez az első dolog, amit az Úr Jézus tisztán kimond. És képzeljük el magunkat, hogy milyen öntudatot hordozott az Úr Jézus, mikor ott állt Pilátus előtt és a hatalom kérdése fölmerült. Mikor Pilátus maga hozza elő a hatalom kérdését, hogy „nem gondolod, hogy hatalmam van téged elítélni vagy fölmenteni?” Egyszerre milyen érzékenyen megmozdul az Úr Jézusnak az öntudata. Ott áll Ő egy emberi hatalom előtt, Ő, aki tudja, hogy minden hatalom Neki adatott mennyben és a földön. Akkor mondhatja:„nem volna hatalmad, ha nem kaptad volna”.

Ez az egyik, amit az Úr Jézus mutat. A másik az, hogy Ő egyelőre a világi hatalmat nem akarja direkt, közvetlenül kézbe venni: „adjátok meg a császárnak, ami a császáré”. Meghagyja a hatalmakat a maguk helyén továbbra is. Adjanak mind ők is számot majd egyszer Őelőtte, addig, ha helyeset parancsolnak, Istennel megegyezőt, és engedik az alattvalóikat, hogy Istent tiszteljék, akkor engedelmeskedni köll nekik.

Amennyiben ők is elragadtatják magukat, hogy az Isten tiszteletét nem engednék, akkor a keresztény gyakorlat ugye az, hogy ennek nem engedelmeskedik egy keresztény. Mint az apostolok is kimondták: magatok mondjátok, meg döntsétek el, hogy inkább kell engedelmeskedünk Istennek, mint az embereknek. Mert az ilyen jogtalan hatalom csak emberi.

Azután az Úr Jézus azt is megmutatta a földi hatalomra és tekintélyre vonatkozólag, hogy viszont az övéi között, az Ő egyházában – ahol szintén fölállított legfőbb tekintélyt – hogyan köll ezt a tekintélyt hordozni.

És itt érkezünk el a mai vasárnap talán mondjuk a hozzánk legközelebb álló területére: ez érvényes végig minden adottság és ajándék hordozására, mert a hatalom, a tekintély is ajándék, adottság, Istené.

Az Úr Jézus maga megmutatta, hogy köll hordozni ezt a hatalmat és tekintélyt: alázattal, mindig a Mennyei Atya színe előtt, aki a rejtekben lát, és szolgálatra fordítva a hatalmunkat. Mindenki szolga. Mikor Péter kérdezi az Úr Jézust, hogy hányszor köll megbocsátani, akkor hozza a példát a szolgáról, és ezzel tudtára adta Péternek, hogy te is szolga vagy. Használd az irgalomra a hatalmadat, ahogy én bűnbocsánatra használtam, irgalomra, gyógyításra, segítésre, szeretetre.

Az Úr Jézus ezzel nekünk is félreérthetetlen útbaigazítást adott: minden talentumot, minden adottságot, ajándékot, karizmát azért kapunk, hogy szolgáljunk; használjuk egymás és a közösség javára. S az Úr Jézus végtelen finoman és élesen és minden alkalmat fölhasználva megmutatja, hogy az övéi között senki, de senki nem teheti magát a többi fölé, pedig erre legyőzhetetlen hajlamunk lenne mindnyájunknak. Minden kis ajándékunk alapján készek lennénk mindjárt fölfuvalkodni, és magunkat a többi fölé helyezni. Az Úr Jézus megmutatta, hogy szolgák vagyunk. Ha mindent megtettünk, amit parancsolt, akkor is haszontalan szolgáknak kell magunkat érezni, és abban kell versenyeznünk, hogy a legkisebbek legyünk, hogy a legutolsó helyre tegyük magunkat, arra a helyre, ahol mindenkit szolgálhatunk.

Milyen nagyszerű volt megélni most az anyaszentegyházban az Úr Jézus tanításának a kivirágzását ezeken a pápaválasztásokon.

Legyünk büszkék, drága jó testvéreim, arra, hogy az Úr Jézus ajándékaként az anyaszentegyházban annyi küzdelem során végre rendeződött a hatalom átruházásának a módja! Milyen kínos nagyszerű pontossággal van ez meghatározva a pápák által az egyház alkotmányában, és milyen tisztán, egy-két nap alatt elintézték az ilyen súlyos kérdést, mint a pápaválasztást, a legfőbb hatalomnak az átruházását, és milyen tisztán, alázattal veszik és hordozzák, akiknek jut, ezt a hatalmat.

Most, mikor az Úr Jézus elé térdelünk, köszönjük meg Neki ezt a külön drága nagy ajándékot! És köszönjük meg Neki, hogy példájával, tanításával tisztázta ezt a nagyon kényes kérdést a földön. A hatalomnak, az ajándékoknak a hordozását, hogy hogyan kell azokkal bánni. És kérjük, hogy simítsa el a földön ezeket az ügyeket, olyan helyeken, ahol még ezek a kérdések egészen pogány módra mennek, és harcokban, háborúban törnek ki a hatalomért való tusakodás erői – miközben kimondhatatlan kín és szenvedés származik a szegényekre és az elnyomottakra ezekből a rendezetlen dolgokból!

Kérjük meg az Úr Jézust, hogy könyörüljön ezeken a népeken, könyörüljön az emberiségen, vezesse igazságosságra, szeretetre ezt a szerencsétlen emberi családot, hogy alávessük magunkat a Mennyei Atya tekintélyének, az Úr Jézus hatalmának, hogy eljöjjön közénk Isten országa a maga igazságával, kegyelmével, szentségével, békéjével, szeretetével és igazságosságával!emberiség

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Categories
Egyéb kategória

a béke

hányszor  keresünk még nagy emberek közt azt

bizonyos békét  elérjük azt  bizonyos  békét ahova

szeretne  béke  eljusson az béke  a földre ami úgy

mondva  nagyon szükséges életünkbe eljusson az   

bizonyos béke  .van olyan 2nagy ember mondjuk

irányítanak valamit életbe ők is ezerrel 

törekednek  azzal kezdi mondjuk  egymás felé  azt

elinduljon az bizonyos  béke ott annyira  bele

rendültek béke  kezdésébe  hogy béke  legyen

annyira hogy  szét húzás egymás minden csúnya

elhangzik róla  ezt nem  mondhatnám szép

viselkedésnek egy  más  iránt  ezt  nem

mondatható  szép irányú viselkedés ,ez egy olyan

maga tartás  egymás  iránt  ami ha az ember

értelmes  ember szép viselkedést nyújt az békéhez

vezető út lenne  azt nem  mondanám  békééhez

vezető  út  nak  a  felé 2nagy ember felé  minden

irányba  fújuk rá  nem érdekel őt semmit .olyan

az  nagy   elindítja valahol  azt  bizonyos békét 

egy helyről  de  nem  tesszük  azt tényleg béke

legyen mindenütt  csak  szám jár  az ügybe békét

teremtek mondjuk de  meg lépést számmal mint

ha békét  teremetnék országba szám jár erről de

kezdő lépést nem teszem béke legyen

mindenütt földön .

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál