lunablog

Először melege lett, aztán megszédült.

Öregesen járt a havas tóparton és a vidravasakat nézegette, amikor meglódult előtte a víz; feketén feléje örvénylett, aztán elszaladt tőle és zsongó, száraz szelek simogatták borzongó halántékát.

Körülnézett: mi ez? – A színek szürke árnyékokká váltak. A messze erdő fái felágaskodtak, a zsombékok között fekete formátlan alakok szaladgáltak. Kezét kinyújtotta valami támasz után, aztán leült a hóra.

– Mi van velem?

Felnézett az égre, mely tisztán, kéken világított az alkony felé járó délutánban és csak a nyugovóra hajló nap előtt parádéztak kis felhőbárányok. Fehérek, lágyak, hidegek.

A nap pirosan hullott le a hátuk mögött, a bárányok meg jöttek-jöttek térdig vérben járva, tompán bégetve…

Aztán a vérből fekete lápvíz lett, mely elnyelte a fehér falkát és ő a szorongó sötétségben csak a kolomp halk kondulásait hallotta néha.

– Haza kellene menni – gondolta, de jó volt nem mozdulni. Zsibbadó meleg fogta el és megint kivilágosodott. Nem is nappali, nem is éjszakai. Olyan tompa fény, mintha távoli, nagy tüzek derengenének az égről és ebben a lázas világosságban régholt feleségét látta jönni, ebédhordó kosarával a nyári gyalogúton, békés mosolyával kedves arcán. Az asszony megállt az egyik fordulónál és intett neki…

– Hívsz Mariska? Jól van. Tudom… és indulni akart feléje, de mire felkelt, már megint nappal lett, késő, téli délután. Hideg, alkonyatbahajló. – Menni, menni – dünnyögte magában. – Öreg lábaim csak még hazáig… – Alig roppant a hó a súlytalan, lázasszemű öregember alatt. A tóparti házacska nehezen ballagott feléje.

– Menni, menni öreg lábak – susogott – csak hazáig menni, utoljára menni…

A nádfedeles ház vízen épült. Mondják, valamikor malom volt, rég elmorzsolt időkben. Vörösfenyő-cölöpökön épült, de aztán ismeretlen vizek fakadtak körülötte, eliszaposodott a környék és vadászház lett belőle. A partról gyaloghíd járt be a házba, hol az öreg erdész lakott. Már rég egyedül, most utóbb segítséggel, mert erdőt is, vizet is vigyázni kellett, orvvadásztól, orvhalásztól.

A gyaloghíd alig dobbant lépései alatt.

Csendesen nyílt az ajtó. A tűzhelyen még parázs világított a déli tűzrakásból és amikor betette az ajtót, az öreg cölöplábak körül meg-megloccsant a víz s az ablakon beszivárgott a téli este.

Puskáját felakasztotta, kalapját mellé. Levetette a kopott ködment is, aztán tuskót tett a hunyorgó parázsra, mert úgy érezte: fázik.

Hány ember úgy életbe mondjuk szeret egy

sorazatokat nézni ami melet mondjuk szeret is

fel nőlni amelet film melet ha az mondjuk olyan

sorozat igen az ember igen csak időt szánrá azt

meg nézi bíztos volt olyan életetbe te belenézel

egy valami filmet ami igen csak izgató éveken

át bíztos te úgy vagy vele az sorozat igen csak

jó nem hagyná ki úgy van vele egyszer egy

dolgon változtatná az ember mondjuk váltotaná

ami jó volt ami jó időbe volt változtak ezen ami

jó volt kicsikét igen csak rontotak dolgokon csak

későn veték ésre az film nagyon romlott és

próbáltak ebbe kapacskodni jó legyen jó sorazat

de egyre jobban süjet dolog úgy voltak nézük

inkább nem akarják követni azt filmet unalmas

lett milyen lene egy film aról barátokról és el térne

arra hogy gyülöttet surgároza másik ember felé

úgye ez amiről szolt meg változott inkáb úgy

van vele ő azt sorozatot nem követi rosz plédát

sugároz így nézetség időt romlik inkább nem követi

azt ami nem érdekli már amiről nem igazán szól.

Kezdetben teremtette Isten
az eget és a földet.

Sokmillió év múlva azonban
az ember végre elég okos lett.
Azt mondta:
Ugyan, ki beszél még itt az Istenről?
Én magam veszem kezembe a jövőmet!

Megtette,
és elkezdődött
a Föld utolsó hét napja.

Az első nap reggelén
elhatározta az ember,
hogy szabad lesz és jó,
szép és boldog.
Már nem Isten képmása,
hanem ember

És mert valamiben hinnie kellett,
hitt
a szabadságban és a szerencsében,
a börzében és a haladásban,
a tervszerűségben és saját biztonságában.

Aztán
– biztonsága érdekében –
megtöltötte
lába alatt a Földet
rakétákkal és atombombákkal.

A végső idők második napján
elpusztultak
a halak
az ipari szennyvizektől,
és a madarak
a vegyipar mérgező porától,
amit a hernyóknak szántak.
A mezei nyulak is
az utakon hagyott ólomfelhőkben,
az ölebek
a kolbász szép piros szinétől.
A heringek
a tenger szinén úszó olajtól
és az óceánok mélyén lévő szemétrakásoktól,
mert a szemét rádióaktív volt.

A harmadik napon
kiszáradtak a füvek a mezőkön,
a lombok a fákon,
a mohák a sziklákon
és a virágok a kertekben.
Mert az ember
maga irányította az időjárást,
és pontos tervek szerint osztotta el az esőket.
Csupán egy kis hibát követett el az,
aki kiszámította az eső elosztását.
Amikor végre megtalálták a hibát,

Hogy igen csak hoszó járvány szünet volt az

iskolákba így úgy voltunk sok ifjoncnak akik még

más iskolába járnak szeretnek közöségebe leni

meg próbálják azt hogy ha lasan itt az bizonyos

nyári szünet akor meg próbálják közöséget együt

tartani ha van ifjoncok együtt mennek nyári

táborba csavarogni hány olyan ifjoncvan tanévet

bezárja elmeséli ők majd egész nyáron táborkat

fogják járni iskola haveral úgye ifjoncnak nagyon

tetszik nyári szünetbe együtt lehet iskola társakal

így töltik nyári szünetet iskola társakal ami egybe

havarok lettek anyira öszze jöttek együt pihenek

majd nyári szünetbe mi alapítványukba egyenlőre

még mindig nem tüzték ki tanáv záró ünnepséget

de szeretük volna egy ilyen bulit idő pont még nem

egyezetek meg de egész nyáron abba mart az

alapítványba hetente 1ser elmenek majd kírándulni.

Május 28pénteki foglakozást pedagógus judit

tartota az ifjoncoknak május 31 hétfői foglakozást

pedagógus judit tartota az ifjoncoknak

2021.május.28.péntek. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Gerhát Lenke, Csörgi Katalin. A mai napot Erzsike kötéssel, Bagó Zoli szövéssel kezdte. Lenke megérkezett, előkészítettük az almás pitéhez a hozzávalókat. Összegyúrtuk a pite tésztát, miközben kinyújtottuk előmelegítettük a sütőt. A töltelék fahéjas, cukros reszelt alma volt. Miközben sült a sütemény, Lenke leírta a receptet. Amíg hűlt tettünk egy sétát a Galga parton. Visszaértünk, megettük a süteményt. Nagyon finom lett.

• 50 dkg finomliszt
• 25 dkg margarin
• 10 dkg porcukor
• 2 db tojás
• 0.5 csomag sütőpor
• 7 nagy db alma
• fahéj ízlés szerint
• 1 csomag vaníliás cukor
• 15 dkg cukort

1. A tálba összekeverjük a lisztet a sütőporral.
2. A lisztbe belemorzsoljuk a margarint, porcukrot, tojásokat és összegyúrjuk.
3. A tésztát meglisztezzük, hogy ne ragadjon. 2 részre osztjuk.
4. Egy másik tálba belereszeljük az almákat, és hozzáadjuk a kristálycukrot (a cukor mennyiségét az alma savanyúsága is meghatározza, ha az alma savanyúbb, több cukor is mehet bele). Összekeverjük.
5. Az almából kinyomkodjuk a levét (mert különben a tészta elázna), hozzáadjuk a fahéjat, vaníliát.
6. Az egyik tésztánkat kisodorjuk, tepsi aljába elhelyezzük (a tepsit nem zsírozzuk!), és egyenletesen elosztjuk az almát. Kisodorjuk a másik tésztánkat is, és befedjük vele az almánkat.

1. Villával megszurkáljuk a tészta tetejét, hogy sütés közbenfel ne hólyagozzon.
2. Előmelegített sütőben közepes hőfokon aranybarnára sütjük. Még forrón megszórjuk vaníliás cukorral.

2021.május.31.hétfő. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Julika reggel már meglátogatott bennünket. Vásárolt nekünk a kötésekhez szebbnél szebb pamutot és felvető fonalat a szövésekhez. Lenke a kiskereten dolgozott. Erzsike kötött. Bagó Zoli is elkezdte a szőnyeget. Tejfölös pirított hagymás puliszkát készítettünk ebédre. Egyikünk sem evett még puliszkát, ezért nagyon kíváncsiak voltunk, milyen lesz. A templomkerti séta után, jól esett a finom ebéd.

150 g kukoricadara300 ml víz200 ml tej3 fej hagymasó, borsmajorannapirospaprika50 g vaj25 g reszelt sajt

A szeretnek igen is nagy ereje van ember életébe csak

szokan máskép fogják fel a szeretet . Ez élletbe nem igazán

történt mondjuk egy ember aki monjuk szeretne gyerekét

ilyenkor úgye mindent meg teszne neki annak gyereknek

ha valamit épen meg kívána épen ételbe mondjuk épen tüzes

nyári melleg van akkor úgye kedvezni kel annak gyereknek

akit szeret . milyelene egyik gyerek meg kívána valamit

fordul egyik ember igen csak küzeli gyerekéhez ő meg azt

mondaná ő nem szeret palacsintát sütni soha így nem készitem

el nem mondja ezt csak máskép tudja az illető nem készítené

el még gyereke kedvéért egy palacsintát soha ez milyen

szeret lenne egy gyerek felé . hányszor van 2 párnál aki

mondjuk segítik egymást életbe lászák szeretik egy mást

olyan egy párnak barátja nagyon segítségre fordúl de nem

tesz nagy vízet tett eljén menyire segítet azt illetőt csak

amikor meg történt dolog ő segítet amikor baj volt nála

az 2ember szeretből segítet másik emberen ilyen kapcsolatok

tartnak sokáig emberek életbe szeretből tet meg másik ember

felé ami nagy dolog ember életbe.

Volt már mindenki úgy ő meg magyaráza dolgokat

másik felé ilyen legyen valaki épen gondja van

valamivel ő úgy mondva az illető elvan dologal

szereti kezelni legyen mondjuk az tablet épen

nála fel merül kis gond és csak szimogatni kicsit

szereti boldogulni de amikor épen van kis gond

amihez ő nem ért egyből rohan olyan emberhez

segítsen rajta ő ezzel épen nem tudja jó lenne ha

segítene az illető tud segít mivan olyankor az illető

mondjuk azt tabletetet nem szeret ilyenel

foglalkozni kicsikét türelmi dolog de az illető igen

is hozzá fordul segítsen rajta ő tud segít de tanács

képen az illető mondja annak akinek lenne szima

gépet szokal kevesebb gondod lenne evvel ő akor

meg magyarzá tabletet jó nincsen anyi a szimagatom

nézgetem amit kel anyira mondjuk értene biztos azt

gondja elég enyi értek de fel merül gond ést

azal emert fárasztanád elmondja tanácsot milene

neked jó igazán amivel nincsen gond ő alá támasztja

szeretem azt dologot azért választom de tanácsot meg

halgatná biztos jobban járna nem lenne gond ilyenel.

Azon az éjszakán, amikor az égen megjelent a csillag, az angyal irányítása szerint útra keltek a pásztorok. Volt közöttük egy fiú, aki olyan kicsi volt és ráadásul annyira szegény, hogy a többiek nem akarták magukkal vinni, hiszen úgy sem tudott volna ajándékot adni az Istengyermeknek.

Ő azonban nem nyugodott bele. Egyedül indult el a hosszú útra, és meg is érkezett Betlehembe. Társai ekkorra már hazaértek, az istállóban pedig mindenki aludt: Szent József, Mária és az angyalok. Aludt az ökör és a szamár is, csak a kis Jézus volt ébren. Csendesen feküdt a szalmán, s talán elhagyatottsága miatt kissé szomorú volt, de nem sírt és nem nyugtalankodott, annál ő sokkal derekabb gyermek volt.

A Kisjézus a fiúra nézett, amint ott állt a pólyája előtt teljesen üres kézzel. Nem volt nála még egy darabka sajt, még egy szál gyapjú sem, amit odaajándékozhatott volna. A fiú is nézte a gyermeket. Ott feküdt szegény a szalmán és nem volt semmije, amivel unalmát elűzhette volna; sem csengettyűje, sem csörgőcskéje, sem egyéb játéka.

A pásztorfiú nagyon megsajnálta a kicsi gyermeket. Kezébe vette a piciny öklöcskéjét, kihajlította hüvelykujját, és a szájába dugta.

Ettől kezdve nem volt többé szomorú a Kisjézus, mert a szegény pásztorfiú a legdrágábbat ajándékozta neki, amivel egy pólyás gyermeket meg lehet ajándékozni: saját hüvelykujját.

József úton volt Máriával, hogy Betlehemben közölje: Dávid családjából származik. Ezt a hatóságok ugyanúgy tudhatták volna, mint a magunkfajta emberek tudják, hiszen oly régóta benn van ez az Írásban. Ekkoriban jött le Gábor arkangyal – ismét titokban – az égből, hogy utánanézzen az istállónak, amelyben a Szent Család fog lakni. Még ennek a tisztán látó arkangyalnak is nehéz volt fölfognia, hogy miért a legszánalomraméltóbb istállóban kell az Úrnak világra jönnie, és miért csak egy jászol a bölcsője. Legalább a szeleknek akart parancsolni, hogy ne süvítsenek olyan gorombán a réseken, a felhők pedig nehogy meghatódjanak és nehogy elárasszák könnyeikkel a gyermeket. Amikor végre fény gyúlt koponyájában, figyelmeztetni kellett még egyszer, hogy csak szerényen világítson és ne olyan fényesen kápráztasson és ragyogjon, mint a karácsonyi csillag.

Az arkangyal kiugrasztott az istállóból minden állatot: a hangyákat, a pókokat, az egereket. Elképzelhetetlen, mi történhetett volna, ha egy egér idő előtt megijeszti Máriát. Csak a szamár és az ökör maradhatott benn. A szamár, mert később szükség volt rá az Egyiptomba való meneküléshez; és az ökör, mert olyan óriási nagy volt, hogy az összes mennyei seregek sem tudták volna elvinni a helyéről.

Végül egy sereg angyalkát helyezett el sorban a tető peremén. Valami kisfajtájú angyalkák voltak, olyanok, melyek csak fejből és szárnyból állnak. Csendben kellett ülniük, figyelniük, s rögtön jelt kellett adniuk, mihelyt valami gonosz megtámadta a gyermeket meztelen szegénységében. Még egyet pillantott az angyalok körére, aztán megemelte szárnyait és elsuhogott onnan.

Jó volt így. Jaj, de mégsem egészen, mivel a jászol alján a szalmában egy bolha aludt. Ez a parányi szörny megmenekült Gábor angyal elől. Persze, ez érthető is. Hisz mikor volt dolga egy arkangyalnak bolhával!

És amikor a csoda megtörtént és a gyermek testet öltve feküdt a szalmán oly vonzó és megható szegénységben, az angyalok egészen oda voltak az elragadtatástól, s galamb módjára körülrepkedték a jászolt. Némelyik balzsamillatot legyezgetett a gyermekre; a többiek megigazgatták a szalmát, hogy egy szál se nyomhassa vagy szúrhassa meg.

Az ezzel járó zizegésre azonban felébredt az álomban alvó bolha. Halálra rémült, mivel azt hitte, kergetik, mint ahogy ez vele gyakran megesik. Körbeugrált gyorsan a jászolban, kipróbálta minden tudományát, azután a végső szükségtől hajtva belebújt a Kisjézus fülébe.

„Bocsáss meg! – suttogta izgatottan –, de nem tehettem mást; megölnek, ha elcsípnek. Rögtön eltűnök újra, isteni felség, csak hadd nézzek körül, hogyan tehetném ezt meg.”

Körülnézett tehát és már meg is volt a terve. „Hallgass ide, – mondta. – Ha minden erőmet összeszedem és te csöndben maradsz, akkor talán el tudnám érni Szent József feje búbját. Onnan pedig az ablak-keresztet vagy az ajtót.”

„Ugorj csak! – mondta a gyermek, úgy, hogy csak a bolha érthette meg. – Csendben maradok.” A bolha ekkor ugrott, de nem tudta elkerülni, hogy meg ne csiklandozza közben egy kicsit a gyermeket.

Ebben a pillanatban az Istenanya fölrázta álmából jegyesét:

„Ó, nézd csak! – mondta Mária lelkendezve – már nevet

„Biztos, ami biztos!” – válaszolta az angyal. Ez egy olyan felelet volt, amire egy szamár csak azt mondhatja, hogy most már értem.

Kiballagott az istállóból és látja ám, hogy mennyi terhet gyűjtött össze számára Szent József: ágyneműt Máriának, egy csomag pelenkát a gyermeknek, egy láda aranyat, a király ajándékát, két tömjénnel és mirhával teli zsákot, egy egész cipót, sajtot és egy oldal füstölt húst a pásztoroktól, a víztömlőt és mindennek tetejébe még ott van Mária a gyermekkel! Ennek láttára a szamár újból megmakacsolta magát. És nem értette meg őt senki a gyermek Jézuson kívül. „Mindig ugyanaz történik. Ezek a koldusok úgy jöttek ide, hogy semmijük sem volt, most meg már annyi mindenük van, hogy két pár ökör sem tudná elvinni. Én azonban nem vagyok szénás szekér!” – mondta a szamár. Pedig úgy nézett ki, amikor Szent József mindent fölpakolt rá, még a patái is alig látszottak.

A szamár kidomborította a hátát, hogy helyreigazítsa a terhet, majd megkockáztatott egy lépést, óvatosan, mert azt hitte, hogy összedől a rajta levő torony, mihelyt egyik lábát a másik elé teszi. De különös módon, csodálatosan könnyűnek érezte terhét, mintha lábai csak saját testét vitték volna, valósággal táncolni kezdett a sötétben a tuskók és a kövek között. Persze, nem sokáig, mert újból elkezdett bosszankodni: „Miért kell belőlem gúnyt űzni? – mormogta. – Talán bizony nem én vagyok az egyetlen szamár Betlehemben, aki egyszerre négy zsák árpát is el tud vinni?” – Haragjában nekifeszítette lábát a fövenynek, és egyetlen lépést sem ment tovább arról a helyről. „Ha most még meg is üt engem – gondolta elkeseredve –, egész cókmókja az árokba repül!” József azonban nem bántotta. Egyik kezét a hátára tette, a másikkal a szamár fülei felé nyúlt, hogy megsimogassa. „Menj még egy keveset! – bíztatta szelíden –, hamarosan pihenni fogunk!” Erre a szamár felsóhajtott és újból baktatni kezdett, s közben így gondolkodott magában: „Ez valóban szent ember, még azt sem tudja, hogyan kell egy szamarat sietésre ösztökélni”.

Közben megvirradt, és a nap melegen kezdett sütni. József egy cserjésre bukkant, amely azonban nagyon száraz és tüskés volt, hiszen a sivatagban jártak. Ennek gyér árnyékában akarta megpihentetni Máriát. Lepakolt tehát és tüzet gyújtott, hogy levest főzzön. A szamár ezt nagyon bizalmatlanul nézte. Ő saját takarmányadagját várta, de csak azért, hogy megvetően mondhassa: „Inkább megeszem a farkamat, mint a ti poros szénátokat!”

Szénát azonban nem kapott, sőt még egy harapás szalmát sem, mert Szent József – Máriáról és a gyermekről való gondoskodása közben – teljesen megfeledkezett róla. A szamarat óriási éhség fogta el. Olyat kordult a gyomra, hogy József ijedten nézett föl. Azt hitte, hogy egy oroszlán telepedett a bokorba, és az bődült ilyen nagyot. Időközben megfőtt a leves is, mindnyájan ettek belőle. Előbb Mária evett, majd utána József kikanalazta a maradékot. A gyermeket is megszoptatta anyja, csak éppen a szamár állt ott éhesen. Nem volt egyetlen fűszál sem, amit rágcsálhatott volna. Nem termett itt a kősivatagban semmi – néhány bogáncson kívül. „Kegyelmes Uram!” – mondta a szamár haragosan és egy hosszú beszédbe kezdett a gyermek Jézus előtt. Csak egy szamár-beszéd volt ez, de nagyon ravaszul volt kieszelve. Rendkívül éles ésszel és világosan mondott el mindent, amit csak egy szenvedő teremtmény Isten előtt elpanaszolhat. „I-Á” – kiáltotta végül, ami annyit jelent, hogy „Így igaz, én szamár vagyok!”

A gyermek mindent figyelmesen végighallgatott, s amint a szamár befejezte mondókáját, lehajolt, fölvett egy bogáncsot és átnyújtotta neki.

„Jó! – mondta a szamár, miközben szíve mélyéig megsértődött. – Nem bánom, megeszek egy bogáncsot. De te bölcs vagy, és előre láthatod, hogy mi fog történni. A tüskék úgy összeszurkálják a hasamat, hogy meg kell halnom, s azután nézhetitek, hogyan mentek Egyiptomba!”

Dühösen harapott a kemény kóróba, de rögtön tátva maradt a szája, mert a bogáncs nem úgy ízlett neki, ahogy várta, hanem úgy, mint a mézédes lucerna, vagy az illatos káposztalevél. Senki sem tudja elképzelni, csak egy szamár, hogy milyen finom dolog is a bogáncs!

Elmúlt erre a csacsinak minden bosszúsága. Áhítatosan egymás mellé rakta füleit, ami egy szamár esetében annyit jelent, mintha mi összekulcsolnánk a kezünket.

Biztos volt olyan életebe te szívesen fel adnád

dolgokat akkor épen az ügybe el keserítek téged

ilyenkor amikor az ember nagyon föltsíten van

segítségért folyamodik segítsen rajta valaki kicsit

épen elvan keserdve ilyenkor illető épen lehet

úgy van hangulatja legszívseben fel adná dolgot

vagy épen hátérbe vonulna ott vagy úgy szeretne

segíteni azon embereken vagy épen anyira padlora

küldi épen az ember agyába az van nem akkarja

folytatni azon segítsen akkor egy illető egy

bíztatót igenis te maradj már mint egy alapító

nincsen senki ilyen rég óta ott van ilyenkor illető

kicsikét erőt vesz magán folytasa dolgot mert

kapot épen bíztató szót másik embertől ami

ilyenkor el van csükedeve illető egy bíztató só

szokat jelent erőt vesz másik ember akit épen

egy illető lehangolt .az ördög akor kísérti az

embert lehangolják azt embetrt ő az ördög

segít másik embernek annak illetőnek vonják

el jókedvét imádkozni ilyenért másik ember ördög

segítségévert ne rontsa el másik kedvét jó kedv

nagyon fontos másik ember felé