Categories
Egyéb kategória

a tanács mindig jó ha meg fogadják jól jár

Volt már mindenki úgy ő meg magyaráza dolgokat

másik felé ilyen legyen valaki épen gondja van

valamivel ő úgy mondva az illető elvan dologal

szereti kezelni legyen mondjuk az tablet épen

nála fel merül kis gond és csak szimogatni kicsit

szereti boldogulni de amikor épen van kis gond

amihez ő nem ért egyből rohan olyan emberhez

segítsen rajta ő ezzel épen nem tudja jó lenne ha

segítene az illető tud segít mivan olyankor az illető

mondjuk azt tabletetet nem szeret ilyenel

foglalkozni kicsikét türelmi dolog de az illető igen

is hozzá fordul segítsen rajta ő tud segít de tanács

képen az illető mondja annak akinek lenne szima

gépet szokal kevesebb gondod lenne evvel ő akor

meg magyarzá tabletet jó nincsen anyi a szimagatom

nézgetem amit kel anyira mondjuk értene biztos azt

gondja elég enyi értek de fel merül gond ést

azal emert fárasztanád elmondja tanácsot milene

neked jó igazán amivel nincsen gond ő alá támasztja

szeretem azt dologot azért választom de tanácsot meg

halgatná biztos jobban járna nem lenne gond ilyenel.

Categories
Egyéb kategória

ösztönözte a szeretet

Azon az éjszakán, amikor az égen megjelent a csillag, az angyal irányítása szerint útra keltek a pásztorok. Volt közöttük egy fiú, aki olyan kicsi volt és ráadásul annyira szegény, hogy a többiek nem akarták magukkal vinni, hiszen úgy sem tudott volna ajándékot adni az Istengyermeknek.

Ő azonban nem nyugodott bele. Egyedül indult el a hosszú útra, és meg is érkezett Betlehembe. Társai ekkorra már hazaértek, az istállóban pedig mindenki aludt: Szent József, Mária és az angyalok. Aludt az ökör és a szamár is, csak a kis Jézus volt ébren. Csendesen feküdt a szalmán, s talán elhagyatottsága miatt kissé szomorú volt, de nem sírt és nem nyugtalankodott, annál ő sokkal derekabb gyermek volt.

A Kisjézus a fiúra nézett, amint ott állt a pólyája előtt teljesen üres kézzel. Nem volt nála még egy darabka sajt, még egy szál gyapjú sem, amit odaajándékozhatott volna. A fiú is nézte a gyermeket. Ott feküdt szegény a szalmán és nem volt semmije, amivel unalmát elűzhette volna; sem csengettyűje, sem csörgőcskéje, sem egyéb játéka.

A pásztorfiú nagyon megsajnálta a kicsi gyermeket. Kezébe vette a piciny öklöcskéjét, kihajlította hüvelykujját, és a szájába dugta.

Ettől kezdve nem volt többé szomorú a Kisjézus, mert a szegény pásztorfiú a legdrágábbat ajándékozta neki, amivel egy pólyás gyermeket meg lehet ajándékozni: saját hüvelykujját.

Categories
Egyéb kategória

kacagtatta meg

József úton volt Máriával, hogy Betlehemben közölje: Dávid családjából származik. Ezt a hatóságok ugyanúgy tudhatták volna, mint a magunkfajta emberek tudják, hiszen oly régóta benn van ez az Írásban. Ekkoriban jött le Gábor arkangyal – ismét titokban – az égből, hogy utánanézzen az istállónak, amelyben a Szent Család fog lakni. Még ennek a tisztán látó arkangyalnak is nehéz volt fölfognia, hogy miért a legszánalomraméltóbb istállóban kell az Úrnak világra jönnie, és miért csak egy jászol a bölcsője. Legalább a szeleknek akart parancsolni, hogy ne süvítsenek olyan gorombán a réseken, a felhők pedig nehogy meghatódjanak és nehogy elárasszák könnyeikkel a gyermeket. Amikor végre fény gyúlt koponyájában, figyelmeztetni kellett még egyszer, hogy csak szerényen világítson és ne olyan fényesen kápráztasson és ragyogjon, mint a karácsonyi csillag.

Az arkangyal kiugrasztott az istállóból minden állatot: a hangyákat, a pókokat, az egereket. Elképzelhetetlen, mi történhetett volna, ha egy egér idő előtt megijeszti Máriát. Csak a szamár és az ökör maradhatott benn. A szamár, mert később szükség volt rá az Egyiptomba való meneküléshez; és az ökör, mert olyan óriási nagy volt, hogy az összes mennyei seregek sem tudták volna elvinni a helyéről.

Végül egy sereg angyalkát helyezett el sorban a tető peremén. Valami kisfajtájú angyalkák voltak, olyanok, melyek csak fejből és szárnyból állnak. Csendben kellett ülniük, figyelniük, s rögtön jelt kellett adniuk, mihelyt valami gonosz megtámadta a gyermeket meztelen szegénységében. Még egyet pillantott az angyalok körére, aztán megemelte szárnyait és elsuhogott onnan.

Jó volt így. Jaj, de mégsem egészen, mivel a jászol alján a szalmában egy bolha aludt. Ez a parányi szörny megmenekült Gábor angyal elől. Persze, ez érthető is. Hisz mikor volt dolga egy arkangyalnak bolhával!

És amikor a csoda megtörtént és a gyermek testet öltve feküdt a szalmán oly vonzó és megható szegénységben, az angyalok egészen oda voltak az elragadtatástól, s galamb módjára körülrepkedték a jászolt. Némelyik balzsamillatot legyezgetett a gyermekre; a többiek megigazgatták a szalmát, hogy egy szál se nyomhassa vagy szúrhassa meg.

Az ezzel járó zizegésre azonban felébredt az álomban alvó bolha. Halálra rémült, mivel azt hitte, kergetik, mint ahogy ez vele gyakran megesik. Körbeugrált gyorsan a jászolban, kipróbálta minden tudományát, azután a végső szükségtől hajtva belebújt a Kisjézus fülébe.

„Bocsáss meg! – suttogta izgatottan –, de nem tehettem mást; megölnek, ha elcsípnek. Rögtön eltűnök újra, isteni felség, csak hadd nézzek körül, hogyan tehetném ezt meg.”

Körülnézett tehát és már meg is volt a terve. „Hallgass ide, – mondta. – Ha minden erőmet összeszedem és te csöndben maradsz, akkor talán el tudnám érni Szent József feje búbját. Onnan pedig az ablak-keresztet vagy az ajtót.”

„Ugorj csak! – mondta a gyermek, úgy, hogy csak a bolha érthette meg. – Csendben maradok.” A bolha ekkor ugrott, de nem tudta elkerülni, hogy meg ne csiklandozza közben egy kicsit a gyermeket.

Ebben a pillanatban az Istenanya fölrázta álmából jegyesét:

„Ó, nézd csak! – mondta Mária lelkendezve – már nevet

Categories
Egyéb kategória

A csökönyös szamár és az édes bogáncs

„Biztos, ami biztos!” – válaszolta az angyal. Ez egy olyan felelet volt, amire egy szamár csak azt mondhatja, hogy most már értem.

Kiballagott az istállóból és látja ám, hogy mennyi terhet gyűjtött össze számára Szent József: ágyneműt Máriának, egy csomag pelenkát a gyermeknek, egy láda aranyat, a király ajándékát, két tömjénnel és mirhával teli zsákot, egy egész cipót, sajtot és egy oldal füstölt húst a pásztoroktól, a víztömlőt és mindennek tetejébe még ott van Mária a gyermekkel! Ennek láttára a szamár újból megmakacsolta magát. És nem értette meg őt senki a gyermek Jézuson kívül. „Mindig ugyanaz történik. Ezek a koldusok úgy jöttek ide, hogy semmijük sem volt, most meg már annyi mindenük van, hogy két pár ökör sem tudná elvinni. Én azonban nem vagyok szénás szekér!” – mondta a szamár. Pedig úgy nézett ki, amikor Szent József mindent fölpakolt rá, még a patái is alig látszottak.

A szamár kidomborította a hátát, hogy helyreigazítsa a terhet, majd megkockáztatott egy lépést, óvatosan, mert azt hitte, hogy összedől a rajta levő torony, mihelyt egyik lábát a másik elé teszi. De különös módon, csodálatosan könnyűnek érezte terhét, mintha lábai csak saját testét vitték volna, valósággal táncolni kezdett a sötétben a tuskók és a kövek között. Persze, nem sokáig, mert újból elkezdett bosszankodni: „Miért kell belőlem gúnyt űzni? – mormogta. – Talán bizony nem én vagyok az egyetlen szamár Betlehemben, aki egyszerre négy zsák árpát is el tud vinni?” – Haragjában nekifeszítette lábát a fövenynek, és egyetlen lépést sem ment tovább arról a helyről. „Ha most még meg is üt engem – gondolta elkeseredve –, egész cókmókja az árokba repül!” József azonban nem bántotta. Egyik kezét a hátára tette, a másikkal a szamár fülei felé nyúlt, hogy megsimogassa. „Menj még egy keveset! – bíztatta szelíden –, hamarosan pihenni fogunk!” Erre a szamár felsóhajtott és újból baktatni kezdett, s közben így gondolkodott magában: „Ez valóban szent ember, még azt sem tudja, hogyan kell egy szamarat sietésre ösztökélni”.

Közben megvirradt, és a nap melegen kezdett sütni. József egy cserjésre bukkant, amely azonban nagyon száraz és tüskés volt, hiszen a sivatagban jártak. Ennek gyér árnyékában akarta megpihentetni Máriát. Lepakolt tehát és tüzet gyújtott, hogy levest főzzön. A szamár ezt nagyon bizalmatlanul nézte. Ő saját takarmányadagját várta, de csak azért, hogy megvetően mondhassa: „Inkább megeszem a farkamat, mint a ti poros szénátokat!”

Szénát azonban nem kapott, sőt még egy harapás szalmát sem, mert Szent József – Máriáról és a gyermekről való gondoskodása közben – teljesen megfeledkezett róla. A szamarat óriási éhség fogta el. Olyat kordult a gyomra, hogy József ijedten nézett föl. Azt hitte, hogy egy oroszlán telepedett a bokorba, és az bődült ilyen nagyot. Időközben megfőtt a leves is, mindnyájan ettek belőle. Előbb Mária evett, majd utána József kikanalazta a maradékot. A gyermeket is megszoptatta anyja, csak éppen a szamár állt ott éhesen. Nem volt egyetlen fűszál sem, amit rágcsálhatott volna. Nem termett itt a kősivatagban semmi – néhány bogáncson kívül. „Kegyelmes Uram!” – mondta a szamár haragosan és egy hosszú beszédbe kezdett a gyermek Jézus előtt. Csak egy szamár-beszéd volt ez, de nagyon ravaszul volt kieszelve. Rendkívül éles ésszel és világosan mondott el mindent, amit csak egy szenvedő teremtmény Isten előtt elpanaszolhat. „I-Á” – kiáltotta végül, ami annyit jelent, hogy „Így igaz, én szamár vagyok!”

A gyermek mindent figyelmesen végighallgatott, s amint a szamár befejezte mondókáját, lehajolt, fölvett egy bogáncsot és átnyújtotta neki.

„Jó! – mondta a szamár, miközben szíve mélyéig megsértődött. – Nem bánom, megeszek egy bogáncsot. De te bölcs vagy, és előre láthatod, hogy mi fog történni. A tüskék úgy összeszurkálják a hasamat, hogy meg kell halnom, s azután nézhetitek, hogyan mentek Egyiptomba!”

Dühösen harapott a kemény kóróba, de rögtön tátva maradt a szája, mert a bogáncs nem úgy ízlett neki, ahogy várta, hanem úgy, mint a mézédes lucerna, vagy az illatos káposztalevél. Senki sem tudja elképzelni, csak egy szamár, hogy milyen finom dolog is a bogáncs!

Elmúlt erre a csacsinak minden bosszúsága. Áhítatosan egymás mellé rakta füleit, ami egy szamár esetében annyit jelent, mintha mi összekulcsolnánk a kezünket.

Categories
Egyéb kategória

a rossz hangulat

Biztos volt olyan életebe te szívesen fel adnád

dolgokat akkor épen az ügybe el keserítek téged

ilyenkor amikor az ember nagyon föltsíten van

segítségért folyamodik segítsen rajta valaki kicsit

épen elvan keserdve ilyenkor illető épen lehet

úgy van hangulatja legszívseben fel adná dolgot

vagy épen hátérbe vonulna ott vagy úgy szeretne

segíteni azon embereken vagy épen anyira padlora

küldi épen az ember agyába az van nem akkarja

folytatni azon segítsen akkor egy illető egy

bíztatót igenis te maradj már mint egy alapító

nincsen senki ilyen rég óta ott van ilyenkor illető

kicsikét erőt vesz magán folytasa dolgot mert

kapot épen bíztató szót másik embertől ami

ilyenkor el van csükedeve illető egy bíztató só

szokat jelent erőt vesz másik ember akit épen

egy illető lehangolt .az ördög akor kísérti az

embert lehangolják azt embetrt ő az ördög

segít másik embernek annak illetőnek vonják

el jókedvét imádkozni ilyenért másik ember ördög

segítségévert ne rontsa el másik kedvét jó kedv

nagyon fontos másik ember felé

Categories
Egyéb kategória

a kirándulásos évünk

Hogy nagyon jó idő volt kimentek galga partra

sétálni nagyon jó éreztük magukat hogy már

május vége ota folyamatos folyik nyári dolgok

mindenütt itt az az alapítványba nem lesz

nyári szünet foglakoztatóba mert idén tervek

szerint minden héten szeretnének valahova kírándulni

ami óta juniús közepe óta minden héten kírándultunk

valahova juniús első hetébe kívételesen sehova

nem kírándul az alapítvány judit épen tölti pihenést

azon többi héten mindig valahova meni fog az

alapítvány kírándulni . Május 28 foglakozást

pedagógus judit tartota foglakozást ifjoncoknak


2021.május.28.péntek. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Gerhát Lenke, Csörgi Katalin. A mai napot Erzsike kötéssel, Bagó Zoli szövéssel kezdte. Lenke megérkezett, előkészítettük az almás pitéhez a hozzávalókat. Összegyúrtuk a pite tésztát, miközben kinyújtottuk előmelegítettük a sütőt. A töltelék fahéjas, cukros reszelt alma volt. Miközben sült a sütemény, Lenke leírta a receptet. Amíg hűlt tettünk egy sétát a Galga parton. Visszaértünk, megettük a süteményt. Nagyon finom lett.

HOZZÁVALÓK

HOZZÁVALÓK

  1. Az almás pite elkészítéséhez a sütőporral elkevert lisztet összemorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, a tojásokat, jól összegyúrjuk, és fóliába csomagova a hűtőben 1 órát pihentetjük.
  2. Ezalatt meghámozzuk az almát, lereszeljük, ráfacsarjuk a citrom levét, és a cukorral, a fahéjjal és a lereszelt citromhéjjal ízesítjük. 10 perc után lazán kinyomodjuk belőle a sok levet.
  3. A tésztát két részre osztjuk (1/3-2/3 arányban), és lisztezett deszkán 3-4 mm vastagra nyújtjuk.
  4. A nagyobb tésztalapot sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük. Megszórjuk a darált dióval, egyenletesen elosztjuk rajta az almás tölteléket, végül beborítjuk a másik tésztalappal.
  5. Az almás pite tetejét megkenjük a felvert tojással, villával finoman megszurkálgatjuk, és megrajzoljuk a rácsokat.
  6. Végül a 190 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
Categories
Egyéb kategória

a tudás nagyon fontos

Biztos van olyan ember életébe valamivel úgy

mondva meg tanulja azt dolgot kicsit konyitson

hozzá mégis kel életbe akkor tudjon segíteni ilyen

lenne mondjuk pár ével ezzelőt 2008ba úgy

mondva egy számitógepes helységbe az alapítványba

segítkeztem így pár alapdolgokat számítogéhez

meg jegyeztem és nagyon kel lehet hasznomra

tudom váltani .épen apám anyira belevan zugva

számitogépes dolgába ami neki egy kicsikét igen

csak nagyon komoly úgy járt minden elnyomot

fordul segítségért hozzám én majd meg oldom de

itt az baj simogatos az egész tablett ahoz úgy

mondva nincsen ehez annyi türelmem ehhez de

van türelmem de ehhez anyi ninncsen így igazán

ilyen tipuszú géphez nem igazán szeretek foglalkozni

de mondjuk egy sima számítogép lenne türelmem

ehhez meg nem nagy gond lehet meg oldani .

Categories
Egyéb kategória

strandra kirándultak

Amikor ithon volt egy csoportos ösze jövetel múlt

hét hétfőn deményibe vendéglőbe aki úgy mondja

segíti az alapítványt támogatja kérése az volt

az alapítvány amikor bent vendégül látják ott azon

helyen egy csoport kép legyen én egy öt percig

voltam ott az alapítványal utána úgy éreztem

meni kelet dolgom volt .a vendég látás közbe

meg tárgyalták következő zóriba menének

mesőkösvedre de hogy nagyon mese van közelebi

strandolos hely arra menének el de beszélgtés közbe

esükbe jutot hogy múlt szombaton sok helyen

múzemok éjsakája arra elment az alapítvány

részt vet jól érezte magát 2kor délután múlt

szombaton éjjel 11kor vége jól érezte magát

én későb tudtam így nem arra mentem meg más

program volt turán templomba arra mentem inkább

pár napmúlva értesültem fürdözös napot héten

szerdán volt juniús 30 volt mindenki jól magát azon

fürdüzésbe azért változták egy közelebi helyet mert

mezőkövesd mese volt közelebi stardot választot

az alapítványosok .jövő héten sehova nem kírándul

el az alapítvány csoport judit épen családjával pihen

jövőhéten azért nem kírándul csoport de következő

kírándulást meg tudom hova megy csoport előre

jelzem adig tartsnak velem minden nap, érdemes

velem tartani,

Nincs elérhető leírás.
Nincs elérhető leírás.
Nincs elérhető leírás.
Categories
Egyéb kategória

az alázat 2 rész

 Rajta, fiacskám, szedd össze magad. Későre jár, s őszintén szólva kezd hideg is lenni. Térjünk a lényegre!

– Nincs bátorságom, atyám… – hebegte a papocska.

– Mit követhettél el, mondd, mi a csudát? Amúgy igazán rendes fiúnak látszol. Nem hinném, hogy gyilkoltál volna. S a gőg sarával sem igen mocskolhattad be magad.

– Pedig épp erről van szó… – sóhajtotta amaz, alig hallhatóan.

– Gyilkosság?

– Nem. A másik.

– Gőg? Lehetséges volna?

A pap bűnbánóan bólintott.

– Beszélj hát, ki vele, édes lelkem. Noha igencsak nagy volt a mai fogyasztás, nem merült ki teljesen az Úristen kegyelme, azt hiszem, számodra bőségesen elegendő, ami még maradt a raktáron.

Az ifjú pap végre nekiveselkedett:

– Nos halljad, atyám. A dolog igen egyszerű, de irtózatos is egyúttal. Nemrég szenteltek pappá. Alig néhány napja léptem hivatalba, a számomra kijelölt parókián. És hát…

– Ej no, beszélj, fiacskám, mondjad! Ígérem, nem fogom leharapni a fejed.

– És hát… amikor meghallom, hogy „tisztelendő úr”-nak szólítanak… akár hiszi, atyám, akár nem… tudom, nevetségesnek hathat… nos én olyankor boldog vagyok, igen, valami nagy-nagy melegség árad szét a szívemben…

Szó ami szó, igazán nem nagy bűn; a hivők többségének, beleértve a papokat, eszébe se jutna meggyónni. Váratlanul érte így ez a vallomás a remetét is, nem volt rá felkészülve. Szóhoz se jutott egy ideig (ez se fordult még vele elő).

– Hm… hm… értem… nem szép dolog… Ha nem is maga a Sátán az, aki a szívedet melengeti, de kis híja… Szerencse, hogy magadtól rájöttél… S a szégyenkezésed jó jel, remélhetjük, hogy nem esel vissza ebbe a vétekbe… Igazán szomorú volna, ha hagynád, hogy megfertőzze a fiatal lelkedet… Ego te absolvo.

Vagy három-négy esztendő múlva – Celestino atya tökéletesen megfeledkezett közben a fura esetről – újra jelentkezett a pap; gyónni jött megint.

– De hiszen téged láttalak már, ha nem tévedek.

– Nem tévedsz, atyám.

– Mutasd magad… Az ám! Te vagy az, aki… aki élvezte, ha tisztelendő uramozzák. Így van?

– Így – válaszolta a pap, aki ezúttal tán kevésbé látszott papocskának; valamelyest méltóságteljesebb volt az arckifejezése. Különben fiatal volt, meg éppoly sovány is, mint az első alkalommal. És éppúgy fülig pirult.

– Ó, ó… – diagnosztizálta kapásból, s béketűrő mosollyal Celestino – ennyi idő alatt se tudtunk megjavulni?

– Rosszabb a helyzet, rosszabb.

– Ej, ej, végül még megijesztesz. Beszélj hát.

– Nos… – fogott bele irtózatos erőfeszítéssel a pap – sokkal, sokkal rosszabb, mint múltkor… Én… én…

– Bátorság, fiacskám – buzdította Celestino, két tenyere közé fogva a pap kezét. – Lásd, magam is szorongok már, ne kínozz tovább.

– A helyzet a következő: ha megszólít valaki, s azt mondja, „monsignore”, én… én…

– Jólesik, igaz?

– Sajnos.

– Elégtételt érzel, melegséget a szívedben?

– Pontosan.

A remete gyorsan, egy-két szóval elintézte az ügyet. Első alkalommal még meglehetősen érdekesnek látta, afféle különleges esetnek. Most már csöppet sem érdekelte. Szegény hülye lehet ez, gondolta, afféle „szent”, akivel tréfálkoznak az emberek, ugratják. Igazán nem az a fickó, akit váratni kell, hadd sóvárogjon jó sokáig a feloldozás után! – Néhány perc múlva el is küldte, Isten hírével.

Megint eltelt vagy tíz esztendő, a remete ugyancsak vén volt már, amikor a papocska újra jelentkezett. Persze ő is öregedett közben, még soványabb lett, még sápadtabb, a haja őszbe csavarodott. Celestino most meg sem ismerte. De alighogy beszélni kezdett, hangjának színe mégiscsak fölébresztette a szunnyadó emléket.

– Ó, te vagy az a bizonyos „tisztelendő” meg „monsignore”! Vagy tévednék talán? – kérdezte Celestino szokott lefegyverző mosolyával.

– Jó az emlékezőtehetséged, atyám.

– Mennyi idő is telt el azóta?

– Majdnem tíz esztendő.

– És tíz esztendő alatt mit sem változott a helyzet?

– Rosszabbodott, jaj, rosszabbodott.

Categories
Egyéb kategória

a barackfa virág

Hogy mi bajom van vele? Hát kereken kimondom, szomszéd: nem mintha valami kifogásom volna a tanítása ellen. Szó sincs róla. Egyszer végighallgattam a prédikálását és bevallom, kevés hiányzott hozzá, hogy tanítványául szegődjem. Nagyon szépen beszél, Amikor hazajöttem, azt mondtam az unokaöcsémnek, a nyergesnek, hogy ember, ezt neked is meg kéne hallgatnod; szavamra, az az ember a maga módján valóságos próféta. Nagyon szépen beszél, annyi szent; a szíved mintha megremegne, megtisztulna tőle; amíg hallgattam, csupa könny volt a szemem, a legszívesebben becsuktam volna a boltomat és követtem volna, hogy soha többé ne tévesszem a szemem elöl. Oszd el mindened, amid van, mondta, és kövess engem. Szeresd a felebarátodat, istápold a szegényeket, bocsáss meg mindazoknak, akik vétettek ellened, és más efféléket. Egyszerű pék vagyok, de amikor őt hallgattam, olyan furcsa öröm és fájdalom volt bennem, magam se tudom, hogyan magyarázzam meg: valami súly nehezedett rám, hogy legszívesebben a földre borultam és sírtam volna, emellett azonban olyan szép és könnyű érzés vett rajtam erőt, mintha lehullott volna rólam minden gond, harag. Meg is mondtam az unokaöcsémnek, hogy te tökfej, egyszer végre magadba szállhatnál; állandóan csak a kapzsiságodról beszélsz, hogy ki mindenki az adósod, meg hogy fizetned kell a mindenféle tizedeket, az illetékeket meg a kamatokat; oszd szét inkább a szegények közt, amid van, hagyd faképnél a feleségedet meg a gyerekeidet és eredj utána…

Azt se rónám fel hibájául, hogy meggyógyítja a betegeket és a gonosztól megszállottakat. Nem mondom, különös és természetfeletti hatalom ez; de hát mindenki tudja, hogy a mi seborvosaink mind egy szálig kontárok, s a rómaiak se jobbak náluk; a pénzt elszedik, ahhoz értenek, de ha egy haldoklóhoz hívod őket, csak a vállukat vonogatják és azt hajtogatják, hogy miért nem üzentél előbb. Előbb! Megboldogult feleségem két évig szenvedett vérfolyásban; én meg egyik orvostól a másikhoz vittem, fogalmam sincs róla, szomszéd, mennyi pénzembe került, de egyik se segített rajta. Ha ez a próféta már akkor járta volna a városainkat, térdre estem volna előtte: Uram, gyógyítsd meg ezt az asszonyt! A feleségem megérintette volna a köntösét és meggyógyult volna. Szegény asszony, szóval el se lehet mondani, mennyit szenvedett… Amint mondtam, csak dicsérném őt, amiért meggyógyítja a betegeket. Persze, a felcserek acsarkodnak ellene, azt hajtogatják, hogy szélhámosság meg kontárság az egész, el akarnák tiltani az orvoslástól, de hát ez már nincs másképp, ha valakinek az érdeke forog kockán. Aki segíteni akar az embereken és meg akarja váltani a világot, mindig beleütközik valakinek az érdekeibe; mindenkivel egyszerre nem tehetsz jót, ez már sohase lesz másképp. Amondó vagyok, csak gyógyítgasson nyugodtan; ha akarja, a holtakat is feltámaszthatja; de azt a dolgot az öt kenyérrel nem kellett volna megtennie. Becsületes pékmester létemre kereken kimondom, hogy igen nagy igazságtalanságot követett el vele a pékek ellen.

Hát maga még nem hallotta azt a dolgot az öt kenyérrel? Ezt nem értem; minden pék magánkívül van az eset miatt. Állítólag úgy történt, hogy egy puszta vidéken nagy tömeg kereste fel, és ő sorra gyógyítgatta a betegeket. Estefelé azt mondják neki a tanítványai: „Puszta e hely, az idő pedig későre jár. Bocsásd el a tömeget, hogy az emberek visszatérhessenek városaikba és élelmet vásárolhassanak maguknak.” Ő azt válaszolta: „Nem szükséges elmenniök, adjatok nekik ti eledelt.” A tanítványok meg így feleltek: „Nincs nálunk más, csupán öt kenyér és két hal.” Ő azt mondta: „Hozzátok ide.” Megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjenek le a földre, aztán megfogta az öt kenyeret és a két halat, felpillantott az égre, megáldotta az ételt, megtörte a kenyereket, odaadta a tanítványainak, azok meg tovább osztogatták az embereknek. Ettek mind és jóllaktak. És összegyűjtötték a morzsát és tizenkét kosár telt meg vele. Akik pedig ettek, kereken ötezren voltak férfiak, az asszonyokat meg a gyerekeket nem számítva.

Ismerje el, szomszéd, ezt egy pék sem hagyhatja szó nélkül; elvégre miért is tűrné? Ha az ilyesmi szokássá lenne, mármint hogy bárki öt kenyérrel meg két hallal jóllakat ötezer embert, akkor a pékek mehetnének füvet legelni, nem igaz? A halakat az ördög vigye; maguktól nőnek a vízben, az fogja ki őket, aki akarja. De a pék drága pénzért vásárolja a lisztet meg a fát, segédet tart és fizeti a bérét; bolt is kell neki, fizeti az adót meg mi mindent, s végül örül, ha marad egy-két garasa, hogy ő is élhessen, ne kényszerüljön koldusbotra. Ez az ember meg csak fölpislant az égre, és tüstént elég kenyere van ötezer vagy mit tudom én, hány embernek; lisztet nem vásárol, fát se kell hordania, semmi költsége, semmi munkája – így aztán világos, hogy ingyen adhatja a kenyeret a népnek. Azzal nem törődik, hogy a környékbeli pékeket megfosztja a becsületesen megszolgált keresetüktől! Mondom magának, nem más ez, mint tisztességtelen verseny, a hivataloknak kéne eltiltaniok. Ha pék akar lenni, fizessen adót, mint mi! Az emberek úgyis már azzal járnak a nyakunkra, hogy micsoda pogány árat követelünk azokért a nyomorult cipókért? Adják ingyen, mint ő; és tudják, micsoda kenyér az? Fehér, ropogós, illatos, az ember egyre csak enné, legszívesebben abba se hagyná… Már kénytelenek voltunk leszállítani a sütemények árát; becsületszavamra, magunknak is többe van, mint amennyiért adjuk, csak azért tesszük, hogy ne legyünk kénytelenek becsukni a boltot; de hová jutunk ilyen viszonyok között? Az embernek megáll az esze, ha rágondol. Másutt – azt beszélik – négyezer férfit lakatott jól, az asszonyokat meg a gyerekeket nem számítva – mindössze hét kenyérrel meg egypár keszeggel, de ott csak négy kosár morzsát szedtek össze. Úgy látszik neki se megy már olyan jól a vállalata, mint régen de azért bennünket, pékeket teljesen a tönk szélére juttat. Annyit mondok magának, hogy ezt csakis azért teszi, mert esküdt ellensége minden péknek. A halkereskedők is zúgolódnak, de hát azok a kufárok úgyse tudják, milyen árat kérjenek a halaikért; a kalmárkodás már régóta nem számít olyan becsületes iparnak, mint a pékmesterség.

Idehallgasson, szomszéd: öreg ember vagyok, egymagam állok a világon; se feleségem, se gyerekem, nekem meg nem sokra van már szükségem. Mondtam is már a segédemnek, vegye a nyakába a pékségem gondját. Nem a hasznomat féltem; becsületszavamra, a legszívesebben szétosztanám, ami kevés vagyonom van, hogy kövessem őt, ápoljam a felebaráti szeretetet és megtegyek mindent, amiről prédikál. De ha arra gondolok, hogy mit tett ellenünk, pékek ellen, csak annyit mondhatok: ebből nem eszel! Én is pék vagyok, látom, hogy ebből sohasem lesz világmegváltás, hanem istencsapása a mi becsületes iparunkra. Sajnálom, de ezt nem bocsátom meg neki. Nem én!

Magától értetődik, hogy bepanaszoltuk Ananiásnál meg a helytartónál az iparűzési törvény megsértése és népháborítás miatt; de hát maga is tudja, milyen hosszú lére eresztenek mindent a mi hatóságaink. Maga ismer engem szomszéd; békés ember vagyok, nem keresem a vitát senkivel; de ha az az ember ide jön Jeruzsálembe, kiállok az utcára és kiabálni fogok: feszítsd meg! Feszítsd meg!