A szeretetről szóló idézetek igazi jolly jokerek, melyekkel bármilyen alkalommal élhet, ha környezetében egy személyt vagy egy közösséget örömteli vagy akár szomorú esemény ért.
Néha nehéz megtalálni a megfelelő, saját szavakat, és sokaknak nagyon nehezen is megy az érzelmeik szóbeli kinyilvánítása. Persze a tettekben megmutatkozó szeretet az igazán lényeges, de a szavak ereje sem elhanyagolható. Ha úgy érzi, nem találja a megfelelő kifejezéseket, nyugodtan kölcsönözzön valakitől olyat, amit odaillőnek, és a saját stílusához passzolónak érez.
Egy idézet a szeretetről jó választás bármilyen ünnepi alkalomra, egy diplomaosztó ünnepségre, egy karácsonyi ajándékhoz, vagy egy névnapi, esetleg szülinapi ünnepségre is. De kedveskedhet vele egy egyszerű hétköznapon is, csak úgy, egy kedves gesztus gyanánt, és élhet ezekkel az idézetekkel akkor is, amikor azt látja, hogy környezetében valakinek kifejezetten szüksége van motivációra, támogatásra, odaadásra vagy együttérzésre.
„Az életben a család a legértékesebb ajándék, amit kaphatunk.”
„Az otthon nem egy épület, nem is egy utca vagy egy város. Az mind csak tégla és vakolat. Az otthon az, ahol a családunk van.”
„A család nagyon fontos, és minden nehézség dacára a szeretet teszi értékessé.”
„Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét. Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.”
„A származást, akárcsak az ujjlenyomatot, nem hamisíthatjuk meg.”
„Az anyai szeretet természeténél fogva feltétlen.”
„Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család
magunkat.2023. március. 27. hétfő. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Jenei Erzsébet, Jenei Attila, Sára Edina, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit, Tóth Antal Istvánné. Ma Bagó Zoli kivasalta a tiszta törölközőket. Utána takarítottunk a teremben, majd a szőnyegeket folytattuk. Erzsike kötött. Lenke szépen halad a nagyszőnyeggel. A konyhában melegszendvicset készítettünk. Erzsike mosogatott ebéd után, Edina tálalt az ebédhez.
Április 3ai foglalkozást pedagógus judit tartota
foglakozást kevesen voltak de jól éreztük magunakat
2023. április. 3. hétfő. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Reggel elpakolta Bagó Zoli az edényeket a konyhában, majd elkészítettük a teát. Hozzákezdtünk a szövésekhez. Lenke a nagykereten, a többiek a kiskereten szőttek. Erzsike a kötését folytatta. Az ablakra tavaszi dekorációt készítettünk. Lenke segített felhelyezni. Ebédre zöldbablevest készítettünk. Edina tálalt az ebédhez. Erzsike mosogatta el a tányérokat és az evőeszközöket.
A babot átmossuk, a végit levágjuk, és 2-3 darabba vágjuk.
Egy fazékba tesszük, és felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. 20-40 perc alatt, attól függően, hogy mennyire zsenge a bab. Sózzuk.
Közben az olajat felhevítjük, és beletesszük a lisztet. 1-2 percig kevergetjük, hogy ne legyen nyers színe, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és még 2 percig főzzük. Rátesszük a fűszerpaprikát, egyet keverünk rajta, lehúzzuk a tűzről, majd hozzáadunk 2 deci hideg vizet, és csomómentesre keverjük.
Hozzáadjuk a tejfölt, és azzal is kikeverjük. Hozzáadunk egy merőkanálnyi főzővizet, és azzal is kikeverjük, majd visszaöntjük a levesbe, hozzáadjuk a finomra vágott petrezselymet, és még 2 percig főzzük.
szeretetről szóló idézetek igazi jolly jokerek, melyekkel bármilyen alkalommal élhet, ha környezetében egy személyt vagy egy közösséget örömteli vagy akár szomorú esemény ért.
Néha nehéz megtalálni a megfelelő, saját szavakat, és sokaknak nagyon nehezen is megy az érzelmeik szóbeli kinyilvánítása. Persze a tettekben megmutatkozó szeretet az igazán lényeges, de a szavak ereje sem elhanyagolható. Ha úgy érzi, nem találja a megfelelő kifejezéseket, nyugodtan kölcsönözzön valakitől olyat, amit odaillőnek, és a saját stílusához passzolónak érez.
Egy idézet a szeretetről jó választás bármilyen ünnepi alkalomra, egy diplomaosztó ünnepségre, egy karácsonyi ajándékhoz, vagy egy névnapi, esetleg szülinapi ünnepségre is. De kedveskedhet vele egy egyszerű hétköznapon is, csak úgy, egy kedves gesztus gyanánt, és élhet ezekkel az idézetekkel akkor is, amikor azt látja, hogy környezetében valakinek kifejezetten szüksége van motivációra, támogatásra, odaadásra vagy együttérzésre.
A pásztortarhonya elkészítéséhez a hagymát és a krumplit megpucoljuk, apróra vágjuk. A kolbászt tetszőleges vastagságú karikákra vágjuk.
A tarhonyát az előre felforrósított olajban megpirítjuk, majd az apróra vágott hagymát ezen az alapon megdinszteljük. Levesszük a tűzről. Fűszerezzük sóval, borssal, pirospaprikával, ízlés szerint.
Ezután mehet bele a krumpli és kolbász, majd annyi vízzel felöntöjük, hogy ellepje az egészet, de ez a mennyiség legyen kétszer annyi, mint amennyi tarhonyát használtunk. Időközönként keverjük meg.
Amikor a víz kezd elforrni róla, fedjük le, és alacsony hőmérsékleten pároljuk addig, amíg a tarhonya megpuhul. Nem kell, hogy teljesen száraz legyen, a krumpli és a tarhonya úgyis felszívja azt a kicsit, ami marad.