Kategória: Egyéb kategória

az  emberi  barátságról  folytassuk

elmélkedésünket  van úgy  emberek barátság

kapcsolattal azt   barátságot  fel építik te    egy

nagyon kedves ember vagy  felém örömmel

segítettél nekem  mindig tudtál  segíteni  életbe

amikor kelet  van  így kezdődik emberiségbe

bizonyos barátság de innentől  kéne folytatódni

a  bizonyos  barátsági  kapcsolatnak amit

elkezdetek építeni  ember társunk  felé azt úgy

mondva ember társunkkal  fel  építjük azt 

bizonyos baráti kapcsolatunkat azzal  ember

társunkkal mind  végig  ápolgatjuk azt  bizonyos

baráti kapcsolatot  egymás közt  úgy ápolgatom

azt  bizonyos baráti kapcsolatunkat életünk végéig

kéne tartani annak    barátságnak  ami kéne van

emberek közt  nem úgy  én magam éltem meg

velem  meg kötöttöt  egy   barátságot ápolgattuk

sokáig  kapcsolatot  hogy  nálam máskép alakult

bizonyos helyzet sokáig tartotta  az  illető  baráti

kapcsolat beszélgetünk néha  idője így  alakult

már bizonyos baráti kapcsolat én éltem  életemet

ő sajátját  és utána  ahogy én lerobbantam picit

elhagyta az illető az egész baráti  kapcsolatot

felém az ember  ami nagy gond  barátság örökre

szólónak kéne hogy legyen emberek közt

idézetek az életről segítenek nekünk meglátni a világ igazi szépségét és az életben rejlő lehetséges csodákat. Az élet egy állandó tanulási folyamat, amelyben a helyes út megtalálása érdekében inspirációra van szükségünk.

Az életünk tele van izgalmas kalandokkal, nehézségekkel és örömökkel. Mindannyian tapasztaljuk a felfelé és lefelé ívelő pillanatokat, a változások hullámait és az új lehetőségeket. Az életnek ez az elképesztő utazása néha kihívásokat hoz, de inspirációra és motivációra van szükségünk ahhoz, hogy továbbra is lelkesedéssel és érdeklődéssel nézzünk szembe minden napunkkal.

Az inspiráló idézetek az életről rendkívül erőteljes eszközök, amelyek képesek megszólítani a szívünket és megérinteni a lelkünket. Azok a gondolatok és bölcsességek, amelyeket híres emberek hagynak ránk, képesek átformálni gondolkodásunkat, és új perspektívába helyezni az életünket. Az idézetek olyan pillanatok, amikor az elme megáll, és elmerengünk azon az egyetlen mondaton, amely megragad bennünk valamit.

Az inspiráló idézetek az életről nemcsak lelki támaszt nyújtanak nekünk, hanem átjárják a mindennapjainkat a szépség, a motiváció és a céltudatosság érzésével.  nemzetek határain ívelnek át, és minden kultúrában megtalálhatók, minden nyelven megfogalmazva. A magyar nyelv sem marad el az inspirációtól, és lenyűgöző idézetekkel rendelkezik, amelyek segítenek nekünk új szemmel tekinteni az életre.

Ebben a idézetet az életről, amelyek új nézőpontot nyitnak a világ iránti szeretetünkhöz. Ezek az idézetek arra ösztönöznek bennünket, hogy gondolkodjunk el az élet alapvető jelentésén, és ébredjünk rá az értékes pillanatokra, amelyekkel találkozunk nap mint nap.

Csatlakozz hozzám ezen a varázslatos utazásonés a bölcsesség csodáit a következő inspiráló idézetekkel, amelyek segítségével új perspektívából láthatod az életedet.

hány ember bízik   meg emberbe  úgy  van  vele

kép  alapján  úgy van vele az illető   rendes ember

vagy  és meg bízható így úgy  van  vele az ember

rád  merek bízni  dolgokat eltelik  egy kicsike idő

ahogy ember  bizalom  van másik ember iránt

másik  ember  akibe úgy mondva meg  volt

bizalom  másik  felé kicsit rafináltságot  is  visz

abba meg  bízásba és illető nem  jön rá az ember

turpiságra mit is csinált valami  rafináltul az ember

így  aki meg  bízta azt  embert úgy van vele

minden jót csináltál  csak így  tovább csináld jó

meg bízható  ember vagy  eltelik  még egy kis idő

az bizalom tart abba  másik ember iránt egyszer

annyira  tartott   bizalom másik  egy elszólta

magát valamibe  egyből  az dolog mondjuk ki

derül amit  nem szeretet  volna  mondjuk ki  derült

és az bizalom vagy elfog úszni másik ember felé

közli vele emberel így tetettél nem bízok meg

nagyon benned már.

janika nézegette a kisfecskéket. Már két napja leste, mi történik a kicsi fészekben.

A fiafecskék repülni tanultak. Kíváncsian figyelte gyarló mozdulataikat, ahogy ingadozva ültek a fészek peremén és riadtan szemlélték az alattuk tátongó mélységet. Az anyjuk ott cikázott a fészek körül, hívogatóan csicsergett. Janika úgy vélte, a fiait bátorítja. A kisfecskék remegtek az izgalomtól, nekifeszültek, szárnyukat emelgették, de mégsem rúgták el magukat a fészek biztonságot nyújtó széléről. A kisfiú is biztatni szerette volna őket, megértetni velük, hogy nem lesz semmi baj, repüljenek bátran, vidáman – de nem tudta, hogyan mondja meg nekik. Mikor a kisfecskék neki-nekifeszültek a repülésnek, ő is önkéntelenül megmerevítette a lábujjait, szíve izgatottan vert.

Végre az egyik kisfecske elrúgta magát a fészek széléről. Apró szárnyacskájával riadtan csapkodott, rémülten imbolygott a levegőben, majd megtelepedett az istálló falából kiálló szögön. Összehúzódva, félénk büszkeséggel pislogott. Ekkor a másik kettő is kilendült a fészekből. Janika eltátotta a száját csodálkozásában. Nézte a fecskéket, anyát és fiait, majd a kiürült fészekre pillantott.

De az nem volt üres: még benne lapított egy kisfecske. Teste nem látszott, csak a farka meredt ki a fészekből, mozdulatlanul. A kisfiú nem értette a dolgot.

Az apja lépett be, szénát hozott a teheneknek.

– Édesapám, az a kisfecske miért nem röpül ki? Talán aluszik? – kérdezte.

Az apja szórakozottan fölnézett a fészekre.

– Gyönge lehet még – mondta és kiment.

Janika tovább figyelte az egyedül maradt fecskét. A többiek már kiszálltak anyjukkal a diófára, ott kavarogtak, csicseregtek az ágak fölött: megkapták teljes szabadságukat. Már nem törődött velük, csak a fészekben lapuló kisfecske izgatta. Tudni akarta mindenáron, hogy miért nem repül ki, de hiába leste, az meg sem mozdult. Sokáig állt a fészek alatt már fájt a nyaka a fölfelé nézéstől. Végül megunta. Kiszaladt az udvarra, lekuporodott, játszani kezdett a porban, de a kisfecske minduntalan eszébe jutott. Nem volt kedvére a játék, mindegyre a fészekből kimeredő fecskefarkat látta. Újra beszaladt az istállóba. A kisfecske éppen abban a helyzetben volt, mint az előbb.

Visszaült a porba. Egy kis kupacot kotort össze, közepébe mélyedést vájt, hogy olyan legyen, mint a fecskefészek. Igazgatta, elegyengette, majd fölállt, s távolabbról vette szemügyre alkotását. Egy kis fadarabot helyezett belé, az volt a kisfecske. De nem tetszett neki. Akárhogyan forgatta, rakta ide-oda, mégsem hasonlított rá. Kedvetlenül fölállt, s szétrúgta a porfészket a fadarabkával együtt.

Ismét bement az istállóba, és első pillantását a fészekre szegezte. Semmi. A kis, fekete farok éppolyan mereven nyúlt ki a fészekből, mint az imént.

Valami elszorította a kisfiú torkát. Nagyot nyelt. Düh, keserűség, türelmetlenség tombolt benne, majdnem szétvetették mellét a háborgó indulatok. Végre elsírta magát, s egy kicsit megkönnyebbedett.

Sokáig állt ott bódultan, míg odatoppant az apja. Fölemelte könnyes arcát az apjára, szemét vádlóan szegezte rá, majd kirobbant belőle a düh:

– Miért nem röpül ki hát az a fecske? – Apja védekezően vonogatta a vállát.

– Mit tudom én… Talán gyönge, mondtam. Vagy pedig… – Nem fejezte be a mondatot. Elfordult, a sarokban fölvett egy vödröt, s kiment vizet merni az állatoknak. Janika megint egyedül maradt. Kínozta a bizonytalanság, s fülébe csengett az apja tétovázó szava: vagy pedig… sejtett valamit, valami retteneteset, megmagyarázhatatlant, de nem akart gondolni sem rá. Harag támadt benne az apja iránt, mert nem tudja megmondani, miért nem repül ki az utolsó fecske. Vagy… talán nem is akarja megmondani?

Az apja újra bejött az istállóba. Bosszúsan nézte a csökönyösen fölfelé bámuló fiút s ráripakodott:

– Minek állsz itt? Mit bámulsz azon a nyavalyás fészken? Menj innen, kihajtom a marhákat itatni. Útban vagy.

Janika ránézett könnyes, esengő szemével. Az apja megszánta:

– Na, a rosseb egye meg hát! Felemellek, aztán megnézheted.

Odavitt egy ládát, leborította, hogy a feneke volt fölül. Ráállt, majd lehajolt a kisfiúért, s a karjára vette. Janika hálásan szorongatta karjával az apja nyakát, amint megkapaszkodott benne. Az apja egyre följebb emelte.

– Na, látod már?

A kisfiú ágaskodott, ágaskodott. Végre egy vonalba került szeme a fészekkel. Belepillantott. A kisfecske mozdulatlanul lapult. Kinyújtotta a kezét. A fecske meg sem moccant. Hozzányúlt, megsimogatta.

Megdöbbenve vette észre, milyen hideg és merev. Alig látott az izgalomtól, a szíve kalapált. Megfogta a fecskét, s a hátára fordította. A hasa mint rémes fehérség villant meg. Száz meg száz apró kukac nyüzsgött rajta egymás hegyén-hátán.

– Jaaaj! – sikoltotta, s ájultan zuhant az apja vállára.

Lukács korában is nehéz volt a keresztényeknek megtalálni az igazi utat, hiszen micsoda problémák álltak eléjük! A zsidóság felé próbáltak volna tájékozódni a zsidó keresztények. A pogány szokások felé a pogányságból megtért keresztények. És ugyanakkor kitört az üldözés. A zsidóság részéről is, meg már Róma részéről is. Borzasztó nehéz volt az első keresztényeknek! És közülük is támadtak, akik hamis tanításokat mondtak. Félreértették még azt is, amit az Úr Jézus az eljöveteléről mondott.

Lukács a Boldogságos Szűz meg az apostolok tanításából ezeket kiragadja. Egészen kiemelkedik ez a felszólítás az egész részletből: Ne tévedezzetek! Az ember értelmének ad támpontot. Mert mi lenne, ha akár csak egy-egy részegyház magára volna hagyva! Például a magyar egyház: amikor megfélemlítik, amikor ránehezedik az állam hatalmas nyomása, és mindenféle divat hatása. Hogy el tudna az igazság útjáról térni!

Aztán más országokban: a missziós országokban. Afrika. Japán. Kína. Az Egyesült Államok technikai haladása mennyi hatással próbálja a keresztényeket a divat szerint elterelni az Úr Jézustól. Ne tévedezzetek!

Mi is érzékeljük: a napok apró-cseprő, kisebb-nagyobb dolga hogy elterelne a lényegestől, az Úr Jézustól, hogy bolyongjunk mindenfelé körös-körül. Nála kell kikötnünk! Ne tévedezzünk!

A másik, amit az Úr Jézus fölvillant: a félelmetes dolgok. A megfélemlítő, ami nem az értelmünket zavarja meg, hanem a félelmen keresztül kishitűségre, csüggetegségre visz bennünket: hallotok majd lázadásról, háborúkról, pestisről, járványról. Jelek lesznek az égen, mint Lukács korában, Jeruzsálem ostromát megelőzően a zsidó hagyomány mondja: egy kard alakú csillagkép volt egy esztendőn keresztül a város fölött. Egy üstökös állt ott, és láthatták. Jelezte az eseményeket.

Mink is minden eseményben, amiről hallunk, tudhatjuk: ezek jelei egy roppant nagy dolognak, az Úr Jézus végső eljövetelének, amely titokzatosan fog lezajlani. Ember azt elképzelni előre nem tudja.

És az akaratunk számára azt mondja: ne aggodalmaskodjatok előre, hogy majd mit hogy csináltok, mit mondotok! Én adok majd nektek szájat és bele bölcsességet. Milyen kijelentés ez az Úr Jézus részéről akkor! Ott áll Jeruzsálemben a szenvedése, kínszenvedése, a kereszthalála előtt, és a messze korba tekint előre… én majd adok nektek erőt és bölcsességet.

Tehát tudja azt, hogy Ő átfog minden időt. Ő ott lesz az övéi mellett. Ezt mondja nekünk is. De nem csak mondja: minden nap tapasztaljuk. Ad nekünk szájat és bele bölcsességet, hogy mit mondjunk, és mit gondoljunk. És ad a szívünkbe reményt és bele bátorságot, hogy hogy várjuk őt.

Mert a végén a harmadik, amit mond, ez: kitartó türelemben fogjátok megnyerni a lelketeket. Állhatatosságban. Az állhatatosság, a remény, a kitartás valamihez kapcsolódik. Olyan lelkület, ami valamibe kapaszkodik, és onnan merít erőt. Az Úr Jézus is arra gondol, hogy virrasszunk, hogy legyünk állhatatosak – mint a násznép! Mint a menyasszony: abba kapaszkodik, aki őt megkérte, aki őt már kiválasztotta, lefoglalta.

A mi türelmünk, állhatatosságunk is az Úr Jézusba kapaszkodik, aki eljön értünk megváltani bennünket. Milyen jó ezt minden nap megélni! Milyen jó, hogy a mi Urunk minden nap, titokzatosan, a szentmisében közeledik hozzánk! És a föltámadt állapotából a papot is szinte megragadja, fölragadja megdicsőült állapotába, és vele együtt hajtja végre ezt a csodát: a kenyér átlényegítését. Már isteni cselekvésbe ragad bennünket!

De a papon keresztül az Egyházát is összeköti a végső, örök idővel, ami elkezdődött már. Összeköti, összefoglalja és ezzel a közeledésével erőt ad nekünk arra, hogy kitartsunk, és semmi félre ne vigyen, és meg ne félemlítsen bennünket, hanem örvendezéssel várjuk az Ő napját.

Az Úr Jézus eljövetelét abban a korban tesszalonikiek például arra használták föl, hogy ha vége lesz a világnak, akkor minek dolgozzunk. És nem dolgoztak. Tévedtek. Szent Pál a maga példájával mondja: ez az idő arra való, hogy szorgalmasan, minden nap, mint a méhek, hangyák dolgozzunk, mert ez az egész világ nem arra való, hogy félrevezessen vagy megfélemlítsen bennünket, hanem hogy eszköz legyen: gyűjtjük a szeretet mézét az örök életre, mert az megmarad. Ámen.

Jézus tekintete végigsugárzott a sokaságon, mely szétterülve a hegyen, körülfogta őt. Nézte az éhüket csillapító embereket, akik hallgatagon, vagy éppen két harapás között szót váltva, nevetgélve ettek, miként a pihenni leült zarándokok. A tanítványok egyre csak hordták a kenyeret meg a halat, kínálták sorba mindegyiknek, sokan már háromszor is vettek, mintha el akarnák magukban raktározni a szűkösebb napokra.

Berekiás, a halász és Hebron, a fazekas egymás mellett ültek. Már nem ettek, lábukat elégedetten nyújtották ki, rajtuk a jóllakottság ernyesztő zsibbadtsága. Hebron szeme le-lecsukódott, talán szendergett is keveset, amikor Berekiás hirtelen megbökte. Kinyitotta a szemét, bosszúsan nézett a másikra.

– Mit akarsz? – kérdezte és ásított, ezzel is jelezve, hogy ő inkább aludni szeretne most, nem beszélgetni, ha Berekiásnak ahhoz volna kedve.

– Oda nézz… – mutatott előre izgatottan Berekiás –, most szedik össze a kenyerek maradékát. Már a tizenkettedik kosárral!

– Jól teszik… – morogta egykedvűen Hebron –, nem szabad, hogy kárba vesszen egyetlen darab sem.

– Hebron, barátom… – meredt rá Berekiás –, ébredj fel, ha alszol! Még mindig nem érted? Öt kenyér volt és két hal és nézz körül, hányan laktunk jól belőle. És, hogy megelégedtünk, mennyi maradt. A Názáreti csodát tett. Bizony, hogy próféta ő.

– Meglehet… – mondta Hebron és újra le akarta csukni a szemét, de Berekiás nem engedte. Egész közel hajolt hozzá És úgy mondta tagoltan, minden szónak nyomatékot adva.

– Ha ezt tette a kenyérrel, meg a hallal, úgy mással is megteheti.

– Mással… – Hebron felült, bambán bámult a másikra. – Hogy értelmezzem a szavaidat, Berekiás?

Berekiás apró, ravasz szeme összehúzódott, arcára széles mosoly terült. Majd két ujjával megcsípte Hebron köntösét.

– Hány köntösöd van Hebron?

– Hát… ez a viseltes… Meg otthon egy tisztább…

– Na látod, én sem mondhatok többet… És sarud?

Hebron ormótlan, repedezett sarujára nézett, aztán maga alá húzta, minta röstellné.

– Ne röstelld, barátom – mondta Berekiás –, hiszen az enyém se különb. És nekem sincs több, mint ez az egy pár. De lehetne akár tíz pár is, meg köntösből is ugyanannyi. Meg házunk is, akár három. És ehetnénk arany tálból…

– Mit zagyválsz itt össze-vissza? – fakadt ki Hebron dühösen. – Csak jártatod a szád fölöslegesen. Nem vagyunk mi gazdagok, hogy ez lehetséges legyen…

– Még nem vagyunk… – mondta Berekiás –, de azok lehetnénk. Ha ez a próféta lenne a királyunk, úgy minket is gazdaggá tehetne. Aki öt kenyérből és két halból ennyi embert megelégít, úgy csodát tehetne egyébbel is.

Ekkor már többen is közelebb húzódtak hozzájuk, bólogatva hallgatták Berekiást.

– Úgy igaz – mondta Eliud, a vízhordó –, nagy hatalma van… Azt mondom én is, tegyük királlyá és kérjük cserébe, hogy adjon nekünk gazdagságot…

– Bölcsen szólottatok – helyeselt Gazzám, a birkapásztor. – Menjünk, győzzük meg erről a népet…

És fölkerekedtek és körbejárták a sokaságot, hogy meggyőzzék erről. És az emberek örültek a lehetőségnek, hogy gazdaggá lehetnek, mert a próféta majd megsokasítja javaikat, mint tette az öt kenyérrel és a két hallal.

Aztán, mint hömpölygő áradat megindultak Jézus felé.

A tanítványok megrettenve figyelték ezt, nem tudták mire vélni, de Jézus felemelt kézzel nyugalomra intette őket. És amikor a sokaság a közelébe tódult kivált közülük Berekiás, a halász, térdre esett és így szólt:

– Rabbóni – mondta –, nagy dolgot cselekedtél, hogy megvendégeltél ennyi embert mindössze öt kenyérből és két halból. Dehát ettől mi még szegények és nyomorultak maradtunk. Csak az éhünk csillapodott kissé.

sok  sor  van úgy  az  ember életbe  nincsen kedve

szemihez csinálni de  akkor ösztönre  kel hallgatni

az  embernek és  meg kel  csinálni  amit kel életbe

dolgozni van úgy   te neked életbe  nemi kedved

épen kimenni kertdolgozni épen kedve   nem  volt

az embernek meg  csinálni   vagy ilyenkor ember

magán akaratot vesz  magába  eldönti igenis meg

akarom  csinálni azt dolgot amihez nincsen

kedvem  mert így  másik embernek okozok  plusz

munkát olyannal nekem ahhoz  nincsen kedvem 

csinálja  meg nekem más   vagy úgy hogy  kiadom

másiknak dolgokat oldja  meg helyettem meg

valaki  helyettem  mert  ehhez nincsen kedvem

meg  úgy  voltam dolgoztam eleget most

dolgozzon  más innentől  nem csinálni semmit .

ez  nem jó hoz  vezet  ez döntés mindig  csinálni

én is kicsit betegen  tudják kinti már nem  megy

darabig  elfogadták úgy csinálom benti kis 

dolgokat  csinálom segítek azzal  itthon szüleimnek

vége  tért  szeptembertől  a  vakáció újra elindult

tanítások  az iskolákba  nem  nagyon  vártuk  azt

bizonyos  tanítást  az iskolákba  ,de szeptember 1től

elindult    mindenütt az   bizonyos  tanítások nálunk

egy  kicsikét  később  kezdték   a   bizonyos   tanítást

nálunk mert  ahol  tartjuk  a  bizonyos foglalkozást

ott  egy kicsit  úgy  alakult helyzet  most   tudtunk

terembe      rendet  rakni   így  kezdtük szeptember

első  hetét  rendet  rakunk közösen  szülőkel  rendet

raktunk  terembe  .mondogatta  sok sor  Erzsike elmegy

dolgozni   és  most  nyáron úgy  alakult  helyzet  

eltudott  helyezkedni dolgozni örömmel megy dolgozni.

így ő  nem jár  foglalkozásra .első  foglalkozást 

szeptember8án tartottuk  meg  beszéltük  kinek hogyan

telt  nyári  szünete körbe  ültük teremet úgy  beszéltük

meg kinek hogy nyári  szünetje.

2025.Szeptember 8. Az első hetet takarítással töltöttük. Jó volt bejönni a szép tiszta foglalkoztatóba hétfőn. A padokat még nem tettük a helyére, hanem körbe ültünk, és elsőként mindenki elmesélte, kinek hogyan telt a nyáriszünet. Miután mindenkit meghallgattunk, félretoltuk a székeket, és kicsit tornáztunk.i Ekkor érkezett meg Lencsi, így ő is becsatlakozott. Tízóraira gyümölcsöt és zöldséget ettünk, szilvát, almát, sárgarépát. Megbeszéltük, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt helyezünk az egészséges táplálkozásra, és a mozgásra. A nagy főzések helyett egy könnyebb tízóraira helyezzük a hangsúlyt, így több időnk jut a mozgásra, sétára, foglalkozásokra. Mivel azeptember 10-én hivatalosak vagyunk Gödöllőre az V. Nefelejcs Akadályversenyre, ezért átbeszéltük ennek részleteit, és készültünk az olimpiai totóra. Utána tettünk egy sétát a templomkertbe, ahol többek között megcsodáltuk a nagy tölgyfát, ami alatt a makktermések helyett kizárólag gubacsokkal volt terítve a föld. Ezt valamelyik gubacsfúrólégy okozta. A séta után megköszöntöttük szülinapjára Krisztit és az egyik elmaradt nyári születésnapost, Veronikát. Remek nap volt! Szerdán a csapat egyik fele majd Gödöllőre megy az akadályversenyre, a másik fele pedig jön a foglalkoztatóba

életünkbe van olyan  dolog ami  nem szép

dolgot  csinálunk  másik  ember  társunk  felé

nem  is  vesszük észre   magunkba   azt 

viselkedést másik ember társunk felé elkezdtük

úgy  vagyunk  vele   magunkba jó  példát 

mutatunk  másik  felé ezt kel folytatni úgy  van

vele az  ember nagy tévedés jó példát át  kel

értékelünk  magunkba  mikor csináltunk életünkbe

jót és  amit  követni  kel életbe azt jót .hány olyan

életbe egyik  nagy  ember nem is  igazán gondolja

át életbe viselkedésével jó  példát kéne  mutatunk

másik ember  társunk felé   nem gondolta ezt  meg

úgy  van  vele az illető  egyből    mondjuk azt 

fele  barátját  egyből kikezd róla egyéb csúnyát

mondani épen  ki gúnyolni  másik  ember társát

ami életbe nem szép   dolog  másik  ember

társunkkal ilyet   csinálunk ez  fajta viselkedéssel

nagyon csúnya  haragot fog kiszülni 2ember

társunk közt azért  kel meg tanulni normálisan

viselkedni nem gúnyolni néha  tévé is  nagyon

rossz  példát mutat embernek nem kéne követni

őket  ők néha  csúnyát mutatnak fele baráti

viselkedésről így lesz harag 2ember  társ  közt mi

ezt ne kövesünk tiszteljük fele barátunkat.

Amikor Jézus a törvények megtartása felől kérdezi, és kiderül, hogy ezen a téren nem lehet elmarasztalni, akkor mind őbenne, mind bennünk az a végső következtetés fogalmazódik meg, hogy minden rendben van! Nincs semmi akadálya annak, hogy az az előkelő fiatalember, vagy mi magunk ne szegődhetnénk Jézus köréhez, akár az apostolok társaságához. És hogy mennyire jogos ez a konklúzió, Márk evangélistának az a biztató megjegyzése is jelzi, mely Jézus szimpátiájára utal…

Éppen ezért szinte mellbevágó a drámai fordulat viharfelhőjének vészjele. Tudniillik most következik az a pillanat, mely éles határvonalat húz az Ó- és az Újszövetség normarendszere között! Mert ahogy a biblikusok, moralisták megjegyzik, Jézus kora előtt a parancsolat-etikán volt a hangsúly: mind az írástudók, mind a vallásos hívők a törvények teljesítésének arányában hozzávetőleges pontossággal kiszámíthatták a maguk és mások vallásosságának fokát, vagyis végső fokon az Istenhez-tartozás mélységét a törvények megtartásának mérlegén vélték lemérni. Jézus és a gazdag fiatalember közti találkozás két felvonásos drámához hasonlítható. Az a párbeszéd, melyet az előtte leboruló vagyonos ember kezdeményezett, lényegében az eddig hallottakkal befejeződött. Jelképesen szólva, a függöny legördülhet, hiszen az ószövetségi normák szerint nincs miről beszélni tovább! Aki ezt a normát teljesítette, sőt túlteljesítette, akár haza is mehet.

De a kopernikuszi fordulat csak most következik. Mert Jézus annyira megkedvelte az öt felkereső fiatalembert, hogy folytatni akarja a beszélgetést, és most ő kezdeményez. Ezzel beléphetünk a második “felvonás” egészen új légkörébe, a találkozások etikájának világába. Itt a törvények, a tízparancsolat normáinak megtartásán túl a Hegyibeszéd nyolc boldogságos etikája veszi át a tájékozódás iránytűjét. Itt más csillagzat van fejünk felett és a szívünkben. A törvénytisztelet kazuisztikája átadja helyét a Jézussal való találkozás misztikájának. És mivel minden találkozás egyedi, ezért nem lehet általánosítani, – nem lehet tudni, hogy kitől mit kér a Mester. Míg Zakeustól “csak” azt kérte, hogy ugorjon le a fáról és adjon szállást otthonában, addig ettől a “tiszta” lélektől mást kér. “Egy dolognak még híjával vagy!” Vajon mire gondol Jézus?

Ha Zakeustól nem várja el, hogy egész vagyonát ossza szét, és helyesli, hogy “csak” vagyona felét adja a szegényeknek, akkor kék égből lelkünkbe cikázik a villám a jézusi óhaj hallatán: előbb menj el, add el mindenedet, oszd szét a szegények között, aztán gyere és kövess engem Vagyis egyértelmű, hogy Jézus összeköti a törvények teljesítésének aszkézisét a vele való találkozásból fakadó misztikával. És mivel belelát követőinek lelkébe, mindegyiktől mást és mást kíván, aszerint, hogy “minek van híjával” az ember. Ez a magyarázata a megtérések, hivatások megszámlálhatatlan variációjának. Hogy egy keresztény milyen úton járjon, nem lehet eleve meghatározni: nem ugyanaz az útja mindenkinek. Hogy melyik utat szánja nekem a Gondviselés, azt a jézusi találkozásokkor fedi fel a Szentlélek! Ezt követően azonban mindenki maga dönti el, hogy milyen választ ad Jézusnak. Éppen úgy, amint itt, ebben a jelenetben is történt.