Categories
Egyéb kategória

a vendég látás

A döntő, és különösen figyelemreméltó ebben az evangéliumi jelenetben a találkozás az Úr Jézus és Zakeus között. Mindnyájunk életében az a döntő: van-e ilyen találkozásunk, igazi találkozásunk az Úr Jézussal?

Az evangéliumok elmondják, fölvillantják a legkülönbözőbb találkozásokat. Heródes is találkozott az Úr Jézussal. Igazán emlékezetes volt: az Úr Jézus hallgatott. Heródes meg sokat faggatta és sokat beszélt. Pilátus is találkozott vele, és Annás, Kaifás, Júdás is. De Péter is találkozott vele, az apostolok is mind, és Magdolna is, és a beteg asszony is. Mennyire különbözőek ezek a találkozások!

Most olyan találkozás van előttünk, amelyik szinte mintaszerű. Látjuk, hogy az Úr Jézus körüljár és jót cselekszik: ebből a találkozásból nagy jó fakad. Figyeljük meg, hogy Jerikóban zajlik le ez a találkozás. Jerikó volt Afrika és Európa között a vámszedő központ. Ott áramlottak a különböző fűszerek, cikkek, áruk: a vámosok paradicsoma volt a hely. Zakeus a vámosok között is fővámos volt, ő bérelte a fővámszedő helyet, és biztosan sok vámos tartozott alá.

Jerikó egyébként is sötét hely volt: már ismerjük máshonnan. Lent feküdt: a huszonhét kilométer távolság Jeruzsálemtől csaknem ezer méter szintkülönbséget jelentett. Mély hely volt, sötét hely volt, és rablók voltak a környékén. Itt zajlott le a találkozás.

Egész Jerikóból egyetlen személyt tart említésre méltónak az evangélista: Zakeust. Pedig sokan várták ott Jézust, egész tömeg kísérte. De csak ez az egy ember akarta látni Jézust, ez az egy akart vele találkozni.

Zakeusban különös vágy volt, hogy lássa Jézust. Zakeusnak a neve is tulajdonképpen Zakariás, azt jelenti, hogy ‘megemlékezik rólam az Isten’. Megemlékezett: Zakeus is akarta ezt a találkozót. Kíváncsi volt az Úr Jézusra. Hogy miért volt kíváncsi? Hallott róla. De nagyon kíváncsi volt, mert nem törődött azzal, hogy olyan akadályok vannak, mint a tömeg, ő meg kicsi, meg hogy mit szólnak majd az emberek. Ő szaladt előre. A gyerekek biztosan kiabáltak, hogy: „Nézzétek, ott szalad Zakeus!” És talán csúfolták is. Mászott a vadfüge fára, jól kinézte magának. Biztosan arra megy majd el az Úr Jézus.

A fa alatt zajlott le a találkozás legfontosabb része, mert Isten mindent tud. Az Úr Jézus mindenkinek belelát a szívébe. Nagyon jól tudta, hogy Zakeus látni akarja őt, és Isten senkitől nem zárkózik el, aki őt látni akarja és keresi. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák.

Ránéz. Igazi találkozás a tekintetük is. Elképzelem ott a fa levelei között Zakeus két szemét. Egyrészt kíváncsi szem, de most aztán csodálkozó, meglepetést eláruló, amint az Úr Jézus szemébe mélyed: Uram, te mindent tudsz, mennyire akartalak látni! És akkor sietve leszáll, és örvendezve fogadja.

Mennyire másképp fogadja a házába! Hét közben volt egy másik vendégség. Az Úr Jézus egy farizeus házába tért be, hogy egyék. Ott megfigyelték, nézték, szemmel tartották őt. Minden mozdulatát, minden szavát. Micsoda különbség a két hely között! Egy vámos lakása – és a farizeusi vendéglátás között.

Categories
Egyéb kategória

egy gyerek fejlődése

Ember életébe lehet sokat tud fejlődi úgy

alakulnak életbe nála aki engem is ismert egy

darabig tiszta vékony gizda voltam most kicsit

igen csak erősödtem máskép látom dolgokat aki

életébe úgy van vele nem érdekli semi ő így

látja hányszor ilyenkor ember fejébe ilyenen

ember ha úgy van vele őt az élet vagy közöség

ahol van meg formázta ő is egy kicsikét változot

ilyen emberek képesek másikon segíteni másik

ha úgy állna nem érdekli ő segít nagy bajba

lehet az ember azért kel őtt segíteni ,sok gyerek

képes életbe fejlődni az alapítványba sok évek

elteltek fejlődtek az ifjoncok lehet én azt nem

veném észre csak csodálkoznák rajta az ifjonc

menyit fejlődőt .oktober 12 szerda foglakozást

pedagógus judit tartota foglakozást jól éreztük

magunkat 2022. október. 12. szerda. Szilágyi Erzsébet, Gerhát Lenke, Orosz Tamás, Papp Bence, Barnáné Sümegi Judit. Ma a reggeli teázás után, gyümölcsöket rajzoltunk. Almát, szőlőt, körtét. Tízóraira pedig ezeket a gyümölcsöket elfogyasztottuk. Mivel szép napos idő volt elmentünk sétálni a Galga-partra. Ma körtés süteményt készítettünk. Nagyon finom lett. Mindenki vitt haza kóstolót.

4dbtojás15dkgcukor1csomvaníliás cukor1dltej1dlolaj20dkgliszt10dkgkókuszreszelék1tksütőpor1csip3dbkörteA tálaláshoz:porcukormandulaforgács

  1. A körtés-kókuszos kevert süti elkészítéséhez a tojásokat habosra keverjük a kétféle cukorral, a tejjel és az olajjal.
  2. A lisztet összekeverjük a kókuszreszelékkel, a sütőporral és a sóval, majd apránként a tojásos elegyhez forgatjuk. Sűrű tésztát kell kapnunk.
  3. A körtéket megmossuk, meghámozzuk, hosszában megfelezzük, végüket levágjuk. Magházukat óvatosan, késsel kivágjuk. Külső oldalukat sűrűn beirdaljuk.
  4. A tésztát sütőpapírral bélelt, közepes méretű tepsibe öntjük. Belenyomkodjuk a felezett körtéket, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütjük. A tepsiben hagyjuk langyosra hűlni.
  5. Miután teljesen kihűlt a sütemény, felszeleteljük, porcukorral és mandulaforgáccsal meghintve tálaljuk.
Categories
Egyéb kategória

mi plusz munka másiknak

Milyen hozzá állás dolgokhoz egyik ember úgy

állna dolgokhoz ő bizonyos évet lehúzót egy

helyen lehozta bizonyos éveket amit kel úgy

van ő nem érdekli semmi és nem foglakozik semmi

vel úgy áll hozzá úgy van ő az illető meg csinálta

úgy van otthonába se akar mondjuk semmit tenni

úgy van vele az ember ugrálják őt körbe ő azt

elvárja úgy van ezzel pedig ő saját tehetőid azért

meg kéne mondjuk oldani azzal csak másiknak

csinálja pluszmunkát ő mondjuk jó szándékból be

segít neked látja hogy kicsikét el vagy lelustulva

ő az illető nem érdekli semmi azért ál így hozzá

dolgokhoz ami nagyon nagy gond aki elhagyja

magát nem veszi magán észre lefog romolni

állapota így áll az ember dolgok ilyenkor másik

embernek okozunk plusz munkát .milyen lenne meg

kérünk valakit segítsen neki be vásárolni meg teszi

avval segített de az illető lemegy amit kért másiktól

egy dolgot otthagyta azt hozza áll másik illető

nekem többit elhoztam ez lustaság jele úgy vagyok

vagy mindent elhoz ember nem okozok másiknak

plusz dolgot

Categories
Egyéb kategória

nő felé tisztelet

Tegnap volt nőnapja egy kicsikét emlékezünk

meg nőkről ez bizonyos jeles napon hány

ember van így nőnap alakalmából ő csak azt

nőt köszönti fel aki épen szívéhez van épen sok

évig együtt dolgoznak akkor azt nőt fel köszönti

meg emlékezik róla így nő nap alkalmából van

olyan aki mondjuk évekig együtt húztak le

bizonyos éveket de szét mentek valahogy életbe

nem tekintenek egymásra sehogy így biztos

az illető azt nőt nem fogja felköszönteni őt

mert ara nőre sehogy nem néz rá az kapcsolat

s-ét ment az férfi nem képes fel köszönteni azt

nőt hiályba van nemzetközi nő nap arra nőkre

tekintenek férfiak aki szívüket meg érinti tett is

íritük valamit így meg emlékeznek róluk így

nőnap alakalmából nőkről illik meg emlékezni

fel köszönteni őket így nő nap alkalmából nő

felé tisztelet nagyon fontos

Categories
Egyéb kategória

időhúzás nem vezet jóra

Hány ember úgy életbe amikor kéne valamit

venni vagy épen döntést hozni életbe úgy

vannak azzal rá érnek erre még eltelik bizonyos

idő mondjuk fél év-múlva van úgy ő már

tovább ezt nem akarja húzogatni dolgot így

fél év múlva meg oldja amit szeretetet volna

én úgy voltam ezzel 3hónapja amikor nem volt

jó szemüvegem javítani akkor mondtak újra

vizsgáltatni mondtok összeget gondolkoztak rajta

most apám lement én lementem megnézetni egy

ből meg idő húzogatás ideje most kicsikét többet

kel ki adni a kor lehet olcsóban meg úsztuk volna

azért kel embernek egyből csapni dolgokra amikor

kel húzogatja nem jóhoz vezet azért kel előre

gondoskodni apám párás szemüvege mondták

vegye cseppet úgy voltam meg veszem neki ere

húzni akarta rá érünk még vele de idő

húzogatás nem jóhoz vezet ember meg tapasztalta

kis idő után

Categories
Egyéb kategória

kirándulás szervezés

Hogy októberbe még a kor nagyon jó időnk volt

így még tervezgettünk még egy kicsike

kirándulást aki emlékszik tudja október 5én

fási tan öszvénykertbe látogatunk el az egy új hely

ott még először látogat el majd az alapítvány jól

éreztük magunkat következő kirándulás október 15én

lovasudvarba meg fási tanüstvénybe látogattak

el jó éreztük magunkat következő kirándulás

szervezésünk gödöllői erdei vasutat látógátuk meg

jól éreztük magunkat következő foglalkozás október

7én volt azt foglalkozást pedagógus Judit tartotta

az ifjoncoknak foglalkozást jól éreztük magunkat 2022. október. 7. péntek. Szilágyi Erzsébet, Orosz Tamás, Gerhát Lenke, Tóth Antal Istvánné, Barnáné Sümegi Judit. Ma Julika összehorgolta a takarót, amit Erzsike kötött. Nagyon szép lett. Erzsike és Tomi ma mamuszt kötöttek. Lenke kipróbálta Tomi szintetizátorát, utána gombolyított. Ebédre tejberizst készítettünk. Ebéd után elmosogattunk és felmostuk a konyhát, fürdőszobát.

5dltej2ekcukor4ekbúzadaraA tetejére:kakaó, fahéj, lekvár vagy befőtt

  1. A tejbegríz elkészítéséhez a tejet feltesszük forrni. Figyeljünk rá, nehogy kifusson.
  2. A felforralt tejhez adjuk hozzá a búzadarát, és folyamatos keverés mellett addig főzzük, amíg sűrűsödni nem kezd. Nagyon fontos, hogy lassan forraljuk 5 percig, közben pedig kevergetjük.
  3. Amikor elkészült, akkor adjuk hozzá a cukrot és a sót. Alaposan elkeverjük.
  4. Tányérokba töltjük a nagyon egyszerűen és gyorsan elkészült tejbegrízt, majd forrón tálaljuk.
  5. Tetejére kakaóport vagy fahéjas cukrot hinthetünk, de kínálhatjuk ízlés szerint friss gyümölccsel, lekvárral, befőttel is.

Október 10ei hétfői foglakozást pedagógus judit tartota az ifjoncoknak

Foglakozást jól éreztük magunkat

2022. október. 10. hétfő. Szilágyi Erzsébet, Orosz Tamás, Papp Bence, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Ma Bence is jött és elsőként megreggelizett, mert otthon nem volt rá ideje. Közben Erzsike elkészítette a teát és elpakolta a tiszta edényeket. Tomi és Erzsike szőnyeget szőtt és kicsit a kötést is folytatták. Bence a szőnyeget szőtte. Lenke madaras keresztrejtvényt fejtett meg. A madarakról beszélgettünk, majd kitettük az új dekorációt a faliújságra. Káposztástészta készült ebédre. Erzsike reszelte, Bence pirította a káposztát. Bence szeret mosogatni, ezért ha jön a foglalkoztatóba, neki hagyjuk ezt a feladatot.

5 ek napraforgó olaj
1 kg káposzta (fejes)
2 kk bors (őrölt)
2 teáskanál cukor
50 dkg tészta (fodros nagykocka)
ízlés szerint
  1. A káposzta külső leveleit leszedjük, négybe vágjuk.
  2. Nagylyukú almareszelőn lereszeljük.
  3. Besózzuk, 10 percig állni hagyjuk.
  4. A cukrot kissé megpirítjuk, ráöntünk 4 evőkanál olajat.
  5. Hozzáadjuk a levétől kinyomkodott káposztát.
  6. Világos zsemleszínűre pirítjuk, közben gyakran kevergetjük. (A káposzta pirítása legalább 40 percet vesz igénybe.)
  7. Amikor megpirult beleszórjuk az őrölt borsot.
  8. Közben a tésztát kifőzzük (főzési idő kb. 7 perc) , leszűrjük , 1 evőkanálnyi olajjal összekeverjük.
  9. A pirított káposztát több részletben hozzáadjuk és alaposan összekeverjük.
  10. Forrón tálaljuk.
Categories
Egyéb kategória

a kölcsönös szeretet

Hány ember úgy életbe be leszeret valakibe úgy

van vele elfogadná azt illetőt ép az ember ép

milyen az 2ember mondjuk elkezd leveselkednek

egymással az 2ember leveselkednek egymással

heteken át úgy érzik lelkészkedésből el fogadnák

egy mást az ember milyen termést ő az 2illető

egy darabig ismerkednek egymással és nem

látják egy mást de úgy vannak ezzel mint plátói

szerelemmel egymásba szeretnek elfogadják

lehet egymást bármi legyen de itt is kölcsönös

szeret egymás felé nagyon fontos így ismerjük

egymást így fogadjuk egy mást el ha kölcsönös

szeret működik egymás iránt ez nagyon fontos

egy barátság ki alakuláskor nem ismernék

egy ,mást csak leélvezkedünk egymással érezzük

azt egyoldalú szeretet a felé illető felé de hogy

2oldaló szeret így nem fog működni azért

kölcsönös szeretni egymást a kor fog működni

az szeret egy más iránt

Categories
Egyéb kategória

a jel

Él egy régi történet egy fiatalemberről, akinél hogy, hogy nem, de egy éjjel megjelent egy angyal és csodálatos dolgokról mesélt neki, amelyek az életben várnak rá. Minden lehetőség adott lesz számára, hogy hatalmas vagyonra tegyen majd szert, a társadalom megbecsült tagja lehessen, és egy gyönyörű nőt vegyen feleségül.

Emberünk egész életében várta, hogy az ígért csodálatos dolgok valóra váljanak, de nem történt semmi és végül egyedül és szegényen halt meg. Amikor a Mennyország kapujához ért, meglátta az angyalt, aki sok-sok évvel ezelőtt meglátogatta álmában, és felelősségre vonta:

– Te hatalmas vagyont ígértél nekem, társadalmi rangot és gyönyörű feleséget. Egész életemben vártam, de nem történt semmi.

– Én neked nem ígértem ezt – válaszolt az angyal. – Én ezeknek a dolgoknak a lehetőségét ígértem neked, de te elmulasztottál élni ezekkel a lehetőségekkel.

Az ember megdöbbent.

– El sem tudom képzelni, miről beszélsz! – mondta.

– Emlékszel, egyszer volt egy ötleted, de te féltél, hogy nem sikerül, ezért nem tettél semmit? – kérdezte az angyal.

Az ember bólintott.

– Mivel te visszautasítottad a megvalósítást, az ötletet néhány év múlva egy másik embernek adták, aki nem ijedt meg a nehézségektől, és ha visszaemlékszel, akkor ez az ember az egyik leggazdagabb ember lett a környéken.

– És arra emlékszel-e, – folytatta az angyal – volt egy eset, amikor a várost óriási pusztítás érte, sok ház romba dőlt, sok ezer ember nem tudott szabadulni a romok alól. Neked lehetőséged lett volna segíteni a bajbajutottakon és a túlélőket kimenteni, de te féltél, hogy ha elmész otthonról, akkor betörnek hozzád és kirabolják a házadat. Ezért nem mentél el segíteni a hívó szóra, hanem otthon maradtál.

Az ember szégyenkezve bólintott.

– Ez egy hatalmas lehetőség volt, hogy száz és száz ember életét megmentsd, a város összes életben maradt lakója tisztelt volna téged. – mondta az angyal.

– És emlékszel arra az asszonyra, arra a fekete hajú nőre, aki neked annyira tetszett? Nem hasonlított egyik nőre sem, akikkel korábban, vagy későbbi életedben találkoztál, de azt gondoltad, hogy sose menne férjhez egy olyan emberhez, mint te, féltél, hogy elutasít, és elmentél mellette.

Az ember újra bólintott, de már sírt.

– Igen barátom, – mondta az angyal – ő a feleséged lett volna, vele sok gyermeket neveltetek volna, vele igazán boldogságban éltél volna egész életedben.


Hasonló lehetőségek mindannyiunknak adódnak az életében, de gyakran, ehhez a történetbeli emberhez hasonlóan, mi is megengedjük, hogy a félelem felülkerekedjen rajtunk, és megzavarjon bennünket, hogy éljünk a lehetőségekkel.

Mi nem megyünk oda másokhoz, mert félünk az elutasítástól, mi nem beszélünk az érzéseinkről, mert félünk, hogy kinevetnek bennünket, és nem bízzuk rá magunkat más emberre, mert félünk a fájdalomtól, ha elveszítjük.

De még nincs veszve semmi! Még életben vagyunk. Elkezdhetjük kihasználni az előttünk álló lehetőségeket. Elkezdhetünk létrehozni lehetőségeket saját magunk számára!

Categories
Egyéb kategória

kölcsönös igaázáság

Hány ember úgy életbe hogy ha magán dolgával

foglalkozna biztos könnyebb dolga lenne az életbe

de az emberek úgy vannak e-zel szeretnek úgy mondva

másik ügyibe egy kicsikét beleszólni jobb legyen

neki jobban érezze magát egyik ember ő mondjuk
szeretné kicsit könnyebb ,legyen ere aki magát

okosabbnak tartja magát szerez dolgokba be szólni

igazt adjon annak illetőnek lehet azt embert meg

védi nincsen igaza de kénytelen elfogadni azt

lehetőséget igaza legyen annak embernek igazságot

oszthatom másiknak magam szerint de lehet nem

lesz igaza mert más kép látja igazat e-nyire fontos

kölcsönös igaázáság egy dologba .

Categories
Egyéb kategória

egy Újhelyre kirándultak

Október eljén elkirándultak a fási tankertbe most

nyitottak meg tankertbe mi elkirándultak oda

fási tankertbe jól érezték magukat október 17én

lovas udvarba látogatunk el ot már pársor jártak

bizonyos lovad udvarba szomszéd településbe

van oda mennek át kirándulni lovas udvarba tavaly

nyáron amíg ment nyári szünet mi alapítványosok

el kírándultak 3sor lovas udvarba most október17én

oda kírándulrtak el . Október 7ei pénteki

foglakozást pedagógus judit tartota az ifjoncoknak

jól éreztük magunkat lenci zenét tanult egy kicsikét

foglakozás közbe 2022. október. 7. péntek. Szilágyi Erzsébet, Orosz Tamás, Gerhát Lenke, Tóth Antal Istvánné, Barnáné Sümegi Judit. Ma Julika összehorgolta a takarót, amit Erzsike kötött. Nagyon szép lett. Erzsike és Tomi ma mamuszt kötöttek. Lenke kipróbálta Tomi szintetizátorát, utána gombolyított. Ebédre tejberizst készítettünk. Ebéd után elmosogattunk és felmostuk a konyhát, fürdőszobát. 5dltej

A tejbegríz elkészítéséhez a tejet feltesszük forrni. Figyeljünk rá, nehogy kifusson.

  1. A felforralt tejhez adjuk hozzá a búzadarát, és folyamatos keverés mellett addig főzzük, amíg sűrűsödni nem kezd. Nagyon fontos, hogy lassan forraljuk 5 percig, közben pedig kevergetjük.
  2. Amikor elkészült, akkor adjuk hozzá a cukrot és a sót. Alaposan elkeverjük.
  3. Tányérokba töltjük a nagyon egyszerűen és gyorsan elkészült tejbegrízt, majd forrón tálaljuk.
  4. Tetejére kakaóport vagy fahéjas cukrot hinthetünk, de kínálhatjuk ízlés szerint friss gyümölccsel, lekvárral, befőttel is.