Categories
Egyéb kategória

finomat készítettünk

Hányszor úgy az ember életébe néha későn

kapcsol mi is annak embernek hivatása régen

amikor az alapítványba segítettem akkor nehezen

fogattam el a-nak illetőnek zenei tudását csak én

akkor más-kép hallatom meg másik embernek

úgy fogadtam el azt zenélési tudását így aki ép

kezdi tanulni nehezen bírnád elfogadni ő így

játszik idő kel másik elfogadja ő így tanult

meg életbe zenélni én nekem közel 1,év kelet

meg sokan az gyerek így tanult zenélni pár

ével ezzel-őt olyan 2éve gyakorolja furulyát

egy közösségbe most szépen halad vele tavaly

decemberi betlehemes elő adásra az gyakorolta

furulyázón azon ünnepségen jól megy .november18

pénteki foglalkozást pedagógus Judit tartotta az

ifjoncoknak foglakozást jól éreztük magunkat.

2022. november. 18. péntek. Bagó Zoltán, Gerhát Lenke, Szilágyi Erzsébet, Orosz Tamás, Sára Edina, Jenei László, Barnáné Sümegi Judit. Tomi zongorázott és furulyázott. Készül a szereplésre a jótékonysági rendezvényre. Ma Laci hozott egy társasjátékot, amit ő készített. Játszottunk vele. Rakott babapiskótát készítettünk és Erzsikét megköszöntöttük névnapjára.

Hozzávalók

30 perc

4 személyre

  1. 20 dkg babapiskóta
  2. 80 g főzös csoki pudingpor
  3. 8 dl tej
  4. 10 dkg vaj
  5. 6 evőkanál cukor
  6. 2 dl kávé
  7. 2 dl habtejszín

Mint a Többi Ember Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13

Categories
Egyéb kategória

idő hiány

Hányszor vagyunk az ember életébe nagyon

idő hiányba szenvedünk úgy vagyunk ilyenkor

az ember legtöbbje vagy meg spórolja időt azzal

hogy magán életére spórol egy kicsit másikra

úgy van vele azt kicsit halazgatja azt egyszer

majd ideje lesz be megy fél év-múlva abba

közösségbe épen akkor volt ideje és időt tud

ara száni ara eseményre pedig nagyon várják

de most tudjuk időt száni lehet egy kisebb ideje

let volna valamikor de az meg milyen időt ennyit

de annak embernek még tőbe t ideje legyen ha

nem úgy szán mondjuk időt fel lesz háborodva

magyarázkodni kezd mért ennyi ideje ara épen időt

hányt szenved ez ügybe ezt meg kel érteni a másik

embert ez ügybe

Mint a Többi Ember Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13

Categories
Egyéb kategória

a kölcsönös segítés

Hány ember úgy életbe nincsen nagyon ideje

másik felé időt szán rá neki örömmel tette annak

ember felé de kölcsönös segítés ilyenkor legszebb

dolog életbe ilyenkor kölcsönösen segítik azt

embert aki épen rászorul abba helyzetbe te egyik

illetőn látod nagyon lusta de besegít-el neki darabig

nem vársz el semmi -féle viszont de néha úgy

mondva jó lene segítség ugye ilyenkor mondjuk

kér vagy épen látja kéne segítség de másik úgy

van ő , kér másiktól valamit de ő úgy van nem

érdekli inkább másnak adja ugye ez másiknak

amit kért nem kapta meg jó lett volna az

segítség másik neki állna fejeb úgy van ő csak kér

köteles neki segíteni rajta úgy van vele az illető

valaki szívesen segített látja nincsen viszonzás

egyszer az illető be telik meg igazat biztos

fel háborodva igazságért meg mondják nem

tetszik azért kölcsönösen segíteni másik embert.

Nem érhető el leírás a fényképhez.
Categories
Egyéb kategória

a szeretet

A szerelem egy nagy utazás, amely során rengeteget tanulunk. Kezdetben teljesen más, mint ami végül kialakul. A fiatal párok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szinte egymásba olvadnak. Kezük és lábuk összegabalyodik, szinte egyszerre lélegeznek. Miután megmenekültek a magánytól, szorosan egymásba kapaszkodnak, megkönnyebbülten, hogy végre találtak valakit, aki szereti őket. Az a különös az egészben, hogy ilyenkor még nem is igazán ismerik egymást, ám ezt a képzeletükkel ellensúlyozzák. Mintha mindketten egy-egy fehér táblát tartanának maguk előtt, amelyre a másik rávetíti az összes reményét és vágyát. Mivel mélyen belül bizonytalanok, feszülten figyelik a megcsappant szeretetre utaló jeleket. Később, amikor már több időt töltenek együtt, elkezdődik a valódi kapcsolat, a hosszú küzdelem, amely során a képzelet mögött megjelenik a hús és vér ember. Mindketten egyre valóságosabbak lesznek – már úgy viselkednek, amilyenek ők maguk. Idővel minden jól alakul, ha nem esnek kétségbe, elfogadják, hogy a különbözőségük miatt más dolgokat szeretnek, és tiszteletben tartják a másik önállóságát. Mindketten erősebbek lesznek és kiteljesednek. Az egészséges kapcsolatban élők ezt meg is fogalmazzák: “jobb ember vagyok mellette”, “úgy érzem, vele önmagam lehetek.

Mint a Többi Ember Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13

Categories
Egyéb kategória

ami nem szép

Tegnap ugye anyák napja volt eről folytatásuk

gondolataikat egy anya amikor nekiáll főzni ugye

egy értelmű ilyenkor amikor főz az bizonyos édes

anya szívét lelkét odaadja meg legyen annak

családjának kedvébe járjon ez szeretnek mondják

az életbe. nagyon fontos anya mindig szerese aki

családjához tartozik épen egyik gyerek anyához jön

segíteni neki az nem semmivel foglalkozni így be

segít neki azzal így örömet szerez annak anyának ere

olyat hallatom az édes anya látja gyerekét mit meg

nem érette szemibe nem nézi úgy van vele ön szándékol

teszi meg tenni szeretetből ez igaz de anyának ha

gyereke van szívét lelkét ki kel adni meg legyen

gyerekének amit szívesen meg enne én olyat halottam

az gyerek eljön anyának segíteni mi viszonzás anya

meg szólalna gyereke menyi enni valót meg evet

most ez nem szép tőle anya szereti mindenkit anyák

napjakor fia mindennel meg lepi ő viszonozza kedvébe

jár amit gyerek szívesen meg ene szívesen elkészítene

az anya ez szerettet másik felé

Nem érhető el leírás a fényképhez.
Categories
Egyéb kategória

a édes anyákról emlékezünk

Ma május 1vasárnapja van évek óta meg

emlékezünk ilyenkor édes anyákról ami az

ember életébe meg emlékezünk az édes anyákról

így május 1 vasárnapján nekünk életünkbe amíg

az ember él igenis fontos meg emlékezünk az

édes anyákról nekik igenis sokat köszönhetünk

életbe hányszor van az úgy az ember életébe

meg betegszik édes anya szívét lelkét ki teszi

gyereke felé meg legyen minden neki de vannak

olyan amikor gyerek nem veszi észre ami nagy

gond helyre hozni rögtön-kel kedveskedni egy

kicsit . anyának az jó esik nem várja el kapjon

valamit te úgy vagy vele igen meg leped valamivel

így anyák-napja alkalmából .de mai napon aról

édes anyákról emlékezünk meg akik nincsenek

köztünk de csendbe erről édes anyákról ők is

sokat tettek gyerekéért jó legyen egy édes

anyának szól telefon gyereke hívja kisebbik unokája

meg betegedet ugye ilyenkor édes anyai ösztön

meg szólal el megy azon segíteni ez életébe

az édes anyának fel töltődés kis gyereke amikor

beteg ő ápolja vele ilyenkor ilyen fontos édes

anyai be osztás .ha már május hónap egybe

emlékezünk égi anyákról nekik sokat

köszönhetünk egy verset hoztam

DSIDA JENŐ: HálaadásKöszönöm Istenem az édesanyámat!Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.Áldott teste, lelke csak érettem fárad.Köszönöm, Istenem az édesanyámat.Köszönöm a lelkét, melyből reggel, esteimádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban– itt e földön senki sem szerethet jobban! –Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,Istenem, köszönöm az édesanyámat.Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,Aki oltalmadat, vigaszodat várja.Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!Áldd meg édesanyám járását-kelését,Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!

Categories
Egyéb kategória

a esély másik felé

Hányszor van az életünkbe meg bízunk valakibe de

idő után az bizalom meg illan feléje ugye ez bizony

nagy gond valaki felé meg illan bizonyos bizalom

feléje az illető abba illetőbe meg bízik de valami miatt

igen csak bizalmat vesztet a felé illető felé te mondjuk

meg bízol valakibe érezed rá számíthatsz az ügybe egy

érételmű te meg bízol a-ba illetőbe nem játssza feléd

azt esélyt ami igen csak fontos az ember meg bízol

ilyenbe ne játssza el azt bizalmat ez nagyon fontos

az ember életébe bizalom másik felé hányszor

vagyunk úgy te meg bízol a illető felé de az esély

eljátssza feléd dolgozni azt esélyt vissza kapja a-tól

embertől esély másik ember felé nagyon fontos

ilyenkor másik embernek amikor elvan keseregve

esélyt adjunk egymásnak ez nagyon fontos életünkbe.

Mint a többi ember Közhasznú Alapítvány

  • 18711516 1 13 – 1% nál
Categories
Egyéb kategória

elő készület

Így karácsony előtti útólszó hónapokba igen

csak folyamatosan zajlik elő készület így

karácsonyi ünnepségekre mindenki várja karácsonyt

és szeret ünnepét de ilyenkor amikor egy közösség

elő készül egy ünnepségekre nagy elő készülettel

jár nálunk is október és november óta folyamatos

elő készület folyik ere ünnepségre .november

16szerdai foglalkozást pedagógus Judit tartotta

az ifjoncoknak foglalkozást jól éreztük magunkat

2022. november. 16. szerda. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Orosz Tamás, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Ma kiporszívóztunk a teremben és felmostuk az összes helységet. Elsőként elkészítettük az ebédet, ami sütőtök krémleves volt, pirított tökmaggal. Azért volt szükség arra, hogy elsőként az ebédhez fogjunk hozzá, mert ma is át tudtunk menni próbálni a művelődési házba. Mikor visszaértünk Edina tálalt és megebédeltünk. Bagó Zoli elmosogatott.

1 kg sütőtök

A tököt meghámozzuk, a magos részét kikaparjuk, és felszeleteljük körülbelül 2-3 centiméteres darabokra, majd sütőben kicsit megpirítjuk.

  • A 2 leveskockából odatesszük főni az alaplevünket.
  • A hagymát és fokhagymát apróra vágjuk, megpirítjuk az olajon vagy vajon, hozzáadjuk a megpirult sütőtököt. Hozzáöntjük az elkészült alaplevet és a főzőtejszínt. Sóval, fehérborssal és szerecsendióval ízesítjük. Összeforraljuk kb. 3-4 perc alatt közepes tűzön.
  • Levesszük a tűzről, és botmixerrel összepürésítjük, ezután még kb. 2 percre visszatesszük főni.

Mint a Többi Ember Alapítvány

Adószám: 18711516-1-13

Lehet hozzá készíteni pirított tökmagot, kenyérkockákat, de önmagában is nagyon ízletes.

Categories
Egyéb kategória

az esély

Hányszor úgy az ember életébe valakibe meg

bízik és tesz egy olyan dolgot a felé illető felé

hogy ő neki csinál kellemetlenséget ő mondjuk

az illető totum faktum csak neki legyen igaza ő

legyen jó helyzetbe nem baj másiknak okozunk

olyat ami nem jó az illető ö-ről neki e-nek úgy

van az illető ő azzal szerezett másiknak jót vagy

épen magának jót e-zel de amikor bele gondolunk

meg bántsuk azt embert de az illető nem gondolná

meg teszi később jön rá azt illetőt meg bántottam

az illető kérne egy szívességet tőled segítsél rajta

ez ügybe vagy meg oldja valahogy maga de az

lehet hogy nem ad-neki szívesen ilyenek esélyt ilyen

már nem meg bízható ember sokan így

gondolkoznak életbe .valakinek életbe csak

egy esély jár ezt ne játsszuk el .

Nem érhető el leírás a fényképhez.
Categories
Egyéb kategória

keresi értelmét az ember

Hányszor vagyunk életünkbe az keressük dolgokat

amit mi nem értünk a-hoz de szeretné annak

dolgokat meg érteni mért is tette az ember

akkor .járat valaki valamit az illető nincsen

kedve épen főzni adnak 2féle menüt abból

biztos jól esne neki és azt szereti egy értelmű

azt fogja választani az ember de az illető hidegen

hagyna és 2féle nem érdekli csak az amit járat

de hogy mondjuk nem kedvére így annak adja

aki majd meg eszi de illető elfogadja amit kap

másik illetőtől csak az illető ö-ről amit kap

csak az baj amit illető nem szeret mért nem

kéri azt amit az illető szívesen elfogadna

de az illető nincsen kedvére való épen meg

kel tennie amit nem akart mondjuk főzni de

másik illető ö-ről amit kapott illető azért kéne

olyat választani menükből amit illető szívesen

meg enne örülne neki.ember mindig szívesen

örül dolgoknak kap csak ne válogassunk életbe

ilyenkor másik keresni fogja értelmét mért tette

így az illető van másik lehetősége annak embernek

így másik ember örül amit akar a-tól embertől ,

adni neki

Nem érhető el leírás a fényképhez.