Categories
Egyéb kategória

a szerelem

vagyunk úgy életbe meg ismerkedünk  valakivel

elsősorban úgy vagyunk  akit  úgy  mondva meg

akarunk ismerni kezdetnél  kezdjük  ahogy 2illlető

egymást  teljesen  meg nem ismerni  ez  nagyon

fontos  az  aki  ismerkedik másikkal  szerese  egy

mást  jól ki  ismerje  egymást  legyen  az valami

köztük  életbe,  van olyan életbe amikor aki meg

ismerkedik beszélgetnek  életbe nagyabból  el is

fogata őt  úgy  hogy  még  nem  találkoztak de

úgy  van az 2emberenél vibrál köztük valami úgy

van az 2ember  ez is olyan plátói  szerelemnek

mondják  éreznek valamit egymás iránt de nem

találkoztak  életbe kölcsönös  szeret van egymás

iránt  de  nem találkoztak  úgy vannak  egy más

felé mit ha szerel van köztük de hogy  nem látták

ágymást  addig csak egymást közt csak plátói

szerelem van. de  előtte  azt szeretet ami egy

más közt  át kel  igazi szereteté ami  2ember

közt fontos  úgy fog idő  után igazi szerelemé

egymást közt  nagyon fontos.

Lehet, hogy egy kép erről: teknős és szöveg
Categories
Egyéb kategória

szívből csinálni

kicsit  arról  gondolkozunk   dolgokról, hogy  kéne

igazából  végezni  életbe  úgy  vagyunk  meg látunk

egy  munkát jó van   más lehetőség nincsen  jónak

látom  úgy van vele   neki állom  csinálni úgy van

vele  az illető   lehet hogy az elején az ember nagy

lelkesen  és  elkezdi  szívből azt  csinálni  hány

ember észre  veszi az illető  amit  rá bíztak igen

szívből csinálja  látszik  az rajta  mindenki mondjuk

látja  rajta  egyszer  van olyan  mégis találna  hibát

abba  illetőbe  beleköt   mert többet  szeretne

elvárni attól illetőtől  mondjuk egy darabig meg

próbálja azt   szintet is   úgy  meg lépni ott is

legyen  benne  az szívből csinálja azt  amit

elvárnak  tőle  ha  ez  már   nem  megy  erőt kel

venni  igen meg  kel próbálni újból  szívből  tegye

az  ember amit  kel  ha  ez  nem  megy elkel

engedni .azt   kel  mást keresni ami  másik munkát

szívből tudja  csinálni  az  nem  megy ember meg

lőve  minden  munkába  kel az   szívből  tegye

milyen  lenne  mi  betegek  elmegyünk  orvoshoz

ott  vizsgáljanak meg  kel  tenni  ott is kel 

orvosnak  szívből dolgozni  lehet épen akkor 

nincsen   csinálja  akkor  bele kel vinni  szívből

teszi azt  beteg neki  jobban legyen  ennyire

fontos  munka  szívből  legyen   csinálva.

Lehet, hogy egy kép erről: teknős és szöveg
Categories
Egyéb kategória

a takarékoskodás

van úgy az életbe  tudnák valahol életbe kicsit

gazdálkodni  vagy épen  valamit  meg tudnák

mondjuk egy  kicsit  kevesebben beszerezni de

lehet az  illető úgy van  vele ő  egy  másfél kg

métert  nem fogja  meg tenni  semmi kedve  oda

kimenni neki   mese van  ez   olyan  lemegyek

bárhova ahol kicsit  máshogy kapnám meg csak

annak illetőnek  épen kedve nincsen kimenni oda

de  ha  másról lenne szó  egyből biztos fontos

lenne neki  ez ara mondható  az illető sokat

elment  munkába  épen nyugdíjas onnantól  van

olyan  ember kényelembe  akar leni  és csak

kedvébe akkor  van elintézni dolgát ha közelbe

kicsit  máshogy  beszerzem kicsit  drágában biztos

akkor  ő  nem igazán fog ki menni oda  ami  ez

ügybe  nagy gond  mert ha  illető bárhova elmegy

dolgok után  biztos  olcsóban  fog ki jönni életébe

csak  mindig  szeresünk  bárhol van az hely elmenni

oda  utána járni dolgoknak  így az  illető éltbe

jól fog  kijönni ez  meg lehet tapasztalni

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál
Bankszámla számunk: – 65900107-13031778
” Segíts, hogy segíthessünk ! “

Categories
Egyéb kategória

a ész osztás

hány  ember úgy  legyen úgy mondva otthoni illető meg

szereti  mondani  mondjuk mi az otthoni teendő ugye

ilyenkor  az illetőnek mondja meg érti amit 

elmondanák  de  azt  látja  és  meg is tapasztalta  aki

ki  mondta ki mit kel csinálni úgy állna  mondjuk hozzá

hogy nevetségesen  más jót nevet rajta  mondjuk más

könnyebb  dolgot  meg csinálja mert ő  úgy van vele

ő ennyi  időt  lehúzót  munkába életbe és  nincsen már

kedve életbe semmit  tenni azért van úgy hogy 

könnyebb el megteszi még  nagy nehezen  akár hogy is

nem tetszik  vagy ki osztja  észt  bent elvan 

szórakozásba  élvezi  utána úgy van meg csináltad végre

elvégezeted dolgot  amit  ki mondtak neked így lehet

csak olyan utasítom  azt oldja  meg ő amíg épen jól

érzi  magát  az  bizonyos illető az életbe lehet épen

szórakozik  valami  előtt  de ki osztotta bizonyos észt

ezt kel  csinálni  meg  nézi  majd  de  ha  az ember mást

felkéri  csináld  meg és be  is  segítek  neked egyből

jobban  fog  haladni  másra fog  jutni  az ideje

mind  2embernek  ezt is  csak  össze  fogással  lehet

elérni  ha  csak ki  osztom dolgot én lehet kényelembe

élek  de  ő   meg oldani  dolgokat nehezen   de segítünk

rajta  jobban  fog  haladni  az  illető aki épen teszi

amit ki  adtak  neki épen .

Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál
Bankszámla számunk: – 65900107-13031778
” Segíts, hogy segíthessünk ! “

Categories
Egyéb kategória

a viccelődés

Az emberek még április hónap elejét ünnepnapnak

szokták mondani ez bizonyos nap nem más mint

tréfálkozás bolondozás másikkal ami életünkbe

igenis fontos kicsikét meg tréfálni másikat anélkül

igen csak az ember élete komoly és úgy van vele

ő csak így tudja élni életet komolyan ami igen csak

nagy gond mer kap egy életbe olyan ember aki

igenis szeret tréfálkozni viccelődni minden ízbe

főleg akkor szeret igazán bolondozni és tréfálkozni

másikkal az bizonyos nap van hány olyan ember

életbe ilyenkor ezen jeles napon szeret úgy mondva

elütni egy pár tréfát el süti elején másik épen

nem fog kapcsolni mért is volt ez térfa ezen napon

eltelt bizonyos idő vette lapot épen ma bizonyos

tréfálkozás bolondozás napja volt tegnap igenis

szeretni kel ezt tréfálkozásokat meg vicselödésket

anélkül az ember keserűn fogja élni életét ami nem

fog jóhoz vezetni mert mindent komoran élni életét

ami nem jóhoz fog vezetni és amikor elkezdenek

tréfálkozni vele idő kel meg szokja majd azt rá

fog jönni életbe igenis fontos ember életébe viccelődés

és ha ezt meg érteni rá döbben ha mindig viccelődünk

életbe nem csak április elején viccelődünk mindig

ezt tesszük életbe viccelődünk egyből másképp

fog látni világot ha tréfálkozás mindig jelen fog

leni életbe ha nem kőmórkasán éljük életet nem

kéne az nem jóhoz vezet az ha életünk nincsen

semmi -féle vicc a-kor az ember szomorkásan

fogja dolgot és nem fog jóhoz vezetni idő

fog rá jönni mindig kel életünkbe legyen egy

kis vicces és tréfa egyből másképp látjuk dolgokat

ami körülütőnk van

Categories
Egyéb kategória

hagyomány haldoklik

Így húsvét hétfő hagyomány volt jó 30ével ezzelőt

amikor az emberek nagy lelkeszen elindultak

ilyenkor meg locsolni ,lányokat húsvét hértfőn elne

hervadjank ilyenkor férfiak nagy lelkeszedésel

indultak el meg locsolják őket ha ez meg történt

nagyba mesélték piros tojást kaptam akor pár ével

ezzelőt vagy épen pár százforintot katak akor

lányoktol fiúk de hogy pénz egyre jobban be robant

ilyenkor locsolkodáskor úgy voltak házról jártak

kinek lesz több pénze ara is ment ez onnan

kezdet kicsit úgy indulni el akkarták onnantól

nem igazán kezdet élni az bizonyos locsolkodás

ilyenkor húsvéthétfőn van olyan hely hírek szerint

régi hagyomány él úgy hogy ilyenkor még szodás

szifonal vagy épen sima vizel locsolkodnak így

kicsikét ez hogyomány nagyon meg halóba van

de valahol nem is tartsák ezt locsolkodást igen

az emberek húsvét hétfőn otthon pihengetnek

ők nekik így van húsvéthétfő neki de ők nem

locsolkodnak .de van olyan hely húsvét hétfőn

úgy él bizonyos locsolkodás ha meg volt azzal

illetővel beszélve megy hozzá locsolkodni és

kiszült arra meg locsolják meg lett hölgy locsolva

elne hervadjon ha ez nem törtnik meg ,akkor

húsvéthétfő már nem locsolkodásrol szol igazán

ki haloba van ez húsvét hétfőn úton se járnak az

emberek úgy mint rég locsolkodni menek most a

helyet otthon pihenek az emberek húsvéthétfőn

az emberek.

Categories
Egyéb kategória

a fel támadás

A feltámadás misztériumát egy nem hívő embernek nehéz megélni, elképzelni. Nekik, akik nem hisznek a feltámadásban a halál valaminek a vége. Míg mi, hívő emberek bízunk abban, hogy részünk lesz Isten országában, a szép új világban egy sokkal boldogabb, felhőtlenebb életben. Ez csakis egy Jézuséhoz hasonló feltámadás után következhet be. Ami még inkább vigasztaló, hogy ott a felsőbb rendű testünkben nem lesznek betegségek és örökre legyőzetik a halál, tehát az sem lesz.

Még a keresztények között sem mindenki tudja, hogy két feltámadás lesz a biblia szerint. Jézus Krisztus újra eljövetelekor lesz az első, akik az életre, az örök életre támadnak fel, vagyis az üdvözültek, a szentek. Majd eltelik újabb ezer év és akkor jön a kárhozottak feltámadása. Ők is meghallgatják majd ítéletüket és csak azután jön számukra a második halál, amiből már nincs visszatérés. Ekkor lesz a végső leszámolás sátánnal és démonjaival is. Tehát téves felfogás a pokolban  az örökös szenvedés, legalábbis ezt támasztja alá a biblia. A föld újrateremtése az isteni szóval teremtéssel csak a kárhozottak halála után fog megtörténni. És hogy hol lesznek az üdvözültek ezalatt az ezer év alatt, a mennyekben Isten országában és ott részesei lesznek annak, hogy megismerjék az Isten igazságos ítélkezését?  Az áll János 16,23-ban, hogy „azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.”  Tehát nyilvánvaló lesz minden az üdvözültek előtt.

Mi a főparancs a bibliában? János 13,34-ben így hangzik: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” Jn 13,35 szerint pedig „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”

A jézusi tanítás szerint a hívő ember felül tud emelkedni emberi bűnös természetén és képes akár az ellenségeit is szeretni.

Szintén János evangéliumában olvashatjuk a szeretettel kapcsolatban talán az egyik legfontosabb főigét, mely szorosan kapcsolódik eredeti témánkhoz a húsvéthoz :(Jn3,16) „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Mit adhatott volna ennél nagyobb dolgot Isten az embernek? Semmi mást! Ha végig gondoljuk Jézus Krisztus passióját máris érezzük, hogy csakis szeretetből vállalhatott ekkora nagy áldozatot. Amikor a bűnös ember szembenéz saját hibáival, elszégyelli magát és jó esetben bűnbocsánatért folyamodik. A bűnös ember megtérése is itt kezdődik. Szembenéz saját hibáival és rögtön mellé gondolja, hogy milyen nagy áldozatot hozott érte a Jó-Isten.

Jézus Krisztus a keresztre felvitte az emberiség összes bűnét. Önmaga bűntelen volt, csak így volt lehetséges, hogy levezekelje az emberiség összes bűnét. Félelmetes belegondolni, hogy még azokért a bűnökért is szenvedett, amit mondjuk ezután fogok elkövetni.

Categories
Egyéb kategória

a fel támadás öröme

Jézus testét levették a keresztről, majd pedig elhelyezték egy sírban. Ma úgy mondanánk, hogy elhelyezték végső nyughelyére. Akkor a tanítványok, szerettei is ugyanezt gondolták. A sír hatalmas kővel való lezárásával mintha csak egy korszak zártak volna le. Hiszen, mint ahogy olvassuk a Szentírásban a tanítványok visszatérnek korábbi életvitelükhöz. Jézus, a Mester, a Csodatevő, aki szabadítást ígért, most a sírban van. Halálával sokak reménye be lett zárva a rideg sírboltba. Bár Jézus sírba helyezése még a nagypénteki eseményekhez kötődik, és a Húsvét reggelén érkező örömhírig még várni kell, a szombat, Nagyszombat mégsem telik eseménytelenül. Jézus a sírban van, a holtak hazájában, a Seolban (héberül az alvilág). És bár talán a világ csendes, mintha minden folytatódna a maga kerék vágásában, az emberek számára titokban valami készül. Valami készül, ami emberemlékezet óta nem történt. Valami csodálatos, valami világot megváltoztató, valami világot megváltó ajándék van készülőben. De addig még várni kell egy kicsit.

A Nagyszombat csendje egy kicsit bennünket is csendre int. Ebben a csendben tudunk egy kicsit gondolkodni, tudunk egy kicsit készülni lélekben is a Feltámadás ünnepére. Talán ilyenkor mi is egy kicsit szent várakozásban vagyunk, hiszen mi már ismerjük a történet csúcspontját. Nem a végét! Mert Húsvét nem a történet vége, hanem a világ megváltásának kezdete, amibe mi mindannyian belekapaszkodhatunk.

Legyen a Nagyszombat várakozás, a készülés ideje és várjuk Őt szívünket ünnepi ruhába öltöztetve. Ez a ruházat foglalja magába: a bűnbánatot, a reményt, a megbocsátást és a szeretet! Ámen!

Categories
Egyéb kategória

A szenvedés napja

tegnap  meg ünnepeltük  mi Urunk jézus  utolsó

vacsora ünnepét  meg ültük mai  nap egybe

onnantól  ünnepelik mindenütt  mi urunk

szenvedése  is  onnantól  mai napon nagy 

pénteken  elkezdődik szenvedése  meg halála

napja  ma ünnepeljük meg  mi  urunk jézus 

kínszenvedése  meg halála ünnepét üljük meg

Jézus  amikor   önként  meg hallt értünk kereszten

kicsit úgy vagyunk vele nem  gondolunk  bele abba

mondjuk ő  menyit  szenvedet  értünk kereszten

csak kicsit bele  gondolunk úgy vagyunk lehet nagy

az teher amit ő  szenvedet akkor értünk azon

kereszten utána pár  ember úgy  van halmozza

azt  bizonyos  bűneit  és csak  kis idő után jön rá

menyit szenvedet értünk ezen napon értünk jézus

meg mentse mi életünket ezzel. mi  kicsit  mai

napon kicsit  gondoljunk bele  Jézus  menyit is

szenved értünk akkor kereszten meg tudja 

menteni  életünket  ezzel kicsit  ezen

gondolkozunk el  át éljük jézus halálát egybe

fel támadás  ünnepét  máskép tudjuk látni majd át éltük . gondolatba milyen  szenvedése Úrunk  jézusnak.

Lehet, hogy egy kép erről: teknős és szöveg
Categories
Egyéb kategória

készülődés húsvéti ünnepre

nagy csütörtök  van erről szolok pár  gondolatot

mai napon elkezdőnek  majd  szenvedése  .de

előtte a   délelőtt  van   nagyobb helyeken ahol

püspökök vannak ott  szentelik fel olaj ott .utána

este   meg ünnepeljük Úr Jézus   utolsó vacsora

elfogyasztást amikor  tanítványi közé ült el

meg mosta neki lábukat ,utána  elfogyasztotta

velük azt bizonyos  utolsó vacsorát mondta

egyikőjük  engem elfog  engem árulni  egyenlőre

mondták én  nem  Péter volt  aki elárulta őt ,így

elkezdőt mai  napon jézus  szenvedése  mai napon

amikor  készülődnek utolsó vacsora emlékére

Ilyenkor még harangoznak  egyet  utána

nagyszombat  estig  elnémulnak   harangok

elkezdődik jézus  szenvedése ,amibe néha  mi

kezünk benne  van amikor őt  majd osztozni

kezdik   majd gondoljunk bele olyankor  bűnt

amit  elkövetünk életbe azért kap érte ő

szeretetből  hal  meg kereszten nagy pénteken

majd nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztus utolsó vacsoráját, elfogatását és szenvedéseinek kezdetét idézi, a katolikus egyházban ez az oltáriszentség szerzésének emléknapja. (Azért “zöld”, mert a böjt okán rendszerint zöld növényt, például spenótot fogyasztanak a hívők.) A nagycsütörtöki krizmamisén kerül sor az olajszentelés szertartására, amikor megszentelik a szentségek kiszolgáltatásakor használt három szent olajat, a bérmáláskor használatos krizmát, a katekumenek (keresztelendők) olaját és a betegek olaját. Az esti “utolsó vacsora miséjén” a Gloria éneklése után elnémulnak a harangok (Rómába mennek), megkezdődik a legmélyebb gyász.

A mise végén – amelynek része lehet a lábmosás szertartása – az oltáriszentséget őrzési helyére viszik. Az oltárról mindent leszednek, ez az oltárfosztás, csak a gyertyatartókat és a lepellel letakart keresztet hagyják ott, hogy Jézus szenvedésére és ruháitól megfosztására emlékeztessenek. A református templomokban a nagyhétre fekete terítővel borították le az úrasztalát, esetleg a szószéket.

UHÁSZ GYULA – AZ UTOLSÓ VACSORA

János a Mester nagy szívén pihen,

E tiszta szíven, e csöndes sziven

Pihen, de lelke a holnapra gondol

S fiatal arca felhős lesz a gondtól.

Mély hallgatás virraszt az asztalon.

Az olajfák felől a fuvalom

Hűsen, szomorún a szobába téved,

Be fáj ma a szél, az éj és az élet!

Tamás révedve néz a mécsvilágra,

Péter zokog és árvább, mint az árva,

Judás se szól, csak apró szeme villan,

Remegve érzi: az ő órája itt van!

Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében

Mély tengerek derűs békéje él benn.

Az ajka asztali áldást rebeg

S megszegi az utolsó kenyeret!

NAGYCSÜTÖRTÖK a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja,

amikor Jézus a Gecsemáné kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra.

Az utolsó vacsora, az Úr vacsorája Jézusnak és tizenkét apostolának utolsó közös pászkavacsorája a Jézus elfogatását és keresztre feszítését megelőző estén.

A keresztény vallás hívői az eseményre a nagycsütörtöki úrvacsora-liturgia keretében emlékeznek.

A Biblia szerint Jézus szerint ekkor mondta a

kenyérre és borra, hogy az az ő teste és vére.

A Nagyhét ünnepeinek sorában a nagycsütörtök a gyász napja,

ezért csütörtök estétől szombat estéig

nincs harangozás.