Categories
Egyéb kategória

a türelem

hányszor  úgy   az ember életbe tűri  dolgokat

amíg  bírja  annak tűrésnek úgy  mondva van

határa mondjuk valaki életbe  másiknak olyan

dolgot  mondja amivel kicsit olyan fájdalmat

okoz  annak embernek  amivel rossz dologra

kéri ugye egy kicsikét ember ilyenkor  mérlegel

úgy hogy  amit szeretet volna  nem teszi őt

mondjuk azzal ember társamnak rosszat szeretet

volna  az  ember  meg hallgatta   milyen  rosszat

szeretet  volna úgy  volt  akkor  az ember mondott

eltűrte neki amit szeret  volna  mondjuk úgy  volt

vele életbe  ilyet  csináltál  mondjuk  nekem

rosszra  bíztál és  illetőnek eddig  volt türelme

mondja ő  eddig tűrt  a  felé ember felé ott hagyja

úgy  volt  akkor  ember felé elfogyott  az bizonyos

türelmem feléd old meg ahogy  tudod innentől

én türelmem véges  nem játszol türelmemmel

végig .hány  olyan is  van  ember  dolgozik

mondjuk  türelmesen  másik illető azt  nem

nézi  csak  bizonyos érdekét ő mennyit  tűr

a felé azzal foglalkozik  más türelme nem

érdekli  úgy van az  illető ami  nagy gond

előbb utóbb az ember kibukik másik türelmével

játszott  kibukott ott  nagy  baj

Categories
Egyéb kategória

alázat

Ami pontosan be is következett. Egy évvel előbb, mint várta.

S ismét eltelt – azzal az ijesztő gyorsasággal, amely mindannyiunknak ismerős – jó néhány esztendő. Celestino atya már olyan vén volt, olyan elaggott, hogy reggelenként karjukban vitték a hívek a gyóntatószékig, este meg vissza, az odújába.

El kell-e most mesélnünk, töviről-hegyire, mint jelentkezett újra egy szép napon a papocska? S hogy megöregedett ő is, sápadtabb, szikkadtabb és görnyedtebb volt, mint valaha? S hogy még mindig ugyanaz a lelkifurdalás kínozta? Nem, erre nyilván semmi szükség.

– Szegény, szegény papocskám – üdvözölte őt szeretettel az agg remete -, itt vagy hát megint, hogy meggyónd a régi bűnödet, azt a bizonyos gőgöt?

– A lelkembe látsz, atyám.

– S most mivel hízelegnek neked az emberek? Gondolom, „őszentségé”-nek szólítanak immár.

– Így van, pontosan így – ismerte el a pap, a lehető legszenvedőbb hangon.

– S valahányszor így szólítanak, valamiféle kellemes érzés tölt el, öröm, már-már boldogság?

– Sajnos, sajnos. Meg tud-e vajon bocsájtani nékem az Isten?

Celestino atya csak somolygott magában. Meghatotta ez a kitartó naivság, csökönyös ártatlanság. Egy pillanatra elképzelte a szegény, alázatos, nem túl okos papocska sivár életét valami Isten háta mögötti parókián, a hegyekben, tompaeszű, rosszindulatú emberek között. Szomorú egyhangúságban telnek a napok, hónapok, évszakok, esztendők, ő mind mélabúsabb, környezete pedig mind kegyetlenebb. Monsignore… kegyelmes úr… eminenciás úr… most meg már őszentsége. Gátlástalanul űznek csúfot belőle immár, alpári, otromba tréfálkozásuk nem ismer határt. S lám, ő nem sértődik meg, sőt, a megszólítások, ezek a tündöklő, nagy szavak valamiféle gyermeki boldogsággal töltik el a szívét. Boldogok a lelki szegények, állapította meg magában végül a remete… Ego te absolvo.

Míg egy nap, halálát érezvén közeledni, a vénségesen vén Celestino atya életében először a maga számára kért valamit. Vigyék el Rómába valamiképpen. Mielőtt örökre lehunyja a szemét, szeretné látni, ha csak egy pillanatra is, a Szent Péter bazilikát, a Vatikánt, a Szentatyát.

Megtagadhatták-e a kérését? Hordágyra fektették, s elzarándokoltak vele a kereszténység fővárosába. S mivel Celestino órái immáron meg voltak számlálva, rögtön föl is cipelték a Vatikán lépesőin, s bevitték egy terembe, ahol máz vagy ezer zarándok tartózkodott. Itt lerakták egy sarokba, hadd várjon ő is.

Vár, vár Celestino atya, végre látja, hogy oszlik a tömeg, utat csinál, az óriás terem túlsó végiben kissé hajlott hátú, vékony fehér alak tűnt fel. A Pápa!

Hogy néz ki vajon? Milyen az arca? Celestino atya világéletében vaksi volt, akár a vakondok, s most kimondhatatlan borzalommal állapította meg, hogy otthon felejtette a szemüvegét.

De szerencsére közeledett a fehér alak, egyre nagyobb lett, míg végre ott állt előtte, igen, pontosan az ő hordágya előtt. Celestino megtörölte keze fejével könnyben úszó, rövidlátó szemét, s lassan felült. Ekkor megpillantotta a pápa arcát. És fölismerte.

– Ó, te vagy az, szegény papocskám, szegény, szegény kis papocskám! – kiáltotta az öreg, nem bírván úrrá lenni felindultságán.

S a Vatikán ódon fenséggel átitatott falai közt íme a következő jelenet játszódott le – először a történelemben: a Szentatya s egy Isten tudja, honnan idezarándokolt vénségesen vén, ismeretlen barát, egymás kezét fogva együtt zokogott.

Categories
Egyéb kategória

boldogság

Lukács a Boldogságos Szűz meg az apostolok tanításából ezeket kiragadja. Egészen kiemelkedik ez a felszólítás az egész részletből: Ne tévedezzetek! Az ember értelmének ad támpontot. Mert mi lenne, ha akár csak egy-egy részegyház magára volna hagyva! Például a magyar egyház: amikor megfélemlítik, amikor ránehezedik az állam hatalmas nyomása, és mindenféle divat hatása. Hogy el tudna az igazság útjáról térni!

Aztán más országokban: a missziós országokban. Afrika. Japán. Kína. Az Egyesült Államok technikai haladása mennyi hatással próbálja a keresztényeket a divat szerint elterelni az Úr Jézustól. Ne tévedezzetek!

Mi is érzékeljük: a napok apró-cseprő, kisebb-nagyobb dolga hogy elterelne a lényegestől, az Úr Jézustól, hogy bolyongjunk mindenfelé körös-körül. Nála kell kikötnünk! Ne tévedezzünk!

A másik, amit az Úr Jézus fölvillant: a félelmetes dolgok. A megfélemlítő, ami nem az értelmünket zavarja meg, hanem a félelmen keresztül kishitűségre, csüggetegségre visz bennünket: hallotok majd lázadásról, háborúkról, pestisről, járványról. Jelek lesznek az égen, mint Lukács korában, Jeruzsálem ostromát megelőzően a zsidó hagyomány mondja: egy kard alakú csillagkép volt egy esztendőn keresztül a város fölött. Egy üstökös állt ott, és láthatták. Jelezte az eseményeket.

Mink is minden eseményben, amiről hallunk, tudhatjuk: ezek jelei egy roppant nagy dolognak, az Úr Jézus végső eljövetelének, amely titokzatosan fog lezajlani. Ember azt elképzelni előre nem tudja.

És az akaratunk számára azt mondja: ne aggodalmaskodjatok előre, hogy majd mit hogy csináltok, mit mondotok! Én adok majd nektek szájat és bele bölcsességet. Milyen kijelentés ez az Úr Jézus részéről akkor! Ott áll Jeruzsálemben a szenvedése, kínszenvedése, a kereszthalála előtt, és a messze korba tekint előre… én majd adok nektek erőt és bölcsességet.

Tehát tudja azt, hogy Ő átfog minden időt. Ő ott lesz az övéi mellett. Ezt mondja nekünk is. De nem csak mondja: minden nap tapasztaljuk. Ad nekünk szájat és bele bölcsességet, hogy mit mondjunk, és mit gondoljunk. És ad a szívünkbe reményt és bele bátorságot, hogy hogy várjuk őt.

Mert a végén a harmadik, amit mond, ez: kitartó türelemben fogjátok megnyerni a lelketeket. Állhatatosságban. Az állhatatosság, a remény, a kitartás valamihez kapcsolódik. Olyan lelkület, ami valamibe kapaszkodik, és onnan merít erőt. Az Úr Jézus is arra gondol, hogy virrasszunk, hogy legyünk állhatatosak – mint a násznép! Mint a menyasszony: abba kapaszkodik, aki őt megkérte, aki őt már kiválasztotta, lefoglalta.

A mi türelmünk, állhatatosságunk is az Úr Jézusba kapaszkodik, aki eljön értünk megváltani bennünket. Milyen jó ezt minden nap megélni! Milyen jó, hogy a mi Urunk minden nap, titokzatosan, a szentmisében közeledik hozzánk! És a föltámadt állapotából a papot is szinte megragadja, fölragadja megdicsőült állapotába, és vele együtt hajtja végre ezt a csodát: a kenyér átlényegítését. Már isteni cselekvésbe ragad bennünket!

De a papon keresztül az Egyházát is összeköti a végső, örök idővel, ami elkezdődött már. Összeköti, összefoglalja és ezzel a közeledésével erőt ad nekünk arra, hogy kitartsunk, és semmi félre ne vigyen, és meg ne félemlítsen bennünket, hanem örvendezéssel várjuk az Ő napját.

Az Úr Jézus eljövetelét abban a korban tesszalonikiek például arra használták föl, hogy ha vége lesz a világnak, akkor minek dolgozzunk. És nem dolgoztak. Tévedtek. Szent Pál a maga példájával mondja: ez az idő arra való, hogy szorgalmasan, minden nap, mint a méhek, hangyák dolgozzunk, mert ez az egész világ nem arra való, hogy félrevezessen vagy megfélemlítsen bennünket, hanem hogy eszköz legyen: gyűjtjük a szeretet mézét az örök életre, mert az megmarad. 

Categories
Egyéb kategória

Az elismert tanúk

Hallgassuk meg ellentétként a legidősebb evangélistának, Márknak megdöbbentően rövid húsvéti elbeszélését, amely valószínűleg egy évszázaddal korábban keletkezett, mint a Péter evangéliuma, aki hozzávetőleg 70 körül a következő történetet írta le, amelyből nyilvánvalóan kihagyta magát a feltámasztást: ,,Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária,,Jakab anyja és Szalóme illatszereket vásároltak és elmentek, hogy bebalzsamozzák Jézust. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Egymás között így beszélgettek: ‘Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?’ De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút látta amint ott ült. Megrémültek. De az megszólította őket: ‘Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely ahová tették! De siessetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek.’ Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Senkinek sem szóltak semmiről, mert féltek.’

Ezzel fejeződik be – elég megdöbbentően – Márk evangéliuma. Márk evangéliumának egy esetleges elveszett másik befejezésére vonatkozó találgatásoknak nincs értelme. Az eredeti Márk evangéliumból ami a feltámasztást illetően rendelkezésünkre áll, az ez a nyolc vers, és ez elegendő a Péter evangéliumával történő összehasonlításhoz, hogy világossá tegye, miszerint minden, ami itt történik, az a feltámasztás után zajlik le. Márk csak a feltámasztásról tesz tanúságot, pontosabban: a feltámasztás örömhírét hirdeti. Ez pedig nem megdöbbenést és ,,húsvéti” örömöt vált ki, hanem ,,félelmet és szorongást”: ,,Senkinek sem szóltak semmiről, mert féltek.” Lehet, hogy egyházi fülek számára ez is idegenül hangzik; ugyanis évszázadokon keresztül legalábbis a katolikus templomokban Húsvét ünnepén a szertartásokon ezt az utolsó mondatot, amivel az egész evangélium befejeződik, egy szerűen nem olvasták fel, mert nem illett a húsvéti örömhöz. Ezen túlmenően figyelembe kell venni: mindez csak kevés tanú előtt történik, először egy olyan kétséges csoport előtt, mint amilyen tanúk abban a korban asszonyok lehettek. Az egyetlen név, amelyet a késői evangéliumok is egyaránt áthagyományoznak, a magdalai Mária (Máriáról, Jézus anyjáról a szinoptikus evangéliumok egyetlen szót sem mondanak, sem a kereszt alatti jelenetben, sem a feltámasztás történeteiben). A magdalai Mária a késői János evangélium szerint is az egyetlen, aki vasárnap reggel – kegyességből, hogy megkenje Jézust – kiment a sírhoz.

Hogy az újszövetségi evangéliumok ezen tartózkodó felfogása Jézus feltámasztásáról vajon nem éppen bizalmat ébreszt azok megbízhatósága iránt? Vagy éppen megfordítva, a túlzások és a demonstráció vágyának érdeke, amely az apokrifeket jellemzi, nem inkább hiteltelenné teszik a közléseket? Az újszövetségi húsvéti tanúság tevők mindenesetre nem a feltámasztás folyamatának, hanem a feltámasztott mint személy tanúi akarnak lenni.

Jól jegyezzük meg, tanúságtételekről, és nem egy szerűen tudósításokról van szó. A húsvéti történetek egyike sem pártatlan megfigyelők dokumentációs jellegű tudósítása, hanem ezek hívő, Jézus pártját fogó rendkívül érdekelt és elkötelezett tanúk. A szövegek tehát kevésbé történelmi, mint inkább teológiai dokumentumok, nem jegyzőkönyvek vagy krónikák, hanem a hit tanúságtételei. A húsvéti hit, amely az egész Jézus-hagyományt kezdettől fogva meghatározta, magától értetődően meghatározza a húsvétról szóló tudósításokat is – – amely tényállás mindenesetre eleve elképesztő módon akadályozza a történelmi tényfeltárás lehetőségét. Módszertanilag persze nincs más út. A Húsvét üzenetére tehát nem elszigetelten önmagában, hanem a sokszoros fejlődésen és bonyolódáson átment húsvéti törtértek alapján kell rákérdezni

Categories
Egyéb kategória

össze tartás

egy közösségbe ahol  több ember  is  van  életbe

meg fordulnak ott nagyon    fontos  életbe  az

bizonyos  össze  tartás abba  közösségbe ha 

nincsen  bizonyos összetartás   egy közösségbe

akkor  bizony úgy  lesz az irányító  több emberkék

mindenki  irányítja  az bizonyos  embereket 

keresik   az  bizonyos  igaságot abba a terülten

csak  nem fognak nagyon igaságot  találni úgy

ha   több   ember  irányit  mindenki húzza  másik

embert másikra  aki irányítja  jelenlegi embereket

másik jobban tudja jobban  csinálni életbe de ö

máskép csinálná egyből  mondjuk nem egyből

vitatkozni ő már nem becsültess ember eljátszotta

dolgokat  emberek nem hisznek így az ember

eljátszotta  bizonyos  bizalmat másik  emberek felé

mert  nem tudta   mondjuk bizonyos közösséget

össze  tartani mindenki irányított össze vissza

keresték hogy tudják össze tartani közösséget

ezt  össze tartás közös erővel tudjuk végre hajtani

mindenki egymást össze  tudja  akkor lesz igazi

össze  tartás  embrekbe

Categories
Egyéb kategória

A fiatalember és az angyal

Él egy régi történet egy fiatalemberről, akinél hogy, hogy nem, de egy éjjel megjelent egy angyal és csodálatos dolgokról mesélt neki, amelyek az életben várnak rá. Minden lehetőség adott lesz számára, hogy hatalmas vagyonra tegyen majd szert, a társadalom megbecsült tagja lehessen, és egy gyönyörű nőt vegyen feleségül.

Emberünk egész életében várta, hogy az ígért csodálatos dolgok valóra váljanak, de nem történt semmi és végül egyedül és szegényen halt meg. Amikor a Mennyország kapujához ért, meglátta az angyalt, aki sok-sok évvel ezelőtt meglátogatta álmában, és felelősségre vonta:

– Te hatalmas vagyont ígértél nekem, társadalmi rangot és gyönyörű feleséget. Egész életemben vártam, de nem történt semmi.

– Én neked nem ígértem ezt – válaszolt az angyal. – Én ezeknek a dolgoknak a lehetőségét ígértem neked, de te elmulasztottál élni ezekkel a lehetőségekkel.

Az ember megdöbbent.

– El sem tudom képzelni, miről beszélsz! – mondta.

– Emlékszel, egyszer volt egy ötleted, de te féltél, hogy nem sikerül, ezért nem tettél semmit? – kérdezte az angyal.

Az ember bólintott.

– Mivel te visszautasítottad a megvalósítást, az ötletet néhány év múlva egy másik embernek adták, aki nem ijedt meg a nehézségektől, és ha visszaemlékszel, akkor ez az ember az egyik leggazdagabb ember lett a környéken.

– És arra emlékszel-e, – folytatta az angyal – volt egy eset, amikor a várost óriási pusztítás érte, sok ház romba dőlt, sok ezer ember nem tudott szabadulni a romok alól. Neked lehetőséged lett volna segíteni a bajbajutottakon és a túlélőket kimenteni, de te féltél, hogy ha elmész otthonról, akkor betörnek hozzád és kirabolják a házadat. Ezért nem mentél el segíteni a hívó szóra, hanem otthon maradtál.

Az ember szégyenkezve bólintott.

– Ez egy hatalmas lehetőség volt, hogy száz és száz ember életét megmentsd, a város összes életben maradt lakója tisztelt volna téged. – mondta az angyal.

– És emlékszel arra az asszonyra, arra a fekete hajú nőre, aki neked annyira tetszett? Nem hasonlított egyik nőre sem, akikkel korábban, vagy későbbi életedben találkoztál, de azt gondoltad, hogy sose menne férjhez egy olyan emberhez, mint te, féltél, hogy elutasít, és elmentél mellette.

Az ember újra bólintott, de már sírt.

– Igen barátom, – mondta az angyal – ő a feleséged lett volna, vele sok gyermeket neveltetek volna, vele igazán boldogságban éltél volna egész életedben.


Hasonló lehetőségek mindannyiunknak adódnak az életében, de gyakran, ehhez a történetbeli emberhez hasonlóan, mi is megengedjük, hogy a félelem felülkerekedjen rajtunk, és megzavarjon bennünket, hogy éljünk a lehetőségekkel.

Mi nem megyünk oda másokhoz, mert félünk az elutasítástól, mi nem beszélünk az érzéseinkről, mert félünk, hogy kinevetnek bennünket, és nem bízzuk rá magunkat más emberre, mert félünk a fájdalomtól, ha elveszítjük.

De még nincs veszve semmi! Még életben vagyunk. Elkezdhetjük kihasználni az előttünk álló lehetőségeket. Elkezdhetünk létrehozni lehetőségeket saját magunk számára!

Categories
Egyéb kategória

a betegség

hányszor úgy az  ember életbe  annyira érzi magát

életbe  semmi kedve  nincsen életbe  annyira le

döntötte  bizonyos  nátha az életbe  ilyenkor

ember   mindent  meg próbál életbe jó legyen és

jól érreze magát de  van úgy  hogy az betegség

amit az  ember meg csípi le dönti földre olyankor

ember semmit  nem  tud  kezdeni életbe   van úgy

embereknél amikor földbe tett bizonyos nátha van

úgy elkezdem föl állni  abból   bizonyos náthából

de  van úgy  amikor földbe  döngölte  betegség

elején van  úgy  az  ember meg próbál fent  leni

abból  a  járványból  ami kikezdet vele de annyira

földbe  döngölte nátha  mondjuk semmi kedve 

nincsen semmihez annyira  le döngölte de

mondjuk küszködik fel keljen a  bizonyos

betegségből de  elmondták neki egyik illető így

járt fej fájás napig nincsen kedve semmihez

világgát nem  tudta én így jártam küszködtem én

fel akartam leni de erőm nem volt kedvem

semmihez betegségbe így mindent félre tetem

annyira le döntőt nátha  de ma már jobb .

Categories
Egyéb kategória

a tanár vagyok

Attól a perctől fogva, hogy egy gyermek ajkáról felröppent egy kérdés. Sok helyütt éltem, számos alakban.

… Egy vagyok azokkal, akiknek neve és arca rég feledésbe merült, de tanításuk és jellemük tovább él tanítványaik munkájában. Örömkönnyeket hullattam tanítványaim esküvőjén, velük ujjongtam, amikor gyermekük született, s lehajtott fejjel, komor és zavarodott lélekkel álltam a sírok szélén, melyek korán nyelték el a még nagyon is fiatal testeket.

Hivatásom folytán egyetlen nap leforgása alatt szerepelek mint színész, barát, orvos és ápoló, edző, leletmentő régész, pénzkölcsönző, taxisofőr, pszichológus, pótszülő, kereskedelmi ügynök, politikus és a hit védője. Hiába a sok térkép, táblázat, képlet, ragozás, történet és könyv, nincs mit tanítanom, diákjaim valójában csakis saját maguktól tanulhatnak, s minden erőfeszítésemet latba kell vetnem, hogy segítsek megismerni önmagukat.

Élő ellentmondás vagyok. Akkor beszélek a leghangosabban, amikor a leginkább fülelek. Azzal adom a legtöbbet, amit hálásan elfogadok tanítványaimtól. Nem anyagi javakra áhítozom, de folyvást kincseket keresek: új lehetőségeket tanítványaim képességeinek kibontakoztatására, és szüntelenül kutatom a tehetséget, mely néha saját maga ellenségeként elzárkózik. A legszerencsésebb vagyok minden dolgozó közül. Az orvos egy varázslatos pillanatban életet segíthet a világra. Nekem megadatott, hogy naponta láthassam, mint születik újjá ez az élet kérdések, eszmék és barátságok révén. Az építész tudja, hogy amit gonddal épít, talán évszázadokra megmarad. A tanár tudja, hogy amit szeretettel és tisztességgel épít, az örökre megmarad.

Harcos vagyok, naponta küzdök a kollégák féltékenysége, a csüggedés, félelem, kényelmesség, előítélet, tudatlanság és közöny ellen. Ám hatalmas szövetségesek segítenek: az értelem, a tudásszomja, a szülői támogatás, az eredetiség, az alkotókészség, a hit, a szeretet és a derű mind-mind zászlóm alá sereglenek. Ki másnak is mondhatnék köszönetet a csodálatos életért, mely osztályrészemül jutott, mint a szülőknek. Az ő jóvoltukból ért az a megtiszteltetés, hogy rám bízták a legnagyobb örök értéket, melyet létre hoztak: a gyermekeiket. Múltam tehát emlékekben gazdag, jelenem pedig erőpróbákban, kalandokban és vidámságban bővelkedik, hiszen napjaimat a jövővel tölthetem.

Tanár vagyok… És mindennap hálát adok Istennek ezért.

Categories
Egyéb kategória

jó hangulat

hányszor  vagyunk úgy az  ember szeretné  úgy

mondva  jó érezni magát  életbe várja azt

pillanatot   mikor  van egy újan műsor  ahol  az

ember úgy  mondva  ember  egy kicsit ki

kapcsolódik  és jó műsoron jól érezi magát  és

olyankor embernek az idő se  számit ha  jó műsor

akkor ember annyira  jó érezi  magát jó műsortól

idő se számit  szemit az ember jól érezi  magát

olyankor  ember ki kapcsolódik  és ha annyira jó

műsor akkor ember egy jó ízűt nevet annyira jó

műsor van ilyenkor ember jót  nevet más amikor

meg hallja azt jó nevetést hallja jó kedve van 

annak embernek olyat szóltak vagy az fel merül

abba   illetőbe  az  ember  jót nevetet rá szolok

már  mért  nevet  ennyire jó ízűt ezzel így ezzel

cselekedettel magának rosszat  nem engedte

másiknak  jó érezze  magát engedni kel életbe

ha  olyan hangulat van hal  néz ember engedem

jó érezze  magát  nem rá szolok mért is nevet

egy jó ízűt  az ember.

Categories
Egyéb kategória

befogadás

Akkor aztán jön Isten megtestesülve, emberré szegényedve, kicsinyedve, hogy most már Istent így fogadjuk be, emberként. És milyen borzasztó nehéz volt a zsidóságnak befogadni az Úr Jézust! Nem akarták, csak egy kis rész fogadta be azt az Istent, aki emberré lesz és igaz, és mindenben Istent képviseli.

Mert itt már óriásit tágul a dolog. Egy ilyen Istent befogadni, mint Jézus Krisztus, aki ember, aki aztán a bűnöst úgy befogadta, hogy magára vette a világ bűneit! Nem figyelmeztette az embert a bűneire. Vagy ha mégis, akkor úgy figyelmeztette, hogy magára vette a világ összes bűneit. Ez már igazán nagy figyelmeztetés annak a bűnösnek! A keresztig magára venni a világ bűneit! Hogy ne menj ezen az úton!

Ezt az Istent befogadni, ezt az Istent, aki önmagát így el tudta veszíteni a keresztig! Ilyen biztatást ad az embernek is, hogy hát ne sajnáld magadat, lépj ki magadból, gyere ki drágám – csalogatja az Isten ki, hogy annyira ki kell jönnöd magadból, hogy engem fogadja be. Isten szeretettel csalogat, a végső szándéka az, hogy szeretet emberré tegyen bennünket, istenné tegyen bennünket. Ez aztán nagy föladat Istennek!

A harmadik olvasmány, az Evangélium egész konkrét ponton nevel bennünket szeretetre. Ha a másik ellenünk hibázik: a legkényesebb dolog. De nem azért veszem négyszemközt magamhoz azt a másikat és figyelmeztetetem, mert engem bánt, hogy ő ilyen, hogy kellemetlen nekem, hanem azért, mert a felelősséget őfölötte annyira magamra vállaltam, annyira érdekes ő számomra, hogy fáj nekem, hogy ő vét. Vét ellenem, vagy nem ellenem, az már mellékes, de vét és a vétke az rossz neki, az már Istentől távol tartja.

Szólok neki. Ezért már ki kell lépni az embernek magából. Magamra veszem azt, hogy neki szólok – nem a másiknak szólok, mint szoktuk csinálni. Én is tapasztaltam, hogy a harmadiktól hallottam meg, hogy nekem mit akarnának mondani, vagy bennem mi a kifogás. Nem jó ez. Nem merték az illetők magukra venni, hogy engem négyszemközt elővegyenek, hogy nézd, így és így áll a dolog, ez már mégiscsak sok.

A másik lépés: még jobban lépj ki magadból, végy magad mellé másik kettőt, aki az illetőhöz közelebb áll talán, mint te, mert téged nem fogadott be, rád megdühösödött, mert szóltál neki. Végy kettőt és úgy szólj: ez még többet kíván tőlünk.

De még akkor sem nyugszik meg, nem hagyja az Úr Jézus, hogy megnyugodjunk a másik vétke fölött, mert az rossz neki. Hát osszuk meg a dolgot, az ügyet az egyházzal, bízzuk hivatalosan az egyházra, vonjuk be a dologba azt, aki az egyházat képviseli.

Ha rá se hallgat, akkor bízd Istenre az ügyet. A pogányok és a vámosok gondja Istené volt, nem Izraelé.

De még ezzel sem fejeződik be a dolog. Mintha biztos akarna lenni az ember, hogy Isten majd kisegíti őt vétkéből: elkezdek imádkozni érte. És nem csak magam, hanem az imában is magam mellé veszek még kettőt vagy hármat, akkor aztán már biztos meghallgatja Isten. Ennyire magunkévá köll tenni a másiknak a javát!

Így emel Isten bennünket, nevel a szeretetre. Látni, hogy emögött valóban a tiszta szeretet van. Micsoda távlat áll előttünk, amire Isten föl akar bennünket emelni! Igen, az ár is nagy, magunkat elhagyni, magunknak meghalni. Tudom, hogy csak ezen az áron lehet, tudom, hogy Isten szándékában ilyen veszedelmes dolog van velem szemben. De vágyom rá, hogy ez a veszedelmes dolog megtörténjen, vágyom rá, hogy Isten a halálom árán is megszabadítson magamtól engem, hogy szeretni tudjak.

Hát, testvéreim, bizony, ha megnézzük, hogy ezen a végtelen úton mennyire jutottunk, bizony azt kell mondani, hogy jaj, de nagyon a kezdet kezdetén állunk még. Hát fogjunk össze, haladjunk napról napra ezen az úton a szeretetben, és kérjük ketten-hárman, de nemcsak ketten-hárman, hanem mindnyájan, hogy itt legyen körünkben az Úr Jézus, és meglegyen igazán, amit kérünk!