Categories
Egyéb kategória

a kísértés

kicsit  elmélkedjünk el azon kísértés ugye  sok

fajtába  meg tudja kísérteni bizonyos embereket

akik úgy  mondva kicsit  gyengének érzik magukat

de  úgy  mondva közködnek   a  bizonyos kísértés

Elen .de úgy  mondva minden meg van életébe

tiszta  is  bizonyos lelki ismerte az embernek

ilyenkor  úgy  mondva  ember amikor  tiszta  az

ember  lelke  úgy   mondva úgy  van vele lehet

ilyenkor  ördög  nem igazán tud  meg kísérteni

azt embert   telnek múlnak idők és te úgy vagy

vele lelki  békéd is  úgy  mondva  meg van ilyenkor

ördög  tán nem tud   meg  kísérteni az embert ,

eltelik kis  idő  elvonulsz egy közösségbe   ahol úgy

mondva te jól  érezed  magad el is kezdess fel

oldódni ott  egyszer  csak  jön egy  illetőnek egy

rossz  gondolat  mondjuk van már új   mikulás

erre  az ördög  úgy mondva máris meg tudta

kísérteni  azt bizonyos ember mondta  gondolatba

felé  sugalmazta az mikulás nem jön van másik igy

is  meg  tudja  kísérteni az  ember ördög  tenni

kel ez ellen ördög  ne tudja embert  meg  kísérteni

se  hogy.

Categories
Egyéb kategória

mikulás várás

ma  várakozással kezdettük  napot vártuk 

szertetel  hogy  mikor érkezik  a mikulás előtte

ünnepség   előtt  rendet  raktunk terembe át

rendeztük  termet mikulás  ünnepségre .

várakoztunk a  mikulásra  mikor érkezik meg

közbe  meg beszéltük dolgokat a  karácsonyi

ügyet most  mikulás ünnepség  előtt  tudtuk

meg beszélni én bele csöppentem ebbe meg

hallgattam  még  mikulás meg nem érkezet

közbe  2kerkéken  meg érkezet mikulás meg

kérték mivel  jött  kedves mikulás 2keréken mert

nem  volt hó  idén mikulás  nehezebben eljutni  jó

gyerekekhez   meg jöttem mit  mikulás ki

osztottam  ifjoncoknak bizonyos csomagot minden

gyerek örült  neki idén még  önkéntesek meg 

felnőttek  kaptak mikulástól csomagot .szokásos

módon  kezdtük a  bulit amíg mikulás meg

érkeztem  énekeltünk  verset  mondtunk ki

mesét mondtam  ki  osztottam mikulás csomagot

én ott  voltam  alapítványba mikulás elődöm

takács pali bácsi ő  kimondta amikor beteg volt

én leszek utódja  azon helyen mikulás úgy  van

azóta  az  dolog  ki osztottam csomagot .de közbe

egy  vendég  mikulás be toppant közén ő is ki

osztotta  mikulás csomagot közbe

süteményeztünk  beszélgetünk jól éreztük

magunkat  délbe  mentünk haza.

Categories
Egyéb kategória

a várakozásról

így  adventi szakokba sokan vagyunk  úgy életbe

készülünk  egy kicsikét  karácsonyra ,ép meg

veszem  másikinak azt akit szeretek meg lepem

őt  valamivel hagy örüljön neki azt amit kap sok

ember így adventi időszakba  várják úgy

mondva nem  sejtve azt  ő  mit  fog karácsonykor

kapni  és  amikor  elérkezik az bizonyos nap

alig  várja úgy mondva  mit is  fogok kapni

karácsonykor .ugye  egybe  ez  szeretet ünnepe

is  azért szoktuk  meg lepni  másikat  valamivel

de  valaki úgy  van  karácsonyi ajándékozással

meg nézi  meg kora értéket  kapott ő karácsonykor

másik embertől ,itt ne karácsonykor  ne az értéket

nézzük  meg a  karácsonykor  van  amit  kapunk

amit  nekünk  adnak  szeretetből valamit azt kel

értékelni  majd azon ünnepkor  majd .addig

várakozunk ne  csak erre  bizonyos ünnepre

várjuk azt is  mit is kapunk  másik embertől,de

olyan  van ebbe világba aki úgy  mondva szívét

lelkét  azt kicsi pénzt be osztva meg tudja

lepni  másikat  valamivel ere elérkezik az bizonyos

ünnep  meg kapja  az illető amit vettek neki meg

lepjék őt annak  úgy  mondva  nem kezd örülni

az illető  amit  kapott  ott  hagyja  másiknak

gondoljunk  bele  az menyire fáj neki az  várja

azt  hogy fog tetszeni azt napot nem lát bene

örömet  másik  felé  .ez milyen ünnep lehet

embernek örömmel  várja ezt napot  karácsony

érkezik . így kéne  várni  karácsonyt szeretettel

békével   várjuk  szívünkbe a karácsony ünnepét

majd .

Categories
Egyéb kategória

érdekem nézése őn magamnak

hányszor úgy emberek ők magukkal úgy elvannak

telelve  úgy  mondva  őket  semmi nem érdekli

úgy ál hozzá ami igazából nagy gond  mai világba

úgy vannak  egyes  emberek ők   akik lehúztak

egy  bizonyos évet  egy helyen úgy van vele ő

már  lehúzott ennyi évet valahol elfáradt úgy van

vele ő már itthon  semmi nem érdekli csak az

amibe úgy mondva örömet  talál az illető úgy látja

az öröm életébe ,és valaki úgy mondva közelegne

örömmel felé az se  tetszene neki azon illetőn

látszik  semmi féle  öröm van bene élje  bizonyos

életét saját örömébe lát  dolgot ami úgy mondva

neki jó és valaki meggybe  örömmel látja azon

helyen az illető  nem mosolyog felé olyan mintha

azt  embert  nem  szívesen  várja azon helyen.

meg kérdi   jöhette  látja azon emberen nem

szívesen  látja de nem mondja szemébe

következőt mondja én szertetel vagyok feléd

de  azt  szeretet  nem mutatom ki  ami igazából

nagy  gond .embereknek  nem a saját ön maga

érdekét kel nézni meg nem úgy kéne hozzá állni

őt semmi nem érdekli nem foglakozik dolgokkal

csak érdekét nézi az ember ami nagy gond mi

van olyankor kicsike pénzből valaki meg lepi azt

illetőt valamivel nem érdekli kimondja ott hagyja

azon helyen  csomagot ugye ezzel meg bántom

másik embert ekkor se nézte másik ember

érdekét csak ő érdekét másikat bántotta meg

azzal ami nagy gond ne  saját ön magunk érdekét

nézzük az nem vezethez jóra

Categories
Egyéb kategória

várakozás milyen szép dolog

elkezdődött  bizonyos adventi  időszak az meg

tanít minket úgy  mondva  lelkileg fel készülődjünk

adventi  időszakra  várjuk bizonyos mi urunk

születését ez nagyon fontos lelkileg fel tudjunk

készülni  bizonyos mi urunk Jézus születésre ,ne

csak úgy legyünk készülünk úgy mondva agyilag

mit  is feszünk úgy  mondva  karácsonykor majd

annak szeretteinek akit  szeretünk meg lepjük

karácsonykor úgy  vannak emberek letudtuk azt

bizonyos karácsonyi ünnepeket meg leptem azt

szertetemet akit  úgy  mondva  szeretek  .van

olyan ilyenkor lelkileg úgy mondva készülnöm

kéne  karácskor  úgy mondva  minden  meg van

akit   szeretnék  meg lepni  karácsonykor .de mi

adventbe  lelkünk  néha utolsó pillanatokra

hagyom  azt lelkemnek úr jézus  be fogadást

karácsonykor .pedig adventi   időszak igen  is

arra jó lemondjuk dolgokról félre  tesszük azokat

lelkileg fel  tudjunk  készülni karácsony ünnepére.

van olyan  így  adventi  időszakba egyik gyerek

elsorolja  mit is  fog kapni karácsonyra ,azt pedig

úgy mondva  nem is  kéne  neki tudni legyen meg

lepetés  várni azt mit  is  fogok  kapni  karácsonyra

legszebb dolog  várakozás  dolgokra  ami  épen

érkezik legyen karácsony várjuk mit is kapunk

karácsonyra  szeretteinktől

Categories
Egyéb kategória

folyamatos készülődés mikulásra

múlt pénteken mondta  pedagógus  Judit 

lehetséges ő  nem tud  foglalkozást tartani

neki közbe  jön valami írok leszek vártam

meg kaptam értesítést  hogy  hétfőn nem

tudok leni ,de  meg oldottuk hívtunk önkéntest

ki tud segítni de  aki tudod  volna jönni annak

reggelre le betegedet  az ifjonc. úgy  volt Kati

egyedül el viszi napot úgy  volt  vele ,én meg

amikor  mondtam  neki más  nincsen én elmegyek

pár ifjonccal konyhába főzni ezt mondtam múlt

héten ma  amikor  találkoztunk  beszéltünk

helyzetről  mondta  így lett  volna felnőttel ő neki

közbe jött  ifjonc  betegsége  mondtam maradjunk

abba  én meggyek konyhába  pár ifjonccal  mondta

Kati ő  megy konyhába  én legyek velük kis ideig .

mondtam oké  kicsit  úgy  alákukult  helyzet

pedagógus Juditnak be tudott jönni 5percre

meg beszéltük  mikulás  dolgot  ment  is tovább

dolgára  .Erzsike elpakolta  edényeket meg

teáztunk .Tomi horgolt  ,Erzsike folytatta  kötést

Horváth Zoli  legyen őn is milliomoson játszottunk

Edina  írás gyakorolt  meg neki állt  karkötőt

készítet .Jenei Atilla ,Bagó Zoli  ,Gabriella ,én

papírból  mikulást  hajtogatunk  .fel rakta Kati

mikulás  dekorációt .bent  hirdető tábláról

Gabriella  Erzsike  levették őszi dekorációt meg

keresték  adventi koszorút .Kati kint konyhába

el készítette  tejfölös  sajtos  tésztát nagyon

jó  sikerült  délbe  mentünk haza.

mai foglalkozáson részt vettek . Edina ,Tomi

veronika  ,Horváth  Zoli ,Bagó  ,Zoli ,Jenei

tesztvérek  veronika .

Katinak segítek  foglakozásba ,olga néni én.

segítetünk foglakozásba.

Categories
Egyéb kategória

a szeretet közvetítés

ma elmélkedjünk azon el a szeretettről a  mai

világba nagyon  fontos  szeretet  továbbítsam

másik ember  társam  felé  aki  igazából szomjazza

azt  szeretet  amit  mai világba ,nem kapja  meg

ami úgy  mondva  igen  csak nagy gond mai világba

nagyon   nehezen kapja meg azt  szeretet másik

ember  társától bele nézünk is egy  nagyon kicsikét

úgy mondva  nagy világba  meg látjuk meg

tapasztaljuk nagy emberek akik irányítani akarják

orrságot egymás  iránt  vitatkoznak dolgokba ez

se felelne  meg úgy   mondva  szeretet  

törvényének ebe  bene vita  és úgy mondva

hiányzik belőle az  szeretetből  meg tesz valamit

másik felé  szépen  kulturálisan nem ásódik másik

ember  tásra  felé  ez  nem  mondható szeretnek .

aki úgy  mondva   szereti tovább  adja azt bizonyos

szeretet  másik ember felé  azokon   úgy mondva

meg látszik azon  azt dolgot  szeretettel tette úgy

mondva  másik ember  felé amit tett ez igazi

szeretet  átadás másik ember felé így kéne úgy

mondva egész világba  szét vinni szeretet nagy

világba amire emberek úgy mondva éheznek.

van olyan  meg figyeljük  bezárkózunk nagy

világba  nem foglalkozok  semmivel  éli bizonyos

életét és  ha  valaki úgy mondva szertetel megy

felé oda húzná száját  másik ember  társa  felé

ezt nem mondhatnám szertetel volt másik

ember társa felé  másiknak meg kéne tanulni

szeretet tovább  adást másik ember felé hiányzik

abból ember társából a szeret közvetítés  a mai

nagy világba  nagyon fontos közvetítsük  szeretet

ember társunk felé.

Categories
Egyéb kategória

hányszor bosszantom másikat

kicsit elmélkedjünk azon el hányszor úgy  az

embernél kicsikét  úgy van az ember ő mindennél

okosabbnak tartja magát ,de amikor úgy  mondva

gondja  van  úgy  mondva   nem   tudja  úgy

mondva meg csinálni úgy van  fiam aki ért kicsit

gépéhez  az nekem meg oldja ő úgy van vele

nekem  az gondom én nem értek ahhoz tablethez

így úgy vagyok nem nyúlok hozzá de  az illetőnek

elmondja neki  fia  ne haragudj nem értek hozzá

de próbálok segíteni olyan dolog ,de többször el

ismétli megint  gondja  ugorjon neki segítsen ez

olyan  azt  dolgot  nem érte meg mind mondott

neki fia  azt mondta nem ért ugrik próbál utána

elmondja újból  azt gyerek nem ért  de próbál

segíteni  meg érti hagyja másikat azzal fel

bosszantja  ilyennel sok sor úgy mondva  nehezen

értjük  meg másikat  azt játsszuk el okosabbak

vagyunk  másik elmond  valamit nehezen értjük

meg későn  kapcsol ezt mondta én akkor 

ugráltatom gondjaimmal amikor  úgy volt fiam

nem  tudja gyorsan  fiam haverja meg oldja

mondom  nincsen hogy létezik dolgát intézi .se

hol nem  úgy  működik dolgok  csattintásra meg

Oldodnak dolgok  főleg az illető ért hozzá érdemes

várni  türelemmel  .olyanhoz  fordulok próbál

segíteni  de  nem ért  hozzá el is mondja  neki

nagy nehezen meg érti  így lehet ,másik

türelmével  játszok bosszantom fel  ki idegelem

ilyen dologgal  legyen  másik  ember felé türelmes

ilyen ügybe türelem   rozsát terem életbe .

Categories
Egyéb kategória

készülődés mikulásra

elmúltak bizonyos  évközi időszakok ősz javából

tart még de  közelgőbe  van  mikulás  ünnepség

mi is  várva  várjuk hogy oda az alapítványba

mit is  hozd   majd  ifjoncoknak majd bent várják

mondogatják kinek mint  kér mikulástól én

mondtam neki  én   beszélgetek naponta a

bizonyos  télapóval tudom kinek hoz mást is

nem  csak  csomagot .én láttam valamit

nagyon tetszet  épen mikulásos  volt kiderült

az  egyetlen nagy  darab  volt belőle .mindenki

meg jött  meg beszéltük amit  kelet így akkor

derült ki  ma nem tud valaki jönni dolga  van.

közbe  Kati készülődőt mikulás sapkát papírból

amikor előkészülődtünk ki derült ezt anyagót

itthon akkor  az nem volt torta tányér mondták

neki ma hoznak ilyet  tán Turára de nekünk pont

most akartunk ilyet csinálni így azt anyagot pesten

tudták meg venni kicsit  érdekes ez pedig nagyon

fontos legyen főleg Turán ahol sütnek emberek

legtöbbet .Erzsike elpakolta edényeket reggelről

meg  teáztunk .Edina kis  ideig szőtt amíg elő

nem készítette  Csörgi  Kati mikulás dolgait

papírból ez  meg történt  mindenki neki állt

mikulás sapkát csinálni .de kiment  konyhába

pedagógusnak Juditnak segíteni Bagó Zoli

Erzsike krumplit hagymát pucoltak összevágták

hagymát krumplit oda rakták főzni .bagó Zoli

Erzsike  neki álltak ők is mikulás  sapkát készíteni

papírból . Tomi ,  folytatta horgolást ,Erzsike

kötöttek,  Lenke  ,Edina gyöngyöt fűztek közbe

pedagógus  Judit levette konyha  ablakból őszi

dekorációt meg  takarította  ablakot .meg ettük

krumpli főzeléket ami nagyon jó sikerült .

11óra után  elmentünk karácsonyra próbálni

műv házba amit  december 15én adnak elő.

az után próba  után  mentünk  haza.

Elkészítés

  1. A krumplit megmossuk, megpucoljuk, felkockázzuk, vagy karikára vágjuk – ahogy szeretjük.
  2. Az olajat egy közepes lábasban felhevítjük, hozzáadjuk a fűszerpaprikát, és 1 percig kis lángon melegítjük, majd hozzáadjuk a krumplit, és összekeverjük.
  3. Felöntjük annyi vízzel, amennyi pont ellepi a krumplit, megszórjuk majorannával, sózzuk, hozzátesszük a babérlevelet, és lefedve főzzük kb. 25 percig, míg a krumpli megpuhul.
  4. Közben a tejfölt kikeverjük a liszttel, és belemerünk egy merőkanállal a főzelék levéből. Csomómentesre keverjük, majd visszaöntjük a főzelékbe.
  5. Elkeverjük, és még 5 percig főzzük kis lángon, hogy kicsit besűrűsödjön

mai foglalkozáson részt vettek Bagó Zoli, Erzsike , Veronika ,Lenke,

Edina . Tomi mai foglakozásba segítetek pedagógus Juditnak ,Kati

olga néni én .

Categories
Egyéb kategória

a szeretet

–A szeretetnem is hagyja bezárni magát A szív az csak jelkép. Valójában nem kincseskamrája a szeretetnek. Mert. Szétfolyik az emberben. Amikor megsimogatom az arcodat, az ujjam begyében van. Ha rád mosolygok, ráül a szájam szegletére, és onnan árad szét. Amikor elesel,  és felemellek, erővé válik a két karomban. 

–Küldj szeretet mindenfelé: északra,  délre,keletre, nyugatra. Csodálatos perceket élhetsz majd át, tapasztald meg, milyen a világmindenség abszolút középpontjában lenni.

–Ha csak egyetlen olyan ember vonzáskörébe bekerülsz, aki szeretet sugároz, csodálatos élményben lesz részed. Ha csak egyetlen percre is belépsz a szeretet mindentől megvédő csarnokába, és arra gondolsz, hogy te is szeretet hozol magaddal, neked magadnak is csodálatos élményben lesz részed.

 –Nézz hosszan és kitartóan azokra, akik szeretetteljes életet élnek. Figyeld meg, milyen szépen öregszenek. Figyeld meg, milyen kevéssé fontos számukra a jólét vagy a rang. Figyeld meg, milyen sok ember keresi a társaságukat. Figyeld meg mosolyukat.

 –Emberi kapcsolataink minőségét nem határozza meg a kor, a bőr színe, jólét, nem vagy szexualitás. Emberi kapcsolataink minőségét csupán egyetlen dolog határozza meg: a szeretetre vonatkozó tudásunk.

–A szeretet, a szerelem nem egy tündérmese! Nem a szerencsén múlik, és nem a véletlenen. Te hozod létre! Ha szereted magad, akkor élsz vele. Ha nem, úgy várhatod, keresheted a boldogságod, nem fog Rád találni!

–Az ember nem azért szereti a maga választottját, mert a legkülönb, hanem ellenkezőleg: azért hajlandó könnyű szívvel lemondani a legkülönbről, mert szereti őt.

 –Tudod, olyan ritkán jön össze, hogy két ember igazán szeresse egymást. Vagy az egyik szerelmes és a másik elfogadja, vagy csak valami összetartja őket. Fogadj meg tőlem egy tanácsot: ne okozz másoknak bánatot, meg szenvedést. Ha szereted őt, úgy tedd, hogy ő is boldog legyen. Hisz olyan rövid ez az élet és annyira kevés jó dolog jut belőle, hogy azt a pici kis örömet el kell fogadnunk ami néha jut.

–A szeretetnek nincs határa, nincs mértéke s nem váltható pénzre, ebből is látszik nem ember alkotta.

— Életünk egyetlen problémája megtanulni szeretni.

 –7 másodperc, tudod te is röpke idő az életben, de ha csak eddig szeretnél is, nekem már érdemes volt megszületnem…