Kategória: Egyéb kategória
a barátság
az emberi barátságról folytassuk
elmélkedésünket van úgy emberek barátság
kapcsolattal azt barátságot fel építik te egy
nagyon kedves ember vagy felém örömmel
segítettél nekem mindig tudtál segíteni életbe
amikor kelet van így kezdődik emberiségbe
bizonyos barátság de innentől kéne folytatódni
a bizonyos barátsági kapcsolatnak amit
elkezdetek építeni ember társunk felé azt úgy
mondva ember társunkkal fel építjük azt
bizonyos baráti kapcsolatunkat azzal ember
társunkkal mind végig ápolgatjuk azt bizonyos
baráti kapcsolatot egymás közt úgy ápolgatom
azt bizonyos baráti kapcsolatunkat életünk végéig
kéne tartani annak barátságnak ami kéne van
emberek közt nem úgy én magam éltem meg
velem meg kötöttöt egy barátságot ápolgattuk
sokáig kapcsolatot hogy nálam máskép alakult
bizonyos helyzet sokáig tartotta az illető baráti
kapcsolat beszélgetünk néha idője így alakult
már bizonyos baráti kapcsolat én éltem életemet
ő sajátját és utána ahogy én lerobbantam picit
elhagyta az illető az egész baráti kapcsolatot
felém az ember ami nagy gond barátság örökre
szólónak kéne hogy legyen emberek közt
életről
idézetek az életről segítenek nekünk meglátni a világ igazi szépségét és az életben rejlő lehetséges csodákat. Az élet egy állandó tanulási folyamat, amelyben a helyes út megtalálása érdekében inspirációra van szükségünk.
Az életünk tele van izgalmas kalandokkal, nehézségekkel és örömökkel. Mindannyian tapasztaljuk a felfelé és lefelé ívelő pillanatokat, a változások hullámait és az új lehetőségeket. Az életnek ez az elképesztő utazása néha kihívásokat hoz, de inspirációra és motivációra van szükségünk ahhoz, hogy továbbra is lelkesedéssel és érdeklődéssel nézzünk szembe minden napunkkal.
Az inspiráló idézetek az életről rendkívül erőteljes eszközök, amelyek képesek megszólítani a szívünket és megérinteni a lelkünket. Azok a gondolatok és bölcsességek, amelyeket híres emberek hagynak ránk, képesek átformálni gondolkodásunkat, és új perspektívába helyezni az életünket. Az idézetek olyan pillanatok, amikor az elme megáll, és elmerengünk azon az egyetlen mondaton, amely megragad bennünk valamit.
Az inspiráló idézetek az életről nemcsak lelki támaszt nyújtanak nekünk, hanem átjárják a mindennapjainkat a szépség, a motiváció és a céltudatosság érzésével. nemzetek határain ívelnek át, és minden kultúrában megtalálhatók, minden nyelven megfogalmazva. A magyar nyelv sem marad el az inspirációtól, és lenyűgöző idézetekkel rendelkezik, amelyek segítenek nekünk új szemmel tekinteni az életre.
Ebben a idézetet az életről, amelyek új nézőpontot nyitnak a világ iránti szeretetünkhöz. Ezek az idézetek arra ösztönöznek bennünket, hogy gondolkodjunk el az élet alapvető jelentésén, és ébredjünk rá az értékes pillanatokra, amelyekkel találkozunk nap mint nap.
Csatlakozz hozzám ezen a varázslatos utazásonés a bölcsesség csodáit a következő inspiráló idézetekkel, amelyek segítségével új perspektívából láthatod az életedet.
a bizalom
hány ember bízik meg emberbe úgy van vele
kép alapján úgy van vele az illető rendes ember
vagy és meg bízható így úgy van vele az ember
rád merek bízni dolgokat eltelik egy kicsike idő
ahogy ember bizalom van másik ember iránt
másik ember akibe úgy mondva meg volt
bizalom másik felé kicsit rafináltságot is visz
abba meg bízásba és illető nem jön rá az ember
turpiságra mit is csinált valami rafináltul az ember
így aki meg bízta azt embert úgy van vele
minden jót csináltál csak így tovább csináld jó
meg bízható ember vagy eltelik még egy kis idő
az bizalom tart abba másik ember iránt egyszer
annyira tartott bizalom másik egy elszólta
magát valamibe egyből az dolog mondjuk ki
derül amit nem szeretet volna mondjuk ki derült
és az bizalom vagy elfog úszni másik ember felé
közli vele emberel így tetettél nem bízok meg
nagyon benned már.
Fecskék
janika nézegette a kisfecskéket. Már két napja leste, mi történik a kicsi fészekben.
A fiafecskék repülni tanultak. Kíváncsian figyelte gyarló mozdulataikat, ahogy ingadozva ültek a fészek peremén és riadtan szemlélték az alattuk tátongó mélységet. Az anyjuk ott cikázott a fészek körül, hívogatóan csicsergett. Janika úgy vélte, a fiait bátorítja. A kisfecskék remegtek az izgalomtól, nekifeszültek, szárnyukat emelgették, de mégsem rúgták el magukat a fészek biztonságot nyújtó széléről. A kisfiú is biztatni szerette volna őket, megértetni velük, hogy nem lesz semmi baj, repüljenek bátran, vidáman – de nem tudta, hogyan mondja meg nekik. Mikor a kisfecskék neki-nekifeszültek a repülésnek, ő is önkéntelenül megmerevítette a lábujjait, szíve izgatottan vert.
Végre az egyik kisfecske elrúgta magát a fészek széléről. Apró szárnyacskájával riadtan csapkodott, rémülten imbolygott a levegőben, majd megtelepedett az istálló falából kiálló szögön. Összehúzódva, félénk büszkeséggel pislogott. Ekkor a másik kettő is kilendült a fészekből. Janika eltátotta a száját csodálkozásában. Nézte a fecskéket, anyát és fiait, majd a kiürült fészekre pillantott.
De az nem volt üres: még benne lapított egy kisfecske. Teste nem látszott, csak a farka meredt ki a fészekből, mozdulatlanul. A kisfiú nem értette a dolgot.
Az apja lépett be, szénát hozott a teheneknek.
– Édesapám, az a kisfecske miért nem röpül ki? Talán aluszik? – kérdezte.
Az apja szórakozottan fölnézett a fészekre.
– Gyönge lehet még – mondta és kiment.
Janika tovább figyelte az egyedül maradt fecskét. A többiek már kiszálltak anyjukkal a diófára, ott kavarogtak, csicseregtek az ágak fölött: megkapták teljes szabadságukat. Már nem törődött velük, csak a fészekben lapuló kisfecske izgatta. Tudni akarta mindenáron, hogy miért nem repül ki, de hiába leste, az meg sem mozdult. Sokáig állt a fészek alatt már fájt a nyaka a fölfelé nézéstől. Végül megunta. Kiszaladt az udvarra, lekuporodott, játszani kezdett a porban, de a kisfecske minduntalan eszébe jutott. Nem volt kedvére a játék, mindegyre a fészekből kimeredő fecskefarkat látta. Újra beszaladt az istállóba. A kisfecske éppen abban a helyzetben volt, mint az előbb.
Visszaült a porba. Egy kis kupacot kotort össze, közepébe mélyedést vájt, hogy olyan legyen, mint a fecskefészek. Igazgatta, elegyengette, majd fölállt, s távolabbról vette szemügyre alkotását. Egy kis fadarabot helyezett belé, az volt a kisfecske. De nem tetszett neki. Akárhogyan forgatta, rakta ide-oda, mégsem hasonlított rá. Kedvetlenül fölállt, s szétrúgta a porfészket a fadarabkával együtt.
Ismét bement az istállóba, és első pillantását a fészekre szegezte. Semmi. A kis, fekete farok éppolyan mereven nyúlt ki a fészekből, mint az imént.
Valami elszorította a kisfiú torkát. Nagyot nyelt. Düh, keserűség, türelmetlenség tombolt benne, majdnem szétvetették mellét a háborgó indulatok. Végre elsírta magát, s egy kicsit megkönnyebbedett.
Sokáig állt ott bódultan, míg odatoppant az apja. Fölemelte könnyes arcát az apjára, szemét vádlóan szegezte rá, majd kirobbant belőle a düh:
– Miért nem röpül ki hát az a fecske? – Apja védekezően vonogatta a vállát.
– Mit tudom én… Talán gyönge, mondtam. Vagy pedig… – Nem fejezte be a mondatot. Elfordult, a sarokban fölvett egy vödröt, s kiment vizet merni az állatoknak. Janika megint egyedül maradt. Kínozta a bizonytalanság, s fülébe csengett az apja tétovázó szava: vagy pedig… sejtett valamit, valami retteneteset, megmagyarázhatatlant, de nem akart gondolni sem rá. Harag támadt benne az apja iránt, mert nem tudja megmondani, miért nem repül ki az utolsó fecske. Vagy… talán nem is akarja megmondani?
Az apja újra bejött az istállóba. Bosszúsan nézte a csökönyösen fölfelé bámuló fiút s ráripakodott:
– Minek állsz itt? Mit bámulsz azon a nyavalyás fészken? Menj innen, kihajtom a marhákat itatni. Útban vagy.
Janika ránézett könnyes, esengő szemével. Az apja megszánta:
– Na, a rosseb egye meg hát! Felemellek, aztán megnézheted.
Odavitt egy ládát, leborította, hogy a feneke volt fölül. Ráállt, majd lehajolt a kisfiúért, s a karjára vette. Janika hálásan szorongatta karjával az apja nyakát, amint megkapaszkodott benne. Az apja egyre följebb emelte.
– Na, látod már?
A kisfiú ágaskodott, ágaskodott. Végre egy vonalba került szeme a fészekkel. Belepillantott. A kisfecske mozdulatlanul lapult. Kinyújtotta a kezét. A fecske meg sem moccant. Hozzányúlt, megsimogatta.
Megdöbbenve vette észre, milyen hideg és merev. Alig látott az izgalomtól, a szíve kalapált. Megfogta a fecskét, s a hátára fordította. A hasa mint rémes fehérség villant meg. Száz meg száz apró kukac nyüzsgött rajta egymás hegyén-hátán.
– Jaaaj! – sikoltotta, s ájultan zuhant az apja vállára.
És ugyanakkor kitört az üldözés.
Lukács korában is nehéz volt a keresztényeknek megtalálni az igazi utat, hiszen micsoda problémák álltak eléjük! A zsidóság felé próbáltak volna tájékozódni a zsidó keresztények. A pogány szokások felé a pogányságból megtért keresztények. És ugyanakkor kitört az üldözés. A zsidóság részéről is, meg már Róma részéről is. Borzasztó nehéz volt az első keresztényeknek! És közülük is támadtak, akik hamis tanításokat mondtak. Félreértették még azt is, amit az Úr Jézus az eljöveteléről mondott.
Lukács a Boldogságos Szűz meg az apostolok tanításából ezeket kiragadja. Egészen kiemelkedik ez a felszólítás az egész részletből: Ne tévedezzetek! Az ember értelmének ad támpontot. Mert mi lenne, ha akár csak egy-egy részegyház magára volna hagyva! Például a magyar egyház: amikor megfélemlítik, amikor ránehezedik az állam hatalmas nyomása, és mindenféle divat hatása. Hogy el tudna az igazság útjáról térni!
Aztán más országokban: a missziós országokban. Afrika. Japán. Kína. Az Egyesült Államok technikai haladása mennyi hatással próbálja a keresztényeket a divat szerint elterelni az Úr Jézustól. Ne tévedezzetek!
Mi is érzékeljük: a napok apró-cseprő, kisebb-nagyobb dolga hogy elterelne a lényegestől, az Úr Jézustól, hogy bolyongjunk mindenfelé körös-körül. Nála kell kikötnünk! Ne tévedezzünk!
A másik, amit az Úr Jézus fölvillant: a félelmetes dolgok. A megfélemlítő, ami nem az értelmünket zavarja meg, hanem a félelmen keresztül kishitűségre, csüggetegségre visz bennünket: hallotok majd lázadásról, háborúkról, pestisről, járványról. Jelek lesznek az égen, mint Lukács korában, Jeruzsálem ostromát megelőzően a zsidó hagyomány mondja: egy kard alakú csillagkép volt egy esztendőn keresztül a város fölött. Egy üstökös állt ott, és láthatták. Jelezte az eseményeket.
Mink is minden eseményben, amiről hallunk, tudhatjuk: ezek jelei egy roppant nagy dolognak, az Úr Jézus végső eljövetelének, amely titokzatosan fog lezajlani. Ember azt elképzelni előre nem tudja.
És az akaratunk számára azt mondja: ne aggodalmaskodjatok előre, hogy majd mit hogy csináltok, mit mondotok! Én adok majd nektek szájat és bele bölcsességet. Milyen kijelentés ez az Úr Jézus részéről akkor! Ott áll Jeruzsálemben a szenvedése, kínszenvedése, a kereszthalála előtt, és a messze korba tekint előre… én majd adok nektek erőt és bölcsességet.
Tehát tudja azt, hogy Ő átfog minden időt. Ő ott lesz az övéi mellett. Ezt mondja nekünk is. De nem csak mondja: minden nap tapasztaljuk. Ad nekünk szájat és bele bölcsességet, hogy mit mondjunk, és mit gondoljunk. És ad a szívünkbe reményt és bele bátorságot, hogy hogy várjuk őt.
Mert a végén a harmadik, amit mond, ez: kitartó türelemben fogjátok megnyerni a lelketeket. Állhatatosságban. Az állhatatosság, a remény, a kitartás valamihez kapcsolódik. Olyan lelkület, ami valamibe kapaszkodik, és onnan merít erőt. Az Úr Jézus is arra gondol, hogy virrasszunk, hogy legyünk állhatatosak – mint a násznép! Mint a menyasszony: abba kapaszkodik, aki őt megkérte, aki őt már kiválasztotta, lefoglalta.
A mi türelmünk, állhatatosságunk is az Úr Jézusba kapaszkodik, aki eljön értünk megváltani bennünket. Milyen jó ezt minden nap megélni! Milyen jó, hogy a mi Urunk minden nap, titokzatosan, a szentmisében közeledik hozzánk! És a föltámadt állapotából a papot is szinte megragadja, fölragadja megdicsőült állapotába, és vele együtt hajtja végre ezt a csodát: a kenyér átlényegítését. Már isteni cselekvésbe ragad bennünket!
De a papon keresztül az Egyházát is összeköti a végső, örök idővel, ami elkezdődött már. Összeköti, összefoglalja és ezzel a közeledésével erőt ad nekünk arra, hogy kitartsunk, és semmi félre ne vigyen, és meg ne félemlítsen bennünket, hanem örvendezéssel várjuk az Ő napját.
Az Úr Jézus eljövetelét abban a korban tesszalonikiek például arra használták föl, hogy ha vége lesz a világnak, akkor minek dolgozzunk. És nem dolgoztak. Tévedtek. Szent Pál a maga példájával mondja: ez az idő arra való, hogy szorgalmasan, minden nap, mint a méhek, hangyák dolgozzunk, mert ez az egész világ nem arra való, hogy félrevezessen vagy megfélemlítsen bennünket, hanem hogy eszköz legyen: gyűjtjük a szeretet mézét az örök életre, mert az megmarad. Ámen.
Öt kenyér és két hal
Jézus tekintete végigsugárzott a sokaságon, mely szétterülve a hegyen, körülfogta őt. Nézte az éhüket csillapító embereket, akik hallgatagon, vagy éppen két harapás között szót váltva, nevetgélve ettek, miként a pihenni leült zarándokok. A tanítványok egyre csak hordták a kenyeret meg a halat, kínálták sorba mindegyiknek, sokan már háromszor is vettek, mintha el akarnák magukban raktározni a szűkösebb napokra.
Berekiás, a halász és Hebron, a fazekas egymás mellett ültek. Már nem ettek, lábukat elégedetten nyújtották ki, rajtuk a jóllakottság ernyesztő zsibbadtsága. Hebron szeme le-lecsukódott, talán szendergett is keveset, amikor Berekiás hirtelen megbökte. Kinyitotta a szemét, bosszúsan nézett a másikra.
– Mit akarsz? – kérdezte és ásított, ezzel is jelezve, hogy ő inkább aludni szeretne most, nem beszélgetni, ha Berekiásnak ahhoz volna kedve.
– Oda nézz… – mutatott előre izgatottan Berekiás –, most szedik össze a kenyerek maradékát. Már a tizenkettedik kosárral!
– Jól teszik… – morogta egykedvűen Hebron –, nem szabad, hogy kárba vesszen egyetlen darab sem.
– Hebron, barátom… – meredt rá Berekiás –, ébredj fel, ha alszol! Még mindig nem érted? Öt kenyér volt és két hal és nézz körül, hányan laktunk jól belőle. És, hogy megelégedtünk, mennyi maradt. A Názáreti csodát tett. Bizony, hogy próféta ő.
– Meglehet… – mondta Hebron és újra le akarta csukni a szemét, de Berekiás nem engedte. Egész közel hajolt hozzá És úgy mondta tagoltan, minden szónak nyomatékot adva.
– Ha ezt tette a kenyérrel, meg a hallal, úgy mással is megteheti.
– Mással… – Hebron felült, bambán bámult a másikra. – Hogy értelmezzem a szavaidat, Berekiás?
Berekiás apró, ravasz szeme összehúzódott, arcára széles mosoly terült. Majd két ujjával megcsípte Hebron köntösét.
– Hány köntösöd van Hebron?
– Hát… ez a viseltes… Meg otthon egy tisztább…
– Na látod, én sem mondhatok többet… És sarud?
Hebron ormótlan, repedezett sarujára nézett, aztán maga alá húzta, minta röstellné.
– Ne röstelld, barátom – mondta Berekiás –, hiszen az enyém se különb. És nekem sincs több, mint ez az egy pár. De lehetne akár tíz pár is, meg köntösből is ugyanannyi. Meg házunk is, akár három. És ehetnénk arany tálból…
– Mit zagyválsz itt össze-vissza? – fakadt ki Hebron dühösen. – Csak jártatod a szád fölöslegesen. Nem vagyunk mi gazdagok, hogy ez lehetséges legyen…
– Még nem vagyunk… – mondta Berekiás –, de azok lehetnénk. Ha ez a próféta lenne a királyunk, úgy minket is gazdaggá tehetne. Aki öt kenyérből és két halból ennyi embert megelégít, úgy csodát tehetne egyébbel is.
Ekkor már többen is közelebb húzódtak hozzájuk, bólogatva hallgatták Berekiást.
– Úgy igaz – mondta Eliud, a vízhordó –, nagy hatalma van… Azt mondom én is, tegyük királlyá és kérjük cserébe, hogy adjon nekünk gazdagságot…
– Bölcsen szólottatok – helyeselt Gazzám, a birkapásztor. – Menjünk, győzzük meg erről a népet…
És fölkerekedtek és körbejárták a sokaságot, hogy meggyőzzék erről. És az emberek örültek a lehetőségnek, hogy gazdaggá lehetnek, mert a próféta majd megsokasítja javaikat, mint tette az öt kenyérrel és a két hallal.
Aztán, mint hömpölygő áradat megindultak Jézus felé.
A tanítványok megrettenve figyelték ezt, nem tudták mire vélni, de Jézus felemelt kézzel nyugalomra intette őket. És amikor a sokaság a közelébe tódult kivált közülük Berekiás, a halász, térdre esett és így szólt:
– Rabbóni – mondta –, nagy dolgot cselekedtél, hogy megvendégeltél ennyi embert mindössze öt kenyérből és két halból. Dehát ettől mi még szegények és nyomorultak maradtunk. Csak az éhünk csillapodott kissé.
az akarat
sok sor van úgy az ember életbe nincsen kedve
szemihez csinálni de akkor ösztönre kel hallgatni
az embernek és meg kel csinálni amit kel életbe
dolgozni van úgy te neked életbe nemi kedved
épen kimenni kertdolgozni épen kedve nem volt
az embernek meg csinálni vagy ilyenkor ember
magán akaratot vesz magába eldönti igenis meg
akarom csinálni azt dolgot amihez nincsen
kedvem mert így másik embernek okozok plusz
munkát olyannal nekem ahhoz nincsen kedvem
csinálja meg nekem más vagy úgy hogy kiadom
másiknak dolgokat oldja meg helyettem meg
valaki helyettem mert ehhez nincsen kedvem
meg úgy voltam dolgoztam eleget most
dolgozzon más innentől nem csinálni semmit .
ez nem jó hoz vezet ez döntés mindig csinálni
én is kicsit betegen tudják kinti már nem megy
darabig elfogadták úgy csinálom benti kis
dolgokat csinálom segítek azzal itthon szüleimnek
meg beszélés
vége tért szeptembertől a vakáció újra elindult
tanítások az iskolákba nem nagyon vártuk azt
bizonyos tanítást az iskolákba ,de szeptember 1től
elindult mindenütt az bizonyos tanítások nálunk
egy kicsikét később kezdték a bizonyos tanítást
nálunk mert ahol tartjuk a bizonyos foglalkozást
ott egy kicsit úgy alakult helyzet most tudtunk
terembe rendet rakni így kezdtük szeptember
első hetét rendet rakunk közösen szülőkel rendet
raktunk terembe .mondogatta sok sor Erzsike elmegy
dolgozni és most nyáron úgy alakult helyzet
eltudott helyezkedni dolgozni örömmel megy dolgozni.
így ő nem jár foglalkozásra .első foglalkozást
szeptember8án tartottuk meg beszéltük kinek hogyan
telt nyári szünete körbe ültük teremet úgy beszéltük
meg kinek hogy nyári szünetje.
2025.Szeptember 8. Az első hetet takarítással töltöttük. Jó volt bejönni a szép tiszta foglalkoztatóba hétfőn. A padokat még nem tettük a helyére, hanem körbe ültünk, és elsőként mindenki elmesélte, kinek hogyan telt a nyáriszünet. Miután mindenkit meghallgattunk, félretoltuk a székeket, és kicsit tornáztunk.i Ekkor érkezett meg Lencsi, így ő is becsatlakozott. Tízóraira gyümölcsöt és zöldséget ettünk, szilvát, almát, sárgarépát. Megbeszéltük, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt helyezünk az egészséges táplálkozásra, és a mozgásra. A nagy főzések helyett egy könnyebb tízóraira helyezzük a hangsúlyt, így több időnk jut a mozgásra, sétára, foglalkozásokra. Mivel azeptember 10-én hivatalosak vagyunk Gödöllőre az V. Nefelejcs Akadályversenyre, ezért átbeszéltük ennek részleteit, és készültünk az olimpiai totóra. Utána tettünk egy sétát a templomkertbe, ahol többek között megcsodáltuk a nagy tölgyfát, ami alatt a makktermések helyett kizárólag gubacsokkal volt terítve a föld. Ezt valamelyik gubacsfúrólégy okozta. A séta után megköszöntöttük szülinapjára Krisztit és az egyik elmaradt nyári születésnapost, Veronikát. Remek nap volt! Szerdán a csapat egyik fele majd Gödöllőre megy az akadályversenyre, a másik fele pedig jön a foglalkoztatóba
tisztelet
életünkbe van olyan dolog ami nem szép
dolgot csinálunk másik ember társunk felé
nem is vesszük észre magunkba azt
viselkedést másik ember társunk felé elkezdtük
úgy vagyunk vele magunkba jó példát
mutatunk másik felé ezt kel folytatni úgy van
vele az ember nagy tévedés jó példát át kel
értékelünk magunkba mikor csináltunk életünkbe
jót és amit követni kel életbe azt jót .hány olyan
életbe egyik nagy ember nem is igazán gondolja
át életbe viselkedésével jó példát kéne mutatunk
másik ember társunk felé nem gondolta ezt meg
úgy van vele az illető egyből mondjuk azt
fele barátját egyből kikezd róla egyéb csúnyát
mondani épen ki gúnyolni másik ember társát
ami életbe nem szép dolog másik ember
társunkkal ilyet csinálunk ez fajta viselkedéssel
nagyon csúnya haragot fog kiszülni 2ember
társunk közt azért kel meg tanulni normálisan
viselkedni nem gúnyolni néha tévé is nagyon
rossz példát mutat embernek nem kéne követni
őket ők néha csúnyát mutatnak fele baráti
viselkedésről így lesz harag 2ember társ közt mi
ezt ne kövesünk tiszteljük fele barátunkat.
