Categories
Egyéb kategória

a búcsúk jelentése

sok  helyen  tartanak  búcsút egyes helyeken

ahol hagyomány azt  helyen  meg ünnepelni

annak  Szentnek az ünnepét ülni  de hagyomány

válik  ilyenkor az emberek búcsút járni azon

helyen  de  ilyenkor  az emberek ki  szeretnek

búcsúba menni  mondjuk seregőzní  és  az 

ilyenkor  régen  az  nagy  hagyomány volt  ez

régen  az embereknél  amíg ez  ár  sajnos egekbe

nem  szállt  így  az ember  úgy van  nem is igazán

szeret  ki menni búcsúba  úgy  van vele  ,le tudom

templomi  részt  vétellel azt bizonyos búcsút így

is helyes  templomba részt  veszünk  egy  bizonyos

ünnepi   Szentmisén így  búcsú napján azon helyen

tiszta  lélekkel így  az  ember többet  ér  azzal

búcsúval  mert  lelkünk is  ilyenkor kegyelmet

kap   másik   ember  felé   aki éret ilyenkor 

kegyelem  állapotába  búcsút  kap  életbe .

lelke  elnyeri  üdvségi állapotot  ez is  igazi

búcsú  az  ember életébe.

egy látszólag szétszakadt, de láthatatlan szálakkal mégis átfogott közösség, a történelmi falu találkozik. A 20. század második felében, lévén az elszármazottak száma szaporodó, egyre fontosabbak ezek a hazalátogatások és búcsúbeli találkozások.

A templombúcsút vagy torkosbúcsút általában a templom védőszentjének ünnepén, illetve hivatalos egyházi nyelvhasználattal élve, a templom címének ünnepén tartják. Ez a nap néha egybeesik a templom felszentelésének évfordulójával. Van rá példa, hogy a templombúcsú napja és a templom címének ünnepe elválik egymástól. Megfigyelhető ugyanis, hogy télre nem esik templombúcsú, ugyanakkor a patrocíniumok között akad téli szent. Látszólag ellentmondással állunk szemben, hiszen télen jobban ráérnek az emberek ünnepelni, búcsút tartani, mégis a tavaszi, nyári, őszi búcsúkat kedvelik, azokat, amelyek dologidőbe esnek. Előfordul, hogy egyes helyeken panaszkodnak a papnak: miért van Szent Imrére szentelve a templomuk, hiszen így nagyon későn van a búcsújuk. Másutt örülnek az őszi búcsúnak, mivel addigra van mit etessenek és itassanak a vendégekkel. A legtöbb templombúcsút május eleje és október vége között tartják. A Szent György-napi (ápr. 24.) búcsú fölöttébb korainak, a Márton-napi (nov. 11.) fölöttébb késeinek számít. Ha a templomnak nem nyári szent a patrónusa, igyekeznek egy nyári napon megtartani a búcsút. Ez lehet a templom szentelési ünnepe, valamilyen fogadalmi nap, vagy egy választott nap.

Fontos hangsúlyoznunk, hogy a Dél-Alföld katolikus népe a torkosbúcsú kifejezést a 20. században a szentbúcsútól való megkülönböztetés céljából a templombúcsú kifejezés szinonimájaként használja. Feltételezhető azonban, hogy korábban a torkosbúcsú kifejezés talán azokra a búcsúkra vonatkozott, amelyek valamilyen ok miatt nem kapcsolódtak a templom címének ünnepéhez, például, ha a címünnep téli időpontja helyett nyári időpontra kerültek, vagy amikor a falunak nem lévén temploma, tulajdonképpen nem lett volna templombúcsúja sem. Erre kiváló példaként említhetők a kalocsai szállások torkosbúcsúi. Ezeknek az apró falucskáknak – Szakmár és Homokmégy kivételével – a 19. század végén még nem volt templomuk. A búcsútartás igénye azonban megvolt a Kalocsától igazgatásilag is elszakadni készülő 25 apró település lakóiban. Minden szállás népének szüksége volt egy olyan napra, amikor vendégül láthatja a más szállásokon élő rokonait. Ezért egy ma még ismeretlen „rendezés” során szépen felosztották maguk között az esztendő ünneplésre alkalmas napjait tavasztól őszig, úgy, hogy minden szállásnak jusson búcsúnap. Valószínű, hogy a beosztást nem az egyház végezte, mivel a század elején a szakmári plébános nem nézte jószemmel e vallási háttér nélkül megrendezett szállási torkosbúcsúkat. Sokat hadakozott ellenük, de eredménytelenül (Bárth 1975: 137–138).

A templombúcsúk vallásos jellege a 15. században meglehetősen elhomályosult. Korábban a falvak életében jelentős szerep jutott a búcsúnap nagymiséjének. Az egyház tanítása szerint, aki a templombúcsú napján részt vesz a misén, teljes búcsút nyer. Ősi soron valószínűleg ezzel függ össze az ünnep búcsú elnevezése. Szokás, hogy a szomszéd helységek papjai búcsú idején meglátogatják egymást. Ilyenkor otthon csak reggel vagy este miséznek. Annál nagyobb ceremónia van a templombúcsús helyen. Az ünnep fényét emelendő szinte elengedhetetlen a hárompapos mise, amire más alkalommal úgysem kerül sor faluhelyen. Így emlékezetes marad a hívek számára. Előfordul, hogy a prédikációt valamelyik vendég pap tartja, ami szintén nem mindennapi esemény és beszédtéma a falu életében.

A 20. században torkosbúcsúra általában egyénileg, illetve családostul mennek az 368emberek abba a helységbe, ahol rokonuk, komájuk, katonacimborájuk lakik. A búcsús faluba érve rokonukhoz, ismerősükhöz mennek, és annak családja körében töltik el a napot. Korábban, de még a 20. század első felében is előfordult, hogy kereszt és lobogók mögött, szervezett csoportban mentek az emberek egyik faluból a másikba templombúcsúra. A tápaiak például köröszttel is mentek a gyevi búcsúra Szent Anna napján (Lele–Waldmann 1971: 587). Előfordult, hogy a bácskai Illancs (Kéleshalom) tanyavilágának népe köröszttel ment el a szomszédos Kecskés puszta búcsújára. Processióval látogattak el Csíkszentdomokosra a csíkjenőfalvaiak és a szenttamásiak is a szentdomokosi templombúcsú napján (Székely L. 1943: 31). Ezek a körösztös-lobogós vonulások valószínűleg a barokk vallásos buzgóság nagy körmenet-kultuszának kései maradványai. Jellemző, hogy a nevezetes jászladányi szentember, Orosz István, amikor a templom nélküli Tiszabalán tanított, napsütéses vasárnapokon köröszttel, lobogókkal vezette be összeharangozott népét a tiszapüspöki templomba (Bálint S. 1942b: 64). Így nem csodálkozhatunk azon, hogy néhol a szomszéd helységek templombúcsúira körmenetekben vonultak át az emberek. Csupán egy hagyományteremtő búcsúvezető kellett hozzá, akinek a szavára hallgatnak az emberek, és aki kedvelte a körösztös-lobogós vonulás magasztos pompáját. Sajnos a néprajz nem tisztázta idejében e kollektív templombúcsú-látogatások rendjét, már csak azért sem, mivel a formai hasonlóság miatt ez volt az a pont, ahol a templombúcsút rendre összekeverték a kutatók a szentbúcsúval. Így kérdéses, hogy a nagymise után együtt maradtak-e a búcsún részt vevő falubéliek, vagy meglátogatták az ünneplő faluban lakó rokonaikat, hogy délután is újra találkozzanak és együtt hazavonuljanak. Talán a templombúcsúk kollektív látogatásával függnek össze azok a fölöttébb homályos adatok, amelyek a templom előtti vendégfogásról, vagy például a moldvai csángók szabadtéri közös vendégetetéséről szólnak. Mindkét esetben arról van szó, hogy a búcsútartó falu népe processióval érkezett más falubeli idegeneket lát vendégül. E kérdések tisztázása azonban még sok kutatást igényel.

Itt kell megjegyeznünk, hogy több, kegyhelyként számon tartott falunak volt szentbúcsúja és torkosbúcsúja egyaránt. A szentbúcsú napján a helység népe a sok ezer idegen zarándokkal együtt részt vett a szertartásokon, de otthonában nem rendezett olyan vendéglátást, mint templombúcsúk idején szokás. A nagy megvendégelést, evést, ivást, mulatozást a torkosbúcsú idejére tartották. Például a hajósi szentbúcsút Nepomuki Szent János ünnepén (máj. 16.) tartották. Ekkor sok ezer ember jött el a faluba, elsősorban imádkozni, énekelni, Szűz Máriát köszönteni. Ugyanennek a falunak Szent Imre ünnepén (nov. 5.) volt a templombúcsúja vagy torkosbúcsúja, lévén a templom védőszentje Szent Imre. Ekkor látogattak haza a szomszéd falvakban lakó rokonok, ismerősök és a távoli vidékekre elszármazott hajósiak. A hajósi házaknál ekkor volt a nagy vendéglátás. Ugyanezt írhatnánk a bácskai Doroszlóról, ahol négy szentbúcsúnap is volt, amelyeken zarándokok ezrével keresték föl a Szent kutat. Emellett a falu, szintén Szent Imre napján, torkosbúcsút is tartott, amikor megvendégelték a más helységekből érkező rokonokat és ismerősöket.

A falvak templombúcsúit tréfásan arról a növényről emlegették, amely éppen a búcsú idején ért, vagy amelynek fogyasztása akkortájt volt jellemző. Így például Kecel Szentháromság-napi búcsúját sajátabúcsúnak, a jánoshalmiak Szent Anna napján tartott búcsúját tökbúcsúnak nevezték (Bárth 1980a: 63). Az algyői Szent Anna-búcsút a tápaiak tökkápisztás búcsúként emlegették (Lele–Waldmann 1971: 587). A piszkeiek Sarlós Boldogasszony-napi búcsúját fokhagymás búcsúnak mondták a szomszédok (Bálint S. 3691977: II. 17). A búcsúra érkezők gyakran élcelődtek meglátogatott rokonaikkal vagy az utcai járókelőkkel e búcsúnevek ürügyén. Például reggel vagy délelőtt a faluban járva oda-odaszóltak az ismerős járókelőknek: „Evágtátok-ë má a sajáta nyakát?”, vagy: „Má biztos, hogy búcsú lësz, mer rínak a tökök” (Kecel–Jánoshalma).

A 20. század közepe előtt a templombúcsúkat általában a napjukon, vagyis a helyi egyház hagyománya szerinti napokon tartották. A század második felében az életformaváltozás hatására akadályokba ütközött, hogy minden búcsút a napján tartsanak. Sok esetben a következő vasárnapra kellett áttenni a búcsút, mert hétköznap az emberek vállalatoknál dolgoznak, ahol a munkaidőt be kell tartani. Akadtak azonban olyan falvak még az 1970-es években is, ahol a nép inkább szabadságot vett ki és otthon maradt, de a búcsút a napján tartotta meg és nem halasztotta vasárnapra. Előfordult, hogy a faluban működő vállalatoknak, intézményeknek, tsz-eknek alkalmazkodni kellett a nép erős hagyománytiszteletéhez, és az év eme jeles napját el kellett ismerni ünnepnek.

A templombúcsú napja a falu minden lakosa számára ünnep volt. Még a legkötöttebb munkákat végzők is szabadságot kaptak a búcsú időtartamára. A csíkszentdomokosi lányok például úgy szegődtek el szolgálni, hogy a szegődésnél kikötötték: búcsú napján hazamehetnek a falujukba (Székely L. 1943: 31). A Duna–Tisza közén, ahol a tanyai gyerekek igen korán bekapcsolódtak a családi állattartás munkáiba, a búcsú előtti napon vagy a búcsú reggelén zöld akácfaágakat dobáltak be az állatok, különösen a birkák óljába, hogy aznap ne kelljen kihajtani. A máskor szorgalmasan pásztorkodó gyerekek ezen a napon járkálhattak a búcsú forgatagában. Beszélgethettek, játszhattak, ördöglóra ülhettek.

Búcsú napján – az ebédet főző gazdasszonyok kivételével – általában a falu apraja-nagyja részt vett a délelőtt második felében tartott nagymisén. A helybeliek magukkal vitték a más faluból érkezett vendégeket is. Misére sétálva nézegették a falut, esetleg elidőztek a mutatványosok és árusok sokadalmában. A templom előtt hosszan beszélgettek a különböző falvakból jött ismerősök.

Categories
Egyéb kategória

az emberi hiba

van úgy  az ember életébe ő csak elvárja bizonyos

dolgokat   jó legyen   minden és  baja  van rögtön

gyorsan ugráltatom másik  embert és ha valami

mondjuk  töret éne  mondjuk épen  nem  lenne

páros  zokni  egyből  őt szóvá  teszem  meg  kérem

egy  harmadik  illetőt  azt  gyereket   nevelje meg

ez  ügybe  pedig  úgy  mondva  kereszt fia  és

gondja van  akkor  tud  segíteni neki  édes  anya

dolga  lenne  ő meg  úgy  mond  nem  is  akar

semmivel  foglakozni bele  van agyába írva ő

beteg  azzal törődik  nem így  kéne hozzá állni

magának  életébe  rossz élni kéne  rendesen

életét  mindjárt  jobb lesz  maga körül élet

ezt  minden  ember  meg tapasztalta te úgy

mondva betegséggel elfoglalva  és  cseppet se

foglalkozol  azzal mit kéne  otthon  tenni erőt

vennék  magamon biztos  fájósan el  tudom

végezni  amit  szeretnék  és  akkor másikat

mondhatom hibázott  de  akkor  se  3madik

illető  nevelje  meg az  anya  de  ő is nem akar

magába  nézni  erőt   venni dolgokba  segítsen

így  nem is igazán mondhatná nevelje meg

másikat  benne  hiba  életbe .

Categories
Egyéb kategória

meg kéne becsülni másikót

milyen fontos  az ember felé  az másik  embert

igen  csak  meg  kéne  becsülni ha  mondjuk ha

az illető  végzi dolgát  ahogy  kel  de úgy  mondva

nagy embernek ez tetszik  azt  mondogatja könnyű

amit  úgy  mondva  amit  rád  van bízva  nem 

várok  el többet ez  úgy  mondva nem igaz úgy

lenne  vele  az ember  azt  illetőt  úgy  van  vele

piszkálom amíg tudom kénytelen elviselni  azt

ember  de ez úgy mondva  nem szép a felé azzal

illetővel  többet  várok  el   hátha  bírja amit  én

ki  adok  neki  ha  nem  elkezdem  piszkálni  bírja

dolgokat amit rá  bíztam pluszt  de az  baj  őt igen

csak  mondjuk ki hozom mindent belőle addig

piszkálom  azt  illetőt  ki készíti de azt nem veszi

úgy  mondva  észre  ki borult  teljesen annak

illetőnek türelmével játszottam bírja mindent

nem  foglalkozok mi is nehéz  gond  egyszer

az illető meg ki borul és  munkáját úgy mondva

nem becsülte  szemibe nézte úgy mondva akivel

így bántak fájt  neki ez  másik  aki úgy mondva

kedvence  annak embernek mindjárt  máskép 

bánok  jó  dolgozik  becsülöm úgy mondva minden

munkáját  aki   többet akartam tőle bírja nem

érdekel szemi és  mondja fáradt könnyű  munka be

szolok neki  egyből nem becsülte azt illetőt  ő még

másik könnyűt elvégzi meg felel  másikra  pluszt

ad  bírja el de ezzel darabig lehet bírni fogja azt

ha nem  ki készült az  illető de  így munkáját nem

igazán becsülte  csak hajszolta .oda  szol van

ember  aki dolgozni akar de  azt úgy  mondva

meg kéne  becsülni nem végig ki hajszolni belőle

szúst azt illetőt nem  tiszteli  lehet ő csak abba jó

neki  aki  meg könnyebb  munkát végezte jobban

becsülte   úgy  mondva  minden embert  meg

kéne  becsülni munka  ügybe.

Categories
Egyéb kategória

ami nem szép dolog

hányszor  van úgy  az ember  életébe van amikor

meg látja  dolgokat  elvégzi amit  kel utána amikor

úgy van  otthon  van elvégezte azt bizonyos

dolgot  mondjuk  lehet úgy van  meg kérdezi

bizonyos  illetőt  mibe tud  e  neked  mondjuk

segíteni  ha  azt  mondja  nem nyugodtan pihenj

egyértelmű  az  ember  azt fogja  tenni akkor  az

ember  úgy  van  fel  lé lelegezhet  ő úgy van el

 van végezve  amit kel ha nem tudsz semmit

mondjuk elvvégeztük akkor kérdezd  vagy találd

fel  kis  időre  magad lássák otthon elvégezd azt

bizonyos   dolgot  van  olyan meg látod dolgokat

de  ez  valakinek  mondjuk  meg  tetszik úgy van

vele  ügyes vagy  az illető  úgy van ő  akkor  akar

végezni  dolgait  van  neki kedve hozzá    ha

nincsen  akkor  úgy  van  vele  gyorsan bele köt

lehet   abba  illetőbe  aki  most  épen pihent 

mondták   nincsen  munkája  bele kötött  ki

osztotta őt  egész  nap fekszel pedig meg

kérdezte mibe  segítsen  nem kelet másik

tudott  bele kötni  másikba  ami  úgy

mondva  nem  szép  úgy voltam fiatalabb

voltam  elnézést kértem  így   nekem eszem

de  úgy  voltam  keresem  munkát ha   nem

olyan idő  rá  kérdezek  mit  segítsek felé is

nem engedem kötekedjen.

Categories
Egyéb kategória

figyelni kéne dolgokra

sokszor  ember igen csak  meg tud  lepődni

igen  csak dolgokon .meg  voltam lepődve amikor

múlthét elején máshol  voltam azon helyen

Fertőszentmiklós környékén sokkal rendezettebb

volt  az  község  az merem mondani  itt pest

környéke igen  csak szanaszét vannak  az emberek

igen  csak  szemivel  nem igazán tőrödnek azzal

hogy  egyik  ember  menyi munkát fektet bele

abba  azon helyen  rend legyen  mert másik úgy

van vele  ő azt  nem érdekli ő  akkor meg itta

amit szeretett  volna  eldobta  azt  bizonyos

szemetet  nem foglalkozott  azzal másik mit 

dolgozott  vele  annyit  mondott  szemébe aki

ezzel dolgozott  rend legyen neked az  dolgod

rendet  csináld utánunk ez  nem szép viselkedés

másik felé  mindig van olyan rendet csinálni

egy  helyen nem úgy én is eldobom úgy

gondolom ehhez  visz  bizonyos ösztönöm

ezzel csak  másiknak okozok  bizonyos plusz

munkát  egybe  ezzel  dologgal  szét dobálom

szemetet  szennyezem azt bizonyos  környezetet

ami  nem szép  .jó  300km utaztam el  múlt héten

azon  helyen  ahol  voltam  rendezet volt  minden

a  boltba   ahol   múlt héten  vetem  holmimat  az

hely  is  rendezet  volt amit  nem  használtak

fogast ment  zsákba  újra  hasznosítják .még  azon

helyen   egy    szemét  sincsen  azon helyen  mert

rendezet az  hely  máshol  meg  lehetne  csinálni

oda kéne  figyelni  dolgokra  rend legyen  másik

aki  eldobja azt  szemetet  magába szállna egy

kicsit védene  természetet egyből  rend lenne

mindenütt

Categories
Egyéb kategória

nyaralásom vége tesóm nál

lassan  vége tért az bizonyos  nyalásom tesztvéremnél

tervek szerint  péntekig tartott  volna  bizonyos 

nyaralásom   tesztvéremnél ,.szerdán este  hiába

mentem  el időbe  piheni  éjszaka forgolódtam össze

vissza   bíztam  bene  majd  csak  egyszer el alszok úgy

is  volt   azon napon kedden éjjelre  el  aludnom de

pár  óra  múlva föl is  riadtam hajnali 4kor utána 

minden  bajom volt  fájt mindenem és olyan voltam

mint   kis gyerek kicsit nyűgös  reggel6-8ig azért

kerestem  hol  tudok még  egy  kicsit  piheni vagy

aludni ,de  nem sikerült  úgy  voltam  te som még

lassan  mai nap haza  jönnek  így  legyen  neki egy

kicsike  meg lepetés  folytam  munkát  kertbe ,de

hogy  nagyon meleg lett  időbe  be is  jöttünk ,de

én be egy  kicsit   tévéztem ,anyum előző nap be

pakolta csomagokat  mert nagyon sok  holmik  van

és azon gondolkoztunk  kedden  hogy tudjuk haza

vinni  majd  csomagokat   amikor  pénteken megyünk.

Kati ék   fél12kor  meg jöttek  csütörtökön  meg is

voltam  lepődve  akkor  gondolkoztam  fel vetem egy

kérdést  anyunak ők  haza jöttek időbe  mi  lenne

haza  mennék korában  1napal itthon vagy úgy 

gondoltam   keresztanyám fia az be  segít majd haza

hozni  csomagokat  .előtte  te som meg nézte mikor

megy  vonatunk anyu is  fel hívta  keresztanyumat

ott hona  Laci  igen  persze segítek behozni csomagokat

mondtuk  amikor  keletibe érünk meg mondjuk melyik

vonatot   érjük el Turára  .tesómtól  gyorsan

elköszöntünk  máskor  mehetünk hozzá fél1egy vonatot

 múlt csütörtökön   el  is  értük délután negyed négy

előtt  keletibe voltunk rá  szolt anyu Lacira tudsz jönni

segíteni igen  mert negyed5kor Turán leszünk  ott  már

állomáson várt  Lacika  segítet behozni csomagokat

mondta  anyu most  jól  intézted dolgokat .,mert azt

nehéz  csomagokat  nem birtúk volna pénteken jó hogy

így  alakult helyezet  hogy haza  tudunk jönni egy

nappal  korában  volt  segítségünk csomagot vini.

Categories
Egyéb kategória

nyaralásom 4 napja tesóm nál

ember  úgy van  nyaralás  alatt is eltervezi

bizonyos  napokat hogy teljen el  az bizonyos

nyaralás az embernek mi  is  múlt kedden amikor

meg voltunk   te som kertjébe  segítetünk, mert

úgy vannak hogy  neki  nincsen nagyon  idejük

mi  meg amikor  kicsit  úgy  mondva lemegyünk

úgy   vagyunk  vele  kicsit  segítünk nekik  keretbe

hagy  örüljenek neki  múlt  kedden  amikor be

fejeztük kint  munkát és  pihengetünk azon napon

este  azt  terveztük  múlt  szerdán is  folytatjuk

bizonyos  kerti  munkát kint  szeretünk volna hátul

rendet  ki osztjuk ki  hol .pár  perc eltelt át

gondoltuk  dolgokat  gyorsan  mindenki 

maradjunk  elől fiam  itt  rendezzük keretet 

te somnak   hagy örüljön neki  majd negyed 12ig

kint  dolgoztunk én babra  munkát csináltam de

elég  szépen   sikerült  volt hozzám  türelmem

meg hozták ebédet az is  nagyon finom volt meg

ebédeltünk   pihengetünk délutánig majd  meg

kávéztunk  levegőztünk többször  is ott  nagyon

jó levegő van  este  olyan csend van ott  érdemes

kint leni  akkor  ott  néha volt olyan osztrák vonat

dudálást  hallani lehetet .tévéztem kicsit  este

meg  fürödtem  meg vacsoráztam  kikapcsolódtam

esti sorozatokkal fél10ig mentem piheni 

tábor5napját  olvashatják itt  holnap érdemes

Categories
Egyéb kategória

nyaralásom 3 napja te som nál

nagyon jó  sikerült  előző nap vásárlás  azon

helyen te som környékéről csak  az  van kicsit

úgy  mondva  meg kel igen csak fizetni jó dolgot

de  úgy  vagyunk  1ser akkor  jó dolgot vegyünk

ép  előző nap  vásároltam  abba  boltba amiről

besszéltünk  jó ép lázam dolgot ruhát ami úgy

mondva  mese  szép néztem közli anyu ne

érdekeljen  téged   jó ruha  meg éri  azon napon

hétfőn be fejeztük vásárlást otthon pihengetünk

azon  napon  egész  estig   te somnál nyaralunk

azt  beszéltük  nagyon szép az  polo  kéne  apunak

venni  ilyet  mert  akkor  szó fogja  érni  ház elejét

rá ilyen ügybe  nem gondolunk  úgy  voltunk  vele

nincsen annyira  messe  elgyalogol kedden arra

helyre ahol hétfőn voltunk vásárolni .kedden

korán    fel  is keltünk meg kávéztunk  anyuval és

hogy  jó  idő  volt  akkor  úgy  voltunk  kicsit te som

nak  segítünk,  kimegyünk  kertjébe  segíteni

hagy  örüljön  neki 11ig kint  voltunk utána

nagyon meleg volt  be jöttem  piheni ki

kapcsolódni  bent  anyu  addig  újra  elment

arra  helyre ruhát  venni ahol hétfőn voltunk

apunak legyen  meg lepetés eladó amikor

anyumat meg látta  félt  valami   nem jó mondta

minden jó . haza  jött  addigra ételt is meg hozták

féltünk milyen  olyat  még  én se  ettem mustáros

húst  rizzsel de  kicsit szedtem anyuval  hogy

nagyon  jó  volt  meg oldva meg ettem utána

pi hetünk  délután kávéztunk 3kor  utána

szabad pihenés  volt tévé ellőt  de közbe ki

mentem  este  fele  te som  hátsó  udvarába

levegőzni  anyuval jó idő volt .meg  fürödtem

este 7fele utána tévét néztem fél10ig elmentem

piheni   nyaralásom 4napját  olvashatják itt holnap.

Categories
Egyéb kategória

nyaralásom 2 napja tesóm nál

meg érkezés  kor  te som hoz  azon napon  nagyon

el is  fáradtunk meg  hosszú utat  tettünk meg jót

beszélgetünk  azon napon jót  el fáradtunk

hosszú út  után  így este  8  után vasárnap

elmentünk   piheni   .nyaralásom 2napján ott  ű

korán keltünk fel  kicsit reggel jó  levegőn

beszélgetünk meg káváztunk  ,te som mat gyorsan

párja  elvitte  dolgát elintézni utána  ahogy  meg

jött  minket  elvitt  arra  helyre  ahol jó holmik

vannak  keletek dolgok nekem itthonra  ott 

sikerült  kapni mindent  ép kelet  nekem ruha.

úgy  kezdődőt kérdezte tesom párja tán szabad

idő  nadrág kéne ez  só  egyből meg győzött úgy

voltam vele  akkor  azt  veszek  azon helyen legyen

normális ruha nekem ez  meg voltunk időbe haza

értünk te som hoz  ahol lakik  még  egy  kicsit

pihentünk  fél12kor  meg hozták nekünk  ételt

nézegettük mit kapunk meg voltunk ijedve

egy  ételtől milyen  mert még olyat nem is

ettünk és   nagyon fonom volt ,kint még

beszélgetünk  kicsit  délután kicsit kikapcsolódtam

tévéztem  meg kávéztunk tovább folytuk a

kikapcsolódást tévénél  utána  kint  esti

levegőztünk  ott  nagyon jó  erős  levegő így

jobban érzi  magát  az ember ott  jó levegőn

szeretünk esti ki ül és ott  jó levegő miatt .

tévéztünk kicsit  9fele  elmentünk piheni

nyaralásom 3napja  holnap  érdemes velem

tartani  holnap  is  olvasnak engem

Categories
Egyéb kategória

a nyaralásom 1 napja tesómnál

múlt  vasárnap  elkezdőt idei nyári pihenésem

tesom  hoz  mentünk le  anyuval együtt  a

testvérem ahol  lakik oda  mentünk le párnapot

piheni  egy kicsit  .úgy    volt  múlt vasárnap úgy

volt  elindultunk  itthonról le zongoráztam a

keresztanyám   gyerekével segítsen  nekünk abba

amikor  megyünk vonthoz  itthon vasút állomásra

vigyen ki minket   állomosra  segítet bene úgy jó

sikerült  ki  érünk állomosra  1el korábbi vonatot

elértük  10:47vonatot  elértük itthonról  Turáról

gyorsan  fel  is   értünk keletibe ott  meg vette

anyám  jegyet  várakoztunk  amíg vonatunk  meg

nem érkezet 13:15kor indult  vonat  vasárnap  a

Fertőszentmiklósra oda  út  egy  nagyon  hosszú

út   de  én úgy  voltam  meg csodálom tájakat

ilyenkor  hosszú  úton úgy  vagyok  vele vasárnap

meg  érkeztünk  te somhoz   de  ő  otthon  várt

minket  de  párja ki jött  elénk gyereke  vele jött

ő  elbujt   apja  mögé  mi ne  vegyük észre ő is

ki jött  elénk ottani vasútállomásra 15:30voltunk

Fertőszentmiklóson ahogy  meg  jöttünk kicsit

vasútállomáson volt  anyámnak  dolga  amit 

elintézet  én gyerekkel  te som  párjával

beszélgetem kocsiba  vele  halottam ott  van

egy   bolt  ahol jó minőségű dolgok vannak ott

vagyunk  meg kérdtem te som  párjától mikor

van  ara  dolgok tok   hétfőn  Katit  elveszem

egy helyre utána   titeket elviszlek arra boltba

amiről beszéltünk mondtam jó  el is meséltem

anyunak hírt  akkor te som ahogy meg

érkeztünk vasárnap  délután hozzájuk várt

miket  kapuba  gyorsan lepakoltunk elfoglaltuk

azt  szobát   ahol   piheni  fogunk kicsit .az meg

volt  gyorsan   te som párja  meg én anyu ki

mentünk  udvara  beszélgetni ott  nagyon jó

levegő  és  se   perc  alatt  elrepül bizonyos

bejöttünk meg  fürödtem  meg vacsoráztam

anyuval  este7kor  szobába  beszélgetünk este

8kor SZOT  volna  már  fél komába voltam este

9kor  el is mentem aludni   .holnap tábor 2napjárol

számolok be   önöknek  érdemes  velem tartani

itt minden nap  új hírek