Kategória: Egyéb kategória

Gyerekek játszottak a homokban. Megállt felettük egy barna sapkás gyerek. Építek nektek egy csodaszép várat, akarjátok? Akarjuk. Jó, akkor szerezzetek nekem pénzt, paripát, fegyvert! A gyerekek szereztek neki. Akkor a Barnasapkás beállt a homokozó közepére. Felült a lóra, a vállán lógott a puskája, zsebe tele volt a begyűjtött pénzzel. Felkiáltott: Enyém a vár! Volt egy kis gyerek, aki azt találta mondani: Dehogy, testvér, miénk a vár. A Barnasapkás feldühödött és kiadta a parancsot: Vigyétek a pincébe!

Körülnézett szigorúan és újból elkiáltotta magát: Mindenki tegyen fel barna sapkát! A gyerekek hazaszaladtak és a legtöbbjük barna sapkásan tért vissza. De voltak, akik sárga sapkában jöttek. A Barnasapkás toporzékolt: Ellenségszagot érzek! A gyerekek ijedten néztek össze. A Barnasapkás a sárgákra mutatott: Vigyétek őket a zuhanyozóba! Akkor a Barnasapkás messzebbre nézett, és a távolban megpillantott egy vörössapkást. Újból elkiáltotta magát: Ellenségszagot érzek! Gyorsan kiküldött egy gyereket a másik homokozóba. A gyerek egy fa mögül figyelte a Vörössapkást.

A homokozóban gyerekek játszottak. Megállt felettük a Vörössapkás gyerek. Építek nektek egy csodaszép várat, akarjátok? Akarjuk. Jó akkor szerezzetek nekem pénzt, paripát, fegyvert! A gyerekek szereztek neki. Akkor a Vörössapkás beállt a homokozó közepére. Felült a lóra, a vállán lógott a puska, zsebe tele volt a begyűjtött pénzzel. Felkiáltott: Enyém a vár! Az egyik gyerek halkan megjegyezte: Dehogy testvér, a miénk! A Vörössapkás feldühödött, és kiadta a parancsot: Vigyétek a pincébe!

Körülnézett szigorúan, és újból elkiáltotta magát: Mindenki tegyen fel vörös sapkát! A gyerekek gyorsan hazaszaladtak, és a legtöbbjük vörös sapkában tért vissza. De voltak, akik fehér sapkában jöttek. A Vörössapkás toporzékolt: Ellenségszagot érzek! A gyerekek ijedten néztek össze. A Vörössapkás a fehérekre mutatott: Vigyétek a gúlákra! Akkor a Vörössapkás észrevette a fa mögött a barna sapkás fiút és így kiáltott: Ellenségszagot érzek. Ott egy barna sapkás. Fogjátok el! El is fogták.

Lett is ebből akkora háború, hogy csak no. A Barnasapkás fegyverbe szólította az összes fiúgyereket, aztán a paripáján megindult a vörössapkások ellen. Közben legázolta az összes útba eső homokozót, és kényszerítette az ottani fiúkat is a vörössapkások megtámadására. Ez volt a barna diktatúra. Csakhogy beállt a tél és fordult a kocka. A Vörössapkás is felült a lovára, és megindult az ő megszámlálhatatlan vörössapkásaival a Barnasapkás ellen. Tavaszra saját homokozójában verte halomra a Barnasapkást és csatlósait.

Útközben felszabadította az összes homokozót és kényszerítette a gyerekeket, hogy vörös nyakkendőt kössenek. Ez volt a vörös diktatúra. Volt egy gyerek, aki azt mondta, hogy ő jobban szereti a piros-fehér-zöld nyakkendőt. A Vörössapkás ki is tekerte a nyakát. Volt olyan is, aki azt mondta, hogy ő nem tesz fel semmilyen sapkát, és nem viszi a Vörössapkás után a puskát. A Vörössapkás paprikavörösen üvöltött: Vigyétek a pincébe! Alighogy elvitték, jött a második, a harmadik, hogy ő sem viszi a puskát, és hogy ő nem ilyen lovat akar. Ezek egyre többen és többen lettek, és a homokozó melletti bokorban boldogan éltek.

Történt aztán, hogy a Vörössapkásnak is leáldozott a napja. Elfogyott alóla a pénz, paripa fegyver. Át is vették a hatalmat azok, akiknek volt sok pénzük, paripájuk, fegyverük. És volt nekik a barna- és vörössapkásoknál is ravaszabb rendszerük: úgy hívták, hogy több-párti demokrácia. Csillagos lobogóba csomagolva el is küldték azt a felszabadult homokozókba. Azok mind ujjongva fogadták, mert ugye ennél jobb rendszer nincsen!

Egy egészen kis homokozóban is nagyon megváltozott az élet. A gyerekek fellélegeztek, és összeültek, hogy most már ők szabják meg, hogy mit játszanak, hogyan játszanak, milyen sapkában járnak. Csakhogy a csillagos lobogó tartalmával nem számoltak. Mert bizony akkor valami különös dolog történt.

Hányszor van az úgy az ember életébe úgy

gondolja másik embert egy kicsikét úgy mondva

az illető úgy van vele igen csak le akkarja nézetni

őt úgy gondolja ő szokal okasabnak mondja úgy

gondolja az ember hogy másikat rafináltan le

akkarja mondjuk nézetni de nem tudsa vele az

illető ő le akarja nézetni telnek múlnak az idők

az ember gondolt másik illetőről nem derült fény

de aról illető tudta ki mondta azt de több ember

tudja igazat arról illetőről amit egyik ember

gondolt .több emeber magába őrzi az embert aki

az egyik lenézte nincsen igaza a felé az ember

felé .olyan akit mondjuk lebecsülünk ő magának

úgy gondolja ő az okos de mégis bele esne

egy olyan gondba amiből ki kel másni .ezért van

az nem szabad másikat lehet ó tőbet tud mint az

illető aki azt állítja nem szabad másikat lenézni

az másik ember nem szép mert aki gondolja nem

lesz igaza és csak magát akarta fényezni és nem

úgy síkerült ezért nem nézük le másik ember ,nem

szép .dolog

Biztos volt ember életébe olyan helyzet kénytelen

változtatni helyzeten ami épen akor ki alakul nálunk

ilyen nem igazán merült fel hogy hétfő ,és szerda

pénteki foglakozáson mást ütemezünk be a

foglakozás idejébe most úgy alakult hogy idén

nyáron nagyon jó síkerült

Vácra,úgy voltunk oda vissza mennék de

október13 szerda nem volt jó neki csak október12

keddi nap volt jó Vácra így át tetük

egy napal dolgot nem volt október13án foglakozás

előte október 12 én ,mentek át vácra kírándultunk

parkba nagyon jó éreztük magunkat .Remélem ilyen szép idő lesz

Aznap is

Hánysor úgy az ember életébe mondjuk eltervezi

dolgot magába hogy szeretrné azt bízonyos napot

ahogy az ember eltervezi én ilyenről mondok

dolgot úgy vagyok ha már szombatvan úgy

gondolom munka útán jó esne az bízonyos pihenés

anak embernél hányszor van az eltervezük valamit

így legyen az dolog ügybe néha nem úgy jönek

össze azok dolog amit az ember eltervez én úgy

voltam múlt szombaton ha már szombat délután

van pihenésre forditom ügyet erre jön délután5kor

telefon mész valahova mondtam sehova de meg

kérdeztem ösze kapjam magam menjek segíteni

helyeted amikor így alakulnak dolgok az ember

változtat tervén amit épen eltervezet azon napon

olyankor kicsi ember eltervezi így szeretné napot

de jön telefon változtanak terven nálam olyan

volt ép délután 5volt akor hívás megyek valahova

nem de ősze kapjam, magam igen az ílllető nem

ér haza mondtam jó ősze kapom magam nálam

ez kicsi változás volt de meg tetem szeretből

másik ember felé.

Van olyan ember életébe mondjuk szeretne be

vezetni dolgot másik embrenek elmondja hogyan

szeretné azt elkel úgy mondva fogadni ha van

olyan segítő hogy meg tudjuk oldani dolgokat

az vezető mondjuk elvárná .aki könyen voltunk

amíg volt elég ifjonc segítő meg tudták oldani

dolgot pár éve sajnos egyik pedagógus marika

néninek otthoni dolgai vanak így ő már nem

igazán tud foglakozásba segítkezni így egy maga

marat pedagógus judit így néha elmaradnak

foglakozások azért elnézést kérek most október6

ai szerdai oktober 8ai foglakozások elmardtak

mert pedagógus juditnak ezzen napon dolgai voltak

oktober11én egy vadász kiálításra ment el az

alapítvány jó éreztük magukat hétfői napot jelöltük ki a vadászati kiállítás meglátogatására.

Judit Kb. 4 órahosszás programra számítsatok

Judit 10 órakor nyit a kiállítás, de a nyitáskor nagy a tömeg, igy azt javaslom inkább 11 körül érkezzünk oda.Védettségi igazolvány nem szükséges

Maszk sem kötelező egerbe kírándultak jó érezték magkat

Mindenki van úgy életbe igazán eltervezi dolgot

úgy van vele neki bíztos hogy jó lesz ahogy ő

szeretné úgy legyen mindent eltervezük életünkbe

minden zükekenő mentes legyen úgy van vele

az ember mondjuk meg tervezük dolgokat telnek

idők múlnak idők és egyser amit eltervezne az

ember mondjuk nem úgy szíkerülne az életbe

ilyenkor az ember bíztosan háborogni fog az életbe

mért nem úgy szíkerülne ahogy az ember eltervezi

és nem úgy síkerülne amit el tervezünk kicsit

háborgunk rajta ösze jöjön amit tervezünk életbe.

És ne háborogjunk rajta ösze jöjön amit az ember

eltervez hányszor ember eltervezi minden úgy

mondva zökenő mentes legyen azon helyen úgy

mindenkinek jó lene úgy mondva eltervezi úgy

mondva nem síkerülne az amit eltervezik újra

tervezni síkerüljőn amit az ember eltervez az embernek

síker életbe.

Amikor ősz hangulta beköszön hány embernél van

az nincsen kedve semihez így igazán kicsit remény

telenek találja dolgokat de nekünk akkor remény

kedünk kel életbe mindig épen amikor

alapítványba segítkeztem valami engem kéretek fel

segítkezem netezöknek segítsek olyakor az emberbe

amikor új dolog elé kerül tele van reményel a felé

küzd sikerüljön nálam így volt elérkezet az

bízonyos nap kicsit az remény le lankat bíztani

kezdek és síkerült . Hánysor van úgy emberbe épen

elé néz valaminek jó tele van reményel és próbálja

úgy mondva úgy csinálni végig tudjon maradni

abba reménybe amivel munkát elkezdte de van

olyan kapunk hírt amit az ember igazán nem vár

ilyenkor ember néha meg törik fel adja dolgokat

nem akar reménykedni ami nagy gond mert

mindig kel reménykedni egyszer mindig jó fog

jöni életbe tovább kel adunk életünk remény

dolgot minden ember felé,

A „megverni” a sportversenyek szokásos nyelvhasználatában azt jelenti, „győzni”. A megverni ilyen összefüggésekben eredetileg azt jelentette, megölni. Az Ószövetségben, a Kivonulás könyvében az utolsó csapásról, amellyel Jahve Egyiptomot sújtotta, ez áll: „Éjszaka az Úr megvert Egyiptomban minden elsőszülöttet…”

Az 1990-es futball világbajnokság döntőjében Németország megverte az előző világbajnokot, Argentínát. Amikor Diego Maradona, a vesztes csapat kapitánya fölállt a dobogóra, hogy a szervezőbizottság képviselőjétől átvegye az ezüstérmet, teljesen össze volt törve. Arcvonásai össze-összerándultak, újból és újból sírásra fakadt. Úgy becsülték, hogy világszerte 1,2 milliárd ember követte a TV-ben a játékot. Köztük a legtöbben férfiak. A futball „férfiak dolga”. A futballozó nők éppolyan egzotikus jelenségek, mint a bokszoló nők. A teológusok és egyházi férfiak vagy ingujjban, hivatásbeli szerepüket szimpatikus módon félretéve, egyszerűen csak férfiként szintén odaülnek a képernyő elé, vagy úgy érzik, hogy toronymagasan fölötte állnak az ilyen plebejusi-profán élvezeteknek.

Nincs szükség nagy vallástörténeti jártasságra ahhoz, hogy tudjuk: itt elementáris és eredeti módon vallást gyakorolnak. Hogyan álljon helyt a keresztény hit, ha „toronymagasan” elkülönül az ilyen történésektől, és sem nem kész, sem nem képes arra, hogy párbeszédbe kezdjen az ilyen elementáris vallási megnyilatkozásokkal? Minden versenysportra érvényes az, amit Coubertin báró, az újkori olimpiai játékok megalapítója „mind a régi, mind az új olimpizmus első és leglényegesebb ismertetőjegyének” nevezett, ti. hogy az vallás. Aki valóban meg akarja érteni a stadionokon belüli és kívüli történéseket, annak nem szabad becsuknia szemét ama történelem előtt, amelyen minden életmegnyilvánulásunk, a modern sporttevékenység is nyugszik.

Az „ógörög áldozati rítusok és mítoszok értelmezéseit” tartalmazó könyvének, mely az olimpiai küzdősport eredetét is tárgyalja, Walter Burkert ezt a címet adta: Homo necans – Az ember mint gyilkos (Berlin-New York, 1972). Az olimpiai terepnek, amint leírja, két kultikus központja volt: a Pelopsz-szentély és a Zeusz-oltár. A kettő között feküdt a stadion. Pelopsz egy sötét istenség, aki az emberáldozatok gyakorlatára utal vissza. A monda szerint apja, Tantalosz leölte őt, ételül tálalta föl az isteneknek, amikor azok, Zeusszal az élükön, lakomára jöttek hozzá. A szentély egy kövekkel szegélyezett áldozati árokból áll, ahová a vért folyatták. Ez eredetileg embervér volt. A Zeusz-oltár, a másik kultikus hely, egy alsó részből állt, ahol leölték az állatokat, és egy magas hamurakásból, amelynek a tetejére helyezték az állati combdarabokat, hogy elégessék őket. Ez az oltár jelentette a célt a stadion futói számára. A vérnyelő Pelopsz-sírtól rohantak, a haláltól menekülve, a Zeusz-oltárhoz, és aki elsőként érkezett oda, meggyújthatta rajta a tüzet: részesült a fényes, olimposzi isten győzelmében a vér, a sötétség és a sír fölött. Burkert azt mondja: „A futás az átmenetet hangsúlyozza a vértől a megtisztító tűzhöz, a halállal való találkozástól a túlélés tudatához, ami a győzelem erejében nyilvánul meg.”

Az újvilágban végzett kutatások azt mutatják, hogy a labdával folytatott versenyjáték is az áldozatok leölésében gyökerezik. A gömbölyű és világos labda a napot szimbolizálja. Az ember, akit létrejötte óta elbűvöltek a harc és az ölés történései, a napnak – annak a hatalomnak, amely fényével és melegével lehetővé teszi számára az életet – a működését is az agón, a halálos harc kategóriáiban érzékeli. Amikor este, naplemente után az ég és a tenger vörösre színeződik, akkor az erőszak szimbolikájától meghatározott ember azt látja, hogy az a hatalom, amely az életét garantálja, most halálos harcba bocsátkozott az alvilági hatalmakkal. Az aztékoknál emberek ezreinek kellett – az áldozatbemutató papok által testükből élve kitépett – remegő-rángó szívük erejével támogatniuk a napot az alvilági erők ellen folytatott harcában, és így garantálniuk, hogy újból és újból fölkeljen. Az emberiség történetének eddigi legrégebbi labdajátékterét Mexikóban, a Yucatan-félszigeten fekvő ősi Maya-városban, Chichen-Itzában fedezték föl. A mintegy 36 méter széles teret 75 méter hosszú, masszív kockakövekből álló fal fogja körül. A szemben álló oldalfalak közepén, 7 méteres magasságban súlyos kőgyűrűt helyeztek el. Könyökkel vagy térddel kellett a naplabdát átdobni a kőgyűrűn, és ezáltal támogatni futásában a napot. A játékosoknak a papi kasztba kellett tartozniuk. A játék veszteseit a győztesek leölték, és remegő szívüket föláldozták a napnak (G. Becker, Die Ursymbole der Religionen, 1987).

Csak ennek az eredetnek az alapján lehet megérteni a játékosok és edzőik szinte halálos komolyságát, a stadionok pattanásig feszült légkörét és az egymás ellen harcoló férfiak végsőkig menő elszántságát. Tevékenységük bizonyára játék, játék a világos és gömbölyű bőrlabdával, de a „homo ludens”, a játékos ember egyúttal és éppen mint játékos ember „homo necans”, gyilkos ember is. A verseny-játékban, amelyben csak az egyik győzhet, és a másikat szükségképpen megverik, ősrégi, évmilliókra, az emberlét kezdetére visszanyúló élet- és magatartásminták támadnak föl: Azóta, hogy mintegy 1,7 millió évvel ezelőtt a „homo erectus”, a korai ember kilépett a gyűjtögető- és dögevő lét fülkéjéből, és a nagyvad-vadászattal a vadállatok versenytársa lett, magatartását és életérzését az agón, a halálos harc határozza meg. Ez mindenekelőtt a férfire érvényes. Már az állati viselkedésből is tudjuk, hogy a megmerevedett fallosz és a hágás az agresszivitás és a fenyegetés kifejeződése is lehet. A lándzsa, amellyel az ember fölébe emelkedett a vele élő nagy állatnak – mint Káin a testvérének, Ábelnek – és azt halálra döfte, fallikus erejének szimbóluma.

Ezek az őskori minták ott vannak bennünk. Végső okát adják annak a könny- és vérfolyamnak, melyet az emberiség történelme folyamán az emberek okoztak egymásnak. Az ember mind a magánélet, mind a politika területén mindig kész arra, hogy power-jét, ölési potenciáját fenyegetően megmutassa és kiélje. Még nem sokkal ez előttig csak azáltal tűnt lehetségesnek az emberiség fennmaradása, hogy a két ellenséges blokk, a keleti és a nyugati olyan gigantikus ölési potenciát állított egymással szembe, hogy az megbénította ennek az erőnek a kiélését.

Hányszor ember életébe az ő igazán úgy mondva

élni akarja azt bízonyos életet és nem igazán vele

foglalkozni úgy van vele az illető egyszer egyik

ember nem érdekli szemit úgy van vele őt igazán

tegyék és szolgálják ki amit úgy ,mondva ő

szeretné meg teszi mindenki mondjuk de úgy van

ő az illető ígazán csak úgy mondva kérésnek tesz

bízonyos eleget sok ember szeretetből meg teszi

azt amit kel másik ember hányszor az mondjuk

valaki nem tesz neki elget ilyenkor az ember fel

van háborodva mért nem tezszi meg azt nekem

ő szeretetből tet valamit felém az illető mondjuk

elvárja az illető körül ugrálja meg tegye amit

ő szeretne úgye az ilető szeretből tete meg és

az nem körül ugráltatás másik felé szeretből tet

meg valmit az illető mondjuk elvárni mindig tegye

meg ezt neki ez nagy tévedész szeretetből mindent

meg lehet teni mérték legyen másik ember íránt

Mindent megpróbáltunk már: kilestük egymás hadállásait, melyikünk bukkan fel előbb, fedetlenül hagyva a szívét, vagy a homlokát, hogy egy szempillantásnyi idővel gyorsabbak lehessünk a másiknál. Mindketten sebet kaptunk.

Megpróbáltuk rendezett körülmények között elbuktatni a másikat. Látszólag békés csendben, könnyed taglejtésekkel, halk hangon és a figyelmét elterelve a hurokról. Vagy sikerült a cselvetés, vagy nem. Ha sikerült, az áldozat népének bosszújától kell félnünk, ha nem, a békét csak fegyverszünetnek hívtuk. Megpróbáltuk saját képünkre és hasonlatosságunkra átalakítani őt, a másikat, akit elneveztünk társnak, partnernak, szövetségesnek, rokonnak, csak éppen felebarátnak nem; faragtuk őt, hol gyöngéden, hol hevesebb módon, hogy felismerjük benne magunkat, vagy azt, akit fel akartunk benne ismerni; ő azonban ellenállt, Az akart lenni, ami – valójában. E perctől kezdve nem nevezzük társnak, rokonnak; ellenfelünk lett. Megpróbáltunk mindent, éjjel, amikor aludt, learattuk a gabonáját, nappal, amikor dolgozni ment, felégettük a házát és felmutattunk a fehéren izzó napra, barátjában megingattuk a hitet, beárultuk a felügyelőnél, hogy részeg, azért nem dolgozik, pedig tudtuk, hogy otthon fekszik, betegen. Virágot vittünk neki, hogy megtudjuk, meddig húzhatja még, vagy ha megdicsértük, mindjárt ecetet csepegtettünk ünnepi borába, mert nem bírtuk elviselni tiszta örömét. De idő előtt elfáradtunk e folytonos hadviselésben. Azután megpróbáltuk bebizonyítani neki, hogy helytelen úton jár, hogy téved, igen, téved, sőt, súlyos tévedésben van, s igyekezzék megváltoztatni gondolatait, vagyis kövesse azt, ami helyes, egyedül helyes. Eleinte őszintén és türelemmel szóltunk hozzá, de ő elhallgatott és lesütötte a szemét. Aztán erősebben kértük, figyelmeztettük a veszélyekre, ám ő konokul hallgatott. Majd heves kiáltásra fakadt, s kölcsönös türelmetlenségünk egymást állította fal mellé, és a máglyára. Mindent megpróbáltunk és akkor végre az Apostol kimondta az ultima rátiot: ,,Fogadjátok el egymást”, s hozzáfűzte, erre őt Mestere tanította. Fogadjátok el egymást: vagyis szabadítsátok ki egymást a gyűlölet cellájából, fogadjátok el egymást: vagyis adjatok helyet a valóságnak, mert a valóság mi vagyunk, mindannyian, akik vagyunk s úgy, ahogyan vagyunk. Elfogadni egymást csak fenntartás nélkül lehet. Ha én téged elfogadlak, elfogadom benned azt is, amit te kivetnél magadból. Ezt csak én tehetem meg veled, te magaddal nem. S így e kettőségben vagy te egy: egységed az én elfogadásom. Szükséged van tehát rám, hogy te egység lehess: az én szeretetem a te egységedhez elengedhetetlen. Bólintanom kell hát: azzal, hogy elfogadlak, egyben meg is oldalak téged, ha önmagadnak talán megoldhatatlan vagy. Ezért nem válogathatok benned: ezért nem mondhatom rád, hogy eddig kellesz, innen azonban már nem. Ha ezt teszem, jóváhagyom a kettéosztottságodat, ahelyett, hogy egységre segítenélek. S a legutolsó érv: hogyan utasíthatnálak, s hogyan utasíthatnál vissza, ha Mesterünk, akié vagyunk te és én, elfogad minket?