Kategória: Egyéb kategória

Mint nevelők meg tudunk felelni ezeknek a követelményeknek? Ehhez a vállalkozáshoz csak egy törékeny eszközünk és bizonytalan fegyverünk van a szó, ami még bumeráng is lehet. Az elmúlt időkben azonban találkozhattunk olyan ellenálló csoportokkal, amelyek üres kézzel, de töretlen bátorsággal képesek voltak a küzdelemre, s megmutatták, hogy az igaz szónak ereje van, meg tudja ingatni az erőszakos rendszereket. Az ilyen emberek lerombolják azt a falat, amely a belső meggyőződés és a külső magatartás között van. Helyreállítják a kapcsolatot, amit a hazugság szétszakított. Ma talán a nevelők azok, akik üres kézzel, de megfelelő bátorsággal kötelesek kimondani a felszabadító szót, amellyel ledönthetik a falat a társadalmi kizárás és a peremre került fiatalság között. Felszabadító csak olyan szó lehet, amely őszintén beszél a fiatalokhoz, hamis tartózkodás és hamis kompromisszum nélkül. Olyan szóra van szükség, amely párbeszédet kezd, és amely valamit vár, nem pedig előre elítél. Csak ilyen szavak vezethetik a fiatalokat a lelki élet felé. A szakmabeli kiképzés és a munkanélküliség égető problémái között is vannak kihasználatlan lelki energiák, amelyeket senki sem ébresztette fel. Hány fiatal nem jut el saját énjének megtalálásához, nem ismeri fel képességeit, mert ki van rekesztve önmagából, mert még nem találkozott felelősségteljes hívő szóval, amely lehetővé tette volna neki, hogy magát kifejezze és képességeit kipróbálja. Ha az embernek megadják az eszközöket ahhoz, hogy önmagát kifejezze, azzal megakadályozzák a vak indulatok kitörését, lehetővé teszik a kölcsönös elismerést és hozzásegítik ahhoz, hogy a szó és az igazság törvénye szerint igazodjék másokhoz. Az alávetettség érzését fel lehet cserélni az egymás mellett levés szellemével.

+ + +

Ugyanakkor a múltat át kell alakítani jövővé. De itt beleütközünk a nevelők második ellentmondásába, amely nem más, mint az emberi történelem paradoxonja. Gyermekeink előtt és irántuk való szeretetből elfogadni a világért való felelősséget, lényegében nem más, mint felelősséget érezni a ránk hagyott dolgokért, olyan örökségért, ami ott van mindnyájunk emlékezetében. Ha esélyt adunk gyermekeinknek, hogy valami újat kezdjenek, azzal utat nyitunk a jövőbe, amely nincs előre beszűkítve, hanem szélesre tárul. Minden nemzedék valamiképpen elhatárolja magát az elözőktől. A fiatal generációban el van rejtve a jövő energiája. De az elődöktől a távolságot nem tudja tartani és a jövőt nem tudja építeni, ha nem használja fel az örökséget, amit kapott. A legfőbb társadalmi formák nem hiába alakítottak ki bizonyos szertartásokat azon csatornák számára, amelyeken a régit továbbadták. Az életnek és a kultúrának az áthagyományozásában a lét legnagyobb értékei szerepelnek: az élet és a halál vagy a szabadságra kimondott igen és nem. A neveléssel a gyermeket bevezetik a kultúrába és az azt jelenti számára, hogy annak adósa lesz, elfogad egy szellemi formát, amely hozzásegíti saját alakulásához, és így néz a jövőbe. Az ember átformálása kettős úton halad: visszafelé haladva megismeri a múltat, a benne levő sikerekkel és csalódásokkal, előre nézve pedig számot vet a lehetőségekkel, s megteremti a személyes döntés előfeltételeit, amiben benne van a közösséghez való alkalmazkodás is. Ezért a nevelés egyszerre megőrző és haladó.

Ez a kettős élet újra elvezet a szellemi élet lényegéhez, aminek az a sajátsága, hogy benne van a múltra való emlékezés és az előre nem látott újdonság keresése. Most úgy tűnik, hogy ez elvezet bennünket korunk égető kérdéséhez. Megfigyelhető, hogy valóságos törésvonalak jelentkeznek, amelyek a kultúra átadását veszélyeztetik. A nyugati társadalomban nagyon érezhető a technikai és gazdasági nyomás, amely ugyan előre dob bennünket, de ugyanakkor csak azt válogatja ki, ami hasznos és sok értéket elfeledtet. Gondoljunk csak sok fiatalnál a vallási tudatlanságra Nyugat-Európában. Kelet-Európában pedig nagy erőfeszítéssel igyekeznek az elnyomott vagy tiltott emlékeket feléleszteni, ami egyben cselekvő lendületet is ad. Az egész világon tapasztalni lehet a földrajzi, társadalmi és érzelmi elgyökértelenedést, és ez számtalan fiatalt megfoszt egzisztenciális alapjától, hiszen elidegenednek családi és kulturális forrásaiktól.

A jövő felé nézés ma nem kevésbé problematikus, mint a múlt értékelése, hiszen a kettő összefügg egymással. Luc Pareydt nemrég megjelent írásában arról a nemzedékről beszél, amely csalódott örökségében, és a történelmet csak szemléli, de nem akar cselekvő szemlélője lenni. Ha egy egész nemzedék intenzíven megéli a maga történelmét (hogy egyetértésben vagy konfliktusban, az itt mindegy), akkor abban megtalálja a maga értékeit vonatkoztatási rendszeréhez.

A mai fiatalságban azonban hiányzik az ilyen vonatkoztatási rendszer, azért nehezére esik az is, hogy saját maga számára meghatározza jövő terveit. De a világméretű gazdasági bizonytalanság és a mai társadalomban azoknak a szellemi rendszereknek a tipikus hiánya, amelyek a történelemnek felismerhető értéket adnának, ma sokkal inkább teremtő fantáziát követelnek. Olyan fantáziát, amelynek nemcsak világos elképzelése van a jövőről, hanem azt új értelemmel is tudja telíteni, s azon túl képes bátorságot ébreszteni a megvalósításhoz, s azt kellő irányba terelni. Ehhez jön egy szenvedélyes követelmény: új viszonyba állni az idővel. Ma ugyanis ezt a viszonyt a technikai forradalom jellemzi, amelynek megvan a maga sajátos célja.

A szenteket mindig bűnösnek kellene tekinteni, amíg ártatlanságuk be nem bizonyosodik, bár természetesen nem lehet minden esetben úgy a mércével mérni őket. Gandhi esetében a következő kérdéseket tennénk föl szívesen: milyen mértékben sarkallta a hiúság – annak tudata, hogy szerény, meztelen öregemberként ül az imagyékényén, és merő szellemi erejével birodalmakat rázkódtat meg –, s mennyit engedett az elveiből, amikor foglalkozni kezdett a politikával, holott az természeténél fogva elválaszthatatlan az erőszaktól és a csalástól? Hogy biztos választ adhassunk, roppant tüzetesen meg kellene vizsgálnunk Gandhi tetteit és írásait, mert egész élete valamifajta zarándokút volt, amelynek során jelentőséget kapott miden cselekedet. De ez a húszas évekkel záruló, félbemaradt Önéletrajz olyan bizonyíték, amely erősen Gandhi javára szól, főképp, hogy életének ahogy ő mondaná – meg nem tisztult szakaszát tárgyalja, s emlékezetünkbe idézi, hogy a szentben vagy a majdnem szentben fölöttébb eszes, rátermett ember lakott, aki, ha úgy dönt, ragyogó pályát futhatott volna be mint ügyvéd, hivatalnok, esetleg mint üzletember is.

Emlékszem, hogy az idő tájt, amikor az Önéletrajz (Az igazsággal való próbálkozásaim története) először napvilágot látott, én egy indiai újság egy nyomott lapjain olvastam a bevezető fejezeteket. Kedvező benyomást tettek rám, Gandhi személye viszont, legalábbis akkor, nem. A nevéhez társuló dolgok – a háziszőttes ruha, „a lélek erői”, a vegetarianizmus – nem vonzottak, és középkorias programja nyilvánvalóan nem volt életképes egy elmaradott, éhező, túlnépesedett országban. Szemet szúrt az is, ahogy az angolok kihasználták, illetve azt hitték, hogy kihasználják. Szigorú értelemben, mint nacionalista, ellenségük volt, de minthogy válságról válságra az erőszak megakadályozásáért lépett föl – márpedig ez, brit szemszögből nézve, azonos volt mindennemű hathatós cselekvés megakadályozásával –, nyugodtan tekinthettek rá úgy, mint „a mi emberünkre”. Magánbeszélgetésekben ezt néha cinikusan be is vallották. Hasonlóan gondolkodtak róla az indiai milliomosok is. Gandhi bűnbánatra szólította fel őket, s így természetesen jobban kedvelték, mint a szocialistákat és a kommunistákat, akik alkalomadtán a pénzüket is elvették volna. Kétséges, hogy hosszabb távon mennyire megbízhatóak az efféle számítgatások; Gandhi maga mondja, hogy „a megtévesztők végül is saját magukat tévesztik meg”; mindenesetre azt, hogy majdnem mindig szelíden bántak vele, részben annak is köszönhette, hogy hasznosnak vélték. Igazából csupán olyankor dühödtek meg rá a brit konzervatívok, amikor, mint 1942-ben, voltaképp egy másik hódító ellen akarta fordítani az erőszakmentesség politikáját.

De még ekkor is tanúja voltam, hogy a brit tisztségviselők, akik félig mulatva, félig rosszallóan emlegetik Gandhit, őszintén kedvelik és csodálják is a maguk módján. Soha senki nem állította róla, hogy korrupt vagy közönségesen becsvágyó, vagy hogy bármely cselekedetére a félelem vagy a rossz szándék indította volna. A Gandhi-szabású emberek megítélésében ösztönösen is magasabb mércét alkalmazunk, így aztán egyik-másik erénye szinte észrevétlen marad. Például még önéletrajzából is kiderül, hogy természet adta fizikai bátorsága egészen kivételes volt; halálának körülményei később ugyanerre világítottak rá, hiszen minden olyan közéleti embert, aki valamennyire is félti a bőrét, gondosabban őriztek volna. Ugyancsak hiányzott belőle az a mániákus gyanakvás, amelyről E. M. Forster joggal mondja Út Indiába című regényében, hogy éppolyan megrögzött bűne az indiaiaknak, mint az angoloknak a képmutatás. Bár kétségtelenül éles szemmel fedezte föl az őszintétlenség jeleit, úgy látszik, ha csak lehetett, hitt a másik ember cselekedeteinek jóhiszeműségében, s abban, hogy mindenkinek van egy jobbik énje, melyen át hozzá lehet férni. Noha szegény középosztálybeli családból jött, és eléggé hátrányos helyzetből indult pályáján, külső megjelenése pedig alighanem jelentéktelen volt, mindig mentes maradt az irígységtől és a kisebbrendűségi érzéstől. Amikor Dél-Afrikában először találkozott a bőrszín szerinti megkülönböztetéssel, annak is a legrosszabb formájával, inkább csak elképedt. Még akkor is, amikor lényegében a bőrszínek háborúját vívta, képtelen volt faj vagy státus szerint besorolni az embereket. A tartományi kormányzó, a gyapotmilliomos, az éhhalál szélén tengődő dravida kuli, a brit közkatona mind egyenlő ember volt a szemében, akihez nagyjából ugyanúgy kell közeledni. Feltűnő, hogy még a lehető legrosszabb viszonyok között is, mint Dél-Afrikában, amikor sokak szemében ellenszenvessé vált mint az indiai közösség védelmezője, megmaradtak mellette az európai barátok.

A folytatásos közlés kedvéért rövid részletekben megírt önéletrajz nem irodalmi mestermű, de éppen azért hatásos, mert gyakran szól hétköznapi dolgokról. Nem árt, ha felidézzük; hogy Gandhiban indulásakor a fiatal indiai diákok normális becsvágya dolgozott, és csak fokozatosan, olykor nem is egészen a saját jószántából tett szert szélsőséges nézeteire. Érdekes megtudnunk, hogy egy időben keménykalapot viselt, táncórákat vett, franciául és latinul tanult, fölment az Eiffel-toronyba, s még a hegedűtanulással is megpróbálkozott – mindezt azzal a szándékkal, hogy olyan alaposan sajátítsa el az európai kultúrát, ahogy csak lehet. Nem tartozott ama szentek közé, akiket gyermekkoruktól fogva megkülönböztet másoktól hihetetlen jámborságuk, de azok közé sem, akik az érzéki züllés évei után fordulnak el a világtól. Mindenestül meggyónja ifjúkori vétkeiket de igazából nincs sok, amit meggyónhatna. A könyv címoldalán fénykép látható mindazokról a tárgyakról, amelyek Gandhinak halálakor a tulajdonában voltak. Az egész holmit be lehetne szerezni öt fontért, és Gandhi bűnei, legalábbis testi bűnei, körülbelül ugyanígy festenének egy halomban. Néhány szál cigaretta, néhány falat hús, néhány anna, amit gyerekkorában csent el a szolgálótól, két látogatás egy bordélyban (mindkétszer sikerült úgy távoznia, hogy „nem csinált semmit”), egy alig-alig elkerült botlás plymouthi szállásadónőjével, egy dühroham – körülbelül ennyi az egész kollekció. Szinte már gyermekkorától megvolt benne a mélységes komolyság, az inkább etikai, mint vallásos szemlélet, de körülbelül harmincéves koráig nemigen tudta pontosan, merre tartson. A vegetarianizmus volt első olyan megnyilvánulása, mely nagyjából közéletinek mondható. Kevésbé hétköznapi jellemvonásai mögött is ott érezzük őseinek sorát, a megállapodott, középosztálybeli kereskedőembereket. Sejthetően még az után is, hogy fölhagyott személyes becsvágyával, találékony és energikus ügyvéd maradt, aki mindig vigyáz, nehogy elszaladjanak a költségek, ért a bizottságosdihoz, és fáradhatatlanul hajszolja az előfizetőket. Hallatlanul összetett személyiségében mégse találni szinte semmit, amire biztonsággal rámondhatnánk, hogy rossz, és meggyőződésem szerint még Gandhi legelszántabb ellenségei sem tagadnák, hogy érdekes és szokatlan ember volt, aki gazdagabbá tette a világot azzal, hogy élt. Hogy mindezen túl szeretetre méltó ember volt-e – s hogy tanításaival sokat érnek-e azok, akik nem fogadják el tételeinek alapját, a vallásos hitet –, abban sohasem voltam egészen biztos.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Az emberi lény istenképisége mindenekelőtt abban a tényben áll, hogy az Atya tükörképe. Amint az Atya a szentháromságos életben maga a forrás, azaz a kezdetek nélküli kezdet, az isteni élet eredet nélküli eredete, a Szeretet örök forrása, úgy az emberi teremtménynek az a hivatása, hogy a szeretet forrása legyen a történelemben. Az emberi lény a szeretetre lett teremtve, arra hivatott, hogy szeretetet ajándékozzon, ingyenesen: Itt a gyökere annak a ténynek, hogy az igazi keresztény másokért akar élni, mindig kész, hogy ő kezdeményezze mások javának keresését, anélkül, hogy érdek fűzné hozzá, vagy viszonzást várna.

Az isteni Szeretet Teremtő, és az ember arra hivatott, hogy „együtt-teremtő” legyen, azaz folytatója, befejezője a teremtésnek, nemcsak a természet vonatkozásában, hanem a társadalmi kapcsolatok területén is. Isten, amikor teremt, a jóságot adja a létezőknek: „Isten látta, mindaz, amit alkotott, nagyon jó” (Ter 1,31). Így a mi szeretetünk is, ha hiteles, képes mindenben a pozitívat felfedezni és értékelni. Ily módon, megtisztított tekintetünk, pozitív magatartásunk „teremt”: abban az értelemben, hogy másokat éltet, új életlehetőségeknek ad helyet bennük. Amikor sikerül úgy szeretni az embereket, ahogy nekik szükségük van a szeretetre, látjuk, hogy kivirágoznak, megvilágosodnak, előmozdítjuk növekedésüket, megvalósulásukat, lehetővé tesszük a képességeik kifejlődését, amelyek egyébként soha nem jöttek volna felszínre. A szeretet megérezteti a másikkal, hogy jó az, hogy létezik. „Szeretni annyi, mint azt mondani a másiknak: nem halsz meg” (). „A szeretet, az ami létet ad!” (

2. Azután, amint a Fiú tiszta befogadás (elfogadás), úgy az ember azon az alapon él a Szentháromság képére, hogy képes a szeretet elfogadására. A Fiú kinyilatkoztatja nekünk, hogy az isteni nemcsak a szeretésben áll, hanem abban is, hogy hagyja magát szeretni, nemcsak ajándékozás, hanem elfogadás is. Az is szeretet – gyakran nagyobb szeretet – amikor hagyjuk, hogy szeressenek. A szegénység, amely elfogad, a szeretetnek a föltétele, tehát a létezésnek. Azonban, míg a Fiúban az elfogadás abszolút módon tiszta, a teremtményben birtoklássá és egoizmussá válhat, a szeretet lerombolásává. Ez (a Fiú-i aspektus) megerősíti a szeretni hagyás alapvető fontosságát, hogy ne mindig és csak „főszereplői” legyünk a szeretetnek, akik mindig adnak, anélkül, hogy elfogadnának.

3. Végül erre a szeretetre való eredeti hivatásnak a kölcsönös megvalósulásában az emberek fölfedezik a Szentlélek jelenlétét. Amint a Szentháromságban, aközött AKI SZERET és aközött, aki SZERETETT, a Lélek az egység örök köteléke, úgy Ő a társadalmi egység alapja. A kölcsönösség az, amiben teljesen megvalósul az emberi személy.

A Lélek a Szentháromságban megalapozza a Személyek kölcsönös szeretetének végtelen nyitottságát is. Amint ismeretes, Keleten és Nyugaton a kereszténység két hagyományt fejlesztett ki saját és egymást kiegészítő jellemzőkkel. Ténylegesen, míg a latin teológia azt húzta alá, hogy a Lélek az Atya és a Fiú közötti Szeretet, a keleti teológia azt emeli ki, hogy, hogy Istennek ez a Szeretete, éppen mert ilyen, nem maradhat önmagába „zárt”, hanem túlmegy, kiárad a Teremtésben és a történelemben. Ebben a perspektívában a Lélek Isten extázisa (kilépése) a teremtmény felé, Isten életének a közlése „kifelé”, „az isteni közösség kitárulkozása afelé, ami nem isteni” (

Ez nem azt jelenti, hogy a szeretetben nem lehetnek különböző exkluzív, kizárólagos kapcsolatok. Azonban – egészen a leghitelesebb exkluzív kapcsolatig, mint amilyen a jegyesek között van – a szeretet mindig inkluzív, befogadó is mások felé. mondja: a szeretet nem abban áll, hogy egymás szemébe nézünk, hanem mind a ketten ugyanabba az irányba. A lét egy törvényéről van szó, ami csak látszólag paradox (pontosan szentháromságos): a nyitott kölcsönösség egyben a két személy közötti szeretet védelme és megmentése is.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

hányszor alakul úgy  néha  helyezet hogy  meg

szokott  segítőknek közbe jön valami  dolguk

olyankor a segítőnek kénytelen vagyunk másik

segítő hőz  fordulni hogy pedagógusnak legyen

mellette  segítője  pedagógusnak ezt már rég

be vezettük  tudjuk tartani egymásnak  segítünk

úgy alakul  helyzet de  olyan van egyik szülő aki

szeret köztünk   segíteni amikor  ideje  olyan úgy

alakítja idejét amikor  engedi  be jön segíteni a

foglalkozásba az is  öröm számára segít  a 

foglalkozásba szeret   köztünk leni a foglakozásba

ideje  engedi akkor  segít nekünk .Horváth Zoli

elpakolta tányérokat  kannalakat . Jenei  Erzsike

veronika  ,Jenei Attila  ,Erzsike  húsvéti  kifestőket

színeztünk .ma paprikás krumplit készítetünk

konyhába  segítet Horváth  Marika  néninek  ,

Horváth Zoli dinsztelte  Hagymát ,Erzsike

segítet  konyhába .nagyon jó sikerült

paprikás krumplit . Edina  tálalt  .Jeni Lászlót

behoztuk ebédre .

április 9szerdai foglalkozáson  jeni tesztvérek

Erzsike ,veronika ,Horváth  Zoli  ,Edina.

segítetek  foglalkozásba pedagógus Juditnak

Horváth  Marika néni  ,Kriszti ,Olga  néni

• 1 kg burgonya (krumpli)
• 15 dkg kolbász (jó minőségű szárazkolbász)
• 1 közepes fej vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 4 ek olívaolaj
• 2 teáskanál fűszerpaprika (őrölt)
• só ízlés szerint
• bors ízlés szerint (frissen őrölt)
• A megtisztított krumplit felkockázzuk, és a hagymát is apróra felvágjuk. A kolbászt felkarikázzuk.
• Az olajat megforrósítjuk, beletesszük a hagymát, üvegesre pároljuk, majd levesszük a tűzről.
• Hozzátesszük a pirospaprikát, elkeverjük, beledobjuk a krumplit, a kolbászkarikákat, az apróra kockázott fokhagymát, pici vizet öntünk alá, és visszatesszük a tűzre.
• Jól átforgatjuk, megsózzuk, megborsozzuk, és annyi forró vizet öntünk rá, hogy épp ellepje. Lefedjük, és puhára főzzük.
•  Van 1 % – od ?
• Ajánld fel !
• Ha nekünk, akkor ezt írd rá
• Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

van úgy  ember életébe  jön egy  betegség ugye

ilyenkor ember amilyen betegséget nem ismerte

még nagyon így  nem tudta  meg különböztetni

épen  milyen  jelel  van az betegség  most

vizesedésbe  ezt betegséget az egész  családom

élt  szenvedi ezt  betegséget  valaki úgy  van vele

hidegen  hagyja  azt  betegséget  meg  mondták

valaki  ő is vizes látja  rajta egyik ember    meg

mondta  illetőnek  úgy van az illető nem érdekli 

őt   mit  is  mond  az  ember milyen betegségbe

van nem megyek el vele  orvoshoz úgy van éli

így  életet   úgy  van  vele én meg egyszer meg

volt  baj vert veríték fulladtam is  el is  küldtek

orvoshoz az beutalt  korházba  én meg azóta

teszem orvosi parancsot  jobb  legyen lemenjen

rólam azt  teszem van olyan néha  jobb nekem

időszak lábamba  nem érezek  semmi 

fájdalmat vizesedés valamikor  olyan fájdalmaim

vannak egekből  levenném  csillagokat  de én

meg eltörőm   viselem .egyik este jött rám olyan

baj nem tudtam semmi  jelt nem kaptam gondom

van  akkor  épen  este  indultam  volna  aludni ágy

felé nem tudtam  térdem nem engedte össze

akartam esni de  nagy  nehezen kapaszkodva

eljutni ágyhoz utána  mennem de  az  szerencsém

3lábu  bot  segítet  menésbe így ilyen estém

hirtelen volt .

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

idén  kicsit  később  kezdőt a  húsvéti ünnepek

alig  vártuk  már  mikor  jön  el  bizonyos húsvéti

ünnepek  sok  sor  úgy  vagyunk  vele  húsvéti 

ünnepek  legtöbbször  március  végén  április

elején  meg  szoktuk  tartani  azt  bizonyos

húsvéti ünnepeket így  szoktunk húsvétra 

készülődni   most  idén kicsit  később kezdőt

húsvéti  ünnepek most április  20ára eszet idén

húsvét  de  mi április 7ei  foglalkozásba

készülődtünk  húsvétra   most  úgy készülődtünk

húsvétra  tojás  festés volt .mai foglalkozásba így

készülődtünk most húsvét ünnep  elé én nem

nem  igazán emlékeztem ilyenre húsvétra

készülődtünk most  volt  készülődtünk húsvétra.

tojás  festéssel. április  7ei hétfői  napon .

Kriszti    elpakolta  edényeket. és tányérokat .

Gabriella   folytatta  szövést ,Erzsike  folytatta

szövését . Edina  írás gyakorlót .tízóraira almát

pucolt  Kriszti  Kati .Horváth   Zoli  a  legyen ön is

milliomos  játékon játszott .ebédre   tökfőzeléket

készítetünk  pirítót  hagymával  nagyon jó sikerült

el is fogyott  összes . olgi horgolt  fejet  valamihez.

húsvétra  készülődtünk tojásokat  festetünk

szalvéta teknikával .Díszítetünk  műanyag

tojásokkal Edina    tálalt.   április 7ei

foglalkozáson  ,Horváth Zoli ,Erzsike  Gabriella

Edina ,veronika  .pedagógus Juditnak segítetek

olga  néni ,Kriszti  ,csörgi  Kati

• 1 közepes db vöröshagyma
• 1 csokor kapor
• 3 dkg vaj
• 1 ek fűszerpaprika
• 1 kg közönséges tök (gyalult)
• 1.5 dl víz
• 1.5 dl tej
• 1.5 dl tejföl
• 1.5 evőkanál finomliszt
• só ízlés szerint
• bors ízlés szerint
• A vöröshagymát és a kaprot felaprítjuk.
• A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a fűszerpaprikát és a kapor felét, 1-2 percig kis lángon kevergetjük. Hozzáadjuk a tököt, majd felöntjük a tejjel és a vízzel.
• Sózzuk, borsozzuk, megkeverjük, és lefedve főzzük 15 percig.
• A lisztet elkeverjük a tejföllel, majd adunk hozzá egy merőkanálnyit a főzelék levéből.
• Csomómentesre keverjük, majd visszaöntjük a főzelékbe. Hozzáadjuk a kaprot, megkeverjük, még egyet rottyantunk rajta.
• Van 1 % – od ?
• Ajánld fel !
• Ha nekünk, akkor ezt írd rá
• Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Ma gazdag fogás várja, ugye?

A halász a fejét rázza.

– De azt hallottam, hogy ilyen időben jó a kapás!

A halász bólint.

– No, és nem fut ki a tengerre?

A halász a fejét csóválja. A turista levertnek látszik.

– Talán rosszul érzi magát?

A halász a taglejtések nyelvéről végül áttér a normális beszédre.

– Nagyszerűen érzem magam – mondja. – Soha életemben nem éreztem magam ilyen jól.

Feláll és kinyújtózik, mintha atlétaszerű testalkatáról szeretne bizonyságot tenni.

– Egyszerűen fantasztikusan jól érzem magam!

A turista arca egyre szomorúbb lesz, és már nem tudja elfojtani kérdését, amely úgyszólván a szívéből fakad:

– De akkor miért nem megy ki a tengerre?

– Mert ma reggel már kint jártam.

– És jó fogás volt?

– Olyan jó, hogy most már nincs miért még egyszer kimennem. Négy homárt, két tucat makrélát fogtam…

A halász végre teljesen felébred, beszédesebb lesz és megnyugtatólag veregeti a turista vállát, akinek gondterhelt arckifejezését az alaptalan, de megható bánat jelének tartja.

– Még holnapra és holnaputánra is futja – jelenti ki, hogy végképp levegye a terhet az idegen válláról. – Nem akar rágyújtani az én cigarettámra?

– Köszönöm.

A cigaretta a szájban, megint katt! A turista fejét csóválva letelepszik a csónak szélére, fényképezőgépét maga mellé teszi – most szüksége van arra, hogy mindkét keze szabad legyen, mert kellő nyomatékot akar adni beszédének.

– Nem szeretnék beavatkozni személyes ügyeibe – kezdi –, csak hát képzelje el, hogy ma másodszor, harmadszor, sőt talán negyedszer is kifut a tengerre, és akkor három, négy, öt, sőt talán tíz tucat makrélát fogna… Képzelje csak el!

A halász bólint.

– És nemcsak ma, hanem holnap, holnapután is – folytatja a turista –, egyszóval mindennap, ha szerencsés napnak bizonyul, kétszer, háromszor, sőt talán négyszer is kifutna a tengerre… el tudja képzelni, hogy akkor mi lesz?

A halász a fejét rázza.

– Legfeljebb egy év múlva motort vásárolhat, két év múlva újabb bárkája lesz, három-négy év múlva pedig bizonyára vásárolhat két csónakot, és azzal aztán még többet fogna – egy szép napon pedig két motorhajója lenne, és… – a lelkesedéstől egy pillanatra elakad a turista hangja – kis hűtőházat épít, esetleg füstölőt is, aztán meg konzervgyárat, saját helikopterre tesz szert, hogy a levegőből figyelhesse a halvonulást és rádión utasíthassa a motorhajóit. Aztán engedélyt szerez, halvendéglőt nyit, és saját maga közvetítő nélkül exportálná a homárjait egyenesen Párizsba… és akkor…

A lelkesedéstől megint elszorul a turista lélegzete: a fejét rázza, szinte megfeledkezik szabadságának örömeiről, lelke mélyén szomorkodik, és úgy nézi a békésen gördülő hullámokat, melyek között a ki nem fogott hal bukfencezik.

– Akkor… – mondja, de az izgalom még mindig megbénítja.

A halász megveregeti a vállát, mint ahogy a gyermekét szokás, akinek a torkán akadt valami.

– Akkor mi lesz? – kérdezi halkan.

– Akkor – mondja halk elragadtatással az idegen –, akkor leülhet ide a partra, szunyókálni a verőfényben, és nézheti ezt a gyönyörű tengert.

– De én most is ezt teszem! – válaszol a halász. – Nyugodtan üldögélek a parton és bóbiskolok. Csak a maga kattogása zavart meg…

A turista töprengve távozik a parttól. A munkára gondol, amelyet mindig eszköznek tartott ahhoz, hogy egy szép napon megszerzi magának azt a lehetőséget, hogy többé ne kelljen dolgoznia. Arcán most nyoma sincs az együttérzésnek a szegényesen öltözött halász iránt – csak egy kis irigység látszik rajta.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

sok sor  úgy   az  ember  életbe  igen csak mondjuk

nem érzi magát jól  az  ember  úgy  van vele

elmegy   orvoshoz csináljon  valamit vele úgy is

történik be került  mondjuk korházba orvoshoz

kérésére bent  van korházba meg vizsgálnak azon

osztályon van  olyan 3vizgálaltot  meg csinálnak

annak  embernél úgy van ottani korházi nagy

ember  nem kel bent tartani  nem nagy gond pedig

orvos szerint gond baj azért  szeretném  nagyobb

ember  orvos kivizsgálna de  sok  sor  hidegen

hagyja  úgy  van vele gyógyszerel meg oldani azt

bajt betegséget  azért  nem tartom  bent  .pedig

ha  illetőt  jobban kivizsgálta  lehet rá  jött tényleg

igaza annak orvosnak jobban kivizsgálom igazat

adok  ez lenne  becsületes  másik  ember  felé

most  volt  olyan  gond  kihívnak sürgős estbe

mentőt  baj van kórháznak meg oldja úgy  van

Erzsike be  vitték mentővel korházba rosszul lett

hívtuk  mentőket  magas  volt  vérnyomása 

de szerencsére  hamar   jobban  lett .így  délbe

már  haza jött  korházból haza engedték.

folytattuk   szövéseket  .Horváth   Zoli. legyen

ön  is  milliomos  játékon játszott  .

ebédre  zöldbab  levest  készítetünk nagyon jó

sikerült  el is  fogyott összes .sétáltunk ki váltottuk

fórneti nyereményt  . amit ovis jótékonysági

bálból  kaptunk .

szép idő  volt  vissza jöttünk sétából meg

ebédeltünk .mindenki vitt haza  pillangó virág

tövet  medve hagymát .kaptuk   csörgi Marikától  .

április 4 pénteki foglalkozást Jenei  ,tesztvérek

,lenke,  Horváth  Zoli  ,Bagó Zoli ,Edina,puskás

Gabriella  ,veronika ,Erzsike  .pedagógus Juditnak

segítetnek Olga néni  ,Kati  ,Kriszti segítetek a  foglalkozásba

• 70 dkg vajbab
• só ízlés szerint
• 3 gerezd fokhagyma
• 2 dkg finomliszt
• 3 ek napraforgó olaj
• 1 ek fűszerpaprika
• 2 dl tejföl
• 1 csokor petrezselyem
• 1.5 l víz (kb.)
• A babot átmossuk, a végit levágjuk, és 2-3 darabba vágjuk.
• Egy fazékba tesszük, és felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. 20-40 perc alatt, attól függően, hogy mennyire zsenge a bab. Sózzuk.
• Közben az olajat felhevítjük, és beletesszük a lisztet. 1-2 percig kevergetjük, hogy ne legyen nyers színe, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és még 2 percig főzzük. Rátesszük a fűszerpaprikát, egyet keverünk rajta, lehúzzuk a tűzről, majd hozzáadunk 2 deci hideg vizet, és csomómentesre keverjük.
• Hozzáadjuk a tejfölt, és azzal is kikeverjük. Hozzáadunk egy merőkanálnyi főzővizet, és azzal is kikeverjük, majd visszaöntjük a levesbe, hozzáadjuk a finomra vágott petrezselymet, és még 2 percig főzzük.
• Van 1 % – od ?
• Ajánld fel !
• Ha nekünk, akkor ezt írd rá
• Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

Helyzetünket sok minden magyarázza: történelmi, egyházszervezeti és kényelmi szempontok egyaránt. Az egyházüldözés az elmúlt évtizedekben mindenféle belső egyházi munkamegosztást, összefogást, egyeztetést, tervezést akadályozott. Nem tanultunk együttműködést… Az egyházmegyék – élükön az apostolutód püspökükkel – olyan autonóm egységek, amelyeket sem nemzeti határoknak, sem bárminemű püspöki karnak nem lehet alárendelni. A részek autonómiáját csak jelentős közös erőfeszítéssel lehetne egy nagyobb, közösen cselekvő egységbe fogni. Ilyen erőfeszítésre nálunk még nem futotta… S nem utolsósorban: könnyebb dolog áttekinthető kisebb egységekben gondolkodni. A híveknek is, a pásztoroknak is egyszerűbb. Ám ez azzal járhat, hogy elvesszünk a részletekben; hogy az egészet, a magyar katolikus egyházat senki sem érzi a maga ügyének; hogy az megfoghatatlanná, inkább ígéretté, semmint valósággá válik.

A magyar egyház ilyen ködszerű léte mégsem akadálya a kommunikációnak. Lehet, hogy az egyház belső egysége elégtelen, de a külvilág számára meghatározatlansága ellenére is létezik magyar egyház. És a lét magával hozza a kommunikációt. Nem lehet nem kommunikálni! – szól a kommunikációelmélet egyik alaptétele. Az, hogy mások tudomásul vesznek (és viszont), kommunikáció. Ahogyan lépéseinket, változásainkat, önmagunkat társas, társadalmi környezetben, mások szeme előtt kivitelezzük, az kommunikáció. Súlyos tévedés lenne azt hinni, hogy a kommunikáció a szóra és a tudatos közlésre korlátozódik! Éppolyan fontosak a cselekvésekben, mozdulatokban kifejeződő nem verbális megnyilvánulások. A papi életmód, a püspöki paloták^[], az apácaruha, a Szeretetszolgálat munkája mind valamilyen jelentést hordoz. És a tudatos közlési szándék beágyazódik a félig és a nem tudatos megnyilvánulások sokaságába. A figyelmes résztvevő mindezt együttesen észleli, és egyetlen üzenetként próbálja értelmezni. A hangsúly alkalmasint fontosabb lehet, mint a szó maga. És a szónak nem szótári jelentése, hanem környezeti beágyazottsága ad súlyt és értelmet. A textus adott kontextusban nyeri el teljes jelentését. Végeredményben tehát nem vitás, hogy az egyház mindenkivel, az egész társadalommal kommunikál. Tisztázásra vár azonban, hogy ez a tény pontosan mit takar.

A látszólag egyszerű kérdés legalább hétféle problémát rejt.

1. Ki az, aki közöl valamit? Ki szerepel úgy, mint egyház? Ki személyesíti azt meg? Ki(k)nek, egyéneknek, közösségeknek, személytelen intézményeknek a megnyilvánulásai esetén jogos az benyomás, hogy az egyház kommunikál? Vajon ugyanazokat a cselekvőket tekinti-e a teológia, az egyházjog, a hívők felfogása és a profán társadalom az egyház kommunikatív megjelenítőinek?
2. Kivel, kikkel közöl valamit az egyház? Meghatározott csoportok az egyházi híradások címzettjei? Vagy az egész társadalom a közlemények befogadója? Igazodik-e ahhoz az egyház, hogy kivel akar közölni valamit? Foglalkozik-e azzal, hogy potenciális hallgatóinak (saját tagjainak és a távolállóknak, a szimpatizánsoknak és az ellendrukkereknek stb.) milyenek a fájdalmai, milyenek az elvárásai, és hogy milyen megváltásra szorulnak?
3. Mit közöl az egyház – szóban, tanítása által és léte s magatartása, alkalmasint politikai szereplése révén? Vajon ez a közlés a Jóhír továbbadása, a megváltás hirdetése-e, vagy egy társadalmi szervezet önérvényesítésének és egy társadalmi rendnek a bemutatkozása? És ugyanazt közli-e mindenkivel? Vagy a társadalom különböző csoportjai, rétegei számára különböző mondanivalója van-e? Ugyanazt hirdetik-e szavai, közösségi életének példája és társadalmi megnyilvánulásai? És minden, az egyházat megjelenítő személy vagy intézmény stb. ugyanezt és ugyanúgy közli-e? Vagy lehet-e a különböző egyházi közlések között feszültség, ellentmondás? Ha tetszik, ha nem, mindez összegződik! Ezért kérdéses, hogy végeredményben milyen üzenetet képvisel az egyház?
4. Az egyház megjelenítői tudatosan közölnek-e valamit? Magatartásukat összhangba igyekeznek-e hozni a rájuk bízott Evangélium tanúsításával? Tudatosan formálják-e az egyházról kialakuló képet és a neki tulajdonított törekvéseket? Vagy az információátadás az egyház oldaláról nézve öntudatlan, és a kialakuló kép az egyházon kívüli társadalom értelmezésének eredménye?
5. Ellenőrizni tudja-e egyáltalán az egyház a megnyilvánulásaiból kihallható dolgok tartalmát, értelmét? Vagy az ezerféleképpen és ellenőrizhetetlenül formálódik és torzul, és akár önmaga ellentétébe is fordul a dekódolás, értelmezés, befogadás folyamatában? Figyelemmel van-e az egyház a lehetséges befogadók előzetes ismeretére, előítéleteire, felfogóképességére?
6. A közlések és jelentéshordozó cselekedetek milyen másod-, harmad-, stb. jelentéseket hordoznak? És akár volt az üzenetnek eredendően szándékolt rejtett üzenete, akár sem, ezt hogyan értelmezik a társadalom különböző csoportjai?
7. Végül milyen eszközökkel kommunikál az egyház? Milyen megnyilvánulási módjai, milyen szimbolikusjelzései vannak? Szava, liturgiája, szentségei, szakrális és egyéb tárgyai hogyan működnek mint kommunikációhordozók? Hívei, mozgalmai, hierarchikus szervezete és tisztségviselői, valamint politikai szimpatizánsai által a közlés milyen társadalmi közvetítőcsatornáival rendelkezik? A nyilvános kommunikáció eszközeit, kezdve a prédikációtól és katekézistől, a közéleti megnyilvánulásokon át, a tömegkommunikációs jelenlétig hogyan használja és hogyan hasznosítja az egyház^[?

A vallási-egyházi kommunikáció külön szakma és önálló tudományág tárgya^], amely világszerte intézetek és folyóiratok túcatjait, szakemberek ezreit foglalkoztatja. Ez nem foglalható össze néhány oldalon^[. Egy rövid tanulmány csak néhány legfontosabb összefüggés megvilágítására elegendő. Kiindulásnak ez sem kevés! Tehát: kikkel kommunikál a magyar egyház?

Az első mezőny: az egyház maga. Az egyház kifejezéssel itt nem misztikus valóságát, hanem hívei és tagjai rendezett és szervezetben élő összességét (a látható egyházat) jelöljük. Pasztorálteológiai és szociológiai értelemben az egyház kommunikációs közösség. Hitét, hagyományát, emberi kapcsolatait, szervezeti rendjét folyamatos kommunikáció segítségével tartja fenn és örökíti tovább.

Az egyháznak önmagával való kommunikációja különleges. Középpontjában a jézusi tanítás intézményes megőrzése és továbbadása áll. Az egyház céltudatos, közlő, tanító tevékenysége tartalma és célkitűzései szerint pontosan meghatározott. Ebben a céltudatos és intézményes kommunikációban kétezer év óta meghatározó szerepe van a pásztoroknak, a papi hivatal hordozóinak. Amíg az egyház saját, „belső” kommunikációja a keresztény társadalom közösségi hálózatában zajlott, fel sem tűnhetett, hogy még egy alapvető funkciót hordoz, az egyház közösségi természetének ápolását. Ez azóta vált nyilvánvalóvá, amióta a társadalom közösségi rendje megbomlott és amióta az egységes keresztény kultúrát világnézeti pluralizmus váltotta fel. Azóta az egyház önreflexiójában egyre nagyobb a súlya a keresztény életvitel és a közösségalkotás gyakorlati kérdéseinek, a keresztény kultúra ápolásának, valamint a világgal való párbeszédre történő felkészülésnek. Isten népe ezerféle vallási és profán tevékenysége, csoport-, szervezet- és testületképződése ellenben mindenekelőtt világiak cselekvése^[. A minden megkeresztelt Krisztus-hívő általános papsága a világiakat az egyház mind belső, mind külső kommunikációjában való önálló és a papsággal egyenrangú részvételre^[

A céltudatos információátadás feltételezi a tárgyismeretet és a kommunikációs partner ismeretét. Azonban nemcsak a nem hívő társadalom terra incognita, hanem saját egyházunk is az. Az egyház széttagoltságával függ össze, hogy a belső egyházi eszmecsere nagy része helyi vonatkozású és a közvetlen, személyes ismeretségekkel kapcsolatos. A legtöbb pap nem ismeri más egyházmegyék más szemináriumokban nevelődött papjait. Kevesen vannak, akik környékük, városuk, egyházmegyéjük horizontján túl tudnak tekinteni. A világiak körében is kevés az érdeklődés az egész magyar egyház ügyei iránt. Keveset tudunk róla és még kevésbé látjuk módját, hogy az egyházunk iránti felelősségünket a gyakorlatban érvényesíteni tudjuk. Ez nem független attól az adottságtól, hogy kik képezik az egyház belső párbeszédének közönségét. Az eredmény: a magyar katolicizmusban megfigyelhető kommunikációs belterjesség. Ezzel együtt jár a kulturális lemaradás – mind a világegyház egyéb területeivel szemben, mind a magyar társadalomhoz mérten. Az egyház kommunikációjának, azaz a híveivel és a világgal való párbeszédének megélénkülése saját újraéledésének és küldetése megvalósításának is feltétele és kifejeződése. A kapcsolatteremtés az életjele. A zsendülő élet azonban ápolást igényel. (Az egyháznak az önmagával való kommunikációjában is még hatalmas kihasználatlan lehetőségek rejlenek. Kihasználásuk feltétele az önvizsgálatra, önmagunk ismeretére, a közös ügyeink megbeszélésére ösztönzés és a kommunikációs lehetőségek senki elől el nem zárt

Az egyházi kommunikáció néhány alapviszonylatának vizsgálata önismeretünk halaszthatatlan követelménye. Van-e és milyen beszélő viszony van az egyház tisztségviselői és hívei között; értelmiségi és tanulatlan keresztények között; a latin rítushoz tartozók és a görög katolikusok között; az egyház különböző politikai pártállású tagjai között, „progresszívok” és „tradicionalisták” között stb.?^[1

Az egyháznak önmagával való párbeszéde társadalomszerkezeti kategóriákban viszonylag pontosan körülírható. Ennek a belső eszmecserének a közönsége a társadalom egyházhű, vallását gyakorló része, nyolcszázezer-egymillió ember. Van egy, a hetvenes évek legelején gyűjtött helyzetkép: tizenhatezer ember adata. Az akkori megfogalmazás szerint „a magukat vallásosnak mondók 80,2 százaléka vagy legalább 60 éves, vagy/és falun lakik. Hasonlóképpen a magukat vallásosnak besocolók 60,3 százaléka vagy legalább 60 éves, vagy/és inaktív kereső vagy eltartott; 64,6 százaléka vagy legalább 60 éves, vagy/és 8 osztálynál alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezik. Röviden: a magukat vallásosnak mondók túlnyomó többsége idős, vagy/és falusi, vagy/és alacsony iskolai végzettségű. …] Ezt a képet kiegészíti, hogy a magukat vallásosnak mondók egy főre jutó jövedelme – a nem vallásosakéval azonos foglalkozási és életkori kategóriákon belül is – mintegy 10-20 százalékkal alacsonyabb, mint a nem vallásosaké… A magukat vallásosnak mondók között több mint kétszer akkora (37,8 százalék) a tévékészülékkel nem rendelkezők aránya, mint a magukat nem vallásosnak mondók között (16,8 százalék)… Autóval rendelkezik (1972-ben!) a magukat vallásosnak mondók 5,4 százaléka és a magukat nem vallásosnak mondók 11,3 százaléka…

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál

hányszor úgy  az ember életébe  nem ért hozzá

dolgokhoz  inkább  ugye  ilyenkor az ember nem

nyúl hozzá  ne  csináljon valami kárt abba dologba

úgy  van  vele az illető  van olyan életbe  az illető

akinek  épen   gondja  életbe el leset  valamit  az

életbe  másik  embertől  ilyenkor ember  vagy 

meg próbálkozik  életbe  ő  meg e bírja  oldani

azt  amit  kéne  vagy  épen problémája van életbe

lehet hogy  akaratot  gyűjt  magába az embernek

úgy  lesz  vele  az illető  amitől  meg  volt  elején

ijedve  dologtól  hogy  nem tudja   meg  oldani

erőt  gyűjt  magától  úgy lesz vele  nem

mindenügybe kérek  segítséget úgy  vagyok

elűzzük magamból,  félelem keltést magamból

úgy  állok igenis amit  meg  vagyok ijedve 

dologtól  nem tudom  meg oldani meg ijedve

tőle  telik kis  idő  senki itthon mondjuk de  te

úgy  vagy   vele  legyőztem  azt bizonyos félelmet

magamba  meg  lepetést szerezel  másiknak

gyorsan ügyesen  meg oldtad  azt amit  úgy  voltál

vele  nem tudsz  ki  derült mégis  meg oldani

akart  kelet bene tudja  meg oldani  amit 

szeretne  félelmemet  le  tudjam győzni meg

tudjam oldani amit  szeretnék életbe.

Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál