Kategória: Egyéb kategória

Ugye rég volt foglakozás a nevelés üggyel ami

egy kicsikét úgy mondva vissza tekintünk egy

bizonyos régi időkbe amikor gyerekünk elindul

cseperedik növekedik ugye ilyenkor minden meg

szeretünk ilyenkor venni gyerek örömébe járjon

ahogy növekedik olyan előfordul még elsekkezd

mondjuk iskolába járni de úgy van egyes

csemete hány meg lát kütyüt ami mobil tele

fonák nagyon meg kedveli szinte a-dig örül annyira

szeretnék neki annak gyereknek ami gond hogy

ilyenkor telefon kütyüt szeretne magának lehet

a-dig van mondjuk valaki kedvébe jár meg veszik

neki ez már nevelési gond mondják ilyenkor

csemete fejlődne de mobil után sír mi meg

vesszük neki nem semmit kezdeni elég leenne iskolás

korba adni ilyet neki adni a-kor gyerek tud

mondani szüleinek végeztem indulok iskolából

ez jó mond-szer nem úgy kel meg látja csemete

kütyüt telefont meg kedvelik kis korukba sokan

úgy meg vennék neki nem kéne rá érne később

ezzel így meg nevelni gyereket mit lehet ilyenkor

mit adunk később ifjoncnak meg ,csemete ifjonc

ugye ilyenkor rokonok kedvükbe jár gyereknek

meg legyen öröme érezze szeretik őt .

Mi változott az évtizedek alatt?

1. Tisztelet

Második munkahelyem egy új építésű ún. tanácsi óvoda volt, amely egy nagy lakótelep gyerekeit fogadta. Ez az óvoda akkor a legkorszerűbb volt városomban, mint kétszintes, tornatermes, nagy udvaros, medencés csodapalota. Mi óvónők nagy buzgalommal szépítgettük a tágas, világos csoportszobákat, hogy méltón fogadjuk a kicsiket.
Akkor is nagyon együttműködők voltak a szülők, értékelték, hogy milyen jó helyre kerültek gyermekeik, és nem csak a tárgyi feltételek miatt.
Emlékszem, hogy milyen szívesen varrták a bábokat, hímezték a terítőket, néha szombaton társadalmi munkában (az apukák is) kerti munkában, facsemete-ültetésben, bútortologatásban segédkeztek. 
Nagy létszámú csoportok voltak, nem volt ritka a 32-33-as létszám, mégsem fáradtunk ki, mert jó volt a légkör, együtt örültünk a szülőkkel a kisebb- nagyobb sikereknek.
Nem vették zokon, ha gyermekükkel kapcsolatban felvetésünk volt, mi is szívesen vettük, ha tanácsot kértek.

Ahogy teltek az évek, és természetessé váltak a jó körülmények, ez a tisztelet kezdett fogyatkozni, egy-egy szülőnél elégedetlenséget tapasztaltunk, pl. azért, hogy a kistestvérrel gyesen lévő anyukát megkértük, ebéd után vigye haza a gyerekét, mert két támogatást nem kaphat. Már az is engedmény volt, hogy az oviban ebédelhetett. Később kezdtünk engedékenyebbek lenni, hogy szegény anyukának ne kelljen buszozni a picivel. Előfordult, hogy épp a gyesen lévő anyuka óvodás gyermeke maradt zárásig az óvodában.

2. A gyerekekre szánt idő

Ha egy gyerekkel otthon foglalkoznak, az az óvodában is érdeklődő és odafigyelő. Egyre több olyan gyerek volt, aki zavarta társait és ezáltal a foglalkozást is.  Egy óvónő képes kezelni ezt a problémát. 30 éves pályám során azért mégis akadt 2-3 olyan gyerek, akikkel nem találtam meg a célravezető módszert, és a nap végére úgy lemerültem, mintha bányában dolgoztam volna.
Lehet, hogy meg kellett volna ölelnem, mert ő sem tudta, mi baja van?!  Az egyik ilyen gyereket elvitte az anyuka másik óvodába, pár hónap múlva magánóvodába, de mivel mindenütt “rossz pedagógust fogtak ki”, házhoz hívtak egy óvónőt. Tudtommal ő hamarosan elmenekült.
Ez tipikus példája annak, amikor az anyatigris mindig a gyerekének ad igazat. Sajnos nem gondol arra, hogy a renitens gyerekből renitens felnőtt válik, akit nehezen fogad be egy közösség.

3. A napirend hiánya

Nem véletlen az egészséges napirend kialakítása újszülött kortól kezdve. Ez adja a gyereknek a biztonságot, később tájékozódási pontokat a világban.
Volt egy édes sztorim unokámmal. Sajnos külföldön élnek lányomék, de korábban kettesben is tölthettem a fiúval a nyári szünet nagy részét. Egy ilyen alkalommal az esti lefekvésnél így szólt: “Mama, holnap mi lesz a sorrend?”

4. Kevesebb mozgás

A napirend fontos része a szabad levegőn végzett tevékenység, játék, mozgás. Anyáink szinte kizavartak bennünket az udvarra, vagy közeli játszótérre, ha épp nem volt idejük velünk jönni. Nem is unatkoztunk soha. Kártyáztunk, fogócskáztunk, színpadot alakítottunk. Az volt ám a tehetségkutatás. Összegyűlt az utca gyereknépe, és a nagyobb lányok betanították a verset, táncot.

Az anyagi jólét fokozódása és ezzel párhuzamosan az őrült tempójú technikai fejlődés átírta az együttélés, a nevelés szabályait. Egyre többször tapasztaltam, hogy a gyerekkel együtt töltött idő csökkenését tárgyi ajándékokkal kompenzálták, és teszik ezt ma is sokan. Pedig a legjobb nevelő hatása az együtt átélt élménynek vagy cselekvésnek van.

Kezdem azt hinni, hogy már nem is a gyerek az úr a családban, hanem a KÜTYÜ!

Egyeduralkodó lett, szinte legfontosabb családtag. Ott kezdődik, hogy rajongunk a két éves gyerekünkért, unokánkért, hogy milyen szakértelemmel kezeli az okos telefonunkat. És ezzel meg is ágyazunk a későbbi függőségének.
Szükség van az internetre és a hozzávaló kütyüre, mert sok haszna van, és nem akarjuk visszafordítani a fejlődés kerekét. Az oktatásban is remekül lehetne használni, mint azt már néhány helyen meg is teszik. De azt nem engedheti a szülő, hogy a családi kommunikációtól, a sportolástól, kirándulástól, barátokkal focizástól vonja el a gyereket. A nyár legyen a vízé, a napsütésé, mozgásé! 

Így nyár vége felé itthon csináltunk egy közös

esti programot ami egy csillag lesést ütemeztük

be az alapítvány oda ment augusztus 12én egy

csillag lesős programon vettek részt ami nagyon

jó sikerült mindenki jól érezte magát .minden

évbe meg szokták rendezni az alapítványunk

is ki szoktak menni erre napra árustani az

alapítvány dolgait idén ki mennek idén árulni

az alapítvány javára folyik ez áruszitás amin

meg vesznek támogatják az alapítvány működést

amit előre köszönjük ez nap szeptember 17én

lesz városnap itt lesz kint városnapon alapítvány

itt árulnak vásároljanak tőlünk támogassák így

alapítványosokat amit előre köszönjünk , ha

marosan elkezdődnek iskolák mindenütt csütörtök

től sok helyen el indítják tanításokat mi

alapítványunkba péntektől foglakozás szeptember2

án lesz elsző foglakozás bent előtte egy kicsike

rendrakás ütemezőnkbe a foglakozás előtt ezt

minden évbe be ütemezzük ezt rendrakást pakolást

így tanév kezdete kor

Az egyházi iskolák személyiségfejlesztő tevékenységének lehetőségei és korlátai

Talán Napóleonnak tulajdonítják azt a mondást, amely szerint a gyermekek nem annyira szüleikre, mint inkább korukra hasonlítanak. Ezért örülök, hogy a cím végén a korlátokról is szó esik, hiszen helyesbíti azt az idealisztikus elvárást, amely az egyházi iskolától mindazt reméli, amit sem a család, sem a társadalom nem képes megoldani: a boldog, kiegyensúlyozott, kiművelt ifjúság nevelését. Kétségtelen, hogy az egyházi iskolák iránt megnőtt igényeket nagyrészt a hiányérzet magyarázza, de éppen ez szüli azt a nyomasztó érzést is, hogy vajon az egyházi iskola képes-e egyedül megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek. Különösen, ha a napóleoni mondást úgy fordítjuk most a magunk nyelvére, hogy nemcsak az egyházi iskola nevel, hanem a korszellem, az utca, a média, a kortárs csoport is, hogy az ellenőrizhetetlenebb destruktív hatásokat már ne is említsem. Nem azt kellene inkább szerényen kérdeznünk, hogy az egyházi iskolának milyen szerep marad még – esetleg épp az említett hatások ellensúlyozására?

Lehet természetesen bírálni ezt a megközelítést, mondván, hogy a védekező, oppozícióra épülő nevelés eleve elhibázott, és az egyházi iskolák gettó jellegét erősíti. Ez a veszély kétségkívül fennáll, és lehet vitatkozni arról, hogy üvegházként működjenek-e iskoláink, ahol bizonyos mikroklíma védettségében biztosítjuk a növekedést, vagy éppen az akklimatizációra készítsünk-e fel. Nem gondolom, hogy ezt a kérdést vagy- vagy alapon kellene megválaszolni.

A fenti cím mégis azt sugallja, hogy valami többletet, valami sajátságosat kell feltételeznünk a felekezeti iskolákban, amivel csak ezek rendelkeznek. Vajon mi ez a másság, ahol a korlátok és a lehetetlenség ellenére mégiscsak lehetségessé válik a csoda, azaz egy növekvő ember eljut lehetőségeinek kibontakoztatására, a nagykorúságra, tehát érett személyiség lesz? Úgy gondolom – ezt mindjárt elöljáróban érdemes leszögeznünk -, hogy a személyiségfejlesztést nem valami csodamódszerként kell értenünk, hanem a szókratészi bábáskodás értelmében. Azaz segíthetünk a növekedésben, de a növekedést nem mi adjuk. Ez megintcsak arra emlékeztet bennünket, hogy nem az iskola a mindenható, és egyáltalán, közös tradíciónk szerint: embervoltunknak egyik ismérve, hogy a teremtményi léthez korlátaink felismerése is hozzátartozik. Időben is, térben is korlátok között élünk. Sőt, éppen a személyiség egyik definíciója szerint, a határok felismeréséről van szó. Az „Én” elhatárolja magát a „nem Én”-től. Bármennyit vitatkoztak is a teológusok a szabad akarat kérdéséről, abban mindenki egyetértett, hogy teljes és korlátlan szabadsága az embernek sohasem volt, mert ilyennel csak a mindenható Isten rendelkezik. Az ember döntési, választási szabadsága lehet, lehetett csupán a kérdés. Ám visszatérve a lehetőséghez, próbáljuk meg felfedezni egyházi iskoláink sajátos arculatát. Még mindig elvi síkon kezelve a kérdést, két közös örökségünkre utalnánk.

A zsidó-keresztyén tradíció emberképének sajátos kincse éppen az emberi személyiségnek, mint páratlan, megismételhetetlen értéknek a hangsúlyozása. Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember éppen ezáltal különbözik minden más teremtménytől. S ahogy a Biblia Istene nem absztrakt eszme, hanem személyes hangjában, tetteiben, olykor egészen antropomorf megnyilvánulásaiban egyedüli, úgy egyedüli a képmását viselő ember is. A személyiségnek egészen a perszonalista filozófiáig nyúló íve ebből a tradícióból táplálkozik. Martin Buber „I and Thou” (Ich und Du) filozófiája ennek a bibliai tradíciónak keresztyén teológusokat is magával ragadó kifejtése. Hiszen a személyiségnek ebben a felfogásában az emberség nem az elszigetelt individuum, akinek meg kell valósítania önmagát, de nem is az arcnélküli tömeg, hanem alapformája szerint a kapcsolatra, személyes kapcsolatra kész ember, az embertárs, aki tudja, hogy az Én csak a Te-vel szemben lehet azzá, akinek lennie kell.

Nem árt emlékeztetni magunkat, hogy a személyiségnek, személyességnek a nyugateurópai gondolkodásban való meghonosodása az óegyházi krisztológiai és trinitológiai vitákra vezethető vissza, és hogy Szent Ágoston lélekelemző önmegfigyelése és az ugyancsak nála felbukkanó későbbi filioque klauzúra körül ringott az újkori személyiségfogalom bölcsője.

Ebből aztán egyenesen következik, hogy nem az egyházi iskola, mint sajátos intézmény nevel elsősorban, hanem a benne élő személyiségek. És jó esetben ez nemcsak egyirányú, amely a tanár felől sugárzik a diák felé, hanem kölcsönös is. Az edukáció egészében ez azt jelenti egy mai közkeletű angol kifejezéssel élve, hogy a nevelés person centered learning process – azaz személyközpontú tanulási folyamat. Itt tehát nem azon van a hangsúly, hogy a tanár tanít, pláne nem leadja az anyagot – honnan hová? -, hanem azon, hogy a tanulás folyamata megindult, s ebben benne van nemcsak az értelmi képességek fejlődése, hanem, amint a harmincas években már Piaget hangsúlyozta, az erkölcsi döntésekre képes ember normális fejlődése is. A keresztyén iskola többlete – ha szabad ezt a kifejezést használni – az lehet, hogy hátterében a keresztyén teológia évszázadokon át csiszolódott emberképe áll, amelynek kiindulópontja, hogy nem a teljesítményeim miatt vagyok elfogadott, hanem a magam egyetlenszerűségében vagyok érték az Isten szemében. Az egyházi iskolában tudatosulhat, hogy számos modern személyiség-elmélet archetípusa már az Ószövetségben megtalálható. Amikor pl. Pál apostol a keresztyén élet fejlődéséről beszél, pedagógiai képeket használ. A kiskorúságból az érett férfiúságra kell eljutni. A tejnek italától a keményebb eledelig.

Azután az egyházi iskolák egészen markáns módon képviselnek egy közösségi önazonosságot is. Ha a személyiség legalapvetőbb kérdése az, hogy ki vagyok én, akkor a közösségi identitástudat is ugyanerre a kérdésre felel: kik vagyunk mi? Ha Erich Eriksont, az identitásfogalom atyját idézve most már az egyén identifikációjáról beszélünk, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a korporatív identitás meg kell, hogy előzze az egyén azonosságtudatát. Esetünkben ez a keresztyén egyházhoz tartozás, a felekezeti identitás, a népi, nemzeti identitás, sőt az iskola hagyományával való azonosulás kategóriáiban jelenik meg. Ezek pedig valamennyien megelőzik – márcsak történelmileg is – a gyermek öneszmélődését. Ahogyan kezdetben egy család tagjaként értelmezi önmagát, később a rész-szerintiségnek megfelelően azonosul azzal a köz4sséggel, amelyiknek tagja. Minél teljesebb ez az azonosulás, annál inkább annak értékrendje, szokásai, nyelve, nyelvezete lesz jellemző rá is, mint ahogy egy tájegység tájszólása még ma is árulkodik egy-egy népcsoporthoz tartozásról. Hiszen az identitástudat egyfelő1 összeköt, másfelől megkülönböztet. Az egyházi iskola jellegénél fogva képvisel ilyen jegyeket. Aki itt tanul, annak még akkor is részben vállalnia kell ezt a szellemi meghatározottságot, ha valami okból teljesen nem tud azonosulni a szellemiségével. Távoli példaként említhetném: a magyar iskolákban tanuló afrikai diáknak is meg kell tanulnia magyarul, meg kell ismernie egy bizonyos szinten a magyar kultúrát, még ha az nem is várható el tőle, hogy mondjuk Kölcsey Himnuszával érzelmileg azonosulni tudjon.

Az elmondottakkal csupán azt kívántam illusztrálni, hogy az egyházi iskola, ha igazán megtalálta a maga közösségi azonosságát, akkor már a puszta létével személyiséget formál. A genius loci, amely ritkán székel az ősi falakban, valahol azért mindig megjelenik. Néhol azonban maguk a falak is őriznek valamit a változásokkal dacoló önazonosságból. A nagy múltú iskolák e téren kétségtelenül előnyösebb helyzetben vannak. Hiszen itt a névben már a történelmi folytonosság is megszólal.

Hadd idézzek erre a történelmi közösségtudatra egy személyes kis családi példát. Legkisebb fiam egyszer beszélgetés közben azt mondta: „mikor Érdligeten laktunk…”. Testvérei nyomban kiigazították, hogy „te nem is laktál ott, hiszen akkor még nem is éltél” Csakugyan, tényszerűleg nem volt igaza, de: az előbbi logika alapján mégis igaza volt. Hiszen így’ voltak és vannak ott a pászkát ünneplő zsidók az exodusban. Nem megemlékeznek arról, ami történt, mint mi európaiak tesszük ezt ünnepien, hanem mintegy csatlakoztak a kivonulókhoz. Ilyen történeti, egyháztörténeti identifikáció mehet végbe a történelmi hagyományú egyházi iskolákban, ha ezt nem túlerőltetve képviseljük, vagy ha ez az igyekezet nem válik anakronisztikus múltba-fordulássá. A történeti mélység – a bibliai parancsolat szerint az atyák és anyák tisztelete – nyit távlatot a jövőnek, hogy hosszú ideig élhessünk az országban, amit Isten adott nekünk.

Ennek az anamnézisnek, emlékezésnek a reményben van igazán kitekintése. A személyiségfejlődésnek akkor van értelme, ha a jövő felé van kitekintése. Ha a sportoló nem látja értelmét a futásnak, miért feszítené meg az erejét?

Sok emberbe hiányzik az alázat másik ember

felé amit igazán meg kel tegye gyakorolni kéne

másik ember felé hányszor úgy az ember másik

iránt ő totum faktum és nem igazán akar meg

alázkodni másik felé meg akar mutatni ő nagy

ember így semmi képen nem fog meg alázkodni

feléd te mint egy kicsike te neked az illető neked

te szemszögedből nem igazán nagy ember elviseled

meg alázkodsz előle nagy jutalmat kapni te aki

előtte meg alázkodtál illető előtt tudtat amit más

meg mondja mért alázkodsz előtte senki feléd igenis

egy olyan ember mögött van nagy só ugye kicsit

tart dolgoktól meg alázkodik felé biztos nagy

meg becsülést kapni lehet aki téged életedbe

nehezen bírod elviselni de tiszteltudó hangot

ad meg feléd ugye így meg alázkodott felém

meg adta tiszteltudó hangot ezért érdemes

gyakorolni alázott egyszer fel fognak

magasztalni életbe

Hányszor úgy ember életébe mondjuk te meg

szoksz egy illetőt néha van olyan herotja amit

te mondjuk nagyon nehezen viseled el és

telik múlik de nagyon nehezen küzdöd el ezt

dolgot de rájössz akkor igazán jó ember az illető

lene csere valahol az illető meg gondolja és más

hol lene te idő után biztos honvágyad vissza

gondolsz arra mégis jó volt az illető sokszor van

ilyen embereknél vissza sírja régi időket akkor

milyen volt ott mondjuk aki hosszabb időt lehúz

egy helyen biztos régi idők amik elmúltak biztos

örömmel gondolsz vissza az illetők nincsenek ott

rá gondolunk milyen szép régi idők voltak azok.

Egyik ember te nagyon szeretettel de máshogy

gondolkozik és lehet nem látod idő után amikor

te meg szokol nála valamit telik idő nem látod

biztos vissza gondolsz nála a-ba milyen jobb

voltak idők te vissza sírod azt régi dolgokat

tőle örömmel gondolsz rá .

Idei év haszonló volt tavalyihoz az alapítvány

számára aki emlékszik tavaly amikor volt

iskolákba tanév záró ünnepségek meg balagások

iskolákba mi akkor mentünk vácon egy kasztélyt

meg nézni anyira közel volt iskola akor

kasztélyhoz hallhatad akor balagásos zenét úgye

ez meg embernek élmény kicsit hallgathatot ilyen

régi balagásos zenét . Idén nálunk május 11én

útolsó foglakozás bent útána kirándulásokat

szerveznek az alapítványba idén nyáron mint

tavaly volt első kírándulás lovas udarba látogatak

el május 27én ot voltunk pársor tavaly idén pár

sor elátogatunk majd lovas udvarba galagahévízre

következő kírándulás juniús 3án ismét lovas

udvarba látgatak el juniúsba meg ünnepeltük

fel köszöntötük horváth zolit .bent az alapítványba

köszöntőtűk fel . Juniús 30án lovas udvarba látgatak

el jól érezték magukat idén még be ütemeztek

strandos napot engem hívtak sajnos nem jött

össze , július 5én ökofaluba látogattak el . Idén

nyáron egyik hétvégén volt össze jövetel de sajnos

úgy volt este 7kor mentek el páran arra

találkozásra el jó éreztük magunkat .juliús11én ismét

3madjára látogattak el lovasudvarba idén több

kírándulás nem volt agusztusba 21től 23áig

pedagógus judit családjával ment el nyaralni.

Még tanév kezdésről mikor indul foglakozás

nem tudom meg tudom előre fogok jelezni

érdemes velem tartani minden nap .

Az idő tájt, hogy esedékes volt a kicsi Jézus születése Betlehemben, megjelent a csillag. Ennek a csillagnak az volt a feladata, hogy a születés helyét jelezze. A csillag nemcsak a három bölcs napkeleti királynak tűnt fel, hanem rajtuk kívül egy negyediknek is, a messze Oroszországban. Ez a negyedik király nem volt jelentős uralkodó. Nem volt különösen gazdag, sem pedig hallatlanul okos, sőt még a tudományokban sem volt járatos. Egy egészen kis király volt csak, akinek azonban helyén volt az esze, szerette az igazságot, és egyszerű, jó gyermeki szíve volt, telve mindenki iránt jóakarattal és derűvel.

Egyszer el kell jönnie a csillagnak! – ezt tudta a kis király. Királyról királyra, apáról fiúra szállt a várakozás. Tudta, hogy akkor majd késedelem nélkül el kell indulni. Ott kell hagyni az egész kis királyságot, hogy a nagy Király kis szolgája lehessen.

Kimondhatatlanul boldog volt hát most a kis király, hogy a csillag az ő életében ragyogott fel, s bár még fiatal volt és még alighogy csak király lett, azonnal nekikészült a nagy útnak. Felkantározta legkedvesebb Ványka lovát az útra. Ványka csak egy kócos kis orosz lovacska volt, nem királyi paripa, de kitartó és hűséges, aki kevéssel is jól beéri. Hosszú utazásra ilyen útitárs kell.

Üres kézzel azonban hogyan állhatna a Leghatalmasabb színe elé. Sokat nem vihetett magával, de úgy akarta, hogy amit visz, az kifejezze népe minden kincsét, szeretetét.

A bölcs egy ország gazdagságát az asszonyok erényén és szorgalmán tudja lemérni. Hozott ezért néhány különösen szép és finom, hibátlan szőttest, amit népének asszonyai készítettek. Hozzátett pár selyemnél is puhább prémet, amit a vadászok hoztak neki a télen. Megtöltetett kicsiny bőrzsákokat a folyók homokjából mosott színarannyal és a hegyek gyomrából kiszedett drágakővel.

– Országomnak legdrágább kincseivel méltón köszönthetem majd a királyok Királyát.

És mert tudta, hogy az asszonyok bölcsessége tartja össze a világot, elfogadta édesanyja ajándékát is.

– Vidd el fiam, ezt a csupor színmézet, a végtelen mezők illatát hordták össze benne a méhek. A kisgyermeknek szüksége van erre a nektárra, bárhonnan származzék is. És ha ez a gyermek az égből jött is, leginkább ez a méz fogja égi hazájára emlékeztetni.

Ezekkel az ajándékokkal megrakodva indult el a kis király. Elrendezte gyorsan országos gondjait, kiadta végső rendelkezéseit, és egy éjszakán Ványkája hátán ellovagolt, amikor éppen a legfényesebben ragyogott a csillag.

Keresztülvágott az országon. És mert a csillag nem állt meg, tovább kellett mennie, ki az idegen ismeretlenbe.

Persze itt minden más volt, mint az ismert otthoni tájak. Nap nap után úton volt, néha még aludni sem pihent meg, mert úgy látta, csak egy kicsit kell jobban sietnie, és eléri a csillag hosszú farkát. És ha sikerül elkapnia, akkor már a csillag egyszerűen bevontatja őt a nagy Király udvarába. Ez azonban sohasem sikerült. Egyedül csak a saját vágyódása húzta őt minden idők és tájak nagy Királya után, hogy szolgálhasson neki. Ez a vágyódás nem engedte, hogy elhomályosodjék a csillag, annyira, hogy gyakran még aludni sem tudott tőle.

Útközben rengeteg, soha nem gondolt dologgal találkozott: jóval is, rosszal is. Segített, ahol csak lehetett, kinek szóval, kinek cselekedettel. Minél többet látott, annál bensőbb meggyőződéssel gondolta, hogy milyen égető szüksége van a világnak a Leghatalmasabb eljövetelére, hogy oltalmába vegye az üldözötteket, felemelje az elnyomottakat, kiszabadítsa a foglyokat, meggyógyítsa a betegeket és megjutalmazza a jókat.

Nagyon kel ugye mindenre mert az elő fordul

mai világba egyik illető elkezd levezni valaki

és el játssza azt abba illetőbe nagyon szerelmes

azt illetőt mindenek szólítja már majd nem ot

tart férjének szólítja pedig nem kötöttek házasságot

csak boldog akar lenni így próbálkozik egyszer

milyen ő meg próbál elő adni én feleséged

vagyok de nincsen köztük semmi elő adja levesébe

ő nekem férjem meg próbálna dolgot levésbe

kicsalni de az illető semmit nem adott meg neki

levezgetett de utána mondjuk elhajtotta hagyja őt

békén ilyen hüjeségel de nem figyelt volna az

ember nagyobb baj lett volna figyelt nem lett

elküldte így abba hagyta meg előzte bajt de

le tiltotta az illető levezést át gondolja dolgokat

nem csinál többet így meg űzni bajt lerázza nem

ad meg semmit nem lesz gond az illető figyelt.

Sok helyen ugye nagy össze visaszág folyik itt az

órási-baj nagyon szeretnek egyesek okosnak

tartsál magukat szeretnek nagy s-ékbe ölni így

ök így rendezik dolgukat lehet ezzel nem igazán

tudnak össze tartani csak ö akartuk ból akarnak

úgy mondva rendet tartani de mondjuk megy de

úgy egyik másik n í rántja egy mást így van nagy

ká ossz ugye okosnak akarják magukat lehet azok

is de nem igazán tudnak össze tartást végre

hajtani olyan helyen ilyenkor sok helyen nagy

káosz össze tartást akar mindenki törekszik

össze tartásra de ö gondolta szerint megy de

lehet nem úgy kéne tenni milyen valaki hibázik

és itt egy példa valaki aki ott van ő igazgatja

dolgokat ő is jó csinálja de ha nem fogunk össze

közösen dolgokért így nem lesz össze fogás

ott azon helyen jövöbe úgy kéne olyan össze

ember í rántja össze tartsa dolgokat mi nem

tartunk ősze semmibe nem lesz sehol össze

tartás össze fogás sehol sét fog hullani mindenütt

így fognak irányítani de így fog minden menni

csak életbe össze tartás nélkül semmi igazán nem

fog úgy működni.

A nap a hegyek fölé emelkedett, fenséges fényével beragyogta a barátságos, de szűk völgyet, vidám életre ébresztve minden teremtményt, amely azért lett, hogy örvendezzék élete napjának. Az arany fényárban úszó erdő szélén feketerigó zengte reggeli énekét, a szikrázó virágok és gyöngyharmatos füvek között felhangzott az epedő fürj egyhangú szerelmi dala, a sötét fenyvek felett áhítatos varjak járták lakodalmi körtáncukat, vagy gyengéd bölcsődalokat károgtak csupasz fiókáik tüskeágyacskája felett.

A napfényes hegyoldalban védett termőföldet rejtett a természet, közepében tekintélyes ház állott, csak úgy ragyogott a tisztaságtól, s a ház körül gyönyörű virágoskertben, néhány terebélyes almafa pompázott kései virágruhájában. A kövér füvet, melyet a ház kútja öntözött, még csak félig kaszálták le, a többit már föletették a jószággal. Az egész háztáj vasárnapi fényben ragyogott, ezt a tisztaságot nem lehet szombat este alkonyattájban egy-két gyors söprűvonással odavarázsolni: hagyományos tisztaságszeretet jele volt ez, amit nap mint nap ápolni kell, akár a család becsületét, amelyre egyetlen könnyelmű óra foltot ejthet – s ez a folt, akár a vér, dacol a mésszel, nemzedékről nemzedékre megmarad.

Nem hiába ragyogott legszebb díszében az istenteremtette föld, s az emberkéz műve: a ház – mindkettő fölött csillag ragyogott a kék égen – nagy ünnep volt ma, az a nap, amelyen a Fiú visszatért az Atyához, bizonyságául annak, hogy áll még a létra ég és föld között, angyalok járnak le és föl rajta, s testüktől megvált emberi lelkek, kiknek üdvössége és zsinórmértéke nem e világból való, hanem az Atyától. Ez ama nap, midőn az egész növényvilág az ég felé tör, virágba borul – ez a nap az ember számára: rendeltetésének évről évre megújuló jelképe. Csodálatos zengés áradt el a dombok fölött. Honnan jött ez a hang? – minden égtáj felől hallatszott. A távoli völgyek templomai küldték el harangszavukat, hirdették, hogy az Úr templomai nyitva vannak mindazok számára, akik nem zárják el szívüket Isten igéje elől.

A szép ház körül nyüzsgött az élet. A kút közelében nagy gonddal lovakat csutakoltak: megtermett kancákat és ficánkoló csikóikat. A széles kútvályú mellett elégedett szemű tehenek ittak, s a béresgyereknek kétszer kellett seprűt-lapátot fognia, mert nem takarította tisztára elégedettségük nyomait. A kútnál pufók szolgálók mosakodtak, háziszőttes törülközőikkel serényen dörgölték vörösre cserzett arcukat. Hajuk csimbókba tűzve simult a fülük mellé. Aztán szapora léptekkel hordtak vizet a házba. A kémények hatalmas pöfékeléssel eregettek sötét füstfelhőket a kék égre.

Az öreg gazda a ház körül sétált: kampósbotjára támaszkodva, lassan, görnyedten ballagott, szótlanul figyelte a szolgák, szolgálólányok sürgölődését. Itt egy-egy lovat simogatott, ott egy tehén nehézkes pajkosságát fékezte meg, majd botjával rábökött egy heverő szalmaszálra, melyet a figyelmetlen szolgagyerek ottfelejtett. S közben hosszú mellénye feneketlen zsebéből minduntalan elővette a tűzszerszámot, mert a pipázást – fulladása ellenére is – nagyon élvezte, különösen így reggelenként.

A ház előtt, az ajtó mellett, fehérre súrolt padon ült a nagymama, kenyeret szeletelt egy óriás cseréptálba: egyenletes, vékony szeletekre vágta, nem olyan hebehurgyán, mint a szakácsnők, szobalányok szokták; azok sokszor olyan otromba szeleteket vágnak, hogy még egy cethal is megfulladna tőlük. Az öregasszony körül jól tartott, büszke tyúkok, szép galambok vetélkedtek a morzsáért: ha némelyik félénk galamb pórul járt, annak nagyanyó dobott egy-egy falatot és kedvesen vigasztalta, szidva az értetlen, erőszakos tyúkokat. Benn a tágas, tiszta konyhában hatalmas tűz lobogott: csak úgy ropogtak a fenyőhasábok; széles serpenyőben habkávé pattogott, termetes asszony kavargatta fakanállal, amott kávédaráló nyikorgott a jól kimosakodott szolgáló térde között. Szép, kissé sápadt arcú asszony állt a nyitott szobaajtóban, kezében a nyitott kávés zacskóval, s beszólt a konyhába:

– Hallod-e, te bábaasszony! Ne pörköld olyan feketére azt a kávét, mert még azt gondolják, hogy zsugori vagyok! Egy negyed kilóval több vagy kevesebb… – ezen már ne múljék. A forralt borról meg ne feledkezz! Legyen meg időben! Mondaná is nagyapó: milyen keresztelő az, ahol a keresztkomák nem kapnak forralt bort templomba menetel előtt! Semmit ne sajnálj belőle: a sáfrány meg a fahéj ott van a padkán egy tálban, cukor az asztalon… a borból másfélszeresét vedd annak, amit gondolsz, ne félj attól, hogy a keresztelőn megmarad valami!

Mondják, keresztelő lesz a házban, s a bábaasszony látja el a szakácsnői teendőket – ért ahhoz is éppúgy, mint a bábasághoz. Azért iparkodnia kell, hogy az egyszerű tűzhelyen időben elkészüljön minden, amit a szokás megkövetel.

A pincéből szép szál ember jött föl, hatalmas darab sajtot hozott. A ragyogó padkáról levett egy tányért, amelyik épp a keze ügyébe esett, rátette a sajtot, és már indul is vele a szobába, hogy letegye a barna diófa asztalra.