Categories
Egyéb kategória

egy szép gondolat

A mai nap úgy gondoltam, hogy bemutatom nektek a világ legjobb inspiráló idézeteit, hogy titeket is motiváljon, fejlesszen, emlékezzetek rájuk és nem utolsó sorban, hogy esetlegesen valami értelmes dolog is ellepje a közösségi oldalak hírfolyamait. Olyan idézeteket mutatok, amelyre mindannyiunknak szüksége lehet ha épp inspirációra vágyunk vagy pozitív gondolatokkal töltekeznénk. Íme.

“Csakhogy tudd, ha igazán sikeres akarsz lenni, akkor soha nem adod majd fel. Nem számít, milyen rossz a helyzet.”

“Fogadd el, hogy felelős vagy az életedért. Tudd, hogy te vagy az, aki megadja neked mindazt, amit szeretnél.”

“Nem bántam meg semmit, amit tettem. Azokat a dolgokat sajnálom, amiket nem tettem meg, holott megvolt rá az esélyem.”

“A kihívások teszik érdekessé a mindennapjainkat. Ezek adják meg az életünk értelmét.”

Categories
Egyéb kategória

el fogadás másik ember iránt

Biztos van úgy az ember életébe mondjuk te ahol

vagy álarc képet vesz fől illető másik iránt őt

biztosan úgy mondva nehezen viseled el de

teneked akár milyen természete életbe lehet igen

csak robbanékony mérges egyszer emberek felé

de mi akkor úgy mondva feléje kedvesnek lenni

éreztetni kel őt menyire szeretik ugye ő abba van

kedvelik egyszer mondjuk valaki mondja a felé

illető fél tőle rá mondja az illető nem rettegni ha

úgy végzed de az lehet másik illetőnek igaza van

nem szimpatikus fél tőle kénytelen elfogadni és

szeretni őt amien természete van annak illetőnek

egyszer fény-derül mindenre aki úgy mondva

nehéz természete de az ember aki retteg másik akinek

fúra természete idő után rádöbben ezen módszeren

változtatni kel félnek emberek és nem igazán

szeretnek ezen kel változtatni az embernek ez

nagy baj emberi természetbe akinek ilyen fúra

természete van nem lesznek mellette csak elviselik

amilyen az nem igazán szeret a felé ember iránt.

Categories
Egyéb kategória

egy szép emlék

Szívesen emlékezünk a régi dolgokra aki emlékszik

ugye régi hősi emlékmű azt úgy mondva azt

szívesen rendezgettük kapálgatók úgy le volt zárva

de amikor kicsit nem jó nézet ki meg tudtuk művelni

rendeznek tettük most pár éve kinyitoták padod

tetetek kicsit meg lehet piheni de hallatom így

esténként mi-van ot egyszer arra jártam kicsikét

fáj nekem az mi-van ot de próbálnak rendet tartani

de régi emlékhely amit mi is kezeltünk sokall szebb

volt ,aki emlékszik rég óta van szabad területe az

alapítványnak így ki neveztünk egy részt kis

kertnek azt rendezgetjük .május 16ai hétfői

foglalkozást pedagógus Judit tartotta az ifjoncoknak

jól érezték magukat .

2022.május.16.hétfő. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Gerhát Lenke, Sára Edina, Barnáné Sümegi Judit. Ma a reggeli teázás után, meglocsoltuk a virágokat az ablakban és a virágos kertben is. Edina anyukája darabolt anyagot a szőnyegekhez, így új színeket tudtunk használni. Lenke lecsomózta az előző alkalommal elkészült szőnyeget. Erzsike kötött és mint minden alkalommal, leírta a füzetbe az aznapi eseményeget. Megfőztük a karalábé levest és kicsit sétáltunk a templomkertben. Megebédeltünk. Bagó Zoli mosogatta el a tányérokat.

2 közepes db karalábé

A rántáshoz

A tojásos galuskához

A csíkokra vágott karalábét, a hasábokra vágott sárgarépát és az egészben hagyott, megpucolt vöröshagymát 2 l vízben feltesszük főni. Hozzáadjuk a pirosaranyat, a vegetát, a sót és a zöldpaprikát.

  1. (Belefőzhetünk 1-2 csirkemájat, vagy szárnyat, ha van otthon, de ez el is maradhat.)
  2. Ha megpuhultak a zöldségek, az egész hagymát kidobjuk és berántjuk a levest.
  3. Végül tojásos galuskát szaggatunk bele.
  4. Rántás készítése:
  5. A lisztet az olajon világsra pirítjuk, a tűzről lehúzva beleszórjuk a borsot, pirospaprikát és az apróra vágott petrezselymet, majd hideg vízzel felengedjük.
  6. Tojásos galuska készítése:
  7. A tojásból, a sóból és annyi lisztből, amennyit felvesz, lágy tésztát keverünk, és a levesbe szaggatjuk.
Categories
Egyéb kategória

a rohanó világ mi-tesz az ember

Borzalmas világot élünk egymásba találjuk hibákat

és nem igazán akarunk össze fogni és csapat munkát

végezni így egy másba hibát az nagy baj egybe

keressük bizonyos haragot egymás felé úgy

mondva ez bizonyos rohanó világot úgy mondva

ember könnyen fel tud robani ha úgy szólnak így

másik kap belelő sokszor itt az baj rengeteg

idegességet nyelünk mi ebbe élnek ember támadjuk

egy mást mindenbe nem tudunk így csapat munkát

végezni mindig bántjuk ilyenek kicsi probléma lenne

akkor nagy ra fújuk ugye így támadjuk másikat

nem tudjuk elfogadni ez miatt rohanó világ csak

gerjeszti embereket össze békétlenséget csinál

világon de nekünk a-kor össze fogni nem, egymást

bántani meg kel oldani dolgokat így lesz majd

csapat munka helyen ha nem keresünk egy más

hibáját segítsük .

Categories
Egyéb kategória

az élet gondolatai

Emlékek bilincsét hordom

létemen, retinám lombjain

elveszett életek sajgó hiánya

bontott rügyet. Lélektűz lobog

könnyeim hulló nincs-rongyain,

kelyhébe zárt a fájdalom virága.

Sorsom szilánkjaiban őrzöm

mosolyod édesanyám, szíved

minden apró rezdülése itt lüktet

még bennem. Korhadó hit rönköm

gyökereit holnappal hímzed

ma is, ha erőm ingoványba süpped

a percek súlyától. Sejtjeim pecsétje

a gyász, űr hasított gondolatok

üvöltő nyomora láncol magányba,

amikor a múlt bölcsőjének csendjében

elmémben ringatva téged, olvasok

az évek lapjairól. Hantjába

aszal a távoli idők maró íze,

jelenem partjain tajtékba izzik

az elmúlás, s szirtjeire sodor.

A napok illúzió vakolt színe

is csak kárhozat, hisz velőmbe sikít

a megtagadhatatlan valóság-pokol.

Categories
Egyéb kategória

egy kikapcsolódásom

Úgy voltam kicsit mindent félre ami úgy mondva

nehezen tudom elfogadni más irányítás van a

alapítványba így igazán nem is megyek el mert

erre nincsen időm de most úgy voltam ezzel na

egy kicsikét ki kéne mozdulni velük elmenni velük

egy kikapcsolódni pont lehetőség volt épen helybe

volt műv házba komédia darab amit úgy mondva

ismerősök adtak pont olvastam van jegy egyre pont

a pedagógus Juditnál ő elintézte amit kel így én

elmentem velük alapítvánnyal sok ismerőssel össze

futottam és meg néztük ezt szép komédia sok poén

jó éreztem de úgy indultam nem érdekel semmi

telefon ne-legyen így biztos ki tudok kapcsolni így

jó érzem gyorsan el is repült idő hogy komédiát

nézet jó volt csak repült úgy mondta más fél órás

szünet de kicsikét elhúzódót de nem érdekelt

ember jó érezte magát jó komédiát adtak de

fiatalok adták de ők úgy adták elő mint nagyon

jó színészek életbe .így is kel tenni így az ember

jó érzi magát én a-kor szombaton volt elő adás

este 6kor és este fél 9re éreztem haza jó éreztem

magam el döntöm ilyenre nem sajnálom dolgot

elmegyek szórakozni ki kapcsolódni .

Categories
Egyéb kategória

a szeretet

Szeretet… Mi is a szeretet? Érzelem…? De valóban érzelem? Ennél több…

A szeretet nem érzelem, hanem cselekvés.

A szeretet mindig a másik emberért létezik.

Nem azért szereti a másik embert, mert viszont-szeretetet vár.
Örül a viszontszeretetnek, de nem azért szeret, hogy õt szeressék.

A valódi szeretet nem vár a másik szeretetére,
már akkor is szeret, amikor a másik ember még nem szeret, és azután is szeret, amikor a másik már nem szeret.

Szeretni annyit jelent: adok, nem pedig kapok.
Adom önmagamat, adom örömöm, bánatom, érdeklõdésem, együttérzésem, barátságom, hálám, értelmem…

A szeretet lényege a másik-centrikus gondolkodás és cselekvés.

A szeretet törõdõ és felelõsségteljes.
Figyel a másik ember kimondott és kimondatlan igényeire. Szükséges hozzá a másik ember tisztelete.

Akit szeretek, annak tisztában vagyok egyéniségével.
Õt szeretem, nem egy illúziót, egy képet, és nem azt, akinek szerintem lennie kéne.
Ehhez pedig ismernem kell õt.

Szent Ágoston mondta, nem lehet valakit szeretni,
akit nem ismerek, és nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek.

A szeretet lényege, hogy nem függ semmitõl.

A szeretet elfogadás.

A szeretet elfogadja a másikat, ahogy a másik van.
Nem akarja megváltoztatni.
Megváltoztatni csak önmagunkat lehet.

Lehetetlen mások szeretete önmagunk szeretete nélkül.
Szeretni azt jelenti, fény és melegség vagyunk a másik számára.

Minél inkább szeretünk és odaajándékozzuk magunkat, annál értékesebb lesz életünk.
Categories
Egyéb kategória

a szeretet

Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet Téged mindenki
Lehetsz Te a világ legfantasztikusabb szilvája, érett…, zamatos…, édes, ésmagad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát. Meg kell értened: Te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája, és valaki, akit kedvelsz nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy banán legyél. De tudd, ha azt választod, hogy banán leszel, csak középszerű banán leszel. De mindig lehetsz a legjobb szilva. Vedd észre, hogyha azt választod, hogy középszerű banán leszel, lesznek emberek akik nem szeretik a banánt. Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni, ami lehetetlen hisz Te szilva vagy, de megpróbálkozhatsz megint a legjobb szilva lenni…

–A szeretetnem is hagyja bezárni magát A szív az csak jelkép. Valójában nem kincseskamrája a szeretetnek. Mert. Szétfolyik az emberben. Amikor megsimogatom az arcodat, az ujjam begyében van. Ha rád mosolygok, ráül a szájam szegletére, és onnan árad szét. Amikor elesel,  és felemellek, erővé válik a két karomban. 

–Küldj szeretet mindenfelé: északra,  délre,keletre, nyugatra. Csodálatos perceket élhetsz majd át, tapasztald meg, milyen a világmindenség abszolút középpontjában lenni.

–Ha csak egyetlen olyan ember vonzáskörébe bekerülsz, aki szeretet sugároz, csodálatos élményben lesz részed. Ha csak egyetlen percre is belépsz a szeretet mindentől megvédő csarnokába, és arra gondolsz, hogy te is szeretet hozol magaddal, neked magadnak is csodálatos élményben lesz részed.

 –Nézz hosszan és kitartóan azokra, akik szeretetteljes életet élnek. Figyeld meg, milyen szépen öregszenek. Figyeld meg, milyen kevéssé fontos számukra a jólét vagy a rang. Figyeld meg, milyen sok ember keresi a társaságukat. Figyeld meg mosolyukat.

 –Emberi kapcsolataink minőségét nem határozza meg a kor, a bőr színe, jólét, nem vagy . Emberi kapcsolataink minőségét csupán egyetlen dolog határozza meg: a szeretetre vonatkozó tudásunk.

Categories
Egyéb kategória

nyári szünet előtti foglalkozás

Rendes tanév végéig meg volt tartva foglakozás

elnézést kérek téves dolgokról rendesen június

közepéig volt foglakozás meg tartva az

alapítványba május 13án volt foglakozás kicsit

igen csak nyári dolgokkal voltunk elfoglalva edi

nyár úgy zajlott mint tavaly nyáron kirándult

az alapítvány volt ökofaluba többször is hallatom

erről más toll erről helyről úgy voltam egyszer meg

nézem csodálatos ökofalut ha már ennyire így már

tervbe vetem elnézek oda megy alapítvány május13

ai foglalkozást pedagógus Judit tartotta az ifjoncoknak

foglakozást jól éreztük magunkat.

2022.május.13.péntek. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Ma befejeztük Lenkével a nagyszőnyeget. Meglocsoltuk a virágokat az ablakban. Rendet tettünk a kamrában. Kiporszívóztunk és felmostunk. Rakottkrumplit készítettünk. Erzsike mosogatta el a tányérokat.

1kgkrumpli 6dbtojás10dkgkolbász5dl tejföl2dbtojássárgája2tkvaj10dkgbacon

A rakott krumpli elkészítéséhez a krumplikat 10-15 percre beáztatjuk hideg vízbe, majd alaposan megsikáljuk és leöblítjük. A tojásokat megmossuk.
A krumplit annyi hideg vízzel öntjük fel, hogy bőven ellepje. Hozzáadjuk a sót, és a forrástól számított 20 percig, fedő alatt puhára főzzük.
A tojásokat sós, hideg vízben feltesszük főni, és a forrástól számított 8 percig főzzük, majd hideg vízbe merítve azonnal lehűtjük. A krumpliról leöntjük a vizet, még melegen meghámozzuk, és hűlni hagyjuk. A kihűlt tojásokat is meghámozzuk, elnegyedeljük vagy felkarikázzuk.
A kolbászt meleg vízzel leöblítjük, így könnyen lehúzhatjuk a héját, aztán vékonyan felkarikázzuk. Elkeverjük a tejfölben a tojássárgákat. A sütőt 180 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük.
A vajjal kikenünk egy lapos, tűzálló tálat, aljára karikázzuk a krumpli felét, kissé megsózzuk, lazán összekeverjük, és elsimítjuk. Arányosan elosztva a tetejére rendezzük a tojást és a kolbászkarikákat, majd megkenjük a tejföl felével. A maradék krumplit felkarikázzuk, és kissé egymásra csúsztatva a tetejére rendezzük. Egyenletesen bevonjuk a maradék tejföllel, végül a tetejére göndörítjük a szalonnaszeleteket. A sütőben addig sütjük, amíg a tejföl és a szalonna aranybarnára pirul (35-40 perc). Vegyes idénysalátával vagy ecetes savanyúsággal, kovászos uborkával tálaljuk.

Categories
Egyéb kategória

egy rossz érzés embernek

Hányszor úgy az ember életébe tűri dolgokat ami

épen őt érinti az életbe ha az illető egy helyen

meg mondják neki dolgot lehet nincsen de akkor

tűrni kel így tűrőképessége egy kicsikét igen csak

formálódni kezd tűri dolgokat amit ő érinti az

életbe elmondom sokáig igazán nem voltam

türelmes most hogy olyan helyen vagyok kicsit

türelmes vagyok nem robbanok szét de ma ért

olyan dolog nekem nem est jól milyen lenne

valaki aki közel hozzád te mindig elsző ugrása

megy meg oldja olyat állítanának egy

vadigennek hogy nem segít rajtam az illető és

mindig elsző sóra megy neki ugye ez annak

illetőnek nem tetszik mert nem igaz ez annak

ember kicsi olyan állítás ami nem igaz sok

ember nem tudja elviselni dolgot nem igaz.

Fáj embernek ilyen