Categories
Egyéb kategória

ember néha keresi értelmét dolgoknak

Hányszor van úgy ember életébe keres dolgoknak

értelmét mér van épen úgy ahogy van te meg

szokol az életetbe egy filmet te mondjuk úgy vagy

ezzel te úgy vagy ezzel te nem igazán szeretnéd

úgy mondva történe valami azzal te meg kedvelted

úgye mondjuk folyamat lenne az életetbe amikora

te jól meg szoknád azt millene fogja egy olyan

ember ő elvené ezt műsort másikat szeretne be

tűzni te azt műsort meg szokod keresed értelmét

mért veszik el értelmes műsort helyete olyat

tenének ami nem igazán éredkli embert hánszor

az élletünkbe te meg szokol egy műsor ami jó

úgy mondva ki cserélik néha butaságra hányszor

az te valamit meg szokol úgy van ez ember jó

volt darbig kicsikét szünetetni kezdik kicsikét

mondositanak rajta az meg nem úgy sikerül ahogy

előző volt egyből jőn a hang ez nem olyan mint

régi volt csűnyán meg változtanak rajta amikor

változtatnak van épen elvenének egy értelmes

dolgot kel jó az embernek igen csak kicsikét nem

igazán jó szül el rosz lesz belőle azért értelmes

dolgokat támogatni és egyszer meg szokot hátha

maradni fog ez lenne az értelme egy dolognak.

Categories
Egyéb kategória

a kulturális viselkedés

Rég volt olyanról gondolat ami mai világba igen

csak meg fordul ilyenel éllnek egyes emberek

kicsikét gondoljuk bele hány ember van úgy ő

mondjuk nem igazán akkar mondjuk szemivel

foglalkozni élni akkarja életet mni ondjuk úgy

gondolja az ember amit agya mondja jónak kel

leni egyszer egyik illető úgy van vele ilyenel

le ülök egyhelyre asztal körül meg isa mondjuk

azt azon helyen asztal körül úgy lenne az illető

mondjuk ő semivel nem foglakozik ő úgy van

tisztán gondolkozik ő más nem igazán érdekelne

egyszer az asztal körül rá üllne meg fel tené

mondjuk asztalra lábát úgye ez nem szép

viszelkedés hánszor azon esnek is emberek

kultúra azt diktálna ezt nem csinálom asztalra fel

raknám lábam ép azon rá ülnék asztalra ez se

mondjuk szép és rá szolnál arra illetőre nem

fog tecseni igazat akar adnni magának de nincsen

igaza egy kúlturális ember biztos nem tené fel

lábát asztalra ara ülne asztalra az illető milyen

viszelkedés lenne, és másik ember azon asztalon

mondjuk enne azon ere előző ember egy kulturális

viszelkedést müvel rá szólna nem tetszik az neki

magának igazat adni nincsen igaza ember még

egy asztal kürül kúlturálisan viszelkedik nem

ül asztalra meg nem tené fel lábát az nem

szép egy helyen müvelni más meg ot enne

épen előző épen nem szépen viszelkedni ami

igazán nagy gond meg kel tani egyes emberket

kulturális viselkedésre.

Categories
Egyéb kategória

a citadella

Kritikusai általában erősen hangsúlyozzák azt az állhatatos, szinte megszakítatlan fejlődést, amely a Déli futárgép regényformájától egyenes vonalban vezet el a Citadellához. Anélkül, hogy vitába kívánnánk szállni életének és művének nálunk avatottabb ismerőivel, szeretnénk a magunk részéről hangsúlyozni az előbb említett 1936-os év jelentőségét; sőt úgy érezzük, hogy talán még korábbra is visszamehetnénk, hiszen egyáltalán nem bizonyos, hogy valamely mű megírásának a kezdete egybeesik e mű koncepciójának a megszületésével. Jelen esetben már csak azért sem, mert tudjuk, hogy a Citadella nem eleve kész, határozott terv alapján született, hanem – hogy egy másik francia és egyúttal világirodalmi párhuzamra hivatkozzunk – Pascal Gondolataihoz hasonlóan jórészt sebtében odavetett, legnagyobb részben kidolgozatlan feljegyzések, gondolatok formájában, amelyekre még hosszú átdolgozás és szerkesztés, az író életének utolsó évében tett kijelentései alapján legalább három-négy esztendő várt. a Citadella csupán megjelénésének évét (1948) tekintve későbbi mű, mint a regényei; alakulását tekintve egyidős a legtöbb regényével, sőt – legalább részleteiben – bizonnyal régebbi némelyiknél. Vagyis az a bizonyos fejlődés, amelynek állítólagos betetőződése, az egyre moralizálóbb regények után a nagy elmélkedő, erkölcsi és életelveket nyújtó, szinte minden cselekménytől mentes mű lenne a Citadella, a valóságban párhuzamos a regényeivel, mondhatnánk kíséretéül szolgál e regények sorának.

És valóban: ha jól olvassuk Saint-Exupéry regényeit, azt látjuk, hogy a morális érdeklődés, a moralizáló, gyakran didaktikus szándék elejétől végig fellelhető minden művében. Első kritikusainak egyike, Gide már nagyon korán észrevette, hogy itt valami új felfogásról van szó, a cselekvés előtérbe állításáról, arról, hogy “nekünk főképp arra van szükségünk, hogy megmutassák: mint vagyunk képesek arra, hogy önmagunkat is felülmúljük a megfeszített akarat segítségével.” Az író minden hőse végeredményben az élet értelmét keresi, Gide szerint azt bizonyítja, hogy “az ember nem a szabadságban, hanem egy feladat elfogadásában találja meg a boldogságát.” Ez a feladat végül is a métier, a mesterség fogalmába sűrítődik: legyen bármilyen szerény vagy fontos ez a mesterség, benne teljesedik ki az ember, nyeri el teljes szabadságát. Ez a felfogása regényei közül a Terre des Hommes-ban (Az ember földje, 1939) fogalmazódik meg a legtisztábban; de ha a Citadella számtalan, erről szóló fejezetét olvassuk, akkor itt is, mint a rengeteg egyéb, ismétlődő motívumban és gondolatban, félreismerhetetlen az időbeli párhuzam. Mi azt hisszük, hogy valóban lehetetlen egymástól elválasztani Saint-Exupéry regényírói és moralista-esszéírói működését, legalábbis ami a Citadellát illeti; csak a későbbi, posztumusz megjelenése mondathatta számtalan kritikusával azt, hogy a Citadella mintegy betetőzése, végső konklúziója regényírói működésének. Mi szinte azt mernénk kimondani, hogy a regények a Citadella gondolatainak az illusztrációja. Egy kis túlzással a posztumusz mű amolyan “vezérkönyv”, amely megoldja, megmagyarázza, didaktikus módszerrel érthetővé teszi ennek a mélyenszántó és mélyen etikus műnek a végső mondanivalóját.

Categories
Egyéb kategória

a bohóc

– Gyerekek, gyerekek! Az volt csak az előadás! A karácsonyeste előtti napon. Mint annak lennie kell, mély hóba süppedt az egész vidék, minden ereszen csillogó jégcsapok lógtak, de a sátorban kellemes meleg volt, s nemcsak a megszokott bőr- és istállószag terjengett, hanem sütemény –, szaloncukor- és mogyoróillat keveredett egymással.

– Háromszázhuszonhét gyerek jött el szüleivel az előadásra. A kisfiúk és kislányok ezen a délutánon a gyárnak a vendégei voltak, ahol a papák dolgoztak. Már novemberben azt mondta az igazgató:

– Ez mindnyájunknak jó év volt. Éppen ezért különleges karácsonyt akarok, egy rendhagyót. Azt javaslom, menjünk el együtt a cirkuszba. Akinek van gyereke, hozza el magával. Én is jövök mind a hárommal!

– S most ott ül a két kislány és a kicsi fiú a szülei mellett háromszázhuszonnégy másik gyerek között. Megkezdődött a rég áhított karácsonyi ünnep.

– Először csokoládét, süteményt osztottak, azután limonádé és bonbon következett, majd sok-sok ajándék. A kislányok babákat, színes csomagokat, finom nyalókákat kaptak, a kisfiúk érdekes könyveket, aranyozott tolltartókat és izgalmas összerakós játékokat.


Aztán kezdődött az előadás.

Ezt élvezték igazán csak a gyerekek! Átszellemülten ültek az óriási sátorban és figyelték, hogyan táncolnak a fekete pónik; borzongtak, ha az ezüstruhás lányok a magas trapézról a levegőbe vetették magukat.


Ó, és aztán jött a bohóc!

Már amikor a porondra botladozott, egyetlen csilingelő kacagásba olvadt a háromszázhuszonhét elragadtatott hangocska. Attól kezdve már a saját hangját se hallotta az ember. A gyermekek úgy nevettek, hogy megremegett a sátor. A szemük is könnyezett, és sokan rosszul lettek a nevetéstől.


Bizony, nagyszerű is volt a bohóc! A viccek oly csodálatosak voltak, hogy még a felnőttek, sőt az igazgató is levegő után kapkodtak. És őt még senki sem látta levegő után kapkodni. A bohóc egyáltalán nem beszélt, nem volt szüksége szavakra, hogy vicces legyen. Némán játszotta el a gyerekeknek, amit látni akartak. Egy malacot utánzott, egy krokodilt és három táncoló medvét. A legmulatságosabb az volt, amikor a nyulat játszotta el. Ekkor jött az a pillanat, amikor a nagy öreg bohóc ideges kezdett lenni. Ez volt az a pillanat, amikor felfedezte azt a kislányt, akinek piros masni volt a hajában. A kislány a szülei között ült az első sorban, egészen a manézs közelében. Aranyos kislány volt, okos, keskeny arcú, ünnepélyes kék ruhában. Az apja nevetett. Az anyja nevetett. Csak a piros masnis kislány nem nevetett.


Az öreg bohóc azt gondolta magában: Lássuk csak, kedvesem, hogy sikerül-e téged is nevetésre bírni! És úgyszólván csak a kislánynak játszott.


Az öreg bohóc olyan volt, mint még soha.

De… semmi sem segített. A kislány egészen komoly maradt. Egészen komolyan nézte, nagy, merev szemekkel a bohócot, anélkül, hogy csak a száját is elhúzta volna. Aranyos kislány volt, egyike a legcsinosabbaknak. Csak éppen nem nevetett.

A bohóc egyre sejtelmesebbnek találta a dolgot. Minden tréfájában egy csomó munka és hetekig tartó gondolkodás volt, mindig pontosan figyelte, hogyan reagálnak a nézők, mikor kezd nevetni az egyik, mikor hagyja abba a másik. Mindig eszerint dolgozott. Ezt nevezte a közönséggel való kapcsolatnak. Ezen az előadáson sem esett nehezére, hogy kapcsolatot teremtsen, a gyereksereg mindig hálás közönség volt. Csak a kislány nem.


Egyszerre csak a nyúlutánzás közben mérhetetlen szomorúság és szörnyű tanácstalanság töltötte el az öreg bohócot. Legszívesebben félbeszakította volna az előadást. Úgy érezte, képtelen tovább játszani, ha az első sorban ülő kislány továbbra is így nézi. Épp ezért valami szokatlant tett.

Odalépett a kislányhoz és udvariasan megkérdezte:

– Mondd csak, nem tetszik neked az előadás?

A kislány mereven ránézett és barátságosan válaszolt:

– Ó, dehogynem, nagyon tetszik!

– Dehát akkor miért nem nevetsz, mint a többi gyermek? – kérdezte a bohóc.

– Ugyan, min nevessek?

– Nos – mondta a bohóc –, rajtam például.

Categories
Egyéb kategória

mi az nem igazi szeretet

Kicsit beszéljünk szeretről hány ember úgy ezezel

dolgal életembe valakit elkezdetem de csak úgy

tudtam őtt mondjuk életbe csak eltudtam viszelni

ép hogy mondjuk szeretni tudtam hány olyan

ember van aki véletlen elveszítenek egy olyan akit

csak rá mondta úgy csinálta ő szerete az életbe ő

ilyenkor meg mutatja másik felé tiszteségesen

eltemeti útána síratni kezdi útána jön vissza

mástol visz hang nem szerete de fel álltitott

neki méreg drága síremléket neki annak

embernek ő menyire szerete azt illetőt de igazábol

csak nem szerete de úgy volt tisztelt meg volt meg

hallt az illető akkor meg mutatom igazábol

menyire szeretem így csinálok neki méreg

drága emléket neki mindenki meg lása mennyire

szerete de jőn mástól bízonyos visz hang nem

szerete ami nagy gond de szeret jelélől meg

csináltsa méreg drága síremléket sok illyen

éltembe ami nagy gond életünkbe szeresük

őt . ne úgy életbe csak ép szeretem elviszelte

útána visz hang nem szerete azt embert méreg

drága síremléket meg csinálta neki ő meg mutasa

ő menyire szereti azt embert de nem igaz nem

meg hal ember akor szeretni az embert mindig

szeretni kel az embert ne úgy hogy méreg drága

emléket meg csináltom neki de ez csak rámondom

hogy szeretet azt embert.

Categories
Egyéb kategória

a Barabás

A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Két oldalt füstölögtek a romok. Lent a kiszáradt árok fenekén találta az elsőt azok közül, akik Pilátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felhők felé.

Megállt előtte, és így szólt:

– Itt vagyok!

Az pedig felnézett rá, és zokogni kezdett.

– Rabbi, rabbi! – zokogott.

És a mester szelíden folytatta.

– Ne sírj! Állj fel és jöjj velem! Mert visszamegyek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé és új törvényt kérek magamra és reátok, akik Barabbást választottátok, s akikkel ezt mívelte Barabbás.

A nyomorult pedig feltápászkodott és az ő öltönyét megragadta.

– Mester! – kiáltott elfulladva és könnyek között – ó mester, jövök! Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek! Mondd meg, mit mondjak!

– Semmit, mondta ő szelíden – csak azt, amit három nap előtt kellett volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon és megkérdezett titeket: „Kit engedjek el hát közülük, Barabbást, a gyilkost, vagy a názáretit?”

– Ó, én bolond! – kiáltott a nyomorult fejét öklével verve, – ó, én bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott!

– Jól van – folytatta szelíden a mester – most jöjj hát velem Pilátus háza elé, ne törődj semmivel, ne figyelj semmire, csak rám, és amikor én intek neked, kiáltsd egész szívedből és egész tüdődből: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „Az életemet!”

Az pedig követte őt.

És találnak útközben egy másik nyavalyást, akinek Barabbás elvette házát, feleségét, gyermekét és szemeit kiszúratta.

És ő homlokon érinté csendesen kezével és így szólt:

– Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „A házamat! A gyermekemet! A szemem világát!”

Az pedig felzokogott és követte őt.

És találtak még másikat is, kinek lábai és kezei kötéllel voltak összekötve és nyakára hurkolva, őt magát pedig arccal lefelé bűzhödt mocsárba nyomta le Barabbás, tetvek és csúszómászók közé.

Odament hozzá, és megoldotta kötelékeit, és így szólt:

– Ismerlek téged. Te költő voltál, aki a lélek rajongó repülését hirdetted: Jöjj velem, és amikor intek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha ezt kiáltanád: „A szabadságot! A léleknek és a gondolatnak a szabadságát!” Az pedig megcsókolta az ő saruját és csak a szemével könyörgött, mert a szája még tele volt sárral.

Categories
Egyéb kategória

a nem nemtörődömség emberekbe

Egyes emberek nagyon híányzik bizonyos

kúlturális viszelkedés egyes helyeken hány emberbe

van ő nem érdekli mondjuk semit mondjuk meg

kívána valamit mondjuk csilapitsa szomjót de őt

úgy van egyes emberek ő nem igazán törődik

azal úgy van ember mondják egyik ember aki

pldéáúl törekdenk egy helyen meg legyen

bízonyos rend azon ő mondjuk meg mozgatna

dolgokat rend legyen azon mondjuk sok szüket és

nem kívánt ember aki nem szereti rendet több

szemtes helyet kitűz bele vésze annak igen is

milyen fontos az rend egyes helyeken hány ember

ember úgy meg tesz ki dolgokat mondjuk ki jelőli

dolgot mi lesz szemetes milyen valaki ezt igazán

nem igazán törődik vele kirakja kukát dolgozon

rend leegyen ere egyik ember nem érdekli dolgot

hány kuka van akor is sét dobálom azt nem

érdekeli az hány helyen kijőlve az rend az ember

aki nem ezzel bíztos fogja sét dobál mindet ő

bíztos ez tanúlná otthon de ezzel viszelkedésel

aki így csinálja nem igazán védi környezet mert

meg ittm dolgot fogom úton eldobom ezzel így

csak magára bízonyít ő nem tud kúlturálisan

viszelkedni azért dobja el azt amit nem kéne meg

ezzel mutatja ő szenyezi levegőt amikor levegőt

igazábol védni kéne ne szenyezők levegőt másik

ember előt az nem szép figyeljünk ilyenre.

Categories
Egyéb kategória

a boldoga

Lassacskán mindenfelé elterjedt a hír a csodálatos gyermekről, akinek fény koronázza a fejét. Még a legtávolabbi országokban is hírt kaptak róla. Élt ott három szomszéd király, akiket különös módon Gáspárnak, Menyhártnak és Boldizsárnak neveztek, mint manapság egy lovászt vagy egy házalót. Ennek ellenére igazi királyok voltak, és – ami még figyelemreméltóbb – bölcs emberek. Az írás tanúsága szerint értettek ahhoz, hogy a csillagok járását kövessék, pedig az nehéz mesterség, mindenki tudja, aki megpró bált már csillag nyomába szegődni.

Hárman tehát összefogtak, és estefelé pompás kísérettel teve- és elefántháton gyorsan útnak indultak. Napközben ember és állat egyaránt a köves puszta sziklái alatt pihent. A csillag, amelyet követtek, az üstökös, türelmesen várt az égen. Meg is izzadt kicsit a nap hevében, míg végre ismét besötétedett. Akkor újra a karaván előtt ballagott, ünnepélyesen világított, mutatva az utat.

Így azután a menet jól haladt. Amikor azonban Jeruzsálem helyett Betlehem felé fordult a csillag, nem akarták tovább követni. Arra gondoltak, ilyen fejedelmi gyermek inkább palotában fekszik, semmint egy nyomorúságos faluban. Az üstökös kétségbeesetten ugrált ide-oda, csóválta a farkát, de ez sem használt. A bölcsek olyan okosak voltak, hogy sokáig nem értették meg azt, ami józan paraszti ésszel fölfogható.

Ezalatt följött a nap is, a csillag pedig elhalványult. Szomorúan helyezkedett el egy fa koronáján, amely az istálló közelében állt. Aki elment alatta, nem vélte többnek egy ágak között felejtett citromnál. Csak éjszaka mászott ki, és lebegett az istálló fölött. Boldogan pillantották meg a királyok. Hanyatt-homlok ügettek oda. Egész nap kutattak a megígért gyermek után, de nem találták. Jeruzsálemben csak egy visszataszító, hájas ember tartózkodott.

Nos, a három közül egyik, akit Menyhártnak neveztek, mór volt. Hórihorgas és olyan koromfekete, hogy a csillag erős fényében sem lehetett mást látni belőle, mint szemgolyóját és ijesztő fogsorát. Otthon királlyá tették, mert egy picit feketébb volt a többi feketénél. De bántotta az, hogy ezen a tájon úgy néztek rá, mintha az ördög bőrét viselné. Már útközben sikítozva menekültek a gyermekek anyjuk ölébe, amikor tevéjéről lehajolt, hogy édességgel ajándékozza meg őket. Az asszonyok keresztet vetettek volna, ha már akkor tudták volna, hogy a keresztény ember hogyan védekezzék a kisértés ellen.

Menyhárt utolsóként lépett bátortalanul a gyermek elé, és a földre vetette magát. Ó, csak legalább egy kis fehér foltot tudna mutatni, vagy legalább a lelkét láthatóvá tehetné. Kezébe temette arcát, telve aggodalommal, hogy az Istengyermek nehogy megijedjen tőle.

Mivel nem hallott sírást, ki mert egy kicsit pillantani ujjai között. Szavamra! A bájos kisfiú mosolygott, kinyújtotta a kezét fürtös haja után.

Mérhetetlenül boldog volt a feketék királya. Sohasem ragyogott még ennyire a szeme, szája széle az egyik fülétől a másikig húzódott.

Nem tehetett mást Menyhárt: átkarolta a gyermek lábait, s megcsókolta az összes lábujját. Így volt ez szokás Mórországban! Amikor kezét elvette, csodát látott: fehér volt a tenyere.

Azóta világos a mórok tenyere. Menj csak oda, nézd meg és testvérként köszöntsd őket!

Categories
Egyéb kategória

egy elmélkedés

  1.  kiválasztott szöveg csak eszköz ahhoz, hogy az Élő Istennel találkozzam.
  2. Értelmem mellett vágyaim, akaratom is kell hogy részt vegyen ebben a találkozásban.
  3. Amit őszintén nem viszek Isten elé, azon Ő sem tud segíteni.
  4. Gyümölcseiről ismerhető fel életem értéke. Isten nem szép gondolatokat fog számon kérni, hanem azt, hogy mennyire járta át legapróbb, leghétköznapibb részletét is az Ő szándéka, akarata.
  5. Az elmélkedés a napi elcsöndesedés fóruma: ,,Minél békésebb a szívünk, annál tevékenyebb az életünk. Minél csendesebbek vagyunk, annál munkásabbak lehetünk. Minél inkább nyugalom jellemez, annál inkább égethet a buzgóság. Minél inkább lehiggadunk, annál inkább áttüzesedhet az életünk”. (Newman)
  6. Az Isten felé vezető út a hit és a ráhagyatkozás mércéjével mérhető.
  7. Isten féltékenyen szeret, mindenestől magáénak akar, ez az üzenet jut el szívemhez az elmélkedésben.
  8. Az elmélkedés hozzásegít, hogy mindenben, mindenkiben, minden helyzetben Istent keressem és találjam meg.
  9. Vállaljam az Istennel való birkózást, s addig el ne engedjem, amíg meg nem áldott.
  10. ,,A befelé figyelő embert Krisztus gyakran meglátogatja, kedvesen szól hozzá, gyöngéden vigasztalja, nagy békességgel ajándékozza meg, csaknem hihetetlen közvetlenséggel magához öleli”. (Kempis)

  1. Anyag: Legfeljebb egy oldal a Szentírásból, Kempisből, szentek írásaiból, patrisztikus írások, zsinati, pápai írások, Marmion, Merton, Newman, Pázmány, Prohászka…
  2. Előkészület:
    1. Távolabbi: a megelőző este figyelmesen, lassan elolvasom; ezen gondolatokkal térek nyugovóra.
    2. Közvetlen: az előkészítő imában bűnbánatban megtisztítom szívem, s alázattal koldulom Isten kegyelmét; kifejezem készségemet, hogy a megismert igazságot követni is akarom; kérem a Szentlélek megvilágosító, áttüzesítő kegyelmét.
  3. Menete: elképzelés, vágyódás, elfogadom a tanítást, szükséges, hogy kövessem, miről kell lemondanom, ma mit teszek érte, hosszabb távon mit teszek, írásba rögzítem, kontroll: hogyan elmélkedtem?, mit kell módosítanom?, hála és erőkérés.
  4. A nap folyamán a déli examen particulare-ban visszatérek a főbb gondolatokra, az elhatározásokra, a megvalósítást számon kérem. Este a lelkiismeretvizsgálatban döntő a napi elmélkedés és a megvalósítás számonkérése.
  5. Lelkivezetőmnek rendszeresen beszámolok elmélkedési gyakorlatomról.
  6. Rekollekciók, lelkigyakorlatok jó alkalmak, hogy hosszabb távú elmélkedési tervet adjanak.
Categories
Egyéb kategória

jó kívánságok

z esküvői készülődés nem csak a pár oldalán van jelen. A nagy eseményre érkezőknek is van feladata, főleg ha nagyon közel állnak a párhoz. Itt van először is a nászajándék! A nászajándékot illetően, ha csak nincs konkrét kérése a párnak érdemes egy kisebb pénzösszeget adni, ez mindig jól jön ilyenkor! Találkoztunk olyannal is, ahol egy az esküvőre készült honlapon tájékoztatja a násznépet a pár kívánságairól, ebben az esetben innen kell választani egyet.

Miután túljutottunk a nászajándék kérdésén, jöhet az esküvői jókívánság, tehát a hogyan is fogunk gratulálni kérdésköre! A jókívánságok általában egy borítékba zárva egy kis kártyácskán érkeznek egy rövid (vagy akár hosszas) gratulációval, egy idézettel vagy esetleg mindkettővel ellátva!

Az egyik legfontosabb tényező! Senki nem szeretne sablonos gratulációval előrukkolni és lássuk be, hogy a pár is jobban örül a szívhez szóló szavaknak! Ha nagyon közel állunk a párhoz vagy annak legalább egyik tagjához könnyebb dolgunk van, de egy távolabbi barátnak vagy rokonnak sem lehetetlenség egyedi, a szemeket könnybe lábasztó módon gratulálni!

A két ember közötti kapcsolat kihangsúlyozása az, ami igazán meghitté tesz egy esküvői jókívánságot! Fel lehet idézni egy barátság szép, vicces vagy éppen nehéz pillanatait, amiket közösen éltünk meg valakivel. Egy-egy gyermekkori történet is mindig szuper ötlet, mutatja, hogy már mennyire régóta ismerjük egymást, mennyi mindenen mentünk át és íme még mindig itt vagyunk, egymás mellett!

A szép szavak és emlékek mellett egy kis humorral is fűszerezhetjük a gratulációkat, a lényeg, hogy legyen személyes! Ha sikerül olyan szöveget írnunk, ami elgondolkodtat és a mi szemünk is kicsit könnybe lábad, valószínűleg jól sikerült a dolog!