Categories
Egyéb kategória

a remény

Amikor ősz hangulta beköszön hány embernél van

az nincsen kedve semihez így igazán kicsit remény

telenek találja dolgokat de nekünk akkor remény

kedünk kel életbe mindig épen amikor

alapítványba segítkeztem valami engem kéretek fel

segítkezem netezöknek segítsek olyakor az emberbe

amikor új dolog elé kerül tele van reményel a felé

küzd sikerüljön nálam így volt elérkezet az

bízonyos nap kicsit az remény le lankat bíztani

kezdek és síkerült . Hánysor van úgy emberbe épen

elé néz valaminek jó tele van reményel és próbálja

úgy mondva úgy csinálni végig tudjon maradni

abba reménybe amivel munkát elkezdte de van

olyan kapunk hírt amit az ember igazán nem vár

ilyenkor ember néha meg törik fel adja dolgokat

nem akar reménykedni ami nagy gond mert

mindig kel reménykedni egyszer mindig jó fog

jöni életbe tovább kel adunk életünk remény

dolgot minden ember felé,

Categories
Egyéb kategória

mért sírt

A „megverni” a sportversenyek szokásos nyelvhasználatában azt jelenti, „győzni”. A megverni ilyen összefüggésekben eredetileg azt jelentette, megölni. Az Ószövetségben, a Kivonulás könyvében az utolsó csapásról, amellyel Jahve Egyiptomot sújtotta, ez áll: „Éjszaka az Úr megvert Egyiptomban minden elsőszülöttet…”

Az 1990-es futball világbajnokság döntőjében Németország megverte az előző világbajnokot, Argentínát. Amikor Diego Maradona, a vesztes csapat kapitánya fölállt a dobogóra, hogy a szervezőbizottság képviselőjétől átvegye az ezüstérmet, teljesen össze volt törve. Arcvonásai össze-összerándultak, újból és újból sírásra fakadt. Úgy becsülték, hogy világszerte 1,2 milliárd ember követte a TV-ben a játékot. Köztük a legtöbben férfiak. A futball „férfiak dolga”. A futballozó nők éppolyan egzotikus jelenségek, mint a bokszoló nők. A teológusok és egyházi férfiak vagy ingujjban, hivatásbeli szerepüket szimpatikus módon félretéve, egyszerűen csak férfiként szintén odaülnek a képernyő elé, vagy úgy érzik, hogy toronymagasan fölötte állnak az ilyen plebejusi-profán élvezeteknek.

Nincs szükség nagy vallástörténeti jártasságra ahhoz, hogy tudjuk: itt elementáris és eredeti módon vallást gyakorolnak. Hogyan álljon helyt a keresztény hit, ha „toronymagasan” elkülönül az ilyen történésektől, és sem nem kész, sem nem képes arra, hogy párbeszédbe kezdjen az ilyen elementáris vallási megnyilatkozásokkal? Minden versenysportra érvényes az, amit Coubertin báró, az újkori olimpiai játékok megalapítója „mind a régi, mind az új olimpizmus első és leglényegesebb ismertetőjegyének” nevezett, ti. hogy az vallás. Aki valóban meg akarja érteni a stadionokon belüli és kívüli történéseket, annak nem szabad becsuknia szemét ama történelem előtt, amelyen minden életmegnyilvánulásunk, a modern sporttevékenység is nyugszik.

Az „ógörög áldozati rítusok és mítoszok értelmezéseit” tartalmazó könyvének, mely az olimpiai küzdősport eredetét is tárgyalja, Walter Burkert ezt a címet adta: Homo necans – Az ember mint gyilkos (Berlin-New York, 1972). Az olimpiai terepnek, amint leírja, két kultikus központja volt: a Pelopsz-szentély és a Zeusz-oltár. A kettő között feküdt a stadion. Pelopsz egy sötét istenség, aki az emberáldozatok gyakorlatára utal vissza. A monda szerint apja, Tantalosz leölte őt, ételül tálalta föl az isteneknek, amikor azok, Zeusszal az élükön, lakomára jöttek hozzá. A szentély egy kövekkel szegélyezett áldozati árokból áll, ahová a vért folyatták. Ez eredetileg embervér volt. A Zeusz-oltár, a másik kultikus hely, egy alsó részből állt, ahol leölték az állatokat, és egy magas hamurakásból, amelynek a tetejére helyezték az állati combdarabokat, hogy elégessék őket. Ez az oltár jelentette a célt a stadion futói számára. A vérnyelő Pelopsz-sírtól rohantak, a haláltól menekülve, a Zeusz-oltárhoz, és aki elsőként érkezett oda, meggyújthatta rajta a tüzet: részesült a fényes, olimposzi isten győzelmében a vér, a sötétség és a sír fölött. Burkert azt mondja: „A futás az átmenetet hangsúlyozza a vértől a megtisztító tűzhöz, a halállal való találkozástól a túlélés tudatához, ami a győzelem erejében nyilvánul meg.”

Az újvilágban végzett kutatások azt mutatják, hogy a labdával folytatott versenyjáték is az áldozatok leölésében gyökerezik. A gömbölyű és világos labda a napot szimbolizálja. Az ember, akit létrejötte óta elbűvöltek a harc és az ölés történései, a napnak – annak a hatalomnak, amely fényével és melegével lehetővé teszi számára az életet – a működését is az agón, a halálos harc kategóriáiban érzékeli. Amikor este, naplemente után az ég és a tenger vörösre színeződik, akkor az erőszak szimbolikájától meghatározott ember azt látja, hogy az a hatalom, amely az életét garantálja, most halálos harcba bocsátkozott az alvilági hatalmakkal. Az aztékoknál emberek ezreinek kellett – az áldozatbemutató papok által testükből élve kitépett – remegő-rángó szívük erejével támogatniuk a napot az alvilági erők ellen folytatott harcában, és így garantálniuk, hogy újból és újból fölkeljen. Az emberiség történetének eddigi legrégebbi labdajátékterét Mexikóban, a Yucatan-félszigeten fekvő ősi Maya-városban, Chichen-Itzában fedezték föl. A mintegy 36 méter széles teret 75 méter hosszú, masszív kockakövekből álló fal fogja körül. A szemben álló oldalfalak közepén, 7 méteres magasságban súlyos kőgyűrűt helyeztek el. Könyökkel vagy térddel kellett a naplabdát átdobni a kőgyűrűn, és ezáltal támogatni futásában a napot. A játékosoknak a papi kasztba kellett tartozniuk. A játék veszteseit a győztesek leölték, és remegő szívüket föláldozták a napnak (G. Becker, Die Ursymbole der Religionen, 1987).

Csak ennek az eredetnek az alapján lehet megérteni a játékosok és edzőik szinte halálos komolyságát, a stadionok pattanásig feszült légkörét és az egymás ellen harcoló férfiak végsőkig menő elszántságát. Tevékenységük bizonyára játék, játék a világos és gömbölyű bőrlabdával, de a „homo ludens”, a játékos ember egyúttal és éppen mint játékos ember „homo necans”, gyilkos ember is. A verseny-játékban, amelyben csak az egyik győzhet, és a másikat szükségképpen megverik, ősrégi, évmilliókra, az emberlét kezdetére visszanyúló élet- és magatartásminták támadnak föl: Azóta, hogy mintegy 1,7 millió évvel ezelőtt a „homo erectus”, a korai ember kilépett a gyűjtögető- és dögevő lét fülkéjéből, és a nagyvad-vadászattal a vadállatok versenytársa lett, magatartását és életérzését az agón, a halálos harc határozza meg. Ez mindenekelőtt a férfire érvényes. Már az állati viselkedésből is tudjuk, hogy a megmerevedett fallosz és a hágás az agresszivitás és a fenyegetés kifejeződése is lehet. A lándzsa, amellyel az ember fölébe emelkedett a vele élő nagy állatnak – mint Káin a testvérének, Ábelnek – és azt halálra döfte, fallikus erejének szimbóluma.

Ezek az őskori minták ott vannak bennünk. Végső okát adják annak a könny- és vérfolyamnak, melyet az emberiség történelme folyamán az emberek okoztak egymásnak. Az ember mind a magánélet, mind a politika területén mindig kész arra, hogy power-jét, ölési potenciáját fenyegetően megmutassa és kiélje. Még nem sokkal ez előttig csak azáltal tűnt lehetségesnek az emberiség fennmaradása, hogy a két ellenséges blokk, a keleti és a nyugati olyan gigantikus ölési potenciát állított egymással szembe, hogy az megbénította ennek az erőnek a kiélését.

Categories
Egyéb kategória

a szeretetből szolgálni

Hányszor ember életébe az ő igazán úgy mondva

élni akarja azt bízonyos életet és nem igazán vele

foglalkozni úgy van vele az illető egyszer egyik

ember nem érdekli szemit úgy van vele őt igazán

tegyék és szolgálják ki amit úgy ,mondva ő

szeretné meg teszi mindenki mondjuk de úgy van

ő az illető ígazán csak úgy mondva kérésnek tesz

bízonyos eleget sok ember szeretetből meg teszi

azt amit kel másik ember hányszor az mondjuk

valaki nem tesz neki elget ilyenkor az ember fel

van háborodva mért nem tezszi meg azt nekem

ő szeretetből tet valamit felém az illető mondjuk

elvárja az illető körül ugrálja meg tegye amit

ő szeretne úgye az ilető szeretből tete meg és

az nem körül ugráltatás másik felé szeretből tet

meg valmit az illető mondjuk elvárni mindig tegye

meg ezt neki ez nagy tévedész szeretetből mindent

meg lehet teni mérték legyen másik ember íránt

Categories
Egyéb kategória

elfogadni egymást

Mindent megpróbáltunk már: kilestük egymás hadállásait, melyikünk bukkan fel előbb, fedetlenül hagyva a szívét, vagy a homlokát, hogy egy szempillantásnyi idővel gyorsabbak lehessünk a másiknál. Mindketten sebet kaptunk.

Megpróbáltuk rendezett körülmények között elbuktatni a másikat. Látszólag békés csendben, könnyed taglejtésekkel, halk hangon és a figyelmét elterelve a hurokról. Vagy sikerült a cselvetés, vagy nem. Ha sikerült, az áldozat népének bosszújától kell félnünk, ha nem, a békét csak fegyverszünetnek hívtuk. Megpróbáltuk saját képünkre és hasonlatosságunkra átalakítani őt, a másikat, akit elneveztünk társnak, partnernak, szövetségesnek, rokonnak, csak éppen felebarátnak nem; faragtuk őt, hol gyöngéden, hol hevesebb módon, hogy felismerjük benne magunkat, vagy azt, akit fel akartunk benne ismerni; ő azonban ellenállt, Az akart lenni, ami – valójában. E perctől kezdve nem nevezzük társnak, rokonnak; ellenfelünk lett. Megpróbáltunk mindent, éjjel, amikor aludt, learattuk a gabonáját, nappal, amikor dolgozni ment, felégettük a házát és felmutattunk a fehéren izzó napra, barátjában megingattuk a hitet, beárultuk a felügyelőnél, hogy részeg, azért nem dolgozik, pedig tudtuk, hogy otthon fekszik, betegen. Virágot vittünk neki, hogy megtudjuk, meddig húzhatja még, vagy ha megdicsértük, mindjárt ecetet csepegtettünk ünnepi borába, mert nem bírtuk elviselni tiszta örömét. De idő előtt elfáradtunk e folytonos hadviselésben. Azután megpróbáltuk bebizonyítani neki, hogy helytelen úton jár, hogy téved, igen, téved, sőt, súlyos tévedésben van, s igyekezzék megváltoztatni gondolatait, vagyis kövesse azt, ami helyes, egyedül helyes. Eleinte őszintén és türelemmel szóltunk hozzá, de ő elhallgatott és lesütötte a szemét. Aztán erősebben kértük, figyelmeztettük a veszélyekre, ám ő konokul hallgatott. Majd heves kiáltásra fakadt, s kölcsönös türelmetlenségünk egymást állította fal mellé, és a máglyára. Mindent megpróbáltunk és akkor végre az Apostol kimondta az ultima rátiot: ,,Fogadjátok el egymást”, s hozzáfűzte, erre őt Mestere tanította. Fogadjátok el egymást: vagyis szabadítsátok ki egymást a gyűlölet cellájából, fogadjátok el egymást: vagyis adjatok helyet a valóságnak, mert a valóság mi vagyunk, mindannyian, akik vagyunk s úgy, ahogyan vagyunk. Elfogadni egymást csak fenntartás nélkül lehet. Ha én téged elfogadlak, elfogadom benned azt is, amit te kivetnél magadból. Ezt csak én tehetem meg veled, te magaddal nem. S így e kettőségben vagy te egy: egységed az én elfogadásom. Szükséged van tehát rám, hogy te egység lehess: az én szeretetem a te egységedhez elengedhetetlen. Bólintanom kell hát: azzal, hogy elfogadlak, egyben meg is oldalak téged, ha önmagadnak talán megoldhatatlan vagy. Ezért nem válogathatok benned: ezért nem mondhatom rád, hogy eddig kellesz, innen azonban már nem. Ha ezt teszem, jóváhagyom a kettéosztottságodat, ahelyett, hogy egységre segítenélek. S a legutolsó érv: hogyan utasíthatnálak, s hogyan utasíthatnál vissza, ha Mesterünk, akié vagyunk te és én, elfogad minket?

Categories
Egyéb kategória

elérzékenyülés

Hányszor van úgy az ember életébe meg néz

mondjuk olyan dolgot ami úgy mondva igazán

régen történt esemény az ember életébe egy

meg törrtént egy olyan ember mene el aki úgy

mondva szokat tevet ilyenkor az embernek igazán

meg hatódik ezzen meg tudja fájó hírt egy másik

illetől amikor belenézünk ebbe filmbe mindjárt

lehet hogy az ember elfog érzékünyelni meg nézi

azt jelentet az régen történt az neki olyan élmény

lesz ami neki örők életre szóló élmény lesz ilyentől

az ember könyen eltud érezkenyülni ilyen dologtól

elmondom egy ilyet néztem volt vezető volt

közelmbe olyan ünnepi pillant volt ez meg látam


egyből kicsit elérzékenyültem ez is szeret jele

ezt az ember érezni fogja másik íránt amikor visza

néz régi dolgot másik íránt akor fog az ember

elérzékenyülni.

Categories
Egyéb kategória

egy kirándulásos nap

Úgye van olyan ember életébe beszertene úgy

mondva rendszert vezetni de nem jön ösze aki

emlékszik régi vezetők minden kép szeretünk volna

dolgokat meg tartani ami be vált aki emlékszik

törekedtünk azon heti 3rom ösze jövetel meg

legyen tartva ha olyan helyezet lene hogy kevés

lene a foglakozás létszáma el maradjon akor így

dőnt régi vezetői ember de ez már sajnos nem él

ez elhatározás . október 6 és 9ei foglakozások

elmaradtak egyébb okok miat október11én hétfőn

egerbe kírándultunk el ami nagyon jó sikerült

mindenki jó érezte magát késő délután értünk

haza.induló Egerből jövő vonattal megyünk a kiállításra. 11-re érünk oda. Várni fognak minket kértem idegenvezetést.

Enter

Judit Hazafelé 16:05 kor indul a vonatunk vissza Kőbánya Felsò megálló helyről.

Enter

Judit 16:45 kor érkezünk Turára

Judit Erzsike sajnos nem tud jönni. Náthás lett.

Judit

Ha van ismerősötök aki szívesen csatlakozna, hívjátok.

Nincs elérhető leírás.
Nincs elérhető leírás.
Nincs elérhető leírás.
Nincs elérhető leírás.
Nincs elérhető leírás.
Categories
Egyéb kategória

a betegség

A parton ment a Sánta Hölgy. A Sánta Hölgynek zöld sapkája volt, puha bundacipőben lépkedett, elhaladt a sétány piros padjai előtt, a lebegő víz mellett ment, beleolvadva a szemközti hegyek kék párájába. Vállát kicsit előrebiccentette egy-egy lépésnél, bal lábát pedig húzta maga után. Olyan kecses volt a mozgása, mint egy sebzett lábú kócsagnak. Minden reggel megjelent a parton, elment az ablakok üvegcsillogásai előtt, a hatalmas platánok téli szürke ágai alatt. Mint egy zene, halad, csöndesen, bicegő ütemre. Legtöbbször egy kiflivéget evett, lassan a szájához emelte, nézett maga elé a földre meg néha a túlpart elvesző házaira.

A gyerekek nevették a Sánta hölgyet. Elbújtak a Loreley fái mögé, a kis parkban.

– Nézd, jön a Sánta Hölgy – mondták, és elbújtak.

Kis bogyókat szedtek, és a mellvédről a zöld sapkára ejtegették. A Sánta Hölgy megállt, ijedten kapkodta föl a fejét a magasba, és türelmetlen mozdulattal sodorta le a sapkájáról a bogyókat. „Mi lehet ez? – gondolta. – Talán valamelyik növény hullajtja még a magvait.” Aztán továbbhaladt a parton, bicegő lépései egyenletes kis köröket írtak a nedves föld felé.

A gyerekek nem elégedtek meg ennyivel. Vonzotta őket a Sánta Hölgy figurája, mindig kiültek a Loreley-park magasába, és várták.

– Ássunk neki gödröt – mondták. – Csak egy kis gödröt, éppen itt a Loreley alatt. – Nagy nevetéssel készültek a gazságra. Kis gyereklapáttal lyukat piszkáltak a földbe, azt vastagon befedték újságpapírral, és földet szórtak rá. Nem látszott semmi. Ők fölhúzódtak a mellvédre, és várták, hogy jön a Sánta Hölgy. Nagy messziről föl is tűnt imbolygó alakja, egy biccenés, egy lépés, egy biccenés, egy lépés. Kiflit tartott a jobb kezében, azt majszolta. Néha átnézett a túlsó partra, közeledett.

– Most figyeld majd. Mekkorát puffan! – röhögtek a fiúk. A Sánta Hölgy közeledett. Lassú léptekkel jött a gödör felé. Majszolta a kiflit. A gödör előtt megállt. Átnézett a túlsó partra, kicsit lejjebb ment a vízhez. Aztán folytatta az útját.

– Nézd! Kikerülte! – ordítottak a gyerekek. – Végig föl kell ásni a partot! – Neki is álltak, és jó hosszan ástak egy kis árkot, ugyanígy lefedték újságpapírral, gallyakkal és földdel. – Ne féljetek, most nem tudja kikerülni!

Megint fölmásztak a kis park mellvédjére, és várták, hogy jön. Jött. Messziről imbolygott az alakja, egyik kezében kis kiflivéget tartott. Egyet biccent, egyet lépett. Közeledett. Elért az árokig, megállt. Aztán hirtelen a park felé vette az útját, a kis lépcsőkön fölbaktatott. A gyerekek fölmásztak a fára, a Sánta Hölgy meg leült az egyik padra, ette a kiflijét, és nézte a szürke vizet. A késő őszi nap kisütött, levette zöld sapkáját, haját igazgatta, kicsit sütkérezett, elfordult a túlsó part felé. Az egyik gyerek egy nagy bottal elhalászta a sapkáját, a zöld sapka imbolygott, imbolygott a bot végén, aztán eltűnt a fenti ágak zegzugában. A Sánta Hölgy soká nézte a vizet, aztán fölállt, és ment tovább, bicegett a kedves napsütésben. A gyerekek fejükre húzták a zöld sapkát, egymás kezéből kapkodták, behasították, egészen elcincálták. Nagy nevetés töltötte be a parkot.

Másnap is várták a Sánta Hölgyet. Telt az idő, a Sánta Hölgy nem jött. A gyerekek tanakodtak, aztán elindultak arra, ahonnan a Sánta Hölgy előbukkant naponta. Kis mellékutcába értek, bekukucskáltak az ablakokon, nem találták. Aztán az egyik nagyon pici ablakba benéztek, és meglátták a Sánta Hölgyet. Egyedül ült a szobában a félhomályban. Kis keze a karosszék támláján nyugodott, a tűzhelyen csöpp lábosban leves főtt. A gyerekek elkedvetlenedtek. Összedugták a fejüket, tanakodtak.

Karácsony délutánján megint elmentek a házhoz, kukucskáltak. A Sánta Hölgy egyedül bicegett a kis szobában, a tűzhelyre egy kis lábost tett, s egy nagyon pirinyó karácsonyfát díszített magának. Nem volt rajta csak két szaloncukor meg egy gyertya.

A gyerekek becsöngettek hozzá. Nagy sokára jött elő, halk bicegéssel.

– Néni, kérem – mondta az egyik fiú, kezében tartva az új zöld sapkát, amit az egyik lány kötött azóta. – Találtuk ezt…

– Nem tudjuk, nem a nénié-e? Ilyen zöld sapka… – ügyetlenkedtek a gyerekek.

– Nézd! Az én sapkám! Hol találtátok meg?

– A parkban.

Categories
Egyéb kategória

a fájdalom

Hány ember úgy életébe amikor telnek múlnak

hónbapok és követik el bízonyos gyász hírt

az illető úgy fogja fel ő ez már nem ő éve kapja

gyász híreket aki emlékszik tavaly november vége

felé 2olyan ember vesztem el aki igazán közel ált

szívemhez őt is gyászolgatam azt követe januárba

nagymamát veszítem el távozot örökhazára kicsi

szünet volt áprilisba olyan atyá távozot el aki ő

is nagyon tisztelem közel ált hozám enél híreknél

meg víszelt nincsen köztem telnek múlnak hónapok

héten megint kapok gyász hírt újból olyan ember

vesztem el akinek sok mindent köszhetek hányszor

volt az alapítványba padlon voltam ő szívesen

meg hallagatot tanácsot adot az volt vezetője

héten most ő távozot el közülünk ez sok embert

aki őt nagyon tiszteletek nagyon meg viszelik

ezt fájdalamas hírt nyugodjon békébe ő emléke

meg amit tet az emberkért nagy munka volt

nyugodjon békébe.




Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

“A tölgyek alatt”, itt pihent Ő,
Lehajtva ősz fejét a költő;
Most ott pihen, hol örök csend ül,
A csendbe csík szent lantja csendül.

Szellő a dalt idáig hozza,
Sír, zokog a dalnok kobozza,
S lelket igéz — óh, mi van benne?
Ábrándos, égő honszerelme.

Hazát szeretni csak ti tudtok
Lánglelkü költők! S ha lehulltok
Csillag gyanánt a hon egérül,
Egész világ beh elsötétül!


Categories
Egyéb kategória

az öt kenyér

Hogy mi bajom van vele? Hát kereken kimondom, szomszéd: nem mintha valami kifogásom volna a tanítása ellen. Szó sincs róla. Egyszer végighallgattam a prédikálását és bevallom, kevés hiányzott hozzá, hogy tanítványául szegődjem. Nagyon szépen beszél, Amikor hazajöttem, azt mondtam az unokaöcsémnek, a nyergesnek, hogy ember, ezt neked is meg kéne hallgatnod; szavamra, az az ember a maga módján valóságos próféta. Nagyon szépen beszél, annyi szent; a szíved mintha megremegne, megtisztulna tőle; amíg hallgattam, csupa könny volt a szemem, a legszívesebben becsuktam volna a boltomat és követtem volna, hogy soha többé ne tévesszem a szemem elöl. Oszd el mindened, amid van, mondta, és kövess engem. Szeresd a felebarátodat, istápold a szegényeket, bocsáss meg mindazoknak, akik vétettek ellened, és más efféléket. Egyszerű pék vagyok, de amikor őt hallgattam, olyan furcsa öröm és fájdalom volt bennem, magam se tudom, hogyan magyarázzam meg: valami súly nehezedett rám, hogy legszívesebben a földre borultam és sírtam volna, emellett azonban olyan szép és könnyű érzés vett rajtam erőt, mintha lehullott volna rólam minden gond, harag. Meg is mondtam az unokaöcsémnek, hogy te tökfej, egyszer végre magadba szállhatnál; állandóan csak a kapzsiságodról beszélsz, hogy ki mindenki az adósod, meg hogy fizetned kell a mindenféle tizedeket, az illetékeket meg a kamatokat; oszd szét inkább a szegények közt, amid van, hagyd faképnél a feleségedet meg a gyerekeidet és eredj utána…

Azt se rónám fel hibájául, hogy meggyógyítja a betegeket és a gonosztól megszállottakat. Nem mondom, különös és természetfeletti hatalom ez; de hát mindenki tudja, hogy a mi seborvosaink mind egy szálig kontárok, s a rómaiak se jobbak náluk; a pénzt elszedik, ahhoz értenek, de ha egy haldoklóhoz hívod őket, csak a vállukat vonogatják és azt hajtogatják, hogy miért nem üzentél előbb. Előbb! Megboldogult feleségem két évig szenvedett vérfolyásban; én meg egyik orvostól a másikhoz vittem, fogalmam sincs róla, szomszéd, mennyi pénzembe került, de egyik se segített rajta. Ha ez a próféta már akkor járta volna a városainkat, térdre estem volna előtte: Uram, gyógyítsd meg ezt az asszonyt! A feleségem megérintette volna a köntösét és meggyógyult volna. Szegény asszony, szóval el se lehet mondani, mennyit szenvedett… Amint mondtam, csak dicsérném őt, amiért meggyógyítja a betegeket. Persze, a felcserek acsarkodnak ellene, azt hajtogatják, hogy szélhámosság meg kontárság az egész, el akarnák tiltani az orvoslástól, de hát ez már nincs másképp, ha valakinek az érdeke forog kockán. Aki segíteni akar az embereken és meg akarja váltani a világot, mindig beleütközik valakinek az érdekeibe; mindenkivel egyszerre nem tehetsz jót, ez már sohase lesz másképp. Amondó vagyok, csak gyógyítgasson nyugodtan; ha akarja, a holtakat is feltámaszthatja; de azt a dolgot az öt kenyérrel nem kellett volna megtennie. Becsületes pékmester létemre kereken kimondom, hogy igen nagy igazságtalanságot követett el vele a pékek ellen.

Categories
Egyéb kategória

egy új játszótér meg nézése

Sok helyre van olyan az ember úgy mondva

szeret visza térni arra helyre el látogatni ahol

úgy , mondva régen volt idén agusztus végén

juniúsba el látogatak lóvarda parkba galgahévízhre

ami nagyon jó sikerült úgy voltak vele szeptember

27 fele elmenek vissza lovarda parkba jól érezni

magunkat az nagyon jó sikerült kép készült róla

oktober elején amikor jó időjük volt ki látogtatak

új játszotére amit október elején készítetek kónya

tóhoz én meg pár lépesel bolt ot vagyok én néha

kisoktam játszotére meg nézni és játszotér nagyon

jó helyre épült idén még régi tag csatlakozot

az alapítványhoz aki emlékszik még veronika

ifjoncra még az alapítvány meg alakuláskor vet részt

pár évig nem lehetet dolgok idén visza tért aminek

örülűnk egy visza tért embernek október4ei hétfői

foglalkozást pedagógus judit tartota az ifjoncoknak

jól éreztük magunkat.

2021.október.4.hétfő. Sára Edina, Gerhát Lenke, Szilágyi Erzsébet, Barnáné Sümegi Judit. Bagó Zoli sajnos még mindig náthás, így ő nem tudott ma sem jönni. A reggeli teához szőlőt ettünk. Edina befejezett egy újabb szőnyeget. Ebéd előtt kimentünk a Kónya-tóhoz kipróbálni az új játszóteret. A felnőtt kondigépeken tornáztunk. Ebédre rántott sajtot és édesburgonyát és sima sült krumplit készítettünk. Edina tálalt, Erzsike mosogatott.