Szerző: Lukács Sándor

Halk, liliomos gyerekszoba. Az ágyacskában épp jóízű álomba merül egy fiúcska, elmulasztva esti imáját. A szoba sarkában röstelkedve, tenyerébe temetve szégyenpírban égő arcát, tanácstalanul áll az őrangyal.

A fiúcska megint bűnt bűnre halmozott egész nap: torkoskodott a befőttesüvegekből, görnyedten járt, nem figyelt, és futkározott. Az angyal hasztalan vette körül szárnyainak könyörgő fuvallatával, hasztalan suttogott fülébe útmutatásokat a tiszta és erényes életről. Görnyedésből görnyedésbe, futkározásból futkározásba, térdfelverésből ruhaszaggatásba bukdácsolt újra meg újra a kis szerencsétlen. Semmi nem tarthatta vissza. Nem hatott a figyelmeztetés, hogy apus soha nem tesz ilyet, sem a hivatkozás Piotrus Pokrowskira, a kis hősre, sem szelíd énekek dúdolása – sőt, a kerületben közismert púpos varga szakadékba taszítása sem, aminek meg kellett volna szabadítania a fiúcskát a rossz példa befolyásától.

Ott állt az angyal tehetetlenül. Íme, az őrangyalok megengedett eszközei mind csődöt mondtak. A jóság, nyájasság, szelíd rábeszélés, csillapítás… mind hiába. Íme, itt fekszik, megmakacsolva magát vétkeiben és kevélységében – nem imádkozott, süket a jó szóra, s álomba szenderülve bizonyára azon töri a fejét, hogyan fog holnap újra görnyedten járni.

Hírtelen túláradt az angyal szívében a keserűség. Hogyhogy? Vajon a Törvény a maga nemes fenségében nem ér semmit egyetlen poronty akaratával szemben? Hirtelen fölcsapott benne a Törvény iránti rajongás hulláma, s megindította a rossz iránti undor egyenletes hullámát. Eljött ama pillanat, mikor a szolga kicsiny szíve forróbb szeretettel dobbant meg az Ügy iránt, mint az Ügy nagy szíve maga. A Törvény iránti szeretetből megszegni a Törvényt! Ez az igazi önfeláldozás.

Elrántotta homlokáról a kezét, halkan odalépett az ágyacskához, s a fiúcskát teljes erejéből fültövön vágta.

Az ijedten pattant fel; az ütés hatására gyorsan ledarálta az imát, majd érthetetlen mormolás közepette lefeküdt újra, és elaludt.

Az angyal remegve és boldogan, hosszan, mozdulatlanul bámult az éjszakába.

Üdítő, friss reggel virradt fel másnap. Az álom eltörölte a fiúcskában az előző este emlékét. Behozták a reggelijét. Megint nem akarta meginni a tejet. Mindig rosszul lett tőle. De hirtelen célirányos rúgást érzett. Megértette. Szótlanul kiitta a tejet.

Elbúcsúzott anyuskájától, s elindult az iskolába. Szép rendesen ment végig az utcákon, nem ácsorgott, nem nézelődött közben. Résen volt. De még nem volt egészen biztos a dolgában. Mikor az üres fasorba ért, körülnézett, s villámgyorsan összegörnyedt. Egy erős kupán vágás nyomban rendre utasította. Nem lehetett kétsége: az őrangyal verte fejbe.

A jó szellem rájött az új módszer ízére: kápráztató könnyedséggel tudta elérni mindazt, ami azelőtt rengeteg jóakarattal és türelemmel is elérhetetlen volt. Csakhamar fölfedezte, hogy módszerét tovább tökéletesítheti : különféle ütésfajtákat dolgozhat ki, differenciálhatja őket, s ez olyasféle élvezetet nyújt, mint amit egy ájtatos kántor érezhet, ha ügyesen nyomogatja az orgona különféle billentyűit. Tehát: az ebéd végig-nem-evéséért farba rúgás, görnyedt járásért kupán vágás, imamulasztásért nyakleves, futkározásért és izzadásért horogütés, pocsolyába lépésért csavart horogütés, lármázásért apus munkája közben fültövön vágás, és a többi.

Ez a módszer szemmel láthatólag nagyszerű eredményre vezetett. Már nem kergette esténként a megaláztatás érzése sarokba az őrangyalt, hogy ott arcát tenyerébe rejtve szégyenkezzék. Épp ellenkezőleg: kényelmesen letelepedett, s jobb kezét dörzsölgetve, vagy ujjaival dobolva az asztallapon, elégedetten felügyelt az ima szófogadó, folyamatos elmondására. Sőt néha már-már el is unta magát, s ilyenkor kettőzött éberséggel ügyelt a fiú minden rebbenésére, égve a vágytól, hogy egyetlen, mesterien irányított ütéssel figyelmeztethesse: a jó uralkodik a rossz felett.

Sőt az is előfordult egynéhányszor, hogy amikor a fiúcska nem adott rá semmi okot, akkor is le-lecsapott rá a fenyítő kéz. Vagyis az angyal már csak úgy, a biztonság okáért is verte, hogy ki ne jöjjön a gyakorlatból.

A fiúcska nagyon megjavult. Nem futkározott, nem járt görnyedten, nem lármázott, rendszeresen imádkozott, mindent szépen megevett. Külsőleg is megváltozott: minthogy mindig végigette az ebédet, s rengeteg tejet ivott – a szülők ugyanis, látva, hogy mindig kiissza az egész pohárral azt hitték, hogy megszerette a tejet, s újra meg újra utánatöltöttek –, nagyon meghízott és megsápadt. Miután valamennyi szokásos gyerekbűnről lemondott, tömérdek szabad ideje maradt, s megtanulta, hogy a belső életre összpontosítsa erőit. Megkomolyodott. Figyelni kezdte környezetét. Érdeklődése azután a vegytan felé fordult.

Mikor kint ült a parkban egy padon, kövéren és nyugodtan, rejtélyesen magába zárkózva (meg se próbált futkározni, mert tudta, hogy nyomban lesújt rá az őrangyal ökle), míg más gyerekek vidáman kergetőztek a gyepen, ő többnyire a tankönyve fölé hajolt, s a molekulák titokzatos világába merült. Egy makacs, melyen rejlő gondolat szántotta fel gyermeki homlokát.

Már kezdett csodagyerek híre lenni, s nagyon örült mindenki. Ő pedig kitartóan dolgozott. Apuskája kis műhelyt rendezett be neki, s szerény anyagi eszközöket is biztosított számára.

Telt-múlt az idő. Egyszer egy éjszaka hatalmas tűzoszlop lövellt a város fölé, s fülsiketítő robbanás rázkódtatta meg az épületeket. A fiúcska szülőháza repült levegőbe – egy háztartási trotilból amatőr eszközökkel, de csodálatra méltó tehetséggel előállított akna robbantotta fel. A fiúcska a mezőkön át, sietve távozott a tett színhelyéről. Hátán előre összecsomagolt hátizsák, némi élelemmel és pénzzel, zsebében hajójegy Dél-Amerikába.

Az őrangyal loholt utána árkon-bokron át, hogy legalább egy hort

ZAKEUS vámos volt, és apró termetű.

Szerencsétlen párosítás. Ha valaki „vámos”, vagyis, enyhén szólva, nem minden eljárásában tökéletesen feddhetetlen, vagy olyan foglalkozása van, amihez a közvéleményben – joggal, nem joggal – bizonyos megvetés tapad; egyszóval, ha valaki „bűnös ember” (mint Zakeus mondja rövidesen magáról), akkor legyen hozzá kellő ereje, izma, ökle, kellő testi fölénye a többiekkel szemben, akik igazában lenézik, de mert erősebb náluk, úgy tesznek, mintha tisztelnék. Vagy legyen legalább kellő hatalma, mozgósítható szolgákkal, poroszlókkal, pecérekkel, és mindennek birtokában kellő föllépése: olyan kihívó és fennhéjázó, hogy nem mernek se pisszenni a jelenlétében, se pusmogni a háta mögött.

Ez a Zakeus azonban „alacsony termetű volt”; és hiába volt gazdag, hiába volt „feje a vámosoknak”: amikor meghallotta a Jerikóba bevonuló tömeg zsibongását és kijött a házából és megállt az út mentén, „mert szívesen látta volna Jézust szemtől szembe”, azért még senki sem csinált helyet neki, hogy láthasson, és semmiféle ügybuzgó hang nem emelkedett, hogy így kiáltson: „félre, félre, tágítsatok innét, nem látjátok, hogy a gazdag Zakeus közeledik, az erős és hatalmas Zakeus, aki látni akarja szemtől szembe Jézust!” Ezzel az aprócska emberrel, ezzel a kíváncsi törpével nem törődött senki. Ügyet se vetettek rá. Illetve nyilván akadtak, akik mégis vetettek rá némi ügyet. Nézzétek, a gazdag Zakeus, az inci-finci nábob! Azzal bizonyára jól oldalba bökték a tolongásban, ráhágtak a lábára, bosszúból, amiért gazdag és vámos és ráadásul apró termetű; addig taszigálták, csak mintha véletlenül tennék ebben a tülekedésben, míg egészen ki nem szorították az út legszélére, s onnan is tovább, az árokba. Onnét aztán még kevésbé láthatta szemtől szembe Jézust.

Senki nem tudósít róla, miért akarta minden áron Jézust látni. Talán nem is tudta senki; ezt elfelejtették megkérdezni tőle. Valószínű, hogy ha megkérdezik, Zakeus maga sem tudott volna válaszolni. Esetleg úgy felelt volna, mint a gyerek, ha faggatják: csak. És ezzel az együgyű felelettel Zakeus mégis a lehető legbölcsebben felelt volna.

Mert miért jut eszébe hirtelen egy vámosnak, hogy szemtől szembe lássa Jézust? Miért szalad ki hirtelen a házából, hagyja ott egy teljességgel érthetetlen pillanatban az üzletét, a vagyonát, a kincseskamráját, a terített asztalát? Valami azt mondja benne: okvetlenül látnom kell. Nem csak messziről, mint egy fölvonuláson, vagy egy színházban. Szemtől szembe kell látnom. Nem vagyok méltó rá, hogy a hajlékomba jöjjön, ilyen esztelen vakmerőséget álmodni sem mernék, de ami a látását illeti: látnom kell, lehetetlen, hogy ne lássam, egész életem azon függ, hogy lássam. Szemtől szembe. Hogy belenézzen a szemembe, és én az övébe. Ajtót-ablakot tárva-nyitva hagytam; lehet, hogy közben kirámolják a házamat, kirabolják a kamrámat, mindenemből kifosztanak. Mindegy. Az a fontos, hogy szemtől szembe lássam.

De hiába ágaskodott, „a tömeg miatt nem láthatta”. Néha mintha csak azért volna Jézus körül ez a „tömeg”, hogy ne láthassák tőle Jézust azok, akik szemtől szembe látni akarják. A „tömeget” látják; a „tömeg” eltakarja előlük Jézust: Zakeus áll az árokparton, és sem Jézust nem látja, sem azokat, akik ott vannak egészen közel hozzá, olyan közel, hogy lépésüket önkéntelenül az ő lépéséhez igazítják. Ezeket egyelőre nem látni. Csak azokat, akik önhitten és magabiztosan vonulnak, büszkén és vállasan, időnkint oldalt pillantva, az ilyen árokszélen rekedt aprócska Zakeusok felé, gúnyosan és fölényesen, amiért ezek a Zakeus-fajták csak az árokparton szoronganak, amiért nem nőttek elég nagyra, akkorára mint ők, s amiért aprócska Zakeus létükre mégis látni akarják Jézust. Ráadásul szemtől szembe.

Jézus vonul a pusztában, Jézus vonul Galileában, Szamáriában, a Jordán pártján, egyik Jerikóból a másikba, a világ végezetéig, és körülötte a „tömegben”, a tömeg legkülső gyűrűjében változatlanul, Jerikóból Jerikóba ott vonul mind a világ végezetéig ez az élő elutasítás, a kevélységnek, az erénygőgnek ez az élősövénye, ez a tüskéivel kifelé fordult élő kerítés, ez az élő fal, amelytől nem látni Jézust.

Azt mondják, ha nem szóval, akkor a szemükkel, a járásukkal, a válluk mozgásával, az ajkuk biggyesztésével: „Bűnös vagy, Zakeus, maradj a helyeden, ne tolakodjál előre, a mi utunkra, a mi soraink közé. Sose furakodjál te, gyarló vámos, az igazak seregébe. Sose akard te szemtől szembe látni az Urat. Nem vagy méltó a látására; ha jól meggondoljuk, még a mi látásunkra sem vagy méltó. Húzd meg magad, te szégyentelen kis Zakeus. Miféle szemtelenség dolgozik benned, hogy azt képzeled, ilyen könnyű az út a magadfajtáknak az Úrhoz? Nem, barátocskám! először a mi saruszíjunkat kell megoldanod, a mi lábunkat megmosnod. Egyelőre azonban nem érünk rá megengedni neked, hogy megoldd a sarunk szíját és lemosd a lábunkról a port. Előbb azt is ki kell érdemelned, Zakeus. Addig várj a sorodra, lehetőleg minél távolabb innét”.

Zakeus azonban olyan rettenetes erős szomjúsággal kívánta szemtől szembe látni Jézust, hogy elengedte füle mellett azoknak a szálfanagy igazaknak az intelmét, akiktől nem láthatta Jézust. Esztelen kívánkozásában elfeledkezett róla, milyen nevetséges, amikor egy ilyen kis törpe szaladni kezd; nem is szalad, hanem inkább gurul, akkora port verve maga körül, hogy a szálfanagy igazak botránkozva húzzák ki magukat még félelmesebben szálfanagyra – és olyan sebesen, mint a labda, melyet egy kéz ellenállhatatlan erővel elhajít egy távoli, biztos cél felé. Szóval mindenről elfeledkezett, kivéve Jézust, és azt, hogy szemtől szembe lássa Őt, és kivéve azt a fügefát az út szélén, a fordulóban. Futott mint a nyúl, aztán kúszott mint a majom, és egyszer csak fönt volt a fügefán. „Hogy láthassa, mert arra kellett elmennie.”

És már jött is, már oda is ért, már föl is tekintett; és föltekintettek a többiek is. A legszélsők fölháborodva Zakeus pimaszságán; a belsőbbek elnéző mosollyal; a legbelsők, akik közvetlen közel voltak Hozzá, szeretettel. Zakeus pedig ült a fügefa tetején és nézte Jézust, szemtől szembe.

Nézték egymást, szemtől szembe, csöndben. Akkor Jézus így szólt: „Zakeus, szállj le hamar, ma a te házadban kell megszállnom.”

Zakeus pedig „sietve leszállt és boldogan fogadta”.

Hány ember van úgy életébe épen látja azt az

2ember aki épen valami miat együt találkoznak

épen úgy van vele ők menjire igazán meg vanak

mondjuk épen úgy látszik épen ő lehet látás

szerint ezek úgy vannak ők mintha igazi jó

barátok vannak .az is lehet olyan azt embernek

aki 2barátságot alakítják képezeltebe nem tudnak

épen mást csálni az egyik illető kicsit igazán

nehéz alkat mondjuk mindenki nehezen az ember

azt csinálja ő mintha igazán szerti azt embert így

másik társa ezzek jól meg vanak úgy mintha

tényleg szeretik egy mást de ez nagy tévedés

elviszelik egy mást lehet egyhelyen vannak így

kénytelenk el viszelni egymást ami en lehet vanak

rigója annak embernek kénytelen úgy elfogadni

azt embert így is kel úgy mondva szeretni épen

a szeret mutatni felé őt szereti az ember csak

lehet ráhagya dolgait úgy viszeli amilyen az

ember épen.

Hányszor úgy az embernél ő meg próbálja meg oldani

azt ami épen baja van lehet ha úgy vanmeg tudja

oldani akor bíztos szívesen meg oldja olyan baja van

november első hetébe is képzeljék olyat csinált egy

közöségi oldal kelet egy bizonyos okmány ne záruljon

le úgye meg tőrént meg csinálták 2ser olyat kijelentektem

onnantól megint fel lépet baj zároltak úgye ehez újbol

meg dolgokat úgy voltam jó eljén meg oldtotam

próbálja meg oldani olyan ember aki tényleg életébe

csinálja gyokorlja napi szinten ezt ahoz furdultam épen

november 2hetébe meg oldani nekem épen az embert

tudtam elérni aki úgy mondva segítkezik anyukája

az alapítványba van mint pedagógus annak fia egy

kicsit ért gyakorja azt szakmánt informatikát akor meg

tudta oldani ami bajom volt azota nincsen kizárás

amit előre köszönök neki segít ilyen dologba előte

napok aki értesültek november 13én szombaton

eltemeték az alapítványuk volt elnök aszonyt meg

adtuk neki vég tisztelt nyugodjon békébe .november10ei

szerdai foglakozást pedagógus judit tartota ifjoncoknak

foglakozást jól éreztük magunkat.2021.november.10.szerda. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Gerhát Lenke, Sára Edina, Barnáné Sümegi Judit. Folytattuk a már megkezdett szőnyegeket és Erzsike a mamuszt kötötte. Vágtunk fel anyagot a szövéshez. Edinával felvetettünk egy új kiskeretet. El is kezdtünk egy új szőnyeget. Mielőtt kimentünk a konyhába, kicsit tornáztunk. Ma gombapörköltet készítettünk. Rizzsel és édesburgonya körettel.

• 3 ek olívaolaj
• 25 dkg csirkemell filé
• 25 dkg édesburgonya
• 20 dkg rizs
• 500 ml víz
• 1 tasak mexikói alap
• 4 db koktélparadicsom
• koriander ízlés szerint

1. Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, majd a felkockázott csirkemellet megpirítjuk és félretesszük.
2. Ugyanabban a serpenyőben a felkockázott édesburgonyát is megpirítjuk, majd ezt is félretesszük a csirkemell kockák mellé.
3. A serpenyőbe öntünk még egy kevés olívaolajat, a rizst picit megpirítjuk, felöntjük vízzel, majd belekeverjük a Knorr 100% természetes Chilis bab alapot.
4. Kb. 10 percig pároljuk fedő alatt, időnként megkeverve, majd a rizshez adjuk a félretett csirkés burgonyás keveréket.
5. További 5-7 percig pároljuk fedő alatt. (Szükség szerint kevés vizet adhatunk hozzá.) A félbevágott koktélparadicsommal és korianderrel díszítve tálaljuk.

Pár kilométerre a várostól, a dombon, a nagy lepratelepet magas kőfal vette körül, s tetején az őrszemek fel-alá járkáltak. Akadt köztük fennhéjázó, goromba, de többnyire megértőek voltak. Szürkületkor a leprások összeverődtek a bástya aljánál, és kérdezgették a barátságosabb katonákat.

– Gaspare – mondták például –, mit látsz ma este? Van valami az úton? Azt mondod, szekér? És milyen az a szekér? És a királyi palota ki van világítva? Meggyújtották a fáklyákat a toronyban? A herceg visszajött? – Ez így ment órákig, soha nem fáradtak bele, s bár a szabályzat tiltotta, a jólelkű örök válaszoltak, gyakran nem létező dolgokat találtak ki, elhaladó embereket, ünnepi kivilágítást, tüzeket, még az Ermac vulkán kitörését is, mert tudták, hogy minden hír kellemes szórakozást jelent ezeknek a bezártságra ítélt embereknek. A súlyos betegek, a haldoklók is részt vettek az ilyen összejöveteleken, a még jó erőben levő leprások hozták ide őket hordágyon.

Csak egyvalaki nem jött, egy fiatalember, nemes lovag, aki két hónapja került a leprakórházba. Nagyon szép férfi lehetett, már amennyire ki lehetett venni, mert a lepra elképesztő gyorsasággal fertőzte meg, rövid idő alatt teljesen elcsúfította az arcát. Mseridonnak hívták. – Miért nem jössz? – kérdezték, mikor elmentek a kunyhója előtt.

– Miért nem jössz te is hallgatni a híreket? Ma este biztosan tűzijáték lesz, és Gaspare megígérte, hogy leírja nekünk. Nagyon szép lesz, meglátod.

– Barátaim – válaszolta szelíden, egy fehér ruhával eltakarta oroszlánarcát, és kihajolt az ajtón –, megértem, hogy nektek vigasztalást jelentenek az őr hírei. Ez az egyetlen szál maradt számotokra, ami a külvilághoz, az élők birodalmához fűz benneteket. Igaz, vagy nem?

– Hát persze hogy igaz.

– Ez azt jelenti, ti már beletörődtetek, hogy soha nem kerültök ki innét. Én pedig…

– Te?

– Én pedig meg fogok gyógyulni, nem mondtam le, én olyan… értsétek meg, olyan akarok lenni, mint régen.

Ott ment el a többiekkel együtt Mseridon kunyhója előtt a bölcs, öreg Giacomo, a telep patriarchája. Legalább száztíz éves volt, és majdnem egy évszázada emésztette a lepra. Nem volt már felismerhető testrésze, nem lehetett megkülönböztetni rajta sem a fejet, sem a karokat, sem a lábakat, a teste egy három-négy centiméter átmérőjű póznává alakult, amit nem lehet tudni, hogyan egyensúlyozott; a tetején levő fehér hajcsomóval olyan volt nagyban, mint azok a légycsapók, amiket az abesszin nemesek használnak. Talány, hogy hogyan látott, beszélt, táplálkozott, mert az arca teljesen szétmállott, nyílások sem látszottak a fehér, nyírfakéreghez hasonló varon, ami borította. De ezek a leprások rejtélyei. Ami a járását illeti, mivel ízületei sem voltak, egyetlen lábon ugrálva vonszolta magát, az is olyan volt, mint egy bot, aminek lekopott a vége. De nemhogy borzalmas nem volt, hanem egészében véve kedves jelenség volt. Tulajdonképpen növénnyé változott ember. És jóságáért, okosságáért mindenki tisztelte.

Mikor az öreg Giacomo meghallotta Mseridon szavait, megállt, s ezt mondta:

– Mseridon, szegény fiú, én már majdnem száz év óta vagyok itt, és azok közül, akiket itt találtam, vagy később jöttek ide, senki sem került ki soha. Ilyen a mi betegségünk. De meglátod, itt is lehet élni. Van, aki dolgozik, van, aki szeret, van, aki verset ír, van szabónk, van borbélyunk. Boldog is lehet az ember, legalábbis nem sokkal boldogtalanabb, mint a kint élők. Minden azon múlik, hogy beletörődjünk. De jaj akkor, Mseridon, ha a lélek lázadozik, és nem nyugszik bele sorsába, ha a lehetetlen gyógyulásra vágyik, akkor az megmérgezi a szívet. – Mikor ezt elmondta az öreg, megrázta szép fehér bóbitáját.

– De nekem – vágta rá Mseridon –, nekem meg kell gyógyulnom, én gazdag vagyok, ha felmásznál a falakra, láthatnád a palotámat, két csillogó ezüsttornya van. Lent várnak rám a lovaim, a kutyáim, a vadászaim, és a fiatal kis rabszolgalányok is várják visszatérésemet. Érted, kedves bölcs pózna, én meg akarok gyógyulni.

– Ha a gyógyulás csak az akaráson múlna, nagyon egyszerű lenne a dolog – nevette el magát jóságosan Giacomo –, többé-kevésbé mindenki meggyógyult volna.

– De én ismerem a gyógyulás módját, amit a többiek nem – makacskodott a fiatalember.

– Ó, gondolom – mondta Giacomo –, mindig akad egykét csirkefogó, aki drága pénzért titkos és csodálatos kenőcsöket ajánl az újonnan érkezőknek. Én is beleestem a csapdába, mikor fiatal voltam.

– Nem, én semmiféle kenőcsöt nem használok, csupán imádkozom.

– Te Istenhez könyörögsz, hogy gyógyítson meg? És meg vagy győződve, hogy meg fogsz gyógyulni? De mit képzelsz? Mi mindannyian imádkozunk; nem múlik el egyetlen este sem anélkül, hogy ne fohászkodnánk Istenhez. Mégis, aki…

– Mind imádkoztok, ez igaz, de nem úgy, mint én. Ti esténként kimentek, hogy meghallgassátok az őr híreit, én azalatt imádkozom. Ti dolgoztok, tanultok, kártyáztok, ti úgy éltek körülbelül, mint a többi ember, én meg mindig imádkozom, kivéve azt az időt, ami feltétlenül szükséges az evéshez, egyébként még evés közben is, még alvás közben is; olyan nagy az akaraterőm, hogy egy idő óta azt álmodom, hogy térdelek és imádkozom. A ti imátok csak játék. Az igazi ima mérhetetlen erőfeszítés, és én estére teljesen kimerült vagyok. És milyen kínszenvedés hajnalban, alighogy felébredek, rögtön imába kezdeni; ilyenkor még a halál is elviselhetőbbnek tűnik. De aztán erőt veszek magamon, és letérdelek. Giacomo, te öreg és bölcs vagy, tudhatnád ezt.

Ekkor Giacomo imbolyogni kezdett, mintha elveszítené az egyensúlyát, és forró könnyek futottak végig a hamuszínű varon.

– Igaz, igaz – zokogta az öreg –, a te korodban én is… én is az imába menekültem, és hét hónapig kitartottam, a sebek már összeforrtak, a bőröm kezdett kisimulni… már-már meggyógyultam… de egyszer csak nem bírtam tovább, és az egész fáradság kárba veszett… látod, milyen állapotba kerültem.

Aki emlékszik még úgye egyik ifjonc a járvány

helyzet miat nem, igazán akart foglakozásra jöni

ezt úgy mondva elfogatuk ezt helyzetet ami épen

kialkult akkor így az ifjonc nem jött közel egy

másfél évíg foglakozásra olyat mondtak ő azért

is nem jön foglakozásra járvány helyzet miat úgye

mi ezt meg értetük úgy voltunk vele job lesz

helyzet adig othon fog leni a szülökel ezt is meg

lehet érteni olyat hallotam az ifjonc azért is nem

jött edig foglakozásokra mert neki egy szem

műtétje volt ami nyár előt volt sierült jól van

nyáron mar horváth zoli túl volt műtéten jol

van és nyári kíránduláson egyik részt vet jól

érezete magát most minden rendbe van újból

itt volt köztünk .november 8ai hétfői foglakozást

pedagógus judit tartota az ifjoncoknak jól éreztük

magukat.

2021.november.8.hétfő. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Gerhát Lenke, Sára Edina, Horváth Zoltán, Barnáné Sümegi Judit. Mai napon folytattuk a már megkezdett szőnyegeket. Nagy örömünkre Horváth Zolival újra játszottunk a Legyen ön is milliomos játékkal. Zoli már profin játszik a sok otthoni gyakorlástól. Ma frankfurti levest készítettünk és sütőtököt sütöttünk. Erzsike tálalt, Bagó Zoli mosogatott. Zoli elhozta az IKARUS 260-as busz szereléséhez érkező újságok utolsó számait. Megnézegettük. Az ebéd nagyon finom lett.

• 1 ek sertészsír
• 1 közepes db vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 ek fűszerpaprika
• 1 teáskanál köménymag
• 4 db burgonya
• 1 közepes db kelkáposzta
• 10 dkg frankfurti virsli (2 pár)
• só ízlés szerint
• bors ízlés szerint
• 175 g tejföl
• 1 púpozott ek finomliszt
• 2 l víz

• 1 ek sertészsír
• 1 közepes db vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 ek fűszerpaprika
• 1 teáskanál köménymag
• 4 db burgonya
• 1 közepes db kelkáposzta
• 10 dkg frankfurti virsli (2 pár)
• só ízlés szerint
• bors ízlés szerint
• 175 g tejföl
• 1 púpozott ek finomliszt
• 2 l víz

1. A hagymát apróra vágjuk. A krumplit megpucoljuk és felkockázzuk, a káposzta leveleit megmossuk és felcsíkozzuk.
2. A zsírt megolvasztjuk, és rádobjuk a finomra vágott hagymát. Kettőt keverünk rajta, nem kell sokáig, nem pörköltet készítünk. Mehet rá a paprika, szintén egy keverésig, majd a kömény, utána pedig a krumpli. 1 percig kevergetjük, majd felöntjük 2 liter vízzel.
3. Belereszeljük a fokhagymát, és fedő alatt 5 percig főzzük.
4. Utána hozzáadjuk a felcsíkozott káposztát, sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt főzzük fél órán át.
5. Ha a zöldségek megpuhultak (ízlés kérdése, hogy harsanósan vagy szétfőzve szeretjük), hozzáadjuk a felkarikázott virslit, és még 5 percig főzzük.
6. Közben a lisztet elkeverjük a tejföllel, majd ha csomómentes, merünk bele egy merőkanálnyit a forró levesből, és azzal is kikeverjük. Visszacsurgatjuk a levesbe, jól elkeverjük, és még 2 percig főzzük.

Így nagy böjt 2hetébe minden emberbe gyakorolni

kéne úgy mondva adventi lemondást életébe úgye

hány ember úgy advent elején tanácsolnak dolgokat

igazábol miről is kéne lemondani így adevent elején

sok ember úgy meg halagatja azt tanácsot igazábol

miről is mondjon le advent elején úgye advent jó

alakalom ara ember gyakorolja bizonyos lemondást

az ember hányszor évekig lemond dolgokról most

úgy van vele nem birja meg álni csinálja azt amit

ő akkarta szeretné úgy mondva ez kevés abba az

emberbe őn meg tartotás azért nem tud lemondni

dolgokról így advent időbe ezt is úgy mondva

gyakorlni kéne a lemondást adventi időbe én is

tarabik lemontam tévékor ilyenkor most lejebb

csökentem ez ügybe adventi lemondást adventi

lemondást igazán gyakorlni kel az embereknek

úgy fog az ember lelkére válni.

Az őszi szünet kezdetével fel vetetek az

alapítványaba új szövőkeretet ifjoncok nagyon

örültek neki új szövő keret fel vetésének alig

várták új szövő kereten őszi szünet útán új szövő

kereten szöjenek az ifjoncok .őszi szünetnek

novemberáán let vége azon napon már foglakozást

tartotak az ifjoncoknak jól érezték magukat

november3 ai szerdai foglakozást pedagógus

judit taratota az ifjoncoknak foglakozást jól

éreztük magukat .november 5ei pénteki foglakozást

pedagógus judit tartota az ifjoncoknak foglakozást

jól éreztük magunkat.2021.november.5.péntek. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Bagó Zolival ma levágtuk az elkészült szőnyeget, amit még Lenke szőtt. Elcsomóztuk. Teázás és gyümölcsevés után, elkezdtük a káposztát lereszelni a káposztás-tésztához. Bagó Zoli reszelte, Erzsike pirította a káposztát. Lenke leírta a receptet. Elől a kiskertben kiszedtük a lefagyott virágokat, utána le ültünk ebédelni.

• 5 ek napraforgó olaj
• 1 kg káposzta (fejes)
• 2 kk bors (őrölt)
• 2 teáskanál cukor
• 50 dkg tészta (fodros nagykocka)
• só ízlés szerint

1. A káposzta külső leveleit leszedjük, négybe vágjuk.
2. Nagylyukú almareszelőn lereszeljük.
3. Besózzuk, 10 percig állni hagyjuk.
4. A cukrot kissé megpirítjuk, ráöntünk 4 evőkanál olajat.
5. Hozzáadjuk a levétől kinyomkodott káposztát.
6. Világos zsemleszínűre pirítjuk, közben gyakran kevergetjük. (A káposzta pirítása legalább 40 percet vesz igénybe.)
7. Amikor megpirult beleszórjuk az őrölt borsot.
8. Közben a tésztát kifőzzük (főzési idő kb. 7 perc) , leszűrjük , 1 evőkanálnyi olajjal összekeverjük.

1. A pirított káposztát több részletben hozzáadjuk és alaposan összekeverjük.
2. Forrón tálaljuk.

Van olyan az épületeknél évente úgy mondva

tisztasági fesztést kel hogy rendeljenek így úgy

mondva kicsit más levegő lesz azon helyen

ahol tisztasági fesztést ütemeznek be azon helyen,

mi alapítványunkba közel ami óta ott vagyok nem

igazán volt tisztásági festés az alapítványba most

az önkormáyzat kezeli azt helyet amit köszönjünk

hogy 15év után be tudtak ütemezni egy tisztasági

festést az alapítványba amit nagyon szépen

köszünk neki hogy be ütemeztek egy tisztásági

festést az alapítványba . Egy hete értesültem mai

naptól nem tartanak foglakozást az alapítványba

mert önkönkormányzat be ütemezte december6tól

tisztasági fesztést az alapítványba amit előre is

köszününk nekik elődte napokba folyt munkálatok

ösze pakoltak bent ifjoncok hogy ma tisztasági

festéskor könyen menjen festés .ez festés

karácsonyi ünnepségre ami bent lesz szeretnék

adigra minden rendbe legyen a karácsonyi

ünnepségről még semit nem tudni meg tudom

előre jelezem önöknek adig munkálatok folynak

alapítvványba a tisztasági meselések .adig régi

foglakozásokról számolokba magamról írni

tartsanak velem addig is .

József úton volt Máriával, hogy Betlehemben közölje: Dávid családjából származik. Ezt a hatóságok ugyanúgy tudhatták volna, mint a magunkfajta emberek tudják, hiszen oly régóta benn van ez az Írásban. Ekkoriban jött le Gábor arkangyal – ismét titokban – az égből, hogy utánanézzen az istállónak, amelyben a Szent Család fog lakni. Még ennek a tisztán látó arkangyalnak is nehéz volt fölfognia, hogy miért a legszánalomraméltóbb istállóban kell az Úrnak világra jönnie, és miért csak egy jászol a bölcsője. Legalább a szeleknek akart parancsolni, hogy ne süvítsenek olyan gorombán a réseken, a felhők pedig nehogy meghatódjanak és nehogy elárasszák könnyeikkel a gyermeket. Amikor végre fény gyúlt koponyájában, figyelmeztetni kellett még egyszer, hogy csak szerényen világítson és ne olyan fényesen kápráztasson és ragyogjon, mint a karácsonyi csillag.

Az arkangyal kiugrasztott az istállóból minden állatot: a hangyákat, a pókokat, az egereket. Elképzelhetetlen, mi történhetett volna, ha egy egér idő előtt megijeszti Máriát. Csak a szamár és az ökör maradhatott benn. A szamár, mert később szükség volt rá az Egyiptomba való meneküléshez; és az ökör, mert olyan óriási nagy volt, hogy az összes mennyei seregek sem tudták volna elvinni a helyéről.

Végül egy sereg angyalkát helyezett el sorban a tető peremén. Valami kisfajtájú angyalkák voltak, olyanok, melyek csak fejből és szárnyból állnak. Csendben kellett ülniük, figyelniük, s rögtön jelt kellett adniuk, mihelyt valami gonosz megtámadta a gyermeket meztelen szegénységében. Még egyet pillantott az angyalok körére, aztán megemelte szárnyait és elsuhogott onnan.

Jó volt így. Jaj, de mégsem egészen, mivel a jászol alján a szalmában egy bolha aludt. Ez a parányi szörny megmenekült Gábor angyal elől. Persze, ez érthető is. Hisz mikor volt dolga egy arkangyalnak bolhával!

És amikor a csoda megtörtént és a gyermek testet öltve feküdt a szalmán oly vonzó és megható szegénységben, az angyalok egészen oda voltak az elragadtatástól, s galamb módjára körülrepkedték a jászolt. Némelyik balzsamillatot legyezgetett a gyermekre; a többiek megigazgatták a szalmát, hogy egy szál se nyomhassa vagy szúrhassa meg.

Az ezzel járó zizegésre azonban felébredt az álomban alvó bolha. Halálra rémült, mivel azt hitte, kergetik, mint ahogy ez vele gyakran megesik. Körbeugrált gyorsan a jászolban, kipróbálta minden tudományát, azután a végső szükségtől hajtva belebújt a Kisjézus fülébe.

„Bocsáss meg! – suttogta izgatottan –, de nem tehettem mást; megölnek, ha elcsípnek. Rögtön eltűnök újra, isteni felség, csak hadd nézzek körül, hogyan tehetném ezt meg.”

Körülnézett tehát és már meg is volt a terve. „Hallgass ide, – mondta. – Ha minden erőmet összeszedem és te csöndben maradsz, akkor talán el tudnám érni Szent József feje búbját. Onnan pedig az ablak-keresztet vagy az ajtót.”

„Ugorj csak! – mondta a gyermek, úgy, hogy csak a bolha érthette meg. – Csendben maradok.” A bolha ekkor ugrott, de nem tudta elkerülni, hogy meg ne csiklandozza közben egy kicsit a gyermeket.

Ebben a pillanatban az Istenanya fölrázta álmából jegyesét:

„Ó, nézd csak! – mondta Mária lelkendezve – már nevet.”