Szerző: Lukács Sándor

Volt egyszer egy elvarázsolt királyfi, aki egy tündérszép királykisasszony kezére pályázott. De csak úgy kaphatta meg, ha előbb legyőzi a hétfejű sárkányt, felépíti a kacsalábon forgó kastélyt, s felébreszti és megnevetteti a befalazott, alvó királykisaszszonyt. Sok-sok vesződség, kaland, hőstett, utazás és munka árán legyőzte hát a hétfejű sárkányt, felépítette a kacsalábon forgó kastélyt, és felébresztette az alvó királykisasszonyt. No, az mindjárt elmosolyodott, s megtartották a lakodalmat.

Aztán, hogy ez is véget ért, leültek egymással szemben, és mosolyogtak.

De eltelt egy nap, s még egy, még egy. Már az első is igen hosszú volt, mert sok órából állt, az órák meg sok percből, a percek sok másodpercből.

– Hát most mihez fogjunk? – kérdezte a királyfi.

– Most boldogok vagyunk – mondta a felesége.

– Igaz is.

De három nap múlva a királykisasszony szólalt meg.

– Mit is csinálunk most? – azt kérdi.

– Hát boldogok vagyunk – mondta az ura.

– Vagy úgy, persze.

Megint mosolyogtak egymásra egy napig, de akkor egyszerre felállt mind a kettő.

– No csak.

– Van egy ötletem – mondta a királyfi. – Befalazlak és elaltatlak megint.

– Jó!

– Lerombolom a kacsalábon forgó kastélyt, és föltámasztom a hétfejű sárkányt. Hogy újra legyen mit építenem, és legyen kit legyőznöm.

Neki is fogott mindjárt. Csakhogy ez nem volt már olyan egyszerű. Sem a sok vesződség, még több hőstett, sem kaland, jövés-menés árán sem bírta lerombolni a kastélyt – mert az mindig elfordult előle a kacsalábakon -, még kevésbé bírta helyére tenni a sárkány levágott hét fejét, s nem lehetett a királykisasszonyt sem befalazni, elaltatni többé. Teltek a napok, amikből hónapok lettek és rövid esztendők, s így küszködtek.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Idén nyár haszonlóhoz lesz tavaly nyárhoz aki

emlékszik tavaly nyáron úgy kezdtük kirándulást

pont a iskola kezdés után elkezdték kirándulást

az alapítványba akkor amikor épen be csengtek

akkor látogattak el Vácra kastélyba idén előbb

kezdték idei nyári kirándulást idei első kirándulást

ökofaluba látogatunk el utána június vége július

elején lovasparkba látogatunk el nagyon jó sikerült

még idén júliusba el látogatuttank ezekre helyekre

július vége fele amikor nagyon jó idő volt úgy

volt az alapítvány csapata elemnek egy strandos

kirándulást ami nagyon jó sikerült idei hosszabb

kirándulás 3napos lesz augusztus 20.tól agusztus23

ig tart kirándulás Balaton felé kirándulnak jó érezük

magunkat nyári többi napokról magomról fogok

beszámolni érdemes velem tartani minden nap itt.

z események a gyorsvonat kilencedik kocsijában úgyszólván érzékelhetetlenek voltak. A megszokottnál sokkal durvább és hirtelenebb zökkenéssel állt meg a szerelvény a nyílt pályán, de ez a fülkében tulajdonképpen senkinek sem tűnt föl: csak egy jó néhány perc múlva, amikor a veszteglés már kezdett unalmassá válni, húzta le valaki az ablakot. Bejelentése, miszerint a mozdony előtt egy tartályszerű valami fekszik, általános megrökönyödést keltett. Gázolt a vonatunk? Gázoltunk? Vonatszerencsétlenség részesei vagyunk?

Veszem a kabátom, és a fülke szaunamelegéből kiugrok a dél-alföldi zimankóba. Kistelek előtt áll a vonat, az eleje már bent van az állomási raktárak vonalában, a vége még kint. Kora reggeli tompaság. Mintha az éjszaka még nem szívódott volna föl rendesen, és felhígult foszlányai terjengenének a világosodni akarásban. A karambol története egy pillanat alatt áttekinthető: a lezárt sorompó előtt, azaz a pálya és a sorompó között egy nyerges vontató áll. Sértetlenül. Messze elöl, a mozdony előtt a vontatmánya, a páros hengerű tartály, összegyűrve. Akik már visszafelé igyekeznek a melegbe, azok újságolják, hogy senki nem sérült meg. Ez nemcsak megkönnyebbülés, hanem az esemény kibontásában is fontos adalék: nyilvánvaló, hogy a nyerges vontató beszorult a két sorompó közé, s a vonat letépte róla a tartálykocsit.

Köpcös, tokás, hetes borostás cigány férfiak futnak el mellettem, nyomukban tarka rongyokba bugyolált asszonyaikkal. Kevert beszédjüket nem nagyon értem, de annyit azért kihámozok belőle, hogy nem hisznek a szemüknek. Képtelenségnek tartják, hogy a sorompónál pöfögő vontató és a mozdony előtt fekvő tartály valamikor összetartozott; hogy azt a vonat ilyen hosszan tolta maga előtt. Ez így túlontúl egyszerű számukra, hiányzik belőle a csodás elem.

Hajlok rá, amint haladok előre a töltésen, hogy magamévá tegyem feliben-harmadában begyűjtött nézeteiket, odaérve azonban a mozdonyhoz és a döghöz, az orrfacsaró olajszag lehetetlenné teszi számomra a történtek meseként való átélését. Ez itt már nem mese és nem romantika. Gyűrt vasak és horpadt felületek és kificamodott acélszerkezetek. Szemléltető ábra a fizika törvényeihez. A mozgási energia mindenhatósága. Mekkora ez a tartály, micsoda roppant vasakból van az alváza! Micsoda súly, s még csak egy icipici zökkenést sem éreztünk, amikor a mozdony a két páncélütközőjére kapta, és csikorogva tolta maga előtt.

Az előretódult utasnép, a környékről összesereglett munkások és pályamunkások, valamint a vasutasok egybehangzó vélekedése szerint az a szerencse a szerencsétlenségben, hogy a tartály üres volt. Az örömbe, hogy megúsztuk robbanás, tűz, kisiklás és személyi sérülés nélkül, icipici csalódás is vegyül: ha már lúd, miért nem kövér?

Keresem a főszereplőket. Az egyik, a mozdonyvezető könnyen fellelhető. Sérült mozdonyán tevékenykedik. A bordó Diesel üzemképtelen, noha most is jár benne valami. A mozdonyvezető sápadt. Értelmes, zárt pókerarccal mászik le s föl a gépen, papírokat és jegyzőkönyveket vesz át vasutasoktól, s közben még véletlenül sem néz a közönségre. Maga van, mint ahogy végtelenül magában volt huszonöt perccel ezelőtt, amikor rádöbbent, hogy a tartálykocsi nem húz el az útjából, s az ütközés elkerülhetetlen. Ha a tartályban történetesen benzin van és felrobban, akkor ő most már nem él. Ez az élmény, ez a számvetés még most is meglátszik kimért, pontos mozdulatain, sápadtságán, senkire nem nézésén.

És a másik? A bűnös? Hiába kérdezgetem, nem nagyon tudják. “Egy kis alacsony fiatalember” – ez a leginkább használható felvilágosítás. A most érkező tagbaszakadt, kerek képű rendőrnek is ezt mondják, de ő nem elégszik meg ennyivel, felkutatja. Óvatosan a nyomába szegődöm. A sofőr persze itt van köztünk, néhány lépésnyire. Valóban olyan, amilyennek leírták: alacsony termetű, sima arcú fiatalember. Remeg. Tulajdonképpen nincs is magánál. A szeme vibrál, hangja oly gyér, hogy az ember attól fél, mindjárt elcsuklik. Amikor a rendőr indulatok nélkül, de mégis a hatóság közömbös tárgyilagosságának minden súlyával megáll előtte, a kis sofőr váratlan tettre ragadtatja magát: kezet nyújt a rendőrnek. A rendőr egy pillanatra meghökken, de aztán jó lélektani érzékkel felfogja a kéznyújtás zavartság-cselekmény voltát, és egy pillanatra átteszi a baljába a rádió adó-vevőt, és leparolázik a fiatalemberrel. Miközben elkéri az okmányait, felteszi neki az első kérdéseket, s a remegő hangon elmondott válaszokból kiderül, hogy a fiatalember, amikor rádöbbent a sorompó közé szorultság tényére, leugrott a kormánykerék mellől, és elkezdett az állomás felé futni, hogy a sorompót felnyittassa. A vonat gyorsabb volt.

Ekkor döbbenek rá, hogy ennek a karambolnak az igazi főszereplője a sorompó. A vacogó fiatalember önmardosó tekintete is erről beszél. Hányszor megkérdezték már tőle, és most a rendőr is azt kérdezi tőle: miért nem törte át a sorompót?

Valóban, hát miért nem törte át a sorompót? Pusztán az ijedtséggel, a lélekjelenlét hiányával nem lehet ezt megmagyarázni. A vasúti átjáró a sorompóval idestova ötszáz méterre van a kisteleki állomástól. Ha félútról már meghallják és megértik a kiabálást, és felnyitják neki a sorompót (egyébként, azt hiszem, nem nyitják fel…), akkor sem valószínű, hogy idejében visszaér, és le tudja húzni a vontatmányát a pályatestről. Miért választotta mégis ezt a céltalan és körülményes megoldást?

Megkockáztatom: a túlságos sorompótisztelet miatt. Lehetetlennek tartotta, hogy ő, a közlekedő ember, vállalatának hű dolgozója, annyi tanfolyam, iskola és annyi támogatás után, amennyiben részesült, most áttörjön egy lehajtott sorompót. Az elébe csapódó sorompó nagyobb félelmet keltett benne, mint a távoli gyorsvonat végzetes robogása. A sorompó máris valóságos fenyegetés volt. Egyszerűen lehetetlennek tartotta, hogy ő a saját vontatójával belehajtson egy sorompóba. Szántszándékkal!

A legvalószínűbb pedig az, hogy mindez föl sem ötlött benne. Ebből a szánalomra méltó, jóarcú, remegő fiatalemberből, aki most itt várja a sorsát a hozzá képest toronymagas rendőr előtt, minden bizonnyal hiányzik egy reflex: a sorompó áttörhetésének a reflexe.

Igen-igen sajnálom szegényt. Ha vétkes is, ha felelnie kell is: a túlságos, istenségszerű, megbénító sorompótiszteletért és az áttörhetőség reflexének a hiányáért nem ő a felelős.

Nagy sóhajjal megyek vissza a helyemre a kilences kocsiba, miközben a sofőrt már szondáztatják. Amikor odaérek a sorompóhoz, látom, hogy az árván hagyott vontató motorja egykedvűen jár. Égve hagyott lámpái arasznyira izzanak a sorompórácstól. Tisztelettudóan, de izzó szemmel áll a nagy állat a sorompó előtt. Lassan világosodik. Várjuk a mentő mozdonyt.

---

Gyerekek, gyerekek! Az volt csak az előadás! A karácsonyeste előtti napon. Mint annak lennie kell, mély hóba süppedt az egész vidék, minden ereszen csillogó jégcsapok lógtak, de a sátorban kellemes meleg volt, s nemcsak a megszokott bőr- és istállószag terjengett, hanem sütemény –, szaloncukor- és mogyoróillat keveredett egymással.

– Háromszázhuszonhét gyerek jött el szüleivel az előadásra. A kisfiúk és kislányok ezen a délutánon a gyárnak a vendégei voltak, ahol a papák dolgoztak. Már novemberben azt mondta az igazgató:

– Ez mindnyájunknak jó év volt. Éppen ezért különleges karácsonyt akarok, egy rendhagyót. Azt javaslom, menjünk el együtt a cirkuszba. Akinek van gyereke, hozza el magával. Én is jövök mind a hárommal!

– S most ott ül a két kislány és a kicsi fiú a szülei mellett háromszázhuszonnégy másik gyerek között. Megkezdődött a rég áhított karácsonyi ünnep.

– Először csokoládét, süteményt osztottak, azután limonádé és bonbon következett, majd sok-sok ajándék. A kislányok babákat, színes csomagokat, finom nyalókákat kaptak, a kisfiúk érdekes könyveket, aranyozott tolltartókat és izgalmas összerakós játékokat.

---

Aztán kezdődött az előadás.

Ezt élvezték igazán csak a gyerekek! Átszellemülten ültek az óriási sátorban és figyelték, hogyan táncolnak a fekete pónik; borzongtak, ha az ezüstruhás lányok a magas trapézról a levegőbe vetették magukat.

---

Ó, és aztán jött a bohóc!

Már amikor a porondra botladozott, egyetlen csilingelő kacagásba olvadt a háromszázhuszonhét elragadtatott hangocska. Attól kezdve már a saját hangját se hallotta az ember. A gyermekek úgy nevettek, hogy megremegett a sátor. A szemük is könnyezett, és sokan rosszul lettek a nevetéstől.

---

Bizony, nagyszerű is volt a bohóc! A viccek oly csodálatosak voltak, hogy még a felnőttek, sőt az igazgató is levegő után kapkodtak. És őt még senki sem látta levegő után kapkodni. A bohóc egyáltalán nem beszélt, nem volt szüksége szavakra, hogy vicces legyen. Némán játszotta el a gyerekeknek, amit látni akartak. Egy malacot utánzott, egy krokodilt és három táncoló medvét. A legmulatságosabb az volt, amikor a nyulat játszotta el. Ekkor jött az a pillanat, amikor a nagy öreg bohóc ideges kezdett lenni. Ez volt az a pillanat, amikor felfedezte azt a kislányt, akinek piros masni volt a hajában. A kislány a szülei között ült az első sorban, egészen a manézs közelében. Aranyos kislány volt, okos, keskeny arcú, ünnepélyes kék ruhában. Az apja nevetett. Az anyja nevetett. Csak a piros masnis kislány nem nevetett.

Gyerekek játszottak a homokban. Megállt felettük egy barna sapkás gyerek. Építek nektek egy csodaszép várat, akarjátok? Akarjuk. Jó, akkor szerezzetek nekem pénzt, paripát, fegyvert! A gyerekek szereztek neki. Akkor a Barnasapkás beállt a homokozó közepére. Felült a lóra, a vállán lógott a puskája, zsebe tele volt a begyűjtött pénzzel. Felkiáltott: Enyém a vár! Volt egy kis gyerek, aki azt találta mondani: Dehogy, testvér, miénk a vár. A Barnasapkás feldühödött és kiadta a parancsot: Vigyétek a pincébe!

Körülnézett szigorúan és újból elkiáltotta magát: Mindenki tegyen fel barna sapkát! A gyerekek hazaszaladtak és a legtöbbjük barna sapkásan tért vissza. De voltak, akik sárga sapkában jöttek. A Barnasapkás toporzékolt: Ellenségszagot érzek! A gyerekek ijedten néztek össze. A Barnasapkás a sárgákra mutatott: Vigyétek őket a zuhanyozóba! Akkor a Barnasapkás messzebbre nézett, és a távolban megpillantott egy vörössapkást. Újból elkiáltotta magát: Ellenségszagot érzek! Gyorsan kiküldött egy gyereket a másik homokozóba. A gyerek egy fa mögül figyelte a Vörössapkást.

A homokozóban gyerekek játszottak. Megállt felettük a Vörössapkás gyerek. Építek nektek egy csodaszép várat, akarjátok? Akarjuk. Jó akkor szerezzetek nekem pénzt, paripát, fegyvert! A gyerekek szereztek neki. Akkor a Vörössapkás beállt a homokozó közepére. Felült a lóra, a vállán lógott a puska, zsebe tele volt a begyűjtött pénzzel. Felkiáltott: Enyém a vár! Az egyik gyerek halkan megjegyezte: Dehogy testvér, a miénk! A Vörössapkás feldühödött, és kiadta a parancsot: Vigyétek a pincébe!

Körülnézett szigorúan, és újból elkiáltotta magát: Mindenki tegyen fel vörös sapkát! A gyerekek gyorsan hazaszaladtak, és a legtöbbjük vörös sapkában tért vissza. De voltak, akik fehér sapkában jöttek. A Vörössapkás toporzékolt: Ellenségszagot érzek! A gyerekek ijedten néztek össze. A Vörössapkás a fehérekre mutatott: Vigyétek a gúlákra! Akkor a Vörössapkás észrevette a fa mögött a barna sapkás fiút és így kiáltott: Ellenségszagot érzek. Ott egy barna sapkás. Fogjátok el! El is fogták.

Lett is ebből akkora háború, hogy csak no. A Barnasapkás fegyverbe szólította az összes fiúgyereket, aztán a paripáján megindult a vörössapkások ellen. Közben legázolta az összes útba eső homokozót, és kényszerítette az ottani fiúkat is a vörössapkások megtámadására. Ez volt a barna diktatúra. Csakhogy beállt a tél és fordult a kocka. A Vörössapkás is felült a lovára, és megindult az ő megszámlálhatatlan vörössapkásaival a Barnasapkás ellen. Tavaszra saját homokozójában verte halomra a Barnasapkást és csatlósait.

Útközben felszabadította az összes homokozót és kényszerítette a gyerekeket, hogy vörös nyakkendőt kössenek. Ez volt a vörös diktatúra. Volt egy gyerek, aki azt mondta, hogy ő jobban szereti a piros-fehér-zöld nyakkendőt. A Vörössapkás ki is tekerte a nyakát. Volt olyan is, aki azt mondta, hogy ő nem tesz fel semmilyen sapkát, és nem viszi a Vörössapkás után a puskát. A Vörössapkás paprikavörösen üvöltött: Vigyétek a pincébe! Alighogy elvitték, jött a második, a harmadik, hogy ő sem viszi a puskát, és hogy ő nem ilyen lovat akar. Ezek egyre többen és többen lettek, és a homokozó melletti bokorban boldogan éltek.

Történt aztán, hogy a Vörössapkásnak is leáldozott a napja. Elfogyott alóla a pénz, paripa fegyver. Át is vették a hatalmat azok, akiknek volt sok pénzük, paripájuk, fegyverük. És volt nekik a barna- és vörössapkásoknál is ravaszabb rendszerük: úgy hívták, hogy több-párti demokrácia. Csillagos lobogóba csomagolva el is küldték azt a felszabadult homokozókba. Azok mind ujjongva fogadták, mert ugye ennél jobb rendszer nincsen!

Egy egészen kis homokozóban is nagyon megváltozott az élet. A gyerekek fellélegeztek, és összeültek, hogy most már ők szabják meg, hogy mit játszanak, hogyan játszanak, milyen sapkában járnak. Csakhogy a csillagos lobogó tartalmával nem számoltak. Mert bizony akkor valami különös dolog történt.

Négy gyerek, aki véletlenül a fején felejtette régi sapkáját, a közeli WC-be sietett. Ott megegyeztek, hogy mind nemzeti színben fog tündökölni, és ők megváltják a kis homokozót. Közben mindegyik arra gondolt, hogy egy választás nevű csellel bevonják az összes gyereket abba a játékba, aminek az a célja, hogy megnyerjék maguknak a pénzt, paripát, fegyvert.

Mind a négy gyerek kicserélte a sapkáját. A Vörössapkás begyűrte az ingébe a vörös sapkát, és kitűzött a mellére egy piros-fehér-zöld kokárdát. A Sárgasapkás is begyűrte a nadrágjába a sárga sapkáját, és ő is kitűzött a mellére egy piros-fehér-zöld kokárdát. A Fehérsapkás begyűrte a zsebébe a fehér sapkát és kitűzött a mellére egy piros-fehér-zöld kokárdát. A Barnasapkás is előkerült, ő is eltűntette a barna sapkát a bakancsában, és kitűzött a mellére egy óriási nemzeti kokárdát. Aztán a WC-ből mind a négyen a homokozó gyerekek elé álltak. Így szólt az egyik: Építek nektek egy csodaszép várat, akarjátok? S a másik: Építek nektek egy csodaszép várat, akarjátok? S a harmadik: Építek nektek egy csodaszép várat, akarjátok? S a negyedik is: Építek nektek egy csodaszép várat, akarjátok?

A gyerekek kapkodták a fejüket és ugráltak: Akarjuk, akarjuk, akarjuk, akarjuk – hangzott a kiáltás. Akkor – mondta az első – szavazzátok meg nekem a pénzt, paripát, fegyvert! Nem – mondta a második – szavazzátok meg nekem a pénzt, paripát fegyvert! Nem – mondta a harmadik – szavazzátok meg nekem a pénzt, paripát, fegyvert! Nem – mondta a negyedik – nekem szavazzátok meg a pénzt, paripát, fegyvert!

A gyerekek szája tátva maradt, bambán néztek egymásra, mikor az egyik elkiáltotta magát: Nézzétek, ennek az inge alatt vörös sapka van! A másik is kiáltott: Nézzétek, ennek a nadrágjában sárga sapka van! A harmadik is kiáltott: Nézzétek, ennek a zsebében fehér sapka van! A negyedik is kiáltott: Nézzétek, ennek a bakancsából barna sapka lóg ki!

Mire mind a négyen kokárdás mellükre tették a kezüket, magasba emelték két ujjukat és együtt szavalták: Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában!

És akkor egymás ellen ordítottak – a négyek. Mind ugyanazt mondta: Akarjátok Magyarország feltámadását? Akkor rám szavazzatok! Bűnös, aki nem szavaz (rám)! Szavazzatok! A gyerekek közt meghasonlás támadt. Az egyik vörös párti bokán rúgta a fehéret, a fehér a barnát, a barna a sárgát. Rövidesen az összes gyerek fogta a bokáját, kivéve néhányat. Ők a homokozó melletti bokorban ültek és nézték a „csodálatos” emberi színjátékot, az Ember komédiáját. Ők tudták, hogy nekik mi a dolguk a kis és nagy homokozóban, hogy mi az ő egyéni felelősségük, a lelkiismeretük szava.

De mintha ott sem lett volna egyetértés. A csillagos lobogóba csomagolt csali bevált. Az egyik gyereknek eszébe jutott, hogy a fehéreket és a sárgákat bántották a vörösök és barnák, talán őket kellene választani. Mások meg azt mondták, ezek mind piros-fehér-zöldek, és már nem vörösek és barnák. Ismét mások azt kiabálták, hogy ezek hisznek a hazában, ezek hisznek a föltámadásban. Az egyik gyerek a bokorból gyorsan a homokozó közepére tett egy szemetes kukát, amiből kiöntötte a szemetet és felkiáltott: Szavazzunk!

Csakhogy kire? És mire? Egyik így, a másik úgy magyarázta, hogy az ő lelkiismerete, meg a kisebb rossz, meg a nagyobb rossz, meg bűnös, aki nem szavaz. Lett is akkora felbolydulás, hogy csak úgy zengett a bokor. Úgy tűnt, mintha mindenki elfelejtette volna, hogy a csillagos lobogó csalija milyen veszélyes; és hogy nekik egyes-egyedül mi a dolguk.

És akkor a bokorból a kuka után futott egy ici-pici kisgyerek, hogy kidobja a csokis papírját. Közben azt kérdezte: Építsek nektek egy csodaszép várat? Meg sem várta a választ, kis kezeivel lapátolni kezdte a homokot. Nem volt nála sem pénz, sem paripa, sem fegyver.

És akkor csoda történt. Az égből szózat hallatszott, ami imígyen szólt: Ha nem lesztek olyanok, mint ez a gyermek nem mentek be az Isten Országába… Az én országom, nem evilágból való… Ti építsétek az Isten Országát, és hirdessétek annak igazságát, a többi mindet hozzákapjátok…

mondta, a legerősebb szeretet az, amelyet nem osztanak meg. Szeretni valakit, aki téged is szeret, nárcizmus. Szeretni valakit, aki nem szeret téged, az szeretet.

Ez azért van, mert amikor igazán szeretsz valakit, nehéz lehet ezeket az érzelmeket szavakkal kifejezni. Valójában az igaz szerelem miatt térdben gyengének érezheted magad, és nem tudsz beszélni.

Ez lehet a legjobb fajta szerelem, amikor a másik ember annyira beleszeret, hogy képtelen vagy megfelelően gondolkodni. De problémává is válhat.

Ezért a valaha a legjobb erős szerelmes idézetek Ez minden bizonnyal megkönnyíti az Ön számára érzelmeinek és romantikus érzéseinek kifejezését partnere előtt. Azok híres rövid idézetek, üzenetek és mondások erős és őszinte szeretetről segít a legegyszerűbb megfogalmazással pontosan leírni, hogyan érzi magát.

Erős és őszinte szerelmes idézetek

Amikor a másik iránti szeretet tiszta és valódi, ösztönös lesz a késztetés, hogy megvédje, kielégítse igényeit, támogassa és tiszteletben tartsa szabadságát, hogy virágozzon. A pár kapcsolata egészséges, mert mindegyik feltárja magát, és befekteti magát azzal, hogy a legjobbat adja házastársának.

Hihetetlenül boldog és inspirált vagy a kapcsolatodban. itt van a a legjobban az iránta és az iránta érzett erős és őszinte szeretetet idézi hogy segítsen kifejezni érzéseit.

1. „Aki a boldogságát abba teszi, hogy szeretik, őszintén kell szeretnie. “
2. „Az igazi szeretetet, őszinteségét sokkal jobban megkülönböztetik a cselekedetek, mint a szavak. – William Shakespeare
3. „A szerelemben, akárcsak a barátságban, minden, ami nem őszinte, fárasztó. “-
4. „Az igazi szerelmi történetek soha nem érnek véget. “-
5. „Az igazi szerelem az, hogy ismeri az ember hibáit, és még jobban szereti érte. “
6. „Az igaz szerelem mindent kibír, mindent kibír és diadalmaskodik! “-
7. ” Szeretlek. Szeretném felajánlani a szívemet; fogadd el, neked adom. Mert el kell mondanom, hogy őszinte és igaz szerelem van irántad. Arra törekszem, hogy minden lehetséges boldogságot elhozzak nektek. Szeretlek, amennyire csak lehet! Szóval vedd el szerelmem, és ha a tiedet adod, én leszek a legboldogabb férfi / legboldogabb nő. “
8. “A férfi a nő első szerelme akar lenni, míg a nő a férfi utolsó szerelme” –
9. – Olvasás közben beleszerettem, ahogy elalszol: lassan, majd hirtelen. –
10. „Az igaz szerelem a végén diadalmaskodik – ami hazugság lehetvagy nem, de ha hazugság, akkor ez a legjobb hazugság. –
11. „Az igaz szerelem önzetlen. Kész feláldozni magát. “-
12. – Éjszakám neked köszönhetően napos hajnal lett. “
13. „Az igaz szeretet általában az, ami a legjobban zavar. –
14. „Az igaz szerelem az, hogy sok dolgot választunk, amelyeket valaki jól csinált, és nem azt, amit rosszul tettünk. Az igaz szerelem nem követi nyomon az elkövetett hibákat. “
15. „A szerelemben nem szerelemről van szó, hanem előnyben részesítésről.

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:

“Hogy míg nyomorra milliók születnek,

Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait.”

Miért e lom? hogy mint juh a gyepen

Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!

Miért e lom? szagáról ismerem meg

Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény – véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.

De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.

Hogyan használjuk ezt a listát

Ahelyett, hogy ezeket a csodálatos idézeteket magamnak tartanám, úgy döntöttem, hogy nagyszerű lenne megosztani azokat veled. Remélem, hogy ezek az idézetek inspirálnak és motiválnak. Arra bátorítom, hogy mentse el ezt az erőforrást, hogy visszatérjen, amikor bármire szüksége van egy motivációs lendületre, és mindannyian tudjuk, hogy időről időre szükségünk van lendületre.

Ezt a listát kezdetben saját forrásként készítettem, és megjelöltem ezt az oldalt könyvjelzővel, így rendszeresen újraolvastam. Remélem, hogy ezt nem gyors elolvasható cikknek fogja tekinteni, hanem inkább forrásként, hogy visszatérjen, amikor valamilyen inspirációra van szüksége. Tehát kérjük, mentse el ezt az erőforrást arra az esetre, amikor szüksége van rá a jövőben, és adja át azokat, akiknek véleménye szerint előnyei lesznek.

1. A tehetség megadva, a nagyság megszerzett.

2. Ne hagyja, hogy valaki másnak az ön véleménye váljon a valósággá.

3. Hallgassa meg, mosolyogjon, fogadja el egyet, majd tegye meg, amit akarsz.

4. Soha ne hagyja, hogy egy rossz nap úgy érzi, hogy rossz élete van.

5. Az a személy, aki azt mondja, hogy valami lehetetlen, nem szakíthatja meg azt, aki ezt csinálja.

6. Soha nem késő lenni olyannak lenni, mint amilyen lehetett.

7. A nagy elmék megvitatják az ötleteket. Az átlagos elmék megbeszélik az eseményeket. A kis elmék megvitatják az embereket.

8. Ha a lehetőség nem kopogtat, építsen egy ajtót.

9. Minél magasabbra mész, annál jobb a kilátás.

10. Türelemmel akár egy követ is főzhet. (Az egyik legjobb idézet, amelyben élni lehet)

11. Ne mondd, hogy az égnek a határa van, amikor lábnyomok vannak a Holdon.

12. Az életet nem a bevitt lélegzetmennyiséggel mérik, hanem azok a pillanatok, amelyek elfújják a lélegzetet.

13. Fontos, hogy valaki boldog legyen, és fontos, hogy önmagával kezdje el.

14. Ha csak bármiért elrendez, soha nem fogja tudni, hogy mire vagy igazán méltó.

15. Az életben megkapod azt, amit betettek. Minden visszajön.

16. A halál nem a legnagyobb veszteség az életben; a legnagyobb veszteség az, ami belül meghal, miközben még élsz.

17. Ha nem tetszik valami, cserélje ki. Ha nem tudja megváltoztatni, változtassa meg a gondolkodásmódját.

18. Az élet nem a vihar elhárításának várakozásáról szól, hanem arról, hogy megtanuljuk táncolni az esőben. – Vivian Greene

19. Tudom, hová megyek, és tudom az igazságot, és nem kell, hogy legyen, amire azt akarod, hogy legyen. Szabad vagyok lenni, amit akarok.

20. Álmodj, ahogy örökké élsz, élj úgy, mint ma meghalsz.

21. Ha olyan oldalt akar, amelyben még soha nem volt, akkor tennie kell valamit, amit még soha nem tett.

22. Bármit is gondol az ember elméje, és azt hitte, hogy elérheti. – Napóleon-hegy

23. Egyesek azt akarják, hogy megtörténjen, mások azt akarják, hogy megtörténjen, mások megteszik. – Michael Jordan

24. Az élet egy színpad, és csak egy előadást kapsz. Legyen jó.

25. Amíg csak gondolsz, gondolkodj nagyszerűen.

26. Semmi sem lehetetlen, a szó, amit önmagában mond, hogy lehetséges vagyok.

27. Nevetnek rám, mert más vagyok, nevettek rájuk, mert mindannyian azonosak.

28. Ne félj feladni a jót, hogy a nagyokért járjon.

29. Az élet rövid, élje meg. A szerelem ritka, ragadd meg. Rossz a harag, dobja el. Szörnyű félelem, szembe kell nézni. Az emlékek kedvesek, ápolják.

30. Az élet a legritkább dolog a világon. A legtöbb ember létezik, ennyi.

31. A teljes életet élje meg, mert csak egyszer élheti meg.

Biztos volt embernél olyan helyzetek amikor úgy

mondva másik illető igen csak nehéz helyzetbe

kerül úgy mondva keresi azt bizonyos ki utat

másik felé ami igazán nehéz de meg oldjuk

keressük azt bizonyos ki utat ember társunknak

egyszer nagy bajba kerül keresni azt ki utat

neki könnyebb legyen de úgy alakul helyzet

hogy nehéz helyzetbe kerül egyik ember illető

nagyon szeretné hogy könnyű helyzetbe kerüljön

úgy igazgatja dolgokat neki úgy mondva könnyebb

helyzetbe kerüljön egyik igazítja dolgokat neki

könnyebb legyen egyszer csak be üt nehéz helyzet

és nem igazán tudunk ki jönni a-ból nehéz helyzetből

ugye volt embereknél musály hívta nehéz

helyztbe kerül keresi azt bizonyos ki útatt neki

könyebb legyen ki kerüljön nehéz helyztből ami

nagyon fontos ez

Még emlékszik ugye tavalyi nyári dologra

milyen sok helyen meg fordult az alapítvány

így nyár alatt idén aki emlékszik voltak június

vége felé lovas udvarba ami nagyon jó sikerült

utána követe július eljén 5én ökofaluba látogatunk

el nagyon jó sikerült voltunk ezzen helyen pársor

de vissza látogatunk erre helyekre jó éreztük

magunkat ökofalu látogatás után július 11én

ismét lovasudvarba látogatunk el jó éreztük

magunkat július 25 én Horváth Zoli ifjoncnak

tartottuk szülinapját jól éreztük magunkat utána

meg ismerkedtünk disznóval azzal ismerkedtünk

meg jól éreztük magunkat utána augusztus eleje

felé strandos kirándulást szerveztünk ami jó

sikerült jól éreztük magunkat gusztus 21étől

3napos táborba indul az alapítvány Balatonra

sok ifjonc várja pár éve voltunk ilyen kiránduláson

ami jó sikerült jó éreztük magunkat ebbe táborba

idei tábor most jól érezzük magunkat erről be

fogok számolni tartsanak velem érdemes .