Categories
Egyéb kategória

a ítélet

Hányszor úgy az ember életébe meg feledkezik

dolgokról és nem törődik azzal hogy ha valaki

felé jót tesz egyszer mondjuk annak embernek

kicsikét bele fárad elege van dolgokból mondjuk

és nem akarja azt csinálni ő nem érez belőle

erőt mondjuk az a-dig cseszte elege-van abból

kérne segítsek a-kor mondani valamit de aki igen

csak ön magukkal van elfoglalva és csak a-dig kelet

az ember amíg segített és nem bírja bele fáradt

játszott más türelmével de az ember nem igazán jött

rá nem felvilágosítás fel az ember nem jó úton jár

de amikor elérkezik számadás ideje neki számot

kel adni milyen volt abba életbe erről sokan

meg feletkezünk így kéne élnünk

Categories
Egyéb kategória

a szerelem

Egy emberért mindent vállalni kell. Egy helyzetért nem. Amíg számunkra egy ember fontos – addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye – akkor már megalkuvásról van szó. Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt. Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja. Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.”

“Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit “hoz ki” belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset – azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.”

Categories
Egyéb kategória

a szerelem

Egy másodpercig azon tűnődtem, hogy ha megcsókolnám, az vajon megtörné-e a varázst, amely körülvesz bennünket, de már túl késő lett volna megállni félúton. Amikor az ajka az ajkamhoz ért, tudtam, hogy ha száz évig élnék, és a világ minden országát bejárnám, akkor sem élhetnék át semmi ahhoz foghatót, mint amikor először megcsókoltam álmaim asszonyát, akit, tudtam, örökké szeretni fogok.”

“A nyári szerelmek mindig véget érnek. Ez íratlan szabály volt. Mint egyes növények vagy rovarok, akik nem tudják túlélni azt az évszakot. Azt gondoltam, hogy mi mások vagyunk. Mások is voltunk, de nem úgy, ahogy én gondoltam. Őszintén hittem benne, hogy soha nem fogjuk elengedni egymást.”

“Elrabollak és magammal viszlek! Harcolni fogok veled, teérted. Legyőzök mindent, meglátod, leküzdöm a nehézségeket, és nem adlak senkinek és semminek!”

“Ha képes vagy szárnyakat növeszteni és repülni egy nőért/férfiért, akkor szerelmes vagy. Ha nem vagy képes szárnyakat növeszteni és repülni, akkor legfeljebb csak bebeszéled magadnak, hogy szerelmes vagy.”

“Nem, nem felejtettelek el, de te aludtál a szívemben, és én nem mertelek felébreszteni.”

“Ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba.”

Categories
Egyéb kategória

a béke

De még ez sem elég: kell, hogy ennek a teljességnek, ennek a zavartalanságnak valami köze legyen hozzánk, hogy a miénk legyen: a béke harmadik eleme talán a legnehezebb eleme, hogy megdolgozzunk érte. Hogy mikor túljutunk egy hatalmas teljesítményen, talán amikor az érettségi vizsgát letettük, akkor éreztük meg ezt: na, megdolgoztunk valamiért.
Vagy mikor egy nagy megpróbáltatáson jut túl az ember, meghurcolták, igazságtalanság érte, megfosztották az embert jogaitól, szabadságától, s akkor visszanyeri az ember.

Vagy talán háborúk után az a vezér, aki békét köt, aki megharcolt azért, hogy új rend lépjen életbe.

Ez a béke legnagyobb, legnehezebb eleme számunkra.

Mindezek jellemzői a békének. De mi az a béke? Honnan jön? Mi a forrása? Ha ezt kutatjuk, akkor Istenre találunk. A javak teljessége őnála van. A zavartalanság őnála van. És a miénk akkor lesz, mikor egy élet küzdelmét, harcát végigharcoltuk.

Mint érdemet akarja Isten, hogy ő a miénk legyen: mint megérdemelt jutalom. „Én leszek a te igen nagy jutalmad.”
Látni: a kinyilatkoztatás szerint a békétlenség forrása az, hogy Istennel szembehelyezkedik az ember, nemet mond az istengyermekségnek, az Istennel együttműködésnek. Onnan ered minden békétlenség, félelem, zavar, nyugtalanság, ütközés, ellenségeskedés. Istenhez kell egészen térnünk, hogy kóstolónk legyen a békéről, békéből.

„Béke fejedelmének” hívjuk az Úr Jézust, ő az, aki ezt a bűnnel elindult hihetetlen káoszt, zűrzavart, kínt, gyötrelmet, félelmet, sötétséget, ezt az egész világát a békétlenségnek, a gonosz léleknek, a békétlenség szellemének, ezt legyőzi. De mivel győzi le? Szent Pál azt mondja, hogy az Úr Jézus keresztjében van az ő dicsekvése.

A béke szabálya az, hogy számára keresztre van a világ feszítve, és ő is a világnak. Az egyetemes, örök, igazi, az egész emberiség, az egész teremtés számára létrejövő béke titka: az Úr Jézus keresztje. Azon a kereszten az Úr Jézus szeretetáldozata az, hogy magára vállal minden bűnt. Hogy önmagában kiengesztelte keresztjével, Istennel a világot, és most már a kereszt tövében fakad a béke folyama az egész emberiség számára. „A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek békét, nyugodalmat lelkemnek.”

Categories
Egyéb kategória

egy várakozás

Hány ember úgy életébe vár valamit mert ő épen

az illető meg tud valamit ő is mondjuk hivatalos

lesz ara eszményre én is most olyan dologra várok

amiért nagyon várok én nagyon rég voltam kicsikét

kikapcsolódni életbe e-dig ha mentem kikapcsolódni

mindig járt agyam dolgokon azon túl vagyok .

Olyan dologra várok elmondom ezt dolgot

1honapja tervezzük anyámmal kicsikét pihenünk ez

olyan pihenés leutazunk kicsikét tesóm babájára

vigyázni aki 4éves az embernek kicsikét életbe fel

töltődés napokba hívogat minket ki mit fog esti

álmot őrző kabalát gyerekek ilyenekkel pihenek mi

vigyázunk elfogadjuk éjjel álló őrző kabalát

elmondom felnőtt meg vagyok anélkül ha gyerek

kéri meg teszi boldoggá teszi őt .azért várom

napot azt csemetét 4ével ezelőtt láttam amikor

kicsike most úgy volt anyám megy le meg kérte

pihenés képen menyek-le vele eleget teszek neki

én kicsit pihenek de hírek ugyanúgy naponta

meg találni it

Categories
Egyéb kategória

meg beszélés jótékonyságú nap után

Elérkezett tavaly december közepén az év utolsó

foglakozása előtte napokba december 14én még

folyattattuk karácsonyi díszítések bent az

alapítványba még azon napon beszámoltak

december10ei jótékonyságú napról ami nagyon

jó sikerült sokan eltudtak meni december16

ai szerdai foglalkozás az volt az év utolsó

foglalkozás bent az alapítványba elérkezett

téli szünet minden iskolákba közösségekbe nálunk

is december17ei nappal elkezdőt téli szünet

legközelebbi foglalkozást idei első foglakozás

január9én volt .december 16ai pénteki foglalkozást

pedagógus Judit tartotta az ifjoncoknak foglakozást

jól éreztük magukat2022. december. 16. péntek. Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Gerhát Lenke, Papp Bence, Orosz Tamás, Barnáné Sümegi Judit. Ma folytattuk a képeslapok írását, majd karácsonyi színezőt készítettünk a faliújságra. Közben karácsonyi dalokat hallgattunk és énekeltünk. Ebédre káposztástészta készült. Bagó Zoli mosogatott, Edina tálalt. Ez volt az év utolsó foglalkoztatója, mert a téli szünet következett.

80dkgfejes káposzta

A káposztás tészta elkészítéséhez a káposztát négyfelé vágjuk, a torzsáját kivágjuk, a többit lereszeljük. Megsózzuk, átforgatjuk, és kb. 15 percig pihentetjük, majd alaposan kinyomkodjuk.

  • Egy nagyobb teflonserpenyőben felforrósítjuk az olajat, hozzáadjuk a kinyomkodott káposztát, majd magas hőfokon, állandó keverés mellett kb. 20 perc alatt egyenletes barnára pirítjuk.
  • Közben sós vízben kifőzzük a tésztát a csomagoláson szereplő utasítás szerint. Leszűrjük, majd összekeverjük a pirított káposztával. Megborsozzuk, majd sózzuk ízlés szerint. 

2023. január. 9. hétfő. Jenei László, Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Orosz Tamás, Papp Bence, Gerhát Lenke, Barnáné Sümegi Judit. Először visszarendeztük a termet az ünnepség után. Jöttek vendégek az alapítványba, Kovács Ildikó és édesanya. Ott voltak a jótékonysági rendezvényünkön és nagyon kíváncsiak voltak, hogy milyen a foglalkoztató. Folytattuk a még múlt évben elkezdett szövéseket. Lenke, Tomi és Laci levendulapárnát varrtak. Ebédre paradicsomos, sajtos spagettit készítettünk. Bence mosogatott.

A paradicsomból tegyünk félre pár darabot, a többit pedig daraboljuk fel. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A bazsalikomot nagyjából vágjuk össze.

  1. Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a szintén apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a feldarabolt paradicsomot. Sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a cukorral, majd keverjük hozzá a nagyjából összevágott bazsalikomot, és néha megkeverve, főzzük kb. 20 percig.
  2. Amikor a paradicsom készre főtt, vegyük le a tűzről, majd turmixoljuk le, vagy botmixerrel pépesítsük.
  3. Közben a tésztát főzzük ki enyhén sós vízben, majd szűrjük le, adjuk hozzá a pürésített paradicsomot, és keverjük alaposan össze.
  4. Ezután egy sütőformába (v. tepsibe) tegyük bele a paradicsomos tészta felét, szórjuk meg reszelt sajttal, majd öntsük rá a maradék tésztát.
  5. A félretett paradicsomokat vékonyan szeleteljük fel, majd helyezzük a tésztára, és szórjuk meg a maradék reszelt sajttal.
  6. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 30 percig, hogy a sajt ráolvadjon, és a teteje szép színt kapjon.
  7. Tálalás előtt a sütőből kivett tésztát hagyjuk kicsit hűlni, majd helyezzük tányérra, szórjuk meg friss bazsalikommal, majd úgy kínáljuk.
Categories
Egyéb kategória

a tűrés

Hányszor úgy az ember életébe tűr másik dolgait

ilyenkor az 2ember viseli egymás hibályit nem

számít az akit épen meg bántott dologgal ugye

bántott ember az egy értelmű aki olyat mond

be szol annak embernek ugye bántott ő kénytelen

elviselni amit épen ő éri lehet őt bántják az

ember egy darabig kénytelen elviselni amit őt

mondjuk ér mondjuk nem lenne épen maga

igazát akarja de aki bántja mondjuk későn jön

rá amikor azt ember sértet az tűri másik

butaságát amikor aki tűri másik dolgait egyszer

embernek elfogy türelme másik felé egyszer

vagy robban és nem elviselni ami ér őt annak

elfogyott türelme ha nem robban csak épen

idegrendesre nem tudja elviselni másik hibáit

keresi ő magának igazat e-dig bírta dolgokat

mondjuk és akkor az illető idő után meg

nyugszik nem játszik másik türelmével ami

nagyon fontos tűrjön az ember amíg tud és

béke legyen.

Categories
Egyéb kategória

az igazi szeretet

Baráttalan, sőt, barátságtalan korban élünk, vagyis nincsenek lelki társaink. A Barátság ugyanis nem más, mint mély lelki kapcsolat. Barátság akkor kezdődik, amikor a lelki társat felfedezzük egymásban. A jó és igaz barátság ritkább, mint a szerelem. A szerelemnek vágy alapja van, azaz forró. A barátság nem forró, hanem az a melegség van benne, ami a jéghideg világban az életet jelenti. De bármikor lehet belőle szerelem. A barátság „barátságos” – idilli, jóságos, megértő, ismerős és jó. Hiányzik belőle az egoizmus.

Mi az a barátság? Mély szellemi kapcsolat? Háborús bajtársiasság? Érzelmesség? Szeretet-kapcsolat? Vagy…??? Lehet mindez együtt. A barátság a legfontosabb egzisztenciális értékek egyike, amely mérhetetlenül szebbé és hasznosabbá teheti az ember életét. Kérdés, hogy van-e még igaz és mély barátság a világon, vagy csak pajtásság, laza haverság létezik? Bacon azt mondja, a barátságnak három édes gyümölcse van: érzelmi egyesülés (elpanaszolja valakinek a bánatát), az ítélőképesség támogatása (tanácsot kérhetünk és kaphatunk) és a kölcsönös segítségnyújtás.

A barát egymásra talált két ember. Akinek jó szavára szükségünk van, kacagása vidámít, gondolatokat, ötletet ad, velünk örül. Ha kell, segít. A barát elfogad olyannak, amilyenek vagyunk. Egyszerűen csak szeret. Minden ember igényel olyan kapcsolatot, amelyben következmény nélkül lehet őszinte, amelyben legyőzheti a lélektől lélekig ívelő távolságokat, bevallhatja önmagát, örömét, becsvágyát, lázadásait, hibáit, félelmeit, bűneit, amelyben sikereinek őszinte támogatását, elismerését, megértését remélheti. Az emberi kapcsolatok devalválódása miatt erre hovatovább alig ad valami/vagy valaki alkalmat. Erre csak a baráti kapcsolat, a szó nemes értelmében vett baráti kapcsolat (esetleg a szerelem?) alkalmas.

A barátság legfontosabb „kellékei” az őszinteség, önzetlenség, segítőkészség, kölcsönös bizalom és tisztelet, hűség, megértés és érdekmentesség. És ez ma sajnos hiánycikk lett. Éppen mert hiánycikk, a ma embere inkább társas magányt él meg a nagy tömegben, mint meghitt barátság melegéből töltekezne.

A barátság forrása az érzelmi energia. Minél gazdagabb minőségileg és mennyiségileg egy ember érzelmi energiája, annál szilárdabbak és szebbek a kapcsolatai. A barátság létrejöttének motívumai mélyebbre gyökereznek. Az tény, hogy létrejöttéhez mindkét félnek készségesnek kell lennie, és valamilyen szférában egy hullámhosszon kell mozogniuk

Categories
Egyéb kategória

a barátság3 rész

„A barátság az egyetlen ellenszere a gyűlöletnek, és az egyetlen garanciája a békének.”

„Egyes emberek a papokhoz fordulnak, mások a versekhez. Én a barátaimhoz megyek.”

„Emlékezz arra, hogy mindannyian megállapodunk egyszer, mindegyikünk. Éppen ezért olyan jó, ha kézen fogva megyünk előre.”

„Az élet nem ér semmit barátok nélkül.”

„Egy barát elfogad olyannak, amilyenek vagyunk. Ugyanakkor segít is bennünket abban, hogy azzá váljunk, akiknek lennünk kellene.”

„Rájöttem, miért nem vagyok elégedett. Azért, mert nem tártam ki a szívem a barátaim előtt.”

„Egyik út sem hosszú, ha megfelelő útitárs van melletted.” – török közmondás.

„Egy rózsatő a kertem lehet. Egy barát a világom lehet.

„A barátság mindig egy édes kötelesség, és sohasem egy lehetős„A barát az a valaki, aki mellett önmagad mersz lenni.”

„Egy baráttal a sötétségben menni jobb, mint világosban egyedül menni.”

Categories
Egyéb kategória

a barátság

Barátság. Egy olyan megfoghatatlan, láthatatlan kötelék két ember között, ami néha még a testvéri szeretetnél is erősebb. Egy igaz barát mindenben melletted áll. Hozhat jót, vagy rosszat az élet, ő mindig ott lesz neked, hogy támaszod legyen. Külön-külön csak fél szárnyak vagytok, de együtt képesek vagytok repülni is.

Ha a barátságra gondolunk a következő gondolatok jutnak az eszünkbe: 

Szeretet, törődés, gondoskodás, megértés, vidámság, boldogság, öröm, titoktartás, tisztelet, hűség, becsület, együtt, emberség, kötődés, testvériség, csapat, örökké.

Ezek az érzések és gondolatok inspiráltak minket arra, hogy megírjuk a blogbejegyzést, amelyben összegyűjtöttük neked azokat a barátoknak szóló idézeteket, amik szerintünk a legszebbek. Az idézetek mellett olyan képek is várnak rád, amelyek a barátságról mesélnek, vagy azt szimbolizálják.

A képeket és az idézeteket nyugodtan mentsd el magadnak, vagy egyszerűen csak küldd tovább a legjobb barátodnak, barátnődnek.

Nos, ha készen állsz egy szép barátságról szóló bejegyzés olvasására, akkor készíts magadnak egy bögre finom teát, vagy kávét, majd foglalj helyet a lehető legkényelmesebb székedben és add át magad ennek a szeretetteljes érzésnek