| Peter Morton arra riadt fel, hogy odakint már világosodik. Eső dobolt az ablakon. Január ötödike volt. | Peter Morton woke with a start to face the first light. Through the window he could see a bare bough dropping across a frame of silver. Rain tapped against the glass. It was January the fifth. |
| Átnézett a másik ágyra – a két ágy közt asztalka volt, rajta az éjjeli lámpa egy víztócsában állt. Francis Morton még aludt, és Peter, szemét a testvérén tartva, visszafeküdt. Elszórakozott a gondolattal, hogy tulajdonképpen önmagát figyeli: ugyanaz a haj, ugyanaz a szempár, ugyanaz a száj és ugyanaz az arc. De a gondolat semmivé sápadt, és agya visszatért ahhoz a valóságos tényhez, amely ezt a mai napot jelentőséggel ruházta fel. Január ötödike volt. Alig akarta elhinni, hogy már egy év telt el Mrs. Henne-Falcon legutolsó gyermekzsúrja óta. | He looked across a table, on which a night-light had guttered into a pool of water, at the other bed. Francis Morton was still asleep, and Peter lay down again with his eyes on his brother. It amused him to imagine that it was himself whom he watched, the same hair, the same eyes, the same lips and line of cheek. But the thought soon palled, and the mind went back to the fact which lent the day importance. It was the fifth of January. He could hardly believe that a year had passed since Mrs. Henne-Falcon had given her last children’s party. |
| Francis hirtelen hanyatt Fordult, egyik karját átvetette az arcán, eltorlaszolta a száját. Peter szíve egyre hevesebben vert, de nem az örömtől, hanem a szorongástól. Felült, és átkiáltott az asztalkán : – Ébresztő! – Francis válla megrázkódott, ökölbe szorított keze belekaszált a levegőbe, de a szemét nem nyitotta ki. Peter Morton úgy érezte: hirtelen az egész szoba elsötétül, mintha egy óriási madár csapna le rájuk. Újra kiáltott: – Ébresztő! – s a szobát ismét ezüstös fény árasztotta el, és újra eső paskolta az ablakokat. Francis megdörzsölte a szemét: – Te szóltál? – kérdezte. | Francis turned suddenly upon his back and threw an arm across his face, blocking his mouth. Peter’s heart began to beat fast, not with pleasure now but with uneasiness. He sat up and called across the table, “Wake up.” Francis’s shoulders shook and he waved clenched fist in the air, but his eyes remained closed. To Peter Morton the whole room seemed suddenly to darken, and he had the impression of a great bird swooping. He cried again “Wake up,” and once more there was silver light and the touch of rain on the windows. Francis rubbed his eyes. “Did you call out?” he asked. |
| – Valami rosszat álmodtál – mondta Peter. Tapasztalatból tudta, hogy amit az egyikük gondol, az tükörképe a másik gondolatainak. De ő volt az idősebb, ha csak néhány perccel is, és magabiztosságot merített a fénynek abból a rövid közjátékából, ami alatt testvére még a fájdalommal és a sötétséggel gyürkőzött; és felébresztette benne az ösztönt, óvni a másikat, aki annyi mindentől rettegett.– Azt álmodtam, hogy meghaltam – mondta Francis.– Milyen volt? – kérdezte Peter.– Nem emlékszem – felelte Francis.– Egy nagy madárról álmodtál. |
Categories