Még az Anyaszentegyház is az Isten igéjén keresztül, azzal kezdi az új évben, amivel az emberek fordulnak egymáshoz – mert az áldás szavai ezt a boldogságot tartalmazzák –, hogy ragyogtassa fel előtted Isten az arcát, legyen hozzád irgalmas, és adjon neked üdvösséget. Ez Isten vágya, jókívánsága, de nem csak kívánság, mint az emberek kívánsága, hanem ez valósult is.
A boldogság szó összefoglal mindent, amire az ember leglénye nyitva van. Ahogy az ember keresi ezt a különös kék madarat, és meg akarja fogni. Próbálja az ember keresni, átkutatni a földet, a világot, hogy hol van. Mindenben megpróbáljuk megtalálni, ami kicsit is fölcsillantja, felébreszti ezt a vágyat bennünk.
Láttuk, hogy a külső megjelenés, a csillogó pompa, a ruha, a környezet, ezen keresztül is keresi az ember. Átalakítjuk a környezetünket – most modern házakban akarunk lakni, majd akkor megtaláljuk a boldogságunkat. Vagy a tudomány, és annak az eszközei. Ha mindenkihez eljutnak ezek az eszközök, akkor megtaláljuk a boldogságunkat. Szabadság jelszava alatt, szintén: ki kell vívni ezt a szabadságot, és akkor megtalálja azt a boldogságot minden nép. Jólét, szex: csupa varázsszó, ami mögött az ember azt hiszi, hogy na, itt lesz, most kirepül, és megfogom… És ugye, nem kell hozzá valami nagy tehetség, hosszú élet, hogy mindnyájan rájöjjünk, tisztán lássuk: nincs itt. Amit a világ magába zár, értékekkel megközelíthetően, vagy az eszünkkel elérhetően, az nem rejti a boldogságot.
Kiderült a tudományról is, hogy a legnagyobb veszedelmek abban rejlenek. Ránk szabadította a tudomány a nagy veszedelmeket: a környezetszennyezést, meg a világot elpusztító erőt. Nincs itt, amit mi keresünk! Ezt világosan, tisztán kell látni, és világos, hogy minden nemzedék újra megszerzi ezt a tapasztalatot. Minden új nemzedék új mohósággal veti rá magát a világ dolgaira, az új csecsebecséire, vagyonára, hatalmára, gazdagságára, ígéreteire. És akkor mindegyik újra meg újra kiábrándul.
Az Evangélium megmondja, hol van a boldogság, és ezt nekünk világosan, tisztán tudnunk kell. A pásztorok úgy kapják üzenetben ezt a boldogságot. Aki ezt írta, Lukács, tudta, hogy amikor az angyalok azt mondják a pásztoroknak, „nagy-nagy örömet hirdetek nektek”, akkor az evangélium üzenetében a boldogság üzenetét hozzák. Mi emberek a boldogság üzenetét csak az Evangélium hírén át, az Istentől kaphatjuk meg.
Megkaptuk. És milyen különös, hogy a mai világ pont efelé mennyire nem akar figyelni. Minden más zeget-zugot végigkeresnek, csak az Evangélium üzenetére nem figyelnek föl!
Az Evangélium most megmutatja, milyen gyönyörűen összefoglalja a választ az ember boldogságkeresésére. Jön a hír, az Isten felől, az Evangéliumon át, hogy „Nagy örömet hirdetek nektek”, vagyis boldogságot. „Hát hol hirdeted, Angyal, azt a boldogságot? Merre menjünk?” A pásztorok fölfigyelnek, és tiszta, zavartalan, készséges a lelkük. Felfigyelnek, és megkapják a jelet. „Menjetek Dávid városába! A jel ez lesz: egy kisdedet találtok, bepólyálva, szűk keretek közé beszorítva, engedelmesen – és etetőre téve!” S a pásztorok hittel mennek, haladék nélkül, és valóban mondják is egymásnak, hogy: „Menjünk sietve és lássuk! Lássuk azt, amit hallottunk!” Milyen furcsa összeállítás! Valóban mennek sietve és megtalálják.
Hát ez a felelet az ember boldogságkeresésére. Az Evangéliumban itt van ez a csodálatos hely, a megtalálás helye. Megtalálták a kicsit anyjával, Máriával, Józseffel. Ott volt előttük, látták. Mondja is az Evangélium, hogy látták, amit hallottak. És akkor mi történik? Ezek az egyszerű pásztor emberek, a szegény, igazi evangéliumi szegények megörülnek igen nagy örömmel. És mennek, és mondják.
Persze az emberek csak csodálkoznak rajta. Még most csak csodálkoznak azon, amit a pásztorok mondanak, hogy itt a mi boldogságunk! Bejött ide a tér és idő keretei közé, és itt van.
Később aztán még egy nagy-nagy mozzanatot tesz hozzá az Evangélium: ugyancsak Angyal mondja az új értelemben vett pásztoroknak – vagyis az apostoloknak –, hogy „Kit kerestek? A názáreti Jézust? Nincs itt, föltámadt! Előttetek megy majd Galileába, de ott is megtaláljátok!”
Nem egy helyhez kötve, bespárgázva most már, hanem föltámadva, és minden etetőre odatéve, ahova az emberek összegyűlnek a lelküket táplálni az Oltáriszentségben, ott van előttünk a boldogságunk, csak be kell fogadni mélyen, mint Mária, a szívünkbe. És akkor ez a boldogtalan és békétlen, boldogságot hajszoló világ és ember, ez a csodálatos, különös teremtménye a Jóistennek, megbékél és kiengesztelődik Istennel. És eljön a béke világnapja, amikor megtaláljuk ezt a kisdedet, a mi Istenünket Máriával. És meglátjuk, amit hallunk: amit hiszünk, valóság lesz