Az események sorában sokkal, de sokkal nagyobb, tágabb, beláthatatlanabb eseménysor az, hogy a fölismerésre eljussunk, és hogy Isten nekünk valóban ki is nyilatkoztassa azt a tényt, amely magába véve a dolgok alapjában ott van.
Ezt a nagy távolságot a tény és a fölismerés között éppen az evangéliumban jelzett esemény mutatja legjobban: Heródes meg Jeruzsálem. Heródes megtudta a puszta tényt, hogy a várva-várt, a megjövendölt megérkezik, most kell neki jönnie. És hogyan reagált rá? Milyen mérhetetlen messzi volt még ez az ember attól, hogy igazán fölismerje, hogy mi ennek a ténynek a jelentősége, hogy az üdvösségére fordítsa, hogy megtérjen!
Hasonlóan Jeruzsálem is. A szentíráson, jövendöléseken nevelkedett, páratlanul vallásos választott nép és a teológiailag annyira művelt vezetők, a papi réteg, az írástudói osztály tudta, hogy minek kell történnie: el kell jönnie a Megváltónak. Várták, egész történelmük, egész életük beteljesedésének tekintették, elő voltak készítve.
S mégis… ugye, milyen messze sodródtak attól, hogy azt a megígért, és akkor megvalósult eseményt, a Megváltó jöttét, a maga valóságában fölismerjék; megtérjenek, üdvösségükre fordítsák, és egészen hűségesen rendezzék az életüket, és eljussanak az üdvösségre! Hogy igazán kinyilatkoztassa nekik Isten azt, ami megtörtént!
Nézzük meg: azóta már két évezred vége felé járunk, és minden kor, minden keresztény nemzedék mennyire más és más utat tett meg a Megváltó fölismerésében! Mennyire más és más oldalról próbálták megközelíteni, és közben milyen messze, borzasztó messze tudtak járni keresztény nemzedékek is a Megváltótól, mikor képesek voltak évszázadokon át egymással vitákba bonyolódni és összeveszni, gyűlölködni, kardra, fegyverre menni! Még nemrégen egy, két-, három-, négyszáz évvel ezelőtt is vallásháborúk törtek ki! S most is: keresztény ágazatok, részek hol vannak egymástól, hol vannak az Úr Jézus igazi fölismerésétől, vagy legalább is a fölismerés követésétől? Attól, hogy megértsük, mit akar az Úr Jézus, mi az a keresztény egység, egy akol, egy pásztor? Mik a gondolatai az Oltáriszentségről, a szentségekről, az egyházról?
Tehát látjuk, hogy mennyire külön mozzanata, külön oldala a dolgoknak, hogy megszületik Jézus a júdeai Betlehemben, és hogy a bölcsek elindulnak: eljönnek, fölismerik őt és leborulva imádják.
Fantasztikus, meseszerű a bölcseknek útja is, a fölismerésük útja. Azt jelzi ezzel a Szentírás, hogy Istennek éppen olyan nagy műve ám a hit ajándéka, a hitre elvezetés, a hit létrejöttének a folyamata az emberi lelkekben, mint amilyen nagy titok maga a megtestesülés.
Isten műveli mind a kettőt, természetesen a mi közreműködésünkkel. De a tényhez, a megtestesüléshez a feltétel Mária csodálatos, tiszta, hűséges közreműködése volt.
Ahhoz azonban, hogy mindnyájan fölismerjük, bizony nem mindig Máriáé a közreműködés.
Gondoljunk mindnyájan a magunk megtett útjára: hogyan működtünk együtt a kegyelemmel, a lelkünk ajtaján állandóan zörgető, és életünkben jelen levő kegyelemmel? Mária módjára viselkedtünk?
Addig, amíg Máriával megtaláljuk Jézust, amíg Máriába öltözködünk, és karunkra vesszük a Megváltót, nagyon hosszú az út, és nagyon változatos. Mindegyikünknek más az útja a csillag megjelenésétől és föltűnésétől.
A bölcsek 1600 km-es utat tettek meg. Ez reális, tényleges történelmi dolog volt ám! Isten gondviselése azon a vidéken, a Tigris és Eufrátesz között valóban az akkori Föld csillagászati tudományának izzó központját hozta létre valahogyan. És ott tudták, hogy a Jupiter királycsillag, a Szaturnusz pedig a zsidó nép csillaga. És pontosan Jézus születésekor – az időszámításunk most nem helyes. Dionysius Exiguus apát, amikor kezdte megszerkeszteni a Diocletian helyett az időszámításunkat, akkor nagyon egyszerű eljárást választott és körülbelül hét évet tévedett; tehát hét évvel korábban született meg ténylegesen az Úr Jézus – tehát akkor a Jupiter és a Szaturnusz egészen közel álltak egymáshoz, és különleges fényt árasztottak. Ezek a bölcsek – egy egész papi osztály – akkor állampénzen meg voltak bízva a csillagok figyelésével. És eljöttek – mint ahogy Sajnovits János idején elmentek ezek a tudósok föl a lappok földjére megfigyelni egy napfogyatkozást, ezek is eljöttek – Betlehembe megfigyelni, hogy a zsidók csillagának és a királycsillagnak a találkozása valóban azt jelenti-e, hogy megszületett a zsidóknál az a bizonyos király. Az, akit – Zarathusztra hatására – egész perzsa földön és Babilonban mint megváltót, mint az igazság tanítóját várták. Valóban eljött-e? S Jeruzsálemben megtudták, hogy nem tévedtek.
És mikor Jeruzsálemből a Jaffa kapun elindulva délnyugat irányába fordultak, valóban ott volt, kiszámították pontosan. Meg is maradtak a csillagregiszterek: az akkori kor csillagászati följegyzései pontosan megmaradtak, megtalálták őket.
Jeruzsálemtől délnyugatnak fordulva ott volt a Szaturnusz és a Jupiter egész közel egymáshoz, és a kettő együtt rendkívüli fényességet adott. És pontosan követte az útjukat: mikor Betlehem felé fordultak, ott ragyogott az akkori Betlehem városa fölött a fényes csillag; vezette őket. Az már a kegyelem útja volt bennük, a lelkükben, hogy ők mindezt fölismerték, és hogy imádták, és ajándékokat adtak.