Az emberi lény istenképisége mindenekelőtt abban a tényben áll, hogy az Atya tükörképe. Amint az Atya a szentháromságos életben maga a forrás, azaz a kezdetek nélküli kezdet, az isteni élet eredet nélküli eredete, a Szeretet örök forrása, úgy az emberi teremtménynek az a hivatása, hogy a szeretet forrása legyen a történelemben. Az emberi lény a szeretetre lett teremtve, arra hivatott, hogy szeretetet ajándékozzon, ingyenesen: Itt a gyökere annak a ténynek, hogy az igazi keresztény másokért akar élni, mindig kész, hogy ő kezdeményezze mások javának keresését, anélkül, hogy érdek fűzné hozzá, vagy viszonzást várna.
Az isteni Szeretet Teremtő, és az ember arra hivatott, hogy „együtt-teremtő” legyen, azaz folytatója, befejezője a teremtésnek, nemcsak a természet vonatkozásában, hanem a társadalmi kapcsolatok területén is. Isten, amikor teremt, a jóságot adja a létezőknek: „Isten látta, mindaz, amit alkotott, nagyon jó” (Ter 1,31). Így a mi szeretetünk is, ha hiteles, képes mindenben a pozitívat felfedezni és értékelni. Ily módon, megtisztított tekintetünk, pozitív magatartásunk „teremt”: abban az értelemben, hogy másokat éltet, új életlehetőségeknek ad helyet bennük. Amikor sikerül úgy szeretni az embereket, ahogy nekik szükségük van a szeretetre, látjuk, hogy kivirágoznak, megvilágosodnak, előmozdítjuk növekedésüket, megvalósulásukat, lehetővé tesszük a képességeik kifejlődését, amelyek egyébként soha nem jöttek volna felszínre. A szeretet megérezteti a másikkal, hogy jó az, hogy létezik. „Szeretni annyi, mint azt mondani a másiknak: nem halsz meg” (). „A szeretet, az ami létet ad!” (
2. Azután, amint a Fiú tiszta befogadás (elfogadás), úgy az ember azon az alapon él a Szentháromság képére, hogy képes a szeretet elfogadására. A Fiú kinyilatkoztatja nekünk, hogy az isteni nemcsak a szeretésben áll, hanem abban is, hogy hagyja magát szeretni, nemcsak ajándékozás, hanem elfogadás is. Az is szeretet – gyakran nagyobb szeretet – amikor hagyjuk, hogy szeressenek. A szegénység, amely elfogad, a szeretetnek a föltétele, tehát a létezésnek. Azonban, míg a Fiúban az elfogadás abszolút módon tiszta, a teremtményben birtoklássá és egoizmussá válhat, a szeretet lerombolásává. Ez (a Fiú-i aspektus) megerősíti a szeretni hagyás alapvető fontosságát, hogy ne mindig és csak „főszereplői” legyünk a szeretetnek, akik mindig adnak, anélkül, hogy elfogadnának.
3. Végül erre a szeretetre való eredeti hivatásnak a kölcsönös megvalósulásában az emberek fölfedezik a Szentlélek jelenlétét. Amint a Szentháromságban, aközött AKI SZERET és aközött, aki SZERETETT, a Lélek az egység örök köteléke, úgy Ő a társadalmi egység alapja. A kölcsönösség az, amiben teljesen megvalósul az emberi személy.
A Lélek a Szentháromságban megalapozza a Személyek kölcsönös szeretetének végtelen nyitottságát is. Amint ismeretes, Keleten és Nyugaton a kereszténység két hagyományt fejlesztett ki saját és egymást kiegészítő jellemzőkkel. Ténylegesen, míg a latin teológia azt húzta alá, hogy a Lélek az Atya és a Fiú közötti Szeretet, a keleti teológia azt emeli ki, hogy, hogy Istennek ez a Szeretete, éppen mert ilyen, nem maradhat önmagába „zárt”, hanem túlmegy, kiárad a Teremtésben és a történelemben. Ebben a perspektívában a Lélek Isten extázisa (kilépése) a teremtmény felé, Isten életének a közlése „kifelé”, „az isteni közösség kitárulkozása afelé, ami nem isteni” (
Ez nem azt jelenti, hogy a szeretetben nem lehetnek különböző exkluzív, kizárólagos kapcsolatok. Azonban – egészen a leghitelesebb exkluzív kapcsolatig, mint amilyen a jegyesek között van – a szeretet mindig inkluzív, befogadó is mások felé. mondja: a szeretet nem abban áll, hogy egymás szemébe nézünk, hanem mind a ketten ugyanabba az irányba. A lét egy törvényéről van szó, ami csak látszólag paradox (pontosan szentháromságos): a nyitott kölcsönösség egyben a két személy közötti szeretet védelme és megmentése is.
Van 1 % – od ?
Ajánld fel !
Ha nekünk, akkor ezt írd rá
Mint a többi ember Alapítvány – 18711516 1 13 – 1% nál