jézusi etika – mintaetika is, formai etika is, tartalmi etika is. Mintaetika: Tanuljatok tőlem… Példát adtam nektek… Legyetek tökéletesek, miként a ti Mennyei Atyátok tökéletes. Formai etika: istennektetsző, szent, jó, tökéletes, kereső, Jézust megvalló és követő, parancsait megtartó, állhatatosan virrasztó – ilyen vagy ilyenné akar lenni az, aki Jézus tanítványa. De van Jézusnak tartalmi etikája is, amely megmondja, miben áll a Mennyei Atya tökéletessége, minek következtében válhatik istennektetszővé az ember, hogyan viselkedik az, aki az ő tanítványa. Minden ellenkező híreszteléssel szemben Jézus a maga vallásához hűségesen ragaszkodott, s csak azt akarta tanítani, amit tanult annak szent tekercseiből.„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek nektek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük”, – foglalja össze etikai mondanivalóját, majd hozzáteszi: – „mert ez a Törvény és a Próféták” (Mt 7,12). Thóra va-nabim – héberül, a mi szavainkkal pedig: ezt tanítja az ószövetségi szentírás. Amikor pedig az utolsó napokban már egyértelmű, hogy vérre megy ellene a főpapi játék, s egy teológus megkérdi tőle, mi a nagyparancs a Thórában, szó szerint idézi a Deuteronomium egy versét válaszként: „Szeresd Uradat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Ezen a két parancson függ az egész Törvény és a Próféták” (Mt 22,37-40).
A Máté-féle ítélettabló sem hagy kétséget: a felebarát – a segítségre szoruló ember. Nemre, fajra, osztályra tekintés nélkül, mert Isten nem személyválogató. „Mikor láttunk téged éhezni, és nem adtunk volna?” – kérdezik az Emberfiától az ítéletre egybegyülekező nemzetek. S Ő válaszol: „Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg” (Mt 25,37.40). Szeretetfogalmának van terjedelme, és van tartalma. A kor teológusai mindenképpen rajta voltak, hogy eretneknek, tévtanítónak tekinthessék és bizonyíthassák öt. Ezért aztán sűrűn kérdezgették. Lukács beszámol róla, hogy „előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt. és ezt kérdezte: “Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”” A Thórát nem eltörölni, hanem megvalósítani jött Jézus minden álság nélkül – de azért nem minden óvatosság nélkül, amely mindig jó, ha hivatalból kérdezgetnek valakit – ezt válaszolja: „Mi van megírva a Thórában? Hogyan olvasod?” Felmondatja a „hatósággal” a krédót, majd hithűségi bizonyítványt állít ki ő, a csapdába szorítani akart Jézus a csapdába szorítani akaróról: „Helyesen válaszoltál”. Ily könnyen azonban nem szabadulhat, mert a „hatóságnak” joga van új kérdést feltenni: „De hát ki az én felebarátom?” Ekkor mondja el Jézus a rablók kezébe esett ember történetét, melyben éppen egy eretnek szamaritánus segít a bajba jutotton. S hogy most már támadásba is lendüljön az, akit meg akartak szorongatni, belefűzi a történetbe, hogy az őt megkísértő és kérdezgető teológusnak az „elvtársai”, egy pap meg egy levita, szépen elsétáltak a történet félholtra vert szereplője mellett. Végezetül az írástudóval válaszoltatja meg annak kérdését: „aki irgalmas volt hozzá” – az volt a három közül a felebarát. Nem a pap, nem a levita, hanem az eretnek. De még ennyi sem elég a csapdát ragyogóan meghiúsító Jézusnak, mert még egy kis erkölcsi buzdításban is részesíti „kihallgatóját”: „Menj te is, és hasonlóképpen cselekedjél” (Lk 10,25-37).
Nem tudhatjuk, minő történetet találna ki Jézus, ha korunkban hallgatnák ki Őt vallásának törvénytudói. De félek, aligha arról szólna, hogy az Innsbruck és Wörgl közti sztrádán mi történt, hanem talán inkább arról beszélne, hogy egy Prakash nevű indiai jezsuita járt a napokban Budapesten, aki 15 000 indiai szegény gyereknek ad hitet, műveltséget és ennivalót, és szinte csak eretnekgyanús elemek hallgatták meg beszámolóját, s az 55 ezer dollárt, amit magával vitt. azt is éppen ezek adták össze, mégpedig a maguk szegénységéből. Azért gondolom, hogy valami ilyesmiről beszélne, mert azóta, hogy köztünk járt, „világfaluvá” lettünk, s a felebarátot sokkal inkább Délen meg Keleten kell keresnünk, mint azok körében, akik százharminccal repesztenek sztrádáinkon. Hogy papok meg leviták szerepelnének-e mai történetében, azt talán ez alkalommal inkább nem bolygatnám. Már csak azért sem, mert szalad az idő, s nekem tételt kell mondanom. Még nem tisztáztuk, mi a szeretet tartalma, de a terjedelme talán már világos: senki sem hagyható ki. Sem aktíve, sem passzíve. Mindenkinek szeretnie kell, és mindenkit szeretnünk kell. Csak felebarát él a földön, s bizony nem vagyunk az Isten gyermeke, s nem vagyunk Jézus tanítványa, ha egyet is ki akarnánk rekeszteni szeretetünkből. S akkor a legkevésbé, ha a kirekesztett a legkisebbek, a legelesettebbek közül való. Csak felebarát. Más nem. Jézus „országban” gondolkodott, s ennek fogalmi ellenpárja volt a „világ”. Az országnak Jahve volt a királya, a világnak pedig a Sátán volt a fejedelme. A világnak három kategóriája van: barát, közömbös-semleges és ellenség. Jézus nem ismeri a három kategóriát: Neki csak egyetlen kategóriája van: felebarát. (Nekem hány van?)