Elgondolkodtam, mi az igazi barátság. Mindig is vágytam egy igaz barátra, aki mellettem van, meghallgat, együtt érez, akkor is, ha nem ért egyet. Segít és utat mutat, ha kell, és szelíden helyre igazít, hogy az úton maradjak. Nem azért mert elege van belőlem, hanem azért mert hisz bennem és szeretné, hogy sikeres lennék. Ez kerestem egész életemben. Kutattam, vártam és sajnos csalódt
Aztán elgondolkodtam, lehet, hogy az én elvárásaim túl magasak? Itt is belefutok a tökéletesség, a perfekcionizmus csapdájába? Mit várhatok el egy barátságtól? Mitől igazi barátság a barátság?
Természetesen eszembe jut a szeretet szó, az adakozás, a kölcsönös kezdeményezés. Mindenki arra vágyik, hogy valaki elfogadja őt, olyannak amilyen. Én is. Számomra ott tesztelődik le egy barátság, hogy mi történik, amikor nehéz időn megyek át. Hogy mennyire tartanak ki mellettem akkor is, ha épp nem fenékig tejfel a társaságom. Két idézet jut eszembe a Bibliából, ami leírja ezt:
„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar