Categories
Egyéb kategória

finomat sütődtünk

Közösségi ünneplésre készülünk folyamatosan el

próbáljuk azt elő adást amit elő fogunk adni

majd ünnepségen nálunk is folyamatos elő készület

folyik így karácsonyi Betlehem játékra most mi is

ezt gyakorolták elő ünnepségre sok vendéget várunk

ere bizonyos betlehemes elő adásra én is

szeretem volna elmenni de sajnos idő hiány miatt

meg másképp alakult menet tervem így módosítottak

rajta és elfogadtam .máskor be pótolom egy régi

pedagógus nagyon szeret volna bejutni az

alapítványba ünnepelni most ünnepségre sikerült

neki nagy volt öröm . November9ei szerdai

foglalkozást pedagógus Judit tartotta az ifjoncoknak

foglakozást jól éreztük magunkat 2022. november. 9. Szerda Bagó Zoltán, Szilágyi Erzsébet, Sára Edina, Orosz Tamás, Gerhát Lenke, Jenei László, Jenei Attila, Jenei Erzsébet, Barnáné Sümegi Judit, Gerhát Ágnes. Ma almáspitét készítettünk és hamar hozzá is kezdtünk, mert 10 órára jött Galyó Tünde előadást tartani. Itt maradt Ági segíteni a konyhában átvette a munkát. Addig mi tudtunk a teremben szőni. Mikor már közeledett az előadás ideje átrendeztük a termet. Fogadtuk a vendégeket. Sok új és érdekes dolgot tudtunk meg Tündétől. A pite is remekül sikerült.

1csomsütőpor1csip50dkgliszt15dkgvaj2dbtojás6ekcukor4ektejfölzsemlemorzsaA töltelékhez:1kgpiros alma3ekbarna cukor1tkőrölt fahéjcitromlé

  1. A tésztához a sütőport, a sót és a lisztet összekeverjük, majd a hideg vajjal összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojásokat, a cukrot, a tejfölt és alaposan összegyúrjuk. Legalább fél órára hűtőbe tesszük.
  2. Az almákat megpucoljuk, nagylyukú reszelőn lereszeljük, és kifacsarjuk. Ízesítjük cukorral, fahéjjal és citromlével.
  3. Hűtés után a tésztát 2 részre osztjuk, és lisztezett felületen kinyújtjuk kb. 0,5 cm vastagságúra.
  4. Egy 38×26 cm-es tepsi alját kibéleljük sütőpapírral, erre kerül az első adag kinyújtott tészta, megszurkáljuk egy villával és megszórjuk vékonyan zsemlemorzsával. Erre terítjük szét az almás tölteléket, majd lefedjük a kinyújtott tészta másik felével. A tetejét is megszurkáljuk.

180 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen kb. 30-40 percig sütjük. Ha kihűlt, porcukorral megszórjuk és kockára vágva tálaljuk.