Szerettem volna, ha velem isznak – mondta barátságosan.
Hallgattam. A lány, a hátam mögött, a pultra könyökölt. A férfi most őt nézte. Na, te aztán nézheted, gondoltam magamban. Nem ilyen alakokhoz van szokva. Látnád csak a fiúit, gondoltam. Vagy a fiúinak az autóit. Látnád csak, kik támasztják itt a pultot miatta. Csinos lány volt, nemrég került az üzletbe, az egyik belvárosi presszóból. Nem kérdeztem miért, a főnökség dolga. Vonzotta a férfiakat a mélykivágású, fehér pulóverjével, meg a miniszoknyájával. Erősen festette magát és egy vagyont költött fodrászra, kozmetikusra. Ahogy ott könyökölt a hátam mögött, éreztem a különféle spray-k illatát. De én már nem vagyok fiatal. Különben sem érdekelt akkor semmi, csak a záróra.
– Az a helyzet, hogy nincs hova mennem – mondta a férfi.
– Nincs? – kérdezte óvatlanul a lány.
– Senkim sincs. Nem tölthetnénk együtt a mai estét?
– Velem ugyan nem – nevetett fel kurtán a lány.
– Úgy értem, hogy valamennyien. Együtt.
– Maga viccel – mondtam ridegen.
Nem felelt mindjárt. Bámult azzal az álszelíd tekintetével.
– Gondolja, hogy viccelek? Egészen komolyan kérdeztem.
– Majd éppen magával! – nyelvelt a lány. – Különben is, ma karácsony van.
– Különben is? – kérdezte gúnyos hangsúllyal a férfi.
– Igen, különben is! Ha nem tudná, ilyenkor mindenki siet haza.
– De éppen most mondtam, hogy én nem mehetek sehová.
– Az a maga baja.
– Úgy véli?
Megelégeltem a dolgot.
– Igyon, uram, igyon! Ha egyáltalán még jót tesz magának, hogy iszik. Siessen, ha megkérhetem rá.
– Csak nem akar elkergetni?
Hallgattam, mert legszívesebben azt vágtam volna rá, hogy de, bizony!
– Szóval nem tartanak velem? Ezen a napon sem?
Rettenetesen idegesítő volt, hogy csak ült ott, s a világért sem nyúlt volna a poharához.
– És mi legyen azokkal, mondjuk éppen ezen az estén, akik nem mehetnek sehová sem? Magától kérdezem – tekintett a lányra.
– Mit tudom én!
– Magát ez nem érdekli?
– Engem nem – nevetett idegesen a lány.
– Úgy gondolja, nem is érdemes erről beszélni?
– Engem nem érdekel – mondta a lány.
– Hát mi érdekli magát?
– Nézze, uram, nem kötelességünk társalogni – mondtam. – És mindjárt zárnunk kell.
– Hova sietnek?
– Bejön ide, és kötözködik – nézett rám a lány.
– Szó sincs ilyesmiről – szólt mosolyogva a férfi. – Csak szeretném megtudni, hogyan rendezték be a világot?
– Éppen tőlünk? Éppen záróra előtt egy perccel?
A pasas hallgatott, de választ várt. A lány beugrott.